Észak-Magyarország, 1965. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-31 / 26. szám
ESZÄKMtAGYARORSZÄG Vasárnap, 1965. január KL GALAGONYA A HÓBAN Jósvafo. A csizma mélyen süpped a hóban. Egymás nyomába lépve ballagunk, m'eg-megáll- va, körülnézve, megcsodálva a havas táj szépségeit, na- gyolcat szippantva a Bükk téli, friss levegőjéből. És hallgatva közben az elől haladó, utat törő erdész elbeszéléseit a hosszú orrú vaddisznóról, melynek ravaszsága már-már a rókáén is túltesz, az etetőknél megszelídült őzekről, kemény hidegü, nagy havú, mindentől elzáró telekről, fákat döntögető szélviharokról, a kifogyhatatlan élménytárú erdőről. Hirtelen állunk meg, ámító totpanással. A Bükk a tél újabb szépségét tartja elénk, nevetve, huncutul. „Tessék! Ámuljatok, nézzétek! Ugye szépl" Az érintetlen, fehér hó (Foto: Szabados György) fölött a galagonya messze- Maradjon hát így, bántatla- pirosló bogyói. Mindig szép ez nul, hóból piroslón, jégburok- a bogyó. Ősszel is, a sokszínű ban csillogón. A f iyugodt lélevelek között, akkor is, ami- legzésű, téli Bükk szépségeikor az ellibbenö ősz után, fa- nek egyike, kő színek maradnak vissza. (pt) Tavasszal is szép a bokor, az ^ új hajtások falcadásának ide- fy jén, és nyáron is, a kiteljesü- ^ léskor. De talán soha nem. a vonzza az ember tekintetét f annyira, mint éppen most. Fe- V hér háttér, pirosló bogyók. A v bogyókon finom, átlátszó, csil- ^ lógó jégburok. Mintha gondos ^ kezek óvnák a fagytól. A nap- a fényre felragyognak, feleszi- Y lógnak, mint megannyi apró ▼ tükröcske. ' V Az ember szinte fél hozzá- $ juh nyúlni. Hátha csilingelni ^ kezdenek, és megjelenik az a erdő mesebeli őre, hogy dörgők felelősségre vonjon. Y A természet ritka ajándéka. Igazán festői szépségű környezet, ózondús levegő és egy csodálatos barlang. A hír már évek óta járja a világot: a jósvafői barlang értéke kétszeres. Ez a tüneményes cseppkő-birodalom nem csupán a természet szemet gyönyörködtető alkotása, hanem még ennél is több: gyógyulást, nyújtó hely azoknak az embereknek, akik a fullaszfó asztma betegségben szenvednek. A jósvafői és az aggteleki barlang előtt mindig állnak gépkocsik, s különösen tavasztól őszig külföldiek és a magyarok ezrei lepik el a környéket. A jósvafői Tengerszem szállóban ilyenkor valósággal harcolnak a szobákért. Vannak, akik hetekig itt maradnak. éppen a gyógyhatású barlang miatt. Természetesen, megyénkben is nagy érdeklődést váltott ki a barlang. Például a bányákban járva, már évekkel ezelőtt hallottam az emberektől: — Közöttük is sok asztmás beteg van. Milyen jót tehetne ezeknek Jósvafői Megyénk két szénbányászati trösztjénél, a borsodinál és az ózdvi dékinél, s a Nógrád megyei trösztnél is felfigyeltek a bányászok kívánságára. A vezetők, a Bányász Szak- szervezet trösztbizottságaival közösen, már öt éve, egyre többet foglalkoznak a gondolattal: az asztmás bányászokat . két-három hétre a 'jósvafői barlangba kellene küldeni. Az elgondolást tettek követték. Körülbelül már 200—220 beteg bányász töltött néhány hetet a barlangban, s az asztmájuk mintegy 60 százalékban javult. Frissen és a korábbi időszaknál - egészségesebben tértek vissza munkahelyükre ezek az emberek. Csak az volt a baj, hogy a barlang aggteleki bejárata felől elég hosszú és meredek utat, legalább 300 lépcsőt kellett megtenni le- és fölfelé a gyógyító barlangba, illetve onnan vissza. A három írösr/i n^: gondolkodni kezdtek: tehetnék kényelme- és rövidebbé ezt az ismét hogyan sebbé utat? És megszületett a terv, amit azóta már meg is valósítottak: Jósvafőn kihajtottak, kivágtak egy új járatot. Most már nem kell lépcsőket járni, rövid és vízszintes út vezet a barlangba. Az új járat kivágása, kiépítése több, mint 2 millió forintba került. A költségeket a trösztök fedezték. Korszerű világítás bevezetését, fekvőhelyek, ülőhelyek biztosítását, egyszóval a barlangrész berendezését is vállalta a három szénbányászati tröszt, s az összekötő kapocsként szereplő szakszervezet. Ezek szerint, tavasztól már jöhetnének ide a beteg bányászok (50—60 ember egy turnusban). — Sajnos, mégsem biztos, hogy jöhetnek, — hallottuk Sziklai Elemértől, a Bányász Szakszervezet trösztbizottságán. — Mi az akadály? I Uj, korszerű híd épül a Bodrogon Álsóberecki községnél a jelenlegi keskeny, kis teherbírású helyett az idén új, korszerű híd építését kezdik meg tavasszal a Bodrogon. Az új, vasbetonból épülő, feszített vonóvasas íves híd 110 méter nyílású, kilenc és fél méter széles lesz. Két oldalán gyalogjáróval látják el, s teherbírása eléri a harminc tonnát. A tíz millió forint beruházással épülő új hidat előreláthatólag a jövő év őszén adják át a forgalomnak — A szállás. — Régebben ez hol volt? — A régi bejáratnál volt egy 10—12 férőhelyes házikónk. De ez most már messze esik. — A Tengerszem szálló? — Alig öt percre van az új vágattól. Kértük is a szálló üzemeltetőit: biztosítsanak nekünk 10—15 férőhelyet. De hát az idegenforgalom... Pedig nekünk csak átmenetileg kellene itt a szállás. — Miért csak átmenetileg? — Mert építünk itt egy nagy szanatóriumot. De amíg ez felépül, addig is sok száz bányász asztmáján könnyíthetne a barlang. Volna még W megolP’ das: a faluban, magánházaknál helyezni cl az embereket. De ennek is több akadálya van: részben a nagy idegenforgalom miatt, a magánházakban is kevés a hely, másrészt az egészséges emberek többnyire azt gondolják, hogy az asztma fertőző betegség (pedig nem az!), végül pedig: a gyógyulást kereső embereknek rendszeres orvosi felügyeletre van szükségük. Igaz, az utóbbit talán meg lehetne oldani egy olyan állandó orvosi rendelő helyiség berendezésével, amely kimondottan a bányászok rendelkezésére állna. De a szállás? Ez továbbra is gond, legalábbis a szanatórium felépítéséig az. £s sokban a Tengerszem szálló vezetőségének, a tanács illetékeseinek, vagy a helybeli lakosságnak jóindulatán múlik'. Szó van egy szükségmegoldásról is: Aggteleken talán kapnak szállást és akkbr MÄ- VAUT autóbuszon hozzák naponta a bányászokat Jósvafő- re. Értékelni kellene a nógrádi: a két borsodi szénbányászati tröszt, s a szakszervezet törődését. Es valahogy hasonló törődést kellene adniok másoknak is. Elvégre a gyógyító barlang sok-sok embert adhatna vissza a munkának, a mindnyájunkat gazdagító szénbányászatnak is. És ez lenne Jósvafő újabb, nagyon .szép értéke. ' (Ruttkay) Vér Asudors A FELTALÁLÓ hangon Februári rövidfilmek A változatos, februári kísérőm űsorban ezúttal a magyar rövidfilmek viszik a vezető szerepet, nemcsak mennyiségben," hanem változatosság tekintetében is. A koffermúzeum című magyar rövidfilm arról szól, mi- :lyen fontos népművelési feladatot töltenek be a mozgó- tárlatok, amelyek a művelődési autókon, a falusi közönséghez is eljuttatják a leg- ■ szebb képzőművészeti alkotásokat. A film egy ilyen vándortárlatot kísér el útján. Az egy találmány történeté-nek '•„hőse” egy érdekes, új magyar találmány, a fátyolüveg előállítóinak munkáját, majd Végül a szemet gyönyörködtető fátyolüveg-tárgyakat mutatja be. A festők városa 'Szentendrére viszi el a nézőket, bemutatja az ott élő és alkotó művészeket és műveiket és, azok ihletőjét: a gyönyörű tájat. Ugyancsak művészeti tárgyú rövidfilm az Évszakok, mesterek, művek, amely a magyar népművészet különböző ágait ismerteti. Láthatjuk munka közben népművészeinket, és gyönyörködhetünk legszebb alkotásaikban. Sikerrel játszották filmszínházaink a Barangolás a kék ár héttel ezelőtt levelet kaptam Montevideoból G.' A-tól, aki — mint írta — régen ismert nevű újságíró volt — főleg vidéki redakciókban dolgozott, szóval kollegám, sőt földdm is, feltétlenül emlékeznem kell rá, mert egyszer a huszas évek közepe táján személyesen is találkoztunk az Otthon körben. (Egyáltalán nem emlékszem rá.) G. A. az utolsó két évtizedben sok szenvedésen ment keresztül, sokat hányódott különböző országokban és munkatáborokban. Öt éve él Montevideoban nagyon rossz viszonyok között, mert öreg is, beteg is, aztán válság is van* ritkán jut valami csekély alkalmi munkához, bizony elég gyakran megesik, hogy éhezik. De ne értsem félre — írta — nem támogatást kér tőlem, mindössze egy kis szívességet' Tudniillik ő az utolsó két év alatt kidolgozott egy találmányt egy „rendkívül ötletes” automata tervét, amely „forradalmasítani fogja a reklámipart”. Arra kér tehát, hogy szerezzek „egy becsületes és korrekt” tőkést, aki hajlandó belefektetni a találmány Buenos Aires-i finanszírozáséba hozzávetőleg százötven—kétszázezer dollárt... Nyomban válaszoltam a kissé egzaltált hangú levélre. Azt ajánlottam G. A-nak, hogy mindenekelőtt szabadalmaztassa találmányát, s tájékoztasson engem is egy kicsit részlete-: sebben. Mert tegyük fél, hogy találok egy tőkést, aki tetejébe még „becsületes és korrekt” is, tehát a tőkések legritkább válfajához tartozik, legalább nagyjából meg kell mondanom neld, miről van szó, különben íélős, hogy bizalmatlan lesz, s nem vágja ki az asztalra azt a potom százötven— kétszázezer dollárt. , Postafordultával megjött a válasz. G. A. igazat adott nekem, de sajnálattal közölte, hogy amíg nem szabadalmaztatja, a találmány lényegéről nem árulhat el semmit, a szabadalmaztatáshoz viszont egyelőre nincs pénze. Elégedjek meg annyival, hogy egy „fantasztikusan reális” dologról van szó, amely csupán Argentínában havi tízezer dollárt jövedelmezhet. S tegyek neki egy( kis szívességet, szerezzem be a Buenos Aires-i szabadalmi hivatalban a szabadalmaztatáshoz szükséges nyomtatványokat és haladéktalanul küld- jem el neki. Ennek a kérésnek már enyhén dühöngve tettem eleget, mert jó két órai ácsorgásba telt, míg hozzájutottam a kért nyomtatványokhoz. Nyomban el is küldtem neki ezeket, s azt reméltem, ezzel meg is szabadulok G. A-tól. Tévedtem. G. A. gyors egymásutánban három levelet zúdított rám. Az elsőben megköszönte, hogy teljesítettem kérését. A másodikban bocsánatot kért titokzatoskodásáért, de buzdított, hogy viseljem szívemen a találmánya ügyét, amely — meglátom — engem is gazdaggá fog tenni, A harmadik levélben közölte, hogy hosszas töprengés után döntő elhatározásra jutott: haj- tumfilm, rendező legújabb, k landó elárulni a találmány titkát, de csak személyesen, azaz szép és modem alkotása, I Montevideoban, s csak abban az esetben, ha becsületszóval amely galambászokról szól, * és esküvel fogadok hallgatást. Ezen a fontoskodáson jót newton című tájfilm-sorozat első Y két részét. A harmadik folyta- Y tás a Mátra-vidék természeti Y szépségeivel ismerteti meg a $ nézőket. A Szomjas a világ című dokumentumfilmet az 1 UNESCO szakbizottságának Y segítségével készítették a ma- ▼ gyár filmesek. Érdekesen és ® izgalmasan dolgoz fel egy je-' lentős problémát: a föld lakosságának egészséges ivóvízzel való ellátását. A külföldi rövidfilmek között szerepel az És mégis mo- k zog. Modem és szemléletes I jugoszláv népszerű, tudomá- Y nyos film a föld mozgásáról Y a világűrben. y Két lengyel rövidfilm sze-é repel a februári kísérőműsor-t ban. A vevő a mi urunk szel- é lemes rajzfilm, amelyben lát- 9 hatjuk: milyen kálváriát kell a végigjárnia egy átlagember- Y nek, amíg megveheti a hőn Y óhajtott villanytűzhelyet. Az v elárusítók a vevők kiszolgáld-^ sa helyett, saját dolgaikkal ^ foglalkoznak. így aztán, mire A hősünk végre hozzájut, otthon a úgy elkel a sütésre váró tész- Y ta, hogy elönti az . egész ut- V cát. A Galambok, Karabasz $ világhírű lengyel dokumen- ^ vettem; de a személyes találkozást életrevaló ötletnek találtam. Jó régen nem jártam Montevideoban, pedig él ott néhány barátom, s a várost is szeretem. Csak ürügy hiányzott; hogy átruccanjál!, s most az is megvan: a találmány, noha fikarcnyit sem bízom benne. Sürgönyöztem G. A-nak, hogy másnap Colon! án keresztül utazom hajóval és autóbusszal* várjon a végállomásnál. Y árt is. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy a várakozók gyűrűjében csak az a valószínűtlenül sovány, aszkéta arcú kisöreg lehetett G. A., aki összehúzott szemmel fürkészte az autóbuszról leszálló utasok arcát. Egyenesen hozzáléptem barátságosan üdvözöltük egy-: mást, szobát vettem ki egy közeli szállodában, majd beüljünk a Függetlenség téri Tupi Namba kávéházba. Tejes kávét rendeltem szendvicsekkel, G. A. üres tejet. Nem, nem eszik hozzá semmit, különben is csak naponta kétszer eszik krumplipürét, grízt, miegymást, amit maga kotyvaszt. Gyomorfekélye van, hörghurutja, s ráadásul szívkoszorúértágulása. „Jól el vagyok látva” — tette hozzá halk cinegehangon, amely, ha felemelte, úgy mutált mint egy kamaszé. Várakozóan néztem keskeny, csupa csont-bőr arcára,: amelyet madánszerűvé tett a jókora, enyhén horgas orr, s kopaszodó fején a felfelé fésült ritkás haj fehér bóbitája. Miután megitta a tejet, s szipkában rágyújtott egy fél cigarettára, élénk csodálkozásomra, nélkülözéssel és szomorúsággal teli sátoraljaújhelyi gyermekkoráról kezdett mesélni; Úgy tudja, én is sátoraljaújhelyi vagyok. Csak félig-meddig — mondtam — mert ott születtem ugyan, de sohasem laktam ott. Mint kisgyerek nyaraltam néhányszor Sátoraljaújhelyen a nagyapám házában, jól emlékszem a Könyvára, a Kecskére, a Vörös ökör udvarán a körhintára, a cirkuszra* továbbá személyes ismerősömre, Jumenre, a szomszédbeli* rettentő erejű mészároslegényre, aki mint műkedvelő birkózó egyszer a cirkuszban a szemem láttára fektette két vállra Cáját. Nagyon büszke voltam rá, s nem győztem csodálni amikor másnap, mintha mi sem történt volna, egykedvűen szolgálta ki a vevőket, mint a pelyhet akasztgatta le a szögről a félmarhákat. A sátoraljaújhelyi emléket hamar kimerítettük. G. A sietősen rátért a vidéki hirlapírás viszontagságainak ecse- telésérc. Hallgattam egy darabig terjengős, színtelen elöadá' sát, aztán mert gyanút fogtam, hogy mellébeszél, félbeszakítottam, s figyelmeztettem, hogy kissé elkalandozik a tárgytól, mert ugyebár nem. azért hívott Montevideoba, hogy gyermekkori és újságírói élményeivel trakláljon? G. A. olya ti megszeppent arccal nézett rám, mint egy csíny tevésen kapott gyerek, elkezdett ötölni-hatolni, hogy borzasztóan szó gyelli, de tudniillik... Olyan kínos zavarban volt, hogy se gítségére siettem. „Meggondolta magát, s nem árulja el i találmány titkát, igaz?” G. A. rábólintott. „Nem teheten) — tört ki — ha négyfelé vágnak, akkor sem. Maradék élő I gyepié lorleii - és a bányászok gondja
