Észak-Magyarország, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-07 / 105. szám

2 Csütörtök, J.964. május t. ESZAKMAGYARORSZAG Budapestre éa*Iiesett as NDK párt- ■és kormányl&üldöttsége (Folytatás az 1. oldalról.) \gadásukra megjelent budapesti \ Ezután Kádár János lépett a Dobi István és Kádár Jánosi dolgozók hosszú sorai előtt, s j mikrofonhoz, hogy üdvözölje a társaságában •— elhaladt a fo-\ köszöntötte őket. {vendégeket: Kádár János údvoxlo beszéde Kedves Ulbricht elvtárs! Kedves elvtársak, baráta­ink! A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kor­mánya,- egész pártunk és dol­gozó népünk nevében szívbó'l köszöntőm hazánk fővárosában a testvéri Német , Demokratikus Köztársaság párt- és kor­mányküldöttségét, amely meghívásunkra baráti látogatásra hazánkba érke­zett. A szocialista országok ma­gasszintű küldöttségeinek köl­csönös látogatásai mindenkor nagy fontosságúak. Különösen így van ez a jelenlegi nemzet­közi helyzetben. Mi kiemelkedő jelentőségű po­litikai eseményként üdvö­zöljük a Német Demokrati­kus Köztársaság párt- és kormányküldöttségének magyarországi látogatását. Egész Európa népeinek sorsá; ra közvetlenül ható, történel­mi jelentőségű a Német De­mokratikus Köztársaság meg­alakulása és fennállása, szo­cialista építőmunkája, imperi­alista-ellenes, a békét védel­mező, és a társadalmi haladás ügyét szolgáló politikája. Éresí&ék jól magukat nálunk Kedves német elvtársaink! Az önök mostani magyaror­szági látogatása alkalmat nyújt nekünk, hogy közelebbről megmutathassuk a szocializ­must építő magyar nép életét, építőm.unkájának eredményeit. Tapasztalhatják majd azt a mély érdeklődést és szo­lidaritást, amely népünk­ben él a Német Demokra­tikus Köztársaság dolgo­zóinak munkája iránt, azt az őszinte örömet és meg­becsülést, amellyel mi az önök nagyszerű eredményeit üdvö­zöljük. E gondolatokkal még egy­szer szívből köszöntőm önö­ket, kedves Ulbricht elvtárs. Köszönöm, hogy meghívásunk­ra eljöttek hozzánk, kívánom, hogy népünk kedves vendégei­ként érezzék jól magukat ná­lunk. Éljen a Német Szocialista Egységpárt, a Német Demokra­tikus Köztársaság, annak dol­gozó népe! Éljen pártjaink, országaink, népeink egysége, barátsága! (Taps.) Éljen a szocializmus és a bé­ke ! (Taps.) Kádár János hosszantartó, nagy tapssal fogadott üdvözlő szavai után Walter Ulbricht mondott beszédet. Waiter Ulbricht beszéde Kedves Kádár János elvtárs, kedves Dobi István elvtárs, kedves magyar barátaink, Bu­dapest lakói! Küldöttségünk minden tagja nevében tiszta szívből megkö­szönöm a baráti fogadtatást. Átadom önöknek a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának, a Német Demokratikus Köztársaság kormányának és népének test­véri üdvözletét. Szívélyes kö­szönetét mondok önnek, tisz­telt Kádár elvtárs, baráti üd­vözlő szavaiért. «• Örömmel fogadtuk a meghívást örömmel fogadtuk el a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a magyar forradalmi munkás­paraszt kormánynak a meg­hívását és itt-tartózkodásunkat arra szeretnénk felhasználni, hogy új vívmányaikat megis­merjük és tapasztalatainkat kicseréljük. Ugyanakkor sze­retnénk megtárgyalni, hogyan működhetnénk még jobban együtt országaink és népeink javára. Több fontos kérdés érintése után így folytatta Walter Ulb­richt elvtárs beszédét. A Német Demokratikus Köztársaság politikája össz­hangban áll az európai népek békés érdekeivel és biztonságával. A Német • Demokratikus Köztársaság dolgozó népe — testvériesen összefogva a Szov­jetunióval és a többi szocia­lista állammal — szilárdan áll a béke és haladás oldalán. Legnagyobb vívmányaink egyi­kének tekintjük S Szovjetunió­val, a Magyar Népköztársaság­gal és á szocialista világrend­szer összes népével való szoros kapcsolatot és barátságot, amelyet mindenkor niegőrzünk és megvédünk, Meggyőződésünk, hogy lá­togatásunk a Magyar Nép- köztársaságban hozzájá­rul a népeink és állama­ink között meglévő testvéri kötelékek további erősíté­séhez, a béke és a szocia­lizmus világméretű győ-' zelme javára. Éljen a Magyar Népköztár­saság és a testvéri magyar nép! Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt, barátunk és elv­társunk, Kádár János, a Köz­ponti Bizottság első titkára, a Minisztertanács elnöke! Éljen a Német Demokratikus Köztár­saság és a Magyar Népköztár­saság közötti megbonthatatlan barátság. Éljen a béke! (Taps.) Walter Ulbricht nagy taps­sal fogadott beszéde után az ünnepélyes fogadtatás a dísz- őrség díszmenetével ért véget. Az NSZEP és az NDK kormá­nya küldöttségének tagjai a magyar államférfiak társasá­gában gépkocsiba ültek és rendőri díszmotorosok díszki- séretében szállásukra hajtat­tak. Az útvonalakon, amerre elhaladtak, mindenütt nagy tömeg köszöntötte a kedves vendégeket, a delegáció tagjait, valamint pártunk és kormá­nyunk vezetőit. Dobi István és Kádár János fogadta as NDK párt- és kormányküldöttsétréi Dobi István, a Népköztársa­ság Efnöki Tanácsának elnöke és Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke szerda délután az Országházban fogadta a Német Demokratikus Köztár­saság párt- és kormánykül­döttségét, élén Walter Ulb- richtíal, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsá­gának első titkárával, a Né­met Demokratikus Köztársa­ság Államtanácsának elnöké­vel és dr. Lothar Bolz-cal, a Minisztertanács elnökhelyette­sével. Megkezdődtek a tárgyalások Szerdán délután az Ország­házban megkezdődtek a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttségei­nek tárgyalásai. A tárgyalások — amelyeken mindkét küldöttség szakértői is resztvettek — szívélyes, ba­ráti légkörben zajlottak le. Vacsora a vendégek tiszteletére A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi' Bizottsága szerda este az Orezágház va­dásztermében vacsorát adott a Német Demokratikus Köztár­saság párt- és kormánykül­döttsége tiszteletére. Pohárkö- szöntőt mondott: Kádár János és Walter Ulbricht. Hruscsov efmduüt az EAK-ba " Mint a TASZSZ gyorshír­ben jelenti, Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök az Ar­menia nevű hajón szerdán Jaltából elindult az Egyesült Arab Köztársaságba, Mint ismeretes. Nyikita Hruscsov Nasszernek, az EAK elnöké­nek meghívására látogat Egyiptomba. / Továbbterjed es spanyolországi sztrájkmozgalom Az Humanité jelentése sze­rint az asturiai sztrájkmozga­lom egyre szélesebb méreteket, ölt. Kedden, négyezer vasipari dolgozó szüntette be a mun­kát. A sztrájkolók száma eléri a 35 ezret. A mezőgazdasági munkások egyidejű sztrájkja Cadix tar­tományból átterjedt a Sevillái tartományra. A sztrájkolók számát 15—20 ezerre becsülik. Ezer külföldi kiállító a Budapesti Nemzetközi Yásároa Dr.' Vitéz András, a Buda­pesti Nemzetközi Vásár igaz­gatója, szerdán a Magyar -Sajtó Házában tájékoztatta az újság­írókat a május 15-én nyitó Bu­dapesti Nemzetközi Vásár elő­készületeiről. Elmondotta, hogy az idei. vá­sár a bemutatott áruk bősé­gét, ezéles körét, a külföldi résztvevők számát tekintve, minden eddigi budapesti vá­sárt felülmúl. Hazánkon kívül 32 ország több mint ezer kül­földi 'cég mutatja be legújabb, legkorszerűbb termékeit. , Szovfet—algériai barátsági gyűlés Moszkvában Szerdán a Kreml kongresz- szusi palotájában hatezer em­ber részvételével. az SZKP és a szovjet kormány vezetőinek jelenlétében szovjet—algériai barátsági gyűlést tartottak. A gyűlésen Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke és A limed Ben Bella algériai köztársasági elnök szólalt fel. Egy mondatban : As NBK Hetéből A MAGVAK Népköztársa­ság és Kuwait állam kormánya a két ország között fennálló szívélyes baráti viszony to­vábbi elmélyítésére elhatároz­ta diplomáciai kapcsolatok nagykövetségi szinten való fel­vételét. EDVARD KARDELJ-NEK, a Jugoszláv Szövetségi Nemzet­gyűlés elnökének vezetésével szerdán parlamenti küldöttség utazott Csehszlovákiába. CIPRUS szigetén kedden csupán szórványos lövöldözé­sekre került sor a ciprusi törö­kök ellenőrzése alatt álló terü­let határai mentén. SZALAL köztársasági elnök kezébe kedden letette az es­küt az új jemeni kormány, élén Haudmud al Dzsaifi mi­niszterelnökkel. ÉSZAK-RHODESIA függet­lenségével foglalkozó értekez­leten, amely tegnap nyílt meg Londonban, dr. Kenneth Ka- unda miniszterelnök bejelen­tette, hogy országa október 24- én, azaz az ENSZ napján akar függetlenné válni, Zam­bia Köztársaság néven. DOBRINYIN, a Szovjetunió washingtoni nagykövete ked­den megbeszélést folytatott Rusk amerikai külügyminisz­terrel a laoszi helyzetről és néhány más kérdésről. LA PAZ-BAN befejeződött s Bolíviai Kommunista Párt II. kongresszusa, amely a nemzet­közi kommunista mozgalom egységéről hozott határozatá­ban hangsúlyozza a boliviai kommunisták hűségét a kom­munista- és munkáspártok 1957-es és 1960-as moszkvai értekezletein elfogadott okmá­nyokhoz. MI újság a könyvpiacon? (Tudósítónktól.) Hová utaz­nak: önök idén nyáron, kedves magyarországi olvasóim? El­látogatnak talán hozzánk, ide, az NDK-ba? Nem is tud­nám megmondani, hány hon­fitársukkal találkoztam az el­múlt esztendőben itt, és azt, hiszem, nem tévedek, ha úgy gondolom, idén sem lesz ke­vesebb magyar látogatónk, mint tavaly. Hiszen a magya­rok szeretnek utazni, nem igaz? Nem kevés magyar bará­tommal találkoztam könyv­üzleteinkben. és hazafiúi büszkeség töltött el, milyen elismeréssel nyilatkoztak ki­adványainkról, mennyit di­csérték szép kiállításukat. Ki a drezdai képtár reproduk­cióit tartalmazó albumot di­csérte, ki a berlini Pergamon Múzeum kiadványát, ki me­gint más könyvünket. Nenj titkolom el önök előtt, hogy nekünk nem lényegte­len, miképpen alakul köny­veink exportja. Kiadványaink nemzetközi sikerei építik a szellemi hidat, amely más népekkel összeköt bennünket. A Die, Wirtschaft cifnű könyvkiadó vállalatunk igaz­gatójának, K. H. Hess-nek észrevételei ebben a tárgy­körben. azt hiszem önöket is érdekli. Eszerint , az NDK könyvkiadó vállalatai az el­múlt esztendőben nem keve­sebb. mint 5748 művet adtak ki 86.2 millió példányban anélkül, hogy az árakat emel­ték volna. Egy-egy könyv átlagára továbbra is 8,60 márka, ugyanekkor a nyugat­német adatok szerint ott 12,62 márka az átlagos könyv­ár. Ezt a letagadhatatlan tényt mindenkinek tudomásul kell vennie. Természetesen, nemcsak sa­ját szerzőink műveit adjuk, ki. Nyugatnémet írók 118 alkotása jeleni: meg tavaly nálunk, összesen 1 millió 156 ezer példányban az elmúlt esztendőben. Ugyanekkor 860 értékes külföldi mű is napvi­lágot látott nálunk, köztük 30 magyar szerző alkotása. Eb­ből 10 szépirodalmi. Tudományos és szakirodal­munk, kiadói számos feladatot vállaltak, hogy segítsék gaz­dásági életünk fejlesztését. Például 15 év alatt 1700 mun­kát adtak ki 21 millió pél­dányban, melyek közül csak­nem 200 mint szakiskolai tankönyv aratott általános sikert. 1953-tól 1963-ig több mini 342 százalékltal növeke­dett könyveink exportja a Deutscher Buch-Export-cm keresztül. Nem csak a szocia­lista államokba szállítottunk. Jelentősen növekedett Ang­liába, Japánba, valamint Svédországba irányuló könyv­exportunk is. Egyre több or­szágban keresik könyveinket. Azzal kezdtem, hogy köze­ledik a nyári szabadság ideje. Azzal is fejezem be. Bizonyá­ra. sok magyar vendégünk lesz ebben az esztendőben is, éppen úgy, mint ahogy mi közülünk is sokan látogatnak majd el önökhöz. Aki nálunk szép könyvet, vagy albumot akar vásárolni, sok szép munka között válogathat. E. Peter Trog Megkezdődtek az Intézeti Napok Sárospatakon Derűs tavaszi nap köszöntött szerdán, május 6-án Sárospa­takra. A régi diákváros utcáit a déli órákban a gimnazista fiúk és lányok sűrű csoportjai tarkították, teli voltak a kollé­gium-kert sétányai is. Délután a Sárospataki Tanítóképző In­tézet dísztermét töltötték meg az érdeklődők. Az Intézeti Na­pok ünnepi megnyitójára eljöt­tek Egerből a Pedagógiai Főis­kola, Nyíregyházáról a tanító­képző küldöttei, ott voltak a lengyel bányaváros, Bielsko- Biala tanítóképzőjének tanárai, az NDK-ból a bautzeni tanító­képző igazgatója, a megyei és járási párt- és állami szervek képviselői, az Irodalomtörté­neti Társaság küldöttei, vala­mint Erdélyi János írónak, Sá­rospatak hajdani tanárának le­származottai. Komáromy Béla . intézeti igazgató köszöntőjében így ha­tározta meg az Intézeti. Napok célját: néhány nap keretén be­lül változatos formában bepil­lantást engedni az intézet munkájába, mindennapi éle­iébe. Ezt a cél igen jól, átfo­góan szolgálta az első nap és szolgálja a többi nap prog­ramja. A megnyitáskor Varga Gá- borné országgyűlési képviselő, a megyei tanács vb-elnök- helyettese mondott rövid ün­nepi beszédet. Beszélt arról, hogy Borsod megyében, a me­gye jellegének megfelelően, egyre szélesedik a felsőoktatás hálózata. A miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetem mellett több felsőfokú technikum szol­gálja a magasfokú műszaki, il­letve mezőgazdasági képzést. E széleskörű felsőoktatási háló­zatban egyedül képviseli a hu­mán jellegű felsőoktatást a Sá­rospataki Tanítóképző Intézet. Ez a tanintézet, emelte ki Varga Gáborné, fokozott ér­deklődésre kell, hogy számol, tartson, mert itt nevelődnek az új ember kovácsai, a jövő ta­Értekesletet tartott a megyei 1SEB Szerdán munkaértekezletet tartott a megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság elnöksége. Az értekezleten megjelent dr. Pá­lé s Gyula, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnök- helyettese. A megyei NEB füg­getlenített és társadalmi. mun­katársai előtt Rácz János, a megyei elnökhelyettes ismer­tette az 1963. évi munka ta­pasztalatait, a NEB-bel kapcso­latos kormányhatározatot, va­lamint az idei év második fél­évének munkatervét. A beszá­molót vita követte. Az értekez­let, bővebb ismertetésére még visszatérünk, nitói. nemzedékek nevelői. Szólt a pedagógusoknak az is­kolareform végrehajtásában jelentkező társadalomformáló szerepéről, a pedagógusok isko­lán kívüli életéről, munkássá­gáról, arról a munkáról, ami az új ember, a szocialista, ember neveléséért folyik, s amelyhez a jó alapot, a jó eszmei és szakmai felkészítettséget a ta­nítóképző adja meg. Ezért is van különös jelentősége és ezért érdemei különös figyel­met. Döntő és igen számottevő Borsod megye életében ennek az emberformáló „műhelynek,” az élete — hangsúlyozta — és ezért igen jelentősek az Inté­zeti Napok, mert ezt. a „mű­helymunkát” mulatják meg az érdeklődőknek, s alkalmat ad­nak baráti kapcsolatok kialakí­tására, kiszélesítésére, mint az most a lengyel, német, továbbá nyíregyházi és egrt vendégek esetében is történik. A megnyitás után az intézet tanárainak munkáiból hallhat­tunk fejezeteket: dr. Gutter József Áz ember sokoldalú fej­lődésének néhány problémája Lukács György filozófiájában címmel tartott előadást, Csuhaj V. Imre előadásának A polgári fejlődés eszméi Arany Jánon folyóirataiban, a dr. Zádor Ti­boré A diósgyőri-miskolci mun­kások művelődési törekvései a» 1890-es évektől volt a címe. Az első nap utolsó előadását E. Kovács Kálmán tartotta az ú) magyar dráma kezdeteiről. A rendezvény-sorozat ma Er­délyi János emlékünnepéllyel és Shakespeare emlékesttel folytatódik. — Az eddigi prog­ram sokrétű, változatos volt, y mint. már fentebb írtuk: jó be­tekintést, engedett a „műhely­munkába”, a tanárok sokol­dalú, a leendő tanítóknak pél­dát adó tevékenységébe. (bm) Ki tanait a példából ? TÍZ hogy ESZTENDEJE éppen, vietnami Dien Bien PIiu erődjénél összeomlott a francia gyarmati hadsereg of- fenzivája, és ezzel tulajdon­képpen véget is ért a hírhedt „mocskos háború”, amelyben megsemmisült a franciák dél­kelet-ázsiai hatalma, össze­omlott a vietnami nép ellen­állásán és nemsokára összeült Géniben az az értekezlet, amely kettéosztotta az orszá­got. Az északi rész felszaba­dult, a déliben pedig a kiker­getett frányák helyén a ne­vető „támogató”, az Egyesült Államok rendezkedett be Ngo Dinh Diem bábkormányának kulisszája, mögött. A francia gyarmatosítók nyilt uralmát az USA neo- kolonialista hatalma váltotta, fel látszatfüggetlenségct nyert helyi kormányzattal. A hama­rosan létrehozott délkelet­ázsiai NATO. a SEATO volt hivatva védeni ezt a támasz­pontot többek között, mert a Diem-uralom segítségével az USA hatalmas katonai arze­nállá építette ki a védnöksége alatt megszületett „független államot”, Dél-Vietnamot. A FRANCIÁK helyére lépő amerikaiak úgy látszik nem ta­nultak a franciák Dien Bien Phu-nál bekövetkezett kudar­cából, és tíz esztendő alatt nem kevés presztízsveszteséggel fi­zettek érte. Diem népellenes terrorja megbukott nemcsak a nép, hanem magának a reak­ciós katonai kasztnak és pap­ságnak ellenállásán la Azóta az amerikaiak egymást követő katonai puccsokkal. igyekeznek a helyzetet menteni. Dien Bien Phu után ti* ev­vel a franciák ismét elérke­zettnek látják az időt a közbe­szólásra, De Gaulle tábornok ezért veti fel a terület semle­gesítésének gondolatát. így szeretné visszaszerezni azt a befolyását, amit hazája Dien Bien Phu-nál elvesztett és amit a helyébe lépő amerikai­ak csak nehezen tartanak. El­gondolása reálisabb, mint az USA hidegháborús köreié, mert a semlegesítés gondolata, talál­kozik a nép felszabadulási vá­gyával. Az amerikaiak azon­ban, a jelek szerint, nem tanú­sítanak ennyi realitást és újabb csapatok bevonásával igyekez­nek megsemmisíteni a dél- vietnami nép legyőzheletlen- nek látszó partizánmozgalmát. Pedig Dien Bien Phu tíz év­iéi ezelőtti példájából legalább annyit tanulhatlak volna az­óta, mint a megvert franciák, VAGY TALÁN nekik egy újabb Dien Bicn Phu hiány­zik? (máié)

Next

/
Thumbnails
Contents