Észak-Magyarország, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-09 / 160. szám
4 északmagyarorszAg Péntek, 1968. július 8, Pedagógus társadalmunk helyzete^ g©ndjai Felnövekvő ifjúságunk szemléletét és magatartását már főleg a szocializmus élménye alakítja — állapítják meg a párt ideológiai irányelvei. De ugyanakkor megállapítják azt is, hogy bár ifjaink igen nagy számban vesznek részt ifjúsági brigádok munkájában, nagy szerepük van a szocialista nagyüzemi mezőgazdaságban, és az egyetemeken, főiskolákon már a mi társadalmunk értelmisége nevelődik belőlük, gondolkodásukra még mindig hat a polgári ideológia. Ez részben hazai forrásból táplálkozik, részben a kapitalista világból szüremlik át. Az iskolák, a pedagógusok feladata tehát nagyi-észt, hogy a fiatalokat felkészítsék az életre, azokra az ellentmondásokra és nehézségekre, amelyekkel a mindennapi életben ■ találkozhatnak. E feladat, bár megoszlik a szülői ház, a KISZ és az iskola között, elsődlegesen mégis a pedagógusokra hárul. Nekik kell kimunkálniuk az ifjúi érdeklődést, nekik kell felkelteni a figyelmet egyik vagy másik életpálya, foglalkozás iránt, az ifjúság sokirányú érdeklődését helyes irányba terelni és formálni, nevelni az-új típusú embert. Gyakran beszélünk a pedagógusok feladatairól, munkájáról, eredményeiről, a munkájuk közben adódó fogyatékosságokról, de kevés szó esik a nyilvánosság előtt a pedagógusokról, az emberről, a gondolatokkal teli és gondokkal is küszködő állampolgárról. Nagy hiányt pótolt a közelmúltban a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának elnöksége, amikor a Pedagógus Szakszervezet megyei bizottságának jelentése alapján megvizsgálta ezt a kérdést. Az elnökségi ülésen felszínre került gondokból ragadunk ki néhányat. © Pedagógusaink a vidéki községekben nagyrészt a párt legjobb harcosai közé tartoznak. Részvételük a társadalmi munkában, a falu más értelmiségi lakosaihoz képest, igen nagyfokú és sok esetben az egyes nevelőtestületeken belül sem arányos. Nem ritka eset, hogy a nevelők iskolán- kívüli társadalmi tevékenysége nemcsak nagy erőfeszítést követel, hanem gátolja önművelésüket, továbbképzésüket is. Ezekben a községekben égetően sürgős feladat, hogy más értelmiségieket is bevonjanak a társadalmi és népművelési munkába. örvendetes jelenség az is, hogy a pedagógusok nagy többsége felismerte: politikamentes iskola nincs, és egyre nagyobb tért hódít a nevelés-központúság elve. A valósághoz hozzátartozik az is, hogy találkozunk jócskán gátló tényezőkkel. Akad még nevelőnk, aki nem tud teljesen elszakadni a múlttól, a konzervatív, idealista világ- szemlélettől, a kispolgári politikai felfogástól, de az ilyen pedagógusok ma már őszintébbek, feltárják problémáikat és ha vitatkozva is, de igyekeznek közelebb jutni a helyes állásponthoz. A hibák között kell megemlíteni, hogy nem eléggé általános még Borsod megye tantestületeiben a kritikai szellem alakulása, bár az eszmei-polítikai-peda- gógiai egység mai szintje mindinkább megfelelő alapot nyújt az iskolareformból adódó nevelői célkitűzések megvalósításához. © Ha Borsod megyében a pedagógusok világnézeti és etikai helyzetképét akarjuk felvázolni, örömmel kell megállapítanunk, hogy az utóbbi években ugrásszerű, örvendetes fejlődést mutat nagy többségüknél a marxizmus—leniniz- mus tanulmányozása. A most végzett pedagógus generáció a tudást magával hozza már az egyetemról, az idősebbek pedig a szervezett állami ideológiai _ képzés segítségével szerzik meg maguknak ezeket az ismereteket. Az elmúlt tanévben 1141 pedagógus képezte magát, s. mintegy négyszázan végezték a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemét. Természetesen nem elég a megszerzett tudás, arra van szükség, hogy a marxista világnézet a gyakorlati nevelő munkában és magatartásban is érvényesüljön. Jónak mutatkozik az egyes szaktudományok világnézeti problémáit elmélyítő új továbbképzési forma. A vallás, a Pedagógus Szakszervezet felmérése szerint, a nevelők életében már nem jelentős tényező. Az ellenséges idealista irányzatokat a pedagógusok nagy része nem ismeri, legfeljebb filozófiai tanulmányai kapcsán ismerkedik velük, főleg a középiskolai tanárok olvasnak ezekről. Bár az anti- marxista ideológia és etika nem ismeretes a nagy többség előtt, közvetett hatásuk azonban helyenként szórványosan jelentkezik magatartásban, életfelfogásban. Nagy az előrelépés viszont a szocialista erkölcs követelményeinek ismeretében, és pedagógusaink döntő többsége nemcsak tanítja, hanem aszerint is él. Így az egész társadalom számára példát mutat. Rávilágított a tanácskozás a pedagógusokat foglalkoztató, munkájukat, magatartásukat befolyásoló gondokra, problémákra is. Ezek közül érdemes kiemelnünk a munka- és élet- körülményeket, amelyeknek a szakszervezet mindenkor sok figyelmet szentel, és amelyek feltétlenül javításra szorulnak. Szorosan ehhez kapcsolódik a másik témakör, a bejáró nevelők kérdése. A megfelelő lakásellátás hiányában igen nagy az egyes tantestületekben a létszámhullámzás. De mindezeken túlmenően csaknem hatszáz nevelő lakik Borsod megyében, akik vonaton, autóbuszon, , vagy egyéb módon járnak lakóhelyükről az iskola székhelyére, és így sem munkahelyükön, sem lakóhelyükön nem tudnak bekapcsolódni az iskolán kívüli népművelési munkába. Sokan akadnak közöttük, akik városi lakásukból járnak ki vidékre, és inkább vállalják a kényelmetlenséget, mintsem feladják kulturált otthonukat. © Sokoldalúan, sok kérdéssel foglalkozva vizsgálta meg a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnökségi ülése a pedagógusok között végzett ideológiai, politikai munkát, a pedagógusok helyzetét. Szükséges volt ez a felmérés, mert mint a bevezetőben már idézett ideológiai irányelvek is leszögezik, nevelőmunkárik célja, hogy az egész nép elfogadja a marxista világnézetet. meghonosítsa és érvényre juttassa a szocialista . erkölcs követelményeit, megtanítsa az embereket szocialista módon élni, dolgozni és gondolkozni. Ebben a munkában szinte élenjáró feladatok várnak a pedagógusokra. Ezért szükséges kritikusan és önkritikusan megvizsgálni társadalmunk és azon belül pedagógus-társadalmunk ideológiai helyzetét, és a felmérés után, a szükségnek megfelelően, megjavítani tudatformáló tevékenységünket. Ebben segített az igen sok értékes hozzászólást magában foglaló, sok javaslatot tevő, tanácsot adó elnökségi ülés. (bm) Asszonyok, gyermekek és társadalmi munka Osdon Két hasznos munka is áll pillanatnyilag a nőtanácsi tevékenység előterébe Özdon. össze akarják hívni a kihelyezett állami gondozott gyermekek nevelő szüleit, és meg akarják velük beszélni, hogyan lehetne a rájuk bízott gyermekek életét minél szebbé tenni. Ezek a kihelyezés következtében nevelőszülőkhöz került gyermekek nagyon vágynak a szereletre, a gondoskodásra, hiszen ez hiányzik nekik a legjobban. És a nevelőszülő mégsem édesanya, vagy édesapa. Éppen ezért a nőtanács vb-tagjai, aktívái vállalják a gyermekek patronálását, ebéden látják vendégül őket, törődnek velük. Azt is tervbe vették, hogy ha a kohászat bölcsődéje városi felügyelet alá kerül, ezeknek a gyermekeknek is juttatnak ruhát. A gyermekeken kívül az asszonyokkal is kell törődni. Ezért határozta el a nőtanács, hogy női szemináriumokat szerveznek a háziasszonyok részére. Politikai, gazdasági témák egyaránt szóba kerülnek majd. A város fejlesztésének gondjából a népfront veszi ki a részét derekasan. Elsősorban a társadalmi munkát szervezi. Utcagyűléseken akarja mozgósítani a lakosságot az utak. járdák építésére. Ezen kívül a népfront műszaki aktívái Iß kiveszik részüket a városfejlesztésből. Tátrai Pál mérnök társadalmi munkában elkészítette a gázcseretelep tervét, dolgoznák már a műszaki aktívák az új piactér tervén is. Mint legutóbb szóvá tettük, a jelenlegi piactér egyre életveszélyesebbé válik, mert egybe esik a távolsági buszok megállójával. A nagy forgalomban alig lehet vásárolni a piacon. Most arról van szó, hogy az új piacteret a jelenlegi mögé építenék, így az autóbuszforgalom nem veszélyeztetné a piac vásárlóit. i m. i. Operabérlet %* Miskolcon J ♦ A debreceni Csokonai Szín-^ ház operatársulata, amely az. elmúlt években már sok ér-V tékes estével ajándékozta^ meg Miskolc operakedvelő ^ közönségét, az 1965—66-os^ színházi évadban a Miskolci^ Nemzeti Színházban tartandó^ előadásaira bérletet hirdet. A ^ bérleti sorozatban öt előadást.^ tartanak. Bemutatjálc Gounod^ Faust- ját, Puccini Pillangó-fy hisasszony-át, Mascagni Pa-fy rasztbecsület-ét és ösbemuta-§ tóként Tardos Laurá-ját (eí) két utóbbit egy műsorban),# Puccini Bohémélet-ét és Ver- # di Traviata-ját. A bérletezést^ a Miskolci Nemzeti Színház^ szervezési osztálya bonyolít-» ja le. , $ Túlzások I lanácsíepk fogadóórái | Miskolc városi tanácstagok: ^ Július 12: Kalóczkay Istvánné.A II., Marx K. u. 100., III/5., 17 óra-j[ koi> . ▼ Julius 13; Kundra Mihály, Go- römböly, tanácsháza, 20 órakor. Július 10: Szegeczky András, IV., Vanczák J. u. 13., 17 órakor; Toth* Sándor, III., llcgyalja u. 12S., 179 órakor. ^ Holnaptól kezdve mégis nyár lesz. * Csemege. Vásárló, eladó párbeszéde. — Bocsásson meg. drága hölgyem, véletlenül a szalámi véget is rátettem a mérlegre. Máris visszaveszem! — Ugyan! Hagyja csak ott! Hiszen maguknak ezt is el kell adni! — Nem, asszonyom, nem kell eladnom, mert ez belefér a kálóba, ön jó pénzt ad, én jó árut. * — Nézze csak meg jól azt az embert, ott a túlsó oldalon! — Miért? Mit nézzek rajta? — Csak nézze meg! Ritka példány. ■ Sem autója, sem tévéje, sem orkánja nincs! * Milyen jó, hogy Johnson elnök a tárgyalások embere, nem úgy, mint Goldivater. * — Ennek az évnek is elmúlt a fele. Maga mire emlékszik a legszívesebben? — Mint szurkolónak sikerült kivárnom az év legszebb, legmaradandóbb pillanatát. Tudtam én, hogy nem hiába járom a pályákat, ülök a képernyő előtt! Mert nincs igazuk azoknak, akik a magyar futballról csak lenézően, Icgvintve szólnak! Nincs bizony! Én, aki mindig is hitiem, rendületlenül, megingás nélkül a magyar fociban. Napnál fényesebben, mindennél ragyogóbban igazolláttám! Ebben az szezonban csodálatos, feledhetetlen, szép élménnyel gazdagodtam. Olyan élménnyel, amelyről még nagyapa koromban is... — Mégis, mi volt az? — Mi? A középcsalárunk egy válogatott meccsen tiz métert, higyje el, uram, teljes tiz métert futott egy- huzomra! Azzal a. drága, aranyos lábával! (Pt) ♦ ♦ ♦ $ $ ♦ ♦ ♦ $ ♦ ♦ 0 0 0 Csaknem 2 millió a takarékban — 120 televízió 480 házban Csemely kisközség Ózd közelében, 1600 lakos él jól épített, takaros házaiban. Ózd felől, Farkaslyukon át, csodálatos hegyháton szalad a kocsi a kis bányászfalu felé. A lakosság szinte kivétel nélkül bányász, a tsz-ben asszonyok és nyugdíjasok dolgoznak. „A nyugdíjasok éltetnek bennünket, már ami a mezőgazdaságot illeti” — mondja tréfásan Kovács József tanácselnök. Aztán hozzáteszi, hogy a munka azért megy, ha a bányászok otthon vannak, „besegítenek” a mezőgazdaságba A házak szebbek, mint a volt kastély Valóban, nem mondható Csernely szegény falunak. Emeletes házai közül nem egy szebb, mint a volt földbirtokos kastélya, akinek leszármazottjai ma is lakják egykori rezidenciájuk egy részét. A többi, így az a szoba is, amelynek ódon ajtajában még ott láthatóak egy 1848-as mulatság golyó lyukasztotta emlékei, ma a tsz irodája. Hogy mennyire jómódúak a falu lakói, a.zt mi sem bizonyítja jobban, mint Kovács József szavai. Ezek szerint csaknem 2 millió forintot tettek takarékba, és á 480 házban nem kevesebb, mint 120 televíziót találhatunk. Ugyanekkor azonban a tanácsnak sok gondot okoz, hogy a község boltjai elavultak, a raktárak szintén, 5 éve szeretnének már üzletházat építeni, de csak most érkezett meg végre az anyag, így elkezdhetik a munkát. 1966. április elsejére kell az üzletházat átadni rendeltetésének. A csecsemő tanácsadó viszont még az idén elkészül. Négytantermes iskolájuk már van, most politechnikai osztállyal szeretnék bővíteni. Az iskola építésében 70 ezer forint társadalmi munkája is fekszik a községnek. A hetvenéves könyvtáros Utak javítása és járdák építése is hátra van még, de a könyvtára működik a falunak. Az Ifjúság Házában helyezték el és ami a legszebb: ebben a házban a 70 éves Herczeg Lajos bácsi a liönyvtáros. Ö foglalkozik a 280—300 főnyi olvasóval. Deres fejjel elvégezte a könyvtáros tanfolyamot és ifjonti hévvel látja el feladatát. Nem csoda, ha ilyen körülmények között a -tanácsülések és vb-k fő témája a községfej- leszlés és az interpellációk is főleg ezzel kapcsolatosak. Elvégre ahol így gyarapszik a lakosság pénzecskéje, ott a község csinosítása is elsőrendű követelmény. Máté Iván Fedőszáma 639 n u Csütörtökön a Magyar Televízió székhazában bemutatták a sajtó képviselőinek a tv új dokumentumfilmjét, a „Fedő- száma 639” című alkotást. A film Tóth Lászlóné története. Az asszony bécsi ismerőseit látogatta meg az osztrák fővárosban, amikor azok közölték vele, hogy a nyugatnémet kémszolgálat hírszerzői, s őt is be akai'jók szervezni, hogy Magyarországon szerezzen számukra értékes adatokat, s a megadott nyugat-németországi címekre továbbítsa azokat. A televízió leleplező dokumentum filmje a nyugatnémetek kémtevékenységéről TÖRTENETKEK Nem elveszett gyerek A szöszke Mártika most valamelyik úttörőtáborban nyaral és örül a vakációnak. Általában ő irányítja a játékot, mert igen leleményes. Mártikénak az első iskolai év elmúltával nem a legjobban alakult a bizonyítványa. A tanító néni már többször is beszélt anyukával, év vége előtt újra így szólt Mártikéhoz: — Mértika, mondd meg anyukának, hogy holnap, vagy holnap után keressen meg! Mártika már tudta, miről van szó, éppen ezért nem túlságosan nagy lelkesedéssel tett erre Ígéretet. Másnap, amikor megjelent az iskolában, a tanító néni megkérdezte: — Nos, Mártika, megmond- tad? — Nem! — hangzott a határozott válasz. — Nem? — áműlt el a tanító néni. — És miért nem? Az elsős nebuló nagy lélegzetet vett, komoly arcot öltött, és olyan hangon, mintha valami kisgyereknek magyarázna valami fontos dolgot, rákezd te: — Én nem mondtam meg, és arra kérem tanító nénit, hogy tanító néni sem mondja meg, mert ezzel mind a ketten csak rosszat tennénk. Anyukát most nem szabad semmivel se idegesíteni, ugyanis anyuka most vizsgázik! Vajas ügy Szépen berendezett, jókora üzletben erélyes asszonyság vitázik. Vajat követel, de az most megint kifogyott. Az asz- szonyság nem takarékoskodik hangjával, a jelzőket is kezdi vélogatlanu! előszedni igen gazdag szótárából. Az egyik elárusítónő próbál integetni neki, hogy várjon, nyugalom, nem oda Buda, de az asszonyság nem veszi észre. Végül az elárusító odalép, fülébe súg valamit, és a következő pillanatban eltűnnek a raktárba. Űjabb néhány pillanat múlva az erélyes asz- szonyság derűs arccal, megnyugodva lép ki az ajtón. — Maga szerint mivel nyugtatták meg az asszonyságot? — fordul egy kövér, bajszos férfi az előtte álló svájci sapkáshoz. — Szerintem a dominikai helyzetről tartottak neki rövid tájékoztatót. A kövér komolyan bólint, és még hozzá teszi: — Szerintem is. Priska Tibor Tóthné hosszas töprengés után elvállalta a munkát, de arra készült, hogy hazatérve a Belügyminisztérium szerveinél jelentkezik, s leleplezi megbízóit. Mint a filmben is elmondja, a fenyegetések ellenére azért vállalta a kockázatot, mert családtagjait a fasiszták kivégezték és ő bosszút akart állni. Tóth Lászlónét Bécsből hamis útlevéllel Münchenbe vittek, ahol a pályaudvaron egy elegáns úr várta és a Hotel Westendbe kísérte. Tóth Lászlóné Budapesten tudta meg, hogy az az. elegáns úr Joachim Seenig, aki már Münchenben a pályaudvaron is várta. Eredeti neve Seénig- nek Miroslaw Wolf, a szudéta vidéken született, a második világháború idején sokszáz csehszlovák polgár halála fűződik nevéhez és akit a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban életfogytiglani börtönre ítéltek. Wolf alias Seenig elegáns villát tart fenn Nyu- gat-Németországban, gazdag műgyűjtő, kutyatenyésztő és a Gehlen munkatársa. Tóth Lászlónét a belügyminiszter „A magyar haza szolgálatáért érdemérem” arany fokozatával tüntette ki. A filmet, vasárnap este 8 órai kezdettel mutatja be a Magyar Televízió. legény vőlegény • Édesanyám, tessék hagyni, csak a gyűrűért megy hasa.