Észak-Magyarország, 1964. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-31 / 256. szám
Á tanító-nevelés műhelyeiben (TV.) Gyakorló félév Ä Sárospataki Tanítóképző Intézet III. éves hallgatói közül jelenleg 29-en töltik gyakorló félévüket Borsod megye különböző általános iskoláiban, hogy az intézetben megszerzett elméleti tudást a gyakorlatban fejlesszék tovább. A 29 közül 12 képesítés nélküli nevelőként működik, míg 17 a helyi pedagógusok felügyelete mellett, mondhatni, azok védőszárnyai alatt, teszi meg a hosszú és nem egyszer göröngyös pálya első lépéseit. Széphalom községben jártunk, és ott találkoztunk Vass Ilona gyakorló féléves tanítójelölttel. Tulajdonképpen a sátoraljaújhelyi Esze Tamás Általános Iskolába osztották be gyakorlatra, azonban ott nincsen osztatlan tagozat, azért kellett kijönnie októberben Széphalomra, ahol mindössze két tanulócsoport van: az egyikben az első és a harmadik osztály, a másikban pedig a második és negyedik osztály tanul. Vass Ilona ez Utóbbi tanulócsoportban tanít. „Szántanak, vetnek, már mindent betakarítottak a határból ...” — olvassa tagolva egy második osztályos kisfiú, amikor benyitunk a tanterembe. Olvasás óra van éppen. Vass Ilona tulajdonképpen Bodák József igazgató-tanítóhoz van beosztva, de Bodák József látogatásunkkor külföldön tartózkodik, egyébként is októberben többször volt távol, így a két' osztály tanítása, nevelése szinte teljes súllyal nehezedik a gyakorló tanítóra, s a patronáló, idősebb pedagógus gyakori távollétében bizony igen sokszor kell már saját lábán állnia. Miként él a fiatal tanító- jelölt a kis faluban, távol az otthontól, és a korszerű, kényelmes, a faluhoz képest szinte fényűzőnek számító kollégiumtól? Vass Ilona Pálhá- zára való, korábban kisebb falvakban élt, ott nevelkedett, nem szokatlan neki az osztatlan falusi iskola. Sátoraljaújhelyen a másodk osztályban kezdte gyakorlati munkáját, nem kis izgalommal, hiszen új dolog a katedra túlsó oldalán állni, szemben 30—35 gyerekkel. Egy hónapi sátoraljaújhelyi munka után kellett kijönnie az osztatlan falusi iskolába, Széphalomra, összehasonlíthatatlanul nehezebb iskolai és egyéb körülmények közé. Lakása, illetve albérlete továbbra is Sátoraljaújhelyen van. onnan jár ki autóbusszal, így tehát a falu iskolán kívüli életébe nem tekinthet be kellően. A pedagógusok osztály- termen kívüli munkájából is csak az alsó tagozati nevelők munkaközösségi értekezletét ismerhette meg Sátoraljaújhelyben, a hivatalos, család- látogatások pedig a mezőgazdasági jellegű vidéken még nem kezdődtek el. Városi fiatalt talán meghökkentene a falusi, ez esetben a széphalmi gyermekek élénksége, mondhatjuk: ra- koncátlansága, ami elsősorban az iskola osztatlan jellegéből adódik. Vass Ilona szerint a városi gyerekek inkább fegyelmezettek, ennek ellenére szívesen tanítana diplomája kézhez vétele után részben osztott iskolában is. Napi munkája öt óra tanítás, tanulás, anyaprvűjtés intézeti szakdolgozatához, felkészülés a másnapi tanításra. Előkészületi vázlatfüzetében a kis is-, kola igazgatójának piros-tintás dicsérő beiegvzését olvashatjuk: „Órái hangulatosak .. Örái hangulatosak' — állapítja meg a gyakorlati munkájának irányítására hivatott gyakorló pedagógus. De vajon hangulatosnak látja-e a falusi iskola életét Vass Ilona, és hangulatosnak látják-e leendő munkaterületüket a többi gyakorló féléves tanító-jelöltek? Vass Ilona az újságíró kérdésére bizonytalan igennel felelt, és falusi gyermekkorára hivatkozik. De a Sárospataki Tanítóképző kulturált élete után tagadhatatlanul okoz is kis kiábrándulást, apróbb törést egyik-másik falu. tett diákintézményhez, de feltétlenül kívánatos, hogy a falvak jelenlegi körülményei között is más környezet, más légkör biztosíttassék a fiatal tanítóknak. Három évi lelkes tanulás, főiskolai szintű stúdiumok után mennek ki az új tanítók a kisebb-nagyobb falvakba, hogy a felnövekvő geévben kezd gyakorlati értékké válni, és csak akkor gyümölcsözik kellően, ha a jó előkészítés után a fiatal tanító munkáját segítőkészség, együttérzés veszi körül. Üj embereket kell új tudással felvértezni egy új társadalom számára. Az új tanító a korszerű tudást,viszi a faluba, Időjárás Várható időjárás ma, eeösí felhős, párás idő. Lassan múló reggeli ködök, mérsékelt« helycnkint élénk keleti széL Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8—12, a keleti részeken és a déli megyékben helycnkint 12—16, 12—15 fok között. jobb tudásbeli, műveltségbeli Miklós Olvasás óra Széphalomban. neráció első nevelői, az újfajta s jóllehet, részben rajta múlik tudás legelső elplántálói le- a falu korszerűbbé válása, gyenek. És sokszor mi vár rá- munkája megsegítéséhez tarjuk? Keservesen megszerzett, sadalmi segítés kell. A tanító- drága albérlet, rideg körűimé- képzés legutolsó „műhelye”, a nyék, közöny, meg nem értés, gyakorló félév és az első éves Két évvel ezelőtt, amikor a gyakorlati munka így járul- frissen végzett tanítók átvet- hat még hatékonyabban hozzá ték diplomájukat Sárospata- az új tanítógeneráció mind kon, a megyei pártbizottság kezdeményezésére eljöttek a diplomaosztó ünnepségre felvértezettségéhez. azoknak a községeknek vezetői is, ahová az új tanítók mennek.' És mindjárt ott, szinte a szó legszorosabb értelmében átvették az intézettől a fiatal tanítót, és ezzel jelképesen gondjaikba fogadták. E szép gesztus jó kezdet- Nap nek tekintendő, amelyet feltétlenül fejleszteni kell, és amelynek eredményeként a L,- vasárnap falvakban meg kell születnie annak a légkörnek, amelyben a korszerű képzőből távozó tanító otthonosan érzi magát, és amely jó körülményeket biztosít fiatalos tettvágyának, aiko- vendégjáték tókészségének. Az intézet által adott tudás a gyakorló félKcszülődés a Ili. diáklapra A Borsod megyei KISZ-bi- zottság és a Sárospataki Diáknapok szervező bizottsága 1964. október 29-én tanácskozást tartott. A tanácskozáson resztvettek: Hajdú-, Heves-, Szabolcs-, Nógrád- és a Borsod megyei tanácsok művelődésügyi osztályainak képviselői, a megyei KISZ-bizottságok kultúr- és iskolafelelősei, valamint a MŰM és a KISZ KB kulturális osztályának képviselői. Az értekezleten elhangzott beszámoló és a hasznos vita jelentős segítséget nyújtott az 1965 májusában megrendezésre kerülő harmadik Sárospataki Diáknapok széleskörű és tartalmas előkészítéséhez. Benedek (Vége) Moszkvai rádióadás Miskolcinak A moszkvai rádió magyar nyelvű adása november 1-én délután fél 6 órai kezdettel Miskolcra sugároz műsort. A Miskolci Közlekedési Vállalat dolgozói ugyanis több kérdéssel fordultak a moszkvai rádióhoz és tájékoztatást kértek a szovjet közlekedés viszonyairól, a közlekedési vállalatok helyzetéről, valamint a közlekedési dolgozók szociális és kulturális problémáiról. Az ő kérésükre sugározza most a választ tartalmazó összeállítást a moszkvai rádió, amelyet a fent jelzett időpontban a 44 és 49-es rövidhullámon, valamint a 194 méteres közép hullámon lehet hallgatni. A Miskolci Közlekedési Vállalat dolgozói, a Magyar-Szovjet Baráti Társasággal karöltve, klubrendezvényen hallgatják meg a nekik szóló adást, majd utána ankéton vitatják meg a hallottakat A Nap kelte 6.2G, A Hold kelte 1.44, Névnap: Farkas. nyugta 16.29 órakor, nyugta 15.22 órakor. Miskolci Nemzeti Színház ____ Bérlet ; Előadás Ör a 31.» szombat 3.; kedd 4., szerda 5., csütörtök Vendégjáték szombat József A. Bérletszünet Bérletszünet Déryné Bérletszünet CseÖov Bérletszünet Bérletszünet Bérletszünet Háború és béke 3 Mária főhadnagy fél 8 Mária főhadnagy fél 8 Mária főhadnagy 3 Mária főhadnagy 7 Háború és béke 7 Mária főhadnagy 7 Jegygyűrű a mellényzsebben ünnepi nagygyűlés. 7 Jegygyűrű a mellény zsebben. Mária főhadnagy 3 Háború és béke fél 8 — BEFEJEZÉS előtt az Er- zsébet-hid építése. A híd pályalemezére cinkbevonat került. Az előregyártott járdaelemeket már elhelyezték, a jövő hét végén az egész járdát betonréteggel fedik, arra kerül rá az aszfaltburkolat. — A SZLOVÁK Nemzeti Színház operatársulata pénteken elutazott Budapestről. A 270 tagú együttes három előadást tartott a Vígszínházban. — FOCK JENŐ, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta P. 3. Loitust, az ENSZ Statisztikai Hivatalának igazgatóját. — EGY NEVTELEN telefonáló bombamerényletre figyelmeztette Jacqueline Ken- nedyt, a meggyilkolt Kennedy elnök özvegyét. Közölte, hogy bombát helyeztek el New York-i lakásán és az hamarosan robbanni fog. A lakást átkutatták, de nem találtak semmit. — MEZŐKÖVESDEN közgazdasági technikum is működik már. A községi és a járási tanács dolgozói közül harmincegyen kezdtek hozzá a közgazdasági tanulmányokhoz. — VATTÁN a KISZ-tagok és az úttörők a község különböző részein mintegy háromezer facsemetét ültettek el az idén. Fiatalok segítettek egy rászorult család lakóházának felépítésénél is. — A BUDAPESTI Műszaki Egyetem villamosmérnöki kara pénteken ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. A jubileumról nyilvános egyetemi tanácsülésen emlékeztek meg. — A MAGYAR Hidrológiai Társaság és az Agrártudományi Egyetem rendezésében pénteken hidrobiológus napok kezdődtek Gödöllőn. A kétnapos tanácskozáson botanikusok, zoológusok, kémikusok és hidrobiológusok a vizekben lezajló szervesanyag termelés törvényszerűségeit vitatják meg; Cikkünk nyomán Méltó körülmények közé került az Erdőbényei Kis Galéria Azt. napjainkban még nem lehet kívánni, hogy kultúrált- ságban, elsősorban lakberendezési és egyéb, a közvetlen környezet, kényelmét és korszerűségét jelentő megnyilvánulásában minden falu zárkózzék fel egy újonnan létesíCz év májusában néhány szomorú megállapítás kíséretében szóltunk a jobb sorsra érdemes Erdőbényei Kis Galéria ügyeiről. Fájlaltuk, hogy az ország egyetlen vidéki galériája mostoha körülmények között végzi tudat- formáló feladatát. Részletesen elemeztük a nehézségek okait, az épület máladozó voltát, a képek felfrissítésének problémáit és a propagandamunka gyengéit. Örömmel olvastuk a szerencsi járási tanács szerkesztőségünkhöz küldött levelét, amelyben a következőkről tájékoztatott bennünket Fejes László elvtárs, vb elnökhelyettes: „Az épület rendbetételére s a Kis Galéria méltó körülmények közé helyezése érdekében a községi tanács a Tokaji Vegyesipari Ktsz-szel elkészíttette az épület rendbehozására vonatkozó költségvetést. Értesülésem szerint a megyei tanács vb. művelődésügyi osztálya a legsürgősebb munkák végzésére 100.000 forintot jóváhagyott. A szóbanforgó ktsz szerződésileg a munkálatokat 1964. december 31-ig elvégzi. így remélhetőleg az Erdőbényei Kis Galéria méltó környezetben nyer elhelyezést. A felújítási munkálatokon kívül a járási tanács vb művelődésügyi osztálya és a községi tanács vb még további intézkedéseket is tett. A bel- és külföldiek tájékoztatása érdekében a képtár megtekintésére felhívó táblákat helyeztünk el a sátoraljaújhelyi műút és az erdőbényei út kereszteződésénél. Cirillbetűs felírással tábla készül a mádi, illetve az aba- újkéri útelágazásokhoz is. A járási tanács soronkívül állami támogatásból felszabadult 10.000 forintos összeget juttatott az erdőbényei művelődési otthonnak. Ebből az összegből 4000 forintot a Kis Galéria állományának rendbehozatalára kell fordítani. Szükségesnek látszik a falra felszerelt és onnan kilazult tárlókat lábazattal ellátni. Ugyancsak ki kell cserélni egyes képek megsérült borítólapjait is. A kiállítási anyag jobb elhelyezésének érdekében négy paraván vásárlását írtuk elő. Az erdőbényei művelődési otthon az eddigi 10.000 forint helyett 16.000 forint állami támogatást kap a járási keretből. A többletösszeg lehetővé teszi egy képtárőr beállítását is. A képtár propagandája érdekében a művelődési otthon éves tervébe havonta egy klubhangversenyt és egy irodalmi estet tervezett be: A képtár tömegbázisának erősítése céljából képzőművészeti szakkör indult Erdőbényén, amelynek a helybelieken kívül más községekben lakó tagja is van. Amíg megfelelő pénzalappal nem rendelkezik a járási művelődési klub, addig stencillel sokszorosított prospektus elkészítésével siet a képtári propaganda megsegítésére. Az alapos és körültekintő válasz megnyugvással tölt el bennünket. S talán a válasznál is fontosabb: a járási tanács elképzeléseinek zöme a megvalósítás útjára került. Az útelágazásoknál saját szemünkkel láttuk a fehérre festett irányjelző táblákat Tudomásunk szerint a felújítási mun kálatok megkezdődtek Erdő bényén. A képek felfrissítésére vonatkozó elképzelések szintén megszülettek. P éldamutatónalc mond- ® ható a szerencsi járási tanács körültekintése, a lapunkban megjelent panaszok tüzetes megvizsgálása s a gon- dokon-bajokon való lelkiismeretes segíteniakarás. A szerencsi járási tanács intézkedéséből érződik az a szeretet, amely az ország egyetlen vidéki képzőművészeti tárlata köré fonódik. A járási tanács látja a jelentőségét, kultúrpolitikai szükségességét az Erdőbényei Kis Galériának. Amikor május havában „válaszúiról” beszéltünk, nem is sejtettük, hogy az illetékesek az anyagi alapok gyors előteremtésével a válaszút előtt álló Erdőbényei Kis Galéria ügyét életrehívásának megfelelően, jó mederbe terelik. A példamutató segítséggel sikerült régi fényével és hírnevével felruházni az immár országos hírnévre szert-tevő Erdőbényei Kis Galériát. « párkány —> , 1— FEHÉR Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese Dégen Imrének, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének társaságában kétnapos látogatásra Szabolcs- Szatmár megyébe érkezett, — AZ UTÓBBI hetek hűvös, csapadékos időjárása kissé visszavetette ugyan a veszedelmes méretű pocokinváziót, de a kártevő várt tömeges pusztulása nem következett be, ezért rendkívül fontos, hogy a fertőzött területeken teljes erővel és szervezetten folytassák a vegyszeres irtást. — PEDAGÓGUSOKNAK építettek iker-lakást Hcrnád- németiben mintegy 300 ezer forintos költséggel. A lakosság jelentős társadalmi munkával járult hozzá az építkezéshez. — HARMINCHAT újítás bevezetésére tettek felajánlást ebben az évben, az Ózdi Kohászati Üzemek tűzállóanyag- gyárában dolgozó szocialista brigádok. Október elejéig vállalásukat 218 százalékra teljesítették. — CSÜTÖRTÖKÖN este újabb földlökéseket jeleztek a műszerek Ausztriában. A rengések epicentruma Bécstői délkeletre 100 kilométerre volt. — PÉNTEKEN hazaérkezett Prágából az MSZMP KB pártmunkásküldöttségc, amely Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására tanulmányúton volt Csehszlovákiában. A küldöttséget Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára vezette. — A BECSI magyar társadalmi egyesületek rendezésében pénteken Ausztriában élő magyarok száz tagú csoportja érkezett Magyarországra. A vendégek nálunk töltik a hét végét, többségük Budapesten marad, de számosán felkeresik vidéki rokonaikat és ismerőseiket. — A KISZ VI. kongresszusának tisztcleíére az Északmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat fiataljai 60 kiselejtezett transzformátort bontottak szét. Ezzel több mint 124 ezer forintot takarítottak meg a népgazdaságnak. — A MAGYAR Hajó- és Darugyár balatonfüredi üzemegységében tolatómotorosból és a hozzátartozó szállító uszályból álló hajóegységet adtak át Egyiptom részére. Megölte feleségét és kisleányát A Zala megyei Rendőrfőkapitányság őrizetbe vette ifjabb Hajdú Károly 32 éves segédmunkás, molnári lakost. A bestiális férfi fejszével megölte 22 éves feleségét, és négy éves kislányát. Az asz- szony és a szerencsétlen gyermek a helyszínen meghalt. Életveszélyesen megsebesítette három éves Ilona nevű gyermekét is, akit a mentők a nagykanizsai kórházba szállítottak. Hajdú Károlyt az ügyészség előzetes letartóztatásba helyezte és ellene emberölés bűntette miatt az eljárást megindította.’