Észak-Magyarország, 1964. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-25 / 147. szám
SZÍNHÁZ BTTSKOLCi \PM7PT! •ä-/lvr»A» Június 25; Marina grófnő <7)- Goldonl-bérlet. Június 28: Othello (7). Schiller- bérlet. Június 27: Othello (7). Egressy- bérlet. Marlca grófnő (3). Othello (fél 8). DéJúníus 28: Bérletszünet ryné bérlet. mmmmás m azKiito!! Háromszáz ellenőr, 7 cser ellenőrzés — Sah a szabály seri és és a fekete fuvar — Megsárgitl es szonda —• Kritikus . napok és érák Hely: 3-as számú főútvonal, idő: délután 5 óra. Egymás után suhannak a gépjárművek a miskolc—budapesti úton. Melyik szabályosan, melyik szabálytalanul. Ma 300 ember szállja meg a borsodi utakat, hogy komplex ellenőrzést tartva, 'még inkább felébresszék a felelősségérzetet azokban, akik a nagy rohanásban néha megfeledkeznek az írott szabályokról — és önmagukról. S az ilyesfajta megfeledkezések egy-egy szabálytalan mellőzésben, máskor megint két-három nagy- fröccsben és ennek összes következményeiben öltenek testet. Felelősség Rendőrségi jelentéseket olvasok. Számok, adatok, időpontok, pontos helyszínleírások és fontos következtetések. Közöttük olyanok is, amelyekhez rózsaszínű nyomtatványt csatoltak. Véralkohol vizsgálati jegyzőkönyvet. T. 8. az orvosi vélemény alapján 6.7 deciliter 10 százalékos bor alkoholtartalmának megfelelő szeszt fogyasztott. Az is ott van a véleményben, hogy a cselekvés időpontjában közepes fokú alkoholos befolyás alatt volt. Sz. B. gépkocsiját a Petőfi térnél állították meg este 9 órakor. A szonda megsárgult, s az orvosi vélemény szerint 10.8 deciliter 10 százalékos szesztartaimú bornak felel! meg. az, amit megivott. Sz. B. nyolc korsó sört vallott be... Keresem az embert az adatok, a jellemzések mögött. Azt, akinek akkor este megálljt intett a közlekedési járőr. Két- tőt a 7 ezer ellenőrzött közül, azok közül, akik olyan szabálytalanságot követtek el, amely feljelentéssel, helyszínbírságolással, vagy gépjármű vezetői igazolvány bevonással végződött. S keresem a felelősségérzetet, amelyről oly sokat beszélünk egy-egy szerencsés, vagy szerencsétlen kimenetelű közlekedési baleset után. Időjárás Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, főként nyugaton eső, zivatar. Mérsékelt, a zivatar idején átmenetileg megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 19—23, keleten 23—28 fok között. üO«tootMtt«oo9»eot»6» A felelősségérzetet, amelynek nincs rubrikája a jogosítványban. Csak a lelkiismeretben. Intézkedések Hétezer ellenőrzésből csaknem kétezer olyan esettel találkozhatunk, amikor hatósági intézkedésre volt szükség. Negyvennyolc óra alatt ez sok. Nem az intézkedés ... Sok még akkor is, ha arra gondolunk, hogy a figyelmeztetések meghaladták a másfélezret. Viszont 260 esetben tettek szabálysértési feljelentést, a helyszíni bírságolások, a hatósági jelzések bevonása és az ittasság miatti eljárás, sőt, a fekete fuvar is elég gyakori volt. Ezzel egyidőben a KPM ellenőrei 200 szabálytalanságot tapasztaltak. Szomorú rekordok, erélyes intézkedéseket sürgető adatok. Viszont ebben a 48 órában mindössze két könnyebb baleset volt egész Borsodban. Ez pozitív hatása a nagy „razziának”. Veszélyes egyenesek Mindig azt gondoltam, a kanyarban és az útkereszteződéseknél van • a közlekedés „Achilles-sarka”. A statisztikai adatok mást mondanak. Évekre visszamenőleg lapozgatom a jelentéseket, s szembetűnik. hogy a városokban és a lakott területeken kívül az egyenes útszakaszokon van a legtöbb karambol. Egy legutóbbi vizsgálat szerint Miskolcon az összes balesetek 73, a városon kívül pedig 83 százaléka egyenes, jól belátható utakon történt. Egyenesben jobban megy a gépjármű és rosszabbul fog a fék. Viszont az országút nem versenypálya. És a gépjármű- vezetés nem hazárdjáték. Szombat — 17 óra Szombat és kedd a legkritikusabb nap a közutakon. Ilyenkor van a legtöbb baleset és a legtöbb szabálytalanság. A hét többi napján egykét közúti baleset fordul elő, kedden és szombaton' néha 10 —12. A szakemberek olyasfajta hétvégi igyekezettel és egyfajta rosszul értelmezett felszabadult közérzettel magyarázzák ezt. Az ilyen gyors út néha lassabban vezet célhoz, mint a gyaloglás. Kínos kitérők — és kényszerpihenők törik meg a lendületet. Különösen a délutáni órákban sok az ilyesfajta meggondolatlanságból, szabálysértésből adódó bales.et. 17 és 18 óra között kell a leggyakrabban helyszínelni a rendőrségnek — és ilyenkor hívják többnyire a mentőket is. Ilyenkor nyáron nagy a forgalom közutainkon. A forróságban jobban hűsül az ember teste, ha sebesen száguld a gépjármű. De a jogosítvány becsülete és a lelkiismeret — mi mindkettőre apellálunk -—, még ilyenkor is kötelez. És figyelmeztet az ellenőrzés, meg a baleseti statisztika! Paulovits Ágoston — A HEJÖMENTI Állami Gazdaságban szerdán reggel megkezdődött az aratás. Az igrici határban négy aratógép vágja a gazdaság őszi árpáját és őszi takarmánykeveréket. — VILYVITANY községben kisebb elektromos tűz keletkezett a termelőszövetkezet darálójában. A tüzet sikerült idejében eloltani. — HETVEN mázsa élő ponty fogyott el egy hét alatt a miskolci halszaküzlßtben. Egy vagon tonhal-fiié is érkezett Miskolcra. — VARSÓN a termelőszövetkezet tagjai, a nőtanács és a KISZ-fiatalság, valarpint az úttörők 40 hold legelőt javítottak meg társadalmi munkával. — AZ ÁLLAMI Biztosító Borsod megyei Igazgatóságán e héten rendezték meg a biztosítási szaktanfolyamok vizsgáit. A dolgozók jó felkészülését bizonyítja a 4,7-es átlagos eredmény. — AZ EGYETEMI Képző- művészeti Kör négy legeredményesebb fiatalját két-két hetes tokaji művésztelepi beutalóval jutalmazta meg a miskolci egyetem KlSZ-bizott- sága. — A MISKOLCI Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget. hogy a reggeli órákban közlekedő HA-s autóbusz járatokat június 25-től nem közlekedtetik. Helvette a délutáni órákhoz hasonlóan, sűrűbben közlekednek az 1-es járatok. DIÓSGYŐRT VASAS FILMSZÍNHÁZ Június 25-én 5, 7 órakor, június 26-án 5 órakor: Gól büntetésből. Magyarul beszélő szovjet film. Korhatár nélkül. Június 27—28-án du. 5 és 7 órakor: Most és halálom óráián. Széles. Magyarul beszélő NDK-film. 10 éven alul nem ajánlott. Június 20-én 5 és 7 órakor, június 30-án 5 órakor: Majdnem baleset. Széles. Angol film. Korhatár nélkül. MONOLOG — júniusban, egy vendéglőben _ M ért ugyebár, a kedves vendég türelmet- '* len és egyáltalán nem megértő. Abszolúte nem megértő, kérem tisztelettel. Kicsit válogatósnak és kicsit háklisnak tetszik lenni a kedves vendégnek, kérem tisztelettel... Mert ugyebár, az igaz, hogy az étlapon szerepel a hideg gyümölcsleves, meg hát szerepelnek amolyan nyáreleji ételek, mint zöldborsó, idei kelkáposzta, idei zöldbab, újburgonya, , meg ha.sonlók többféle változatban. de kérem szépen, miért kell a kedves vendégnek pontosan ezeket választani, amikor például ott van a bográcsgulyás is. jó fűszeresen, magyarosan, benne van abban minden, ami csak a nagy- könyvben elő van írva. Esetleg tessék azt kérni. Csipetke is van benne... Megmondom őszintén, számítottam rá, hogy a kedves vendég nem kívánja. Elmondhatom azt is, hogy ma már nem ön az első. akinek nem kell a bográcsgulyás. Pedig tessék elhinni, nagyon jó. És ha jól emlékszem, néhány hónappal ez- »előtt ön is többször, és igen jóízűen fogyasz- a tóttá... Arról mi nem tehetünk, kérem tisz- atélettel, hogy június közepe és kánikula van. a Ebbe a ■ vendéglátóiparnak semmi beleszólása * sincsen, de egyébként sem a mi profilunk, amár az üzletvezető kartárs is megmondta... *Nem, nem., kérem. Nincsen egy leanálnyi zöld- abab sem, tessék talán egy szép adag szalonanás marhasültet burgonyával __Igen, mi tas gadás, a köret-burgonya nem idei. nem— Tu- edom, tudom, lassan vége az újburgonya kor- északnak, de mit csináljunk, kérem tisztelettel, oha itt van még az idei Ella helyett a tavalyi “ Rakamazi Pöttyös, meg Egyébként is. az új- tburgonya sokkal munkaigényesebb, azt nehezebb pucolni, és mi nem tölthetjük vele az gidőt, mart azt a dolgozók közétkeztetésének »javítására szánt időből• kellene elcsípnünk. %Azt pedig a kedves vendég nem kívánja..! Oh, oh, hideg gyümölcsleves! Mindenki azt kérné, de már elfogyott, kérem tisztelettel. Esetleg egy jó szemes bablevest tudnék ajánlani helyette csipetkével... Az sem jó?! A kedves vendég igazán háklis ... Hogy-hogy mit ajánlok?! Kérem. tessék választani: alföldi tüskéshús tejfölös-paprikás szafttal, galuskával, hagymás rostélyos tavalyi szalmaburgonyával, aztán nagyon tudom ajánlani a pásztortarhonyát mócsingos módra, tarhonyát paprikás mártással, flekként. fatányérost, a vegyestálat, és persze a rántott szeletet zsírban sült tavalyi burgonya-forgácsokkal... Ez sem elég a kedves vendégnek ... Miért tetszik, kérem tisztelettel, mindig az időjárással, meg a kánikulával előhozakodni? Hát. kérem, a vendéglátóipar nem tehet arról, hogy uraságod gyomra annyira, el van kényeztetve, hogy június közepén könnyű, friss főzeléket tud csak megemészteni a jó. tömör, masszív húsételek helyett. Nem szabad kérem azt a gyomrocskát annyira a divathoz szoktatni. Tessék csak emlékezni a háborúra, meg az inflációs időkre! Hej, de jó lett volna akkor egy jó marhapörkölt! .Most meg már torkig vagyunk a jóval, nem kell... Hogy-hogy miért nem főzünk nyári ételeket?! Hát először is: főzünk mi. kérem tisztelettel, hiszen, tetszett látni: rajta vannak az étlapon... Lehet, hogy keveset főztünk, de nem lehet vállalni, kérem. a rizikót, az étel a melegben hamar romlik, meg ki hitte volna, hogy mindenki nyári ételeket akar enni!? Megeszik kérem az emberek hamar a készletet Tessék csak nyugodtan rendelni egy szép adag húslevest májgaluskával és egy sertéspörköltet galuskával, jó bő paprikás szafttal ... Jó. hozhatom?... Nem, sajnos Kinizsi sörünk sincs, de ajánlhatok ebéd elé gyomor- frissítőnek egy pohárlca konyakot... <bm) A M« CETI CSILLAGKÉP TAUNUS BOLYGÓJÁNAK LAKÓ! AZ ÜK- I HAJÓBAN A NYELVÜKBE UTALÓ RAJZOS LAPOKAT HELYEZTEK ELI FELTÜNTETTÉK BOLYGÓJUK PONTOS'ADATAIT.' ‘ KOLLEGÁK MINT MAR EMLÍTETEM, EZ KÖZEL ÖT VEN ÉVE TÖRTÉNT. EDDIG NEM GONDOLHATUNK NAPRENDSZERÜNK EL - HAGYÁSÁRA. A SUPER FOTONRAKÉTA MEGÉPÍTÉSE MOST LEHETŐVÉ TESZT, HOGY ELINDULJANAK A TITOKZATOS , BOLYGÓRA, A TAUNUSRA. ’ PERC MÚLVA PEL ______ ■ DÜBÖRÖG A TÖBBLÉPCSŐS RAKÉTA, S AZ ÖTTAGÚ KUTATÓ CSOPORT A MÁSODIK KOZMIKUS SEBESSÉGGEL ELINDUL A HOLD TELE.'_______________________________FOLYTATJUK A vízenlakók otthonában A Halértékesítő Vállalat két haltároló hajója, a „Harcsa1’ és s, „Ponty” kora tavasztól késő őszig a Szabadság-híd pesti hídfőjénél „horgonyoz”. A hajók „szolgálati” lakásában két család éls Borda László és Gabos István szakmunkások családjai. A vízi életre berendezkedett lakók sajátos körülmények között töltik napjaikat. w»' í IMtfc NtNÚy A két haltároló uszály a Belgrád -rakpartnál. •• Gabos Istvánná, a „Ponty” nevű haltároló uszály lakója könnyen vesz vizet a takarításhoz. Borda Lászlóné délutáni pihenőre küldi kislányát és a Vontató a visesárokban Fekete János hajdúböszörményi lakos az ottani Vörös Csillag Tsz vontatójával Nyékládháza mellett a vizesárokba borult: 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Ózdon Bethe Balázs a 3. sz. AKÖV autóbuszával a menetirány szerinti baloldali vizesárokba hajtott, majd egy villanyoszlopot ki- döntve, a kerítésnek ütközött. A balesetet a gépkocsivezető szerint, műszaki hiba okozta. Ittasan ült motorkerékpárra Miklós András abaújlaki lakos. Felborult, megsérült. Ugyancsak gondatlanság és ittasság folytán Demjén Bertalan kazincbarcikai lakos motorral a vizesárokba hajtott. Vezetői igazolvány n&kül motorkerék-. pározott Sajószentpéteren Sa- farcsik Vilmos. Felborult, súlyosan megsérült. ESZAKMAGY ARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor SzerkesztOséf4: Miskolc. Tanácsház tűs 8. Telefon számok« Titkárság: 16-888. Kultdrrovatl 16-007. Ipari rovat: PártrovatJ 16-078. Mezőgazdasági rovat S3-687. Sportrovat: 16-009 Belpolitikai rovati panasz ügyek: 10-040. Kiadja: Borsot! megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kladö: Bíró Péter. Kiadóhivatal« Kossuth utca HU Telefon: 36-131. Hl rdetésf el vétel? Széchenyi utca 1,5—1T. Telefon: 16-213. Terjeszti n oosta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesitőnél. _______ Indexszám: 25.059._________> K észült a Borsodi Nyomdában.* felelős vezető: Méry György*