Észak-Magyarország, 1965. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-06 / 132. szám

---L---l--:—E£G£> © C 3B fiSZAKMAGYAROHSÄÄ^ IWZaBIBKW0BHS0H5S®BífiBBt5SB®SK3RllSC®*JISSWW Vn«ám»Pí 1965. 6. Miért bántja gyermekéi? Körkérdés a. bécsi sajtóban Bozsik István rajza Swinburne: J&mger és aikoMyég k&zoff Babits iria • ”S a szavak hajíts ir,a. beisejéberl még a betűk is külön\ csipkét adnak, zenét a zenében ...” Ezt a csipkét Swinburne min­den 'mai olvasója is felfedez­heti, és Babits, Kosztolányi s mások kitűnő fordításának érdeméből a zenét is hall­hatja. A ritmusok szinte vég­telen gazdagsága, a kifejezé­sek finomsága, könnyedsége s légiessége valóban elbű­völő, tündéri. De van-e Swinburne ver­seiben valami ennél több? Van-e a mostani kötet kiadá­sának több célja a magyar műfordítás olimpiai babérjai­nak újabb bizonyításánál? Mert Swinburne-ről a Ba- bitsnál kevésbé átszellemült, kevésbé rajongó magyar bírálat mást is írt. Halász Gábor — Swinburne lelkes szabadság- vágyának megemlítése után — hangsúlyozza túlérettségét, el­vonulást, elmúlást idéző bá­gyadt hangulatvilágát. Szerb Antal pedig — minden elisme­rése mellett sem állja meg, hogy ne mondjon el a jeles angolról egy leleplező erejű kis történetet. Ennek histó­riai hitelességéhez ugyan két­ség fér, de talán többet meg­magyaráz Swinbui’ne-ről, mint a csipkék és a zene emlege­tése. Swinburne előkelő csa­ládban született, s népesben: volt ott már államférfi, pap és hadvezér is, egy valami azonban hiányzott, és ezért a reményteljes csecsemő világra- jöttekor a família elhatároz­ta, hogy „Algy pedig forra­dalmár lesz!’* it tiohGtGtt hat a kis rn,z ‘■énéiért Algy? For­radalmár lett. Így kívánta a mama. Rajongott a szabad­ságért, a görögökért, Baude- laire-ért, verset írt még Kossuth Lajosról is. De nem ment' el meghalni eszmé­nyeiért, mint Byron. Otthon rajongott. Nem csoda, hogy verseiből éppen a szenve­dély szilajsága, a nagy görö­gök kemény zártsága, Baudelaire racionalizmusa maradt ki. Leülepedett vi­szont bennünk, hogy Arany János szavával fejezzem ki magam, egyfajta elomló fáj­dalom. S itt tűnik ki, hogy a kis Algy története azért nem tükrözi a teljes igazságot. Mert Swinburne fájdalma nem volt keresett, affektált. Őszinte volt, megrendítő, s versei, iránt az ősz zenéje, ezt a szomorúságot szitálták lan­gyos esővé a korhadó avar felett. Igaz, szabadságvágya megrekedt egyfajta dekaden­ciában, de ez nem egyértel­műen marasztaló értékítélet, mert igazi bánata még a raf- finált kifejezést is meg tudja szépíteni. Talán ezt érezhette Chesterton, mikor elcsodál­kozott azon, miképpen lehet a bizarrság és mesterkéltség harmóniájában Swinbume művében mégis szépség. A lírikust őszintesége sohasem csaphatja be. Lefordítása, ®jrS dása ezért mégis öröm a vers minden tisztelője szá­mára. Költészetében a for­maművészet az utolérhetetlen tökéletességet közelíti meg, s e teljesítmény előtt már ön­magában is szívesén hajt fe­jet az olvasó. Különösen ak­kor, mikor legszerencsésebb perceiben a rím és ritmus intrument,urnáiból az abszo­lút zene árad, s ez már va­lami végtelenül egyszerű emberiesség kifejezése. Ne­kem Juhász Ferenc jutott eszembe Swinbume újraolva- sásakor, áld ugyan egészen más alkat, de egyben mégis hasonló: végtelenül gazdag költő, aki nem tud mihez kez­deni metaforáinak áradatá­val. Swinburne legjobb ver­seiben le tudta győzni a sa­ját gazdagságát. Polifóniája kíséretté halkult, s erőtelje­sen, győzelmesen, s mégis lágy, behízelgő ellenállhatat­lansággal árad belőle a dal (nálunk Babits csodálatos mű­fordításában): Tudjuk, csillagok és hegyek künn lágy éjszaka fénylenek s látatlan, csupa sejtelem, átborzongnak a tengeren s hallatlan, s eleven mégis tőlük zeng a víz és ég is lenn közeién s fenn, távolán zeng, fény-élesen, árny-puhán. Kováts Lajos Tavalyelőtt 57 alkalommal kellett Becsben fellépni gyer­mekeikkel kegyetlenkedő szü­lők ellen, tavaly 61-szer, idén már az első négy hónap alatt 57 esettel találkoztak a város­háza ezzel foglalkozó beosz­tottjai. Ez az aggasztóan növekvő szám késztette az egyik bécsi lap munkatársát arra, hogy körkérdéssel forduljon orvo­sokhoz, bírókhoz, és magya­rázatot keressen erre a jelen­ségre. Elvégre az idei 57 eset­ben olyan is előfordult, hogy az apa addig verte ötéves fiát, amíg az meghalt. És mi­ért? Azért, mert zavarta, amikor munkából hazatérve televíziót akart nézni. Ezt az apát 20 évre ítélte a bíró­ság. Egy anyát tíz évre kel­lett büntetni, mert kegyetlen­kedésével ő is megölte gyer­mekét. Mit mond a jogász? Először két olyan jogászhoz fordult a lap, akik nemrégi­ben ítélteik el szülőket. Ber­told Schmidt főügyész kere­ken kijelentette, hogy sem­milyen enyhítő körülményt nem. fogad el olyan szülői ese­tében, aki nem lelkibeteg és mégis bántalmazza gyerme­két. Gustav Stelzmüller bíró hozzátette kollégája nyilat­kozatához, hogy szerinte a szülők általában kevesebb szeretettel közelednek gyer­mekeikhez mint azelőtt, ide­gesebbek és türelmetleneb­bek. A legfőbb ok mindig anyagi természetű, ennek ál­dozatai a gyermekek, mert ha hiba van a háztartás körül, az ő hátukon csattan az ostor. Alkohol és labilis lelki egyensúly Kik hát azok a szülők, akik tavalyelőtt 57, tavaly 61 eset­ben bántalmazták súlyosan gyermeküket? — kutatott most már az újságíró a bécsi vá­rosházán Anna Verich-nél, akinek beosztottjai foglalkoz­nak ezzel a kérdéssel. Első­sorban tudomásul kell ven­ni — mondták —, hogy a fel­jelentéseknél lényegesen több ilyen eset van, ezekről azon­ban nem tudnak. Az ismert esetekben azonban megálla­pítható, hogy a legritkábban kimondottan szadisták azok, akik verik gyermeküket. Az azonban bizonyos, hogy leg­többször iszákos, labilis lelki egyensúlyü szülök cseleked­nek így. Legtöbbjük túlter­helt a. munkában, ettől ren­dül meg idegállapotuk, gyak­ran italhoz menekülnek és idegességüket a gyermek bán­talmazásában vezetik le. Ott nincs ellenállás velük szem­ben. Másik kérdés azután, hogy ezeken a kirívó eseteken kí­vül több mint 5000 olyan gyer­mekről tudnak, akiket nem gondoznak kellően, akiket el kell venni a szülőktől. Mi­után ennyinek nem találnak nevelőszülőt, 2700 gyermeket tartanak jelenleg otthonok­ban, noha mindenki tudja* hogy a legjobb szociális ott­hon se pótolja a szülői házat. Honnan kerülnek az otthonokba? A következő probléma: hon­nan kerülnek otthonokba a gyermekek? Verich asszony munkatársainak kimutatása szerint elsősorban, az egye­dülálló anyák háztartásából. Egy magános nő nehezen tud két vagy esetleg több gyer­meket nevelni. Problémák je­lentkeznek azután ott is, ahol a gyermek nem élt mindig együtt szüleivel. Fiatal párok gyakran adják pólyás gyerme­küket a nagyszülőhöz gondo­zásba, mert ez „kényelme­sebb”. Amikor aztán a „ne­hezén már túljutott a ki­csike”, magukhoz veszik. A környezetváltozás nincs min­dig a legjobb hatással a gyer­mekre. Ebből is konfliktusok származnak. Itt van aztán a válás kérdése. A gyermekek a két elvált szülő között kallód­nak és korán tanúi heves ösz- szöcsapásaiknali. A csalódott* kimerült anya, akinek a tar­tásdíja nem is tesz ki valami nagy összeget, egyre keveseb­bet törődik gyermekével. Leg­végül pedig beszélnünk kell az alkoholista családokról* mert ezektől is a szociális ott­honba vezet sok gyermek útja. Bocsánatos bűn? Kettős motorszerencsétlen­ség, nyolc napon túl gyó­gyuló gerinc, mellkas, vala­mint koponyasérüléssel, tö­megverekedés egy ember halá­lával — ez a mérlege annak a két eseménynek az eimúlt napokban, amelyek mindket­tőjénél az ok: ittasság. De ez a két, szinte egy időre eső hír csak csepp abban a tenger­ben, amelyben szinte na­ponta találkozunk hasonló eseménnyel. Az ok pedig min­dig ugyanaz: ittasság. Ugyanekkor menjünk végig a szórakozóhelyekről kitá- moiygóktól hangos utcán este, vagy nézzük meg, há­nyán ülnek egy-egy presszó­ban ittasan és,nehéz nem fel­háborodnunk azon, amikor egyesek szinte mosolyogva szemlélik az ilyesmit. Jól be- csípett — mondják nevetve. Ennek már. jó — legyintenek mások cinkos mosollyal ösz- szekaesintva a részeget támo­gatóval. Rendes ember, kár, hogy iszik — teszik hozzá megint megbocsájtó bóloga- tással. És ez a baj. Sajnos, nem is kevesen ke­zelik „bocsánatos bűnként”, ha valaki részegen ténfereg az utcán, vagy randalíroz egy szórakozóhelyen. De arra nem gondolnak, hogy emiatt már elgázoltak, , vagy verekedés közben agyon is ütöttek va­lakit. És árra sem gondol­nak, vajon ugyanilyen meg- bocsájtóan mosolyognának-e, ha történetesen őket gázol­ná el egy részeg, vagy őket támadná meg életveszélyesen. Márpedig, ami legutóbb más­sal történt meg, az holnap a mosolygóval is megeshet, ha közömbösen megy el a gusz­tustalan jelenség mellett, és azt „bocsánatos bűnnek” tart­ja. Tízet teszek egy ellen, akkor nem tartaná annak. (m. i.) „A nevelés egyre nehezebbé válik“ — Meg kell modanunk* hogy a nevelés egyre nehe­zebbé válik. Sokkal több do­log hat a gyermekre napja­inkban mint egykor, és a dol­gozó szülő nem tud minden­re megfelelő választ adni* mert nincs rá ideje — vála­szolta bécsi kollégánknak a körkérdés utolsó állomásán Hans Asperger, az Egyetemi Gyermekklinika vezetője. —7 A.Ml'déa lényege szerin­tem abban, rejlik, —- folytatta a professzor —* hogy legtöbb­ször komplikáltabb gyerme­kekről és ezt a, komplikáltsá- got meg nem értő szülőkről iran szó. Sok szülő nem fordul orvoshoz, ha problémája van* hanem „házi kezelést” alkal­maz, és ez végül a verésben kulminál. Itt a szülök nevelé­se az egyik legfontosabb prob­léma, és ezen a téren még sokat kell tennünk. Máté Iván Népfrontmunka az ózdi járásban A Hazafias Népfront ózdi járási bizottsága hasznosan segíti a tanács és más hivata­los szervek munkáját. A most alakuló háztáji bizottságokat támogatják. Tíz tervfeladatot adtak ki műszaki aktíváiknak, ezekből néhány már el is ké­szült. Az alkoholellenes küz­delemből is kiveszik részüket. Ennek a bizottságnak titkára, dr. Kun Dezső, mint a nép­front aktívája került erre a posztra. A tanácstagokat a Népfront Akadémiák előadás­sorozatában oktatták. Ózdon és a járásban 52 előadást tartot­tak. Mindegyiken legalább 30 tanácstag, népfront-aktíva vett részt. Közgazdászok magya­rázták meg például a KGST- problémákat. Ez az előadás éppen úgy élénk vitát vál­tott ki, mint a Hazafiság és a nemzetköziség című téma. Több helyiségben úgy nyilat­koztak a hallgatók, hogy ezt az oktatási formát a jövőben is alkalmazni kelL Bárány Tamás: V akvágány A nya vásárolni van, ami­kor a fiatalasszony meg­érkezik. A kulcsért be­néz Szikoránéhoz, Gyurikát is ott találja. Óvatosan nyomja le a kocsi fogantyúját, úgy tolja át a gyereket maguk­hoz, vigyázva. Most itt alszanak mind a hárman, amióta ő otthagy­ta Károlyt és hazaköltözött a gyerekekkel. Gyurika ébredezik már, amikor anya megérkezik a körútjáról. Nyűgösködik; min­dig ilyen ébredés után. Fel­veszi, dajkálja. Anya körülnéz; megpillantja az asztalra készített új ru­háját. — Elmégy még? Szótlanul bólint, s a gyere­ket ajnározza. De 'idegeiben veszélyt neszei; úgy látszik, készül valamire. Ha nyomja a begyét valami, akkor ilyen fojtott, ideges, halk szavú. De halksága mögött éles hangok feszülnek — ó milyen jól ismeri ezt a vihar előtti csendet! Tessék, már itt is áll előtte. — Szóval, mit akarsz? El­döntötted már? Széttárja karját tehetetle­nül. Anya messzire néz, va­lahová a semmibe. — Itt járt az esteiig | t < yuri megint nyekereg, y Milyen szerencse! Te, apád fia! Mintha csak Györgyöt látnám, nézze! Sza­kasztott apja! Anya sóhajt. — Megijedtem tőle, annyi­ra megváltozott. Lefogyott. Valósággal lötyögött nyakán az ing . .. A gyerek lassan megnyug­szik; mindig így szokta. Fel­ébred, zsémbeí, aztán megbé­kél a világgal. — No, menj szépen! — Fel­áll, Gyurit a földre huppan t- ja. S most fordul csak anyá­hoz. — Mit akart? — Azt sem vettem észre még soha, hogy ennyire húzza a lábát... Biccent. — Ha ideges, húzza. Hogy utálom olyankor! — Ivott is! — int komoran anya. — Még ezt is?! — Fejét ráz­za. — És mit mondott? — Nem szólt, csak körülné­zett. Még a kamrába is be­nyitott utánad. Csak aztán be­szélt. — Máskor se nagyon beszé­des ... — Felcsattan. — Épp ez a baj vele! Órákig ül és hallgat. Ha meg beszél, min­dig csak az üzemről. Úr­isten! Anya a tüzet piszkálja, hát­ra se fordul. — Harmadik napja nem al­szik. — Miattam? Anya mast ránéz, — Hogy odabent se lát* az tizemben ... Nem érti. Elmosolyodik elégedetten. — Első ránézésemre kiírt az orvos ... De ma már bent vol­tam. A nya feláll a kályha mel­lől, nehézkesen, örege­sen. Elébe áll. — Meddig akarod ezt még csinálni, mondd?! — Nem tudom. Talán most már örökké. — Innét pedig elmégy! — csattan fel az öregasszony. — Délelőtt nálam, este a bará­todnál?! Nem! Én nem pa­lástolom a szégyenedet, vedd tudomásul! Egyszer csináltam csak, hogy megmentselek... De a cinkosod nem leszek, ab­ban ne reménykedj! Megvonja a vállát. Tudja* hogy ez bosszantja anyát. A nemtörődöm hangot gyűlöli. — Elmehetek. Majd nézek valami albérletet. Vagy vég­leg odaköltözöm őhozzá. — Én meg vesződjem' a gye­rekkel, míg a hölgy éli a vi­lágát, mi?! — Jó. Akkor viszem Gyu­rikát is. Anya a gyerekhez ugrik* felkapja, magához szorítja. — Dehogy adom! Ügy sincs mása szegénynek, mint a nagy­anyja! Mosolyog. — No látja! Egy ideig csend van.’ De

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents