Észak-Magyarország, 1963. július (19. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-10 / 159. szám

Sakk naayüzem... i? Értékes levéltári anyag - Becsből Á miskolci Herman Ottó Múzeum a borkereskedelem révén világhírűvé vált, törté­nelmi nevezetességű Tokaj egy részét ábrázoló, eddig is­meretlen, 1760-ból származó térképet kapott az egykori bé­csi kamarai levéltárból. A múzeum helytörténeti mun­kaközössége a térkép nyomán megállapította, hogy az egyko­ri „moszkovita fundust” fel­tüntető telekhatárok, valamint az akkor bejegyzett épületek ma is teljesen azonos állapot­ban vannak. A több mint 200 esztendő alatt a barokk-kori telekhatárok teljes egészében megmaradtak, bár azóta be­épültek. Az épületek közül egyet bontottak le, és építettek helyette mást, valószínűleg a XIX. század elején. Megállapították azt is. hogy a térképen feltüntetett szőlő­határ ma már visszaszorult a hegy felé. Korábban egészen az út mentén álló épületekig lehúzódott, ma viszont a tér­képen feltüntetett szőlőskertek helyén, a hegy alatt egy új utcasor alakult ki, s ma már csak a tetőn található szőlő. A munkaközösségnek a korabeli, eredeti felmérési rajz szerint a „cinktura eklézsia”, a jelen­leg református templom elren­dezését is sikerült azonosíta­nia. A Tokajjal kapcsolatban megszerzett bécsi levéltári anyag egyik legértékesebb da­rabja az egykori tokaji vár úgynevezett palotarészének részletes felmérési rajza. A tokaji várról készült korabeli metszetekből nem tűnik ki vi­lágosan, melyik lehetett a „palota”, ma pedig már csak ásatással lehetne megállapíta­ni helyét a földig lerombolt várban. A munkaközösség tervbe vette a tokaji várról készült metszetek, leírások összegyűjtését, hogy azokat feldolgozva, rekonstruálni tud­ja az egykori tokaji vár elren­dezését. Bükki feketeföldi virágkert eszeteknek A Bükk erdőségeiben, főleg a pafasznyai és a lillafüredi erdészet területén tenyészik a hegyvidéki őshonos fafaj, a bükk. Taksalápán, Sövénykú- ton, Barátságkertben és más erdőrészeken a csaknem év­százados fák a korszerű er­dőművelés következtében zsí­ros. fekete televényföldben él­nek. Az évről évre bekövetke­ző lombhullások és az aljnö­vényzet korhadása folytán Itt a Viro Két nap óta többszöröséra növekedett a forgalom a Ta­nácshoz tér 12. szám alatti Gyógynövény szaküzletben. Kissé szokatlan ez nyáron, a természetes vitaminok idő­szakában. Rimányi Jenő, a bolt vezetője ennek a követ­kező magyarázatát adta: — Hosszas kísérletezés után a Herbaria Gyógynö­vényforgalmi Vállalat kibo­csátotta a Viroma nevű ször­pöt. A Viroma, magnézium- tartalma. mialt igen jó hálás­sal alkalmazható magas vér­nyomás és érelmeszesedéses megbetegedésben szenvedők gyógykezelésére. Tartalmaz­za mindazokat az anyagokat, amiket a C-vitaminos csipke­szörp. Klinikai kísérletek igazolják, hogy kedvezően befolyásolja a gyomor- és bélműködést, csökkenti á fá­radékonyságot és javítja a közérzetet. — Mi az adagolás módja? — Naponta egy deciliter, két-három részben vízzel, ásványvízzel vagy teával hí­gítva. Egyébként minden üveg mellé írott tájékoztatót adunk, ami megkönnyíti az új szörp felhasználási mód­ját. Természetesen a Viroma nem pótolhatja a szakorvosi vizsgálatot, annál inkább, mert például cukorbetegek magas cukortartalma miatt nem ihaiják. — Mibe kerül az új „cso­daszörp” ? — Egy-egy liter ára 26 fo­rint. — Ha valóban olyan a ha­tása, mint amennyire néhány nap óta felkapott cikk lett, akkor megéri a pénzt. — A Viromát, mint mon­dottam. kísérleti munlca után gyártják, mint minden más gyógynövényből készült ször­pöt. Az egyik budapesti üzem 25 hypertonias dolgozójánál végzett vizsgálatok azt mu­tatták, hogi/ a Viroma.-szörp vérnyomáscsökkentő hatása jó. Ugyancsak eredménnyel alkalmazható neuroticus al­vászavar, fejfájás, idegesség és zsibbadás formájában je­lentkező panaszok esetén is. Sőt, mi több, a klinikai meg­figyelések és vizsgálatok sze­rint még a trombózis tekin­tetében is kedvező a hatása. A legfőbb mérvadó, leg­alábbis most, a kereslet. Máris úiabb megrendelést leéli feladnom a gyártó vál­lalatnak. A további kereslet mutatja majd meg, milyen a hatása. Ezért kérjük fogyasz­tóit. tájékoztassanak bennün­ket. milyen eredménnyel használják az új szörpöt. (—la) trágyázódó talajt most kerté­szeti célokra is felhasználják. A tápanyagokban dús, zsíros, fekete földet többek között a budapesti és a pécsi nagy ker­tészetekbe szállítják, virág­földnek. Kijelölt területeken az avart és a növényzetet eltávolítják és a felszín alatt, 5—10 centi­méter mélységben szinte lebo­rotválják a talajt, amelynek értékes, komposztnál tápdú- sabb földjét szálítják a meg­rendelőknek. Eddig mintegy ezer mázsa erdei feketeföld került a különböző kertésze­tekbe, amelyet a környező községek lakossága gyűjtött össze. Esténként az SZMT-székház színpadán 1G kiváló sakkozó küzd a dr. Asztalos ka jós emlékére ren­dezett viadalon. A demonstrációs táblák pontosan mutatják a játszma menetét, s így a nézők is együtt „élnek” a versenyzőkkel. Foto: Szabó István CsSnosítlák" a MM forrásokat A Keletbükki Állami Erdő- gazdaság mintegy 120 ezer hek­táros erdőségeit, melynek leg­szebb részei a Bükkben, vala­mint Putnok, Szendrő és Agg­telek környékén terülnek el, a nyári hétköznapokon is ezer­nél több kiránduló és turista keresi fel. Az erdőgazdaság a 25 táborozóhelyen kívül több mint 120 kirándulóhelyet jelölt ki. A táborozó- és kiránduló­helyeket ott alakították ki, ahol a közelben jó vizű forrás is van. A felmérések szerint a Bükk- hegységben több mint 200 for­rást tartanak nyilván. A forrá­sok rendbehozását a fa elszál­lítására szolgáló utak építését és gondozását végző útépítő brigádok most kezdték meg. A források környékét megtisz­títják, föléjük kőből, vagy fá­ból védő tetőt építenek, hogy a szennyeződéstől megóvják. Eddig már mintegy 40 forrást hoztak rendbe, többek között a festői szépségű Harica-völgy- ben, a Taksalápán, Sövénykút- nál. Segítenek a források gon­dozásában a diósgyőri üzemek turista szakosztályai is. ök az andókúti, a szentléleki, vala- mint a Szinva-forrás környé­két rendezték. A tervek szerint még az idén újabb források környéké­nek rendezését is elvégzik, el­sősorban a kirándulók által leggyakrabban felkeresett tu­ristautakon és kirándulóhelye­ken. HÍREK *"" ...ia'iuiuililiuiuuilinmii||iuimi||||iniii|;|||;|||[j|ft — KISPIAC létesül Miskolc új településén, a Kilián-dél la­kónegyedben. A kis piactér he­lyét már kijelölték. Az állami kereskedelem mellett a kör­nyék termelőszövetkezetei is lé­tesítenek majd elárusítóhelye­ket az új piacon. A moszkvai filmfesztivál hétfői eseményei A harmadik moszkvai nem­zetközi filmfesztiválon a hét­főn bemutatott filmek közül egyik sem aratott különösebb sikert; a versenyen kívül be­mutatott filmek közül azon­ban forró sikert ért el a West Side Story című amerikai film. Kedden versenyen kívül be­mutatták A meztelen diplo­mata című magyar filmvíg­játékot. Szélhámosok Jólöltözött, testes asszonyság ácsorog egy kapu alatt. A .la­kók névjegyzékét böngészi. Né­hány nevet megjegyez, aztán határozott léptekkel indul fel a lépcsőn. Becsenget az egyik ajtón. •— Kérem szépen, az áru ügyében jöttem. — Miféle áru? — Tetszik tudni, a borjúhús. — Nem tudom, én ... — Lehet, hogy tévedés len­ne? Ezt a nevet mondták, hogy szóljak be. Le tetszik jönni húsért, vagy felhozzam? Röviden tanácskoznak a la­kásban, . ki lehet, ki rendelte, biztosan a férj. — Ha nem tetszik tudni jön­ni, felhozhatom, de pénzt ké­rek, mert le kell blokkolni. — Jaj de jó, hozza fel kedves. Mennyibe kerül? — 116 forint. A háziasszony 120-at ad, s az idegen nő „tisztességesen” visz- szaadja a 4 forintot. Azután egy kicsit tanácstalankodik. Teljesen gépessí ették a Mályi Téglagyár agyagiján vaját Az agyagbányát a gyárral összekötő bárom kilométeres drótkötélpálya. — Jó lenne, ha valami sza­tyorfélét tetszene adni, mert... — Persze, hogyne. Tessék, itt van, nagyon köszönörn ... Az idegen asszony is köszö­ni, s míg lefele megy, szem­ügyre veszi a szatyrot. — Az ördög vinné el, ilyen vacak, avult holmit adni. Ez nem ér egy fabatkát sem. Be is dobja a legközelebbi szemétládába. Önként adták a pénzt Ez így történt tíz esetben, legalábbis eddig ennyit ismert be a napokban rendőrkézre ke­rült Simainé. Most itt ül a rendőrszobá­ban, s cinikusan, mély meg­vetéssel beszél „ügyfeleiről”. — Borjúhúst, májat, zsírsza­lonnát „adtam el”. Olcsón ad­tam, kérem. Meg aztán, ha van olyan ostoba ember, aki elhi­szi, hogy 16 forintjával tízki- lószámra szállítom neki a friss borjúhúst, hát az fizessen! Energikusan tiltakozik a fe- lelősségrevonás ellen: — Nem én vettem ki a zse­bükből a pénzt, máguktól ad­ták. Még szatyrot is adtak hoz­zá. Ha jót adtak, azt is elad­tam. — Maga már ült hasonló do­logért — emlékezteti a rendőr- nyomozó. — Ültem. — Akkor mit árult? — fin kérem mindig csak olyat árulok, amit a' boltban nem lehet kapni. Ha a határozott, bátor fellé­pésű Simainé el tudta bolondí- tani a hiszékeny, meggondolat­lan embereket, könnyen ráír­hatnánk magabiztos megjelené­sének a számlájára. Mit mond­junk azonban a másik asszony .sikereiről”? Zibriczki Lajosné 30 éves, törékeny szőke fiatalasszony éppen az ellentéte Simainénak, mégis ő „dolgozott” nagyobb tétekben. bornok utcában, s elsikkasz­totta a lakbéreket. Azért ült. Jól viselkedett a börtönben, s harmadával szabadult, no meg a fogadkozásokkal, hogy soha többet. Zibriczkiné a város nehéz la­káshelyzetéből pénzelt. Egy közvetítő asszony révén megis­merkedett Sz.-ékkal, akiknek felajánlotta eladásra a már nem létező Kistábornok utcai lakását. — Adnánk érte 10 ezret. Zibriczkiné megelégedett egyelőre ezer forint előleggel is, amiről szabályos elismer­vényt írt alá. Ugyanerre a la­kásra V. I.-től ötezer forintot vett fel. De hogy valahogy torlódás ne legyen a már két felületes em­bernek eladott Kistábornok ut­cai lakás körül, F. L.-nak már egy József Attila utca 2. szám alatti lakást árult. Itt 200 fo­rint előleget vett fel. Megbe­szélték a találkát, hogy majd megmutatja a házat, de termé­szetesen nem ment el a ran­devúra. A nagyobb bizalom kedvéért két lakáskulcsot is adott az alkuhoz. Egy lakásnak két gaa Tavaly szabadult a börtön­ből. Házmester volt a Kistá­Közben az „ügyfél” gyanút fogott, s feljelentette az isme­retlen asszonyt. Erre Zibriczki­né szerzett még két kulcsot, s azt eladta B. S.-nénak 500 fo­rintért. Ebből visszafizette a 200 forintot, hogy valahogy baj ne legyen. Csakhogy most már B. S.-né jelentette fel, így is­mét el kellett adni némi elő­leggel a nemlétező lakást, vevő mindig akadt. K. J. nyolcezret ígért a Jó­zsef Attila utca 2. számú lakás­ért, s ezret ki is fizetett. De ez már az utolsó üzlete volt csendes, „szelídtekintetű” asz- szonykának. Oda kerül, ahol neki kell majd fizetni szélhá­mosságért, mégpedig egy időre szabadságával. Ez a két ellentétes tempera- mentumú asszony jól megélt az emberek hiszékenységéből. Azt talán mondani sem kell, hogy ha valahol csak egy kis elővigyázatosságra lelnek is, már nem érnek el eredményt. Adamovics Ilona .— TIZENÖT új mezőgazda­sági tanuló szerződött le az edelényi Alkotmány Termelő- szövetkezetbe. Ezzel már húsz fiatal mezőgazdasági szakmun­kást képeznek a termelőszövet­kezet állattenyészetében, sző­lő- és gyümölcskertészetében, valamint gépészeti brigádjá­ban. — ELKÉSZÜLT a körömi hőforrás hasznosítási terve. A körömi, kesznyéteni, girincsiés sajóhidvégi termelőszövetkezet közös erővel mintegy nyolcezer négyzetméter kiterjedésű haj- tatóházat fűt majd a hőforrás vizével. — SPAAK belga miniszter­elnökhelyettes és külügymi­niszter kedden hazautazott a Szovjetunióból. Kijevben Spaak találkozott és megbeszé­lést folytatott Hruscsov szov­jet kormányfővel.-oOo----­u Jr' 'maréig. *z, ér sa sé J Q Pc ki *a B, zo hi ni G Bi til ta S: el üj a: ’■n: — A KOLUMBIAI parla­menti küldöttség, amely az or­szággyűlés elnökségének ven­dégeként néhány napot töltött hazánkban, kedden Bukarestbe utazott. — SZÁZÖTVENEZER tojás­sal teljesítette túl első féléves felvásárlási tervét a mezőkö­vesdi járás. A nőtanácsok és a földművesszövetkezetek aktí­vái nagy segítséget nyújtottak a tojás és baromfifelvásárlás eredményességéhez. — JAPÄNBAN ez év júni­usában több mint 140 kereske­delmi vállalat jutott csődbe. E vállalatok együttes adóssága több mint 14 025 000 000 jen. A csődbejutott társaságok leg­nagyobb része kohóipari, vala­mint textil- és vegyipari vál­lalat. Várható időjárás ma estig: kevés felhő, valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt nyugati, ké­sőbb délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 23—26 fok között. eszakmagyarorszag A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc, Tanácsház tér 2, Telefonszámok:: Titkárság: 16-886. kultúrrovat: 16-0G7, ipari rovat: 16-035, pártro­vat: 33-687. sportrovat.: L6-049. me­zőgazdasági rovat: 16-070, belpoli­tikai rovat, panaszügyek: 1G-046. Kiadja: Az Eszakmagyarországi Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Bíró Péter Kiadóhivatal: Kossuth utca 11* Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 16-213, Széchenyi u. 15—17; Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Indexszám: 25:055. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető; Kárpáti György.

Next

/
Thumbnails
Contents