Észak-Magyarország, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-18 / 270. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XX. évfolyam, 270. szám Ara 50 fillér Szerda, 1964. november 18. Politikai feszültség Törökországban Ankara utcáin diákok tüntetést rendeztek és nyilvánosan elégették azoknak a lapoknak a példányszámait, amelyek az 1960. évi forradalom által hozott reformok ellen írtak cikkeket. Hírügynökségi jelentések szerint egyébként is rossz hangulat uralkodik a török fővárosban a legutóbbi parlamenti viták miatt, amelyek során igen heves hangú beszédek hangzottak el. Ankarában ezt a feszültséget az 1965. júniusra kitűzött választások közeledtével, valamint az Igazság Párt november végi kongresszusának előkészületeivel magyarázzák. Ennek az ellenzéki pártnak a képviselői most egymásra licitálnak a heves hangú szónoklatokban, hogy íi fjaleseíeüiMásróI tárgyalt a Vasas S7a*szwen!t Központi Vezetősége A Vasas Szakszervezet Központi Vezetőségének keddi ülésén Palotai Károly, a szak- szervezet titkára a dolgozók egészségének és testi épségének védelmével foglalkozott. A szakszervezet titkára utalt arra, hogy a szakmai vezetők egy része csupán a termelési tervek teljesítésére ügyel, s elhanyagolja a balesetelhárítási intézkedések végrehajtását. A további feladatokról szólva a felvilágosító munka fokozásáról, a védőfelszerelések alkalmazásáról, s különösen a rakodási munkáknál minél több kisgép üzembe helyezéséről beszélt az előadó. A beszámolót vita követte; 4% oraxnggyülésről jelentjük biztosítsák maguknak a vidéki szervezetek küldötteinek támogatását a kongresszuson, amelynek feladata többi között, hogy megválassza a párt elnökét. Inönü miniszterelnök hétfőn megbeszélésre hívta össze a pártok vezetőit, s felkérte őket, hogy működjenek együtt a nyugalom helyreállításában. Merevebbé válik a® siiMeriksai külpolitika ? Az U. S. News and World Report című folyóirat közlése szerint Johnson texasi tanácskozásainak eredménye az amerikai külpolitika bizonyos fokú megmerevedése lesz. Ennek a megmerevedésnek jele a NATO kérdéseiben tanúsított „keményebb magatartás”. Johnson szándéka szerint — írja a folyóirat — a nyugati szövetséget meg kell erősíteni, ha lehet De Gaulle- lal együtt, de akár nélküle, ha a francia elnök továbbra is saját útját akarja járni. Az amerikai segélyprogramot is fokozottan kívánják politikai fegyverként felhasználni. Az amerikai diplomaták világszerte arról értesülnek, hogy a Johnson-kormányzat az Egyesült Államok külpolitikáját új, az eddiginél merevebb alapokra kívánja helyezni — szögezi le a tekintélyes amerikai folyóirat. Tanácskozás a közúti forgalombiztonságról Kedden a Közlekedéstudományi Egyesület rendezésében kétnapos tanácskozás kezdődött, amelyen a szakemberek megvitatják a — közúti forgalombiztonság időszerű kérdéseit. A konferenciát Rö- dönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója, az egyesület főtitkára nyitotta meg. A megnyitó után Koller Sándor adjunktus tartott előadást. Mii nmHŰTŐ? Franciaország választás elé állítja szövetségeseit A NATO parlamenti konferenciája kedden a politikai; a katonai és egyéb bizottságok ülésével folytatódott. A vita zárt ajtók mögött folyt. A kiszivárgott hírek szerint a sokoldalú atomhaderő kérdése és a NATO sorsa állott a tanácskozások középpontjában. A francia kormány a közös legénységű atomflottát elutasító álláspontjával nincsen egyedül. A parlamenti értekezlet résztvevőinek egy része a NATO felbomlásától tart, másokat viszont — különösen az észak-európai országok képviselőit — Nyugat-Némctor- szág növekvő szerepe aggasztja. A Szovjetunió figyelmeztetése is mély hatást keltett. A tokaj-hegyaljai és a dél-borsodi szőlőoUvány iskolákban megkezdték az őszi és a tavaszi új telepítésekhez szükséges, gyökeres vesszők felszedését. (Foto: Sz. Gy.) Könyvtárklubok a borsodi falvakban Uj kezdeményezés az írástudatlanság felszámolására A Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztálya, a tömegszervezetek segítségével jó előre gondoskodott róla. hogy a falvak dolgozói a téli estéken tovább növelhessék általános és szakmai műveltségüket. Ennek szolgálatában több új kezdeményezést valósítottak meg. így például a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárral együttesen az idén már 22 községben, többek között Ci- gándoli, Göncön, Tiszakcszin, Riesen, Tarcalon és Szendrőn létesítettek szépen berendezett és felszerelt klubkönyvtárakat. Ezeket a falvak lélek- száméhoz viszonyítva, 800 és 1200 kötetes könyvkészlettel látták el. A klubokban kényelmes olvasószobákat alakítottak természettannal ismerkednek meg, hanem számos műszaki, növénytermesztési és állattenyésztési előadást is hallgat-; nak. A termelőszövetkezeti j akadémiák elvégzésére már: több mint ezren jelentkeztek, j A téli hónapokat felhasznál-1 ják arra is, hogy az írástudat- i lanok számát tovább csökkent- j sék a megyében. Ennek meg- j valósítására az elmúlt napok-: ban új kezdeményezés szüle- j tett, amelynek lényege: min-: den értelmiségi tanítson meg i egy írástudatlant a betűvetés- j re. A kezdeményezést máris: számos helyen felkarolták.: így például a miskolci, a sze-' rencsi és a mezőkövesdi járás községeiben eddig több értei-; miségi dolgozó jelentette be, hogy örömmel segíti a mozgalom célkitűzéseinek mielőbbi megvalósítását; Fél fülle! I : — A főnök? — kukkant, ; be bizonytalankodva Jenőke ; a titkári irodába. : — Ejnye, Jenőke — szól a • titkárnő —, tudja, hogy a : nagyfőnök beszélni akar : magával, és mindig olyan- : kor keresi őt, amikor éppen ■ el van foglalva, amikor meg ; ő keresi Jenőkét, akkor min- I dig magának van valami • sürgős dolga! : — Tudja,, Mancika, milyen • nehéz ezt így kiszámítani? e „Évzáró“ az oltványiskolákban Az országgyűlés soron következő ülésszakáról közvetítést ad a Kossuth-rádió. November 19-én, csütörtökön 19 óra 25 perctől 20 óra 25 percig, 20-án, pénteken pedig 19 óra 30 perctől 20 óra 30 percig sugároznak hangképeket, tudósításokat a parlamentből. Dragí Sztamenkovfcs — az üf szerb kormányfő Az elmúlt héten autóbaleset következtében elhunyt szerb kormányfő, Szlobodan PeneJkíafók és diákok összefogásából precíziós öntöde A Diósgyőri Kohóipari Technikumban immár hagyománnyá vált, hogy a diákok, tanáraik, oktatóik segítségével évről évre önkéntes mun-e kában készített tárgyakkal,® berendezésekkel gyarapítják aj gyakorlati oktatást előmozdító* szemléltető eszközök tárét. AzJ elmúlt évben például az iskola# mintegy 300 ezer forint értékű» szemléltető eszközzel lett gaz-J dagabb ilyen módon. © Az idei tanévben pedig ugyan- J csak közös összefogással érté-# kos berendezést, precíziós ön-» tödét készítettek. Ezzel lehető- # vé vált egy újabb szakmának® gyakorlati oktatása, a kisebb J szerszámok, eszközök forgá-e csolás nélküli, vagyis precizi-J ós öntés útján való előállítása,® amely gazdaságosságánál,® hasznosságánál fogva, egyre % inkább tért hódít az üzemek-»* ben. Az öntödét azonban nem-J csak kimondottan iskolai cél-® ra szánták, hanem fel akarják J használni az úgynevezett hl-® ánycikkek kielégítésére is. Be-® rendezkedtek ugyanis olyan® közszükségleti cikkek készítő-® sére, amelyeket a vállalatok# vagy nem, vagy csak időkö-J zönként gyártanak. így vállal-® ják egyebek között konyha-,® háztartási gépekhez, kávéfő-8 zőkhöz szükséges alkatrészek, J esztergakések, fúrók, különbö-® ző szerszámok öntését. Ezekből® havonta több ezret tudnak a kereskedelem részére elkészíteni. zics helyébe a szerb szkupsti- na köztársasági tanácsa keddi ülésén a Szerb Szocialista Köztársaság végrehajtó tanácsa (kormánya) elnökévé Dra- gi Sztamenkovicsot, a szerb köztársasági és a jugoszláv szövetségi szkupstina képviselőjét, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának és a Szerb Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának tagját választotta. ki, és gazdag programot állítottak össze a téli hónapokra. Sok helyen rendeznek könyv- ismertetéseket, író—olvasó találkozókat és a komoly zene megszerettetésére kisebb hangversenyeket. A falusi dolgozók szakmai ismereteinek gyarapítására, az őszi mezőgazdasági munkák befejezése után mintegy 50 helyen termelőszövetkezeti akadémia nyílik. Ezek többségében szakmunkás előképző tanfolyamokat is rendeznek. A heti foglalkozásokon a ma még betanított munkásként dolgozók nemcsak a számtannal, a biológiával, a fizikával és a (ntl Jövőre ismét megrendezik a Sárospataki Diáknapokat 1963. decemberében a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Borsod megyei Bizottsága, a Borsod megyei Tanács vb művelődésügyi osztálya, a sárospataki Rákóczi Gimnázium ICISZ-bizottsága felhívással fordult Borsod, Hajdú, Heves, Nógrád és Szabolcs megye, valamint Debrecen és Miskolc középiskoláihoz, iparitanuló intézeteihez, hogy vegyenek részt az 1965. Mozaik a kiAldöffériekezleii* ~ ~ I érdekes hozzászó[ Pergő, | lások — figyelmes arcok. Ez jellemezte a vitát a KISZ miskolci küldöttértekezletén. Akik szót kértek, valóban csak akkor éltek ezzel a lehetőséggel, ha volt is mondanivalójuk, Igyekeztek olyan gondolatokat hozzáfűzni a beszámolóhoz, amiről még nem esett, szó, ami méltán tarthatott számot a részvevők érdeklődésére. Szinte mindegyik felszólaló más-más témát választott, mégis. mindegyikben ugyanarról volt szó: a fiatalokról. Néhány mozaik a sok közül; .Formabontás”, amit __________ __________mindenkinek ajánlanak. Mégpedig az ÉMÁSZ miskolci üzlet- igazgatóságának KISZ-tagjai. Hogyan is képzelik ezt ők? — Ha lehet az irodalomban, a képzőművészetben formát bontani, miért ne tehetnénk meg ugyanezt mi is? — mondta a vállalat küldötte: Köpések István. — Mi bátran hagytuk el a KISZ-életből a megmerevedett sablonokat, és sok új színt, tartalmat próbáltunk alkalmazni — legtöbbször sikerrel... Jó időben taggyűléseket tartottak a szabadban, s a kellemes környezet mintha fokozta volna a vitakészséget, felpezsdítette volna a KISZ-ta- gok érdeklődését. S aztán estefelé tábortüzeket nyújtottak, szalonnát sütöttek, mozgalmi dalokat tanultak. Az ilyen taggyűlésekre mindig szívesebben jött mindenki. A szervezet életének egy-egy fontosabb eseményére mindig meghívják a testvér-alapszer- vezetek képviselőit is. Azok pedig viszonozzák a kedves meghívásokat. így aztán állandó és eleven kapcsolatot tartanak fenn egymással, s készek egymás segítésére. Valóban követendő és jó módszerek ezek. városi népfronlbizoltság titkára az egyik küldöttnek, aki arra hívta fel a fiatalságot: vállaljanak védnökséget Miskolc tisztasága felett. — Ne kezdjünk új akciót, mert esetleg elaprózzuk magunkat, s csak fél-eredményeket érünk el! A Hazafias Népfront egyik fontos feladatának tartja a virágos, tiszta Miskolcért való küzdelmet. Nyújtsunk egymásnak segítő kezet, szövetkezzünk — akkor biztosan jobban sikerül megvalósítanunk ezt a szép célt. Szuchy Róbert szavait nagy tetszéssel fogadták az értekezlet részvevői. sénél segédkezett. Csupa jót hallottunk róluk ... Másik fontos célja az egyetemi KISZ-szervezetnek, hogy segítsen hasznos kapcsolatot létesíteni az egyetem és a városi KISZ-alapszervezetek között, a meglevő kapcsolatokat pedig erősíteni. Az egyetemisták szívesen tartanak előadásokat középiskolákban, üzemekben, vállalnak szakkör-vezetést. Esy-egy üzemi problémát feldolgozhatnak a tudományos diákkörökben. S számos más lehetőség is kínálkozik. Ez a kapcsolat azonban kétoldalú, s hogy gyümölcsöző és tartós legyen, nemcsak az egyetemistákon, hanem a másik félen is múlik; Az egyetemisták Szövetkezzünk — egy célért! — ajánlotta Szuchy Róbert, a közül egyre többen ismerkednek meg tanulmányi éveik alatt a fizikai munkával. Erre utalt szavaiban küldöttük: — Évről évre sok száz fiatal talicskázik, lapátol az egyetemvárosi építkezéseken. Nyáron ötven diákunk Kelet-Szlo- vákiában egy vasmű építkezéEpészsépes büszkeség ______ iradt valamennyi hozzászólásból. A beszámoló természetesen nem térhetett ki részletesen valamennyi üzem. vállalat, iskola KISZ-szervezetének tevékenységére. A küldöttek segítettek ezen. Szót kértek, s röviden, okosan elmondták mindazt ők maguk. G yárfás Katalin májusában megrendezendő III. Sárospataki Diáknapok ünnepségein. A Sárospataki Diáknapokon irodalmi, képzőművészeti, néprajzi, fotopályázat, vers- és prózamondás, irodalmi szin- pad, irodalmi vetélkedő, szóló ének, szóló hangszerek, énekkar, zenekar, hangszeres kamara együttesek, tánc- és jazz- zenekarok versenye, néptánc, klubvezetők estje lesz. A Sárospataki Diáknapok ünnepségei 1965. május 27, 28, 9. 30-án lesznek Sárosoata- kon. Az ünnepség május 27-én délelőtt 8 órakor kezdődik. Az irodalmi, képzőművészeti. néprajzi és foto pályamű- veket jeligésen a Sárospataki Diáknapok rendező bizottságágának székhelyére (Sárospatak. Gimnázium, Rákóczi u. 1.) kell beküldeni 1965. március 15-ig. Azok a középiskolák és iparitanuló intézetek, amelyek részt vesznek a diáknanok ünnepségein, nevezésüket 1965. február 25-iö küldték el saját megyéjük KTSZ-bizott- sáeának címére. A Sárospataki Diáknapok ünnenségeinek részletes tájékoztató iát a rendező bizottság máius 20-ig megküldi a részvevő iskoláknak. Az iskolák pontozását, rangsorolását megszüntetik, de továbbra is több arany-, ezüstös bronzérmet, illetve Dlaket- tet adnak ki az arra érdemeseknek. _ Máius 29-én este a szabadtéri színpadon műsoros est lesz, amelyen a benevezett énekkarok a következő összkari műveket adják elő: 1. Kodály Zoltán; Réei magyar diákköszöntő, 2. Bárdos; Napfényes utakon;