Észak-Magyarország, 1964. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-01 / 51. szám

<5 fiSZAKMAGTARORSZAQ Vasárnap, 1964. mártfas 1, Egy fiatal művész sikeres startja Ha egy fiatal művészt kitüntetés ér, mindig a pálya kezdete, az életindulás ködük elő ho­mályból vagy fényből aszerint: miként kezdő­dött? Koncz Gábor 18 éves korában járt először Budapesten, akkor is felvételi vizsgára indult Mezőkeresztesről a Színház és Filmművészeti Főiskolára. A szigorú tanárok több ezer fiatal közül választották ki az érdekes arcú, vonzó egyéniségű fiatalembert. A tanárok nem té­vedtek, mert már a főiskola tanulmányi ideje alatt bizonyított Koncz Gábor. Többszörösen is, mert ha filmszerepeit tekintjük: roppant szé­les skálát láthatunk az Angyalok földje gyil- ' kosától, a Legenda a vonaton szimpatikus ■munkásfigurájáíg. ■ De mit mond ő maga erről a ”skála-elmé- fcetről? — Nem vagyok híve a bűvös „szerep-kör” gyakorlatnak. A legnagyobb öröm színész szá­mára, ha széles skálán mozoghat. Én nem pa- naszkodhatom, mert a nyolc-tíz filmszerepem■ között alkalmam nyílt változatos figurák el­játszására. ■ Nézem az alig 23 éves fiatalembert. Mi az, ■arm megragadja lényéből az embert. Fülei? Azok is. A filmvásznon nem érzékelhető kék szeme? Feltétlenül. Csontos homloka, erős szemöldöke? Többek között ezek is. De talán mégis szabálytalan arca a megnyerő, ha azt összességében vizsgáljuk. Színészi „eszközeit” tekintve lobogása, nagy erejű vitalitása fel­tűnő. A kor robbanékonysága, „műszerezett­sége” él Koncz Gáborban. Minden bizonnyal ezt méltányolták a magyar filmkritikusok is, amikor a legjobb színészi alakítás díját neki ítélték. Az indoklásban találtam még egy fi- gyelmetkeitő jelzőt: „filmszerű” színész. En­nek bővebb kifejtésére Koncz Gábort kértem. — Talán a zsűri ezen a fogalmon azt értette, amit magam is érzek évek óta: szenvedélyesen szeretem és nagyon komolyan veszem a fil­met. De nemcsak a film izgat. Szeretem a te­levíziót és a szinkront is. Soha nem felejtem A hosszútávfutó magányossága című angol film szélálló fülű. igazságkereső fiatalemberét. Szívesen azonosultam, ezzel a figurával, ynerí nagyon szeretem az igazságot. A televízióban az előadóművészét tartja izgalomban érdeklő­désemet. Szemtől szemben két millió nézővel verset mondani — ez nagy színészi próba. És én ezeket a próbákat szeretem — vállalom is. — Hallottam, hogy a tv is nívódíjjal jutal­mazta az elmúlt esztendőben? — Igen a Felnőttek iskolájában című alko­tásban nyújtott alakításomért. — Látom, most is valamilyen filmforgató könyv lapip.it gyűrögeti: — Hétfőn próbafelvételre utazom. Keleti Márton Tanulság című filmjének érdekes két figuráját: az apát és fiút játszom egyszemély­iben. Hasonló izgalmas faladat vár rám színhá­zamnál Cocteau: írógép című bűnügyi drámá­jában, amelyben szintén kettős szerepet ját­szom. — A színház? — Ha lehet fokozatokat felállítani: a szín­házat még komolyabban veszem, mint a fil­met. Korom ugyan nem jogosít fel arra, hogy a színházról ..nagy” nyilatkozatot adjak, de annyit elmondhatok, a színház számomra nagy csoda. Ez nem frázis, ez az én hitvallásom. S megteszek mindent annak érdekében, hogy a színház édes gyermekévé fogadjon, Hiszek Koncz Gábor hitvallásában, mert a Don Quijote Murció grófja az Irodalmi Szín­pad Néger estjének néhány sikeresen tolmá­csolt száma jó színházi színészt is ígér ebben az érd oh-es fiatalemberben, ha egyáltalán érde­mes különválasztani őt a filmszínésztől. Ami pedig a fiatalon kapott díjakat illeti: hiszem, hogy Koncz Gábor ezeket nem vég­célnak, hanem olyan serkentő eszköznek te­kinti, amelyek újabb művészi magaslatokra lendíthetik őt. Párkány László Becsiül hagSctM Az elmúlt gazdasági évben is szép jövedelmet biztosított a bocsi Haladás Termelőszö­vetkezet tagjainak az állatte­nyésztés. Az idén háromszáz hízósertés és száz szarvasmar­ha átadására szeretnének szer­ződést kötni. A tervek szerint 1964-ben 97 ezer liter tejet, ér­tékesít majd a közös gazdaság. Tojásból eddig már 89 ezer da­rab átadására kötöttek szerző­dést, Ebből ötvenezer darabot a szikszói keltető állomásra küldenek majd. SZEKTORÉI JÓZSEF: Jön elő, Márciusi Óh, jöjj elő, szép Március! Kábíts el. Légy szerelmes ölelés, forró csók. Érkezz meg sziszegő szelíd szelekkel. Nézd, elédáradnak a szűk folyók. És eléd viszem én is szívemet, csak jöjj, hozd cl a tavaszt s a Minden titkait súgd bele forró fülembe, taníts meg újra asszonyt ölelni a legszebb szerelmet ültesd szívembe és küldd el már hozzám vacsorázni a Boldogságot, azt a síkos halai; óh add vissza nekem régi magamat! Kevesen tildák, hogy az eszperantó nyelv megalkotója a lengyel dr. Zá- menhof. _a mi anyanyelvűnk­ből vette át a kolbász, papri­ka, csárdái cs huszár főneve­ket, Ugyancsak az ő jóvoltából e r ~m~etköz: nyelv legalább ezer olyan közismert idegen szói vagy szótövet tartalmaz, amelyeket mi, magyarok is ál­landóan használunk, InleHiffems riporíer A nyugatnémet televízió egy adássorozatának keretében interjút készített Inge'oorg Hallstein , énekesnővel A mű­sort vezető riporter iöbbek közt ezt mvndta: „Ingéborg Hallstein édesanyja is énekes­nő volt, de nagyszülei még tisztességes emberek voltak...” Bordás üenke rajza. DEMÉNY OTTÓ: A költő mondja Véradás az LKM-ben fin, aki a háttérben állok, arcom, alakom ismeretlen. Az se érdekes honnan jöttem s honnan vettem az eszközeimet Vagyok a legszelídebb fajta, aki kitér, ha tülekednek Az Országos Vérellátó Állo­más miskolci alközpontjának dolgozói majdnem két napig tartózkodtak a Lenin Kohá­szati Művek hengerműi gyár­Az Optimista tragédia diadal útja Európa, Amerika és Ázsia sok országában nagy az érdek­lődés a franciaországi és mexi­kói filmfesztiválokon díjat nyert Optimista tragédia című szovjet filmalkotás iránt. Februar 24-én volt a film díszbemutatója a havannai Chaplin Filmszínházban. Erre az alkalomra szovjet filmmű­vész küldöttség utazott a kubai fővárosba. Ezen a napon tűzte műsorára az Optimista tragé­diát nyolc athéni filmszínház is. Hal millióval „gazdagodtak“ a falusi bankóit Megyénk takarékszövetkeze­teit előszeretettel' nevezi a la­kosság a falu bankjainak. A szüret utáni hetekben, majd most a zár-számadások idején több ezren keresték fel a ta­karékszövetkezeteket, s jelen­tős összegeikkel növelték ottani takarékbetétjeiket. A bogácsi és a prügyi tafcarcikszövet.ke-' zet beftétállománya is mégha-< ladja már az egy millió forin­tot. Mezőkeresztesen és Tokaj-, ban pedig már a négy millió, forint felett jár a helyi falusi, bank betétállománya. Göncön, a termelőszövetkezeti tagok jö­vedelme, három millió fölé nö­vekedett a betétállomány. Az elmúlt két hónapban megyénk takarékszövetkezeteiben hat millió forinttal növekedett a falusi lakosság tajkaréfcbefét- jeínek összege. ■ s ha elismerést osztogatnak makacsul csak a vállát vonja. Aki a részletekbe^ néha téved, de később nem tagadja. Ne keressetek! mire jó az másolni borzas frizurámat? Biztosan egyet tudjatok csak: ha van e földön maradandó gondolat — az bennem ölt formát, hogy többé sóba el ne vesszen. részlegében. Ez alatt az idő alatt 214 ember több, mint hat­van liter vért adott térítés- mentes«!. Heten jöttek egyszerre vért adni a finomhengerműből, Sa* jóhegyi Vilmos szocialista bri­gádjából. £ fánnács • ahol az elmúlt évnél jobb volt] «iirmiiNiiiiiriiniiiiiiiiiiiiMfiiiiiiiiiimiiiHHUiiiiiiiiiiiiiLiiiiiiiiuiiiiiiiiiimimiiiiiiiiimiiiiimiiiiiiiitiiiiiiiimiMiiiiiimiiKiui , HÁRMAK A HÍD ALA1T DöbrScz&nl Kálmán rajza. y i lig észrevehetően közele- T A a Még nem ía- ^ gyott, de egyre hűvöseb- A bek lettek a nappalok, az éj­♦ ’szakák, és a fáradt, öreg ősz egy decemberi reggelen arra ▼ébredt, hogy nincs sok keresni- $valója ezen a tájon. Mikor bá- ^gyadt szemei jobban megszok- Xták a szürke, ködös világot, Ymint baljóslatokkal küzdő had- ▼ vezér, seregszemlét tartott. S $ ami t látott, az nem hozott ^enyhülést szívének. A fák már Aelsírták levélkönnyeiket, az Tutcai tócsák iibabőrösen rész­eltettek, az emberek pedig íel- ylürt gallérra] loholtak az ul- $cán, s mind gyakrabban és ^mind sötétebben káromkodtak. 4 Ebből az ősz megértette, Ahogy kiszorult utolsó sáncaiból lis, és már elkésett az ellenállás ▼megszervezésével. Az az ellen- ység a veszedelmesebb, ame­lyik nem nyíltan, szemtől- szembe támad, hanem belo- 9 pódzik, beszivárog, berágja ^magát. Az ősz is így járt most Aa,téllel, de mint tapasztalt, »vén világjáró nem sokat töp- Vrengett az elmúláson: csend­ében, nyugodtan, vergődés nej­ekül akarta kiadni a lelkét, Amint a bölcsek és a csavargók. Ts amikor metsző északi szél ▼ érkezett a városba, és felad­ata rá az utolsó kenetet, egy kí­vánsága volt csupán, hogy hát- éralevő óráit hűtlen cimborájá- Avai, a Nappal tölthesse. I Kedvetlenül vánszorgott eáo ▼a roppant égitest. Voltaképpen sohasem szívlelte ezt a kehes évszakot, de a régi ismeretség emlékére mért ne komázzanak el, utoljára. Látván közeli pusztulását, megsajnálta egy kicsit a haldoklót, és nem fu­karkodott melegével: másfelé kergette a szelet, levegőbe foj­totta a ködöt, jobb kedvre de­rítette az embereket, A Duna is, ez a nagy, lomha folyó, mintha szabadabban cso­bogott volna medrében,v mi­után a ködfátyol lecsapódott. A hídról már tisztán lehetett látni, mint sürög-forog bodros hulláma, mint örvénylik, s mint bukik alá a felszín, ahogy túljutott a pilléreken. De a langyos idő csak alkonya­iig tartott, s azután hirtelen le­hűlés következett. A kkortájt, a harmincas évek elején, hárman jár­tunk hálni a híd alá, a pesti oldalon: az Öreg, Sugyi herceg és én. Az Öreg nem tisztelte eléggé a magántulaj­dont, végigülte hazánk neve­zetesebb börtöneit, s mostan­ság a szomszédos vásárcsar­nokban koldult. Ki volt me­szelve Pestről, egy kis körö­zött is volt a füle mögött, s mi fiatalok, mindent elkövet­tünk, hogy a lebukástól meg­óvjuk. A csarnokban önzetle­nül kétféléi falaztunk neki, s ha zsernyák-szagot szimatol­tunk, -leadtuk a drótot, mire az öreg egy sajtkereskedő sátraiba vonult, akit- a Csillag- bői sumert. Sugyi herceg még börtönt nem látott csavargó volt, mindig valami nagy betö­résről álmodozott, délutánon­ként a Klauzál téren snúrozótt, ahol én a sakktábla mezején kerestem meg a kenyerem, mi­után három esztendővel annak előtte a Nagyfuvaros utcai la- katosműheiyben kiadták a könyvem, és hasztalan próbál­koztam bejutni valahová. Su~ gyit én kereszteltem el herceg­nek, mert előkelőén tudta szívni a csikket: cérnából mandzsettát kötött Vá, s az utolsó millimétert is élvezte. Volt egy kutyám, Csibrik, áld kutyasétáltató koromba n szegődött hozzám, s a sovány esztendőkben is kitartott mel­lettem. Koromsötétben is öt­száz méterről felplankolta a közeledő zsernyákokat, s alar- mírozott bennünket. Ezen a tólbeforduló éjszakán az igazak álmát aludtuk, s éj­féltájt arra ébredtem, hogy Csibrik rángatja a kabátom uj­ját: menten riasztottam a tár­saimat, s leereszkedtünk bú­vóhelyünkről. Láttuk, hogy a járókelők a hídra csődülnek, és az ég felé mutogatnak. S ott fenn, a magasba ívelő vastra­verzen egy ember kúszott a turul irányába.’ Nem nézett se jobbra, se balra, határozottan tört a célja felé, pillantásra se méltatta bámulóit. Amikor az előkerülő zsemyák csendet te­remtett, és a törvény nevében lefelé hívogatta, még csak nem is válaszolt: ment tovább fel* felé a maga útján. A közeli emberhalál érzete megrendítette a nézőket. Nem­csak az én torkom szorongatta valami, hanem Sugyi herceg szeméből is kicsordult a könnycsepp, s £gy prémbundás nő elájult a rémülettől. Az öreg jónak látta odább állni innen; óvatosságra intett ben­nünket is, de minket annyira lenyűgözött az elszánt ember haláljátéka, hogy nem tudtunk mozdulni a hídról. ngy ember mégis akadt a sole között, egy kövér úr, akit nem, itatott meg a halálra készülődés látványa. Cinikus gúnnyal csúfolta a szerencsétlent: — Gyere le te csibész, mert leesel! — kiáltott fel kétszer is, hogy sikert arasson szelle­mességével. De amikor körül­nézett, csak dühös, ni (jgye lő pillantásokkal találkozott, mint aki megzavarja cgy‘ vallási szertartás áhítatát. Ám Kövér urat nem kedvetlenítette el, hogy viselkedése megvetést váltott ki. Neki mintha kapó­ra jött volna ez a készülő tra­gédia: ikéjes izgalom remeg- t.ette tokáját, és tovább esúfon- dároskodott. Alant a rendkívüli esemény egyre több embert vont össze, akik néma részvéttel kísérték íiz öngyilkos jelölt útját. Már túljutott a szeges táblán, már ott küszködött, ahol mind me­redekebbé válik a vastraverz ívelése. Amikor a mentőcsónak tom­pa bugással elindult a túlsó partról, az elszánt már a turu­lon pihent. A sötétben csak a körvonalait lehetett látni. Égy tetszett, mintha kezeibe te­mette volna az arcát: biztosan sírt, vágy imádkozott. Valaki éppen a tűzoltókat követelte, amikor az ember, ott fenn, a Ezédftő magasságban felemel-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents