Észak-Magyarország, 1964. február (20. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-02 / 27. szám

6

ESJ5AKMAGYAKOR8ZAG

Vasárnap, 1581 február &

I

Kennedy igazi gyilkosát még mindig köd rejtegeti. A tisztességes amerikaiak fokozódó türelmetlenséggel követelik a „furcsa köd” eloszlatását. Igaz, Warren főbíró és bizottsága (első képünk) buzgón tevékenykedik. Ámde Texas, ahol a gyilkosság történt, a neofasiszták, a „veszettek”, a johnbirchisták és az ádáz faj- vrtók fellegvára. Ök pedig szeretik a — furcsa ködöt.

. Es Bill Decker, a texasi fő- sheriff, mit szeret? Ő és vezérkara mindeúekelőtt a „sztárfotókat szereti. Elborzasztó ama magazinképek sokasága, amellyel hivatali szobájának falait díszíti. (Második képünk.) Ez a sheriff talán akkor is műgyűjtő hajlamait szolgálta, amikor megölték Kennedyt. s amikor a gyanúsított Oswald forró ólmot kapott Jack Ruby bártulajdonos revolveréből.

E. KOVÁCS KÄLMÄN:

AFESTES

ta a létrát, meg a vödröt, amiben a pemzlik voltak.

Nem sokat kérdeztem, csak mentem utána. A mesterem kinézett egy jobbnevű utcát, s mindjárt bevonultunk a sarokházba.

— No, kiáltson — szólt a mester, ahogy a létrát, meg a vödröt leraktam az udvar közepére.

Nem kérettem magam, jól nekieresztettem a hangom:

— Huj, huj. hajrá! Huj, huj, hajrá! — kiáltottam kétszer is, hogy tessék a mesteremnek.

<— Nagy szamár maga, fiam — szólt rám —, nem katonának vettem magát, hanem szobafestőnek, hát azt kiáltsa.

De erre már nem került sor, mert jött a házmester és kikergetett bennünket.

A következő udvarban sorstársra bukkantunk.

— Asztalos, asztalos — kiabált egy zöldkötényes iparos, gyaluval a hóna alatt.

— Szobafestő, mázoló, szobafestő. mázoló! — kiabáltam én is. Végre a tizedik házban felhívtak bennünket a harmadik emeletre. — Ezt a kis sámlit gondoltam átfesteni, ha megalkuszunk — mondta a gazdasszony. — Mert ahogy megvolt eddig, meglesz ezután is — ijesztett ránk, hogy ne kérjünk sokat.

— A festék egy pengő, a munka nyolcvan fillér — szólt a mesterem.

— Az sok. annyit nem reszkírozok. de ha a szemétládát

is hozzáveszik, nem bánom: maguknak is élni kell...

Az első keresetet megköpködte a mester: — Apád-anyád idegyüjjön! S búcsúzáskor kezembe nyomott negyven fillért, hogy bőségesen táplálkozzam, mert az rendkívül fontos,

M

ásnap jobb helyre keveredtünk. egy egész szobát kellett kifesteni a háromszobás lakásból. A mester lelkemre beszélt, hogy tegyünk ki magunkért. Hogy kellően értékeljenek bennünket, hangos párbeszédet rögtönöztünk.

— Segéd úr, csak érzéssel azt a szappanozást! Tudja, hogy a kollégáját is azért vágtam ki, mert lélek nélkül dolgozott!

— Ne tegyen engem mester úr a Slaghammerhez! — adtam a sértődöttet. Nyolc éve járok létrával, ha valakj érti, én értem, hiszen négy nyelven tanultam mog a szakmámat. Mikor Párizsban dolgoztam, mondta is a séfem: — Andure, demandure, mamaforgature:.;

Erre a mesteremnek is látva maradt a szája, pedig többféle hájjal megkenték.

A munkával haladtunk. Mikor megvoltunk a szappanozással, vártuk, hogy száradjon, odaátról reggelizés zaja szűrődött hozzánk.

— Mester úr mikor szokott reggelizni? — kezdtem a félreérthetetlen célzást,

— Az nagyon változó. Van úgy, hogy a sok dolgom miatt megfeledkezem rólaj

— En meg igencsak ekkortájt reggelizem, ha közbe nem jön valami.

Erre sajnálkozással vegyes megvetéssel méregetett.

— Munkát adhatok magának. fiam, de észt csak az isten adhat! — szólt és hivatta a szakácsnőt.

— Lelkem, jóasszony, már kezdenénk a pingúlást, de tej is kell ám ahhoz, hogy fogja a fal a festéket.

— Hát oszt mennyi kéne? — kérdezte gyanakodva a szakácsnő.

— Nekem másfél liter elég lesz — kottyantottam el magam.

— Persze, a mennyezethez annyi elég is — szólt rám feddőleg a mester. Az oldalfalakra szűkén számítok két litert, az összesen három és fél liter.

De a szakácsnénak jó szimatja volt. mert nem akart kötélnek állni.

— Arról nem volt szó az alkuban. hogy mi adjuk a tejet!

— De lelkem, jóasszony, nem vagyok én szoptatós dajka, hát honnan vegyem? — méltatlankodott a mesterem,

— Aki festet, annak szamot kell vetni a tejjel — tódítot- tam. — Iíemendi méltóságo- séknál szó nélkül hozták;

— Ja, az úri hely volt — sóhajtott a mester, mint akit jobb házakban elkényeztettek.Mit volt mit tenni, a szakácsnő meghozta a tejet, és egy. vödörbe öntötte. De ott maradt a nyakunkon, nyilván nem akart addig mozdulni; míg bele nem kevertük a festékbe.

— Gyanús nekem ez a tej — szóltam és megszagoltam;

TVT.. ' _ — —. Ulrr TT O TV* O «« «MlJ

JUHÁSZ JÓZSEF:

Egyetlen óra

Elég egy nap, egyetlen napszak, hogy hónapok és évek ballasztját letegyem, hogy dicséretet mondhassak:

— Érdemes volt, megérte a szenvedés. Talán egyetlen óra csupán,

hogy magam könnyűnek erezzem és frissnek, erősnek igazán a megpróbáltatásokban:

Hogy évtizedek rámrakódott nehézségeit súlytalanul hordozzam tovább, amíg e nehéz földön minden.terhet viselni kell.

— Mert valakinek viselni kell!

És én viselni akarom, amíg terhei vannak az embernek —

a magamét mind, s a másokéból amit tudok, amennyit elbírok még.

Mert igénytelenül kevés, mi éltet:

— Egy szó, mozdulat, vagy tekintet, amiben emberség van, amiben tisztesség van és jóság. — Elég!

— Amitől föld lehet a föld, ég az ég, és a dudva is virágokat hajt.

De ami nélkül minden egyéb összesen is haszontalan;

Amivel együtt nyer csak a mindenség is jelentőséget.

— Hogy biztos és szilárd talaj legyen a talpam alatt, és hogy ne fenyegessen az ingovány,

ne legyenek ijesztőek a szakadékok mélységei, s az összetartozandóság nyűgös ne legyen; se kötelék.

Amitől szabad lehet az egyén, örök, igaz és pusztíthatatlan, — hordozni a közösség súlyát és örömét.

Megjelent a Nap|aink februári száma

Tetszetős külsővel és gazdag tartalommal jelent meg a Napjaink legfrissebb száma. Verssel jelentkezett: Gellert Oszkár, Nyikes Imre, Demény Ottó, Hevesi Attila, Juhász József, Kalász László, Takács Imre. Csák Géza, Bihari Sándor, Székely Dezső, Kónya Lajos, Jobbágy Károly, Csanády János, Akác István és Berencsi Sándor.

A szépprózát ezúttal Baráth Lajos, Regős Sándor, Kuzmá- nyi Gusztáv, Gerard Górnicki és Pál Rita képviselik. A színház mozi és tv-problematiiká- járól A távolbalátás esztétikája címen Sipos András ír. Krúdy Gyuláról mint publicistáról Antal Gábor mondja el gondolatait. Szép számú recenzió éte vitairat gazdagítja még az e havi számot. Lunacsarszldj Don Quijote című ironikus tragédiájának magyarországi ősbemutatója elé a fordító, Száraz György fűz gondolataikat.

Sárospataki utcarész

Urbűn György rajza

Dallas azóta is vidáman él. j No, persze, - az élet nem áU 1 meg semmiféle tragédia hatá- { sára. Jack Ruby „műintézete” l sem pang. A teljes lemeztele-1 nedésre készenálló, álig öltő-j zött Ruby-görlök frissítőt szol- j gálnak fel a törzsvendégek- 1 nek. (Harmadik képünk.) Ta-\ Ián éppen azoknak a texasit „gentlemanoknak”, akik annak 1 idején eképpen üdvözölték vá- J rosukban a szövetségi főbírót „Kergessük el Warrent!” „Lin-t cseljük meg Warrent!” A

Nota Bene: A képünkön lát- Á ható Ruby-görlök eléggé pucé-k rak. De talán még pucérabb az A a tény, hogy Amerika egyes A államaiban néger gyermekeket A robbantanak föl a templomok- I ban, férfiakat és nőket lövői- j döznek le az utcán és szabad V préda még az elnök élete is. y Furcsa köd ez bizony... Q

»iiinmiwuiffliniluffliimniiniraraniiiniiiiiiiiiiniHMjnnKininiiHM A

L z harminckettőben törX r" tént. amikor tetőfokra

T hágott a nyomorúság. A

fműhelyből hat lakatossegédet, ^közöttük engem is, a mester k beküldött az irodába, ahol a [góré kiadta könyvünket.

[ Ezzel kinn voltunk az utcán. [Hiába próbálkoztam itt is. ott fis, a portások a szemembe ne- rvettek. ha munka után érdeklődtem. Nem ragaszkodtam a [szakmámhoz, elmentem volna [akár kőtörőnek, de a kőaprí- ftást is beszüntették abban a fcudar időben.

L Hogy legyen mégis valami [elfoglaltságom, nap mint nap [bejártam körutakat és forgal- [ masabb tereket, hátha pénzt ►találok. Jól kinyitottam a sze- kmem, igyekeztem minél jobban i „átfésülni” az aszfaltot. Hogy [mennyit tudtam összehozni, [arra már nem emlékszem, de

► nehéz kenyérkereset volt, az ^ bizonyos.

l Egy ilyen körutam alkalmá- [val mégis beleléptem a szerencsébe^ Megszólított egy szobafestő külsejű ember;

► — Van munkája; fiatalember?

t — Van, csak nem szeretem '— mondtam —, szívesen fogynék valami mást,

‘ — Mert nekem egy jó man► kásemberre volna szükségem.

► — Akkor szerencséje van az fúrnak, hogy velem vezérelte k össze a jóisten. Konyítok is a [piktorsághoz. mert kőműveÍ

'sek mellett már dolgoztam;

— Ha nem tudja, majd

megtanulja — ezzel átnyújtotKISS DÉNES:

Qjőldöxisxíq^ ^élelmi

Ügy gondozol, akár a gyermeket s én tűröm tehetetlen, állva, hogy belegombolsz a ruhámba; sapkámat igazítod fejemen.

— Megint hogy áll a hajad! — neveted.

— Így nem megyek veled utcára! mondod s hajam simítod hátra.

Érzem, hogy milyen forró a kezed.

És csak nézlek mogorván, félszegen. Megtudod-e, hogy mennyit érsz nekem? Nem, nem tudod meg s nem is magyarázom.

Csak félek, elmúlik ez az álom s mint azelőtt: süvöltő éjjelek hideg magányában felrettenek.