Észak-Magyarország, 1964. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-05 / 54. szám
ÉSZAKMAGTARORSZAG Csütörtök;' 1964, főáréi eb 3, As ipari nagyüzemek el kép telhetetlenek mérnökök, könyvelők, művezetők, szakmunkások nélkül. Éppen így a korszerű, szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés sem valósítható meg kellő képzettségű szakemberek nélkül. A 1 enne] aszó vetkező teli megszilárdulásának egyik alapvető feltétele, hogy elegendő, jő szakemberünk legyen. Egy nagyobb mezőgazdasági üzemet szakképzett, tapasz falatokkal rendelkező mezőgazdász es könyvelő nélkül, el sem lehet képzelni, de a termelés irányítóin kívül elengedhetetlen szükség van képzett mezőgazdasági szakmunkásokra is. Az igény a termelés specializálódásával növek szik. A szakmunkások három úton biztosíthatók: felnőtt szakmunkásképzéssel, szakközépiskolákkal és mezőgazdasági tanulóképzéssel. Helyhez kötni a fiatalokat! Ez utóbbi kérdéssel foglalkozott a napokban a Pályaválasztási Tanács. A szakmunkásképzés jelenlegi helyzetét és problémáit a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, a mezőgazdasági technikumok levelező tagozatának vezetői, a mezőgazdasági szakmunkás- képző igazgatói, a járási oktatási előadók és 26 termelőszövetkezet küldötte vitatta, meg. Sajnos, elég kedvezőtlen kép bontakozott ki. Igen kevés az egyetemet, főiskolát, technikumot végzett, szakember a megyében, de a legnagyobb probléma a szakmunkáshiány. A 316 termelőszövetkezet 70 077 tagjának mintegy 8 százaléka szakmunkás. Még rosszabb a helyzet, ha a gépészképzést és az intenzív kultúrák szakember szükségletét nézzük: például 70 hold gyümölcsösre mindössze egy szakmunkás jut Megyénkben elkészült. a húsz eves távlati fejlesztési terv, amelynek fontos része a szakemberképzés. Az elkészített fejlesztési terv szerint 1980-ig mintegy 21 ezer mezőgazdasági szakmunkást kell képezni. \ A mai tsz-tagsag zöme már mem fiatal, utánpótlásukról gondoskodni kell. A parasztfiatalság helyhezkötésének igen nagy fontossága van. ehhez nyilván segítséget nyújt majd R mezőgazdasagi szakmunkásképzés megszervezése is. A szakmunka kulturáltabb, igényesebb, sokkal inkább megfelel a fiatalok elgondolásainak. céljainak, mint a hagyományos paraszti munka. Gondok a tervek' megvalósításánál A megyei tanács mezőgazdasági osztálya' három éve fog lalkozik a tanulóképzés problémaival. Ez idő alatt 9-17 tanulót képeztek, ami arra mutat, hogy van érdeklődés a mezőgazdasági szakmák iránt. Az idén már 487 elsőéves ta nuló van, jövőre pedig < 10-ct kell szerződtetni. Évről évre növekszik tehát a tanulók szá- ina, s ehhez meg is van a reális alap. Tízezer gyerek végez az általános iskolákban, ebből 8 ezer akar tovább tanulni. A korábbi években a továbbtanulók közül senki nem választott mezőgazdasági szakmát, ez évben ví szorít már 260-án jelentkeztek ide. Persze, ez a 260 is elenyésző a 3 ezer mellett, de mégis, az érdeklődést mulatja, s azt is, hogy ez tovább fokozható. A csekély érdeklődésen kívül igen sok egyéb probléma is van. A mezőgazdasági szakmunkásképzés jelenlegi színvonala messze elmarad az iparétól. Ézen okvetlenül javítani kell, hiszen az természetes, hogy a fiatalokat Inkább a jobb, kulturáltabb körülmények vonzzák. Hiba az is, hogy négy év, azaz a tanulóképzés kezdete óta a megye egyetlen forintnyi beruházást sem kapott iskolaépítés céljára. Most a megyei tanács mezőgazdasági osztálya az PM szakok tata- 1 cs kísérleti főigazgatóságával együtt elkészítette az is-, kólák szakmánkénti telepítési tervét, ennek alapjan 1967-ig négy helyen kell véglegesén kialakítani, illetve befejezni a szakmunkásképző iskolákat. Az abaújszántóiban a tárgyi és a személyi feltételek már biztosítottak, 96 tanuló sajátíthatja el itt a szaktudást. Kemádvécséir jelenleg egy osztály működik, kertészeti szakmunkásképzés folyik. Több, osztályt szeretnének létesíteni. szükséges is lenne, de nincs, aki egy 500 ezer forintos beruházást elvállalna Szikszón állattenyésztőket- képeznének. A. volt járási tanács épületében lesz az iskola, de a költözködés, az átalakítás miatt még nem működhet. Toka iban "1965-ben gépészképző iskola indul. Itt szerencsés helyzetben vannak, mert. a volt gépállomás épületet kapták meg iskola céljára, gépekkel együtt. Feltételesen terveztek Bogácsra egy' országos zöldségtermelő és hajtató szakmunkásképzőt. 1968-ig a megye c célokra 25 millió foA termelés segítése az ismeretterjesztés eszközével / A megyei tanács művelődésügyi osztálya a megyei nöta- náccsal közösen termelést, segítő járási tanácskozásokat rendez. Témakörük a járás jellegétől függően a következők: víziszárnyasok nevelése, szőlő- és gyümölcstermesztés, a közös és a háztáji gazdaságok kap:n vu mu au - a; n nmenarviMr. % szrs. £ I ÉL FÜLLEL Az édesanya es az édesapa is szép ember, de ötéves kislányuk, ezzel, vem- sokat törődik. Gyakran hangoztatja: Én nagyon szeretlek, benneteket, de nem tudom, mások miért mondják rólatok., hogy szépek vagytok, Nekem sokkal jobban tetszik a Gyuri bácsi __ — Gyurka? — méltatlan- kodnak sértődötten a szülök, és féltékenységükben jó ismerősük minden külső szépséghibáját felsorolják. Néhány nap múlva látogatóba érkezik a. családhoz Gyuri bácsi. A kislány, Midiké örömmel ugrik a. nyakába. — Jaj, úgy szeretlek, Gyuri bácsi — csicsergi. — Te olyan szép vagy! Anyuék meg mindig azt mondják, hogy nekem csak a majom- képű emberek, tetszenek. 0S-) csolata az árutermelésben, különös tekintette) a baromfi tenyA/zfésre. Márciusban a következő községekben rendezik meg a tanácskozásokat, a termelést közvetlenül -segítő ismeretterjesztő előadásokat. Tizedikén Ede. lényben: A háztáji gazdaságok szerepe a baromfi tenyésztés fojies-ztésében. Tizenharmadikán Encsen: A gyümölcstermesztés lehetőségei a járás területén. rintot kap, tehát az iskolahálózat javulásának már megvan a reális lehetősége. A lehetőségeket ki is kell használni! Persze, hiába biztosítják az iskolákat, a, kulturált életkörülményeket, ha a szülők és a termelőszövetkezetek nem segítik, sőt, sok esetben gátolják a szakmunkásképzést. A falusi szülők a továbbtanuláson csak a városi gimnáziumot értik, s lebecsülik a szakmunkásképző iskolákat. A termelőszövetkezetek hozzáállása sem kielégítő. A hároméves iskolából csak háromszor három hónap az elméleti oktatás, a tanulók évente nyolc hónapot az üzemben töltenek. Olt kellene tehát a gyakorlati, szakmai ismereteket elsajátítani, de ez a legtöbb helyen nem Így történik. A gyerekek gazdátlanul hányódnak, mig végül megunják, úgy érzik, semmi keresnivalójuk a mezőgazdaságban, és otthagyják a megkezdett szakmát. Ezen a problémán igyekszenek most segíteni. A tanulók három hónap helyett már ebben az évben öt hónapot töltenek az iskolában. Próbaként az ertcsi járás szakmunkás tanulóit három termelőszövetkezetben helyezik el, ahol bizto- ílottak is a fel tételek a kellő gyakorlati tudás elsajátítására, itt egy nyugdíjas pedagógusra, vagy mezőgazdászra bízzák őket, aki irányítja a gyakorlati oktatást. Ha a próba beválik, a megye többi járásában is ezt, a módszert alkalmazzák majdAz intézkedéseknek bizonyára lesz hatásuk. Azonban ez még mindig kevés. Széleskörű felvilágosító munkára van szükség mind a fiatalok,: rrifnd a szülők és a termelőszövetkezeti vezetők körében, hogy' egyre" többen éljenek, a tanulási lehetőséggel, egyre több falusi fiatal szeresse meg a mező gazdasági munkát, s szerezze meg a hozzá szükséges szaktudást,, .InJbász Judit Egy zenekar SOS 4 jele: — Ha továbbra sem törődik senki a zenekarral, kénytelenek leszünk feloszlatni. Hajdú József, a Sátoraljaújhelyi Dohány'gy’ár igazgatója jelentette ezt ki néhány nappal ezelőtt a gy'ár nagyhírű, nagy- múltú fúvószenekaréról szólva. Hadd tegyünk ehhez rögtön két megjegyzést. Egyrészt: az igazgató nem elhamarko- clotan, nem meggondolatlanul szélt, másrészt semmi remény arra, hogy a zenekar sorsa jobbra fordul. Harminc éves múlt Harminc éve alakult az együttes, azóta tagjai természetesen cserélődtek, változtak. Változott a szerepkör is: egyre bővült, terebélyesedett. Ünnepélyek, bemutatók, megy’ei, országos seregszemlék, , ezernyi élmény, elismerés, oklevelek halmaza. A jórásbaú talán éi sem tudnak valamirevaló ünnepséget képzelni a dohány*- gyári fúvósok nélkül. De már más járások is megpróbálják igénybe venni, őket Legutóbb például Szerencsre hívták a zenekart. Amiből 110 dolgozó Üdülhetett volna A sok szereplés, közreműködés természetesen tngyeríes. Az. együttes ezért nem kap semmit. A gy'ár annál inkább. Csakhogy* negatív előjelben. M űszakcseréket, m u n ka kiesést, fáradtabb embereket a gépek, mellé és főleg egy* zenekar fenntartásának sok-sok gondját, anyagi nehézségét Idézzük csak. az igazgatót: — 1961-ben 41 ezer forintot fizettünk a zenekarra. Ebbel a pénzből 110 dolgozót tudtunk volna egy hétig ingyenesen üdültetxii Hajdúszoboszlón. Mennyire másképpen térülhet meg így a munkában ez az ösz- szeg! Az üdülésről érkezve frissen; pihenten. láthatták volna munkához. az emberek, míg a zenekari szereplések — KÉTMILLIÓ tojást raknak be az idén az olaszUszkal „csibcgyar” kclteiógépeibe. A kelt ctőállomás, lói másfél millió naposcsibét,, továbbá mintegy 50 ezer kiskacsát és kislibát vár a megye mezőgazdasága. után nyúlván fáradtak egy ki csit. A legfőbb baj: minden szerv magútól értetődőnek veszi, hogy* a zenekart felkérje, a szereplésre, de azt is ugyan ilyen természetesnek tartja, hogy az égvilágon semmiben sem segít az együttesnek. Csak fényesíteni lehet, javítani nem Rózsaligeti László, a zene-! kar vezetője a próbákról, az' új feladatok nehézségeiről be-, szél. Tuba László szb-elnök az együttes tagjait dicséri, akii minden ellenszolgáltatás nél-J küi, valóban csak a muzsikálás öröméért vállalják a külön megterhelést. Szabó Levente, zenekari tag az élményekből idéz: Gyulán, egy országos fesztiválon ők kapták a legna- gy*obb vas tapsot. Nem, nem temetik a zenekart, együtt, akarnak maradni, de tudják, hogy ez nehéz, és] egyre nehezebb. Támogatást nem kapnak sehonnan, és magukra hagyva, csak a gyárra] utalva nem erősödhetnek. — Cserélni kellene a hang-! szereket — mondja a karnagy. — Hamiine-négyven évesek,] elhasználtak. Néha szidom a1 fj)‘g ............... Kd Im ozií/zemi VAI.I.ALÄ MŰSOR y BEKI! 5—8: Amikor jón a macska. M yárul beszélő, tiz-jneü cschszlovál Széles! D—*i.t: Nehéz-óv^ek. OUjí K: naponta bn. 4, 6 és.n,,9. Mi! f. 10 cs f. 12: A boldogság* madaf KOSSUTH filmszínház délelőtti möt-ör* 5—6: Amjkor jön a macska. W gyárul beszélő, színes csehszlovák SzélesI 7. és í>: Nyáron egyszerű ., Magyar. Széles! .10—11: Nehéz évej Olasz. K: vasárnap kivétel ével fl> ponta de. n éa fél 12-kor. KOSSUTH filmszínház délután? mű«*** 5 —n: Nyáron egyszerű.... gyár. Széles! 10: Ar. aranyt: mb'" Színes magyar. Széles! n: Mégtö n jég. Színes dán. K: naponta, f. hn. 6 és n. M: 8. f. io es f. 12: szultán fogságában. FÁKLYA 5—6: Nappali sötétség. Mag«. Széles! 7—8: Szélvihar. Színes óla*' —jugoszláv. Széles! 0: Mr. Hofcd szabadságra megy. Színes a merik* Széles! 10—11 (du. f. 6-kor): £n ( fi nagyapám. Magyar. 10—11 (cs» 8-kor): Germinal. Magyar—trandj Széles! 13 éven felülieknek! K: ru ponta f. 6 és 8. vasárnap f. 4. W. és 8. M: 8. 10 és 12: A megbütf csőitek, MISKOLC TÁNCSICS 5—6: Üresjárat. Magyarul hetivé szovjet. Széles! 7—8: Hitler élei' fiúkat, egy-egy fals bnne flíS1, kcszéió nyugatnémet. « miatt, fK'dig tudom, hogy nemr1*' ....... * • •- Des-" k épesek kihozni mást bang.sze-| ríikbő I. Hiba, megöreged I ok. Ezeket, már csak fényesíteni lohol. javítani nem. És a zenekart hívják erre is, arra is, mindenki számot tart rá. majd „köszönjük szépen, a viszontlátásra”. A gyáriaknak igazuk .van: így ez nem mehet a végletekig. De: valóban nincs| Sátoraljaújhelyen egyetlen szerv, intézmény sem. mely fontosnak tartaná zenekaruk megmentését? (pt) • t//0/ ide Tárható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet több írté kisebb havazással,] havasesőveL Mérsékelt szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem várba-] ló. Várható legmagasabb nap pali hőmérséklet mínusz 1— plusz i fok között. A Napjaink legújabb, .március! szama ismét gazdag tartalommal jelent meg. A iól kiválasztott verseken, novellákon kívül feltűnően sok a régóta várt glossza. Közérdekű problémákat tárgyalnák ezek a kis írások, hatásosan, és figyelmet kellően. A novella- termés között kiemelkedil Bará.th Lajos Fehérrel jelzett út'című írása, Sipkay Barna Napos asztal című elbeszélése, valamint Gulyás Mihály A bot című novellája. Tovább folyik a lap hasábjain a Varga. Imre által felvetett Irodalmi II- bomba vita. Ugyancsak a fo~ lyamatossságot tükrözi a népművelés válasz!, kereső kérdéseinek vitája is. amelyet ezúttal Varga Imre gyűjtött csokorba. Lunacsarszkjj Don QuiNyelvtudósok a Bodrogközben A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete most készíti hazánk nyelvészeti térképét Ezen az egyes nyelvjárási övezeteket tüntetik fel, és sok-sok ezer jellegzetes magyar szó előfordulási helyét, terjedési határát jelölik meg. A nagy jelentőségű munka megnyugtató ütemben halad, nyelvészeink szorgalmasan dolgoznak, gyűjtik hozzá az adatokat. Gyűjtőmunkájuk során hosz- szabb időt töltöttek Borsod egyik ősi települési helyén, a Bodrogközben. A Bodrogköz nagy-múltú vidéke még néhány évtizeddel ezelőtt is valósággal el volt vágva a világtól. As itt élő emberek sok érdekes szokást. szólást, mássrtt sess található szót őriztek meg a régi paraszti életből. Igen értékesek azok a szavak, amelyek a földművelés ősi formájával, a regi paraszti eszközökkel kapcsolatosak, s ma már igazán kihalóban vannak. A mai fiatalok sok mindenen mosolyognak, ami az idősebb nemzedék, a szülők, nagyszülők mindennapi életéhez valamikor még hozzátartozott. Így aztán a dolog természeténél fogva a legértékesebb anyagot a rigándi, a tiszaka- rádi, a karcsai, a karost, a pá- cini öregek szolgáltatták a 'Nyelvtudományi Intézet munkatársainak. akik gazdag anyag alánján készíthetik maid eS a Bodrogköz oytívésrHá térkép®. jote-járói, annak a Miskolci Nemleti Színházban történő bemutatójáról Antal Gábor írt. A filozófiai műveltség térhódításáról Sárközi Andor jelentetett meg publicisztikai írást. Oltyán Béla, Tamás Mihály újonnan megjelent kötetekről mondja cl véleményét. Valóban több pedagógus-ügynél! címmel Kordos László korábbi írására válaszol Gyárfás Űrire. Csabai Kálmán. Beledy Gyula, lankry Zoltán, Vali József rajzai és illusztrációi teszik színessé, változatossá a lapot. Jól sikerült véradás (Levelezőnktó I.) A Tokaj-Hegyaljai Állami] Gaadasag központjában jól sikerült, véradó napot rendeztek a közelmúltban. A gondos elö- k'ésrfíés meghozta eredményét. Reggel 8-tól késő délutánig] szünet nélkül jöttek a jelentkezők, hogy részt vegyenek a térítés nélküli véradásban. Az állami gazdaság dolgozói-j nak mintegy harminc százaléka. 111 ember adott ezen a napon vért. Lcs/vö Imre Tárcái olasz. Szelest líl evert feUlljetmcll K: naponta f. 5 óa 7. M: 5, t. 10 t 1*. 12: PJnocchió. SAGVAUI 5—6: A benzinkút bercegnój1 Magyarul beszélő svilncj szovjf 7 -8: A s/Jv labirintusa. CsehszJí vák. Széles! P 10: Tengerpart) v* kácló. Színes román. Széles! 1' naponta f. 5 és V, vasárnap f. \ kor is. MISKOLC? SZIKRA 5—6: Méhlclrálynő. Magyarul tol szóló olasz. Széles! i.R éven felt lieknekr 7—8: Va dallal ok a fede zeten. Színes .szovjet. 5—10: HltU élete. Magyarul beszélő nyugit' német. K: kedd, csütörtök. pénteV szombat, vasárnap f. 5 és 7. hétfő1, csak 7-kor. M: 8. 10 kor: Fűre lépi1 szab ad. MISKOLC riíT’ÖFI 5—6: Hattyúdal. Magyar. Széle*, 7—8: Ar. utolsó léi. Dán. Szél«' 0—10: A félelem bére. Francia. K hétfő, csütörtök, vasárnap f. 5 és 1 kedd, péntek, szombat csak 7-Vof M: 8. 10-kor: Fűre lépni szahad. , MISKO' < -TM*ot < A 5—6: MJ ketten férfiak. Szovj^ 7—3: Hattyúdal. Magyar. K: csü, tőrtől:, péntek. Szombat 6. vasaf- nap f. 4 és 6. M: 8. 10-kor: Misi (< Misiké. DIADAL 7—5: Istenek tanácsa. NDK. 1 (K lt: Az aranyernber. Színes magyaí K: kedd, vasárnap ti. 5 és f. ' szerda, szombat csak. f. 7-kor. W . f. 11 -kor: Ha eüt. a napocska. MíSKOLC-HAMOn 7---G: Fel a fejjel. Magyar. 10—1] Varatlan találkozás. Szovjet. Szr les! K: kedd f. 5. szerda, szómba 7. vasárnap f. 5 és 7, M: 8. 11-kof A tétlenért vadorzó. DIÓSGYŐR* TASAS filmszínház Március 5-én, 5 és 7 órakor, mar ctus 6-án csak du.- 5 órakor: / nagy riport. Amerikai, széles, kor határ nélkül. Március 7. 8-án. délután 5. 7 ói*0‘ kor: A félelem bére. Normál, fra*’ cla film. 14 éven alul nem ajánlj Március 9. 10-én. csak du. 5 órakor: Akik ellopták a Holdat. Szíj les. Lengyel mesefLlm. Korhatá1 nélkül. Március 8-án. délelőtt 10 órákéi matiné: Viharok bolygója.-oSZÍNHÁZ ßogfrics, ßühkxserc és Cserépfalu úttörőinek, vetélkedője A Súgván Eridre Kulturális lés sré (.gördült a. függöny. Mi-] Szemle eddig megszokott be-1 lyennek képzeled el a jövő] mulatóinak sorát -tarkítja ez évben az expedíció® őrsök vetélkedője. A községenként megrendezett, säfellemi vetélkedők első helyezést eléri, őrsei izgatottan. de reménykedő szívve) indultak a körzeti vetélkedőre. amelyet Cserépfalu művelődési otthonában rendeztek meg. A cserépfalui pajtások az autóbusznál már ismerősként köszön tötték,. lesegítették a bogácsi és a büldk- zsérci pajtásokat. E barátság régebbi keletű. Közös1 kirándulások előztek meg, melyet a Bükk csodás szépségű tájain akadályverseny, vagy barlang- kutatás közben kötöttek. A Pillangó, a Munka és a Harangvirág őre tagjai már a színpadon várták a kezdést. A három eeapajfcweeető még e»- fcéé htzáató sBsiá, tűdét; &mSaBaeáes*».. egyije közlekedési eszközét? Ki volt az elsó űrhajós? stb. Peregtek a kérdések, szaporodtak a ponlszámok. Utolsó forduló. Bogács és Cserépfalu úttörői nek pontszáma egj'eniŐ. A döntő tz.gaimas percei követ-1 kenlek Ismét egyezik a pontszám. A pirosmyakikandős paj-, .tások arcfi is piros a verseny1 lázától. Újabb kéi-dések. Végeredmény: egy pantezámmte győzött a bogácsi Pillangó őrs. Kemény mnn'ka volt. A zsúfo-j lásig megtelt, művelődési otthon felnőtt közönsége együtt izgult a pajtásokkal. A győztes őrs tagjai körülvették csapatvezetőiket, ujjongtak: boju-] tottak a járási vebéllicdóre Közben elment az autóbusz, és a kde csapat gyalog, de vi-| dárn énekszóval indult a kissé már tevasmasodó estébas ha-] MTSKOtCI fVEStZETI szaivaAy Március S: .Tát6k és Igazság. (P- Pethes-hérlet. Márdu» 6: Ar. írógép Cl). Bérlet- szünet. Magyarországi ősbemutató.| Március '/: Ar. ember tragédiája- DélutfJil T órakor. József A. líj- bérlet. Az írógép (este fa B>. Bér-; letsziinet. Március a: Anna-bAI (de. J#)>l Bérletszünel. Ar; ember tragédiái«: (5). Bérletszünet. Játék és Igazság, (este tét R). Dérjmé-bériet. KAMARASZlNmAZ Márrtua a—e-}g nincs tíőadáí Március 1- Bekopog a azerelami (7). Március S: Bekopog a szereidre (7). A Magyar Rádió és Televízió iniskfilcl slmliniáiuik orOsot’íi CA 188 méteres honámbosssos 18—10 óráig.) Megye) körkép. A háztáji állatállomány tejlet.«' téséről. Plesov: Kék szerenád. í.Félíogadáo: 8—li-ig.” Ismerkedjünk!... A nyolc osű tályos általános Iskola SO tw# ezelőtt) diósgyőri cl6n, PeikáSc, Megjelent a Napjaink márciusi száma A mezőgazdasági tanulóképzésről