Észak-Magyarország, 1965. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-20 / 196. szám

Péntek, 196S. augusztus 20. ESZAKMAGYARORSüAG 9 Komlós János: Hej, kedves herceg Lányai, ha látná mostanában a bod­rogolaszi kastélyt! Bizonyára elámulna a park szépségén, a termek és szobák változásán, a kis halastavon, a pancsoló­medencén, meg a többi újdon­ságon: a kert végébe épített modern vonalú iskolán, torna­termen, tanári lakásokon. Igen-igen, herceg Lányai, el kell ismernie, hogy soha ilyen szép nem volt az egykori kas­tély és termeit soha nem bir­tokolta ilyen kedves, víg tár­saság, mint most. Vagyis, hogy a társaság pillanatnyilag nincs a kastélyban. Tudja, nyáron kell egy kis változatosság. Or­szágjárás, üdülés, balatoni, kőszegi vtkend, de hiszen is­meri ön az ilyesmit, ön is így csinálta, nem igaz? Az ember ne sajnálja a pénzt egy kis ki- kapcsolódásra. Vagy ön úgy gondolta, hogy az új társaság­nak nem telik majd ilyesmi­re? Be kell látnia, tévedett. Ez a társaság sokkal gazda­gabb, mint ön volt. Jó, tudom, hogy a hercegi vagyon se le­hetett kismiska, mégsem telt rán. A mindenre kiterjedő gondoskodásban, amit soha sem adtak meg gyermekek százai a nemesi. címeres kastélyok. Ehhez új címer kellett a kastélyokra. Es új név. A bodrogolaszi kastélyon példáiul ma ez van: Magyar Ilii ásásai; Szólásszahódság A magyar volna belőle 120 gyerek min­dennapos eltartására. Azt mondja, hogy telt volna? Hát akkor? Mi gátolta önt meg abban, hogy egy ilyen társasa­got fogadjon? Ja, szóval az egyéni kényelem! ' No, igen, miért is kívánhatta volna ön­től bárki, hogy néhány, vagy Pláne 120 gyereket iskoláztas­son, neveljen. £s főleg olyan gyerekeket, akik nemcsak, hogy nem előkelő családban, hanem kimondottan rossz kö­rülmények között éltek. Igen, el tudom képzelni, milyen megbotránkozást váltott volna tó önből és rokonaiból, ha te­szem fel, mégis felajánlotta Volna ezt a kegyet néhány szánalmas kis kölyöknek és amikor bevezeti őket lakosztá­lyaiba, az egyik kisfiú meg­kérdi: — En igazán egyedül fogok egy ágyban aludni? A másik meg azt mondja: ■— Milyen jó mosakodni! És tényleg mindennap mosdunk majd? A harmadik pedig mohón enni kezd, a negyedik ráveti magát a könyvekre, az ötödik bem mer hozzányúlni a játé­kokhoz, a hatodik... De úgye elgondolni is rossz, kedves hercegem? Higgye el azonban, hogy csak magának. Akik itt élnek már vagy tíz éve, akik itt gondozzák, neve­lik a 6—10 éves kisfiúkat, azok örömet találnak mindebben. Es ilyenkor nyáron, amikor csendes a kastély, rendbehoz­zák a játékokat, megszépítik a hálótermeket, átrendezgetik a kis könyvtárat, a klubot (mert­hogy ilyen is van, mégpedig az ön számára néhány isme­retlen fogalommal: televízió­val, rádióval, diavetítőkkel), közben gyakran belelapoznak egy képes albumba, emlékez­nek régebbi növendékeki'e, leiidézik sorsuk alakulását és Várva várják a szeptember­ben visszatérőiket, meg az úja­kat. No, ne sajnálja a fáradsá­got, herceg Lónyai, nézze csak ezt a képet. Igen, karácsony­kor készült. Látja, mennyi tóándék. Es látott már ilyen önfeledt örömet gyermekek ércán? Itt meg hóembert épí­tenek. Ezek emlékek a kirán­dulásokról: Budapestről, Pécs­Most még csak néhány nevelő gyermeke karikázik a parkon át. Államvasutak. Mert a a házat, ezt a közösséget a kisfiúk... B. Berci például tavaly hazament a téli szünet­ben. És egy hét múlva már üvöltött, hogy hozzák vissza. — H. Jancsit két évig nem látogatták meg szülei. A gye­rek nem kapott csomagot, de társai mindig megosztották vele a magukéi. Aztán, ami­kor egyszer Jancsinak is ér­kezett csomag, mindenkinek vissza akarta adni tartozását. Szóval a gyerekeik elfelejtik, hogy mi az önzés, a „csak az enyém”, „csak magamnak”, a „csak magammal törődés”. És amikor innen kikerülnek... — Ismerek egy fiút, aki már egyetemre jár. Valamikor intézeti lakó volt. Most pedig minden nyáron elmegy a kő­szegi nevelőintézetbe és telje­sen önszántából, minden el- víz. Mintha egy-egy halacska MÁV nevelőintézete van itt. Hat ilyen létesítmény működik or­szágunkban. Az árva gyerme­kek, vagy a szociális körül­mények miatt rászorultak má­sodik otthonai ezek. Igen-igen, herceg Lónyai, el kell ismernie, hogy soha ilyen szép és jó második ott­honokat nem kaptak az emlí­tett gyerekek. Vagy van ta­lán valami ellenvetése? Tes­sék? Nem hallom. Csendes a kastély. A hálókban érintet­lenek a selyempaplanos ágyak, rendben sorakoznak a játékok, a klubterem és az ebédlő is üres. A hatalmas parkban vi­rágillat árad, csak néhány nevelő gyermeke karikázik az ösvényeken. A kövespartú ta­vacskában meg-megcsobban a lenszolgáltatás nélkül ott dol­gozik. Nos, kedves herceg, érti már, mit „jövedelmez” a mai befektetés? Nem, nem az utóbb említett ingyen munkát. Ez csak egy jellemzője annak kíváncsiskodna: hát hol van a sok-sok kisfiú? Csend. De herceg, én kérdeztem öntől valamit! A közmondás pedig azt tartja, hogy a hallgatás beleegyezést jelent... Ruttkay Anna turisták nem ___________ tudnak be­szélni. Odakint, Itthon igen. És most, hogy hazatérnek, beszél­nek is. Összehasonlítják, amit csak lehet. Meg azt is, amit nem lehet. Mert ilyen is van. A londoni Hyde Parkban például akkora demokrácia van, hogy mindenki tücsköt- bogaral összebeszélhet. Nálunk nincs Hyde Park, ez a dolog formai része. De tartalmilag? Ami a tücsköt-bogarat illeti? Nem panaszkodhatunk. Mint­ha egy nagy Hyde Parkban élne az ember ... Miért is mondom ezt? Hyde Park, igen ... Mert ez a fő problémája mindenkinek, aki Nyugatról ellátogat vagy haza­tér ide, ezt vizsgálgatják kül­földi publicisták, ezt mérics­kélik belföldi humoristák, er­ről jelennek meg riportok oda­kint: hogyan állunk a szólás- szabadsággal? Szerintem kitűnően. És azok­nak, akik panaszkodnak, azt felelem: ha panaszkodnak, az jó jel. Próbáltak volna akkor panaszkodni... amikor még dicsértek. Mert: a szólásszabadság leg­biztosabb jele, ha olykor mo­rognak is az emberek. Ha vi­szont mindenki sugárzó arccal járkál reggel, délben, este, ott valami nincs rendben. Ez vitathatatlan. És nagy szó, ha nálunk valami vitathatat­lan. Mert nálunk ma már. ez is a szólásszabadság jele, min­denen vitatkoznak az embe­rek. Itt volt például a Zabhe­gyező-vita. Amint tudják, egy amerikai író megírt egy könv- vet, azt lefordították különbö­ző nyelvekre, elolvasták kü­lönböző emberek, volt akinek tetszett, volt akinek nem, és ezzel az ügy el volt intézve. Ott. Itt azonban óriási vita tört ki fölötte. Egyesek harciasán kinyilatkoztatták, hogy már­pedig nekik nagyon tetszik a Zabhegyező nyelve és szemlé­lete, mások viszont harciasán közölték, hogy márpedig nekik egyáltalán nem tetszik a Zab­hegyező nyelve és szemlélete. Majdnem ölre mentek. Míg­nem aztán kiderült, hogy a Zabhegyezőnek nincs is olyan nyelve, amely egyeseknek na­gyon tetszhet, másoknak nem, és nincs is olyan szemlélete, amely egyeseknek nagyon tetszhet, másoknak nem. To­vábbá Zabhegyező sincs. Mert nem is ez a címe. Csak a for­dító elferdítette a címet. És most mi van? Semmi. Bosszankodnak a vitatkozók? Szégyenkezik a fordító? Intéz­kedik a kiadó? Minek? Min­denki elégedett. Mert lehet, hogy rossz a fordítás, hibás az ellenőrzés, alaptalanok a cik­kek, de milyen jó kis nyári vita volt! És nálunk ez a lé­nyeg. Meg hogy bírálni lehessen. Egyesek szerint ez. a szólássza­badság lényege. Vannak ma már humoristák, akik hónapo­kig törik a fejüket, hogyan le­hetne olyan szöveget kitalálni, amelyben minden mondat egy- egy beolvasás fölfelé. De hát felfelé bírálni, ahhoz miféle bátorság kell? Oldalra bírálni, meg lefele, az igen! Beolvasni az iparvezetésnek, hogy lassan szerelik az erőmű­veket és sokba kerülnek? No, bumm! De beolvasni otthon csőrepedéskor a maszek víz­vezetékszerelőnek, hogy lassú ez, meg drága is, nem kell! — ért nevezném bátorságnak és elvi következetességnek! írni, hogy önt­sünk tiszta vi­Cikkeket zet a pohárba? No, bumm! De felszólítani a pincért, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, ehhez bátorság kell! Megmondani a Tervhivatal­nak, hogy ami a beruházáso­kat illeti __ No, bumm! De p róbáljuk megmondani tulaj­don feleségünknek, hogy már­galmi szerveinket, várták to­vábbá a keleti turistákat, akik jöttek, és ez is meglepte ide­genforgalmi szerveinket. No mármost, ezzel a .;. meglepe­téssel minden humorista fog­lalkozni fog, és nagyon büsz­kék lesznek, hogy ők milyen bátor emberek. De ezt szóvá tenni, ehhez miféle bátorság kell? Ezt csinálni, ehhez bá­torság kell! Az persze kétségtelen, hogy volt idő, amikor nem lehetett bírálni nálunk. A Patyolatot kivéve. Most viszont mindent lehet bírálni. A Patyolatot ki­véve. Miért? Jobban dolgozik ma már a Patyolat? Nem. Csak unják már az emberek. A hi­bákat unják? Nem. A témát. Magyarországon a hibákat meg lehet ismételni százszor is Meg is ismétlik. A témát nem lehet. Mert a hibán csak bosz> szánkódnak az emberek. No bumm! De a témán unatkoz­nak! És ez tűrhetetlen! Nem fenn. Lenn. A közönség nem tűri el. A mi szólásszabadságunkban tehát nem az a probléma — és ezt kell megmagyaráznunk külföldieknek és belföldieknek —, hogy nem lehet beszélni er­ről vagy arról. Mindenről le­het. Kivéve azt, amiről már be­szélt az ember. Mert az unal­mas. A Patyolat unalmas, az építőipar unalmas, a termelé­kenység unalmas, a munka- fegyelem unalmas, a tv unal­mas, a tv unalmas, a tv unal­mas ... pardon ... Minden unalmas, amiről már volt szó. Minthogy viszont a hi £>ák megmaradnak, a témák pedig csökkennek, előbb-utóbb pedig az őszi beruházási tér- ... , ,,, , . . veit nem fogadjuk el. Ehhez bátorság kell. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy minden vezető örül a bírálatnak. De az sem igaz, hogy nálunk, ha bírál, akkor borotvaélen táncol az ember. Ezek nagy szavak! Bo­rotvaélen?! Attól függ, milyen borotvaélen? Magyar pengén nyugodtan táncra perdülhet. És nem igaz, hogy a közéleti bírálathoz nálunk bátorság kell. Itt van például a megle­petés, amely idegenforgalmi szerveinket érte. Arra gondo­lok, hogy vártak az idén a Ba­latonhoz nyugati turistákat, akik közül egyesek nem jöt­tek, és ez meglepte idegenfor­ban. hogy mindenről lehet be­szélni, de semmiről sem fo­gunk; _____________ M ert unalmas. egyéb­ként is, minek? A szólássza­badságon vitatkozók ugyanis egy dologról elfeledkeznek. Ar­ról, ami nélkül a szólásszabad­ságnak nincs semmi értelme. Mert nem az a fontos, hogy ennyivel többet jár a szám a múlthoz, de annyival keveseb­bet a jövőhöz képest, meg hogy mennyit olvasok be fölfelé és mennyit olvasok be lefele, ha­nem hogy a hibák ellen lehet már beszélni nálunk, persze hogy lehet. De valamit tenni is kellene. Nem a keleti mese híres Se- lierezádéjáról van szó, hanem egy Dembinszky utcai asszony­ról, aki sokat szeret mesélni. Ha valaha pletykaversenyt rendeznének, ő biztosan az első díjat nyerné. Seherez Adél. Ez az álnév azért illik rá olyan nagyon, mert legalább annyit mesél, mint Seherezádé, az ezeregyéjszaka hősnője. Csak éppen nem éjszakai, hanem délelőtti mesékről van szó, az ezeregydélelött meséiről. Bizony, amikor Kovácsné három évvel ezelőtt lakáscse­re útján a Dembinszky utca 100/c-bc ment lakni, nem gon­dolt rá, hogy szomszédnője, Seherez Adél nyugalmazott óvónő megkeseríti az életét. De megkeserítette. Már az első nap, amikor a lakásba költö­zött, Adél odaállt a konyhaajtó elé és mesélni kezdett. Horvá- thék kerültek terítékre:: — Tudja, szomszédasszony, én nem szoktam pletykálni, de ami ezeknél a Horváthéknál van, az már egy kicsit sok. Az öreg Horvátlmé állandóan ve­szekszik a menyével. Külön háztartást vezetnek, de az öregasszony mindig belekana­nüi, érti, szomszédasszony, vé­letlenül a színész is otthon maradt. Én nem tudom, mi történt közöttük, csak a lármát laz a menye zsírjába. A liszt- hallottam. Ugyanis pont akkor bői is elvesz. A fiatal Iior- jött oda a színész menyasszo­Seherezádé A két újhelyi Kossuth-ház sorsa Sátoraljaújhelyen, a bajda- majd hatodik évében Ujhely- műemlékké nyilvánítva, pe- ni Barát-soron, a mai Mó- be került Kossuth. Innen járt dig történeti becsénél fogva ricz Zsigmond utca 17. szám alsófokű iskolamesteréhez, a megérdemelné! Az illetékesek alatt áll az a szerény csalá- „turini remete” által sokszor a nyugdíjas tulajdonost kötő­di hajlék, amelyben Kossuth és mindig kedves hangon em- lezik a karbantartásra, aki Lajos 1809-től kezdve jó két legetett Novákv Józsefhez, eb- eddig is tatarozgatta az omla- évtizedig lakott. Szűkszavú, bői a házból járt hat éven át dozó falakat. Meg kellene igénytelen emléktábla jelzi a a szomszédos piarista gimná- mozdulniok a város társada.1- homlokzaton, hogy: „Ebben a ziumba, s ott. mint maga is mi szerveinek, s közös össze- házban laktak Kossuth Lajos mondotta, 1848 őszén, a haza fogással megóvni a pusztulás­szülői ...” és a szabadság szeretetét szív- tói Kossuth Lajos egykori ott­Beljebb kerülve többet ta magába. Innen indult ba- honát mond számunkra a múlt: eb- rangolásaira, ide tért vissza ^ másik újhelyi Kossuth­on a két szoba, konyhás la- vakációkra eperjesi és pata- házat a régi ' Pap-soron hiá- kasban nőtt fel a Monokrol ki diákéveiben. ba is kerGssük Néhány évvel csecsemő korában az olasz- Nézzük meg ért a hajlékot ezel6tt elT,',éktábla hirdette, liszkai Weber nagyszülőkhöz, ma! Tudomásunk szerint nincs ]ln£rv _ebben a házban lakott az 1827—31-es években”. Ma [új ház emelkedik a helyén. ; Vajon megörökítették-e leg­alább a lebontás előtt; az ere- i deti épületet? Zs. T. vát.hné tűri, de én nagyon saj­nálom szegényt. Igaz ugyan, hogy annak a férje nagy mam­lasz ... Képzelje, hagyja, hogy h társbérlőjük, az a színész... No, de leég a rántásom, meg a tálalásra is készülni kell. Majd legközelebb ... Másnap Seherez Adél ott folytatta, ahol előző délelőtt abbahagyta. — Szóval, az a színész már hónapok óta csapja a szelet a fiatal Horváthnénak. A múlt­kor az egész család kirándulni ment, az ifiasszony'is öltözkö­dött, azután egyszerre fejfájás­ról kezdett panaszkodni. Per­sze, otthon maradt és véletle­nya és minden szó áthallat­szott a mi szobánkba. Tudja, vékonyak a falak ... A következő délelőtt a nyu­galmazott óvónő nagy színészi képességgel vázolta, hogy mi történt o mennasszonv. a szí­nész és a fiatal Horvátlmé kö­zött. Mintha televíziós közve­títést látott volna Kovácsné. Negyedik nap a mamlasz Horváth és felesége veszekedé­séről adott részletes beszámo­lót. Nincs az a rádiöszpíker. aki olyan hévvel tolmácsolna egy eredményt, mint ahogy Adél a perpatvar részleteit. Fél évvel később (a 184. dél­előtt) Kovácsné megtudta, hogy Horvátlmé elvált és feleségül ment a színészhez. Másfél év múlva (az 849. délelőtt) arról kapott hírt. hogy a volt Hor- váthné visszaköltözött a házba mamlasz férjéhez, és ez így ment csaknem három évig. Kovácsné nem tanulmányozta a. naptárt, és így csak mi. a történet krónikásai tudjuk, hogy 1001 délelőtt telt el Ko­vácsék beköltözése és távozása előtt. Seherez Adél mindennapos délelőtti meséi ugyanis tönkre­tették Kovácsné idegeit, ezért elcserélték lakásukat. Az eser- keitedik délelőtt kezdték el a költözködést. Az új lakó, mi­közben a régiek csomagoltak, bizalmasan megkérdezte Ko- vácsnétól: — És mondja, drágám, de nagyon őszintén, jó ez a lakás? Kovácsné meggyőződéssel válaszolta: — Mi az. hogy jó? Mesés ... PALÁSTI LÁSZLÓ A polgármester hosszúja A stájerországi Gaishom község egykori polgármestere furcsa bosszút állt „hűtlen” polgártársain, amiért 12 esz­tendei polPírnwtereégét nem újították meg. A választások utáni éjszakán fiával kivonult a község sportpályájára, ledön­tötte a futhnllkaoukat és fel­szántotta az egész terepet. Mire Gaishorn válogatott csa­pata megérkezett az edzésre, a sportpálya helvén felszántott földet talált. Ráadásul hiába tiltakoztak: nz egykori polgár- mester Vv^ tpdta bizonyítani, (hogy a sportpálya saját ingat­lana, amelyet önként engedett ' át a községnek. Beszélgetés herceg Lányaival a változásnak, amely ebben a közösségben a gyermekekben történik. Mi ezt úgy szoktuk mondani, hogy közösségi em­berekké válnak. Vagyis olya­nokká. akik életük során min­dent egy nagy közösség gaz­dagodásáért, boldoguló sóért tesznek majd. Megbecsülik a juttatásokat és azon fáradoz­nak majd, hogy munkájukkal 5k is minél több javat adja­nak. Mert nálunk a nagy kö­zösség szétosztja tagjai között a javakat, az értékeket. De ?sak akkor tud minél többet szétosztani, ha mindenki töb­bet dolgozik. Hogy ezt önnek nehéz megértenie? Érdekes. A kastély mai gazdáinak már nem kell ennyire magyaráz­nunk. ők nemcsak értik, ha­nem érzik is mindezt. Érzik a mindennapos gondoskodás so- -án. A mindenre kiterjedő gondoskodásban, amit soha ;em adtak meg gyermekek ;zázai a nemesi. címeres castélyok. Ehhez új címer fellett a kastélyokra. És új lóv. A bodrogolaszi kastélyon lél dóul nna ez van: Magyar rol, Debrecenből, Egerből, a Balaton partjáról. Haha! Szó­val nem érti, hogy itt miért vannak csupaszon és fekete szemüvegben, amikor az ab­lak mögött hull a hó? Mert ez a kép akkor készült, ami­kor a gyerekeket kvarcol lók. Nem, ez nem. fájdalmas dolog. Ezeknek a gyerekeknek télen is pótolják a napsugarat Az egyenruha? Legalább öt féle öltözetet kapnak itt a növen­dékek. Persze, önnek igaza van. mindez sokba kerül. És hogy mit jövedelmez? Jól van, be­széljünk ilyen ..üzleti alapon”, hiszen ön hozzászokott, hogy mindenben a hasznot nézze. Engedje meg azonban, hogy előbb elmondjak néhány ese­tet Méghozzá Horváth Dezső igazgató és felesége szavaival: — Amikor B. Berci ide ke­rült, ő is „mumusnak” tar­totta az intézetet, mint sokan mások. Sajnos, ugyanis, a szü­lőkben még él a régi intéze­tekről alkotott fogalom, és ezt beszélik el gyermekeiknek is. Aztán, amikor megismerik ezt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents