Észak-Magyarország, 1964. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-30 / 100. szám

§ Világ proletárjai, egyesüljetek? A MAGYAR SZOCIALISTA MENKASPART BORSOD MÜGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XX. évfolyam, 100. szám Ara 50 filler Csütörtök, 1304. április 30. Az élüzemavaió ünnepség részvevői. A Tiszapallconyai Erőmű Vállalat bejárata ismét gyara­podott egy díszes táblával, mely arról tudósít, hogy dolgo­zóik lelkiismeretes munkájá­nak eredményeként, az 1963. évi tervteljesítésért ismét, te­hát most már hatszoros élüzem lettek. Négy év óta tartják a kiváló szintet, s mindvégig a hazai erőművek élvonalában haladva harmadszor kapták Dr. Bodnár Ferenc elvtárs a megyei pártbizottság üd­vözletét tolmácsolja. jó kollektív szellem meghozta gyümölcseit: a felügyeleti szerv javaslatára a Minisztertanács és a SZOT ismét a legjobbak közé sorolta a vállalatot. Ez azzal jár együtt, hogy 19G4-ben még nagyobb felelősséggel, ha­tékonyabb munkát kell végez­ni. Számos új feladat jelentke­zik. Többek között a Tiszai Vegyikombinát miatti bővítés. A cél. hogy az új létesítmé­nyek határidőre, az üzemelte­tés szempontjából is elfogad­ható módon elkészüljenek. Az 1903. évi munka a még fel­lelhető hibák ellenére is bizto­síték arra. hogy az erőmű si­kerrel oldia meg nagy felada­tát: jól összeforrott nv"vhás- gárdáin, nacpt erőt képvisel, s a további munkához bizalmat ad a mostani kitüntetés is. Eredményeik ismertek. Azo­kat sokszor megfeszített mun­kával, a dolgozók mindenkori derekas helytállásával érték el. A jó politikai légkör ked­vező helyzetet teremt ahhoz, hogy tovább javítsák a munka- fegyelmet és a másodszor is el­nyert zászlót harmadszorra is itt tartsák, a hatodik élüzem 'jelvény mellé pedig újabbakat szerezzenek. Ebben a verseny­ben azonban nőnek a követel­mények is. Mind többet kell tenni azért, hogy a vállalatok közötti versenyben az elsők élvonalában maradjanak. Dr. Lévai András miniszter- helyettes üdvözlő szavaiban szintén kiemelte az erőmű szép eredményeinek jelentőségét. E vállalat munkájára mindig a legbiztosabban lehet számítani — mondotta —, ez az egyik leg­stabilabb erőmű, amely fontos szerepet játszik az energetikai rendszerben. Dicséret illeti a tiszalöki telepet is, amely szin­tén jelentős mértékben hozzá­járult az 1963. évi eredmé­nyekhez. A miniszterhelyettes ezután jelképesen átadta, a vörös ván­dorzászlót Zagyvái Béla igaz­gatónak, majd a kitüntetések át­adására került sor. Jánosi Már­ton. Erős Dániel és Hornok József vállalati dolgozók része­sültek a Nehézipar kiváló dolgozója kitüntetésben. A megyei pártbizottság nevé­ben dr. Bodnár Ferenc elvtárs köszöntötte a kitüntetett válla­lat dolgozóit. Büszkék vagyunk azokra az eredményekre, ame­lyeket 1963-ban elértek — mondotta. — Jóleső érzés tudni, hogy erre a vállalatra a párt és a kormány mindenkor szá­míthat. A feltételek megértek és biztosítottak ahhoz, hogy 1964-ben is hasonló módon dol­gozzanak, s a vándorzászlót maguknál tartsák. Végezetül Pólyák János, a Vasas Szakszervezet főtitkára tolmácsolta a szervezett dolgo­zók üdvözletét, majd az ün­nepség további részében a ki­váló dolgozó jelvények, az új szocialista brigádok oklevelei­nek és a jutalmak kiosztására került sor. ro m i ineg a Minisztertanács és a SZOT vörös vánóórzaszjájái. Ezúttal a zászló jelképes átadá­sára került sor, hiszen ott őrzik azt már a múlt év május elseje óta: a kitüntető címnek tehát különösen szép fénye van: megőrizték, jó munkával elér­ték, hogy 1964-ben is Palko- ny'k-i -.arad a zászló. A bensőséges élüzemavató in tőségre szerda délután ke- rü sor az erőmű udvarán. Ti' 1 száz dolgozó gyűlt össze, Eh" ták magukkal családtag­ja ü' is. hogy részeséi legye- ne t kitüntető cím átadásá­ba Az ünnepségen megjelent és " ' elnökségben helyet fog­lak dr. Lévai András, nehéz- íPrH , miniszterhelyettes, dr. Bodnár Ferenc, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának első tit­kára. Pólyák János, a Vas- és Fémipart Dolgozók Szakszer­vezetének főtitkára, dr. Hajdú Elemér. n Magyar V:llr>mos- művek termelési írnzr'>1 ní -= Molnár Bertáján szb-b'tkár megnyitóin után TtMa, a Tiszaoalkonvni Erőmű'VéBn- lat. lg»7.ept(íia ipmertrtt“ 1963- ban élért ered mén vei két. — Az inarág legjobb válla­latai között 1 ormi. kitüntető cím. De egyúttal növeli a fele­lősséget is — hangsúlyozta. A «61 tudatost, tervszerű munka« as Dr. Lévai András nehézipari miniszterhelyettes átadja a zászlót, ■, . goto; Szabados György _ Miskolc dolgozói ma este ünnepi nagypléses köszöntik a 20. szabad május elsejét IS eser fiatal fáklyás felvonulása — Pénteken népünnepélyek, majálisok — A kereskedelem és a vendéglátóipar is felkészült A munkásosztály nagy nem­zetközi ünnepet, szabad alko­tó munkánk szép napját, szí- vet-Ielkct örvendeztető ese­mények vezették be megyénk­ben: az Ózdi Kohászati Üze­mek dolgozói átvették a Mi­nisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. Hasonló ün­nepség színhelye volt éppen tegnap a Tiszapalkonyai Erő- mű. Számos Irelven élüzem­avató ünnepségeket tartottak és a kiváló vállalat cím elnye­rését méltatták. A szocialista építőmunka sikereinek alkal­mából rendezett ünnepségek híven tükrözték május elsejé­nek eszméjét: a munkásösz- szefogást. a testvéri sa lld-.ri- tást, a szabad alkotó munka szépségét és erejét. Ezeknek az eszméknek, má­jus örök, de mindég friss és líiszorfi gondolatának kifeje­zése, egyben a nemzetközi Szín pompás fáklyás menet Ifjúmunkások, a miskolci vállalatok, üzemek, középis­kolások, az egyetem fiataljai — mintegy tizenötezren — fák­lyás felvonulással köszöntik ma este nyolckor a munkás­nagygyűlést. A menetben ha­ladnak majd ifjú gárdisták, s Szakszervezetek Megyei Taná­csának székhazánál felállított tribün előtt. Zászlók és lampionok, nép­viseletbe öltözött lányok fes- | tői csoportja, harmónikásoK. nótáskedv szerepel a kék” között. Az idei fáklyás fiatal katonák is. Este nyolc- felvonulás, a jelek szerint kor indulnak el a város két szebb, fegyelmezettebb, impo- pontjáról, s elhaladnak aizánsabb lesz, mint a tavalyi. „TI a s á I is-vá ros“ Eren y őben Több mint egy hete szorgos kezek munkálkodnak Pereces- Erenyőben. „Összkomfortos” majálisozó hellyé varázsolták az emberek a hatalmas, füves területet. Szép, nagy színpadot ácsoltak, van külön szalonna­sütő hely, vendéglő a szabad­ban, étei-ital sátrak várják az ünneplő embereket. Van itt villany és vízvezeték, telefon és bölcsöde-sátoxv sportpálya, kiskönyvtár a gyerekeknek. A szinte egésznapos Kulturá­lis- és sportprogramban min­denki megtalálja majd a ked­vére valót. A Diósgyőri Gépgyár mun­kásaival és a környékbeli dol­gozókkal együtt majálisozik majd a helyi katonai alakulat egy csoportja, valamint a gyár által patronált termelőszövet­kezetek küldöttségei is. Lesz itt tv-sátor, az ünnepen benépesül majd a most még üresen tátongó, hatalmas szín­pad. Gondoskadtak a fiatalok­ról is: tánc-placcot készítetlek számukra, s emelvényt a zene­karnak. A Köpüsvölgyet az építőipar „szállja meg”. Szerény számi- fások szerint is több mint 20 ezer embert várnak ide. Hang­szórókon közvetítik a rádió műsorát, a gyerekeket báb­színház és lepényevés, tréfás játékok csalogatják majd. A különböző építőipari vál­lalatok mindent megtettek, hogy dolgozóik és családtag­jaik igazán kellemesen és vidá­man ünnepelhessék a Köpüs- völgyben május 1-ét. Máíu*» eSscjén nyit Tapolca Már hetek ót.a készülődtek Tapolcán a május elsejei nyi­tásra. A vendéglátóipari vál­lalat a játszótéren állítja fel sátrait, de üzemel az Anna- szálló vendéglátó egysége is. Ide jobbára a kereskedelmi dolgozókat várják, de felké­szültek arra is, hogy ezekben ■ ja napokban igen sok kiránduló keresi fel a népszerű fürdőhe­lyet. Évről évre szépül az Avas. A kilátó környékét, a sétányo­kat, teraszokat sok érdeklődő keresi fel vasárnaponként, de a kettős ünnep alkalmából niég több vendégre számíta­nak. Itt is felállítanak egy sát­rat, s ha a vendégek igénylik, a kilátó presszó nyitvatartá- sát is meghosszabbítják. A vál­lalat bőséges étel- és italféle­séget biztosít: arra törekednek, hogy minden igényt kielégítse­nek. A Köpiisvöf^y és a Csanvik Is liészöl A Csanyikban a Lenin Ko-Íteken. Az utolsó simításokat hászati Művek és még tizenhét .; végzik már itt is. Az Üzemi miskolci vállalat dolgozói ki-1 Vendéglátó zöldveődéglő.ie és rándulnak, szórakoznak pén- * büfé-sátrai már készen állnak. Ételben, italban, szórakozási lehetőségben, s minden bi­zonnyal jókedvben sem lesz hiány. Az esztendő egyik leg­szebb ünnepéhez most már csak a jó időjárás hiányzik. Reméljük, az is kitesz magá. ért.,. o ® Ülést tartott a Hazafias Népfront Borsod megyei elnöksége .Kérek egy autogramot... A Hazafias Népfront Borsod ] letek fejlesztésének fontossá- j követte és az elhangzott javas- megyei elnöksége szerdán ülést igát pedig előadásokon népsze- latokat eljuttatják a megyei tartott Miskolcon. Az értekez- j rúsitsék. A beszámolót vita [ tanácshoz, létén a népfrontbizottságok munkamódszerének és munka­stílusának javításáról, vala­mint a megye vízgazdálkodá­sának helyzetéről és az ezzel kapcsolatos mozgalmi felada­tokról tanácskoztak. Az öntöz­hető területek fejlesztéséről Hegyi Imre, a népfront alcl- nöke tartott beszámolót. El­mondta, hogy ehhez a munká­hoz már eddig is jelentős se­gítséget nyújtottak a mozga­lomban dolgozó műszaki szak­emberek. Példaként megemlí­tette, hogy a Hazafias Nép­front. Országos Tanácsa mel­lett működő műszaki akció- bizottság társadalmi munkával részletes tervet készített a Ti­szapalkonyai. Hőerőmű hűtővi­zének hasznosítására. Eszerint a Tiszából kiemelt és már munkát végzett vizet nem en­gedik vissza a folyóba, hanem öntözési célokra használják. A nagy mennyiségű vízzel a me- zőcsáti járásban mintegy ?S ezer holdon alakítanak ki vi­rágzó belterjes mezőgazdasá­got. Ennek megvalósításához azonban az is szükséges, hogy az érdekelt községek mielőbb készítsék el az agrárgazdasági terveket. Ezért, többek között, javasolta, hogy a megyei ta­nács mezőgazdasági állandó bizottsága a népfront támoga­tásával szervezzen tájfejlesz­tési bizottságot, és azokor a területeken ahol öntözéses gazdálkodást kívánnak foly­tatni, segítsék a műszaki és az agrárgazdasági tervek kidolgo­zását. A szakemberkénzés ér­dekében a tsz-nkadémiákon lé­tesítsenek olyan tagozatot, amelyen a dolgozók megismer­kedhetnek a vízgazdálkodás (sértéseivel* az öotözésea terü­A hazánkban tartózkodó A. Nyikolajev szovjet űrhajős alezredes autogramot ad a pestieknek. nunkásszolidaritás demonsírá- I lása céljából a miskolci üze- i uiek, vállalatok, intézmények i munkásai, dolgozói ma este ; ünnepi nagygyűlésre jönnek össze. A 20. szabad májust kö­szöntik. A nagygyűlést a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsa szék­hazának színháztermében és a I székház előtti téren 7 órai kezdettel rendezik. Az épület előtt tartózkodó dolgozóknak hangszórókon közvetítik az ünnepi beszédet, amelyet Li- povszky Gyula, a Diósgyőri Gépgyár vezérigazgatója tart. A Magyar Szocialista Mun­káspárt városi végrehajtó bi­zottsága, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége, s a Hazafias Népfront megyei és városi elnöksége ezúton is meghívja az ünnepi nagygyű­lésre a város munkásait, Mis­kolc dolgozóit.

Next

/
Thumbnails
Contents