Észak-Magyarország, 1963. szeptember (19. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-06 / 208. szám

a ESZAKMAGYARORSZAG Péntek, 1963. szeptember 8», Dél-Vietnamban a helyset... (Folytatás az 1. oldalról.) Még a múlt héten egyre-más- ra azt hajtogatták, hogy az Egyesült Államok kormánya „nem nyugodhat bele Nhu be­folyásának fennmaradásába”, most viszont kénytelenek be­ismerni, hogy Nhuval szemben „nincs más alternatíva”. A Reuter saigoni tudósítójának hírmagyarázata szerint az amerikaiak ugyan változatla­nul úgy vélik, hogy nem le­het megnyerni a háborút a „kommunista partizánok” el­len, amíg a kulisszák mögül Nhu irányítja a Diem-kor­mányt, de most már csak ab­ban reménykednek, hogy a háborúban „nem következik be jóvátehetetlen fordulat, még mielőtt valami új mozza­nat következne be.” Saigoni forrásra hivatkozva a New York Times csütörtö­kön első oldalas hírben számol be arról, hogy Ngo Dinh Nhu, a dél-vi­etnami diktátor bátyja és politikai tanácsadója rendkívül kedvezően fo­gadta De GauIIe-nak azt az ajánlatát, hogy segíti Dél- Vietnamot a „külföldi be­folyás” kiküszöbölésében. A hír forrásként egy „veze­tő diplomatát” említ, aki sze­rint Roger Lalouette, Francia- ország dél-vietnami nagyköve­te puhatolózó lépéseket tett más nyugati nagykövetsége­ken, abból a célból, hogy rábír­ják Henry Cabot Lodge-ot, az Egyesült Államok új dél-viet­nami nagykövetét, javasolja kormányának, hogy enyhítsék az amerikai bírálatot a Diem- rezsimmel szemben. Az akciót állítólag támogatja a nyugat­német és az olasz nagykövet­ség, nemkülönben a Vatikán képviselője. A New York Times cikke ki­jelenti, Lalouette volt az, aki De Gaulle tábornoknak a Dél ********************************************.£Vietnamra vonatkozó legutób­at-bi nyilatkozatot sugalmazta, [továbbá, hogy k De Gaulle szélesebb ha­ji táskört adott Lalouette- nek az amerikaj nagykövet működésének ellensúlyo­zására. rAz amerikai és francia nagy­ikövet a De Gaulle-javaslatról A négy és félórán át tanácsko­zott szerdán Saigonban. Tran Van Chuong, Dél-Viet- jnam lemondott amerikai nagy- Jkövete Washingtonban szerdán ^hangsúlyozta, hogy Í Dicm elnök visszavonha­tatlanul elvesztette a vict- 34. nam; nép támogatását. X- Az országot csak akkor J lehet megmenteni, ha Di­ai cm távozik és jószándékú J személyekből koalíciós kormány alakul. [Jelenleg azonban az ilyen em- Lberek, bár sokan vannak, hall- [gatásra és tétlenségre vannak [kárhoztatva. Tapasztalatcserén a BVK-ban (Folytatás az l. oldalról.) problémáin kívül foglalkoznak a termelés általános kérdései­vel — vállalati szinten. A párttagok a munkahelyen az összes dolgozókkal megbeszélik a feladatokat, s az üzemi híradóban is rendszeresen közük, hogyan halad a munka. Kooperációs munkáknál elengedhetetlenül fontos, hogy a beruházó vállalat szoros kapcsolatot tartson a bedolgozó vállalatok párt- szervezeteivel és a KISZ-szervezetekkel. Éppen a földgáz­bázisra való áttérést végrehajtó komplex-brigád tapasztalatai mutatják, hogy így milyen sok gondot tudtak leegyszerűsíteni és könnyebben megoldani. A munkaversenynek Kazincbarcikán sajátos, egyedi formái vannak. Mivel vertikális feladatokat oldanak meg, azokat a tervosztály adja ki. Például, hogy az adott hónap­ban mennyi ammóniát, mennyi savat, mennyi műtrágyát milyen áramfelhasználással kell termelni. A tervet a dolgozók a termelési tanácskozásokon ismerik és vitatják meg, s ezt követően az üzemekben a szocialista címért küzdő brigádok felajánlásokat tesznek a tervben előírt önköltségi mutatók csökkentésére, vagy például a karbantartók ígéretet tesznek az egyes berendezések generáljavításának időben történő tel­jesítésére. Az elmúlt évek tapasztalataihoz viszonyítva jelen­tős eredménynek számít, hogy a karbantartó részleg a legtöbb munkát menet közben végzi el, és nem kerül sor huzamosabb ideig tartó leállásra. \ szocialista brigádok, s azok, amelyek e címért küz­•ő* denek, élen járnak vállalásaik teljesítésében. Jelen­tős részt vállalnak például az újításokból. A vállalat minden évben összeállítja újítási tervét, de az újítók általában a fel­adattervtől eltérően is dolgoznak egyszerűsítéseken, ésszerűsí­téseken. Az eddig beadott újításokat négy csoportra lehet osztani. 1. Az energia takarékosságot szolgáló újítások. 2. Műszaki fejlesztési jellegű újítások, amelyeket a mű­szaki fejlesztési tervekbe építenek be. 3. A beruházási megtakarításokat célzó újítások. (Tervek módosítása stb.) — S végül: a negyedik csoportba tartoznak a kisebb munkafogásölckal összefüggő újítási jävaslatok. 1962-ben például 29 millió forint megtakarítás adódott az újí­tásokból, mint azt az utókalkuláció kimutatta. Arra is választ kaptunk, hogy a vállalatvezetés és a párt- szervezetek hogyan segítik az újítókat? A fizikai dolgozóknak például kétféle lehetőségük is van javaslatuk kidolgozására. Lehetőség van arra például, hogy a szerkesztési osztályon megkonzultálja javaslatát, s ha itt el­utasító bírálatot kap, amellyel nem ért egyet, módja van a szakszervezethez fellebbezni, ahol egy, műszakiakból álló többtagú bizottság felülbírálja a döntést és a vállalatot fel­szólíthatja a bírálat megváltoztatására. A Borsodi Vegyikombinátban szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszeres pártellenőrzés, a gazda­sági vezetéssel való jó együttműködés lehetőséget ad a leg­nehezebb feladatok megoldására is. Onodvári Miklós Felavatták fegyveres erőink új tisztjeit Fegyveres erőink új tisztjeit csütörtökön az egyesített tiszti- iskolában avatták fel. Az ün­nepségen megjelent Pap János ■ belügyminiszter, Borbándi Já­nos vezérőrnagy, honvédelmi .miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg politikai főcso­I portfőnöke, Körösi György 3- rendőr vezérőrnagy, belügy- J miniszterhelyettes, az Országos JRen Jőrfőkapitányság vezetője Jés Pajrp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka. A himnusz hangjai után Pesti Endre vezérőrnagy, az legyesített tisztiiskola parancs­noka mondott beszédet. Sza­vaira az újonnan avatott tisz­tek nevében Kővári István ;hadnagy válaszolt. Az Inter­■ nacionálé hangjai után az ün­nepség az új tisztek egységei­' nek díszmenetével ért véget. Premizálás - hibákkal , XIV. E s azért nagyon sok függ a terítéken is. Ha a fo­kozatokat végig gondolom, Csak az öt év fokozatait, lelke- sültség nélkül, de őszintén cso­dálkozom. Nem szabad lelke­sednem, mert ez a természe­tes, ezt akartuk, így van rend­jén. De csodálkozom, mert mégis olyan az egész, mint egy bizarr, furcsa álom. Első étkezésemet itt az uj- jaimmal végeztem, a levest le­ittam, mert nern volt kanalam. Nem tudtam még, hogy min­denkinek saját kanala van és azt használat után bedugja a gittelőkés, vagy az ácsceruza mellé. A konyhának három, usque öt kanala volt, azokat a feledékenyek hagyták az asz­talon. Lusta voltam elmenni a háztartási boltba, a készlet ki volt adva: ej, hiszen a fogság­ban tányérom sem volt. Aztán vettem kanalat. Én is a gittelő­kés mellett viseltem munka­ruhám felső zsebében, míg egyszer ott nem felejtettem az asztahm. Azt hiszem, tizenhat kanalat vásároltam összesen és egymás után, ez arra mutat, hogy szórakozott ember va­gyok. Akkor aztán megérkezett a kanálszállítmány a konyhá­ra, és ennek a gondját elvetet­tem. Az óvatosabbak még so­káig őrizgették saját kanalu­kat. Hosszú, kecskelábú, gyalu- latlan asztalok voltak, hosszú padokkal. Néha egy ilyen pad a sok ember alatt minden elő­zetes bejelentés nélkül össze- roskadt, a gomolygó, kapálózó embertömeget felborított tá­nyérok tartalma locsolgatta és amikor feltápászkodtak, el­mondhatták: ma már együtt voltunk a paradicsomban. A nagyon éhesek ezt a paradicso­mot szorgalmasan lenyalták kezük fejéről és injaikról is. Később viaszos vászonnal ta­karták le az asztalokat. De még csak tíz emberre jutott egy vizeskorsó és - két pohár. A bacillusok vidám majáliso­kat rendeztek örömükben. Később feltűnt imitt-amott egy só- és paprika tartó. Ezt lelkes ováció fogadta és azok, akik nem rendeltek vacsorát, hanem az emeleti főzőkonyhá­ban kotyvasztottak maguknak finom lebbencs leveseket, ha­bozás nélkül és azonnal kiürí­tették tartalmukat! Ez a lel­ketlen eljárás egycsapásra megszűnt akkor, amikor egy ötletes ismeretlen a paprikába téfilaport kevert. Megjelent a villa is. A kés még sokáig váratott magára, mert kés nem való a gyerme­teg lelkű munkásember kezébe. Első időben a „habarcstün­dérek” szolgáltak fel esetlenül bár, de buzgó igyekezettel. Ez az igyekezet leginkább a tányé­rok alapos megmarkolásában merült ki, és így hüvelyk ujjuk hamarabb megkóstolta a levest és a főzeléket, mint akinek felszolgálták. A nagyon forró leves apró sikolyokat és a kö­vön apróra tört tányérdarabká­kat eredményezett. De ez rit­kán fordult elő, a hüvelykek edzettek voltak. Tálcákról egy­szer mesélt valaki, de senki sem tudta, hogy miről beszél. Aztán megérkeztek azok is. Most sok különálló asztal van, székekkel, terítővei és vi­rágvázával. Fehérköpenves fel­szolgálólányok sürögnek. Mit is eszik egy munkásem­ber? Gyerünk statisztikusok a kalória kimutatásokkal. A míg ideérnek vele. gyor­** san elmondom saját ta­pasztalataimat. Ha azt hazud­nám, hogy a kétkezi munkás most már tejben-vajban für­dik, azonnal le kellene lőni engem, mint a kutyát. De az bizonyos, hogy a kenyér és sza­lonna. mint elsődleges és kizá­rólagos táplálék, úgy nagyjá­A borsodsziráki Bartók Béla Termelőszövetkezet premizálá­si határozatát olvasgattam a minap. A határozatot a köz­gyűlés jóváhagyta, a járási ta­nács mezőgazdasági osztálya megerősítette. Van ennek a premizálási ha­tározatnak néhány olyan pont­ja, amelyről érdemes beszél­getni, talán másoknak is tanul­ságul szolgál. Az egyik ilyen tétel a kqyet- kező: „Cukorrépatermesztésben a kapálást végző tsz-tag az össztermés 33 százalékát kapja — természetben.” Cukorrépából — cukrot! A cukorrépatermés egyhar- mada tehát azé, aki bekapálta. Van ugyan a premizálási ha­tározatnak olyan ' kitétele is, hogy „Fia az illető szövetkeze­ti gazda nem tart igényt a ré­pára, úgy minden mázsa répa ellenében 45 forintot kap a beszállítás után.” Ha ez történne, ha beszállí­tanák a gyárba a tagoknak já­ró egyharmadöt is — egy szót se szólnánk e módszer ellen. De nem ez történik. Borsodszi- rákon a gazdák, megetetik a cukorrépát a háztáji állatok­kal. És ez már baj. A cukorré­patermés leghasznosabb helye ugyanis nem a jószág gyomra, hanem a cukorgyár. Cukorré­pát azért termelünk, hogy cuk­rot csináljunk belőle. A meg­termett cukorrépára számít a gyár, a népgazdaság, hiszen hazánkban a cukorfogyasztás rohamosan emelkedik. Szükség van minden mázsa megtermett cukorrépára. A gyárba el nem jutó egyharmad részt a nép­gazdaságtól, a munkások, a fo­gyasztók asztaláról veszik el, mint el sem készült cukrot. Ezt pedig nem szabad megengedni. A kisebb közösség, a terme­lőszövetkezet is károsul a „módszer” miatt. A cukorrépa ugyanis árunak számít, értéke­sítése növeli a közös bevételt, növeli az áruértékesítésből származó összeget, ami aligha közömbös a termelőszövetke­zetnek, hiszen az ' áruértékesi- tési. terv teljesítése és túltelje­sítése kedvezményekkel jár. De ha még azt sem adják át a cu­korgyárnak, ami megtermett, ne várjanak juttatásokat, se kedvezményeket. Ez viszont el­sősorban a termelőszövetkezeti közösség kára. Arra gondoltam, talán azért etetik meg a cukorrépát a ház­táji jószággal, mert nincs más takarmány. Akkor, jó indulat­tal, még érthető lenne a cu­korrépa kiosztása. De van ta­karmány. A szövetkezet a szé­ból kiment a divatból. Helyét átmenetileg, gondolok itt első­sorban az inflációs és az azt követő időre, a zsíroskenyér foglalta el. Egyszer a vasöntö­de tetejét üvegeztük, és reggel az egyik tréfás kedvű kapus azzal állított meg, hogy .meg­van-e a „gyári belépőm?” Készségesen felmutattam neki. Nem ez — legyintett moso­lyogva —, a másik. Értetlenül nézegettem szét, aztán társaim megmagyarázták, hogy a zsí­roskenyérnek „gyári belépő” a beceneve. Emlékezem különböző szál­láshelyekre, ahol a munkában elfáradt melósok pihenő ide­jének java része azzal telt el, hogy éhségük csillapításáról gondoskodjanak, és ez soha­sem sikerült teljes mértékben. Magukkal hozott lábasaikban férfinéphez olyan esetlenül illő buzgalommal főzögették elsősorban a lebbencslevest, az­tán a hagymás szalonnát, gyakran pedig a paprikás krumplit. A lábasok alján, a tökéletlen mosogatás következ­tében, idővel különböző íz­rétegek kövésedtek meg, de használóik esküdtek arra, hogy ez a legutoljára főzött ételnek különleges zamatot ad. A menüt otthonról hozott és néha elképesztő helyeken tárolt hideg ételek egészítették ki, főként vöröshagyma, vagy fokhagyma, szalonna, kolbász és esetleg füstölt hús. Ezeket az egerek és patkányok is ízes­nek találták. Nyáron nagy ke­letje volt az uborkának, para­dicsomnak és paprikának: a paradicsomot „piros szalonna” névvel tiszteltük meg. A reggeli általában hagy és na, a lucerna, a vöröshere, a szarvaskerep és más pillangó­sok betakarításával szerzett minden egyes munkaegységre 20 kiló takarmányt adott. Ár­pából, zabból három kilót osz­tottak az aratási és betakarítá­si munkákkal végzett munka­egységekre. (Zárójelben jegy­zem meg: az ösztönzésnek, a premizálásnak ez a módszere kifogástalan, hiszen egyaránt szolgálja az egyén és a kö­zösség érdekét.) A háztáji jó­szág részére tehát lehetett ta­karmányt szerezni. Sőt, gon doskodolt a termelőszövetke­zet silókukoricáról is. A premi­zálási határozat értelmében a silókukorica 20 százaléka azé aki megművelte. Eddig helyes. De a következő tételen már lehet vitatkozni: „Ha a mun­kát végző tsz-tagnak a siló­ra nincs szüksége, úgy az ál­tala müveit terület 20 százalé­kát, mint kukorica főterményt hagyhatja meg.” Vagyis: az ál­tala művelt silókukorica' 20 százalékát kiritkítja, s azon szemes kukoricát termel. Ez nem lenne baj, ha lenne a szö­vetkezetnek annyi silója, hogy abból még a háztáji szükség­letet is biztosítani tudja. De annyi siló nincs. A tagok vi­szont örömmel fogadták a pre­mizálási határozatnak ezt a részét is, mert így több kuko­ricához juthatnak. Miért ne? A kukorica jó pénz, siló helyett pedig etetnek cukorrépát. Hogy mennyire dominálnak még az egyéni érdekek és egyéni törekvések Borsodszi­rákon — azt más is bizonyítja. Mindenek előtt: a háztáji ál­latállomány nagysága. Három­négy tehenet és azok szaporu­latát tartják a háztáji gazda­ságokban. Tisztelet-becsület minden törekvésnek, a háztá­ji lehetőségek kihasználásáért is, de ami sok, az sok. Egy-két tehén és azok szaporulata még elfér a háztájiban — ennyinek nem érzj kárát a közös, de há­rom-négy tehénnek igen. Mert az a takarmány, amit a háztá­ji jószágok megesznek — mind a közösből származik. S ahol ennyire nagy a háztáji állo­mány, ■ ott ! lassan fejlődik r'á közös állattenyésztés. Ez n helyzet Borsodszirákon is. A jól dolgosé vezető mez* érdemli a jutalmat A premizálási határozat má­sik, nagyon hibás része a ve­zetőség jutalmazásával kap­csolatos. Ezt így fogalmazták meg: „A vezetők prémiuma az egy szövetkezeti tagra jutó át­lag.” A vezetők jutalmazása nak ez a módszere nagyon si vár, szegényes, igazságtalan és egyáltalán nem ösztönző. Senki se kívánja, hogy bár­ki is öntudatból dolgozzék, vagy hozzon nagyobb áldoza­tot, mint a többiek. Termelő­szövetkezeti vezetőnek lenni nem könnyű, még a jó gazda­ságokban sem. A termelőszö­vetkezeti vezetők munkája, fe­lelőssége igen nagy. A jó ve­zetés elsősorban a közösség hasznát szolgálja. A jó veze­tést! az eredményes gazdálko­dást pedig meg kell fizetni, és kellően meg kell jutalmazni minden olyan vezetőt, aki hoz­záértésével előre lendíti a gaz­dálkodást, akinek önzetlensé­ge a gazdaság egyenletes fejlő­dését, a hozamok növeléséi, s tervek túlteljesítését eredmé­nyezi. Borsodszirákon a veze­tők premizálásával kapcsolat­ban bajok vannak. Azt hiszem: senki se ismerte még fel a ve­zetők megfelelő premizálásá­nak jelentőségét. Maguk a ve­zetők sem. Az emberek egysze­rűen így gondolkoznak: minek a vezetőknek még prémium is? Ök nem dolgoznak. . ! ’ N incs ennél károsabb. szem­lélet. A vezető, igenis, dolgo­zik! Többet, mint bárki mást Feladatai igen nagyok, és ha azokat teljesíti — megérdemli a jutalmat. Enyhén szólva: ne­vetséges, hogy a vezetők aZ egy tagra jutó prémium átla­gát kapják. Ez semmi! Még 3 legjobban dolgozó és legered­ményesebben termelő tagok által megszerzett, tehát legna­gyobb prémium összege is ke­vés a vezetőknek. Ha eredmé­nyesen vezetnek, ha túlteljesí­tik a terveket — kapják ők a legtöbb prémiumot. Hiszen a tagok részesedése és premizá­lása is azon múlik, hogyan, mi­lyen eredményesen gazdálkod­nak. És ha a vezetők nem tesz­nek meg mindent, ha nem al­kalmazzák a legjobb, a leg­eredményesebb és legolcsóbb termelési módszereket, akkor a gazdaság lassan fejlődik, ke­vesebb, lesz a tagok jövedelme' A szövetkezeti ’'tagságnak meg kell értenie, hogy a : ".vezető)1 minden jutalmat- megérdemel­nek, ha jól gazdálkodnak. ‘Híj szén a vezetőknek kifizetendő iutalom csak elenyésző rész® annak a haszonnak, amit ., 3 közösség kap. A járási tanács figyelmébe Persze: nem ilyen egyszer^ ez a probléma. Általában 3 szövetkezeti vezetők így véle­kednek: furcsa, hogy mi pia­cunknak szabjuk ki, miért 'mennyi prémium jár. A .tag' [ság azt hiszi, csak magunkká ‘törődünk. Ezt vallják a szö­vetkezeti vezetők Borsodszirá' >kon is. Részben szerénykedj [nek, de még inkább tarfanrt >a tagok ellenvéleményé0! [Borsodszirákon jogosan is.. ” > probléma tehát így vetődik írt ’nem lenne-e jobb, ha a tef > melőszövetkezeti vezetők P1’0’ ’mizálását a járási tanács rae' .zőgazdasági osztálya határoz3/ ’ meg? A járási tanács mez®' [gazdasági osztálya ismeri * 'termelőszövetkezetet, ismeri' * [ lehetőségeket és a vezetők/1 »is. Ezen ismeretek alapján, tejj' [mészetesen a termelési ered­• menyek után, nyugodtan ki­dolgozhatná a tsz-vezetők • mizálási módszerét. Akkor * [tagok nem mondhatnák a*! • hogy a vezetők saját hasznuk/1 [nézik. És akkor a vezetők 0 • nyugodtabbak lennének, sa^' [nem utolsó dolog: az eredrrtj [nyolc elismerése, megfelrt ’anyagi jutalmazása még job [ munkára ösztönözné ők*“ •Mert ne legyünk álszentekí [vezetőket sem csupa öntud** > ból szőtték, ők is olyan emb*j • rek, mint a többiek. Az [leölési elismerés melié szú . [sen elfogadják az anyagi éU5 ‘mérést is. És ez természet*!) [ összefoglalva: a borsodszlt* >ki premizálási módszer al*fj [jában véve jó. A többi, itt;>* ► nem sorolt tételek ellen nirtj [kifogásunk. De ami a cuko'j »répát és a vezetők premizál* [sát illeti — nagyon hibás ű, a telek. Hiányzik belőlük az 3 [gondoltság, a logika és a S/ö ► ciális igazság. A premizál*-| [módszernek eme hibás poriO* »a gazdaság fejlődését ’előre lendítik, hanem gátolj ► Szcudrci József bizonytalan kérdőjel maradt. Volt, aki a féldecire esküdö- zött, bár előtte az is befalt egy harapás kenyeret és egy kis darab szalonnát. Amikor én, világéletemben ehhez lé­vén szokva, sóvárogva emle-J gettem a tejeskávét, vagy me-, leg teát. kinevettek és azzal] torkoltak le, hogy a tej a, macskának való. Hiába hivat-[ koztam orvosi megállapítá-, sokra, hogy felkelés után min-) dennél többet ér a gyomorban! egy kis meleg lé, legyen az bár; rántott leves, vagy híg fekete-) kávé. nem nagyon hitték el/ végül is a vállukat vonogat-) ták: de ha egyszer nincs?' Emiatt valóban sokat szenved-) tem. Termosszal próbálkoztam,« és este előre elkészítettem a[ teámat, de aztán eltört a tér-« mosz. Amikor megnyílt a tej-) bolt, hideg tejet, vagy tejfölt; ittam, ennek is furcsa követ-) kezményei lettek. Már azon a ponton voltam, hogy én is rá-) kapok a féldecire, amikor a konyha bevezette a reggeli ét-) keztetést is, és válogatni lehe-' tett meleg tej, feketekávé,) vagy tea között. Mindjárt meg­lehet markolni egy ropogós zsemlét is. Remélem, hogy. amikor legközelebb kimegyek.) már kakaó is lesz. Nagyon sze-! retem. ) A statisztikusok még min- dig nem értek vissza.) Pedig most azt is szeretném megkérdezni tőlük, van-e ki-) mutatásuk arról, hogy a régeb­bi, rendszertelen és egészség-) leien étkezés következtében, hány embernek ment tönkre a) gyomra, amit ó persze a sok. munka rovására ír. J (Folytatjuk.) <

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents