Észak-Magyarország, 1965. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-05 / 183. szám

A közlekedés biztonságáért Jól sikerült bemutató-oktatás Miskolcon A súlyos és a halálos bal- oktatási segédeszközök vásár- A megjelent szakembereken esetek számának emelkedése lására. kívül a város lakói közül is feltétlenül felveti a közúti Az oktatás színvonalának sokan végignézték a Selyern- biztonság megteremtésének emelésében máris nagy lépé- réten rendezett bemutatót, problémáját. Hazánkban év- sekkel haladtunk előre. Ezt Ennek során a motorkerék­ről évre több gépkocsi és bizonyítják az ország autó- párvezetők újszerű vizseázta- motorkerékpár közlekedik a közlekedési iskoláiban rende- tását szemlélhették meg. Ré­fkimmeasés időjévé» Várható időjárás ma estig: kisebb felhőátvonulások, a dél­utáni órákban egy-két helyen záporeső. Mérsékelt, átmeneti­leg kissé megélénkülő, nyugat tias szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. Bódis István KRESZ-előadó egy útkereszteződés veszélyét magyarázza. közutakon, s ha a motorosok zett bemutatók és ezt bizo- gebben egyszerűbb voll a tre­es a gépkocsivezetők nem nyitja a legutóbbi miskolci toros vizsga, kisebbek voltak tartják be a közlekedés rend- bemutató is. Az összesereglett a követelmények, s később, jenek szigorú szabályait, a közlekedésé szakemberek is amikor bekapcsolódtak a köz­balesetek szomorú statisztika- megelégedéssel nyilatkoztak a úti forgalomba, hamarabb ja tovább emelkedik. Termé- látottakról. A néhány nappal okoztak közúti balesetet. Bu- szetesen, a balesetek alakulá- ezelőtt rendezett bemutató dapesten, az oktatási reform- sának, a közlekedési szabá- oktatás során, amelynek az nak megfelelően, már régeb- lyok betartásán kívül van egy volt a célja, hogy további erő- ben elkészítettek egy vizsga­másik fontos tényezője is. Ez feszítéseket tegyünk a bal- pályát, amelyen különböző pedig az utak állapota. át- esetmentes közlekedésért KRESZ-táblákat helyeztek el, eresztő képessége. Útjaink megismerkedhettünk a mis- jobban ellenőrizhetik a vizs- közismerten rosszak. A régi kolci autóközlekedési iskola gázók felkészülését. A jövő­A nyitás-tói, a metszéstől kezdve a kétágúzásig, kapá­lásig, permetezésig minden szükséges munkát megadtak Tokaj-Hegyalja teraszos sző- löfqldjein a nemes venyigék­nek az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, hegyköz­ségek és az egyéni termelők. Van is látszatja, mert a fürt­képződés kitűnő, a bogyók szépen fejlődnek, tömöttek, s a hosszan tartó csapadékos időjárás ellenére is jó termés­sel bíztatnak. De most, augusztusban már valóban meleg időre, sok-sok napfényre lenne szükség, hogy a bogyók őszre tökélete­sen kifejlődhessenek, kellő­képpen cukrosodjanak. A pe- ronoszpóra ellen a termelők a jelző állomások irányítása alapján megteszik a szükséges intézkedéseket, s eddig álta­lában ötször-hatszor perme­teztek. Nagyobb jégkárt csak az erdőbényei szőlőföldek szenvedtek, ennek mértéke egyes dűlőkben elérte a 70— 80 százalékot Másolt helyen végezlek a miskolci vasotas liatalok (Levelezőnktől.) A vasutas szakszervezet el­nöksége vándorserleget alapí­tott az országos vasutas ifjú­sági találkozók legjobbjainak jutalmazására. Az elmúlt év­ben a debreceniek, az idei ta­lálkozón a budapesti igazga­tóság fiataljai kapták meg a serleget. Derekasan helytáll- tdk a miskolci vasutas fiata­lok is, akik az idén a máso­dik helyen végeztek az orszá­gos versengésben. Kisvárdai János Kisebb árhullám a Sajón és a Hernádon A szokatlan nyári esőzések következtében e hét elején áradni kezdett a Sajó és a Her- nád. A Hernádon szerdára vir­radóra már tetőzött az árhul­lám, s a folyón nem kellett el­rendelni árvízvédelmi készült­séget. A Sajó vízgyűjtő terüle­tén nagyobb volt a csapadék, s a folyó rövid idő alatt több mint egy métert áradt. Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság jelentése szerint Miskolc és az országhatár kö­zött a folyón el kellett rendelni az elsőfokú árvízvédelmi ké­szültséget. Az árhullám Sajó- püspökinél 270 centiméteres vízállással tetőzött, néhány óra alatt azonban csaknem fél mé­tert apadt a vízszint. így szer­dán a Sajó gátjain megszüntet­hették a készültséget. 1965- augusztus 5, csütörtök A Nap kelte 4.25, nyugta 19.13 órakor. A Hold kelte 14.00, nyugta 23.17 órakor. Névnap: Krisztina. NBC rádiótársaság zenekará­nak élére hívták meg. A hit­leri Németország ismételten kísérletezett visszacsalogatá­sával. Kleiber csupán egyet­len feltételt szabott: Men- delssohn-előadásokat... Csa k 1952-ben tért újból vissza Ber­linbe. Kleiber kitűnő színhá­zi érzéke sokban hozzájárult lairmesteri sikereihez. Elő­adásain megvalósította, a szin- 75 éve, 1890. augusztus 5-én pad és a zenekar tökéletes és született Erich Kleiber, kivá- művészi egybehangolását, a ló német karmester. 1923-tól zenei hatások maradéktalan 1935-ig a berlini Operaház kiaknázását. Elsősorban a zeneigazgatója volt. Mivel bécsi mesterek, továbbá Wag­nern tudott megbékélni a hit- ner, Weber. Richard Strauss leri Németország kultúrpoliti-. müveinek volt hivatott tolmá- kájával, külföldre, Dél-Ame- csalója, de szeretettel ápol- rikába emigrált, ahonnan egy ta a modern fiatalok törekvé- évtized múlva a New York-i seit is. KlEIBEB — ÚJABB külföldi piacokra — VILLÁMCSAPÁS követ- jutnak el az idén a Bodrogke- keztében kigyulladt és leégett resztúri Kerámia Ktsz aján- Szalaszenden özv. Kardos dóktárgyai. így például Hong- Andrásné csűrje. Az állami Kongban és a dél-amerikai Biztosító a háztáji biztosítás Ecuadorban is vásárolják majd alapján 7300 forint kártérítést a bodrogkeresztúri kerámiát. fizetett lei. — LIBANONBAN betiltot- — ELLENŐRZÉSEKET tar- ták Sophia Loren filmjeit, tottak Miskolc II. kerületének (Loren egyik filmjének felvé- szórakozó helyein a KISZ-fia- teleit Izraelben készítették.) talok bevonásával. Az ellen­— ELJÁRÁS indult gondat- őrzések során 12 esetben kez­lan veszélyeztetés miatt Tóth deményeztek szabálysértési el- József perei lakos ellen, aki járást azok ellen, akik szeszes lovaskocsival egy útkereszte- italt szolgáltak ki a szórakozo- ződésnél nem adta meg az el- helyek fiatalkorú látogatóinak, sőbbséget egy tehergépkocsi- _ BERZSENYI-NAPOKAT nak. Az összeütközésnél Hudák farínnak az ősszel Vas megyé- János, a kocsi 75 eves utasa ^en a leoltó kemenesaljai súlyos hátgerinc sérülést szén- szüiőfalujába.n hetyén. vedett. — FEJLESZTIK a juhásza- tokat az encsi járás községei­ben. A termelöszövetkezetek­Egyházas­— MEGCSÚSZOTT és felbo­rult motorkerékpárjával Bőd­ben nvolc férőhelyes juhho- rogkereszturon Szabó Dániel oen nyolc jeroneiyes lurl,nf> lakos. Fábián Mária, a dalyt építenék az idén, több mint 900 ezer forintos költ­séggel. — SAO PAULO közelében mádi lakos. Fábián Mária, a motorkerékpár utasa súlyos sé­rüléseket szenvedett, A motor- kerékpáros ellen, aki jogosít- , ... vány nélkül vezette a jármű­kedden egy tehergépkocsi ne- e]járás indult. kirohant az előtte haladó autóbusznak, amely az ütés — FRANCIA, olasz és nyu- erejélől átlendült az országút gatnémet vállalkozók filmre korlátján és egy 200 méteres viszik Boccaccio Dekameron- szakadékba zuhant. Utasai kö- ját. (Természetesen csak né- zül ötvenen meghaltak. hány kiválasztott novella meg­— NÖVEKSZIK a takarék- «1 mentéséről van szó.) Rende­letét állomány a gönci taka- Thiele. rékszövet,kezeiben. A helyi — az éM. Építőipari Fő- lakosságnalc már több mint 6 igazgatóság megyei vállalatai millió forintja van a falusi új, korszerű gabonatárolókat bankban. építettek. A Csongrád megyei — A NYÍLT óceánon, a vállalat dolgozói még június- kormánykerék mellett érte ban átadták a hódmezővásár- utól a halál Rössing tengerész- helyi 300 vagonos minőségi kapitányt, a Bremen parancs- magtárolót. nokát, amikor az óriás utas­szállító hajó félúton volt New York felé. — ORSON Welles amerikai és Jutkevics szovjet filmválto­zata után, Lavrence Olivier ké­szít filmet az OthellobóL gona hangverseny lesz a Dóm­ban, térzenét hallgathatnak a Széchenyi téren. Megtekinthe­tik a Móra Ferenc Múzeumot, a nyári tárlatot, a helytörténeti kiállítást, a művészet és lakás- kultúra kiállítást. A különvonat hétfőn indul vissza Miskolcra és délután 3.52 órakor érkezik meg. Kócsag a Bodrogzúgban A hónapok óta lezúduló aljaújhely határában a vízben csapadék jelentősen növelte a úszó réteket, a Bodrog és az mocsaras területeket, tavakat Ú-Bodrog kiöntéséit, a Ronyva és a Bordog menti A gólyákkal együtt külön- tájakon. Ebben rejlik a ma- féle gémfajták is megjelen- gyarázata annak, hogy ezen a tek, sőt, a Bodrogzúg lápvidé- nyáron sokkal több gólya lát- kén a hazánkban ma már rit- ható errefelé, mint más évek- kaságszámba menő hófehér ben. A gólyák békázás köz- kócsag is fel-felbukkan időn- ben valósággal ellepik Sátor- ként. — 1 Q—O—Q "—— — A Magyar Rádió és Televízió miskolci stúdiójának műsora (a Ida méteres hullámhosszon 18—19 óráig) A riportereké a szó. Frissen szántott barázdák. Épül a Borsodi Ercelökészítőmü. Francia sanzonok. Ismerkedjünk! . . . Színvonal és érthetőség. — Jegy­A miskolci Bartók Béla Zenemű­vészeti Szakiskola növendékzene­kara játszik. ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapjp Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsliáz tér 2* Telefonszámok: Titkárság: 16-886. Kultúrrovat: 1G-067. Ipart rovat: 16-035. I’ártrovat: 16-078. Mezőgazdasági rovat: 33-687 Sportrovat: 16-049. Belpolitika* rovat, panasz ügyek: 16-046. Kiadja: Borsod megyei Lapkiadó Válla!«' Felelős kiadó: Bíró Péter Kiadóhivatal: Kossuth u. 11. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Széchenyi utca 15-17. Telefon: 16-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél, indexszám: 25 055 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető; Méry GtyOrgy Furmint, hárslevelű, muskotály építésű makadám utak már nem feleinek meg a mai. megnövekedett igényeknek nem bírják a nagy terhelést ezért valamennyi gépjármű- vezetőnek fokozott figyelem­mel, nagy körültekintéssel kell közlekedni rajtuk. De különösen a motorkerékpáro­soknak! Az utóbbi évek sta­tisztikája szerint a motoros balesetek száma volt a legna­gyobb. A közlekedési balesetek 'számának növekedése világ- jelenség. Ezért mindenüti nagy gondot fordítanak az ál­landó és szigorú ellenőrzésre, a megelőzésre, amelynek else lépése, hogy jól meggondol­ják, kinek adnak vezetői jo­gosítványt. a kezébe. Az oktatási reformot végre kell hajtani az Autóközleke­dési Tanintézetben és a hoz­zája tartozó vidéki iskolák­ban is. A nagv munka több éves perspektívát jelöl meg. A feladat véerphaitása két lépcsőben történik. Az első. hogv színvonalasabbá tennék az oktatást és szigorítsák n követelményeket a: vizsgázta­tásoknál. A valóságos reform azonban még a következő évek feladata, amikor tovább fejlesztik a tanintézeteket, nagy beruházásokat valósíts­fordítanak a járműnark fej­oktatási módszereivel, azzal a magas színvonalú munkával, amely itt is az oktatási re­form jegyében folyik. A közúti közlekedés rend­iét, a műszaki elméletet és á szereléstani gyakorlatokat számos hasznos eszköz és szemléltető tábla segítségével sajátítják el a hallgatók. Igen ötletes és az oktatást is meg­könnyíti a mágneses szem­léltető tábla, amelyen pilla­natok alatt a legbonyolultabb helyzetek alakíthatók ki, s a vizuális élmény az elmélet­ben tanultakkal párosulva, szemléletesebbé teszi a KRESZ anyagának elsajátítását. Balogh János, a KPM Autó- közlekedési Tanintézetének igazgatója elmondta, hogy az egész országban évről évre fejlesztik iskoláikat, s a mis- kolcin kívül a debreceni, a pécsi és a győri bemutatók is gazdag tapasztalatokat nyúj­tottak. Ezeken a rendezvénye­ken ugyanis részt vesznek a közlekedési, a rendőrségi szak­emberek. akiik sok hasznos javaslattal, tapasztalattal segí­tik az oktatási színvonal eme­lését. Bódis István, a miskolci iskola vezetője is úgy nyilat­kozott. hogy hasznos volt a miskolci bemutató Is, amely­nek tapasztalatait és az ott el­hangzott javaslatokat máris kamatoztatják. tagja van már a biztosítási és önsegélyező csoportnak. Csaknem minden üzemben, vállalatnál és intézménynél megalakultak a csoportok. A tagdíj egy részét az Állami Biztosító az egyes csoportok intéző bizottságainak rendel­kezésére bocsátja, melyből szü­lési, házassági, betegségi segé­lyeket folyósítanak, továbbá üdültetéseket, utaztatásokat szerveznek. A számos helyen jelentkező kívánságnak megfelelően az Állami Biztosító megvásárolta a Szegedi Szabadtéri Színpad augusztus 7-i Bánk bán elő­adásának 6500 jegyét, hogy az ország különböző részéből oda utazó csoport-tagok végignéz­hessék az előadást. Megyénk­ből különvonat indul. Az Óz­di Kohászati Üzemekből 160- an, a Diósgyőri Gépgyárból 100-an, a KPVDSZ dolgozói közül pedig 150-en utaznak Szegedre. A különvonat augusztus 7- én, szombaton reggel 7.25 óra­kor indul a Tiszai Pályaudvar­ról. Utasai aznap este megte­kintik a Bánk bán előadását, másnap pedig az Ember tragé­diáját. Ezenkívül számos szó­rakozási lehetőség adódik. Or­II Borsod megyei biztosítási és önsegélyező csoportok kiitönvonata a Szegedi Ünnepi Játékokra ben Miskolcon is új vizsga­pályán kell számot adniok a Jogosítványért jelentkezök- iek. Ebből kaptunk most íze- ítőt a bemutató során. Onodvárl Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents