Észak-Magyarország, 1963. július (19. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-26 / 173. szám

ESXAEMAGTAKORSZIÄG Péntek, 1963. Julius ?#. Üj évad előtt Űjabb nagy feladatokkal te­lített évad áll előttünk. A népművelési tervek készítésé­nek idején talán nem lesz fölösleges néhány, munkánk­kal kapcsolatos, fontos kér­désről szólni. Művelődési otthonainknál a szocialista tudatformálásban jelentős szerep jutott az is­meretterjesztő előadásoknak, ismeretterjesztési formáknak (munkás—tsz—ifjúsági akadé­miák, tanfolyamok.). Az új népművelési évadban azon­ban az ismeretterjesztő elő­adásokat nem szervezhetjük és nem tervezhetjük a régi formában. Eddig felső szerve­ink is úgy értékelték a nép­művelők munkáját, hogy azo­kat sorolták az első helyekre, akiknél nagy volt az előadá­sok hallgatóinak létszáma. Ezek a nagy ismeretterjesztő előadások a hallgatók kultu­rális színvonalának, érdeklő­dési körének különbözősége miatt nem érték el a kívánt eredményt. A következő év­adban az ismeretterjesztő elő­adásokat egyrészt az érdeklő­dési köröknek megfelelő, másrészt a tudásvágy iránti érdeklődést felkeltő és az alapműveltséget lerakó, isme- retteriesztő előadásokat az is­kolai osztályoknak megfelelő csoportok részére kell tervez- ni. Az ismeretterjesztő elő­adásoknak segíteni, támogat­ni kell a dolgozók iskolájá­nak mozgalmát. Akik nem végezték el az általános isko­la nyolc osztályát és még nem is iratkoztak be, részükre egyrészt a nehezebb tantár­gyakból, másrészt a régen ta­nult anyagok felfrissítésére előkészítő tanfolyamokat kell szervezni, amelyeken megba­rátkoznak az általános iskola tananyagával. A már beirat­kozott tanulókat is segíteni kell konzultációs jellegű elő­adásokkal. Az ismeretterjesztés másiz formája a szakmai képzés és közvetlenül a termelés fo­kozását segítő tanfolyamok, akadémiák szervezése. Akar démiát ott szervezzünk, ahol biztosított az állandó hallgató­ság, az előadói gárda és a meg­felelő színvonalú szemléltetés. Helyes módszer, ha'a tanfolya­mok vezetői a munkaterülete­ken is meglátogatják a hallga­tókat: hogyan hasznosítják az ■akadémián tanultakat? A népművelési te ivekben fontos helyet foglal el a művészeti csoportok és szakkörök munkája. Pró­báljuk a tagságot., állandósíts ni. A szakköri foglalkozások ne merüljenek ki egy színda­rab betanulásával, egy tánc- szám. bemutatásával, hanem kapjon fontos helyet a szak­köri tagok belső nevelő mun­kája. Érdemei lenne vitázni az eddig rendezett seregszem­lék és a most fejlődő kulturá­lis hetek, hónapok eredmé­nyességéről. A seregszemle nem adott képet a csoportok­ban folyó belső nevelő munka eredményéről, a szakköri ta­gok szakmai fejlődéséről és közösségi életükről. Ezzel szemben a kulturális hónap rendezvényei nemcsak a mű­vészeti ágak bemutatására szo­rítkoznak. hanem a művészeti csoportok tagjai részére ren­dezett klubestekkel, szellemi fejtörőkkel, közös kirándulá­sokkal. szakmai és politikai ismeretek szerzésével, az új közössé? i élet alapjaivá is vál­nak. Szükséges lenne, hogy a két eeymás mellett élő formát felülvizsgáljuk, és előnyt biz­tosítsunk annak, amely haté­konyabb segítséget nyújt a nénművelés elé tűzött felada­tok megoldásában. Népművelési intézményeink terveiben jelentős helyet kell elfoglalni a társadalmi ünnepek (névadó, esküvő, temetés) meg­rendezésében. Az űj embertípus kialakítá­sában jelentős helyet foglal el a művelődési intézményeink­ben kibontakozó klubfoglalkozás A kibontakozását gátolja az a körülmény, hogy művelődési otthonaink nem rendelkeznek megfelelően berendez.ett klub­szobákkal, és a szervezés kez­deti időszakában túlsúlyban kötött formájú foglalkozásokat rendeznek. Nem veszik figye­lembe az emberok érdeklődési körét, felkészültségét. A klu­bok szervezésénél elsősorban otthonosan berendezett, állan­dóan tisztán tartott klubszobá­kat. kell biztosítani és az első időkben kötetlen formájú foglalkozást. Amikor kialakul a klub rendszeres látogatói kö­re, hívjuk meg őket egy-egy szakköri foglalkozásra, kelt­sük fel érdeklődésüket a szak­köri munkák iránt. Ha a klub­ban és a rendezvényeken jól érzik magukat, lelkes hirdetői és látogatói lesznek a művelő­dési ház rendezvényeinek. Nagyon hasznosan tudjuk alkalmazni népművelési mun­kánkban a televízió műsorát is. Nekünk, népművelőknek a televízió előadásait úgy kell kihasználni, hogy egyrészt á film. vagy a darab írójáról rö vid ismertetést tartsunk, más­részt az előadás után vitáz­zunk .a látottakról. Ne néz­zünk a tv-ben konkurrenst, amely pillanatnyilag csökken­ti a művelődési ház rendezvé­nyeinek látogatóit, hanem használjuk ki. mint a népmű­velés segítő társát. Kisvárdai László, műv. ház igazgató Szikszó Elszámolási nehézség — Hm . Erre hány munkaegységet lehet elszámolni? (Enclrödi István rajza) Jelentősen növelték a kemencék teljesítményét az ózdi martinüzemben Az Ózdi Kohászati Üzemek martinüzemében az idén a rendkívüli hideg léli időjárá­son kívül gondot, okozott az is, hogy a kemencék kéményeit, a rossz vaslemezek miatt, szá­mottevően, csaknem felére kel­lőit rövidíteni. Ennek követ­keztében a huzatviszon.vok romlottak, s arra lehetett szá­mítani. hogy az olvasztók tel­jesítménye is jelentősen csök­ken. A tel iesilménv-csök kertes ellensúlvozására űj tüzelési technológiát dolgoztak ki, s ennek megfelelően nagvobb arányban tértek rá az ovigén- befuvatásos eljárás alkalmazá­sára. Az oxigén nagvobb ará­nyú használatával az ncélol- vasztns meggyorsult, s az ol­vasztók teljesítménye is növe­kedett lev nemcsak elérték, hanem túl Is haladták a ke­mencék tnvalv), óránkénti tel- iesítmónvét. Az év első felé­ben uevanis a múlt évi 12.4 helvett 12,8 tonna acélt olvasz­tottak egv óra alatt. A dolgo­zók odaadó munkáján kívül az új módszernek .jelentős része van abban, liogv az acélmű év­előn elmaradását nemcsak pó­tolta. hanem ma már számot­tevő többlettermeléssel is ren­delkezik.-----oou-----­T izenegy őrségből ítrhezneK részvevők a külföldiek magyar nyelvtanfolyamára A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rendezésé­ben augusztus 3-án kezdődik a külföldiek magyar nyelvtanfo­lyama Debrecenben. Az idén 50 hallgatója lesz a kéthetes tan­folyamnak. s 11 országból ér­keznek részvevők. Ez évben tengerentúli vendégeink is lesznek, mert az Egyesült Álla­mokból is jönnek hallgatók a tanfolyamra. A kéthetes debre­ceni előadássorozat után a tan­folyam hallgatói egy hetet ki­rándulásokkal töltenek: Buda­pestre. a Balatonhoz és Szeged­re látogatnak el. (Jeg(j&e:(e.k FIATALÍTÁS Tragikomédia egy felvonásban és teljes képtelenségben Történik napjainkban. Szín: Kettéosztott forgószínpad. Egyik szoba az Arcpirító Vál­lalat igazgatói szobája, má­sik szoba a nötanács titkárá­nak szobája. Mindkettőben a szokásos irodai berendezés, te­lefon. A telefonnál az igazga­tó, illetve a nőtanács titkára. — Mindkét szoba jól látható. Igazgató (a telefonba): — Mert Drága Aranyos Asszony­társam, a személyzeti, osztály­vezetővel és a szakszervezet­tel egyetemlegesen elhatároz­tuk. hogy a szemJesütö osztá­lyunk egész kollektíváját terv­szerűen cs tudatosan megfia­talítjuk . . . Azt hiszem, meg­ért minket, hogy sokáig nem tartható fenn olyan állapot, hogy egy tizenkét tagú női kollektíva átlagos életkora máris túlhaladta a 28 évet . . . Huszonnyolc esztendő! Tetszik érteni? — Nők esetében hu­szonnyolc év, az már egyene­sen és félreérthetetlenül az el­öregedés jele, ugyebár . . . Ez, bárhogyan is számoljuk, tíz év múlva 38 éves átlagos életkor­nak felel meg, nemde? Sőt húsz év múlva 48 évesnek, vagyis a teljes elöregedés álla­potának. Szeretném, ha nem értene minket félre, Kedves Elvtárs­nő, hiszen nálunk közismerten magas az idősebb korosztályú nők foglalkoztatottságának arányszáma, mert ugyebár itt van Titkarovicsné kartársnö esete is; réges-rég elmúlt 30 éves, kérem, tizenegy éve bol­dogítja vállalatunk vezetőit, és még mindig itt van , . . Igaz, úgy öf-hat évvel ezelőtt még teljes megelégedésünkre dol­gozott, de kérem manapság, harmincon tűi már mit vár­hat az ember egy kétgyerekes családanyától? . . . Nemde? És itt van a Hogyismondjanmé kartársnö esete is kérem . . . Szinte példátlan a maga ne­mében . . . Mit lehet kezdeni egy 35 éves asszonnyal ? . . . Férj. gyerekek stb. Szóval tet­szenek érteni? ... És ismerve a nőtanács pomes törekvéseit, miszerint kiváló ajánlataival már számos probléma, megol­dását korábban is készségesen segített megoldani, ezért vá­gjunk eléggé bátrak most is Önökhöz fordulni, Drága Ara­nyos Asszonytársam . . . Se­gítsék a mi nemes törekvésein­ket a szemlesütő osztály terv­szerű megfiatalításában . . . A nötanács titkára (a tele­fonba': — No, de kedves igaz­gató elvtárs, konkréten miben segíthetünk? . . . Milyen női munkaerőre lenne szükségük a legsürgősebben? Igazgató: — Hát kérem, elv- társnő: az elmondottakból bi­zonyára világos, hogy egyes kar társnők életkora nálunk, a szemlesütő osztályon, még ha az átlagos életkort vesszük is figyelembe, egyenesen aggasz­tó! Mi, kérem, meg akarjuk előzni a mi, egyébként legin­kább reprezentatív osztályunk katasztrofális elöregedését . . . Meg akarjuk előzni kérem, elejét akarjuk venni, hogy az Arcpirító Vállalat tekintélyén és jó hírnevén csorba essék... Vagyis, hogy úgy mondjam, máris halaszthatatlanul szük­ségünk lenne a Titkarovicsné kartársnö kicserélésére; ha szabad kérnem, egy lehetőleg kellemes, reprezentatív külse­jű. jó gyors- és gépírónői ké­pességekkel, kitűnő memóriá­val, rugalmas és gyors észjá­rással rendelkező, komoly női munkaerőre, lehetőleg minél előbb . , . Hogy hogy tetszik mondani? Hogy van? . . , Hogy tudnak ajánlani egy kitűnő képességű, rutinos kartársnőt? Nagyszerű, elvtársnő! „ . . Sőt bravó! . . . Ha tudná, mennyire örülök, hogy eszem­be jutott a nőtanács! . . . Én, amikor már az újsághirdeté­sekre sem jelentkezett megfe­lelő kollegina a Titkarovicsné helyére, rögtön mondtam Sze­művé kartársnak . . . Hogy kinek, kérem? A személyzeti osztályvezető kartársnak, mi­vel, hogy. igazgatói berkekben röviden csak. ißy tituláljuk öt... Tanácstagok fogadóórái Megyei tanácstagok: Július 27: Losonc/.] Imréné, Szent- Istvánbaksa, tanácr.liáza; 11 órakor; Brieger Lajos, 'riszaszederkény, ta- nacsháza, 10 órakor. Miskolc városi tanácstagok: Július 27: dr. Arokszállpsy Zol­tán, Csabai-kapu 11. sz., kórházi rendelőintézet, 17 órakor; Bóta Ist­ván, III., Hegyes u. 12. s-z., 16 óra­kor; Cs. Szabó Béla, Szirma, párt- szervezet helyisége, 19 órakor; Vass Andrásné, Majláth u. 14. sz,, 13 órakor. hogy maradt, tehát a nőtanács. Én biztos voltam benne kérem, hogy önökhöz mindig biza­lommal fordulhatunk, ha női munkaerő problémánk adódik. A nötanács titkára: — Biz­tosak lehetnek benne, igazgató elvtárs, egy minden szempont­ból megfelelő munkaerőt kül­dünk. Sőt kettőt is küldhetünk, mert elég sok asszony szeretne dolgozni megfelelő munkakör­ben és manapság elhelyezked­ni nem is olyan könnyű dolog. Tehát kettő közül is válogat­hatnak • . . Igazgató: — Nagyon kedve­sek, bizonyára meg is felel majd valamelyikük a Titkaro­vicsné helyére . . . Ha szabad lenne tudni valami közelebbit is róluk, előre is nagyon hala­sak lennénk . . . A nötanács titkára: — Az egyik tökéletesen gyors- és gépír, éleseszű, feltétlenül jó emlékező tehetségű asszonyka. Igazgató: — Ha szabad tud­ni, rendes asszony, vagy . . . elvált asszony? . . . A nötanács titkára: —Ha ez fontos szempont, közölhetem, hogy özvegy asszony, igazgató elvtárs.' Három gyerek édes­anyja és családfenntartó . . . de okvetlenül rendes, tisztes­séges asszony, mellesleg kitű­nő aktívánk is, minden vonat­kozásban megbízható élvtárs­nő .. . Ugyancsak mellesleg tíz éve tagja a pártnak is ... Igazgató (közbe): — Hogy tetszik mondani? Tiz éve tagja á pártnak, is? .... De hiszen akkor legalább har­minc év körüli — ugyebár?... No, nem , . . Félre tetszik A felnőttoktatásért S zép tervek, lelkes hangú felszólalások, reális m# Kelések hangzottak el azon az aukción, melyei Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa véneié?* a felnőttoktatásról. Sokan elmondták ezzel kapcsolatos vél menyüket, kifejtették aggályaikat is, de mindenki hitet. 1< amellett, hogy segíti, mindenképpen támogatja, magáéit vallja a dolgozok iskolájának, továbbtanulásnak ügyét,. K lönös öröm volt. hallani ezekét- az üzemek, vállalatok s?3 szervezeti bizoMkagainak képviselői lob Mint; ahogyan rí1 nyugtató, nagy reményekre jogosító az. SSáMT elnökségé# intézkedést terve is. Megnyugtató, mert a reális .lehető1 gekre építve szabja meg a tennivalókat, nem táplál Ulti* kát., és határozott állásfoglalása elöntőén befolyásolhat}» felnőttoktatás ügyet, . Ar. ankét hangulata, maga az intézkedési terv arra [ ged következtetni, hogy « szakszervezeti bizottságok az e.d! ginéi lelkiismeretesebben, következet esőbben kívánják sd tent a tanulásból fakadó sokasok gonddal küszködő félti1 lek iskoláztatását. Bizony itt bőséges tennivaló akad. A 1( nagyabbtól, a műszakhoz igazodó iskolák szervezéséiül tankönyv beszerzéséig, a- rendszeres korrepetá’ásig nag? hosszú a skála. Az. igen gondos, részletes intézkedési 1f kötelezi a szakszervezeti bizottságokat, hogy hárítsák tanulás útjában álló akadályokat. Mindenki magáévé . a beszámolóban foglaltakat., az intézkedési tervet, Ha áld • sem feledkezik meg erről senki, amikor a gyakorlati véfP • hajtásra kerül sor, úgy bizonyára szép eredmények szül1 • nőit, : <*» Orvosolták a régi problémát Régi, megoldásra váró prob­léma volt az autóbuszbérletek és a hetijegyek ügye Kazinc­barcikán. A felgyülemlett, jo­gos panaszok orvoslására a vá­rosi tanács építési és közleke­dési osztálya, valamint a 3. ss. AKÖV kirendeltségének vezetői a közelmúltban érte­kezletet tartottak, A tanácsko­zás eredményeként kijelölték az új autóbusz-végállomást a Béke étterem előtti térségen. A tervek szerint váróterem és forgalmi iroda is épül majd itt. Az építkezés befejezés/ ideiglenes forgalmi Irodát tesítettek, amelyben hétit csütörtökön, pénteken szombaton megvásároltig a hetijegyek és érvényesíti tök a bérletek. A Imrcilcait nak nem kell már félnapol várakozniuk a BVK íródé, ban, hogy autóbuszjegyül elintézhessék. Kricsfalussy Győrt)l Kazincbarcika. Keudcihczcs a fdbőoldaíási tuíóziuenyck nappalt tagozatos hallgatóinak tandíjáról Eddig több körülménytől függött, hogy az egyetemisták közül kik lehetnek tandíjmen­tesek, illetve részesülhetnek kedvezményben. Ezek a függő­ségek most megszűnnek. A művelődésügyi miniszter leg­újabb rendelkezése értelmében a tandíjfizetés, illetve kedvez­mény szempontjából a tanul­mányi eredmény a döntő. A rendelet szerint a felsőok­tatási intézmények nappali ta­gozatos hallgatói, az esetben, ha általános tanulmányi ered­ményük kitűnő, jeles, vagy jó, tandíjmentesek, azoknak tandí­ját, akik közepes, vagy ennél gyengébb eredményt érnek cl. az általános tanulmányi erí meny és az. eltartók egy cs, Ingni jutó havi jövedék alapján a dékán (igazgató) lapítja meg. Az. egy család« ra eső jövedelem tekintetéi) a hallgatókat három kalegór ba sorolják. A közepesek az ső kategóriában 150, a mái dikban 250, a harmadikban * forint, az elégségesek 250, 3 illetve 450 forint, az elégtíf nek pedig félévenként, min dl rom kategóriában, 500 fofj tandíjat kötelesek fizetni. A felsőoktatási intézmény* esti és levelező hallgatóiá tandíjára vonatkozó eddj rendelkezés továbbra is 1 'vényben marad. : Sorompó után..' ! Várakozunk a reggeli sí1 mélyvonalra a sajószentpt ' téri kisállomáson. Halljuk jelzést, annak rendje-móK szerint leengedilc a soromp1 hat, s ezzel együtt megszt, nik a jegykiadás is, mert ) jegypénztár, vagyis a fi) cinyke állomásépület a drój kerítés, a sorompó másik fi dalán va.n. Korán reggel van, aki c\ felejti felhúzni a vekkel vagy éppen kényelmesebbi készül, bizony elkésik. A .”>í| roinpó tilalomfát állít a jég( váltónak. Aki jegy néÚti] utazik, az tíz forint, bühfetw fizet, s külön megváltja a, j*; gyet is. Még nagy ára lenA így az 1—2 perces késésnél, ám a kisállomás utasai gyűlj ran elkerülik ezt a „vámolj A vasúti pénztáros is heti, lakos, 8 amint észreveszi j vonathoz futókat., már mesf sziröl kiabálva kérdezi: — Kinek, milyet hozzak! Pillanatok alatt zajlik le l\ a. művelet, mert egy-Wj perc és begördül a szemem vonat is. A pénztáros átM a vaskapun, s gyorsan azon osztja a jegyeket. Kedves gesztus, már csín azért is, mert ha nem iéVy dek, a szolgalati előírás nem kötelezik erre a. kis fi’ tömés alkalmazottait, guklól teszik — emberiéi bűi. ÍG. ül minket érteni, asszonyom, hi­szen akkor csöbörből-vödörbe kerülünk, hiszen a Titkaro­vicsné leél légin ánál is éppen az idős kora miatt . . . Szóval tetszik érteni. Mi ragaszko­dunk hozzá, kérem, hogy leg-; alább is 18—21 évesnél ne le-! gyen idősebb . . . Meg tetszik érteni bennünket, és főleg ne-, mes törekvéseinket, ugyebár.' A nötanács titkára: — Hány! éves az említett asszony, igaz-' gató elvtárs, altit ki akarnak! cserélni? ... — Hogy hu-' szonkilenc? — Hát bizony ak-! kor mi sajnos nem tudunk' önöknek segíteni, mert akit! ajánlanánk, bizony az mind a< költő kereken harminc éves —‘ És — ugyancsak mellesleg -—' tessék mondani, mi legyen a] harmincon túl levő dolgozó« nőkkel? Köztük a családienn-J tartókkal ... és isten boe.sál< azokkal, akik nem is egészen* „reprezentatív külsejüek” .. .?< Igazgató (ingerülten): —Mór* megbocsásson asszonyom, de! penki se kívánhatja, hogy yz1 Arcpirító Vállalatot, és külo-« nősen a szemlesütö osztályt,' szociális intézménnyé alakit-! suk át! ... És különben is,< hogy képzelik e'1 . . . Gondol-! nak önök a távlatokra is? . . .4 Van maguknak fogalmuk az! elöregedés veszélyéről? . . 2 Vagy az már nem is szempont« a tervszerű káderei unkában, J hogy mi lesz tíz-húsz év múl-« va? . . . No, nem, kérem!* önök teljesen félre értetlek’ minket.! (Az igazgató a tele-* font dühösen lecsapja). j (A függöny nem gördül le.) < íisépáiiyi Lajos <

Next

/
Thumbnails
Contents