Észak-Magyarország, 1964. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-19 / 66. szám

CsStSríSfe', 1964, március 19­ESZAKMAGYARORSZAG T HIRDETÉSEK Még egyszer a labdarúgás nyitányáról ÁLLÁS Százezrek várták izgatottan a rajtot, százezrek intézték Otthonukban a vasárnapi ebédidő előrehozását hogy ott lehessenek a pályán, végre bajnoki mérkőzésen láthassák kedvenceiket. Nos,. ezúttal közbejött „valami”. Régi „is­merősünk”, „aki” december elején látogatott meg először bennünket, és a március eleji, napok, alatt lassan búcsút mondott, újból visszatért hoz­zánk. Fehérszínú, porcukorra emlékeztető valami, amit köz­nyelven hófiak hívnak. Decem­berben, januárban, sőt, febru­árban is örömmel köszöntöttük a téli „áldást”, hiszen a téli sport hívein kívül gyerekeink ródlizását és egyéb szórakozá­sát biztosította. A váratlan jö­vevény azonban nagyon elke­serített bennünket. Sok mér­kőzés félbeszakadt miatta, sok labdarúgó pályát használha­tatlanná tett., egyszóval olyan vendéget kaptunk, amilyenre már nem számítottunk. Rossz­kor jött, soha rosszabbkor ... * A népkerti fák roskadoznak a hőmennyiség alatt. A pályán izgatottan szaladgálnak, a. ve­zetők, kocsikat kérnek a. leta- ka,vitáshoz. Tíz óm tájban jön az értesítés• minden kocsi a. város utcáit, ús ez országutakat takarítja. A vezetők, a két csapat játékosai és a játékve­zetők szomorúan veszik tudo­másul ezt a bejelentést. Elma­rad a mérkőzés, a. szurkolók lassan hazaszállingóznak. Az egyik tisztáson kisfiúk — le­hettek vagy húszán — hóem­bert fabrikálnak, s akik nem férnek hoSzá a. készülő „re­mekműhöz'", hóUlbda-csatát vívnak. Figyelem a. kisfmkat, nevetnek, vidámak, nekik jól „jött” a. friss hó. Egyszeresük abbamarad a. hóember-készí­tés, mert megérkezik a kis Pisti egy nagy labdával. Ka­pukat készítenek és megkez­dődik a futballmérkőzés. Ne­kik nem számított a hó. vidá­man fociztak, ők megtartották a „nyitányt”... sfc Aggódó arcú szurkolók ezrei igyekeztek vasárnap ebed után a diósgyőri stadion felé. Lesz mérkőzés, vagy elmarad — ezt olvastam 1c arcukról. Való­sággal futottak a pályára, és amikor látták, hogy a vonala­kat sötét porral húzzák ki, va­lamennyien megnyugodtak. A sportkör vezetői ott álltak a pálya szélén, intézkedtek, se­gítettek, hogy „üzemképes” le­gyen a pálya. Fáradozásukért minden dicséretet megérdemel­Továbbra Is veretlenek zz ózdi ökölvívók Ózdi Koliuez—Kiskunhalasi MEDOSZ 12;8 (Tudósítónktól.) ózd, 800 néző. V.: Berkecz, Habony. Az NE n-es ökölvívó baj­nokság negyedik fordulójában is megtartottó veretlenségét az Ózdi Kohász együttese. A baj­nokság nyitánya előtt arról tájékoztattuk az ökölvívó sport barátait, hogy ilyen lelkesedés soha nem volt tapasztalható az ózdi ökölvívók készülődése sorén, mint. ezúttal. Köves! József edző, akkor! szerény nyilatkozatában elmondta, hogy szeretné, ha fiai becsü­lettel megállnák helyüket a bajnokság küzdelmei során. Az ózdi ökölvívók eddigi mérkőzéseiken bizonyítottak. Határtalan lelkesedéssel, amely tudással is párosul, eddig négy nehéz ellenfelet, győztek le, és veretlenül állnak a baj­nokság élén. Még három mér­kőzés hátra van a bajnoki küzdelmekből, de az eddigi teljesitprények máris igazolják a jó felkészülést., a szakszerű irányítást. A legutóbbi, kiskunhalasiak elleni találkozón Jóbl, Berki, Vincze, Tulaí, Kunkli és Kosz- ta győzte le ellenfelét. IvánszkI A Népkertbéa lesz; MVSC-Gvöri MAV-DfiC találkozó A vasárnapra kitűzött MV- 5C—Győri MAY-DAG NR J i-s mérkőzést a Szirmai úti íályán akarták eredetileg le- jonyoiítarU, de a játéktér a n ér közéé megtartására alkal- natlan, így a találkozó a nép­iért! sporttelepen lesz, vasár­lap délután fél 3 órakor. D 85. percben lőtt pillái győzötl Rómában ez MIK MTK—Feuerbabcse Góllövő: Kuti. Jók: Kovalik, Készéi, Dan- szki, Vasas, Laczkó. nek, sikerült a pályát olyan I állapotba, hozni, hogy nem! volt akadálya a mérkőzési megtartásának. * Nem túlzás, ha. azt állítom, hogy régen láttam, a DVTK-fj ilyen nagyszerűen játszaniA mint ezúttal. A .90 percből többi mint 70 az övék volt, valóság-j gal ,.megszédítették” neves el­lenfelüket. Pompás támadá­sok, nagyszerű rolmmok je!Ie-| mezték a. mérkőzést, csak éQy\ hiányzott, a labdarúgás sava- borsa, a gól. Pedig de tsoícszorl volt sakk-matt a Vasas Vé-\ delme. Ne csak a. itap«/áfcrc| gondoljunk, hanem azokra, aj biztosnak vélt helyzetekre, amelyek kihasználatlanul m.a-§ rad.tak. Igazai kell adnunk c: egyik szurkolónak, aki. a mér-1 kőzés végén így vélekedett A —- Ha. a. labdarúgást úgy pon-j t.oznák. mint a birkózást, papin a tornát, akkor nem lett vol-\ na, egy percig sem vitás a győ­zelmünk ... Sajnos, nem ígyj csinálják. * Külön dicséret illeti s diós-l győrieket ragyogó erőnlétük-] éld.. Végig bírták a nehéz tala­jon lejátszott mérkőzést, ésl ami a legdöntőbb, ebben a te­kintetben magasan fölötte áll-! tak a Vasasnak. A DVTK tak­tikája is kifogástalannak bizo­nyult. A játékosok ' igen jól] hajtották végre Nagy György elgondolását, mégis azt keil| mondanunk, hogy nem min­den történt úgy, ahogyan el-j képzelték, mert hiányzott, az aj néhány gól a Vasas kapujából, amelyet a játék alapján feltél-| lenül el kellett volna érniök. Mindenesetre megnyugtató ai teljesítmény a továbbiak] szempontjából. * A diósgyőri találkozóról mcg| csak annyit: kár, hogy a fővá­rosi csapat cgy-két. játékosa — I gondolunk itt elsősorban Far­kasra és Matheszra —, néha elragadtatta magát, és ezzel „kivívta" a sportkedvelők ha-| ragját. Pedig a szurkolók ezenj a mérkőzésen jól „viselked­tek”, Buzdították csapatukat, s nem hallottuk a játékosok szidását, becsmérlését. Hogy éz mégis bekövetkezett, annak] kizárólag a Vasas említett já­tékosai voltaik az előidéz»!. * JVB I B-s csapataink közüli csak az MVSC jó,tszotta. le c,j mérkőzését. Méghozzá vagyoni jól játszottak és küzdöttek, aj fiúk. Az első félidőben még j kiegyensúlyozott volt. a játék. de szünet, után óriási fölény-j be került az MVSC. Itt is cgyl hiányzott a gól... Pedig! lett volna alkalom akár több! gól szerzésére is. de nem siíce-l riilt. A mutatott játék biztatói volt a jövőre nézve. Leskó Pál A Miskolci . Patyolat Vállalat, azonnali belé­péssel felvesz TMK és energetikus munkakörbe GÉPÉSZTECHNIKUST. Jelentkezés: Miskolc, Győri-kapu 48-5Ö. B.-A.-Z. m. Vastömegcfkkgyártó Vállalat, Mezőkövesd, Rozmaring u. 29. sz. alatt lévő központi iro­dájába terv- és. statisztikai munka­körbe ipari, mérlegképes könyve­lői vagy közgazdasági technikumi oklevéllel rendelkező — gyakorlott — munkavállalót keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalatnál sze­mélyesen vagy írásban. Fizetés megegyezés szerint. ____ 13483 A Miskolci Köztisztasági Vállalat Miskolc, Major u. 2. szám, gázmes­teri képesítéssel rendelkező férfi dolgozót felvesz. 13743 A Mátraaljai Szénbá­nyászati Tröszt Külfej­tési Üzeme, Rudabánya, felvesz erősáramú vil­lanyszerelőket. Jelent­kezni lehet személyesen Rudabánya, Erdő-szállá­son, vagy telefonon: Ru­dabánya 41 sz. alatt. Szállás és naponkénti háromszori étkezés biz­tosítva van. Ax Eszakmagyarorsságl Vízügyi Igazgatóság felvételre keres a szalonnái főépítésvezetőségre fö- építésVezetői beosztásban kiemelt fizetéssel mély- és magasépítésben jártas mérnököt vagy technikust. Az igazgatóság Szalonnán 2 szoba. Összkomfortos, készenléti szolgá'.ití lakást biztosit, jelentkezni lehet: Eszakmagyarországf Vízügyi Igaz­gatóság, Miskolc, Vörösmarty u. 73 /b., Igazgatóhelyettes főmérnök­nél.________________________ 13740 * Lakatosokat azonnal felvesz az Eszakmagyarországi Földtani Ku­tató-fúró V. Miskolc, József A. u. 63. Sz. __________________________ 13749 G yakorlott gyors- és gépírót azonnal felvesz/ az Eszakmagyar- órszágl Földtani Kutató-fúró V. Miskolc, József A. U. 63.___ 13749 F elvételre keresünk kifejezetten jó, gyorsíró gyakorlattal rendel­kező gyors- és gépírónőt, — He­lyettesítésre felveszünk képesített, gyakorlattal rendelkező áru- és anyagkönyvelőt:. Jelentkezés á gyár főkönyvelőjénél. Miskolci Betonárugyár, József A. u. 27. sz. FELVÉTELRE KERESÜNK esztergályos szakmán, kasokat, 1 kőművest és 3 segédmunkást, azon- nalra. Jelentkezni lehet: Cementipari Gépjavító, Miskolc-Héjöcsaba, Mésztelep u. Munkaügyi osztály. GöUffak és remények a diósgyőri női kosarasoknál Edzési napon látogattam meg a Kilián Gimnázium tor­natermét. Mielőtt a női NB T- qs csapat megkezdené a mun­kát, fiú mérkőzéseket nézek Végig. Néhány tehetséget játe- kóE akad , mindegyik csapat­ban, lehet, hogy néhány év mülVö ’ NB-s mérkőzésekén láthatjuk majd őket. A női csapat Kamarás István testnevelő tanár, mesteredző irányításával tartja edzését. Az edzés alatt Papp Józseffel, & kosárlabda szakosztály ve­zetőjével beszélgetek Vissza­idézzük azokat a találkozókat, amikór a DVTK női csapata egyik esélyesként szerepelt, a magyar bajnokságban, és egy mérkőzésen múlt, hogy nem az első, hanem á harmadik he­lyen végzett. Éveken át a vidék legtöbb csapata volt a DVTK, most vi­szont, gondjai vannak a szak­vezetésnek. Hogy miért? — Több kiváló játékosunk­ról lé kellett mondanunk — tájékoztat Papp József — Né- methyné és Szeghalminé anyai örömök, elé néz, érthető, hogy rájuk egyelőre nem számítha­tunk. Viszont, még most is ért­hetetlen szamunkra, hogy Hórváth Éva és Bartha Irén miért nem jár edzésekre, mi­ért hagyta cserben az együt­test. Az utóbbiak példát ve­hetnének Kamarásnéról, Judt- héról és Vinyeirői, akik fia­talokat, megszégyeiu’tö lelkese­déssel edzenek, és készülnek a bajnokságra. Bizony, eléggé tatai a csa­pat; átlaga, sok kislánynak kell még kiforrni ahhoz, hogy be­érje a legjobbakat, Vége az edzésnek. Kamarás Istvánnak teszek lel kérdése­ket. "• Milyen a, csaja! összeté­tele? Sikerült a csapat „ma­gasságát.” biztosítani — vála­szolja. Bár nagyon megfia­talodott, az együttes, mégis re­ménykedve várom a rajtot. Úgy érzem, az alípos felké­szülés során, amelynek egyik legfontosabb része a jó közös­ségi szellem kialakítása volt, sikerült összehozni a gárdát Ha a csapat egyembe-ként dol­gozik és játszik, nem lehet na­gyobb baj. —. Kik alkotják aj NB I-es csapatot? - j — Kamarás Istvánná, Judt Istvánná, Horváth Erzsébet, Ruszkai Katalin, Cserpák Márta, Viny^i Irén, Leskó Magda, Sztéhlik Tűnte, Lugo­si Katalin, Szabó Ketilin, Dől­tek Mária. A fiatalok lelkiis­meretesen edzenek, bízom bennük. — Mit vár a tavaszi szezon­tól? — Ha az itthoni mérkőzé­sek többségéi sikerül meg­nyernünk, nem lehet nagyobb baj. Ősszel már számítok né­hány pótlásra, és akkor a me­zőny közepén Végezhetünk. Hangsúlyozni kívánom, hogy a felkészülési idő nem volt. ele­gendő a fiataloknak ahhoz, hogy a technikai és a takti­kai elveket, tökéletesen elsajá­títsák. hiszen többségük csak most szerez NB I-és rutint. Ennek ellenére bizakodva te­kintek a nyitány , elé. Kamarás István 17 éve ta­nítja a kosárlabdát, a Kilián1 Gimnáziumban és a DVTK- nál. Működése során sok ki­váló eredmény fémjelezte nagyszerű munkáját, sok vá­logatóit. játékos került ki kezel alól. A kosárlabda sport, diós­győri hívei tudják, hogy a mostani csapat még nem ké­pes kimagasló teljesítményre. Azt is tudják azonban, hogy néhány hét; alatt összeszokik a megfiatalított csapat, és akkor majd sok örömet, szerez a ko­sárlabda sport barátainak. U» Gépésztechnikust keresünk évi gyakorlattal. Vasipari lítsz, Miskolc, Partizán u. 7. Jelentkezni a műszaki irodában. 13741 A Borsod megye] Húsipari Válla­lat férfi segédmunkásokat és köz­gazdasági technikumi végzettséggel rendelkező munkaerőt bérelszá­moló munkakörbe azonnali belé­pesse! alkalmaz. Jelentkezni lehet: Miskolc, Vágóhíd u. 16. sz. alatt. Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres diósgyőri és tiszaszederkényl munkahelyeire lakatos, kovács, he­gesztő. csőszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Keresünk to­vábbá munkavédelmi vizsgával rendelkező munkavédelmi előadót. Jelentkezés március 16-tól 21-ig Miskolc. Diósgyőr kerté;?.! ele ni le- gényszállö (Hámor étteremmel szemben) vagy Budapest, VT., kér.. Paulay Ede u. 52. alatt, 302 A Bomort Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalót (sizrclienyi u. 115 j azonnali b lépéssel keres szakké­pesítéssel és gvakorlattal rendrt- kozfi kirakatrendezőt. 13744 J \ Érettségizett, legalább 2 éves admi­nisztrátori és gépírói gyakorlattal rendelkező dolgozót keresünk, számlázáshoz. Érdeklőd­ni lehet az admin, veze­tőnél. Telefon: 36-355. Nagy húsvéti óravásár március 15—28-ig. * ÓZD Vöröshadsereg útja 13. sz. alatti óra és Ékszerbol­tunkban. Márkás svájci, szovjet és német órák nagy vá­lasztékban. A Borfeo'd-Heves megyei Vas- és Műszaki Nagykereske­delmi Vállalat és a Tudományos Ismeretterjesztő Tár­sulat, a közönség tájékoztatása céljából ismeretterjesztő előadássorozatot tart 1964. március 19-én 19.30 órakor. Előadás helye: Értelmiségi Klub, Miskolc, Széchenyi utca 16. Előadás címe: Háztartási ruhatisztítás gépesítése. Mosógép, centrifuga, elektromos vasaló, vasalógépek ismertetése. Belépődíj nincs. Mindenkit szívesen lát a Borsod-Heves megyei Vas- és Műszaki Nagykereske­delmi Vállalat, Miskolc. Keresünk azonnali belépésre ka­tonai idejüket leszolgáJt, jól kép­zett 1 fö motorszerelőt, l fő kovács szakmunkást, bérezés megegyezés szerint. Napi egyszeri étkezés# és munkásszállást biztosítunk. Észak- magyarországi Földtani Kutató- * fúró Vállalat putnoki Üzemveze­tősége. __ 13611 B entlakó mindenest azonnal fel­veszek. Grósz, Horváth L». u. 13. ADÁS-VÉTEL Warszawa személygépkocsi prí­ma állapotban, rádióval eladó. Dr. Tóth, Tiszalúc, telefon 15, 6787 Fehér, zománcozott asztalíúzhely eladó. Miskolc, Miklós U. 8. 13682 Jótállásos Budapest televízió be­tegség miatt sürgősen eladó. Meg­tekinthető: Baicsy-rZsllinszky utcai telet ízi ószerv ízben. 9811 LAKÁS-INGATLAN Ernőd, Patak u. 51, számú kis családi ház beköltözhetően eladó. Üj, kiliáni kétszobás szövetkezeti la kast cserélek garzonért. Érdek­lődni: hétköznap 16—17 óra között: 34- 775. _ 13702 S zoba, konyha, meilékhelyiséges ház eladó Ónodon. Érdeklődni Pe­tőfi u. 20. szám alatt, vagy Óno­don, Nyéki u. 14. 13671 Fiatal házaspár kisgyermekkel üres albérleti szobát keres. ..Há­zaspár” jeligére a miskolci Hirde­tőbe. Széchenyi ti. 83. 13678 Bútorozott szoba gyermektelen házaspárnak kiadó. Tatárdomb. Muhi u. 21. Fábry Kálmán._ 13659 ~ Beköltözhető ' ház eladó. Felső­avas. Hidegsor 517. 20 ezerért. 13667 Lakást adok magános nőnek vagy nyugdíjasnak. Széchenyi u, 49. Bent a közben, 53, Sz. kapu. Beköltözhető kétszobás házat, ke­resek G1ÓS2-kit érőtől a stadionig. üjdtósgyőr,_ Gépész U. 21. _ 9802 Keresek azonnal egyszobás kom­fortos lakást kcltségmegtéritéssel, esetleg üres albérletet. Telefon: 35- 200. _ _ 6800 Elcserélném ózdi 2 szoba össz­komfortos főbérleti lakásomat miskolcira. Érdeklődni lehet 8—• 16.30-ig miskolci, 36-311 telefonszá- mon, Zimmérmannái. f*sős Termelői BOE kapható Miskolcon, az Ava­son Mélyvölgy. Csabai-sor 239. Din ka 16 Ft. literenként Ezerjó 20 Ft 25 literen felüli mennyiség­nél. 13507 Tekintse meg! Március hó 22-én megrendezésre kerülő, látványos játékáru bemutatónkat A MISKOLCI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT 12-es számú játékboltjában. Széchenyi u. 23. szám alatt. VEGYES Gorája! kiadó. Ujdiösgyőr, Gépész u. 20. . ___.__________ 9803 K crtésrek figyelem i Virághoz, hollandi ágy. konyhakert haszno­sításéhoz szakembert keresel:, eset­leg társnak, beinduláshoz minden készen. Bürget, Szikszó, Balogh tér 2. 12627 Mély fájdalommal tudat- luk. hogy a szeretett jó édesanya, nagymama és jó rokon özv. TöTtT kALMANNS Mát,hé Anna életének 74. évében elhunyt. Temetésé március l!>-én. dél­után 1 Örskor a Mindszenti temető ravatalozójából. A gyáazolö család mm NYITVA: 10 órától IS éráig:! ' Nagy ftósvétí bizsu- és ajándékvásár március 15—28-íg. Tziéses hazai és külföldi bissuéruk. indiai és kínai aján­déktárgyak kaphatók Óra és Éksíérbeltuftkban, Sátorul íiiuihdv Ady Endre tér 2. Mély fájdalommal ludah luk. hogy n kereteti fe­leség., édesanya, nagymama és jó rokon SZABÓ IMRfNf Handke Erzsébet életének 66 évében, hossiú szenvedés után elhunyt. Te­metése március 20-án. dél­után 3 órakor & diósgyőri Pax-bÓL A gyászoló csatád KÖSZÖND! N V It V ANITAS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek as to barátok­nak. akik űrága halottunk, Sfekibidmsfcki Józs^fné Dobi Julianna temetésén meg- jelentek. «írtAra virágot he­lyeztek. s; ezzel nagy í&v dalműnké* enyhíteni igye­keztek. Külön köszönefüiv két feiezsük ki a Béke téri ‘Bányászati stakipsrl Válla­lat vezetőségének és doigo- nŐlnak, a Nagyvétby utcai áll. t&k m 0. TV7? OS?- tályának. valamint a szülői murűcaköíöfc&égnck a gyászoló m!ád

Next

/
Thumbnails
Contents