Észak-Magyarország, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-29 / 303. szám
1» esZAKWAGVAltCftSZÄG Péntek, 1 9GÍ. dccfmKcr 2& z állomás, amely elé a A Volkswagen kanyaro- g\ dott, közvetlenül a ki- /■^ kötő szomszédságában volt. A kocsi megállt, vezetője az órájára nézett. j,Még bőven van idő” — dör- mögte. A visszapillantó tükörből utasa, öccse arcát kémlelte. János észrevette a fürkésző pillantást, fejét elfordította, úgy tett, mintha. a körülöttük kavargó forgalmat bámulná. — Ne izgulj, mondom, van idő — förmedt öccsére Gyurka. A kikötő felől hajókürt nyomta el egyetlen másodpercre a monoton zajt. János összerezzent. — Ez a hamburgi — mondta Gyurka. — A másikat várja a vonat. Na, gyere, .igyunk valamit. Áthajtottak a téren, egy közeli csapszék felé. — Mit kérsz? — János megvonta a vállát: mindegy. Gyurka dupla gint rendelt. — Szervusz! Ültek és hallgattak. Gyurka a poharat forgatta ujjai között, az üvegen szivárványszerű csillogással vibrált a fény. A szomszédos asztalnál matrózok ültek, János őket figyelte. Csendesek, láthatóan fáradtak voltak. „Mennyivel másabbak, mint a kalandos könyvek fenegyerek matrózai!” — gondolta János; Vajon mifélék lehetnek? Honnan jöttek és merre mennek? Gyurka újabb rundót kért. — Szervusz, öcsém! Egy hajtásra kiitta az italt, maga elé tette, majd melléje öccse félig ürített poharát. — Nézd, milyen egyformák •— intett szemével Gyurka a poharak felé. — Csakhogy az egyik üres, a másik nem. Ez a különbség közöttünk, öcsém. Nem szabad kóstolgatni az életet. Fenékig! János a tengerészeket nézte. Ök is egyformák. A ruhájuk, a szótlanságuk. Vajon miért hallgatnak? És ő, , ő miért nem szól?... — Bizonyisten ■'nem értelek, öcsém! — folytatta Gyurka. — Tudod te, mit szalasztasz el? Állást szereztem neked a társaság nyomdájában, nálunk lakhatsz, ameddig nem bérelsz lakást, Nusi — tudod, milyen jólélek — gondodat viseli, jó fizetést kapnál, akár holnap megveheted a kocsit, részletre. Hát mit akarsz még! Ilyen lehetőséged soha nem lesz . . . Csata László: János az asztalra könyökölt, hosszú ujjaival taktust vert a műanyaglapra, tekintetével követte mozdulatait, hogy ne kelljen a bátyjára néznie. Mit mondjon? Mindent elmondott. — Te, idefigyelj! Nem vagy normális. Legalább azt mondd meg, a forradalom után miért akartál meglógni! Akkor minden veszélyt vállaltál, most meg, amikor öledbe hullott a lehetőség, megbokrosodtál. Nem értelek ... János hallgatott. Minek beszéljen, úgysem értené Gyurka. Egy hónapja tartózkodott bátyjánál, nem először került szóba a dolog. De most nem élcelődésnek szánta Gyurka az eset felemlegetését, hanem érezte, támadásnak. Mit mondjon! Hogy ő is megbolondult, mint sokan mások? Mint Gyurka is, meg Nusi is, hogy szó nélkül megléptek? Anyja Nusit vádolta, csábítónak nevezte, a szüleivel is összeveszett, azt mondta, Gyurka nem hagyta volna el az anyját, mint ahogy János sem volna képes rá. Gyurkáék december elején disszidáltak. Öt pedig, Jánost, január közepe táján fogták el a határőrök. így volt. János fejében mindez itt, a kikötő csapszékében, egyetlen pillanat alatt átcikázott. Azóta nyolc év telt el. Sokáig bizalmatlanok voltak hozzá, a nyomdában összesúgtak a háta mögött. Aztán elmúlt minden. Elfelejtették. Csak akkor került ismét szóba, amikor megtudták, hogy útlevelet kér és egyhavi fizetet- len- szabadságot az évi mellé. És amikor meg is kapta az útlevelet, mindenki biztosra vette: „Na, ezt se látjuk töb-r bet.” Az anyja — ő tavaly volt Gyurkánál —, az anyja ugyan nem mondott semmit, de János többször is észrevette rajta1, ő is hiszi, hogy nem jön vissza ... * s most itt van. Nem- I csak jól fizető állása I®“ volna, hanem jó helye Ieüs is, együtt dolgozna Gyurkával, aki tekintélyes ember — a nyomdai cégvezető előtt, aki megbízhatóbb embernek tartja az ittenieknél. S hogy ehhez mit szólnak az itteniek? Az nem érdekli Gyurkát. Megtanulná a nyelvet is — bár az is igaz, hogy a matricaöntéshez nem kell se a francia, se a német ... Kocsija is lenne, és Gyurkával, vagy nélküle, egyedül, ismét bejárná a nagyobb nyugat-európai városokat, és ismét megcsodálná a nagystílű életet, elkápráztatnák az esti fényárban úszó reklámok, éppúgy, mint először, az első három héten .. — Bolond vagy, János, egészen bolond — dühöngött Gyurka. — Most tolod el igazán az életedet! A szomszédos asztaltól felálltak a tengerészek, a kijárat felé indultak. János szeme követte őket, amíg az utolsó is kiment a csapszékből. Vajon hová mennek? Haza? Ahogy erre gondolt, ismét feltört benne a már ismert érzés. Az az érzés, amely a döntés előtti napokon, éjszakákon — főleg éjszakákon — szinte fájdalmasan viaskodott benne egy másik érzéssel. Ez utóbbi nincs már. A másik, az megvan, és egyre melegebb ... Öt nappal ezelőtt azt mondta neki Gyurka, határozzon, mert Mahler úr nem várhat tovább. Ha marad, jelentenie kell a társaságnak, és intézni a letelepedését. „Döntsél hát, öcsém, ne vacillálj!” Aznap este színházba mentek — valahonnan, valamelyik széksorból magyar szót hallott ... Egész előadás alatt erre a szóra gondolt. Gyurka is, Nusi is magyarul beszélt vele — hát hogyan másképp! —;, de az egészen más volt. Ismeretlenek szájából magyar szót hallani... ! A gondolat haza- száll, s ide varázsolja azokat a tájakat, azokat az arcokat, melyekre otthon nem is emlékszik az ember. Bűvös ereje van ennek a szónak! Megrészegít! Eszedbe jut, hány ablaka van az iskolának, amelybe jártál; elfeledteti veled, kire haragszol otthon, és ki haragszik rád; feléd sodorja a folyó, a hegy, az erdő lehelletét s úgy érzed, arra, a messzeségbe kell nyújtanod a karod, hogy megöleld, • hogy magadba szívjad; talpad alatt érzed a hó csikorgását, a húsvéti sonka, a karácsonyi kalács illatát szívod s tehetik eléd a legfinomabb likőrt, oly búskomoran ülsz mellette, mint a világvándor tengerész, aki mindegyre arra vár, hogy megeressze az otthoni csapot és a zománcát menesztette csuporból jó nagyot igyon ... __ ános aznap éjjel nem aludt először. Mert I először gondolt igazá- ból árra, hogy választania kell otthon és otthon között. Most bevallotta magának, amire eddig csak felületesen gondolt. Amikor elindult, nem tudta, hogyan alakul a sorsa. Lehet, hogy marad, lehet, hogy nem. Mindenekelőtt látni akarta a világ egy darabját — aztán, majd meglátja. A világ egy darabját látta már. De ebből csak azt, ami nem kopott. Sok mindent megnézett, ami szép, ami szokatlan, ami teljesen újszerű. Betelt volna vele? Nem. Tudná pótolni az otthont? Elképzelte, hogyan élne, ha itt marad. Hamarosan feltörne — lehet. De mi lehet ott, milyen lehet az, amit nem látott ide- . kint! Mert csak a csillogást nézte eddig ___ Idegen arcok, i degen gondolkodás, idegen - szokások, ö itt mindig csak idegen maradna. És hiába van itt Gyurka, Nusi — egyedül volna ... Mikorra tanulná meg, hogy itt is csukott szemmel eltaláljon a munkahelyére, mint otthon? Hány év eltelne, míg hazafelé jövet itt is ismerősként köszöntenék az emberek? Várná-e itt olyan izgalommal reggel az újságost, mint otthon: na, hogy sikerült a mai lap? Zakatol-e itt is olyan szép hangon a rotációs gép, mint otthon az öreg, a lusta, a régi? Ezer és ezer gondolattal viaskodott. Aztán döntött. Másnap reggel megmondta Gyurkának: hazamegy. A hátralevő napokban hiába bírta volna Gyurka jobb belátásra — kitartott az érzése mellett. És most itt ültek a csapszékben, Gyurka utolsó támadást indított ellene. Tekintetét a bátyjára emelte. — Lehet, hogy bolond vagyok — mondta. Ha akkor sikerült volna kijönnöm és ezt az érzést érzem, akkor is hazamentem volna. Biztosan haza. — Néhány másodpercig mereven nézte a bátyját, majd így szólt: — Mondd, Gyurka, neked nem volt még honvágyad? Gyurka nem hökkent meg a kérdéstől. — Honvágy? Az ember ne hallgasson az érzéseire. A jólét a fontos, apám, nem a lé- leknyugodalom. Lehet, hogy vénkoromban majd, mint mások, hazamegyek , meghalni. Majd akkor is ráérek a szenti- mentalizmusra... — Boldog vágy? Nusi,is az? — kérdezte János, ; — .Az •— mondta Gyurka némi hallgatás után. De nem nézett öccsére, arca komor lett,' mint á tengerészeké,..akik nem tudják, merre irányítják őket, mikor úszik hajójuk hazái vizekre. János megértette, hogy nagyon egyedül van Gyurka. , _, dakintről hajókürt haj T A sitott a kikötő zajába. 8 J —- Gyerünk — állt fel Gyurka —, megjött a hamburgi. — Fizetett, majd megindult a kijárat felé. Egy pillanatra megállt,. —■ Mondd meg anyánknak ... mondd meg, hogy... jól vagyunk. 1-Iogy mindenünk megvan. Na, gyere hát, siess! — mondta, és gyorsan előre indult. a hegyek ormán minden meseszerűbb, mint lent rCHt a síkságon. A hegyi emberek zárt világa sokszor _________ megváltoztatta a valóságot, mert az úgy jobb v olt. A mesetermő fantázia jobban szabadjára mehetett, mert volt rá Idő; volt rá szív és gondűző kedv. Akik a hegyek közé vetették magukat, hogy ott éljenek, számoltak a csenddel, a nyugalmassággal. Egy-egy hegykoszorú mélyén meghúzódó település évszázadokat átvészelt; csak a minden hegyeken átjutó járvány volt képes megharmadolni lakóit; himlőjárvány, vágy más emberi baj. Tornakápolna majd ezer éves település. A Baedeckerek szelíd jelzők kíséretében azt mondják a maroknyi falucskáról:. „Á község, kedvesen húzódik meg zárt völgyének fái között, csak a fehér falú temploma emelkedik magasabbra, fölébbruló'öreg lombjaitól takártan,” Hogy mit vesztettek azok, akiket jószerencséjük sohasem vezéréit Tornakápolnára? Meseszép szerpentint, egy „messzeláló” magányos öreg tölgyet (amely az Utat mutatja Kápolna felé), felhőkbe látó hegykoszorút, s a hegyek .lábainál meghúzódó kedves házacskákat, öreg mészégetők, baltás-szekercés hegyjáró favágók szoktak ilyen falvacskákról mesélni, ha egy „nadrágos” ember útjukba kerül. Azt mondják: a kamasz könnyen átugorja, az árkot, de- a kisfiúnak palló "kell ahhoz, hogy átérjen a túlsó partra. Tornakápolna mindig egy szép, de nehezen fejlődő kisfiúhoz hasonlított/ Történelméről szűkösen szól a krónika. Csupán annyit tudunk erről a falucskáról, amennyit Jakuts László neves barlangkutatónk közzétett egyik aggteleki könyvében: „Tornakápolna ősi település. Az Árpádok alatt Kápolna néven a Tornai nemzetség birtoka. 1470 körül a Szapolyai család vette meg a falut. A mohácsi vész után a Habsburgok kezére került, kik híveiknek adományozták. A török hódoltság alatt a portyázó törökök zaklatásai miatt lakossága megfogyatkozott. 1720-ban csak 6 jobbágycsaládot talál itt az összeírás. A múlt században még szép szőlők díszlettek az 1905 óta Tornakápolna nevet viselő falucska határában.”------------- azt is tudjuk a faluról, hogy századokkal ezelőtt h imlőjárvány pusztított fiai között, s ezért talált az összeírás mindössze hat jobbágycsaládot. A lassan-lassan gyarapodó íamilíák sorsa nem volt könnyű. A falut övező hegyi erdőrész neve máig is Akasztó. Az egyik kaszálót Tilalmaskának hívják. A falucskában ma 135 ember él. Ezeknek dédnágyapáik favágók, mészégetők, szénégetők voltak. A nagyapák és apáit már eljártak szenet bányászni a környező bányákba. Az itthon maradók pedig tenyérnyi, gyenge minőségű földecskéket műveltek. Most az asszonyok bajlódnak a kis határban szerteszóródott földekkel, a férfiak bányákba járnak, meg gépállomásokra. Az apró, nadrágszíj- földecskéket nem lehetett „összeragasztani”; a közösségi ösz- szefogás a földművelésben az emberek akaratán kívül nem valósulhatott meg. Ilyen előzmények után Tornakápolna fény felé lépését nagynak, lelkesítőnek mondhatjuk, hiszen szabadságunk húsz esztendejének vívmányai nemcsak a hegyekbe ütköztek menetközben, hanem az emberi lélek nehezen ernyedő „hegyi” konokságába is. A zárt világ burkait nehezebben pattintották fel eszméink, ezért minden kis eredmény egy naggyal ért fel itt. E falucskában a húsz esztendő elég volt ahhoz, hogy megszűnjék az analfabétizmus. Mondhatná valaki: alig száz embernél nagyobb községben e cél elérése nem látszott nehéz feladatnak. A tanítóknak erről más a véleményük. Mészáros Irén, a mostani tanítónő elmondotta, hogy már századokkal ezelőtt egy egyházi jelentés arról számolt be, hogy az „Isten háta mögötti falucskába csak a tanítóság alja jön tanítani és akik Tornakápolnán nevelnek, slendrián tanítók.” Nos, az. élő cáfolat évtizedeken át a kis falu lakóinak éleiében, munkálkodásában jelentkezett mindig. Az elmúlt húsz esztendő során különösen. Tornakápolnán még mindig nggy varázsa van az öntevékeny színjátéknak. Ha az iskola tanulói állnak a szűkös, kicsi tanterem dobogójára, a falu apraja-nagyja ott tolong az egyetlen iskola egyetlen tantermének padjai között. Amikor hetente egyszer filmet pergetnek az iskolában, szinte senki sem hiányzik. A könyvtár szintén a tanulók otthonában „székel”. Köteteinek száma 380. Farkas Gyula, hetedik osztályos tanuló, a helybeli posta- kézbesítő fia már „kiolvasta” a könyvtárat. Kívüle még 75 állandó tagja van a kis „kultúr-szekrénynek”. Azért mondom, hogy „kultúr-szekrény”. mert a könyvek jó szomszédságban élnek a vetítőgéppel, a fizikai szertárral, és a kis múzeummal — egyetlenegy iskolaszekrényben. Tornakápolnán az iskola a központ. Itt található a falu egy szem telefonja, így Mészáros Irén tanítónő „postásként" is funkcionál. Ha valaki megvágja az ujját, és az erősebben vérzik, szalad az iskolába, — Mészáros Irén bekötözi. A mentőket az iskola telefonján szokták értesíteni, ha sürgős beavatkozásról van szó. De még a javító szolgálat autói is az iskola előtt gorazsiroznak; ide hordják össze beteg cipőiket az asszonyok. Mesteremberek nincsenek a faluban. így hetente a földmüvesszüvelkezeti javítószolgálat kocsija dudál rá a falura. ez is másképpen volt: a tengelyig érő sár, az RéffCH országút hiánya csak tavasz utolján engedte _____** útjára a falusiakat. Ekkor kosaraikba rakták j avítani valóikat az asszonyok, s gyalog nekivágtak az erdei ösvényeknek, a felszáradt lapályoknak. Sóért, petróleumért is ekkor menteik s őszíordulón mindig annyit vásároltak, hogy kitartson tavaszig. . A kis boltocska, amelyik ma Tornakápolnának szolgál, nem túl rangos. Még villanya sincs. De bolt, amelyben a legszükségesebb cikkek megtalálhatók. A televízió hullámait négy készülék antennája fogja fel Tornakápolnán, a rádióét húsz. Tíz motorkerékpár, egy saját személyautó segíti a kis falu lakóit a távolságok legyőzésében. Hat mosógép szolgai az ősi, gyökérből készült súrolómosókefe helyett. A postás, ha bekopog, 48 különböző című és rendeltetésű újságot ad, be a kiskapukon. Pontosan húszféle újság jár a faluba; ezek sorában legtöbb a Szabad Föld, a Népszabadság és az 'Északmagyarország. Rövid számvetés után könnyen megállapíthatjuk, hogy a falu .százharmincét lakója közül — leszáipítya'a csecsemőket és az óvodásokat — szinte mindenki olvas valamilyen újságot. A lakások majd mindegyikében öt-tíz, vagy tizenöt könyv. Nem nagy „házi- könyvtár”, de a megszokott, egyeduralkodó kalendáriumnál több. Kocsma nincs a faluban. Az emberek nem igénylik; a kis közösség józanéletű. Ha nagyritkán „összekapnak”, az sem „szeszes” eredetű, inkább a múltból visszatérő kísértetek kísértik meg a lakókat. „Mérges-saroknak” nevezik azt A pár házat, ahol telekháború dúl esztendők óta, holmi nadrágszij vékonyságú telekmezsgyéért. De a gyerekek már békességben ülnek egymás mellett az iskola pacijaiban, szó szerint egymás melleit, hogy bizonyítsanak a múltba visszarévedő szülők előtt. A lelekháborp nem túl komoly, de hatását semmiképpen sem szabad lebecsülni. : : A falú igazi arca azért mégis az összefogás jegyében rajzolódik ki az érdeklődő előtt. A -135 erei térnek. 350 hold földje van. Rossz minőségű, szertedobált hegyi' föld ez, amely- íyel bírókra kell kelni, hogy valamit kiadjon magából. Egyedül nehéz a birkózás, tehát segítik egymást az emberek. Nem pénzért, hanem jószívből, a kölcsönösség, a viszonosság szellemében. "ív A múltból egy szép tulajdonságot hoztak át magukkal a falu lakói: az álmodozást. Tanítójukkal az élen, arról álmodik a falu, bogy egyszer Valamilyen jóságos tündér elrepül a falu felett, és meglátja az árvalányerdőt a hegyi tisztásokon, meglátja a szép hegykoszorút, a templom mögötti „tócs- kát”, és azt mondja: üdülőt építtetek ide tündéreimmel, meg szabadtéri színpadot, a „tócska” kellős közepére. A mesék talajából kinövő álmodozások valahol érintik a valóság peremét, mert Tornakápolna festői vidéke Aggtelek szomszédságában reális lehetőségekét rejt magában; turistaház építése megvalósíthatónak látszik. Talán valaki' felfigyel erre a szép tájra, s a, „messzirelátó öreg tölgy” tövébe egy falatozót építtet. Jó szolgálatot tehet ez a környék nagy turistaforgalmának és a falunak is. embernek nem érdemes szabadtéri színpadot építeni, bár a hely ideálisnak látszik. De a szép „tócska” bokor-falai között találkozót rendezhetnének a környező község fiataljai, hogy Tornakápolna is bekerüljön az emberi érdeklődés áramába. A kamasz átugorja az árkot, a kisgyermeknek palló szükséges, hogy elérje a túlsó partot. Tornakápolna maroknyi népe észrevétlenül átugrotta az árkot anélkül, hogy vajaid is beleesett volna. Mondom: észrevétlenül. Szabad húsz esztendőnk volt ehhez a jótékony hátszél.1 Párkány Lász!4 4z iái kéíf&zié visz
