Észak-Magyarország, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-03 / 155. szám

fficombat, 1953. július S. ÉSKAKMAGTARA"C- <fí 5 A té Kilométerek a szerel Kiesel msen — Vezényszó kezdőknek Hazafelé... Városunk határában, a Csorba tavon telepedtek le egy éve a kajak-kenu szakosztá­lyok. A hepehupás, kopár tó­parton pezsegni kezdett az élet. Egymás után emelked­tek a hajótárolók. öltözők. Épültek a lejárók, „stégek”. Azóta egy év telt el és való­sággal megszépült a tó déli partja. Egymás mellett emel­kednek a DVTK, a Postás, az MVSC és a Helyiipari SC épü­letei. A gödrös partot szépen elegyengették és facsemeték, bokrok százaival varázsolták kellemesebbé a környezetet. — Lényegesen több a fiatal, mint a Sajón volt — mondja Kolozsvári István, a DVTK mesteredzője — és ez érthető is, hiszen a fiatalokat vonzza a környezet, a tiszta víz, a sportolási lehetőségek. Délutánonként karcsú kaja­kok, kenuk lepik el a tó víz­tükrét és gazdájukat még a melegen tűző nap sem riaszt­ja vissza a napi edzés-adagtól. Szorgalmasan, megállás nélkül róják a kilométereket, barná­ra sült hátukon izzadtság csil­log. A DVTK-nál éppen motoros edzést tartanak. Kolozsvári István motorcsónakkal halad a négy kajakos mellett. Szó­tölcséren utasítást ad a. spor­tolóknak, akik 100—150 méte­res résztávokat „futnak”. Az MVSC telepénél hangos vezényszót hallani: — Egyszerre evezzetek, a jobb kezed szemmagasságba told ki! Oprável István, a vasutasok edzője éppen egy kajak kettes­ben evező női párosnak ad utasításokat. A két kislány még nem „üli” biztosan a ka­jakot. az összmunkával is baj van. — Most kezdtek egy hete — mondja az edző. — Ennek el­lenére elég tehetségesen mo­zognak. Sajnos kevés a női versenyző. Nemcsak nálunk, hanem a többi egyesületnél is. Hétóra felé jár az idő. Egy­más után szállnak ki a spor­tolók, csendes lesz a víz tükre. A hajómosó állványokon szá- razra törülik á hajókat és a garázs egymás után „nyeli” el azokat. Előkerülnek a súlyzók, az expanderek, vannak, akik futni mennek. A nap már utolsó sugarait veti a felhőt­len égboltra a Bükk mögül. Vidám, fiatalos jókedv veri fel a környéket. Kolozsvári István elégedetten tekint vé­gig birodalmán. — Csak délutánonként ilyen népes a tó? — kérdezem. — Nemcsak délutánonként, hanem délelőtt is edzünk. Sok- versenyzőn k órak ed vezmény- nyel, munkába menet előtt is edz. Na és itt van a nyári szünidő, a diákok többsége már kora reggel üt van. Evez­nek, fürdenek, és szórakoznak. Délben csak ebédelni járnak haza, hiszen délután jön a fő­edzés. Szívesen csinálják. Este valóságos kerékpár ka­raván indul a város felé. Op­rável Istvánnal a buszmegál­ló felé tartunk és a szakosztály felől érdeklődöm. — Még mindig elég sok problémánk van. Szeretnénk hajóparkunkat felfrissíteni és telepünket rendezni. Női ver­senyzőinket illetően valamit jármit a helyzet. Elég sok fia­tal kezdőnk van. Remélem, hogy ebben az évben már si­keresebben szerepelünk majd, mint tavaly. Városunk kajak-kenu szak­osztályaitól elvárhatjuk a si­keres szereplést Az ország kajak-kenu sportjában mindig jelentős helyet foglalt el. Min­den évben „feljött” egy-két tehetséges versenyző. Volt. aki világversenyeken is helytállva. hírnevet, dicsőséget szerzett nemcsak hazánknak, hanem Miskolcnak is. Most is bízunk bennük! Felföldi György A lotíóhuzás nyerőszámai A Sportfogadási * ♦ ♦ Edzés közben és Lottu* Igazgatóság tájékoztatása sze- Y rint Harkányfürdőn, a szabad- v téri színpadon megtartott lot- 4 tósorsoláson a 27. játékhéten a ^ következő nyerőszámokat húz-A ták ki: J 17, 21, 29, 59, 66 ♦ Ügyeletes állatorvos szombaton^ déltől hétfőn reggelig: dr. AcsÁ Sándor. Miskolc. Magdolna u. 6.; Telefon: 14-439. Betegjelentcs ig, 13—14 óráig. hétvége sporteseményei A labdajátékokban befeje­ződtek a bajnoki küzdelmek. Csapataink azonban aktív pi­henővel töltik a szünetet. Vasutas és Nyári Kupa mér­kőzéseket játszanak a labda­rúgó csapatok. Igen sok fiatalt mozgósít megyénkben a fa­lusi dolgozók szpartakiádjá- nak járási döntője. Jelentős eseménynek számít a megyei atlétikai bajnokság is. A részletes műsor. ATLÉTIKA Szombaton délután fél 4 és vasárnap délelőtt fél 10 óra­kor a diósgyőri stadionban rendezik meg a megyei ifjúsá­gi és felnőtt atlétikai egyéni bajnokságokat. A serdülők országos bajnok­ságát Budapesten bonyolítják le. BIRKÓZÁS A hét végén Székesfehérvár lesz a színhelye az országos vidéki szabadfogású birkózó bajnokságnak. A versenyen in­dulnak a borsodi birkózók is. akik jogot szereztek a megyei bajnokságon elért helyezésük­kel a részvételre. LABDARÜGÄS A borsodi labdarúgó együt­tesek közül vasárnap több csa­pat játszik kupa mérkőzést. A Miskolci Bányász a Nyári Ku­pában hazai pályán fogadja Nyíregyházát. A Borsodi Bá­nyász MAV-val mérkőzik. Az MVSC Vasutas Kupa* mérkőzést játszik Debrecen- * ben, ahol a DVSC lesz az el-T lenfele. J A diósgyőri stadionban 4 szombaton délután fél 6 óra-$ kor a DVTK tartalékcsapata ^ Mátészalkával játszik barátsá- $ gos mérkőzést. Kazincbarci- $ kán nemzetközi labdarúgó^ mérkőzés lesz vasárnap 13.30-^ kor. A KMTK a T. STROP-$ KOV-val játszik. $ SPARTAKIÁD ^ Vasárnap nagy számban * mozgósítja a falusi fiatalokat a? járási székhelyeken több sport- j ágban megrendezésre kerülő f spartakíád járási döntője.^ Ózd, Sajószentpéter, Sátoralja-A újhely, Encs. Szerencs lesz aj színhelye a vasárnapi döntőknek. VITORLÁZÁS járási e-’.h •••••• '■ . í ip IPp SÄI :; ?:>­♦ ♦ Szombaton és vasárnap a^ DVTK rendez megyei minősítő J vitorlás versenyt a Mályi ta-J von. Ezen indul a megyénk te-J rületén működő valamennyi ^ vitorlázó szakosztály hajója. Aj versenyt szombaton délután és ^ vasárnap délelőtt rendezik J meg. A ■ ' ' • • >-' ' . __­» Äilli * I- * ■ ; • » ' • < *%*• s • .v ■ * , O V VX ' % mrM ' -'Vív ^ - \ :■■■:■.AxV.-Év.;..'.-Év: ... .... v. Józsa Ildikó, az ózdi Kohász SK fiatal diszkoszvelőnöje L szorgalmasan gyakorol a hőségben is. Foto: Agotha Tibor HETI RÁDIÓMŰSORA Kossuth és Petőti rádió július 5-töt július 11-ig Hétfő Kossuth-rádió. 8.15: Miljutyin operettjeiből. 9.00: Csak tiszta forrásból. 9.15: A hét zeneszerző­je: Gershwin, lo.lü: Az óvodások műsora. 10.30: Népdalok. 11. oü: Miért nem találjuk meg a tücs­köt? 11.10; Opera részletek. 12.10: Mindenki kedvére I 14.05: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 14.20: Dél­utáni hangverseny. 15.40: Elárult élet. 10.15: A Gyermekrádió mű­sora. 16.55: Könyvről — könyvre. 17.05: ötórai tea. 18.00: Mi tör­tén a nagyvilágban? 18.40: Uj le­mezeinkből. 19.40: Strauss-kerin- go. 20.30: Színes szőttes. 21.40: Magyar nóták. 22.15: Mai szem­mel. 22.25: Mozart: Bastien és Bastienne. 23.18: Könnyűzene. 0.10: Három XVI. századi mester. Petőfi-rádió. 14.20: Népi zene­kar. 15.05: Táncmelódiák. 10.00: Zenkari muzsika. 16.30: Alpár Gitta és Szedő Miklós énekel. 17.05: Nikola j Gyaurov énekel. 17.30: Lányok, asszonyok. 18.00: Hangverseny a stúdióban. 18.30: Táncdalok. 18.40: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 18.50: Bányászdalok. 19.05: Regény. Isin. 19.25: Virágénekek. 19.40: Törté­nelmi portré. Húsz János. 19.59: Közvetítés Prágából. 21.46: Vers­ciklus. Huszonhatodik év. 21.51; A hót zeneszerzője: Gershwin. 22.35: Verbunkosok. Kedd Kossuth-rádió. 8.20: Verbunko­sok. 8.59: Kérjük, jegyezze fel! 9.04: Gyermekrádió műsora. 9.20: Mozart-múvek. lö.lO: Szirmai-ope- rettekből. 10.49: Színes szőttes (is­métlés). 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Törvénykönyv, a rádió jo­gi. műsora. 13.15: Julius Caesar. Részletek. -13.45: Gazdaszemmel. 14.05: Délutáni frissítő. 15.05: Négy apának egy leánya. VII. rész. 15.25: Schubert: B-dúr trió. 16.15: ,.Csákányod vidd a kapi­tányhoz”. 16.35: Ifjúsági maga­zin. 17-00: Autosolc, figyelem! 17.48: Gershwin-muvek. 18.20: Szabó­család. 19.00: Közvetítés a Vivó- világbajnoksagról, Párizsból. Köz­ben: könnyűzene. 20.20: Szezon­végi zenei leltár 22.15: Kamara­zene. 23.15. Népi zenekar. 0.10: Muszorgszkij. Borisz Godunov. pclőfi-rádió. 14.20: Behár György táncdalaibol. 14.J0: „Szálljon a dali” 15.05. bzöl-akoztató zene nyugdíjasoknak. 15.45: Hazánk éghajlata- 16.00- Kórusok. 16.35: Cigánydalok. »J-0o. Sugár Rezső i£31 WtoSffi gyár fúvószene. 19.20: Üzemi ta­pasztalat: a Láng Gépgyár vevő­szolgálatáról. 19.30: Donizetti: Betly. Egyi'elvonásos opera. 20.30: A nádszál. Elbeszélés. 20.56: Hang­lemez. 2l.U5: Közvetítés a Zene- művészeti Főiskoláról. 22.10: Tánc­zene. Szerda Kossuth-rádió. 8.20: A Berlini Rádió esztrádzenekara. 9.00: Or­vosi tanácsok. 9.05: Három na­rancs szerelme. Részletek. 9.40: Elbeszélés gyermekeknek, 9.50: Ifjúsági kórusok. 10.10: Néhány perc tudomány. 10.15: Könnyűze­nei híradó. 11.00: Orgonamuzsika. 11.29: A Szabó-család. 12.15: Ver­bunkosok. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Hangver­seny Bach és Pergolesi művei­ből. 14.05: Kis muzsikusoknak. 14.20: Lányok, asszonyok. 14.50: Áriák. 15.40: Négy apának egy le­ánya. Vili. rész. 16.15: Tánczenei koktél. 16.50: Az üzemi balesetek­ről. 17.05: A zene műhelyében. Alban Berg: Wozzeck. I. rész. 18.20: Népi zenekar. 19.00: Az rí- júsági Rádió műsora. 20.25: Ri­valdafényben. 21.20: Gondolat. 22.25: Félix Weingartner két szim­fóniái vezényel. 23.27: Operett- részletek. Fetofi-rádiő. 14.40; Mezei c kor.'15.05: Ritmikus percek. Belügyminisztérium szimfóni zenekarának hangversenye. 17 Offenbach: Szép Heléna — rt letek. 17.35: Orvosi tanácsok. 17 Gershwin müveiből. 18.00: lla lemezgyűjtők húszperce. 18 Kozmosz. 18.45: A Magyar Rá és Televízió énekkara. 19 Könnyűzenei híradó. 19.48: Akt lis műsor. 19.50: Népdalok. 20 Simone Boccanegrn. Részlet 21.05: Korunk költészete. 21 Tessék választani. Csütörtök sora. 19.00: Közvetítés a Vívó­világbajnokságról Párizsból. Köz­ben: könnyűzene. 20.20: Hangver­seny a stúdióban. 22.15: Budapes­ti Nemzetközi Jazzfesztivál. 23.15: írók munkaközben. 23.27: Opera­ötösök. 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió. 14.20: Zenekari mu­zsika. 15.05: Könnyű dallamok. 15.40: A Gyermekrádió műsora. 16.00: Kamarazene. 17.05: Dalok a táborról. 17.25: Népi zenekar. 17.50: Miről ír a Társadalmi Szemle? 18.00: Wolf—Ferrari: Susanne titka. 18.50: Glier: A Vörös Hadsereg — nyitány. 19.05: Világhírű előadók barokk hang­versenye. 19.53: Késdobálók. Szín­mű három felvonásban. 21.35: Ope­rettrészletek. 22.16: Közvetítés az Országos Filharmónia kamara­terméből. Péntek Kossuth-rádió. 8.20: Reggeli hangverseny. 9.00: Kérjük, je­gyezze fel! 10.10: Az óvodásak műsora. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.33: Fúvószenekar. 10.50: Lottó­eredmények. 11,00: Kodölányl Já­nos: A tanító házassága. 11.12: Népek zenéje. 12.15: Gioconda. Részletek. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. 14.05: Az Alekszandrov együttes műsorá­ból. 14.20: Az ifjúsági Rádió mű­sora. 14.40: A Gyermekrádió mű­sora. 15.00: Üzenetek. 15.40: Fiata­lok Stúdiója. 16.15: Százhalom­batta építőinek. 16.55: Weöres Sándor verseiből. 17.00: ötórai tea. 18.00: Gershwin-művek. 18.30: Uj Zenei Újság. 19.00: A mérnök és a tenger. Utijegyzel. 19.15: Közvetítés a Vívó-világbajnolcság- ról Párizsból. Közben: könnyűze­ne. 20.32: A harmadik tanú. Sán­dor Iván rádiódrámája. 21.30: A kamarazene remekeiből. 22.20: Budapesti Nemzetközi Jazzfeszti­vál. 23.20: Zenekari muzsika. 0.10: Filmzene. Kossuth-rádió. 8.20: Áriák. Yo­landa Marculescu és Josef Met­ternich énekel. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 9.00: a Gyermekrádió műsora. 9.18: Köny- nyűzene. ÍO.IO: Az óvodások mű­sora. 10.20: Verbunkosok. 10.52: Zenekari muzsika. 11.34: Koz­mosz. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A denevér. Részletek. 14.05: Kinek a számlájára? Riport.. 14.40: Népi zenekar 15.10: Négy apának egy leánya. IX. rész. 15.30: Zeng­jen dalunk. 16.15: Csak fiatalok­nak! 16.50: Mesélő múzeumok. 17.05: Világhírű művészek opereu- és könnyűzenei műsorából. 17.26: Uj felvételeinkből. 18.00: Mi tör­tént a ’nagyvilágban? 18.20: Ella Fitzgerald Gershwin-dalokat éne­kel. 18.36: Az Ifjúsági Rádió mü­Pctői’i-rádió. 14.20: Népdalok. 15.20: Operarészletek. 16.10: Bé­lyeggyűjtők ötperce. 16.15: Heti hangversenykalauz. 17.05: Az ötö­dik fal a televízió. 17.20: Hang­verseny a stúdióban. 18.00: Mi történt, a nagyvilágban? 18.20: Könnyűzene. 18.50: Márkus László énekel. 19.05: Fényes Szabolcs operett- és filmzenéjéből. 19.25: Közvetítés a Zeneművészeti Főis­kola nagyterméből. 21.05: Népi zenekar. 21.40: Láttuk, hallottuk. 22.00: Ami a jövő hét zenei mű­soraiból kimarad. Szombat Kossuth-rádió. 8.2!: Lányok, asz- szonyok. 8.40: Könnyű fúvós mu­zsika. 9.00: Gyermekrádió. 9.20: A mozgásszervi betegségekről. 9.25: Kamarazene. 10.10: Népi zenekar. 10.44: Puskin. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Nemcsak emlék. 13.15: Carmen. 14.20: Alkotómű­helyben. 14.35: Kamarazene. 15.05: Mi történt a héten . . . ? 16.20: Hétvége. 16.50: Közv. Franciaor­szág—Magyarország válogatott úszóviadalról. 17.00: Háború és béke. VII. 17.45: Operafel vétele­inkből. 18.05: Bécsi muzsika. 19.00: Közv. a Vívó-világbajnokságról. Közben: Könnyűzene. 20.20: Fil­léres kabaré. 21.13: Népdalcsokor. 22.15: Táncoljunk! Petőfi-rádió. Népi zenekar. 15.05: Zenekari muzsika. 15.45: Es mégis mozog a Föld. 17.05: Köny- nyűzene. 18.00: Nóta csokor. 18.30: Elbeszélés. 19.05: Egy kiállítás ké­pei. 19.38: Gershwin: Porgy és Bess. 22.25: A szép fuvoláslány. 22.49: Hanglemez. Vasárnap Kossuth-rádió. 8.10: Uj operale­mezeinkből. 9.00: Gyermekkórus, 9.10: Rádiójáték. 10.10: Szivárvány. 12.15: Jó ebédhez... 13.10: Mag­nósok. figyelem! 13.40: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén. 14.15: Mű vészi emezek. 15.15: Há­ború és béke. Vili. 16.08: Táncze­ne. 16.55;, Clemens Krauss. 19.00: Közv. a Franciaország—Magyaror­szág úszóviadalról. 20.10: . Ger­shwin-művek. 20.45: Bessenyei Ferenc visszaemlékezése. 21.37: Uj lemezeinkből. 21.50: Három san­zon. 22.15: Brahms: d-mol! zon­goraverseny. 22.02: Uj Magyar Múzsa. 23.12: Szórakoztató muzsi­ka. 0.10: Rossini: Otelló — rész­let. Petőfi-rádió. 7.30: Evangélikus félóra. £.00: Népszerű előadók. 8.45: Gazdaszemmel. 9.00: Opera­kalauz. 10.00: Színes népi muzsi­ka. 10.35: A város peremén, 10.40: Térzene. ll.lO: Köz.v. Frankfurt­ból. 12.31: Komárom. 13.00: Ko- dály-kórusok. 13.25: Jegyzet. 14.20: Tánczene. 14.55: Pillantás a nagy­világba. 15.15: Melis György éne­kel. 15.40: Fesztiválok évkönyvei. 16.40: Kőházak, iskolák, kutak. 16.55: Fischer: Vakáció. 17.15: Me­sejáték. 18.03: Tánczene. 18.52: Aranyos öregek. 19.30: Kamara­zene. 20.17: A nyár. 20.37: Suppé: Boccaccio. A tefevszió műsora Kedd 18.28: Hírek. 18.35: Magyar Hir­dető. 18.45: UttörŐolimpia. 1965. 19.00: Szeged ú.i évadja előtt. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Mr. Potts kémkedik. 21.25: Parabola. 21.45: A művészet legyen mindenkié. 22.15: TV Híradó. 2. Szerda 17.34: Hírek. 17.50: Táborozok köszöntése. 18.50: Mai vendégeink. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Hír­adó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Lányok, asszonyok. 20.15: Uj filmjeinkből. 21.15: Hűsítő jégkoc- kák. 21.50: Nézőtér. 22.05: TV Hír­adó. 2. Csütörtök 9.58: UttörŐolimpia. 1965. 10.15: Mr. Potts kémkedik. 11.45: Szom­jas világ. 18.08: Hírek. 18.15: Visszapillantó tükör. 18.25: A jö­vő hét műsora. 18.35: Orosháza peremén. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Belépés a Kner Nyomdába. 20.15: Koszo­rú. 20.25: Bűnügyi múzeum I. 21.25: Moulin Rouge. 22.15: TV Híradó. 2. Péntek 9.58: Bűnügyi múzeum. T. 11.00: Párizsi dallamok. 11.20: Telesport. 11.35: A jövő hét műsora. Szombat 18.16: Hírek. 18.25: Főzzünk oko­san! 18.55: Jelentés Magyarország­ról. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Hétről — hétre. 20.00: Robinson. 20.30: Keleti-ten­geri országok slágerfesztiválja. 21.30: Próza a pódiumon. 21.3S| Szombaton ... 22.40: TV Híradó. 2. Vasárnap 9.58: Hétmérföldes kamera. 10.15: Erdőkerülők. 10.45: Hangverseny. 11.25: Magyarország -különleges madárvilága. 11.30: Egy dallam vándorlása. 32.10: Aratás. 17.18: Magyar Hirdető. 17.30: OSC—FTC bajnoki vízilabda-mérkőzés. 18.25: Tájak, városok, emberek. 18.40: Az idő nyomában. 19.00: Körösi halászok. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Sporthírek. 20.00: Fedőszáma 639. 20.30: Világhírű rendezők: A nagy keringő. 22.15: TV Híradó. 2. Sporthírek. (A Magyar Rádió és Tele­vízió a műsorváltozás tógái fenntartja.) A Braüsíavai TV műsora Hétfő 18.00: Tv-érd ékességek. 18.30: A mi városunk: Nyitra (tíokumen- tumfllm). 19.00: TV Híradó. 19.30: Förgeteg. Egy határfalu drámai története. 20.00: Az Ostravai Rá­diózenekar játszik. 22.20: A Szov­jetunió—Brazilia nemzetközi lab­darúgó-mérkőzés közvetítése. Kedd 9.40: A mi városunk: Nyitra (do­kumentumfilm). 11.00: '^'■-érdekes­ségek. 17.45: Afrikai és ázsiai úti élmények. 19.00: TV Híradó. 19.30: A Bethlehem-kápolna titka. Húsa János nyomában 20.30: Húsz Já­nos (cseh történeti film). Szerda 18.00: Gyermekműsor. 19.00*. TV Híradó. 19.50: TV Magazin. 20.40: Szemtől szembe. A társadalom felelőssége a bűntettekért.. 21.20: Népi muzsika. 21.30: Tv-riport egy ostravai bányásztáborból. 22.15: A dzsessz nagyjai. Csütörtök 9.15: Húsz János (cseh történel­mi film). 11.25: Tv-riport egy ostravai bányásztáborból. 11.40: Tv-érdekességek. 16.40: Kicsinyek műsora. 17.40: Gyermekműsor. 19.00: TV Híradó. 19.30: Utazás a Föld körül: Mongólia. 20.00: Pá­lyázat (cseh film). 21.25: Zenés Összeállítás. Péntek 17.00: Az Intervízió műsora: Ro sicky-emlékverseny. 19.00: TV Híradó. 19.45: Emberek körülöt­tünk. Egy elhagyatott fiú törté­nete. 20.15: Harmadik csöngetés (közvetítés a Prágai Neumann Színházból). Szombat 14.00: Sportdélután. Viz! aka­dályverseny a Dunán. 19.00: TV Híradó 19.40: Uj dalok. 19.50: Lipnicei finálé. 21.30: Kanadai fa­vágók (kisfilm). 22.20: Amerika éjjel (dokumentumfilm). 23.15: Louis Armstrong játszik: és éne­kel. Vasárnap 9.10: Gyermekműsor. 10.40: Anyaföld (szovjet dokumentum- film). 11.10: A Nahama folyó ara­nya (kanadai kisfilm). 11.30: Nem­zetközi vizi akadályverseny. 14.30: Az Intervízió műsora: Motorke­rékpár-verseny közvetítés az NDIv-ból. 17.50: Gyerrnekműsor. Robot Emil 1964-ben. 19.00: TV Híradó. 19.30: Telesport. 19.50: Kedvelt dallamok. 20.06: A szép amerikai (francia film vígj áték). 21.20: Dzsessz-esi.

Next

/
Thumbnails
Contents