Észak-Magyarország, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-06 / 286. szám

ÉSZAK. MAGfARORSZAG Vasárnap, 1964.-T.Tm»arre.<YTTO;BTOro* december ft­Heti külpolitikai összefoglalónk Az ENSZ-közgyűlés 19. ülésszaka Az ENSZ közgyűlésének 19. ülésszaka megkezdte munká­ját. A világszervezet legionto- sabb szervének összeültét rit­kán előzte meg ilyen feszült érdeklődés, vagy éppen ennyi izgalom. Az Egyesült Államok megpróbálta egy „műválság” szításával megakadályozni, hogy a közgyűlés érdemi mun­kájában hangot kapjon a gyarmati rendszer végleges felszámolásának törekvése, a békés egymás mellett élés gondolata, a leszerelés előké­szítésének szándéka. Az imperialista manőverek vereségét jelenti a puszta tény is, hogy az ülésszak elhalasz­tásának amerikai követelésé­vel szemben mégis csak össze­ült a közgyűlés. Korántsem múlt el azonban minden, az Egyesült Nemzetek Szerveze­tét fenyegető veszély. Annak megfelelően, hogy az imperia­lista tábor mindinkább kény­telen lemondani az ENSZ-ről, mint a hidegháborús és ag­resszív politika viteléről, vár­ható, hogy újabb, alattomos vagy nyílt támadásokban foly­tatódik az Egyesült' Államok aknamunkája az ENSZ ellen. Yita az Atlanti Szövetség államai között Az Atlanti Szövetség álla­maiban változatlanul folyik — a katonai és gazdasági tervek körül — a diplomáciai csatáro­zás. Katonai téren az ameri­kai—nyugatnémet elgondolás, az MLF (sokoldalú atomerő), továbbá a munkáspárti angol kormány módosító javaslata, az atlanti nukleáris haderő, és végül a De Gaulle felvetette európai védelmi erő szerepel a tárgyalássorozatok és nyi- latkozatözönök középpontjá­ban, Mivel a héten a francia nemzetgyűlés megszavazta az 1965—1970 évekre szóló fegy­verkezési programot, s mert De • Gaulle tájékoztatásügyi minisztere valóságos európai Monroe-elvet hirdetett meg („Európa az európaiaké”, értsd: Nyugat-Európa nem az amerikaiaké ...) valószínűnek látszik, hogy a franciák végle­gesen nemet mondtak a sok­oldalú atomhaderő tervére, de még annak felhígított, angol változatára is. Von Hassel nyugatnémet hadügyminiszter hiába járt Rómában, a jelek szerint nem szerezte meg az olasz kormány beleegyezését az MLF-terv végrehajtásához. Az NSZK fővárosában azt is kifogásolják, hogy Nagy-Bri- tannia módosító indítványa el­odázza a döntést, pedig Er- hardnak, Schröder külügymi­niszternek szüksége lett volna valamilyen nemzetközi meg­egyezésre, amelyet aztán si­kerként tálaltak volna a nyu­gatnémet közvélemény elé. Bonnban a kormánykoalíció vezető pártja már a jövő évi választásokra gondol, a sok­oldalú atomhaderőben való nyugatnémet részvételt kortes­érvnek szánta... Az Egyesült Államok diplo­máciája sem dicsekedhet sike­rekkel: minden jel arra vall, hogy George Ball külügymi­niszterhelyettes eredménytele­nül tárgyalt Londonban és Párizsban, az MLF tervével való házalást kudarc érte. Hátra van még a december 15-én kezdődő NATO minisz­tertanácsi ülés, ahol az ame­rikaiak (és a nyugatnémetek) még egy kísérletet tehetnek ... A nyugati diplomácia „nagyhetei” A gazdasági küzdelem he­vessége valószínűleg a jövő héten éri el tetőpontját: de­cember 9-én kell találkozniok Genfben — a „Kennedy-menet- nek” nevezett vámcsökkentési tárgyalásokon — az Európai Közös Piac minisztereinek az amerikai kormány képviselői­vel. Franciaország még nem mondta ki az utolsó szót, haj­landó-e belemenni a közös piaci vámsorompók felengedé­sébe az amerikai áruk előtt, ezt attól teszi függővé, hogy Brüsszelben az Európai Gazda­sági Közösség tagjai készek-e engedményeket tenni a francia mezőgazdaság javára. Bonn­ban a héten olyan hírek ter­jedtek el, hogj' Erhard kancel­lár végül is kompromisszum­ra hajlik és elébe megy a francia követelésnek a búza­ár dolgában. Ügy látszik, a nyugatnémet fővárosban ko­molyan veszik De Gaulle fe­nyegetését, hogy hátat fordít a Közös Piacnak, ha december 15-ig nem tesznek eleget a francia igényeknek. Az elkövetkező hetek a nyu­gati diplomácia „nagyhetei­nek” ígérkeznek. Az érdek- ellentétek láttán aligha képzel­hető el, hogy az Atlanti Szö­vetség vagy a Közös Piac ka­rácsonyfái alá, ünnepi aján­dékként végleges és egyértelmű megegyezések kerüljenek. Hétfőn kezdődik a HISZ Ml kongresszusa Finnország nemzeti ünnepe Belgrádban hétfőn k<;zdi meg tanácskozásait a Jugo­szláv Kommunisták Szövetsé­gének VIII. kongresszusa. A JKSZ Központi Bizottsá­gának és Központi Ellenőrző Bizottságának a VII. és a VIII. kongresszus közötti mun­kájáról szóló jelentését már nyilvánosságra hozták. A kongresszuson ezenkívül Jo- szip Broz Tito „A JKSZ szere­pe a szocialista társadalmi vi­szonyok építésében — a nem­zetközi munkásmozgalom, s a világbékéért és a szocializ­musért vívott harc időszerű problémái” címmel tart beszá­molót. A gazdasági fejlődés kérdéseiről Edvard Kardelj, a JKSZ helyzetéről Alekszandar Rankovics, a párt ideológiai problémáiról Veljko Vlaho- vics, a szervezeti szabályzat módosításáról és kiegészítésé­ről Lazar Kolisevszki számol be. Letartóztatták Lumumba fivérét A zsoldosok vezette kor­mánycsapatok a Kongó folyó északi partján tűzharcban áll­nak a szabadságharcosokkal. Az AFP Leopoldville-ből keltezett jelentése azt közli, hogy pénteken este letartóztat­ták a kongói főváros repülő­terén Louis Lumumbát, a már­tírhalált halt első kongói mi­niszterelnök fivérét. A kor­mány zendülésre való bujto­gatással vádolja, tisztázni akarta magát. Megérkezésekor nyomban fegyveres katonák vették körül, letartóztatták és ismeretlen helyre kísérték. Egy másik AFP-jelentés Csőmbe miniszterelnök leg­újabb megnyilatkozásáról tu­dósít. Sajtóértekezletén Csőm be arról beszélt, hogy tűzzel- vassal leveri a felkelést. T­:! a London nyugtalanul tekint Wilson—Johnson talúlko&ó elé Harold Wilson brit minisz­terelnök — Gordon Walker külügyminiszter és Denis Healey hadügyminiszter társa­ságában — vasárnap este ér­kezik Washingtonba. Jövő hétfőn és kedden összesen öt és félórás tárgyalási időt irá­nyoz elő a brit kormányfő és Johnson elnök számára az an­gol és az amerikai választások utáni első angolszász csúcsta­a nullával egyenlő, és a kama­tokat súlyos politikai enged­mények formájában fogják behajtani az amerikai és a nyugatnémet hitelezők. 1917. december hatodikén hét és fél évszázados idegen uralom után független or­szággá vált a testvéri finn nép hazája. Előbb, a X. szá­zad derekától Svédország, 1309-től 1917-ig a cári Orosz­ország része volt a hazánk­nál több mint háromszorta nagyobb Finnország. Függet­lenségét — híven a népek ön­rendelkezési jogának elvé­hez — már 1917 decemberé­ben elismerte a Lenin vezet­te szovjet Népbiztosok Ta­nácsa. A második világháború óta a világpolitikai valóság jó­zan felismerése, a béke útjá­nak keresése és megtalálása jellemzi a finn külpolitikát. A kis ország, amelyet a má­sodik világháború idején urai szovjetellenes kalandba hur­coltak, 1945 után azon volt, hogy jószomszédi és baráti kapcsolatokat teremtsen nagy szomszédjával, a Szov­jetunióval. Ez a szándék tel­jes megértésre és viszonzás­ra talált és a politikai, kultu­rális és gazdasági együttmű­ködésnek ezer meg ezer szála szövődött a szocialista nagy­hatalom és a kis Finnország között. Ezek a kapcsolatok mindkét fél számára gyü­mölcsözőek és hasznosak. A Finn Köztársaság egyike volt az első tőkés országok­nak, amelyek világosan meg­értették — és külpolitikájuk­ban érvényre juttatták — a pozitív semlegesség béke-sta- bilizáló erejét. Paasikivi és Kekkonen, a Finn Köztársa­ság elnökei (Paasikivi aS 1946-ban kezdődött évtized­ben, Kekkonen 1956 óta) az ország külpolitikájának egyik változhatatlan alapel­veként hirdeti az egyre szi­lárdabb barátságot a nagy szomszéddal, a Szovjetunió­val. Az évfordulón arra is gonU dőlünk, hogy a szocialista nagyhatalom és a polgári Finnország példás, a kölcsö­nös bizalmon alapuló baráti együttműködése bizonyítéka annak, hogy a különböző társadalmi rendszerű orszá­gok békés egymás mellett élése lehetséges és hasznos; arra gondolunk, hogy a kis Finnország békepolitikája mindig pozitív hozzájárulás volt a nemzetközi helyzet fe­szültségcsökkentő tényezői közölt. Most, amikor a nyu­gati világban oly sok szó esik a sokoldalú atomflotta meg­teremtéséről, emlékezetünkbe kell idézni, hogy az MLF terveinek megszületése ide­jén éppen Finnország java­solta: nyilvánítsák egész Észak-Európát atomfegyver- mentes övezetté. A finn nép nemzeti ünne­pén a baráti köszöntésen túl a rokonnép testvéri üdvözle­te is száll hazánkból Finnor­szág felé; sok sikert, békessé­get, eredményes munkát kí­vánunk az ötvenötezer tó, a csodálatos erdők és a szor­galmas nép messzi, de szí­vünkhöz oly közeli országá­nak. *r***^^*******************-A***A*ibk*±******Tt Megnyílt Miskolcon az Országos Fotóművészeti Kiállítás találkozó programja. Londonban nem várnak vég­leges döntéseket a december 7-i és 8-i Wilson—Johnson ta­lálkozótól. Mértékadó forrá­sok nyomatékosan hangsú­lyozzák, hogy Wjlson rövide­sen — valószínűleg január má­sodik felében — ismét Wa­shingtonba repül. Az angol fővárosban feszült izgalommal és leplezetlen ag­godalommal latolgatják Wil­son washingtoni látogatásának várható kimenetelét. A kor­mánypárt balszárnyán attól tartanak, hogy a font sterling megmentésére „összedobott” három milliárd dolláros hitel „aranykalitkájában” Wilson mozgási lehetősége csaknem Miskolc felszabadulása 20. évfordulójának és a város kö­zelgő 600 éves jubileumának tiszteletére december 5-én, szombaton délben nyílt meg a Szakszervezetek Borsod megyei Székházának színházi előcsar­nokában az 1964. évi Orszá­gos^ Fotóművészeti Kiállítás. A Magyar: Fotóművészek Sző-' vétségé és a Miskolci Foto- klub közös rendezésében be­mutatott tárlaton százhetven­hat alkotást láthatunk, kö­zöttük több képsorozatot, ame­lyek a gondolatokat folyama­tosságukban fejezik ki. Teljes a fejlődési bemutató tárlat A kiállítás anyagát több mint ezerkétszáz képből válo­gatták össze, és a zsűrit, s a rendezőket az a cél vezette, hogy a magyar fotóművészei­ről- teljés, minden mesterkélt parcellázás nélküli, összefog­laló, a jelenlegi színvonalat és a fejlődés irányát bemuta­tó képet adjanak. Szombaton, a kiállítás meg­nyitása előtt Tarczai Béla, a Miskolci Fotoklub főtitkára sajtóbemutatón , ismertette a rendezők célkitűzéseit, a kiál­lítás anyagát a sajtó kép­viselőivel. A megnyitás­kor Gribovszky Lászlóné, a városi tanács vb elnökhelyet­tese mondott ünnepi beszédet. fi fotóművész anyaga a folyton változó világ ■— A fénykép a ma emberé­nek beszél a ma emberéről, problémáiról, céljairól. Aktua­litása, frissessége, közvetlen­sége és hitelessége oly erő, amely önkéntelenül is figyel­met követel az emberektől, — mondta többek között, majd arról beszélt, hogy korábban tagadták a fotóművészet létét, mondván, „a fényképezés nem művészet”, azonban azok az eredmények, amelyeket e mű­vészeti ágazat az utóbbi évek­ben produkált, bizonyították a fotóművészet valóságát, amely, mint egyre érettebb, új haj­tás, versenyre készteti a mű­vészet többi ágait. Jean Coc- teaut idézve elmondta, hogy a fotóművész anyaga a foly­ton változó világ, amelybe beletartozik a természet, a társadalmi valóság minden szépsége, ellentmondása és harmóniája éppen úgy, mint az ember belső lelkivilága, vívódása és öröme, minden útkeresése és győzelme, gyak­ran önmaga roszabb énje fe­lett. a jobb akarásában. Szólt arról, hogy a fényképezőgép lencséjét az ember láttatja, én e művészi láttatás eredménye­ként találkozunk olyan ábrá­zolással is, amely nemcsak láttatni akar, hanem állás- foglalásra, a dolgok meneté­be való beleszólásra kész­Meddig magánügy ? S zélesvállú bányász, bírja a munkát. Az alkoholt is bírta. De bensejében az ital már megkezdte a rombolást. Panaszkodik a szi­vére. És ha ez így megy to­vább, H. J. szögre akaszthatja a bányászkobakot. — Miért nem megy elvonó­kúrára? — Minek, nem az ital a fő baj ... — Akkor hát milyen kiutat lát? — Nem tudom. A felesége rossz természe­tét okolja, azért iszik. Az asz- szony viszont őt hibáztatja. Tíz éve civódnak, hol együtt élnek, hol külön. A bányász- faluban már nem is számít botránynak, ha az utcán ösz- szeyerekszenek. Legyintenek az emberek: az ő dolguk. A tanácselnök helyettes azt mondja: „Mit kezdjünk velük? Váljanak el...” Az üzemi bi­zottság titkára sajnálkozva megvonja a vállát: „Két évvel ezelőtt megmostam H. J. fe­jét, Változatlanul iszik. Ma­gam is láttam, Ormosbányán úgy berúgott, hogy két ember vonszolta...” A rendőrség körzeti megbízottja haragosan ráncolja homlokát: „Nekem is panaszkodott H-né, s én fi­gyelmeztettem a férjét. Nem használt a szó...” Mást nem tehetnek. Magán­ügy. De az magánügy-e, hogy a két civakodó között egy nyolc éves kislány őrlődik?! A kérdést egy levélíró in­tézte hozzánk, aki magát ugyan nem nevezte meg, mert fél H. J.-től, de tovább nem nézheti tétlenül a család kín­lódását. Elmondja, hogy H. J. „hazajáró lélek”, retteg tőle a család. Előfordult — az asz- szony is így mondja —, hogy fejszével kergette a feleségét, elégette az ágyneműt, benzin­nel öntötte le a szőnyeget. Az anya éjnek éjszakáján kézen- fogta a gyereket és a kertek alatt szökött, hogy búvóhe­lyet keressen. Ilyenkor a kis­lány retteg, pedig nyugalom­ra volna szüksége,, az orvos azt mondta, gyenge a szíve. — Nem miattam, — védeke­zik az apa. — Egyszer megijedt a mennydörgéstől, azt hiszem, azóta van ez.:. — Szereti a gyereket? — Hát persze! S a kislány az apját? — Szeretem apukát. Amikor józan. De az alkohol elbutítja az agyat, s a kéz, amely bicskát szorongat, cél nélkül csapkod; Ennyi a történet és a kö­vetkeztetés. De ez kevés. Va­lamit még el kell mondani. H ovatovább országos üggyé váltak a sás- di és hasonló szé­gyenletes esetek. „Nem akarom, hogy Török Sárika, vagy a többiek sorsára jusson a kislány!? — írja levélírónk. Utánajártunk mindannak, amiről írt. Nem azt kutattuk főleg, hogy miért nem egyez­nek a szülők. Az ő dolguk. Ar­ról győződtünk meg, milyen környezetben nő fel a gyer­mek. Mert ez már nem a szü­lők magánügye! Sok esetben a szülők nem alég műveltek ahhoz, hogy botrányok és a gyermek lel­két ölő perpatvarok nélkül rendezzék dolgaikat, vagy már túlságosan elmérgesedett közöttük a kapcsolat, hogy túl­tehetnék magukat hosszú évek gyűlölködésén. A lelkűket gyötrő érzés mind gyakrabban kitör, s az örvénylő hangulat nem két embert sodor magá­val, hanem egy harmadikat, vagy negyediket is, aki, vagy akik még csak emberkék, akikben a gondolatokat nem a megértés fakasztja, hanem a tapasztalás; akik még nem tudnak ítélni, s akik nem ku­tatják — s hiába is kutatnák —, miért a civódás. Egyfor­mán szeretik apjukat, anyju­kat, mindaddig, amíg valame­lyik fél erősebb befolyása alá kerülnek. És itt kezdődik a gyermek számára a tragédia: áldozata lesz a civódó felek­nek. A szülők gyűlölködése átragad rájuk is és kihatással les« életükre. Sok perlekedő házastárs nem gondol ezzel, nem elég erős és tisztánlátó ahhoz, hogy a gyermeket kihagyja a ma­ga dolgából. Mások pedig könnyelműek. Arra gondol­nak, hogy: ha baj van az ott­honomban, majd rendezi ügye­met a társadalom. Dehát, ho­gyan tudja szétválasztani a társadalom a magánügyet a magasabb szintű ügytől? Leg­többször már csak akkor tud beavatkozni, amikor a baj túlnőtt az otthon falain. So­kasodnak a gyerekek az álla­mi nevelőintézetekben, egyre gyakoribbak a gyermekbírósá­gi perek, s a rendőrség fiatal­korúak osztályán olyan gyer- rnekbűnözésekről hall az em­ber, hogy a csodálkozástól a szemét kerekíti. A társadalom természetesen segít, ahogy tud. Megbünteti a gyermeket ért sérelemért a szülőt, vagy ha szükséges, el is választja tő­le, hogy jobb nevelést kap­jon. Dehát ezzel nincs rneg- óldva a kérdés. A megelőzés­re kellene több gondot fordí­tanunk! Nincs könnyű dolga az ifjúság érdekeit védelmező szerveknek, éppen azért, mert sokszor szinte lehetetlen ha­tárt vonni a magánjellegű és a társadalmivá lett ügyek kö­zött; vagy már túlságosan ké­sőn szereznek tudomást róla, hogy a civakodó felek ügyé­nél többről van szó: a gyer­mekről. Ha segíteni akarunk, akkor nemcsak a tényeket kell észrevennünk, hanem az okok okozatát bogozgatnunks Legtöbbször az alkohol a „fő bűnös”. Látszólag — a le­vélíró szerint ’ legalább is — H. J-ék esetében így van. S az is igaz, ha másképpen nem megy, kényszeríteni kell. az «tét. apát az elvonókúrára, hogyj Á továbbiakban a kiállítás józanul gondolkodó fejjel «anyagát, tanulságait méltattak mérlegelhesse helyzetüket. ésjszólt Miskolc fotóművészeti tiszta megfontolás késztesse»hagyományairól, és az-ral a döntésre. Am az is lehet— s * gondolattal zárta megnyitó- a sok emberrel és a szülőkkel 8ját, hogy városunk művészet­történt beszélgetésünk alap- »szerető közönsége nagyra érté- ján nem indokolatlan a gya-Jkeli azokat a törekvéseket is; nunk —, hogy nemcsak az «amelyek a fotóművészeti tár­apa, nemcsak az ital, hanem J latok újszerű, elvi felépítését a feleség is oka a rossz élet- • szeretnék megvalósítani, és nek. Mindenesetre, az okot • mely törekvések elsőízben en- kell tisztázni ahhoz, hogy se-*nek a kiállításnak keretében gíthessen a társadalom, hogy • nyertek kifejezési- tanácsot adhasson, ha egyál- » •«. ... . . talán lehet ilyen vonatkozás- * IMIB11G ölj, 113* OnlBVcl ban tanácsot adni. » A hivatalos megnyitás alkal­T ermészetesen az Is»mából adták át. a kiállítás igaz, hogy nem min-»díjait. A bíráló bizottság dön- dig az alkohol a ba-etését Tarczai Béla ismertette, jók elindítója. De J Miskolc város Tanácsa tiszte- bármi legyen is, egy«letdíját Berda Béla nyerte el bizonyos: a sásdi esetek nem a J Intermezzo című művével. A meggondolatlanság pillanaté- «Magyar Fotóművészek Szo­bán kezdődnek, nem akkor, »vétségé tiszteletdíjával Féner amikor lecsap a bűnös kéz, *Tamás és Horling Róbert, a vagy jóvátehetetlen esetek tör- »Népművelési Intézet tisztelet- ténnek. Korábban kezdődik a*díjával Kun Ferenc, a Foto baj. S hogy mikor és hogyan «szerkesztősége tiszteletdíjá- — csak ezek tisztázásával se- ® val Fejes László, a Dunai Vas- gíthet igazán a társadalom. H. »mű tiszteletdíjával Váradi J-ék esetében még nem olyan JBéla, a Dunaújvárosi Fotoklub durva a helyzet, hogy sásdi »tiszteletdíjával Bajtai Lajos, a üggyé válhatna. De a lehetőség »Miskolci Fotoklub tiszteletdf- nem kizárt! A dolog másik ol- ® iával Petrovics László és dr.' dala pedig: nemcsak a testet, »Szász János műveit jutalmaz- a gyermek lelkét is meg lehet Jták. Oklevéllel Ismerték el ölni, ha őt is belekeverik ab-©Balogh László, Jaksity László, ba az ügybe, ami végered-»Korniss Péter, Birgés Árpád,- ményben csak részben tartozik • Borbély Mihály és Markovics rá. Ez a gyakoribb eset. A kö-» Ferenc egy-egv művét, vetkezményekért elsősorban a® A már megnyitáskor is nagy szülők felelősek. Ám hogy a »érdeklődést vonzó kiállítás gyermeket mennyire érinti ez »december 20-ig tekinthető a következmény, az már nem®meg. majd ezt követően a ki- a szülők magánügye — a tár-«állítás anyagát Dunaújváros- sadalomé is. ® ban mutatják be. Csata László ® Cbtoí

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents