Észak-Magyarország, 1963. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-17 / 192. szám

II Í?j SzoTjeí—amérilíai űr-cgyüí hn ä k ÜÜ c s A Szovjet Tudományos Aka­démia és az Egyesült Államok Országos Űrhajózási és Repü­lésügyi Hivatala (NASA) kép­viselői tárgyalásokat folytattak és kidolgozták a tudományos- műszaki végrehajtási utasítást ahhoz a szerződéshez, amelyet a Szovjet Tudományos Aka­démia és a NASA 1962. június 8-án kötött. Az utasítást a két tudományos szerv vezetősége jóváhagyta. ÍJjafob földrengés Ssh&pfébem Pénteken hajnalban ezúttal a G. erősségi fokozathoz tartozó földrengés rázta meg Szkopjét. Az ideiglenes lakóhelyül szol­gáló sátrakból a pánikba esett emberek, újabb katasztrófától való félelmükben, kirohantak a szabad ég alá. Az újabb földrengés azonban az eddigi jelentések szerint nem okozott komoly károkat. Világ proletárjai, egyesüljetek? mmmmés ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A miskolci művelődési otthonok és a közönség kapcsolatai V MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIX. évfolyam, 192. szám. Ára 50 fillér Szombat, 19G3. augusztus 17. Eddig 62 állam ária alá CJM esfest©:: c SStnin is csatlakozik a megegyezéshez, de a további tárgyalásokon vétójogot követel magának — Angol jegyzék a Szovjetunióhoz Wheeler tábornok, az ame­rikai szárazföldi haderők ve­zérkari főnöke csütörtökön megjelent a szenátusnak az amerikai haderők felkészültsé­Remits! Ítéllek el — 13 évi szabadsápeszíés a Mimnek Állam elleni bűntettel, kém kedéssel vádolt személyek bűn­ügyében ítélkezett a budapesti katonai bíróság. A bűnügy sze. replői rokonok, egy családhoz tartoznak, s külföldi hírszerző szerv megbízásából és részére kémtevékenységet folytattak Magyarországon. Az elsőrendű vádlott id. Holczmeister János, soroksári lakos, a csepeli Növényolaj- ipari Gyár volt dolgozója, 1959-ben és 19Gl-ben a Német Szövetségi Köztársaságba uta­zott, hogy ott élő szüléit meg­látogassa. Második útja 1961. július 5-től szeptember 2G-ig tartott. Kifelé egy soroksári házaspárral együtt utazott. A Salzburg és München kö­zötti útszakaszon megszólította eket egy ismeretlen, magyarul tudó férfi, majd hosszasan el­beszélgetett id. Holczmeister Jánossal. A férfi, — mint később ki­derült, — a nyugatnémet hírszerző szolgálat, a Bun­des Nachrichtendienst ré­szére „dolgozott”, s felada­ta kémkedésre alkalmas­nak vélt személyek kisze­melése volt. A mintegy másfélórás úton, ra­vasz kérdések feltevésével vi­szonylag könnyen megismerte id. Holczmeister János gondol­kodásmódját, megállapította, hogy feltű­nően anyagias, és behálóz­ta őt. Megígérte, hogy a szülei laká­sán is felkeresi, s egyúttal arra kérte: Budapesten élő édesapja részére kisebb csomagot vigyen magával, amikor hazautazik. Az „alkalmi” útitárs többször meglátogatta újdonsült ismerő­sét szülei lakóhelyén, Böblin- genben, s gépkocsiján két alka­lommal is kirándulni vitte. Egy vasárnap, amikor újból kirándultak, vendéglőbe vitte, s megismertette egy véletle­nül éppen ott tartózkodó ^barátjával”, Schneider Pé­terrel, aki ugyancsak a BND embere volt. Az új ismerős beszélgetés köz­ben megemlítette id. Holczme­ister Jánosnak, hogy korábban ö is Magyarországon élt, vala­mint azt, hogy máskor is sze­retne találkozni vele. A vonatbeli ismerős a talál­kozó után többet nem jelentke­zett, viszont Schneider Péter gyakran meglátogatta id. Holczmeister Jánost, s a bizal­mába férkőzött; Autókirándu­lásra is meghívta, s ekkor már nyíltan előhozakodott tervei­vel. Dicsérte az ottani állapoto­kat, s megemlítette vendé­gének, iiogy könnyebb foglalkozást tudna ajánla­ni részére, nem kellene megerőltető munkát végez­nie, s megfelelő díjazás­ban részesülne. Holczmeister bővebb felvilágo­sítást kért. Havonta csupán egy levelet kérek otthonról, amely­ben katonai vonatkozású dol­gokról értesít — válaszolta az ügynök. Ezért a szolgálatért havonta 200 nyugatnémet márkát ajánlott fel. Az anyagias természetű je­lölt egyhetes gondolkodási időt kért, majd utána vállalkozott a kémtevékenységre. Az ajánlat­ról — mielőtt választ adott volna — szüleivel is beszélt: apja ellenezte, de anyja lehur­rogta őt, s támogatta fia szán­dékát. Ott-tnrtózkodásának utolsó hetében gyakorlati kiképzést kapott id. Holczmeister János Schnei­der Pétertől. A kiképzés Stutt­gart egyik külvárosában, egy penzióban zajlott le, s három napig tartott. Itt tudta meg a leendő kém, hogy jelentéseit titkosírással, borítékban, meg­adott címre kell küldenie, fel­adóként idegen személy nevét kell feltüntetnie, a kapott uta­sítások továbbítására pedig az édesanyja által írt leveleket használják fel. A levélnek csu­pán az első és harmadik olda­lára írhatott az anyja, az üre­sen maradt második és negye­dik oldalra pedig az utasítás került titkosírással. Schneider Péter azt is közölte, milyen formában hozza megbízója tu­domására, ha a kapott uta­sítást sikerült előhívnia, vagy ha a kémjelentések továbbí­tását ideiglenesen, vagy vég­legesen be kell szüntetni. A jelentéseket tartalmazó leve­lekről azt a látszatot kellett keltenie, mintha bélyeggyűj­tők közötti régebbi kapcsolat­ról lenne szó. Ezért; a levelek­ben bélyegekről is kellett ír­nia, s hogy ezt megkönnyítsék, Schneider Péter átadott id. Holczmeister Jánosnak egy né­met bélyegkatalógust. Eseten­ként a boríték belső oldalára is kerültek titkos írással utast tások; A kiképzés végén Holczmeis- ter nyilatkozatot írt alá, hogy hajlandó Magyarországon leérni eladatokat végreha j tani. Előlegül 400 márkát kapott, s megállapodtak abban, hogy a tevékenységért ese­dékes további összegeket édesanyja kezeihez fizetik ki. Kiképzés közben szó volt ar­ról is, hogy Holczmeistert kü­lönleges rádióvevő-készülék­kel is ellátják, amellyel este 9 és 10 óra között a megadott kulcs ismeretében titkos kém- utasításokat vehet, ezt az aján­latot akkor nem fogadta el. Egyrészt arra hivatkozott, hogy három műszakban dolgo­zik, s így rendszeresen nem tudná figyelemmel kísérni az adásokat, másrészt anyagi okokból is elutasította: mivel egyéb műszaki cikkeket is szándékozott behozni, nem akart még a rádióért is vámot fizetni. A megátalkodott férfi 1962. januárjában megkezdte a kémkedést. Három katonai létesítményre, közöttük egy repülőtérre vonatkozó megfigyeléseiről tájékoz­tatta megbízóit. A kapott utasításnak megfele­lően feladóul idegen nevet használt. A Ferenc körút 3. számú ház névtáblájáról kivá­lasztott egy nevet, Bolgár P. Attiláét, s ezt írta a borítékra. Az első jelentést maga írta, amikor- a másodikat készítette, meglepte őt fia, ifj. Holczmeis­ter János. A huszadik évében (Folytatás a 2. oldalonJ .gével foglalkozó bizottsága előtt, hogy kifejtse véleményét az atomfegyver-kísérletek rész­leges megszüntetéséről kötött moszkvai egyezményről. McNa mara hadügyminiszterhez és Taylor tábornokhoz, a vezér­kari főnökök egyesített bizott­ságának elnökéhez hasonlóan Wheeler tábornok szintén a moszkvai szerződés rati­fikálása mellett foglalt ál­lást. Paraguay diplomáciai kép­viselője csütörtökön az ameri­kai külügyminisztérium épüle­tében aláírta a moszkvai egyez­ménynek az Egyesült Államok fővárosában letétbe helyezett példányát. Ezzel 57-re emelkedett azoknak az országoknak a száma, amelyek képviselői Washingtonban írták alá az egyezményt, Csüiörtökig 62 állam képviselői írták alá Moszkvában, London­ban vagy- Washingtonban, vagy mindhárom főváros­ban egyaránt a moszkvai egyezménj’t. Az amerikai szenátus külü­gyi bizottsága folytatja az atomfegyver-kísérletek beszün­tetésére vonatkozó egyezmény­ről szóló vitát. Az első héten elhangzott felszólalások azt mutatják, hogj’ a szenátorok mintegy kétharmada kész az egyez­mény mellett szavazni. Ezen a héten nem kisebb sze­mélyiségek kértek szót, mint Rusk külügyminiszter, McNa­mara hadügyminiszter, Sea- borg. az atomenergia bizottság elnöke, Taylor tábornagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke és mások. A bonni kormány pénteken rendkívüli minisztertanácsot tartott, amelyen a kormány tagjain kívül részt vettek a parlamenti pártfrakciók elnö­kei is: Brentano, Strauss, Ol- lenhauer és Mende. A minisztertanács után pén- (Folytatás a 2. oldalon.) Gönc, a hajdan szabad hajdú város Barangolás Jugoszláviában Heti rádió- és televízióműsor Ottalálatos a lottón Mintegy 400 erőgép végez talafmunkát Borsasiban a közelgő munkaszüneti napokon Borsod megyében a gépállo­másoknak mintegy 60 000 nor­málholdon kell talajmunkát végezniük, ami az aratás kito­lódása miatt fokozott erőfeszí­tést kíván a traktorosoktól. Ép­pen ezért a közelgő két munka­szüneti napon is mintegy 400 erőgép dolgozik majd a borso­di szántóföldeken. A megye mind a 13 gépállomásának kör­zetében szántanak majd a gé­pek. A tervek szerint 150 gép, két műszakban üzemel, első­sorban a Mezőkövesdi, a Mező- csáti, valamint a Szerencsi Gépállomás körzetében. A gép­állomások vezetői olyan beosz­tást készítettek, hogy munka után a traktorosok pihenni is tudjanak. Nagy segítséget je­lent a gépállomásoknak, hogy az üzemekből a nyári hónapok­ra munkát vállalt ipari mun­kások közül is több mint 80 traktorra ül és szánt, hogy mi­hamarabb, jó minőségben el­végezzék a jövő évi termést biztosító nyári mélyszántást. Az utóbbi napokban megye- szerte hullott csapadék meg­könnyíti a traktorosok munká­ját. Korábban a szinte kőke­ményre szikkadt tarlókon fele teljesítményt tudtak csak el­érni a gépekkel, most viszont a felázott földeken gyorsabban és jobb minőségben tudnak majd dolgozni. Nem szünetel a cséplés sem a munkaszüneti napokon. Úgy számítanak, hogy mintegy 150 cséplőgép üzemeltetésével sí • ettetik a későn aratott gabonák cséplését. Folyamatos üzemeltetésre tértek át a perkupái anhídrxt üzemben A Hegyaljai Ásványbánya és Örlőmű Vállalat perkupái an- hidrit üzemében termelik a szikes cs savanyú talajok javí­tásához szükséges anhidritet, amelyet a bánya szomszédsá­gában lévő őrlőben dolgoznak fel. Borsod, Heves, Hajdú és Szolnok megyében az utóbbi években végrehajtott talajjaví­tás következtében a bánya, ter­melése, négy év alatt csaknem megháromszorozódott, s jelen­leg naponta már 250 tonna ta­lajjavító anyagot termelnek. Mind több rossz minőségű termőtalajt javítanak, így a termelés nem fedezi a szükség­letet. Az igények kielégítésár a bánya műszaki vezetői most fáj.' áttérlek a folyamatos, három műszakos üzemeltetésre, amely vasárnap sem szünetel. A bá­nyában és az őrlőben a munka­erő átcsoportosításával lét­Hídavatás Záhonyban számtöbblet nélkül sikerül megoldani ezt a feladatot, és így az év végéig az eredetileg tervezettel szemben közel 10 ezer tonnával több anhidritet tudnak termelni. A bányaüzem és az őrlő mű­szaki vezetői újabb terem- nagyságú. 40 méter hosszú, 15 méter széles és 30 méter ma­gas kamarafejtést alakítottak ki. Ezen az óriási munkahelyen a tetőre erősített hatalmas acélhálóval biztosítják az ott dolgozókat a kőzetKullás ellen. A munkafolyamatokat teljesen gépesítik, s ezzel a termelé­kenységet 10 százalékkal nö­velik. Az új munkahely ki­alakítása befejezéshez közele- a tervek szerint a ter­melést a bányásznap tisztelc- téré, szeptember elején kezdik ncg. A háború alatt felrobbantott és most újjáépített, Záhonyt és Csapot összekötő közúti hidat augusztús 14-én ünnepélyesen felavatták. A hét méter széles új hidat magyar részről Földvári I, itozickcucs- És postaügyi miniszterhelyettes, szovjet részről Z. Karcsenko, az 'Urán SZSZK autö­. közlekedési és útügyi miniszterhelyettese adta át a forgalomnak. Elkészültek az új tankönyvek Az új refomtankönyvekröl és az 1963—64. évi tankönyvellá­tásról sajtótájékoztatót rende­zett pénteken a Művelődésügyi Minisztérium és a Tankönyv- kiadó Vállalat a MUOSZ szék­házban. Itt elmondották, hogy az 1963—64-es tanévben bevezetik az úgynevezett reformkönyvek alapján ké­szült tankönyvek csoport­ját. Kicserélik az általános iskola 1—2. osztályának valamennyi tankönyvét, új énekeskönyvet kapnak a 3. osztályosok, s ugyancsak reformkönyv lesz az V. osztályosok magyar iro­dalmi olvasója és nyelvtan­könyve, valamint az V. és VI. osztályos Élővilág című, színes nyomású állat- és növény-tan­könyv. Az új tankönyvekben sike­rült megvalósítani az iskola- reform legfőbb követelménye­it: a könyvek az eddiginél ha­tásosabban szolgálják a vi­lágnézet kialakítását, szocialista hazafiságra és pro­letárnemzetköziségre nevelnek. Az általános és középiskolák nappali, esti és levelező tanu­lói számára az új oktatási évben 741 féle tankönyv, több mint 13 millió példánj’a áll ren­delkezésre. Az általános iskolai tanköny­vek eladása — az elmúlt évek­ben már jól bevált gyakorlat szerint — kizárólag az isko­lákban történik. A tanulók az első tanítási napokon kapják kézhez a könyveiket. A tan­könyvek időben elkészültek és minden iskola megkapja az igényelt példányszámoii,

Next

/
Thumbnails
Contents