Észak-Magyarország, 1963. július (19. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-12 / 161. szám
»énirft, 1963. jŰHos 12. ESZÄKMÄGYÄRORSZÄi* 3 A halmaji mintalegelőn sóző-vályii a halmaji mintalegelőn, ahol jövőre már villanypásztor segítségével biztis;tják a szakaszos legeltetést. Megnőtt a munkakedv A révleányvári Szabadság Termelőszövetkezet tagjai bizakodással néznek az idei zárszámadás elé. Az emberek bíznak benne, hogy az új vezetőség kijavítja a korábban elkövetett hibákat. Megnőtt a. munkakedv, a napokban, az aratás megkezdésekor harminc kaszás helyett hatvanon jelentkeztek munkára. Előreláthatóan a Szabadság Tsz legalább annyit — ha nem többet — fizet majd az idén egy-egy munkaegységre, mint tavaly. P. Szabó Endre Sárospatak, Rákóczi Gimn. Dínak indul! az első paprikaszáHKmánv Az ináncsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet ötven hol- ‘tías kertészetéből csütörtökön útnak indult az első csemege- Paprika szállítmány. A közel tíz mázsa gyönyörű zöldpaprikát első osztályú minősítéssel Vette át a MÉK, ami nagy örö- met jelentett a kertészetben dolgozó 30 tagú ifjúsági munkacsapatnak. Az első paprikaszállítmány és az igen jónak Ígérkező további termés pedig azt igazolja, hogy mennyire érdemes a Hernád és a Bársonyos völgyében kertészkedéssel foglalkozni. Az öt holdas paprikatábláról eredetileg csak 350 mázsára kötöttek szállítási szerződést. A fiatalok jó munkája, a gondos növényápolás és a megfelelő öntözés lehetővé tette, hogy további száz mázsa paprikára kössenek pótszerződést. Tíz százalékkal kevesebb fűtőanyag felhasználás a diósgyőri martinüzemben A Lenin Kohászati Művek mar tinüzemében az utóbbi időben új tüzelési technológiára tértek át. Az acél olvasztásához használt földgázt a korábbinál lényegesen magasabb légkörnyomással juttatják a kemencébe. Ezenkívül a tüzelőanyag porlasztására, elégetésére is újfajta, sűrített levegővel és földgázzal működő égőt használnak. Az új tüzelési módszer igen jól bevált. A fűtőanyag gyorsabban kerül a kemencébe, az előzőnél sokkal nagyobb a hatásfoka, ennek eredményeként kevesebb idő szükséges az acél olvasztásához. A néhány hónap alatt szerzett tapasztalatok szerint az új tüzelési technológiával egy tonna acél olvasztásához átlagosan 120 ezer kalóriával, a korábbinál több mint tíz százalékkal használnak fel kevesebb fűtőanyagot. Az acél önköltségének csökkentése szempontjából nagy jelentőségű eljárás alkalmazásától csupán ez évben több mint két millió forint megtakarításra számítanak. Ä zempléni hegyek egyiké- nek-másikának oldalában. gyakorta hatalmas robbanások zavarják meg a természet csöndjét. Reszket a levegő, a robbanás hangja messzire hírül viszi, hogy termelnek a kőbányászok. Munkában edzett, keménykötésű emberek a bányászok, lehet építeni rájuk. Tudatában vannak; hogy a Dunán inneni országrész útjainak és vasútjainak fenntartásához, az új, korszerű utak és vasútvonalak építéséhez, a gátépítésekhez sok kő, zúzott kő kell, és azt jórészt nekik kell előteremteniök. Az elmúlt kemény tél, a felfagyás és az árvíz nagy kárt tett az utakban. Az úthálózat rendbehozásához gyors segítségre volt szükség, és az _ ÉM Északmagyaroszági Kőbánya Vállalat dolgozói nem voltak tétlenek! Ez év áprilisában és májusában 348.000 tonna követ termeltek, 50 000 tonnával többet, mint. 1962. azonos időszakában. Az értékesítés ütemét is jelentősen fokozták. A fejlődés üteme jó, „Őriás" kasnrafejtések a perkupái anhidrit bánjában A Hegyaljai Ásványbánya és örlőmű Vállalat perkupái bányájában termelt nnhidritet széles körben használják Borsod, Szabolcs-Szatmár, Hajdú- Bihar és Szolnok megyében a savanyú és szikes talajok javítására. A kemény és hosz- szantartó tél okozta elmaradást a bánya már behozta, s az idén mintegy 50 ezer tonna ÜCe^rés ffi gérfiraltel'f É&esoá megyében Egyre több kellene — Miért nem kap rt kereskedelem? Kasinebnreika problémája — Kérek egy kétlángű gáztűzhelyet propán-bután palackhoz. — Sajnos kérem, még nem kaptunk. Pillanatnyilag csak négyplattos, csehszlovák gáztűzhelyünk van . . . — Igen, de ugye az 2050 forint, a kétplattos pedig csak 615 forint . . . — Talán hamarosan kapunk majd ebből az áruból is elegendőt. A budapesti VASÉRT- 101 függ . . . , Ilyen és hasonló párbeszédeket megyeszerte hallunk a KERAVILL üzletekben. Az említett gáztűzhely tehát hiánycikk. Miért és mióta? Kormos Sándortól, a Miskolci Kiskereskedelmi Vállalat 47. bz. KERAVILL üzletének vezetőjétől érdeklődtünk erről először. Városi gázhoz van tűzhely, boyler, hüsugáirzó — Propón-bután-gáz palackhoz való, két- és háromlángú, sütős gáztűzhelyet ez évben még nem kaptunk — mondta Kormos Sándor. — Az igénylők részére tavasszal még az elmúlt évi maradékból adtunk néhányat. De sokkal több kellene. Van olyan vevőnk, aki már két hónapja rendszeresen bejár az üzletbe, és nem tud- fluk neki megmondani, hogy mikor kapunk olcsó gáztűzhelyet . . . Városi gázhoz azonban mindig van gáztűzhelyünk, rezsónk. boylerunk (a 10 literesen kívül 5 litereset is kapunk), sőt nagyméretű hősu- gárzónk is. De hát nincs minden házban városi gáz és ezért a közkedvelt propán-bután palackokhoz is sürgősen kellenének olcsó és jó tűzhelyek. Ezt tudják a városi tanács kereskedelmi osztályán is . . . A városi tanács kereskedelmi osztályán sajnos nem mondhatnak biztatót. Miskolcon az év első felében mintegy 170 engedélyt adtak ki propán-bután-gáz palack használatára, de az engedéllyel Rendelkezők egy része még hem kapott tűzhelyet. Ezért a második félévben elsősorban ezeket kell tűzhelyhez juttatni és csak aztán következnek az új igénylők. És mi a helyzet a megyében? Néhány vidéki üzletben méy kapható — Az előző években 400—150 gázpalackhoz adtunk engedélyt, az idén azonban már 900-hoz — hallottuk Lelik Jánostól, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőjétől. — Az igény azonban sokkal nagyobb. Az engedéllyel rendelkezők részére kétszer kaptunk szállítmányt, nemrég több mint ötszáz darab gáztűzhelyet. Ezért néhány vidéki üzletünkben még van, például Özdon, de ez nem jelenti azt, hogy ez fölösleg. Özdon egyébként is az a helyzet, hogy a vásárlók kevesebb kéUángú és több háromlángú, sütős gáztűzhelyet kémek. Ezt az elosztásnál figyelembe kell venni. És figyelembe kell venni külön Kazincbarcika problémáját is. 400 kazincbarcikai lakás - B VBSÉRI figyelmébe Kazincbarcikán még nincs városi gáz. Ezért itt különösen hasznos a gázpalack. Most például hamarosan átadnak 400 olyan lakást, amelyben a konyhákat propán-bután-gáz palackokkal kívánják ellátni. Ezek szerint a központi elosztó, a budapesti VASÉRT figyelembe vehetné: megyénk dolgozói egyre több gáztűzhelyet igényelnek, s csupán Kazincbarcikára hamarosan 400 gáztűzhely kell! Sőt: kellene egy cseretelep is, ahol a palackokat újratöltenék. Csak Miskolcon, Ózdon és Szerencsen van töiUifelop Mint Lelik Jánostól megtudtuk. megyénkben, Miskolcon kívül, csak Ózdon és Szerencsen van töltőtelep. (Pest megyében közel 40 ilyen állomás működik). Sátoraljaújhelyen már régóta szeretnének cseretelepet, de a Nehézipari Minisztérium kőolajipari igazgatóságán úgy tudják; kicsi az igény alihoz, hogy egy ilyen ’ telepet gazdaságosan üzemeltethessen ele. Másutt az a kifogás, hogy nincs megfelelő hely a tűzveszélyes töltőállomások létesítésére. Szerintünk ilyen hely minden település perifériáján van. Csere-telepeket pedig feltétlenül másutt is létesíteni kell (és erre az ÁFOR figyelmét hívjuk fel), hiszen jelenleg a gázpalack-tulajdonosok a megye minden részébe Miskolcról, Ózdról, vagy Szerencsről szállítják lakásukba a gázzal telt palackokat, a szállítás pedig ugyancsak tűzveszélyes! (Ruttkay) talajjavító anyagot adott a nagyüzemi gazdaságok tábláinak javítására. Az anhidrit iránti kereslet | lyamatos, egyre emelkedik. A távlati fejlesztési terveknek megfelelően a bányaüzem is fokozza termelését. A termelékeny bányászkodás előmozdítására a Bányászati Kutató Intézettel közösen új fejtési rendszert dolgoztak ki. A korábbi kis kamrák helyett terem nagyságú, 15 méter széles, 30 méter hosszú és 25 méter magas fejtést alakítottak ki. A termelést a kamra „tetején” kezdik. A kőzetomlások ellen egész tetőt beborító dróthálót erősítenek fel. Az első nagykamrás fejtésből eddig mintegy 20 ezer tonna anyagot termeltek ld, anélkül, hogy baleset történt volna és újabb biztosításra lett volna szükség. A tapasztalatok alapján most két új, nagykamrás fejtést alakítanak lei. Az „óriás” fejtésekben még az idén megkezdik a termelést Műszaki tökéletesítéssel megoldották, hogy a lerobbantott anyag közvetlenül a csillékbe, onnan pedig a felszínen lévő őrlőbe kerül. A műszaki tökéletesítéssel mintegy 10 százalékkal növelik a termelékenységet és egyszeri előkészítéssel egy-egy kamrából 40 ezer tonna an- hidritet tudnak majd felszínre szállítani. a vállalat május havi tervét teljesítette és a júniusi eredmények is szépek, de a népgazdaság még többet kíván. Az április 1-vel végrehajtott vállalati összevonás, az irányítás és az anyagi erők összpontosítása a nagyobb termelés, a szervezettebb, jobb gazdálkodás érdekében történt — és a már mutatkozó jelelv szerint eredményesen. Az új vállalat több üzem munkáját fogja ösz- sze, így a tarcali, tállyai. erdő- bényei. tokaji, bodrogkeresz- túri, gönci, sárospataki és sátoraljaújhelyi bányák termelését irányítja. A vállalat fejlődésére jellemző a termelés gépesítése Noha az üzemek többségében és igy a kisebb termelőegységeknél még nehéz munkakörülmények között kézzel termelnek, Tállyan és Tarcalon már a gépek vállalták át a nehéz fizikai munkát. Tállyán évekkel ezelőtt gépesítettek. Az üzem évről évre magasfokú szervezettséggel, jól gazdálkodik. A tarcali üzem is, ahol a gépesítés a közelmúltban történt és a beruházás még nem fejeződött be, elindult a fejlődés útján. Itt persze még vannak kezdeti nehézségek, érezhető bizonyos kialakulatlanság, hiányzik a begyakorlott törzsgárda, jelentős, külső, zavaró tényezők hatnak, de ma már itt is jobban mennek a dolgok, és a kilátások biztatóak. A bányai kőjövesztés fo- jó szervezéssel, az irányítás javításával szép eredmények mutatkoznak. Az üzem májusban már teljesíteni tudta tervfeladatát és az előzetes értékelés szerint júniusban sem kell szégyenkezniük a tarcali bányászoknak. A tarcali üzemmel kapcsolatban voltak olyan megnyilatkozások, hogy a beruházás elhibázott volt, hogy ebben az üzemben nem lehet fejlődésről beszélni, kár volt mindenért! E korai következtetések türelmetlenségből fakadtak, nem vették figyelembe, hogy egy új technológia kialakítása, egy hatalmas gépcsoport sikeres működtetése nem megy az első gombnyomásra, hogy a gépi kapacitás jelenléte, gyakorlott kezelők hiányában nem hozhat közvetlen sikert. A bányafront kialakítása időt vett igénybe, és még ezután is na-* gyón sokat kell tenni az egyenletes fejlődés feltételeinek biztosítására, a jó termelési eredmények állandósításáért. A kőbányászok a tettek cm. | herei! Tudnak és akarnak is ) jól dolgozni. Az üzemek között j páros termelési verseny ala- ■ kult ki. A verseny mozgósitó ereje az eredményekben nap mint nap megmutatkozik, és a sikerek tovább lelkesítik a bányászokat. A lelkesedés nagy erő, de nem minden. A jó munkához, a kőigények maradéktalan kielégítéséhez külső segítséget is kérnek A MÁV-tól a jobb vagonellatást kérik. Termelési lehetőségük nem utolsósorban a vagonellátásból, értékesítési lehetőségük alakulásából következik. A rendszertelen vagonellátás lénj'egesen lerontja termelésük intenzitását. Súlyos nehézségekkel küzdenek a tarcali üzemben a belső szállítások megoldatlansága miatt. Kaptak ugyan 5 darab 10 lonnás, új típusú dömpert, de azok bejáratásánál gyakori hibák jelentkeznek és így jelentős vesztességidők adódnak az üzemben. E problémájuk megoldását eredményesen csak a gyártó vállalat segíthetné azzal, ha a járműveket mielőbb tartósan üzemképes állapotba hozná. Az útépítésekhez és a beton- elemgyártáshoz mintegy 20 000 tonna jó minőségű és szabványszerű andezit zúzalékot tudnának biztosítani, amire vevőt eddig nem sikerült találniuk. Vannak eredmények és vannak nehézségek, van akarás t£ mérhető az előrehaladás. A dolgozók és a vezetők helytállása, a szocialista munkaverseny lendülete nagy erő és ha ezt hasznosan használják fel — márpedig a jelek szerint így történik — az ÉM Északmagyarországi Kőbánya Vállalat jó úton halad előre. V. L. lem lesz sáros a mucsonyiak cipője — Eddig, ha esett az eső, csaknem bokáig sárban jártunk. Gyakran hangoztatják ezt mostanában a mucsonyi emberek. Mégpedig azért, mert ezután másképp lesz. — Jövőre már az egész faluban betonjárdán mehetünk. A lányok, asszonyok esős időben is felvehetik a tűsarkú cipőt... Igen, ez így lesz, mert még ez évben elkészül a több mint két A tihanyi új szálloda Már működik a tihanyi hatemeletes új szálló, a Tihany Hotel. A 30 millió forintos beruházással épült egyik legkorszerűbb szállóban 135 kétágyas szoba van, mindegyikhez fürdőszoba, hideg-melegvíz szolgáltatás tartozik. Az épület déli frontján minden emeleten üvegfalú napozó-terasz. A szállóban bár és mopresszó áll a vendégek rendelkezésére. Képüuköo; A. szálloda strandi* kilométer hosszú, betonozott gyalogjáró. — A lakosság vállalta a járdaépítést, a tanács adja az anyagot — hallottuk Viszlóczky László községi párttitkártól. — Fiatalok, öregek sokat dolgoznak társadalmi munkában. Az építéshez szükséges kavicsot is a lakosok szállítják a járdákhoz .. s 340 méternyi gyalogjáró már el is készült. S bár most a mezőgazdasági munkákra összpontosul itt is a falu ereje, mégis, mire eljön az esős ősz, már nem kell „bokáig sárban” járniok a mucsonyiaknak. (R.) I Uj város Kazahsztánban Á celinográdi hatóságok jóváhagyták az új szűzföldi város, Kacsar építésének terveit. A várost a szűzföldi határvidéken nemrég feltárt vasérclelőhelyek közelében építik meg, párhuzamosan az ércdúsító kombinát építésével. Ez a kombinát, amely évente 21 millió tonna magnetitot fog előállítani, a számítások szerint csaknem 100 évig működhet. A szakértők feltevései szerint Kacsar lakosságának száma 1980-ra meghaladja a 60 ezret. Minden lakosnak kényelmes, tágas lakást biztosítanak. A város vízellátása érdekében a Tobol folyón már épül a víztároló, amely Kacsaron kívül a közelben épülő új, Rudnij város vízellátását if biztosítani fogja.