Észak-Magyarország, 1964. február (20. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-02 / 27. szám

6 ESJ5AKMAGYAKOR8ZAG Vasárnap, 1581 február & I Kennedy igazi gyilkosát még mindig köd rejtegeti. A tisz­tességes amerikaiak fokozódó türelmetlenséggel követelik a „furcsa köd” eloszlatását. Igaz, Warren főbíró és bizott­sága (első képünk) buzgón te­vékenykedik. Ámde Texas, ahol a gyilkosság történt, a neofasiszták, a „veszettek”, a johnbirchisták és az ádáz faj- vrtók fellegvára. Ök pedig sze­retik a — furcsa ködöt. . Es Bill Decker, a texasi fő- sheriff, mit szeret? Ő és vezér­kara mindeúekelőtt a „sztár­fotókat szereti. Elborzasztó ama magazinképek sokasága, amellyel hivatali szobájának falait díszíti. (Második ké­pünk.) Ez a sheriff talán akkor is műgyűjtő hajlamait szolgál­ta, amikor megölték Kennedyt. s amikor a gyanúsított Oswald forró ólmot kapott Jack Ruby bártulajdonos revolveréből. E. KOVÁCS KÄLMÄN: AFESTES ta a létrát, meg a vödröt, ami­ben a pemzlik voltak. Nem sokat kérdeztem, csak mentem utána. A mesterem kinézett egy jobbnevű utcát, s mindjárt bevonultunk a sa­rokházba. — No, kiáltson — szólt a mester, ahogy a létrát, meg a vödröt leraktam az udvar kö­zepére. Nem kérettem magam, jól nekieresztettem a hangom: — Huj, huj. hajrá! Huj, huj, hajrá! — kiáltottam kétszer is, hogy tessék a mesteremnek. <— Nagy szamár maga, fiam — szólt rám —, nem katoná­nak vettem magát, hanem szo­bafestőnek, hát azt kiáltsa. De erre már nem került sor, mert jött a házmester és kiker­getett bennünket. A következő udvarban sors­társra bukkantunk. — Asztalos, asztalos — kia­bált egy zöldkötényes iparos, gyaluval a hóna alatt. — Szobafestő, mázoló, szo­bafestő. mázoló! — kiabáltam én is. Végre a tizedik házban felhívtak bennünket a harma­dik emeletre. — Ezt a kis sám­lit gondoltam átfesteni, ha megalkuszunk — mondta a gazdasszony. — Mert ahogy megvolt eddig, meglesz ezután is — ijesztett ránk, hogy ne kérjünk sokat. — A festék egy pengő, a munka nyolcvan fillér — szólt a mesterem. — Az sok. annyit nem resz­kírozok. de ha a szemétládát is hozzáveszik, nem bánom: maguknak is élni kell... Az első keresetet megköp­ködte a mester: — Apád-anyád idegyüjjön! S búcsúzáskor ke­zembe nyomott negyven fil­lért, hogy bőségesen táplálkoz­zam, mert az rendkívül fon­tos, M ásnap jobb helyre keve­redtünk. egy egész szo­bát kellett kifesteni a háromszobás lakásból. A mes­ter lelkemre beszélt, hogy te­gyünk ki magunkért. Hogy kel­lően értékeljenek bennünket, hangos párbeszédet rögtönöz­tünk. — Segéd úr, csak érzéssel azt a szappanozást! Tudja, hogy a kollégáját is azért vág­tam ki, mert lélek nélkül dol­gozott! — Ne tegyen engem mester úr a Slaghammerhez! — ad­tam a sértődöttet. Nyolc éve járok létrával, ha valakj érti, én értem, hiszen négy nyelven tanultam mog a szakmámat. Mikor Párizsban dolgoztam, mondta is a séfem: — Andure, demandure, mamaforgature:.; Erre a mesteremnek is látva maradt a szája, pedig többféle hájjal megkenték. A munkával haladtunk. Mi­kor megvoltunk a szappano­zással, vártuk, hogy szárad­jon, odaátról reggelizés zaja szűrődött hozzánk. — Mester úr mikor szokott reggelizni? — kezdtem a félre­érthetetlen célzást, — Az nagyon változó. Van úgy, hogy a sok dolgom miatt megfeledkezem rólaj — En meg igencsak ekkor­tájt reggelizem, ha közbe nem jön valami. Erre sajnálkozással vegyes megvetéssel méregetett. — Munkát adhatok magá­nak. fiam, de észt csak az isten adhat! — szólt és hivatta a szakácsnőt. — Lelkem, jóasszony, már kezdenénk a pingúlást, de tej is kell ám ahhoz, hogy fogja a fal a festéket. — Hát oszt mennyi kéne? — kérdezte gyanakodva a sza­kácsnő. — Nekem másfél liter elég lesz — kottyantottam el ma­gam. — Persze, a mennyezethez annyi elég is — szólt rám feddőleg a mester. Az oldal­falakra szűkén számítok két li­tert, az összesen három és fél liter. De a szakácsnénak jó szi­matja volt. mert nem akart kötélnek állni. — Arról nem volt szó az al­kuban. hogy mi adjuk a tejet! — De lelkem, jóasszony, nem vagyok én szoptatós dajka, hát honnan vegyem? — méltatlan­kodott a mesterem, — Aki festet, annak szamot kell vetni a tejjel — tódítot- tam. — Iíemendi méltóságo- séknál szó nélkül hozták; — Ja, az úri hely volt — só­hajtott a mester, mint akit jobb házakban elkényeztettek.­Mit volt mit tenni, a sza­kácsnő meghozta a tejet, és egy. vödörbe öntötte. De ott ma­radt a nyakunkon, nyilván nem akart addig mozdulni; míg bele nem kevertük a fes­tékbe. — Gyanús nekem ez a tej — szóltam és megszagoltam; TVT.. ' _ — —. Ulrr TT O TV* O «« «MlJ JUHÁSZ JÓZSEF: Egyetlen óra Elég egy nap, egyetlen napszak, hogy hónapok és évek ballasztját letegyem, hogy dicséretet mondhassak: — Érdemes volt, megérte a szenvedés. Talán egyetlen óra csupán, hogy magam könnyűnek erezzem és frissnek, erősnek igazán a megpróbáltatásokban: Hogy évtizedek rámrakódott nehézségeit súlytalanul hordozzam tovább, amíg e nehéz földön minden.terhet viselni kell. — Mert valakinek viselni kell! És én viselni akarom, amíg terhei vannak az embernek — a magamét mind, s a másokéból amit tudok, amennyit elbírok még. Mert igénytelenül kevés, mi éltet: — Egy szó, mozdulat, vagy tekintet, amiben emberség van, amiben tisztesség van és jóság. — Elég! — Amitől föld lehet a föld, ég az ég, és a dudva is virágokat hajt. De ami nélkül minden egyéb összesen is haszontalan; Amivel együtt nyer csak a mindenség is jelentőséget. — Hogy biztos és szilárd talaj legyen a talpam alatt, és hogy ne fenyegessen az ingovány, ne legyenek ijesztőek a szakadékok mélységei, s az összetartozandóság nyűgös ne legyen; se kötelék. Amitől szabad lehet az egyén, örök, igaz és pusztíthatatlan, — hordozni a közösség súlyát és örömét. Megjelent a Nap|aink februári száma Tetszetős külsővel és gazdag tartalommal jelent meg a Nap­jaink legfrissebb száma. Vers­sel jelentkezett: Gellert Osz­kár, Nyikes Imre, Demény Ot­tó, Hevesi Attila, Juhász Jó­zsef, Kalász László, Takács Imre. Csák Géza, Bihari Sán­dor, Székely Dezső, Kónya La­jos, Jobbágy Károly, Csanády János, Akác István és Berencsi Sándor. A szépprózát ezúttal Baráth Lajos, Regős Sándor, Kuzmá- nyi Gusztáv, Gerard Górnicki és Pál Rita képviselik. A szín­ház mozi és tv-problematiiká- járól A távolbalátás esztétiká­ja címen Sipos András ír. Krú­dy Gyuláról mint publicistáról Antal Gábor mondja el gondo­latait. Szép számú recenzió éte vitairat gazdagítja még az e havi számot. Lunacsarszldj Don Quijote című ironikus tra­gédiájának magyarországi ős­bemutatója elé a fordító, Szá­raz György fűz gondolataikat. Sárospataki utcarész Urbűn György rajza Dallas azóta is vidáman él. j No, persze, - az élet nem áU 1 meg semmiféle tragédia hatá- { sára. Jack Ruby „műintézete” l sem pang. A teljes lemeztele-1 nedésre készenálló, álig öltő-j zött Ruby-görlök frissítőt szol- j gálnak fel a törzsvendégek- 1 nek. (Harmadik képünk.) Ta-\ Ián éppen azoknak a texasit „gentlemanoknak”, akik annak 1 idején eképpen üdvözölték vá- J rosukban a szövetségi főbírót „Kergessük el Warrent!” „Lin-t cseljük meg Warrent!” A Nota Bene: A képünkön lát- Á ható Ruby-görlök eléggé pucé-k rak. De talán még pucérabb az A a tény, hogy Amerika egyes A államaiban néger gyermekeket A robbantanak föl a templomok- I ban, férfiakat és nőket lövői- j döznek le az utcán és szabad V préda még az elnök élete is. y Furcsa köd ez bizony... Q »iiinmiwuiffliniluffliimniiniraraniiiniiiiiiiiiiniHMjnnKininiiHM A L z harminckettőben tör­X r" tént. amikor tetőfokra T hágott a nyomorúság. A fműhelyből hat lakatossegédet, ^közöttük engem is, a mester k beküldött az irodába, ahol a [góré kiadta könyvünket. [ Ezzel kinn voltunk az utcán. [Hiába próbálkoztam itt is. ott fis, a portások a szemembe ne- rvettek. ha munka után érdek­lődtem. Nem ragaszkodtam a [szakmámhoz, elmentem volna [akár kőtörőnek, de a kőaprí- ftást is beszüntették abban a fcudar időben. L Hogy legyen mégis valami [elfoglaltságom, nap mint nap [bejártam körutakat és forgal- [ masabb tereket, hátha pénzt ►találok. Jól kinyitottam a sze- kmem, igyekeztem minél jobban i „átfésülni” az aszfaltot. Hogy [mennyit tudtam összehozni, [arra már nem emlékszem, de ► nehéz kenyérkereset volt, az ^ bizonyos. l Egy ilyen körutam alkalmá- [val mégis beleléptem a sze­rencsébe^ Megszólított egy szo­bafestő külsejű ember; ► — Van munkája; fiatalem­ber? t — Van, csak nem szeretem '— mondtam —, szívesen fog­ynék valami mást, ‘ — Mert nekem egy jó man­► kásemberre volna szükségem. ► — Akkor szerencséje van az fúrnak, hogy velem vezérelte k össze a jóisten. Konyítok is a [piktorsághoz. mert kőműve­Í 'sek mellett már dolgoztam; — Ha nem tudja, majd megtanulja — ezzel átnyújtot­KISS DÉNES: Qjőldöxisxíq^ ^élelmi Ügy gondozol, akár a gyermeket s én tűröm tehetetlen, állva, hogy belegombolsz a ruhámba; sapkámat igazítod fejemen. — Megint hogy áll a hajad! — neveted. — Így nem megyek veled utcára! mondod s hajam simítod hátra. Érzem, hogy milyen forró a kezed. És csak nézlek mogorván, félszegen. Megtudod-e, hogy mennyit érsz nekem? Nem, nem tudod meg s nem is magyarázom. Csak félek, elmúlik ez az álom s mint azelőtt: süvöltő éjjelek hideg magányában felrettenek.

Next

/
Thumbnails
Contents