Észak-Magyarország, 1964. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-28 / 74. szám

Az emberek is változnak Mezőnagymíliályoii Amelyik községben nem egy­mástól elszigetelt családok, ha­nem a szó valódi értelmében a közösségnek élő, azért tettekre is képes emberek laknak, sok mindent meg lehet valósíta­ni. Mezónagymihályon ilyen fé­le emberek vannak. Fejleszte­ni, csinosítani való akad elég a faluban. S amikor ilyesmire kerül sor. nem hiányoznak so­hasem a társadalmi munká­sok. Tavaly építettek két kilomé­ternyi járdát — eljöttek, segí­tettek. Létesült egy buszváró. Nagy szükség volt rá. hát akadt elég munkáskéz;.. Né- gyesi Márton tanácselnök pon­tos számot is mond: 55 forint értékű társadalmi munkát végzett az elmúlt évben egy- egy lakos. S az idén? Milyen tervekkel vágtak neki az 1964-es évnek Mezőnagymihályon? járda a napos oldalon ... A községi tanács úgy hatá­rozott, hogy még két fedett autóbuszvárót létesítenek, s 149 ezer forint értékű járdát építenek. — S az idén elérjük: minden utca egyik oldalán lesz már gyalogjáró — mondja öröm­mel a vb-elnök. — Nincs-e vita abból, hogy melyik házsor elé kerüljön a járda, kik legyenek azok, akik kilépve a házból nem merülnek bokáig a sárba? A tanácson elmondják, hogy az új járda mindig a „napos oldali-a” épül. S mindig eljön­nek segíteni azok is. akik szem­Szabad a meghívót« Endrődi István rajza Mérgeskígyó-lakoma Texasban Valóban stílszerűnek tűnik a hír, hogy a texasi Big Spring- ben 82 vadász vett részt az évente megrendezésre kerülő, hagyományos csörgőkígyóva­dászaton. A hétvégi vadászat zsákmánya több mint egy ton­na súlyú volt A kígyókból ki­fejték a mérget. megölték, majd megsütötték őket. hogy az ötezer néző megkóstolhassa a sült csörgőkígyó-szeleteket. Egészségükre váljék! Csipkelődj ünk NEM LETT KIVÁLÓ DOLGOZÓ — Miért vagy úgy elkeseredve? Ne is kérdezd. — De kérdezem. — Nem lettem kiváló dolgozó. Pedig már kerek tiz éve, hogy a gyárban vagyok. — Látod, ez az! — Biztos nem tetszik a pofám valakinek!?! — Szó sincs róla. — Hát akkor? — Csupán arról van szó, hogy le tíz éve csak vagy a gyárban, a kitüntetettek meg dolgoznak. TIZ FILLÉRREL TÖBBET KERES — Nem tudom mi történt, hiszen olyan jó barátok voltak. — Valóban, barátságuk példakép volt az üzemben. — Én tudom, mi az elhidegülésük oka. — Halljuk! — Az egyik megtudta, hogy a másik évek óta többet keres tíz fillérrel. Azóta nem állnak szóba egyinással. ö IS SZAKSZERVEZETI TAGNAK TARTJA MAGÁT ben laknak. Mert hiszen a jár­da végül is mindenkié... Tervek, elképzelések Úgy látszik: a legfontosabb t.éina mégiscsak a községfej­lesztés. Minduntalan visszaka­nyarodunk hozzá. Az elkövet­kező két év fő feladata itt a villanyhálózat bővítése. — Legalábbis nagyon sze­relnénk, ha két év alatt telje­sen befejezhetnénk a villamo­sítást — mondja Négyesi Már­ton. Gondolkoznak törpevízmű létesítésén is. Van a községben egy bővizű kút, 180 litert ad percenként, két tartály segíti régével 8—10 közkutat lehetne építeni. Ahol „szorít a cipő” Természetesen aikadnak jócskán gondok is. Igen nagy szükség volna például új tan­termekre. Jó ideig egy régi kovácsműhelyből átalakított épületben is tanítottak, ma az tölti be a politechnikai műhely szerepét. S helyszűke miatt a művelődési otthonban is taní­tanak. Nincsen orvosi lakás. Ami­ben most az orvos lakik, tu­lajdonképpen a vb-titkárt il­letné meg. S nem felel meg a korszerű követelményeknek a rendelő sem. Még 1900-ban épült, ideiglenes megoldásként. Víz sincsen benne. Gelejről is idejárnak a betegek. Naponta 80—90 ember megfordul itt, kevés a hely. A távlati tervek között tehát ennek orvoslása is szerepek Változnak az emberek is Nemcsak a község fejlődik, szépül; megfigyelhető egy má­sik folyamat is. Igaz: legin­kább az veszi észre, aki légen itt él már, ismeri az embere­ket, foglalkozik velük, s ügyes­bajos dolgaikkal. Kis jelek, apró mozzanatok, néhány szo­katlan megnyilvánulás — eze­ken mérhető le az egész. Vál­toznak az emberek is... Azelőtt egy-egy gyűlésre alig tudták összehozni az em­bereket Ma pedig: dolgoznak a tömegszervezetek, működé­sük, tevékenységük nemcsak formális. A rendezvényekre 1 önnek már maguktól is az emberek. Egyesült a község két termelőszövetkezete, s a kezdeti nehézségek után tevé­kenysége felfelé ívelő. Röviden úgy is mondhatnánk: a falu lakói mind jobban érdeklőd­nek a közösség dolgai iránt. (Gyárfás) Mérik a pálinkát Közeledik a htfsvét. Sok vendéget várnak minden házhoz. Fellendült a nyékládházl szeszfőzde for­galma is. A környező községek termelői egymás után hozzák a törkölyt, melyből Szántó József jóféle kisüsüt készít. (Foto: Szabados György.) gaz, lázas munka még nem folyik a Budapesti Nemzetközi Vásár terü­letén, de már elkezdődött az élet a Városliget öreg fái kö­zött. Kétszeresen mozgalmas mostanában a környék. Haj­naltól délig és déltől estig ka­tonás, kemény csizmacsatta- násoktól és harsány vezény­szavaktól hangos a felvonulás­tér. Fegyveres erőink alakula­tai készülnek itt szorgalmasan BNV idoTaJWrt,. Várható időjárás ma estig; ([változó mennyiségű feihőzet, hiéhány helyen esővel. Mérsé­kelt, időnként élénk szél. Eny- >he marad az idő. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let 12—16, az ország déli felé­iben 16—20 fok között. Tanganyika. Nigéria. Etiópia. Főleg mezőgazdasági terméke­ket jeleztek és erdőgazdálko­dási berendezéseket. Minden talpalatnyi helyet kihasználnak, hiszen szapo­rodnak a kiállítók, de a vásár területileg nem tud terjesz­kedni. Több új pavilon épül az elavult régiek helyett. - Ezemégyszáz négyzetméte­res lesz a lengyelek kiállító csarnoka. A legmodernebb „vásárváros” pavilonjai. Kétszázhatvanezer négyzet- méter területet kell rendbe­hozni. A téltől megviselt kör­nyéket parkosítani. És bár még mintegy ötven nap áll a vásár igazgatóságának rendel tárgyakra. V alamennyi pavilont fel­újítják, modernizálják a világítási berendezé­seket. Szükségesnek bizonyult felépíteni egy új trafóházat, HÍREK deni a munkákat, nehogy kicsússzanak az időből. Az idei Budapesti Nemzet- „ , az április 4-i díszszemlére. Né- közi Vásár nagyobbnak, rángó- építkezési módszerrel készüL hány száz méterrel távolabb a sabbnak Ígérkezik valamennyi Teljesen előreavártott idahunyad vár patinás tar- eddiginél. Már a jelentkezések bői fMyszta^^relik öS nyai figyelik: hogyan alakul- is ezt mutatják. Jelenleg har- Mindenhol üve^, hogy írénél nak. változnak, szépülnék a minckét ország jelentette be több fény essen a kiállított részvételét Az eddigi rekord ■ ■ ­huszonhét ország kiállítója volt Ez évbon 24 ország nem egyéni kiállítóiéit küld, hanem országát képviselő cégekkel jelentkezik. Idén először mu­tatja be hazájának termékeit kezesére, más most el kell kéz- az Egyesült Arab Köztársaság. inert a régi kapacitása nem bírta a nagy megterhelést. A vásár napi energiaszükséglete 3,6 megawatt. Egy közepes nagyságú város egy napi ener­gia-felhasználásának felél meg. Szebb lesz a főiér szökőkút- ja. Váltakozó színű fényforrá­sok világítják meg a zuhogó vizet Az idei vásár rendezésében lesz még egy érdekesség. Az igazgatóság sokkal nagyobb súlyt helyez az idén a magyar szakemberek tapasztalatcsere lehetőségeinek kiszélesítésére. Intézkedést hozott, hogy öt délelőtt csak a szakemberek részére legyen nyitva a vásár. A lehetőségekhez képest maxi­mális számú szakmai bemuta­tókat terveznek, hogy minél több új géppel, modem eljá­rással ismerkedhessenek meg a gyárak, vállalatok képviselői. A kiállítások ez évben lesz- nek először teljesen szakosítot­tak, függetlenül a gyártó cég­től. Ez azt jelenti, hogy vala­mennyi könnyűipari terméket, legyen az akár kisipari, akár nagyipari produktum, a köny- nyűiparf pavilonban mutatnak be. — ÜNNEPÉLYES külsősé­gek között osztották ki a sá­toraljaújhelyi járásban a 16. életévüket betöltött fiatalok személyi igazolványát. Sáros­patakon a Rákóczi Gimnázium dísztermében egyszerre 350 if­jú vette át a személyi igazol­ványt, s számukra a KISZ- szervezet műsoros estet rende­zett. *— JAVÜLT a megye beteg­ellátása. Tavaly 48 orvost irá­nyítottak Borsodba, s tizenki­lenc orvos-egyetemi ösztöndíj létesült. — KIBŐVÍTETTÉK Tisza karúdon az Vj Élet Termelő- szövetkezet öntözőberendezé sét. Ezzel lehetővé válik, hogy az új gazdasági évben a szán­tóterületnek csaknem 20 szá­zalékán, a tavalyi 300 holddal szemben már 600 holdon foly­tathatnak öntözéses gazdálko­dást. — KÖRÖM határában má­jus végére befejeződik a helyi hőforrás vizét hasznosító pa­lántanevelő telep építése. Tévedés — Kifizeted a ta.gdíjat? — Majd ha megtiapom az segélyt. szb-töl a szakszervezeti FORMALIZMUS — Beiratkoztál a könyvtárba? — Be. — Vettél ki könyvet? — Vettem, ötöt. — No jó. Akkor szépen beírom a brigádnaplóba, hogy a kulturális vállalásnak valamennyien eleget tettünk. — Holnap visszavihetem a könyveket? <-! Vissza! B. L k_. -u ‘— SZIPKA József, hazánk moszkvai nagykövete csütör­tökön délben baráti találko­zón látta vendégül a szovjet sajtónak azokat a képviselőit, akik a szovjet párt- és kor­mányküldöttség magyarországi látogatásáról fogják tájékoz­tatni a szovj.et, közvéleményt — OTTO GROTEWOHL, i Német Demokratikus Köztár­saság minisztertanácsának el- nőké a 70. születésnapja alkal­mából kifejezett jókívánságok­ért táviratban mondott köszö­netét Kádár Jánosnak, a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány elnökének. — KERTÉSZETI szakközép­iskola nyílik szeptemberben Tolcsván, egyelőre az általá­nos iskola épületében. Az is­kolában elsősorban a szőlőter­mesztéssel és a borkezeléssel kapcsolatos ismereteket sajá­títják majd el. — A VEGYIPARI Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége pénteki ülésén Bükkösy István osztályvezető beszámolója alapján megvitat­ta a vegyipari üzemek mun­kásvédelmi és baleseti helyze­tét. — A MINISZTERTANÁCS a fővárosi, a megyei és a megyei jogú városi tanácsok vb-elnö- keit csütörtökön és pénteken értekezletre hívta össze. — A POSTA soronkívül új emlékbélyeget ad ki. Az ifjú­sági vívóvilágbajnolcság alkal­mából — a Magyar Vívószö­j vétség 50 éves fennállása em­lékére — március 30-án kéi.fo- I rintos bélyeget hoz forgalom­ig I' ég öívein nap és meg­nyílnak a vásár kapui. A rendezőség addig is egyre fokozottabb tempóban dolgozik. A most még elhanya­golt. sértányok, vendéglők be­népesednek és május Í5—25-ig a vásárlóktól, érdeklődőktől lesz hangos a Liget. ßSZAKM AGY ARORSZ AG A UfidTKr SroHnllfit» Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: sárközi Andor Szerit esst őségi Miskolc, ranaeshár tfte 8. Telefonszámok: Titkárság: 16-866. Kultúrrovatl 16-061. ipari rovat: 16-035. Pártrovnll 16-076. Mezőgazdasági rovat: 63-687. Sportrovat: 10-048, Belpolitikai ro­vat, panasz ügyek: 16-046. Kladlat Borsod megyei Lapldadö Vállalat Felelős kiadó: Bíró Péter Kiadóhivatalt Kossuth utca 11. Telefon- »6-161. Hirdetésfelvétel: Széchenyi utca 15—M. Telefon: 16-213. Terjeszti o oosta Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Indexszám: MUflsa Készüli a Borsodi Nyomdába*. Kelelőa vezető: Méry György

Next

/
Thumbnails
Contents