Észak-Magyarország, 1963. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-18 / 140. szám
Kcäd, 1963. június 18. ESZÄKMÄGYÄRORSZÄG ' 5 R T Az NB Il-bcn Tart a nagy versenyfutás A 28. forduló után az élen változatlan a helyzet. A DVTK utolsó idegenbeli mérkőzését megnyerve egy ponttal vezet az otthonában biztos győzelmet szerző ózdiakkal szemben. Az egy ponton kívül a diósgyőrieknek jobb a gólarányuk. Az MVSC utolsó itthoni mérkőzésén végleg biztosította magának az igen jónak számító harmadik helyet. Bár a negyedik borsodi csapat, a Borsodi Bányász vereséget szenvedett, az NB I. B-be jutáshoz szükséges pontot az otthonában soron következő két mérkőzésen megszerezheti. Igen nagy a harc a kiesés frontján. A három 21 pontos csapaton kívül (Szeged, Salgótarján, DEAC) még a Kecskemét, az Előre és a Szolnok is veszélyben van. Csak az utolsó fordulók hoznak döntést, Eredmények: Egri Dózsa—Ganz-MÁVAG 3:0, Salgótarjáni Kohász—Nyíregyházi Spartacus 3:0, Debreceni EAC—Kecskeméti Dózsa 1:0, Bp. Spartacus—Bp. Előre 1:4. a 23. percben újabb gólt ért el. Jobboldalon Béta elhúzott a védők mellett, Kovácshoz adott, aki Ráczihoz továbbított és a balösszekötő kapásból a hálóba lőtt. 2:0. Szünetig .a DVTK volt kezdeményező és a Láng-védők sokszor csalt szerencsével mentettek. A második félidőben ellaposodott a játék. A diósgyőriek szinte megelégedtek az eredménnyel, beálltak védekezni, s feljött a Láng. A 68. percben Molnár 11-esből szépített. 2:1. Ezután izgalmas lett a játék és a hazaiak néhány veszélyes támadásánál a diósgyőri védőknek nehéz dolguk volt. Az első félidőben jól játszott a DVTK, szünet után helytelenül tették, amikor csak a védekezéssel törődtek, s ezzel a Láng-nak lehetőséget biztosítottak a támadásra. A helyzetek alapján azonban feltétlenül megérdemelt győzelem született. Jók: Tamás, Werner, Szigeti, Ráczi, Sikora. — pá — Ózdi KoJaász—Szegedi VSE 3:0 (2;ö) Ózd, 5500 néző. Vezette: Gere. Ózd: Katona — Szucsányi, Szurdoki I., Sislca — Borbás I., Ferdinand — Borbás II., Széles, Zalai, Szendrei, Szilasi. Edző: Szűcs György. Nagy iramban kezdődött a találkozó és a szegediek rohamozásai meglepték a hazai játékosokat. Az első negyedórában a vendégcsapat volt fölényben, de ezután az ózdiak feljöttek. Borbás IX. elcsípett egy hazaadást és a háMiskoici MVSC-pálya, 3500 néző. Vezette: Egervári. MVSC: Miskolci Homo- vies, Buna, Péter — Szabó, Kovács — Marcsi, Tóth, Deák, Kiss, Buczkó. Edző: Nagy György. Elénk iram jellemezte az első félidőt. Az elején mindkét csapat vezetett támadásokat. Két nagy helyzet is kihaszná- datlan maradt, az egyiket Tóth, lóba lőtt. 1:0. Ezután a Kohász irányította a játékot. A csatárok sok gólhelyzetet dolgoztak ki, de a szegediek jól védekeztek, s a hazaiaknak csak a •14. percben sikerült Szilasi révén a második gólt megszerezniük. 2:0. Fordulás után a szegediek kapusa, aki egy védés közben az egyik ujját eltörte, a jobbszélre állt, a kapuba Juhász, a csapat jobbhátvédje állt be. Mindenki további hazai gólokat váyt, ezzel szemben a haVSC-Szolnoki MÁV a másikat Marosi ügyeüen- kedte el, majd Deák éles fejesét védte nehezen Cselényi. A 25. percben Péter 11-esét Cselényi kivédte. Egy perc múlva szép akció után Buczkó a balsarokba lőtt. 1:0. Félidőig az MVSC volt a többet kezdeményező, szép támadásaiból azonban gól nem esett. A második félidőben egy ideig még élénk volt az iram, zaiaknak csak a mezőnyfölényük maradt meg. Mintha irtóztak volna a kapuralövéstől. A kevés lövést a szükségkapus jól védte. A harmadik gólt 11- esből Szucsányi szerezte. Az első félidőben mutatott játéka alapján megérdemelten nyert az ózdi csapat a lelkes szegediekkel szemben. Jók: Siska, Borbás I., Ferdinand, Borbás II. — Ivánszki — 1:0 (1:0) de ahogy teltek a percek, egyre lassúbb, körülményesebb lett a játék. Különösen a hazai csatárok hibáztak ekkor sokat. A szolnokiak több veszélyes támadást vezettek, egyenlítési alkalmuk is volt, de Miskolci két esetben is biztos gólnak látszó labdát tett ártalmatlanná. Az MVSC-ben Miskolci, Kovács, Deák és Kiss játéka tetszett a legjobba^ LP YM Egyetértés — Borsod! Bányász 2:1 (1:1) Soroksár, 2000 néző. Vezette: Nyeste. Borsodi B.: Veres — Né- gyesi, Kovács, G. Szabó — Benkő, Hajas — Verebélyi, Vécsei, Kőhalmi, Szöcs, Bárányt. Edző: Hollányi Béla. Idei legjobb játékát nyújtotta a Borsodi Bányász ezen a találkozón, mégsem sikerült pontot szereznie. Jól kezdett a Bányász, helyzeteket dolgozóit ki, de a lövésekkel nem volt »szerencséje. A 10. percben egy ártatlan hazai támadás során Székely jól eltalált lövéssel szerezte meg a vezetést. 1:0. A Bányász-rohamokat végre a 23. percben siker koronázta. Szög- letrűgás után Kőhalmi közelről a hálóba perdítette a labdát. 1:1. Az egyenlítés után Verebélyi két lépésről a kapusba lőtt, majd Szőcs az egész védelmet átcselezte, még a kapust is, de a kapus idejében elébe vetődött és róla kipattant a labda. Aztán Verebélyi, majd Kőhalmi lőtt az üres kapu mellé, egészen közelről. A második félidő első negyedórájában kiegyenlített volt a játék. Ezután a játékvezető sorozatos hibáival megzavarta a vendégcsapatot és hibáira akkor tette fel a ..koronát”, amikor a 88. percben indokolatlan 11-eshez juttatta az Egyetértést. Hat percig állt a játék, majd Orosz belőtte a 11-est. 2:1. A Bányászból Kovács, Hajas, Benkő és Baranyi játszott a legjobban. OO. VÍZILABDA MVSC—DVSC 3:1 (1:0, 0:1, 0:0, 1:0) M.-Tapolca, 1000 néző. V.: Válent. MVSC: Szilágyi — Laszák, Heime, Képes, Medveczky, Garai, Tóth. Csere: Árvái, Szinai, Szabó IX. Az összevont megyei bajnokság A csoportjának első bajnoki mérkőzésén, kissé lagymatagon játszott az MVSC, ennek ellenére a győzelem nagyobb arányú is lehetett volna. Gl.: Garai és Medvecz- ky. Az MVSC-ben Medveczky és Tóth játéka tetszett a lég- jobbam FP légy ponttal vezet a Ferencváros A labdarúgó NB I. 24. fordulójában az élen álló csapatok közül a Ferencváros biztos győzelmet aratott, míg vetély- társai — Üjpesti Dózsa, MTK, Bp. Honvéd — sorra vereséget szenvedtek, így a zöld-fehérek előnye négy pontra nőtt. A hátralévő ellenfeleket tekintve a Ferencváros együttese a forduló után nagy lépést tett a bajnoki cím felé. A kiesési fronton a Szombathely sorsa megpecsételődött,. bár vasárnap bravúros győzelmet aratott a fővárosban az MTK ellen. A másik kieső? Csak a hátralévő fordulók döntenek a DVSC és a Salgótarján között. A 24. forduló eredményei: Ferencváros—DVSC 2:0 (0:0) Gl.: Albert, Novák (11-esből). Szombathely—MTK 2:1 (2:1) Gl.: Földi, Iszak, illetve Kuli. Dorog—Üjpesti Dózsa 2:0 (1:0) Gl.: Monostori (2). Szeged— Pécs 2:2 (2:2) Gl.: Nemes, Polyvás, illetve Vári, Dunai I. Győr—Vasas 2:1 (0:0) GL: Szaló, Povázsai, illetve Machos. Komló—Salgótarján 1:1 (0:0) GL: Bariulov, illetve Kriskó. Tatabánya—Bp. Honvéd 4:2 (3:0) GL: Bíró (3), Lakos, illetve Nógrádi, Balogh, Vidéki sikerek az országos középiskolás atlétikai bajnokságon Két napon át, 29 verseny számban avattak országos bajnokot a diósgyőri stadionban megrendezett országos középiskolás atlétikai bajnokságon. örvendetes, hogy a vidéki fiatalok a legtöbb versenyszámban felülmúlták a fővárosiakat. A borsodi versenyzők közül ezúttal a lányok szerepeltek sikeresebben. Tavaly négy bajnokságot értele el a fővárosban versenyzőink, az idén a hazai pályán kevesebb siker született. Egyébként jó rendezésben folyt; a verseny, különösen a második nap versenyszámai peregtek folyamatosan és küzdelemben sem volt hiány. A verseny eredményei (a győztesek, utánuk a helyezést elért borsodi versenyzők). Női számok: 100 ni: 1. Domonkos (Eger) 12.7, 3. Buskó I. (Miskolci Földes G.) 13.0. 200 m: 1. Buskó Irén (Miskolci Földes Gimn.) 26.5. 400 m: 1. Szigeti (Eger). 800 m: 1. Szén teleki (Szombathely) 2:25.5. 80 gát: 1. Szabó (Bpest) 12.7. 5. Buskó M. (Miskolci Földes) 13.6 mp. 6. Bucskó (Miskolci Közg. Techn.) 14.0. 4x100 váltó: 1. Pécs 51.2 mp. 3x800 váltó: 1. Békés 7:58.6. Három- próba: 1. Zuba (Békés) 2102 pont. Súlylökés: 1; Szabó (Csorna) 11,93. Diszkoszvetés: I. Kovács (Debrecen) 34.88. Gerely: 1. Szabó (Balatoníü- red) 38,37. Magasugrás: l.Vár- konyi (Szeged) 159. 5. Jászka (Miskolci Ki'iánl 145. Távolugrás: 1. Bucskó (Miskolci Közgazdasági Technikumi 513, 4. Buskó M. (Miskolci Földes Gimnázium) 501; Férfl versenyszámok: 100 m: 1; Kiss (Debrecen) II. 200 m: 1. Nyíri (Bpest 22.9. 6. Fügedi (Mezőkövesd) 23.9. 400 m: 1. Gersei (Sopron) 51.9. 800 m: 1. Bokros (Veszprém) 2:01.2, 7. Veres (Miskolci Kilián Gimn.) 2:11. 1500 m: 1. Bokros (Veszprém) 4:19.1, 5. Veres (Miskolci Kilián Befelezötiil! a kézilaÜMfa bafneksái „első félideje“ A vasárnapi XI. fordulóval, egy elmaradt mérkőzés (Ózdi Kohász—BEAC) kivételével véget ért a tavaszi szezon. A borsodi férfi NB-s együttesek egymás ellen játszottak, s a hazai környezetben játszóik győztek. A lányok idegenben küzdöttek a pontokért, s fáradozásukat siker koronázta. DVTK—MVSC 20:16 (12:9) Diósgyőr, NB II., férfi. Heves iramú küzdelem jellemezte a két együttes mérkőzését. Főleg küzdelem volt és nem játék. Nagy különbség nem volt a két csapat között. Az MVSC 13:12 állásnál több sorsdöntő helyzetet kihagyott. Góldobók: Marosvá.ri (7), Burányi (4), Futó, Tari, Selmeczi, Vouszka (2—2), Papp (1), illetve Csoltkó (7), Albert (4), Stumpf Imre (2), Gyöngyösi, B-inyogh, Kiss (1—1). A DVTK-ban Surányi, Tari, Kukta, Futó és az első félidőben Maiosvári játszott jól, az MVSC-ben Csipkó, Stumpf és Csoltkó nyújtotta a legjobb teljesítményt. ^ Ózdi Kohász—Bp. Vasas 12:4 (5:0) Budapest, NB II., női. Az ózdi lányok folytatták Jó szereplésüket és imponáló fölénnyel győztek Budapesten. Tapogatódzó játékkal kezdődött a találkozó, majd a Kohász szinte percek alatt „henMMTE—Ózdi Kohász 20:17 (10:7) Miskolc, NB II., férfi. . , . Idegesen kezdett mindkét gerelt . Szünet után egy ideig együttes. A Munkás vezető kiegyenlített lett a játék, fel- gólját sokáig • nem követte a ményeztek. (16:11.) Az idegek harca volt ez a különben változatos, nagyiramú mérkőzés. A szoros védekezésből gyors indításokkal „operáltak” a csapatok, s ez inkább a Munkásnak sikerült jobban. Mindenesetre a valamivel jobb hazai együttes, Nemes vezérletével (9 gólt dobott) megérdemelten győzött. Az MMTE két legjobbja Szopkó és Nemes volt, kívülük Tóth. Hilóczki, Mak- kai érdemel dicséretet, a Ko- hász-ban csak Bellér és Marosi nyújtott kiemelkedő játékot MVSC—Nyíregyháza 7:1 (2:1) Nyíregyháza, NB 'II., női. Az eddigi bajnokaspiráns elleni mérkőzést ismét az erőnlét döntötte el az MVSC javára. A vendégek elfogódottan kezdtek, s a jó játékerőt képviselő Nyíregyháza dobta az első gólt, ezzel azonban el is lőtték puskaporukat. A második félidőben az MVSC ellenállhatatlan volt. Okos, szellemes játékkal dobták a gólokat. A csapat védekezéséi külön ki kell emelni, az a mérkőzés kezdetétől mintaszerű volt. Góldobók: Árpádné (3), Halász (2), Kontra. Novák (1—1). Valamennyi játékos átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Sándor Nándor Gimn.) 4:24.6. 110 gát: 1. Pán- czél (Bp.) 16.1. 4x100 váltó: 1. Debrecen 44.6. 4x400 váltó: 1; Sopron 3:36.5, 7. Miskolci Kohóipari Technikum 3:42.2. 4x1000 váltó: 1. Bonyhád (Székesfehérvár) 59.04. Rúdugrás: 1. Kullai (Kecskemét) 360 cm. Magasugrás: 1. Tihanyi (Sopron) 188, 7. Szabó (Miskolci Kilián) 175 cm. Távolugrás: L Lukács (Bp.) Bucskó Mária győztes ugrása, amellyel országos középiskolás bajnok lett. Foto: Szabő István 11:07.6, 6. Miskolci Földes G. 11:24.4. Súlylökcs: 1. Baráth (Szeged) 15.00. Diszkoszvetés: 1. Gengeliczky (Bácsalmás) 50,92. Gerelyvetés: 1. Kovács 680. Hármasugrás: 1. Biró (Sopron) 13,98, 2. Bodnár (Miskolci Kohóipari Technikum) 13.30 m. Ötpróba: L Techmann (Bp.) 2372 pont, Röplabda Farkaslyuk—Bp. Spartacus 3:1 (3, —1, 9, 11) Farkaslyuk, NB I. férfi. Vezette: Bakó. A hazai csapat kezdő hatosa: Körmendi, Truzsi, Mar- czis, Békevári, Szabó, Veres. Csere: Czakó, Lukács. Tessék elképzelni: Békeváii hatalmasat üt, mint mondani szokás, olyat, mint egy lórúgás, a sáncoló Spartacus- játékosokról saját térfelükre pattan a labda, megjátsszék, majd a farkaslyukiak oldalára zúdul hatalmas leütés. Szabó önfeláldozóan ment, a feladó Körmendi újabb támadást készít elő. És ez így megy tovább; ragyogó előkészítés, TORNA Miskolc legfiatalabb tornászainak versenyén igen szép gyakorlatokat mutattak be a legifjabb tornász-palánták. 16 indulója volt a viadalnak, kár, hogy a fiúk ezen a versenyen is „kisebbségben” voltak. Eredmények: Leányok: I. korcsoport (9—10 évesek): 1. Baranyi Judit (MVSC) 36,3 pont, 2. Robinson Judit (MVSC) 36.0, 3. Fellegi Ágnes (MVSC) 35.8. 4. Földes Sarolta (MVSC) 35.4, 5. Pintér Erika (Ságvóri u. ált. isk.) 34.8, 6. Rója Judit (Ságvári u. ált. isk.) 34.5. II. korcsoport (6—8 évesek): 1. Bartha Ágnes (MVSC) 35.6, 2, Robinson Anikó (MVSC) 35.2, 3. Székely Sarolta (MVSC) 34.5, 4. Nógrády Noémi (MVSC) 33.9 pont. Fiúk: 1. Rosmann Sándor (MVSC) 35.9. 2. Kövér Sándor (MVSC) 34.6 pont ütés, nagyszerű védések mindkét oldalon. Néha a „sírból” hoznak vissza labdákat. Van úgy, hogy a csapat fele a földön van. Égjük játékos lelkesebb, mint a másik. A közönség tűzbejön. Ez igen, ilyen mérkőzés régen volt Farkaslyukban! A krónikás görcsösen szorítja ujjai között ceruzáját, közben a megfelelő jelzőkön gondolkodik. No igen; ez a negyedik játszma ízelítő volt a röplabdasport szépségéből. Az ilyen játékot máskor is szívesen ízlelgetnénk! Gyorsan még valamit a többi játszmáról. Az elsőben a Farkaslyuk jól kezdett, hamar elhúzott, bár az ellenfél sem volt rossz. A hazaiak megszokott játékukat nyújtották, az ellenfél viszont még nem tudott kibontakozni. A másodikat a hazaiak mintha könnyebben vették volna, a vendégek viszont mindinkább belejöttek. Erőteljes, pontos játékuk láttán sejteni lehetett, hogy a hazaiaknak ugyancsak meg kell küzdeniök a győzelemért. 1:15-ös pontarány született, ami a farkaslyukiaknál nagyon ritka. (Egyébként az első és a második szett eredménye is túlzott. Ennyi különbség nem volt. a két csapat között.) A harmadik játszma színvonala már emelkedett, a hazaiak erősítettek, a negyedik szett pedig — mint már említettük — feltette a játékra a koronát. Tehát: jó játék — szép küzdelem. Sok ilyent szeretnénk látni! Becze Károly Diósgyőri VTK—Esing SK 2:1 (2:0) Bp. Rozsnyai u., 3000 néző. Vezette: Bállá Gy. DVTK: Tamás — Werner, Szigeti, Kiss — Csányi, Nyíri —- Bála, Kovács, Paulás, Ráczi, Sikora. Edző: Bukovi. Márton. Diósgyőri támadásokkal kezdődött a mérkőzés, de az első jó helyzet kihasználatlanul maradt. A 14. percben Bóta a Láng hátvédjétől elvette a labdát, lefutott, majd középre ívelt és a jó ütemben érkező Ráczi a hálóba fejelt. 1:0. Támadásban maradt a DVTK és következő, de 2:0 után a Kohász egyenlített, majd újból az MMTE húzott el. A fordulást követően a Kohász kapott jobban lábra, hamarosan egyenlített. (11:11.) Ezután a Munkás rohamai öt gólt eredjött a Vasas, de azután biztosan nyert az ózdi gárda. Góldobók: Adarnkó (4). Farkas (3), Nagysándor, Stefánné (2—2), Tóth. Jók: Bányi, Adarnkó, Farkas. Kapu előtti jelenet a DVTK—MVSC mérkőzésen. Foto: Szabó István