Észak-Magyarország, 1965. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-18 / 41. szám
Eszakmagtaroeszäg Csütörtök, 186S, február J& Fiatalon, 40 esztendős korában, hosszabb betegség után február 15-én elhunyt a megyei múzeumi szervezet kiváló munkatársa, a Magyar Képzőművészek Szövetsége észak- magyarországi területi szervezetének titkára, dr, Zsadányi Guidó. Halálával a miskolci tudományos, szellemi élet egyik kimagasló alakja távozott. Nagy szervező képességével tevékeny részt vállalt a megyei képzőművészeti élet működéséből, er,rtk szervezője volt a miskolci országos képzőművészeti kiállításoknak, a grafikai biennáléknak és a megyei jellegű képzőművészeti tárlatoknak. Kénzőművészeti kutatásokat végzett, és nagy is- meretter'esztő tevékenységet fejtett ki. Tudományos munkásságának jelentős állomása volt a Közlekedéstudományi Egyesület kiadásában most megjelent tanulmánya Miskolc és környéke közlekedésének fejlődése címmel. A Hennán Ottó Múzeum gazdag képzőművészeti anyagát korszerűen rendezte, s ennek kapcsán belekezdett tervezett új művébe, a megye képzőművészeti bibliográfiájába is. A legkorszerűbb etoek szerint rendezte és alapozta meg a múzeum napjainkról szóló dokumentációs anyagai, s az ő nevéhez fö-ődik a múzeum névadójának emlékét továbbörökítő Herman Ottó archívum felállítása. Dr. Zsadányi Guidó temetése ma, csütörtökön déli 12 órakor lesz a miskolci evangélikus temetőben. Követeljük a VDK ellen; támadások megszüntetését A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége táviratot küldött Hanoiba, a Vietnami Hazafias Fronthoz. Hazánk lakosai gyűléseken, valamint levelekben és táviratokban ítélik el a nemzetközi joggal és a közvélemény igazságérzetével egyaránt összeütköző agresszív provokációkat, és hangot adnak szolidáritásuknak az önvédelmi harcát vivő hős vietnami néppel. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa egyetért a magyar országgyűlés határozatával, s követeli, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni támadásokat. Sajtáértekezlet a 47 éves szovjet fegyveres erőkről Szerdán Moszkvában a Szakszervezetek Háza Október termében sajtóértekezletet tartottak a szovjet fegyveres erők közelgő 47. évfordulója alkalmából. A sajtóértekezleten Vnszilíj Szokolovszkij marsall ismertette a szovjet fegyveres erők jelenlegi helyzetét. Szokolovszkij kijelentette: — A szovjet fegyveres erők gerincét jelenleg a stratégiai rakéta-alakulatok alkotják, amelyek atomtöltetű, interkontinentális és globális rakétákkal vannak felszerelve. Minden egyes ilyen rakéta robbanó ereje megfelel 100 millió tonna trinitrotoluol robbanó hatásának. — Bármilyen agresszor szétzúzásához az elegendőnél több nukleáris eszközzel rendelkezünk — jelentette ki Vaszilij Szokolovszkij. Ezután a marsall a szovjet fegyveres erők különböző fegyvernemeinél eszközölt módosításokról beszélt Majd a- többi között kijelentette a szónok, hogy a szovjet állam külpolitikája a béke megszilárdítására irányul, jó lenne, ha a NATO-or- szágok is tettekkel bizonyítanák. hogy törekednek a békére. Bírálta a sokoldalú NA- TO-atomhaderő létrehozásának tervét. Hangsúlyozta, hogy a Bundeswehr atomfel- fegyverzése komoly következ- ’"""vpkkel járhat.. Ezt követően Szokolovszkij marsall, nz újságírók kérdéseire válaszolt. Közzétették Lenin-díjak A szovjet fővárosban közzétették azoknak a tudományos, irodalmi és művészeti alkotásoknak listáját, amelyek a Lenin-díj bizottságok döntése • v’mében részt vesznek a dijak odaítéléséért folyó ver. senyben. Eszerint összesen 40 tudományos és műszaki munka jutott tovább. Többségük mérnök-, illetve tudós-kollektíva műve. Gambia is független Nagy-Britannia legrégibb afrikai birtoka, a volt francia gyarmat Szenegál területébe csaknem 500 km hosszan és 20—30 km szélességben beékelődő Gambia 1965. február 18-án a Brit Nemzetközösség tagjaként a független nemzetek sorába lépett. Az új állam két részből, Gambia védnökségből és a jelenlegi fővá- S'ös, a. 30 000 lakosú Bathurst közvetlen környékére kiterjedő, mintegy 70 négyzetkilométer nagyságú Gambia gyarmatból jött létre, jelenlegi államhatárait még 1902- ben rögzítették. A 10 500 négyzetkilométer nagyságú, (tehát Békés és Csongrád megye összesített területénél alig valamivel nagyobb) állam világgazr daságilag teljesen jelentéktelen. Csupán évi mintegy 100 000 tonnás földimogyoró exportja méltó említésre. Viszonylag nagy területeit fertőzte meg a cecelégy, s ez erősen gátolja az állatállomány fejlődését. Tengerparti és (az ország fő folyóján), a Gambián folytatott halászata jelentős. 320 000 fős lakosságának nyolc- . tizede szunnita mohamedán. Lakói rokonszenveznek azzal a gondolattal, hogy Gambiát egyesítsék Szenegállal. az 1965. évi jelöltlistáját A listát növénynemesítők, olajbányászati szakemberek, kibernetikusok és más műszaki és tudományos kiválóságok egészítik ki. Az irodalmi és művészeti Lenin-díj jelöltjei között van Konsztantyin Pausztovszki.i, Szergej Szmirnov, aki A breszti erőd című művében a második világháború hőseinek állít emléket, a zeneművészek közül Leonyid Kogan hegedűművész, a Kukrinikszi arikaturista csoport, valamint a nagysikerű szovjet Hamlet.-film alkotógárdája. A Lenin-dijasok listáját, Lenin 95. születésnapjának előestéjén, április 21-én teszik közzé. Jeizy Edigey 28 A C^ÜKK • Fordította: BABA MIHÁLY 28. M it hallott a Donau- bank csekkjéről? —- Lisewski mérnök gyakran említette, amikor már nagyon forró volt talpunk alatt a talaj: csak egy dologra vár, ég akkor „meglépünk”. Naponta kétszer, háromszor is megkérdezte: nem jött-e posta Bécsből? Sejtettem, hogy valamilyen értesítésre, vagy pénzre vár, mert tudom, akkor nem volt pénze. Talán éppen ezt a csekket várta. — Maga látta a csekket? _ Nem láttam semmiféle csekket! Ismétlem, nem tudok semmit Lisewski pénzügyi elszámolásairól. — Elismeri-e, hocy merényletet szervezett Zygmunt Ka- linkowski joggyakornok ellen, a bécsi Donau-bank csekkjének megszerzése végett? — Én merényletet? — kiáltott fel Macioszek. -g Soha senkit nem támadtam Tneg. — Fogadja meg a tanácsomat: ismerje be a merériyle- fet Vannak bizonyítékaink. Ne feledje el, az őszinte beismerő vallomás enyhítő körülménynek számit az Ítélet kiszabásánál. — Nem tudom, hogy az ügyész úrnak milyen bizonyítékai lehetnek. Nem tudok semmiféle merényletről és csekkről. — A Donau-bank nyolcvan- ezer dollárt érő csekkjéről van szó. Ellopták az ügyészségi akták közül. Kabátujj rabolta el, akit tizenkétezer zlotyért megvásároltak. Bevallotta, hogy a táskát az iratokkal együtt, a támadás után azonnal átadta maguknak. Vagy magának személyesen, vagy megbízottjának. — Esküszöm, semmit sem tudok erről a csekkről. — Kérem, ne kerteljen. Mondja meg, hol van a csekk? Macioszek sírva fakadt. — Hagyjanak engem békén! Ne gyötörjenek! Az őrnagy jelt adott az ügyésznek: egyelőre függesz- sze fel a kihallgatást. Különben Jerzy Kur Is ugyanarra a meggyőződésre jutott. „Kliense” elé tolt egy csomag cigarettát, és így szólt: — No, nyugodjon meg kérem, mára befejeztük. A következő napokon folytatjuk a kihallgatását. M"ég egy sereg dolgot kell tisztáznunk. Éhes? Nem akar egy kávét inni? — Az ügyész végeredményben kissé sajnálta is vádlottját. A mikor az ügyeletes rendőr lekísérte Ma- cioszeket a bírósági zárkába, ahol várnia kellett a Mokotowi börtönbe való átszállítására, az ügyész kérdőn tekintett az őrnagyra. Az őrnagy egy rövid mondattal nyugtázta a tekintetet: — Kudarc. Teljes kudarc! — Igen — mondta az ügyész. — Azt hiszem, hogy ő valóban semmit sem tud a csekkről. De hol lehet ez a csekk? Kinek a kezében? Ki rabolta el? Ki szervezte meg a támadást, és ki bérelte fel Kabátujjat? — Eddig Macioszekre tettük fel minden lapunkat, mint a banda egyik, még szabadlábon levő vezérére. Ez a nyom hamisnak bizonyult. Tehát más fonalat kell keresnünk — mondta Krzyzewskf őrnagy. — Nincsenek csodák! A törpék nem fizettek Kabátuiinak tizenkétezer zlotyt, hogy Ka- Unkowskit leüsse és elvegye tőle a táskát a csekkel együtt. Ezt olyan valaki csinálta, aki nagyszerűen ismeri az egész ügyet. Vagy ügy gondoltátok, hogy a banda vezérei közül még egy szabadon van, vagy... Lencsveí— gazdasági megállapodás Rapacki lengyel külügyminiszter belgiumi megbeszéléseinek befejeztével gazdasági és műszaki együttműködési megállapodást írt alá Spaak belga külügyminiszterrel. Az. aláírás szertartása után Rapacki örömét fejezte ki a belga vezető politikusokkal folytatott tárgyalások eredménye felett. Jolmson—Eisenhower találkozó Johnson elnök Washingtonban váratlanul találkozott Elsenhower volt elnökkel és — mint az AP jelenti — vé- leménvöt a Vietnammal kapcsolatos amerikai politikáról: a találkozón szóba- | kerültek más nemzetközi kérdések is. — A „fehér gengszterek” vezetői közül senki nem kerüli el az igazságszolgáltatást. Mindnyájan ülnek — mondta az ügyész. — Vagy mire gondolsz? Megint visszatérsz Ka- linkowskihoz? — Megint visszatérek ahhoz, hogy a merénylet áldozata, amikor a rendőrség kihallgatta, hamis vallomást tett, tévútra akarta vezetni a rendőrséget — Ez értelmetlen! Ez a fiú ár*"tlan! — Ne légy elhamarkodott. Ki tudja, hátha nemsokára ugyanennél az íróasztalnál írod alá Kalinkowski letartóztatás! parancsát. — Ebben képtelen vagyok hinni. Tévedsz, vaskosan tévedsz. — No maid meglátjuk — mondta az őrnagy. — Tudom, hogy most, amikor Macioszek- kel semmire sem mehetünk, Kalinkowski az egyetlen ember, aki kezünkbe adhatja a merénylet kulcsát. Állandóan megfeledkezel róla, hogy itt 'cmillió zlotyról van szó. Ilyen magas összegnél komolyan fontolóra kell venned jóhiszemű agpálv-idat. Mindenesetre, ha úgy tetszik, hivatalosan is közlöm veled: ettől a •Mii-mattól kezd”0 Kalinkow- skft tartom a leginkább gyanúsított személynek. Erős megfigyelés alatt fejűik tartani, "zenkívül engedélyt kérek, hogy az ő esetében oldiák fel a telefonh^s-'Meetesekrol ás a levéltitok megsértéséről szőlő szabályrendeletet. A családi ünnepek és a társadalom Dr. Zsadányi Gufdő — En nem tudok ellenállni; annak az érzésemnek, hogy. Kalinkowski ártatlan — szólt; közbe Halinka. — Amikor esz-< méletét visszanyerte, néhány < órával később láttam a Hozaj Utcai kórházban. Ezután is. mindig hangsúlyozta: számára} ez karrierjének összeomlását, jelenti. < — Akkor miért hazudik? —} kérdezte az őrnagy. « Erre nem tudtak válaszolni.} Mind a hárman komor hangú-, latban hagyták el a bíróság} épületét. m < A zon a napon, amikor} Krzyzewski őrnagy, este hazatért, felesé-} ge tájékoztatta: a nap. folyamán valamilyen' Kabátujj nevű egyén legalább} ötször telefonált, Az őrnaevnak kikerekedett} a szeme a csodálkozástól. Sze-< retett volna valamit mondani,} de érmen abb°n a pillanatban, ismét megszólalt a telefon. Fe-< lesége. aki a telefon közelében} volt, felvette a kagylót. i — leen, fértem már haza-} tért. Máris átadom neki a. kagylót. ] — Maca az Kabátuii? Itt a} Raclavicka és Wolowska utca] sarkán?... Még ma?... Nos,j hát, akkor várjon, rögtön le-4 mezvek. j Az őrnagy kissé elégedetlen^ volt a váratlan tel efon hívás 4 miatt, ennek ellenére kellet-} lenül újra kabátjába bújt, és< lement az utcára. A kapu előtt] néhány lépésnyire várt rá Ka-4 bátujj. 1 (Folytatjuk.) . Az elmúlt év decemberében az illetékesek népes an- kétori cserélték ki tapasztalataikat erről a témáról. Tekintve, hogy járásaink, városaink is készülnek hasonló beszélgetésre, úgy gondolom, nem lesz haszontalan, ha elidőzünk kissé az említett ankét tanulságainál. Az emberek igénylik életük fordulóinak méltó megünneplését, s ezt a társadalomnak ki kell elégítenie. Az igények ma már tömegméretűéit. Polgárjogot nyertek a névadók, a polgári esküvők és temetések, legényavatók, szakmunkássá fogadások, öregek napja ünnepségek, stb. A társadalmi igény helyes kibontakozását azonban még mindig több körülmény gátolja. Az egyik: a vallásos, babonás kötöttségek, a maradiság. A másik: nagy általánosságban még nem vagyunk képesek rá, hogy az egyház ceremóniáit szocialista eszközökkel és tartalommal magas színvonalon, az értelemre és érzelmekre egyaránt hatva helyettesítsük, illetve végleg kiiktassuk. Van még sok pótolnivaló a -tárgyi és a személyi. ellátottságban is. Sokan élnék . megyénkben olyan emberek és családok, akik még alig ismerik az emberi élet nagy fordulói megünneplésének új módjait. Pedig az ember méltó megbecsülését jelentő szép ünnepségeket, nem az elavult misztikumok, hanem a közösség összefogása teszi életreszólóan emlékezetessé. A közös öröm, a közös gyász érzései közelebb hozzák az embereket egymáshoz, erősítik az összetartozás tudatát, így hozzájárulnak egy- egy üzem, vagy szövetkezet törzsgárdájának kialakulásához, az emberek közötti új, szocialista viszony megteremtéséhez. Ügyelni kell azonban rá, hogy az új formák ne legyenek merőben idegenek a társadalom száméra, igyekezzünk minél több hagyományos elemet felhasználni az ünnepségek szertartásainál. Fontos az is, hogy a társadalmi jelleg, a közösség részvétele semmiké”"en ne jelentse a család, a hozzátartozók háttérbe szorítását, mellőzését. Legyünk figyelemmel az idősebbek érzékenységére, kérjük ki tanácsaikat, vonjuk be őket is a rendezés munkájába. Tanácsszerveink és intézményeink egvre sürgetőbben igénylik a társadalmi- és tömegszervezetek, s minden JÍ.A. A. JA. A A y*K , olyan intézmény (szulöotthonők, kórházak) felvilágosító) meggyőző munkáját, amely segíteni tud a mozgalom szélesedésében, izmosodásában. Szeretném aláhúzni elsősorban a művelődési intézmények felelősségét. Már a# általános és középiskolák felső osztályaiban, az, ápolónő-, a védőnőképző intésetekben, az iparitanuló iskolákban szót kellene ejteni ezekről a kérdésekről. A felvilágosító, a meggyőző munkán kívül igen jelentős tényező a társadalmilag megrendezett ünnepségek magas színvonalának, vonzó hatásának biztosítása. Ebben a kulturális intézményeknek, a. népművelőknek, a műkedvelő együtteseknek (főleg az énekés zenekaroknak) van ige» nagy, felelősségteljes szerepük. Hogyan? A üszakeszi művelődési otthon klubot szervezett a leendő „kismamák” részére, a mezőcsatiak a járási művelődési házban állandó szolgálatot hoztak létre: egy-egy kis kamarakórus és 4—5 taeú előadó munkaközösség áll rendelkezésükre,’ Ezt a módszert különben minden járási, városi, vagy szak- szervezeti művelődési háznak ajánljuk. Miért fontos az ének- és zenekarok szerepe, közreműködésük szervezett, intézményes biztosítása? Ismert do-, log, hogy az új, a szocialista társadalom létrejöttéhez a társadalom tagjainak tudatában és érzésvilágában is jelentői! átalakulásnak kell bekövetkeznie. A szocializmus építéséhez nem elegendő, hogy azj emberek általában egyetért- senek annak szükség ssécével» hanem cselekvő részvevőkre, együttérző, lelkes emberekre van szükség. Márpedig ahhoz, hogy az érzelmi felismerésből lelkes cselekvés víl’ék. érzelmi befolyásolásra, is szükség van. Ezeknek az érzelmi tényezőknek életre keltésében és megerősítésében lehet a művészeteknek, , így konkrétan az ének- és zenekaroknak igen értékes funkciójuk. A nevelést természetesen a zenekari, illetve a kórustagokon kell kezdeni. E munkának hatása lassan érik cselekvéssé. A családi ünnepek! társadalmi úton történő megrendezésében ma már olyan igény is felmerül, hogy a zene-, illetve a kórustagok járjanak az élen, a kezdeményezések soraikból kerüljenek ki. Ez a nevelő munka beérését jelentené, mert így nemcsak közreműködőkké, aa érzelmek keltőivé, hanem ak- Jtív részvevőkké is válnának. ► Az örömünnepek (nemcsak) (a névadók, a házasságkötések) pianem a szakmunkássá, aa ► ifjvivá avatások, a jutalmat) (kitüntetést átadó ünnepségek') ► stb.) színvonalas megrendezé- (se ma már nem okoz gondol ► kát. • l Annál többet a temetés. A ► problémák annak eldöntéséinél kezdődnek, hogy valaki ► az egyház keretei között te- t messe el hozzátartozóját, vagy (a társadalmi kereteket válasz► sza? A visszahúzó erő még (sok esetben jelentkezik. Saj► nos, keveset tettünk meg az- ( ért, hogy az emberekben vég► bemenő tudati változást, fel- (használva megszabadítsuk ► őket a babonás misztikumofc► tói. ► A feladat adott. Számos (példa igazolja, hogy kellő ►gondossággal, körüllekinlés► sel maradandó élményeket } nyújtó végtisztességeket ren► dezhetünk, társadalmi úton isi ^Hiszen hazánkban a munkás► mozgalmi temetéseknek jelentős. sok évtizedes hagvomá► nvai vannak. E hagyományok- }ra támaszkodva a feladat , megoldását jelentősen előre (vihetjük. A kérdést nem sza- , bad lebecsülni. Sajnos, taná► csatok és nénművelőlnk egy } ’••'szénái ielentkezik ilven ten► d°ncia Szocialista társadat- ‘ mnnk , -'1 »**?*»#£ fontos' tényezőről van Jrrvröc ertfvol munkáikor!► 4<Mnk hát r\ ííTvrxmsésfefc ► ■’■’■fn vonalas. ílmé-l nyékét nvVHM Szebeni GyőzS helyettes osztályvezető