Észak-Magyarország, 1965. május (21. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-01 / 102. szám

Bäumtet. 19553. májas í. ÉSZAKMAC ÍRORSZÁG l f Czinke Ferenc: Kohász A „házi“ verseny győztesei Az Élüzem címet, valamint a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját elnyeri Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság széleskörű „házi” versenyének is köszönhette ta­valyi kiváló eredményeit, a csaknem 115 százalékos terv- | teljesítést. Ebben a verseny­ben a gépüzem dolgozói sze­rezték meg az elsőséget. Mint­egy 3 millió köbméter föld­munkát végeztek el a terve­zettnél olcsóbban. Vándor­zászlót és tízezer forint jutal­mat kaptak. A második hely­re a füzesabonyi, a harmadik­ra a tokaji szakaszmérnökség dolgozói kerültek. Sterilizálják a borokat Űj palackozó automatát ka­pott a módi borpalackozó üzem. A gép érdekessége, hogy beépített sterilizátor öli meg benne a káros mikroorga­nizmusokat. Igen nagy előny ez az édes borok palackozásá­nál, mert az esetleg fertőzött levegő eddig csökkentette tar­tósságukat. Az ötödik óriásharcsa A tokaji Tiszavirág Halá­szati Szövetkezet halászainak eddig nincs panaszuk a vizek­re. A tavalyinál sokkal jobban kezdődött az idei esztendő. 1964 első negyedében alig 7 mázsa, az idén viszont már 79 mázsa halat fogtak a Tiszá­ban, a Bodrogban és a kör­nyék kisebb vizeiben. A tisza- löki duzzasztás miatt lelassult, szinte tóvá ' változott folyók­ban megszaporodott a dévér, a süllő és a ponty. Sajnos, az ízletes kecsege, a márna, az orsóhal és a menyhal kipusz­tulóban van. A Tiszából pél­dául az idén még csak egyet­len kecsegét sikerült kihalász­ni. A tokaji szövetkezeti halá­szok közül Karácsonyi János­nak volt a legnagyobb szeren­cséje. Régi halászmódszerrel, fenékhoroggal egymás után már az ötödik 30—35 kilós óriásharcsát zsákmányolta. A fesztivál előtt tíz nappal Tíz nap múlva, május 10-én délután újra benépesül a Szak- szervezetek Borsod megyei Mű­velődési Házának impozáns színházterme. Rövid megnyitó- ünnepség után elsötétül a te­rem, ismét felhangzik a kisfil- mek fesztiváljának szignálja és megkezdődik a II. Miskolci Filmfesztivál. Napjainkban már készen áll a fesztivál végleges programja. Az érdeklődő közönség jó szer­kesztésű tájékoztató füzetből tudhatja meg, hogy mikor mit láthat, s így érdeklődési köré­nek, igényeinek leginkább megfelelő vetítési időszakok­ban keresheti fel a fesztivál színhelyét. Egyébként tizenkét alkalommal lesz nyilvános ve­títés, abból három a miskolci Béke moziban, kilenc pedig az SZMT székházban. A meghí­vott külföldi alkotók magukkal hozott filmjeiből éjszakai ve­títést rendeznek három alka­lommal meghívott szakmai közönség részére. Mint ismeretes, a fesztiválra mintegy kétszázötven filmet neveztek be. Természetesen az elsőfokú zsűri azoknak csak kis hányadát bocsátotta nyil­vános vetítésre. A bemuta­rálja eL A zsűri elnöke Fábry Zoltán, az ismert Kossuth- díjas filmrendező, tagjai sorá­ban találjuk többek között Hubay Miklós drámaírót, dr. Karsai Elek történészt, Kol- lányi Ágoston Kossuth-díjas filmrendezőt, Marton Endrét, a Nemzeti Színház Kossuth- díjas főrendezőjét, Pásztor István Kossuth-díjas filmope­ratőrt, Nemes Károly filmesz­tétát, Rajk Andrást, a Nép­szava kritikusát, valamint több más szakembert. Nem kevésbé impozáns azok­nak a külföldi filmalkotóknak névsora sem, akik egészen biz­tosan jelen lesznek a II. Mis­kolci Filmfesztiválon. Itt lesz Theodor Christensen dán do­kumentumfilm rendező, Vir- gilio Tosi, valamint Raffaelc Andreassi olasz tudományos filmrendező, a Német Szövet­ségi Köztársaságból Will Well- ling, az oberhauseni filmfesz­tivál igazgatója, Hans Egger svájci filmesztéta. A Szovjet­uniót Igor Vaszilkov és Alelc- szandr Zgurigyi rendezők, va­lamint Dobrontov művészeti szövetségi osztályvezető kép­viselik. Marian Marzynsky és Bochdan Kosinszky rende­zők Lengyelországból jönnek, Ion Popcscu Gopo Romániából. Az NDK-ból érkezik Klauss Georgi és Katja Georgi rajz­film rendező, Hermann Her­linghaus filmesztéta, Wolfgang Harkenthal, a lipcsei fesztivál igazgatója és Gustel Perrin, a berlini televízió rendezője. Csehszlovákia küldötte Ales Bosac, a gotwaldovi filmstúdió igazgatója, W. Ziska és .7. Cincera rendezők, továbbá Kriz művészeti szövetségi tit­kár. Tehát a magyarokon kívül kilenc nemzet húsz film­művész. képviselője vesz részt e fesztiválon, ami igen nagy mértékben nemzetközi jelle­gűvé emeli a találkozót. Érdekesnek és igen értékes­nek ígérkeznek a szakmai ta­nácskozások: a hazai és kül­földi szakemberek részvételé­vel művészeti ágazati tagolás­ban öf ankétot rendeznek a kisfilm-művészet időszerű kér­déseiről. Éjabb öntözési lehetőségek Borsodban az elmúlt tíz év alatt több mint tízszeresére, a szomszédos Hevesben három és félszeresére növekedett az öntözhető területek nagysága. A két megyében öntözött mintegy 32 ezer holddal azon­ban még nincsenek teljesen kihasználva a kínálkozó lehe­tőségek. Az Északmagyar­országi Vízügyi Igazgatósá­gon már készülnek azok a tervek, amelyek az elkövet­kező esztendőkben további 60 ezer hold öntözéséhez terem­tik meg a feltételeket. A Tisza második, Borsod és Heves megye határa közelében meg­épülő vízlépcsője, valamint számos hegyvidéki víztároló megépítése idővel 200 ezer holdra növeli az öntözhető területek nagyságát a két megyében. E fejlesztés egyik feltétele azonban, hogy gaz­daságosabban használjuk ki a meglevő öntözőműveket. tandó filmeket újabb zsűri bi­Kallö László rajza szont óriási botrányt kelt bizo­nyos körökben az 113.1-ban megjelent Radetzkymarsch te­levízió-változata* mert rámu­tat annak a íerenejózsefi világ-, nak törvényszerű szétesésére, amelynek árnyoldalát Kisch már az első világháború előtt igyekezett megírni Prágában. fi Prager Tagehfatt akkor, a Presse most Ne szépítsük a dolgot. Az a fintorgás, amellyel a Prager Tageblatt akkori főszerkesztője fogadta a fiatal Kisch szociális felelősségtől átitatott első írá­sait, komoly felháborodásban jut kifejezésre ma a bécsi kon­zervatívok Presse című lapjá­ban, amikor a ferenejózsefi kor már végérvényesen a múlté. Ennek pedig oka nem kevesebb, mint az, hogy akik akkor a hatalomban ülve mo­solyogtak Kisch prófétikus megérzésén, ma az „elvesztett paradicsom” emlékének glori- fikálásával szeretnék megtar­tani régi hatalmukat. Ezeket az embereket az se zavarja, hogy Joseph Roth egykor lel­kes híve volt a ferenejózsefi birodalomnak és könyve éppen annak szétesése miatti kese­rűség szüleménye. A keserűség azonban arra tanította meg Rothot, hogy olyan élesen lássa a hibákat, amilyen élesen jö­vendölte meg azok következ­ményeit a kommunista Kisch még az első világháború előtt. Joseph Roth 1933-ban kese­rűen ismerte fel Kisch 1912-es és 1913-as igazságait, azok azonban, akik ezt a felisme­rést ma is elítélik, úgy látszik, még mindig nem tanultak a történelemből. Az se zavarja őket, hogy egy frontra kerül­tek azokkal a hitlerizmust visszasírókkal, akik legutóbb Bécsben egy tüntetés során már éppenúgy gyilkolták meg a jelszavaik ellen tiltakozót, mint valaha Hitler bamainge- sei. Pedig Kisch egyik ellen­fele, a már említett Emil Faktor 1942-ben a nácik inter­nálótáborában végezte be éle­f A4­Máté Iván ból fújja a formás karikákat, pedig tudom, a gyűrűben, a zárt csíkon belül emlékeket formál. , __ Negyvenháromban már c sak öt Népszava járt Pere­cesre. Dubróczky Károly hordta a vasgyárból. Egyszer, ha jól emlékszem, éppen má­jus előtt, valami Éliás nevű fellázította a csőcseléket, ne tűrje, hogy ilyen „szennylap” fertőzze a munkásságot. Ke­rékpárostól felborították Dub- róczkyt és megtaposták. Az eset után megszaporodott az újságolvasók száma. Annak, aki így köszönt a portásnak a gyárkapuban, hogy: — Adjisten, Nyitrai bácsi! — és kezet fogott vele, annak a kabátja alatt rejtett újság­ból a portás a tenyerébe csúsztatott egyet. Akkoriban már szervezett hálózatunk volt. ..Feddhetetlennek” vélt munkatársainknak köszön­hetjük nagyon sokan az éle­tünket. Mások Báthori Ban­dinak, én a művezetőmnek, Csernai Józsefnek. ..Baj van, fiam” — mondta egyszer az öreg, miután behí­vott az irodába. Néztem rá, vajon mi baj lehet? Nem fél­tem, bár rosszat sejtettem. Mondom, akkor én már fél­ni sem tudtam — „Tegnap be­hívott a főnök — így a mes­ter —, s rámtámadt, miféle kommunisták vannak az én műhelyemben”. — Aztán mu­tatta a listát, hogy holnap en­gem is letartóztatnak, ne men­jek hát be. Nem is mentem. Hiszen ha »emegyek, ki tud­ja, látom-e még családomat? Mert, ahogy szorult a hurok, Úgy változtatták módszerüket. Már nem a lakásról vitték el a kommunistákat, hanem a munkahelyről. így hát. ami­kor Jött a jelzés, megléptünk és bújkáltunki 'ki hol tudott. zada elhunyt osztrák ira Radetzkymarsch című regé­nyének televízióra készült vál­tozatát. A bemutató azért is jelentős, mert a mai osztrá­kok fiatalabb nemzedéke elő­ször találkozhatott ennek a 'tipikusan osztrák írónak ez­zel a valaha világszerte ismert regényével legalább televízió­ban. Bármily csodálatos (vagy talán nem is az), de a bemu­tató hatalmas vihart kavart ’az osztrák jobboldali sajtóban. ; Félévszázaddá! ezelőtt : és ma J Az Ausztria német megszál­lása elől Párizsba menekült és ’ott meghalt Joseph Roth mű- ! vének furcsa bécsi visszhang- íja önkéntelenül is párhuza- ■ mot von egy másik, jóval ré- ' gebbi eseménnyel, amiről nemrégiben tudósított a bécsi Volksstimme. A lap egyik cik­ke felidézi a múltból azt a kél [ prágai újságírót, szerkesztőt és i főszerkesztőt, akikről nem ép- ’pen tiszteletteljesen írt Egon > Erwin Kisch. Kisch április 29- én lett volna nyolcvan eszten­dős és ennél, a sajtó történeté­ben jelentős ünnepnapnál megállva, a Kischről szólc bécsi memoár megemlékezik í fiatal Kisch prágai indulásá­ról. Ez Ferenc József birodal­mának Prágájában történi még, és a kezdő riportert ak­koriban két jelentős szerkesztő .igyekezett gátolni munkájá- , ban. Heinrich Teweles volt a? ’egyik, és a híres Prager Tage­blatt főszerkesztőjeként tény­kedett. Emil Faktor volt a má­sik, ő viszont a Bohemia című, ugyancsak jelentős prá­gai napilap tárcarovatát szer- , késztette. Mit kifogásolt mindkét szer­kesztő akkor Kischnél? Azt, hogy az előkelő ferenejózsefi világ polgári önelégültségének legyezgetése helyett a munká­sok, kispénzű elesettek pana­szát vette tollára. Ezért üldöz­nék, ezért nevették ki az ambí- ‘ciós Kisch-t. akinek neve ter­mészetesen túlélte ezekét, az akkor „tekintélyes” szerkesz- i tőkét. > Érdekes, de talán nem vé­letlen, hogy a mai Bécsben vi­' 5 Í gy volt. Mi a magunk c zászlaját vittük. Az' ünnepség után Oszip Pista, a főispán ^ avatta fel Perece- < sen. De ez már délután > volt. Reggel az egész bá- ? nyászfalu bejött a városba. 5 Virágszőnyegen meneteltünk < a romos házak között. Színeké egész sora borult a házakra, \ az üresen, ablak nélkül tá- 5 tongó kirakatokra. Fekete £ színt nem láttunk. Sehol sem £ láttunk. Az ott maradt a ré-C gi májusok egén, erdején, fü-‘ vén. Azokat mind elmosta az új évszak. S ugyanazok az '■ emberek, akik korábban feke- \ te homlokukat ráncolták a'- tölgy alatt, ugyanazokat a pro- £ letár dalokat énekelték, de > tisztán, zengőn, évtizedek visz-f szafojtott erejével, vigyázó ovakodás nélkül. Azon a na­pon azok is megtanulták, akik addig soha nem is hallották... Éljeneztünk és tapsoltunk. Szívből jövőn, őszintén. Min-’, denre jól emlékszem... Bala- • szin vezérőrnagyra, Révai Jó- > zsefre, a Népkertre, ahol a • tribün állt, még az ismeret- f len arcokra is a sokezres tö- £ megben... Azt hiszi, valami V különös érzés volt bennem? Egyáltalán nem. Természetes volt. Tudtuk, sok-sok május óta tudtuk, így kell egyszer lenni... Apóink már akkor, \ tizenkilencben, amikor végre ? kijöhetett volna a munkásságé az utcára, s nem haladt voI-£ na nyomukban a szurony, nem f kísérte volna őket rendőrlo- \: vak patkójának csattogása, r1 akkor megmondták: lesz még A igaz május! Erre gondoltunké negyvenötben. Ezért tartottuk s természetesnek az első sza- <■ bad májust. < Csata László 5 Magam Kucsera Bálint széna-1 ketrecében éltem az utolsó időkben... Kevesen jöttek vissza azok közül, akiket el­vittek. Ha jól emlékszem, csak Brungel Béla jött vissza, akit feleségestől vittek el. Belé csimpaszkodott az asszony, amikor közrefogták a pribé­kek, s azt mondta, vigyék őt is, ha a férjét viszik. Hát vit­ték. Derék asszony volt, ő varrta az első proletár zász­lót, amikor először ünnepel­tük szabadon a májust... Hirtelen fordított az emlé­kezésen. — Akkor én is elríttam ma­gam, mint öreg mesterem, Hoffmeister bácsi. Kár, hogy a másik mesterem már nem tehette. Nekem ugyanis két mesterem volt: egyik a laka­tos, másik a bányász mester­ségre tanított. Dupla kenyeret adtak, hogy jusson egy falat... No mindegy, elmúlt. Szabadok voltunk, örültünk. Pedig Eu­rópa nyugati felén még hábo­rú volt. De már biztosak vol­tunk benne, nem tarthat so­káig. „Dittmar megadta ma­gát!” — olvastuk a lapokban. „Mussolinit népbíróság elé állítják!”, „Berlin központja felé nyomul a Vörös Hadse­reg!” Arra felé még nem volt tavasz. Itt már igen. Mutassa csak az újságot, amiben a ne­vemet olvasta! ... Igen, ebben volt. Szabad Magyarország, 1945. április 29. Még a cikkre is jól emlékszem. „Valamikor véres osztályharcra, polgárhá­borúk barikádjaira hívott bennünket május elseje. Ma, a szabadságharc utolsó felvo­nására szólít a tavaszi ün­nep”. Az újságba temetkezett-fe- ledkezett. „Miskolc dolgozói­nak tízezrei ünnepelték az el­ső szabad május elsejét’!,1 Alig néhány nappal azelőtt, hogy Prágában megünnepel­hették a napot, amikor Egon Erwin Kisch 80 esztendős len­ne, Bécsben bemutatták Joseph Roth, a több mint negyedszá­Akiknek nem kellel! Egon Erwin Kisch és akik vilik hím Józsefet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents