Észak-Magyarország, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-25 / 174. szám
ESZAKMAGYARÖBSZAG Vasárnap, 1965. július 23. <9 BMBMBKMHBBP Ele éiig és kiztüEik lesnie Schőnherie Zoltán születése hatvanadik évfordulóján Egy kilencéves, vékony- a harmincas években dolgodongájú kisfiú állt a kassai dóm árnyékában azon a forró júliusvégi napon, amikor az emberek — a felnőttek — valami, számára érthetetlen és megfoghatatlan dolognak örültek, valami rosszat- sejtető, vészterhes ügyért lelkesedtek. A kisfiú tágra- nyitott szemmel bámulta az eseményeket. Éjjen a háborúi — harsogta az utca. Zúgtak a dóm harangjai, s a kisfiú — Schönherz Zoltán — csak állt, kétségekkel és ünnepélyes érzésekkel, félelmekkel a szívében. Egy- egy percre öt is magával ragadta az éneklő, felpántli- kázott sokaság harcias lármája. Félszegen kiáltott ő is, éljent mondott a királyra, akitől a parancs érkezett, hogy mindenki hadba vonulni köteles. öt évvel később a fiú, a reálgimnázium növendéke, megint ott volt a kassai utcán, amikor ezrek üdvrivalgása köszöntötte a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltását, amikor a szlovák és ma- , gyár munkások, szegényparasztok, diákok, új, szabad élet megszületését ünnepelték. A forradalmi napok múltával, küzdelmes évek következtek: gazdagok dúskáló jólétével, szegények nyomorával, munkátlanságával. Az egykori kisdiák a brünni egyetemre került. Rajongója volt a zenének, az irodalomnak. minden jóra. becsületesre, szépre fogékony lelke már álékor, a diákéveik alatt felfogta az elnyomottak igazságát. Mire kezébe kapta a mérnöki diplomát, addigra már egy másféle diplomáin is volt: kommunista lett. aki a villamos- energiát a nagy lenini terv. az emberiség boldogulásának szolgálatába kívánta áli lítani. A7 egyetemi székhely és szülővárosa után nemsokára Csehszlovákia magvar- lakta területeinek szinte minden helységében otthonos. ''"mindenütt megfordul, mint b forradalmi ifjúság szervezője, nevelője, lelkesítője. A burzsoá-ílemokrácia ha. t.ó=ágai nem nézik tétlenül tevékenvsZgét többször le- tpt*iozfaH3ir s hónapokat tölt a lőrsel és különféle, más foghnTakhan. Ezekben a hónapokban is r.zürjtatenip olvas, tanul, s mihelvt kiszabadul. nyomban fobriat- ia munkáiét, éníti a éseh. a szlovák és megvár dolgozók közös harci frontiét a növekvő fasiszta veszéllyel, a ' foovesető háborúval szemben. Tc telnek fiatal ével: ezrek és ezrek Ismerik meg. ezroi-a* éc fíaeereket vaübat ba**átié->a1^ J- ha ma megkérdezik azokat, akikkel zott, hogy miként emlékeznek rá, Pozsonytól Kassáig, s Kassától Komáromig, mindenki, aki akár csak néhányszor is beszélt vele, egyszerűségét. szerénységét, szorgalmas komolyságát, céltudatos tettrekészségé.t, merész álmait és bátorságát említi. E tulajdonságok harmonikus egységet alkottak benne: ezt nemcsak életével, de hősi halálával is bebizonyította. Népünk több mint két évtizede ismeri nevét, és. sorsát. Attól kezdve, hogy 1938 őszén Horthy seregei bevonultak Kassára és más, Csehszlovákiához tartozó városokba. Schőnherz Zoltán a közvetlen életveszéllyel dacolva. félelmet nem ismerve dolgozott, akkor már a. Kom- ■ munisták Magyarországi Pártja soraiban, hogy fi- welmcztesse az embereket: Horthy és kormányának szövetsége Hitlerrel, kataszt, rófához vezet. Dolgozott, hogy a párt megteremtse azokat az illegális szervezeteket, melyek iránvfthat- iíík az ellenállást, eredményesen teljesíthetik a nemzeti szerencsétlenség elhárításának hazafias misszióiét. Ismeretesek tettei,, elszánt áldozatvállaláséi, halált magvető bátorsága, amellyel önnön lel ki ismeretének, s nfirtiának utasításait követte. A magvar fasizmus barbár kíméle1 lenséggel széttörte életét: 1942. októberében, harminchét éves korában, a Margit körúti börtönben meggvilkolták. amiért ereiét, tudását és egész életét arra szánta, hogy hazáját megmentse a pusztulástól. Egy emberöltő telt el szü-. letése óta. Az egykori ámuló szemű kisdiák, a forradalom lelkesítő sodrásába került ifjú, ■ a sorsa beteljesedését emelt fővel fogadó kommunista forradalmár, ha élne, hatvan éves lenne e napon, július huszonötödikén. Schőnherz Zoltán, a dolgozó nép hű fia, szabadság- harcunk bátor katonája, ama kevesek közé tartozott, akikről bizonysággal állíthatjuk, hogy bárhol, bármilyen he- lven és tisztségben, jó vagy rossz sorsban, dicsőségben, vagy szürke láthatatlanságban. emelkedésben vagy hullásban, megmaradt volna annak, aki életében volt: sosem magáért, mindig a közösség javáért élő és munkálkodó. szeretetve méltó, igaz, egyszerű embernek. Születése hatvanadik évfordulóján is mint fiatal, s örökké fiatalnak maradó, odaadó harcosra, önfeláldozó forradalmárra emlékezünk reá, s állítjuk életét példaképül a mai és holnapi nemzedék elé. Vadász Ferenc • Kádár János, »Dobi István, Kállai Gyula ; fogadta hazánk új % hanoi nagykövetét 8 Kádár János, a Magyar Szóéi cialista Munkáspárt Központi é Bizottságának első titkára főágad ta dr. Pehr Imrét, hazánk °új hanoi rendkívüli és meg- ehataünazott nagykövetét, aki na közeljövőben utazik állomásit helyére. A nagykövetet fogadta |;Dobi István, a Népköztársaság ''Elnöki Tanácsának elnöke és o eKallai Gyula, a forradalmi E munkás-paraszt kormány elánoké is. 2 Átadta mepbízó'evelét 2 a Ho lano Királyság t eiső magyarországi nagy övete e Dobi István, az Elnöki Ta- •"nács elnöke szombaton fogadta 2 dr. Johan Huibert Zeeman • rendkívüli és meghatalmazott ^'nagykövetet, a Holland Király- - ság első magyarországi nagy- ! követét, aki átadta megbízó- levelét. 2 Dr. Johan Huibert Zeeman o nagykövet megbízólevele átadásakor beszédet mondott, “melyre Dobi István, az Elnöki "Tanács elnöke válaszolt. to O __________ Q | Je’entés az ENSZ-nek : a dominikai he yzeiröí © 2 Dr. Jose Antonio Mayobre, ®az Egyesült Nemzetek Szerve- czelének dominikai megbízottja 2pénteken jelentést nyújtott át £az ENSZ-nek a dominikai belső £ helyzetről. A jelentés megálla- epítja, hogy Dominika délnyugati részében az élet normalizálódik. A körülmények ebiben az országrészben lényegeden különböznek az északi és a délkeleti területek helyzetétől. Az ENSZ megfigyelői személyesen is felkeresték a délnyugati vidéket és egészen Haiti határáig jutottak el. Mint jelentésükben rámutatnak, ezen a környéken semmi jelét nem tapasztalták politikai agitációnak, vagy katonai és rendőri elnyomásnak. Mayobre jelentése a fővárosról megjegyzi, hogy ott 'az igen rossz gazdasági körülmények esetleg robbanáshoz vezetnek. A jelentést U Thant főtitkár a Biztonsági Tanács elé terjeszti, amely hétfőn folytatja vitáját Dominikáról. Heti ktsipeHtik^i üs&zefeßlcsiö^k Vietnam a világpolitika homlokterien fímerlkai iiéirepil Fransisországlian „Királyi államcsíny“ Görögországiján 1 Helsinki-i határozatok Ha számot vetünk az elmúlt hét nemzetközi eseményeiről, megállapíthatjuk, hogy továbbra is a Vietnam elleni amerikai agresszió ki- terjesztésének veszélye és a megfékezéséért folyó küzdelem áll a világpolitika homlokterében. Az amerikai agresszív támadásokkal szembeni akcióegység, a széles nemzetközi összefogás sürgető kérdése újból és újból hangot kapott a Román Kommunista Párt .IX. kongresszusán is a kommunista és munkáspártok küldötteinek felszólalásaiban. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB első titkára hangoztatta, hogy „a Szovjetunió a többi szocialista országgal együtt, a múltban is megadta vietnami testvéreinek az agresszió elleni harchoz szükséges segítséget, s a jövőben is megadja”. Brezsnyev rámutatott, ahhoz, hogy n haladó és a kommunista mozgalom megfelelhessen történelmi küldetésének, a szocialista országok hatalmas közösségének összeforrottá kell vállnia. „A kommunista és munkáspártok, eltérően vélekedhetnek ilyen, vagy olyan kérdésekben. Mélységesen meg vág vünk azonban győződve arról, hogy ezek a nézeteltérések nem akadályozhatják és nem is szabad-megakadályozniuk a testvérpártok ak- cióegységét, a szocialista országok akcióesvségét az általános nagy céljainkért vívott harcban.” Újabb 2 milliárd dollár! Szélesebb nemzetközi összefogásra van szükség, hogy megálljt parancsoljanak a vietnami háború kiterjesztésére irányuló amerikai terveknek. Washingtoni jelentések szerint, a Johnson-kormányzat újabb veszélyes lépésre készül. McNamara hadügyminiszter és Cabot Lodge újonnan kinevezett saigoni amerikai nagykövet dél-vietnami szemleútjáról visszatérve, éppen az indokínai kérdést rendező 1954-es genfi egyezmény megkötésének 11. évforduló-, .ián tettek olyan kijelentéseket, hogy közel kétszázezer főre növelik a Dél-Vietnam- ban állomásozó amerikai csapatok létszámát. A Pentagon pedig a vietnami háború szükségleteire — és veszteségeire — hivatkozva, mintegy két milliárddal akarja kiegészíteni eredeti 45 milliárd dolláros költségvetését. Ugyanakkor Washingtonban tartalékosok behívásának tervéről is beszélnek, Rusk pedig fenyegető kijelentéseket tett a Vietnami .Demokratikus Köztársaság elleni bombatámadások fokozására és kiterjesztésére. A New-York-i tőzsde, amely néhány héttel ezelőtt nagy árfolyamzuhanással reagált a vitenami konfliktussal kapcsolatos tárgyalási tervekre — most árfolyamemelkedéssel fogadta a fegyverkezési kiadások növelését. A fegyver- gyárosok elégedettek: amilyen mértékben . zuhan Johnson népszerűsége az amerikai közvélemény körében, annyira növekszik a választásokon Goldwaterra szavazók táborában- és a hadiipari mágnások, a Pentagon berkeiben. A washingtoni külpolitika népszerűtlenségét mutatja az el- húnyt Stevenson amerikai ENSZ-delegétus utódaként kinevezett Goldberg kijelentése is, hogv csak Johnson „unszolására” fogadta el ezt a megbízást ... Sölvos 3 nörsp poliilba? helyzet Tíz nappal a „királyi államcsíny” után, Görögországban a népi erők hatalmas megmozdulásokkal igyekeznek megakadályozni a kormánypolitika tartós jobbrafordulasát. A Papnndreut elmozdító „királyi államcsíny” ugyan sikeres kormányalakítást eredményezett és Novasz, az új miniszterelnök jövő héten bemutatkozik a parlamentben — azonban a válság tovább tart, sőt súlyosabbá vált. Ezekben a napokban a görög demokratikus erők és a hadsereg tisztikarának támogatását élvező jobboldal nyílt erőpróbájának lehetünk szemtanúi. A Papandreu melletti óriási tüntetések — csupán a hétfői .athéni megmozduláson félmilliónál többen vettek részt! — úgy látszik, máris megakadályozták, hogy Novasz biztosítsa magának a parlamenti beiktatáshoz szükséges többséget. A néptömegek Papar.dreuval együtt, a Novasz-kormány lemondását, s az elmozdított miniszterelnök visszatérését, vagy új választások kiírását követelik. A jobboldal, mely legutóbb már brutális erőszakkal támadt a tüntetőkre, joggal tart attól, hogy egy közeljövőben megrendezendő parlamenti választás a demokratikus erők előretörését eredményezné: A görögországi politikai válság máris érezteti hatását Cipruson, ahol a közvélemény attól tart, hogy a görög jobboldal akcióbalénése puccsra ösztönözheti a Makariosz érsek ellen szervezkedő jobboldalt, amely a ciprusi fegyveres erőket. parancsnokló Grivasz tábornok és a tisztikarban tevő titkos „szent” szövetség vezetése alatt áll. Amerikai és NATO körökben is érdeklődéssel kísérik az athéni eseményeket s igyekeznek felhívni a figyelmet „a tüntetések veszélyeire”. A jelenlegi görögországi válság azonban máris megmutatta a NATO e dél-európai tagállamának ingatag belső helyzetét. MAlvponton a fraíicls—amerlk ai SikOfiíéf A NATO-n belüli francia— amerikai ellentétek növekedését eredményezte egy amerikai felderítőgépnek a Pierrelatte-i francia alomtelep feletti kémkedése. A francia vadászgépek által Nyugal-Németországba visszakísért amerikai kémrepülőgép 175 felvételt készített a francia atom-ütőerő egyik fő objektumáról. A darmstadti repülőtéren azonban a francia katonai szervek elkobozták a felvételeket. így lelepleződtek aviharzóna miatti,eltévedésről” hangoztatott washingtoni hazugságok, s az amerikaiak végül is sajnálkozásukat fejezték ki Párizsban. Ez azonban csak egyike volt azoknak a csapásoknak, amelyek a napokban De Gaulle részéről érték az amerikaiakat. A francia pénzügyminiszter ugyanis bejelentette, hogy a jelenlegi időpontot Párizs nem találja alkalmasnak arra, hogy nemzetközi konferenciát hívjanak egybe a tőkés világ pénzügyi helyzetének megvitatására. Ez a francia lépés is a dollár ellen irányul, s ha ősszel kiújul az angol font válsága, De Gaulle-nak sikerülhet több más országot is • mozgósítania a dollár uralma és nyugateurópai behatolása ellen. Beíárfa z vllápn! a lialsIitiiH nyilatkozat Szólni kell az egy héttel ezelőtt befejeződött, de hatásaiban és visszhangjában egyra jelentősebbé váló helsinki béke-világkongresszusról is. Mint a Pravda vezércikke -rámutatott, a kongresszuson heves vitákra is sor került, ami | természetes egy demokratikus j jellegű mozgalomban. Miután azonban egyhangúlag megsza- j vazták a legfőbb okmányokat,- a Vietnam elleni amerikai j agressziót elítélő határozatot I és a közös nyilatkozatot, a [ kongresszus résztvevői szemlél- ! tetően bizonyították, hogy a f nemzetközi helyzetnek az im- i perialista erők által előidézett I súlyos kiéleződése idején az első helyre azt a feladatot ál- ! Irtják. Együttesen mozgósítsák j a népeket a katonai kalandok ellen. ★*•+*+**-*•★*+******★★*** ****■*+****★****★**★★***★*★*★*★*★★*****★**"*★•*-* Pál ff y Tózse ': Auszirtav esofe&ziapok IV. Jószomszédság új alapokon Á sok „forgó -idegen” láttán az embernek Ausztriában önkéntelen az eszébe ötlik, jó lenné, ha úgy tudnánk összehangolni idegenforgalmi érdekeinket, hogy az Ausztriába ellátogató sokmillió külföldiből hozzánk is jutna ... Az érdekközösséget azonban nemcsak mi ismerjük fel. A bécsi Herren Gasse-ban az osztrák idegen- forgalom egy felelős irányítója arról beszélt, hogy a. kölcsönös előnyök alapján tervek készülnék a két ország idegenforgalmi kapcsolatainak fokozására, ök például szívesen vennének még több magyar vendéget az elő- és az utóidényben, mikor már üresebbek a szállodák egyes helyeken. « amikor .lényegesen olcsóbban tudnák az árakat megszámítani ... Cserébe mind több olyan lehetőséget dolgoznának ki, hogy az Ausztriába ellátogató külföldiek néhányszáz kilométerre Is elmen jenek. Osztrák—magyar kooperáció. A kifejezéssel máshol is találkozom. Gyárakban, amelyek magyar vállalatokkal működnek együtt. Export-import szakemberekkel történő beszélgetésben szintén. Felemlegetik a nem is olyan távoli múltat, amikor Ausztria behozatalában a magyar áruk jókora részt jelentettek s amikor az osztrák kivitel is meg-, találta a számítását Magyar- országon. A külkereskedelem fejlődése természetesen az utolsó években viszonylag, az egymást követő évek számainak százalékos összehasonlításában nagyot ugrott, a többszörösére nőtt. De abszolút számokban még messze vagyunk a múlttól és — a jövő lehetőségektől. ulturális kapcsolatok? Fellegvára a bécsi Collegium Hungaricum. A fellegvár szó találó lenne, ha a Donau-Kanal, a Duna-csatorna túlsó oldalán a bécsi belvárossal szembenéző partján épült nyolcemeletes modern palota valóban a teljes egészében a magyar— osztrák kulturális kapcsolatok otthona lenne. Sajnos, csak egy-két emelete az. így is jelentős eredményeket érnek el itt: á földszinti nagytermében mutatták be a Háry Jánost, Kodály Zoltán és az osztrák kancellár, dr. Klaus jelenlétében, az első emeleti kiállítási helyiség sohasem üres, hol magyar, hol osztrák művészek alkotásai kapnak teret benne, a 15 000 kötetes könyvtárban is sokan fordulnak meg, itt van az Osztrák— Magyar Egyesület központja... Kik a tagjai? .Burgenland tartományi főnöke, a Dunaha- józási Társaság igazgatója, aztán egyszerű emberek és egyetemi tanárok, a Képző- művészeti Akadémia protekto- ra, idősek és fiatalok. Az öregebb korosztály még a Monarchia idejéből megmaradt nosztalgiás baráti érzéssel gondol a magyarokra. (Az osztrák GYOSZ elnöke egyszer elérzékenyülten mondta magyar vendégeinek: Hej, Nyíregyháza, Nyíregyháza... Ott voltam katona.7! De szép is volt, de jó is volt fiatalnak lenni...) A fiatalabb generációtól már távol állnak a „K. u. K.” idők, ők már az új Magyar- ország iránt tanúsítanak érdeklődést vagy éppen rokon- szenvet. S nemcsak a Prater- Stadion telik meg egy osztrák—magyar labdarúgómérkőzésre, hanem például a Magyar Tudományos Akadémia kiállítása ugyancsak sok ifjút vonz. Sokan tanulnak magyarul is. (A tanítás a Collegium Hungaricum épületében szintéri folyik.) Nemcsak második generációs, magyarszármazású fiatalok, hanem a tősgyökeres bécsi, osztrák férfiak és asszonyok is kedvet kapnak ahhoz, hogy elsajátítsák nyelvünket. E gyébként magyar névvel találkozni . mindenütt: iparosok. kereskedők cégtábláin itt, ott feltűnik egy Nagy, egy Kovács, egy Szabó vagy éppen egy más, nem olyan hétköznapi magyar név. Lehet, hogy viselőik éppenséggel egy szót sem tudnak már magyarul, Bessenyei és testőrtársainak palotája, a Fischer von Erlach építette remekmű, a Bécsben régen járt magyarok egykori Colégium Hunga- rieuma éppfgv beolvad, asszimilálódik. Még nem történt Az agandai döntés sorsáról: igazságügy-,! miniszterelnök minisztérium lesz-e belőle, 4- Volgogr Ódban vagy a pénzügyminisztérium*! . hivatalai kapnak-e benne he-*- A szovjet kormány szómba^ lyet a Muzeumstrasse 7. alatt? J^on villásreggelit adott drj Bármerre lép az em bér J Obotc, ugandai miniszterel- Ausztriában, főleg az egykoriJnölc tiszteletére. A villásreg- császárvárosban, mindenüttlffelin pohárköszöntőt mondott előbukkannak a közös múlt, emlékei. Igaz, ezek az emlé- J kék többnyire fájók, a magyarokat, osztrákokat összekötő5 Alekszej Koszi gin szovjet miniszterelnök és az ugandai miniszterelnök. Dr. Obote és kísérete szomtörténelmi szálak legtöbbször J baton Moszkvából Volgográd- az őseinket gúzsba kötő, aíba utazott. A vendégek, akik húsukba vágó, fájdalmas szo-í?^^?®3^313^1 ,rn^. I-emngrádba is, július 28-ig szándékoznak a Szovjetunióban maradni rítású kötelékek voltak. De az, effajta szálakat eltépte az idő. Az új kapcsolatokban az ele-j venedik fel, ami régen is né-> pi és baráti és jószomszédi! volt. Csak örülni lehet annak, hogy a Lajtán túl is mindtöb-j ben vannak, akik ezt akar-, ják, akik így akarják. A’ Habsburgok árnyékában el-J_ telt, véres, sötét évszázadok * meg a Iíallstein-bizotiságnak után vagy éppen az elmúlt év-Ja mezőgazdasági Közös Piac tizedek modern módon ke-Jpénzügyi rendszerére vonat- gyetlen hidegháborús idősza-*kozó új javaslatát, ka múltán újra egészséges ésj De Gaulle és a francia, korkölcsönösen előnyös kapcsola- jmány véleménye szerint a tok alakultak ki a. két szom- JHallstein-bizottság túllépte ha- «zédorszáe között. -'•táskörét: nem végrehajtó szeretve a Közös Piacnak, hanem De Gaülfe „alíatékűiára“^ fogja a Közös Piacot . A Közös Piac külügyminiszJ terei hétfőn Franciaország részvétele nélkül vizsgálják «zédország között. ^ adminisztratív egyezzetfüzettel a kezében rótta'az J beteg _ írja a Parjs Pr(a6e. utcákat Bécstol Salzburgig. *De GauHe úgv véli, „altató- városokban es falvakban. tw-í™» -----------______________ t anúsíthatja ezt — azt J Jtető szerve, amely nem dolgoz- mostanában jhat kl javaslatokat a TdüS Ausztriában járt.. Az ,. Európa” jövőjét érintő fontos újságíróis, aki jegy- Jkérdésekben. A Közös Piac (Vége.) J-kúrára” van szüksége, hog)' *visszanyerje egészséget'