Észak-Magyarország, 1963. március (19. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-09 / 57. szám
Szombat, 1963. március 9. ESZAKMAGTARORSZAG Előkészületek a Budapesti Nemzetközi Vásárra Megkezdődött a raktáraknak használt pavilonok kiürítése. Kísérletek a nagyobb termelékenységei biztosító építési módszerek bevezetésére A Tiszai Vegyi’kombinát lakkfesték és műgyanta gyárának jól felszerelt laboratóriumaiban jelentős kutatásokat végeznek új festékfajták előállítására. A gyár fiatal mérnökei és technikusai az elmúlt két évben több olyan új festékjeiét adtak át a kereskedelemnek, amelyek a magyar ipar jó hírnevét, öregbítik. A festékek egy részét a miskolci lakásépítkezéseken próbálták ki és használhatóságukról természetesen kikérték az építők véleményét is. így a Borsod megyei Építőipari Vállalat műszaki dolgozói és a lakk- festékgyár kutatói között baráti kapcsolat, jó együttműködés alakult ki. Ennek eredményeként a két vállalat műszaki vezetői a dolgozók bevonásával most kísérleteket kezdtek a szakipari munkát meggyorsító és a nagyobb termelékenységet, biztosító új módszerek bevezetésére. Az ablak- nyílászáró szerkezetek mázolására és festésére a gyár laboratóriumaiban sikerült kidolgozni egy új eljárást, amely a minőség javításán kívül a festési munkák idejét felére csökkenti. Ennek lényege, hogy a nyílászáró szerkezeteket nem ecsettel, hanem egy edényben, mártogatással festik. Ezt a műveletet a gyorsan száradó festékben háromszor végzik el, s így egyenletes, fényes felületet kapnak. A kísérleteket a Kilián-lakótelep épülő lakásaiban folytatják. Itt próbálják ki a tiszaszeder- kenyi üzem új, előregyártott falfestékét is. A hagyományos falfesték kikeveréséhez eddig több munkaműveletre volt szükség. Ezzel szemben az űj falfesték készen kapható és vízzel hígítva azonnal falra szórható. Az eddigi tapasztalatok szerint, a sima falfelületre géppel felszórt új festék igen tetszetős. Ugyanakkor a hagyományosan végzett háromszori meszelésnél jobb minőséget is biztosít. Ezenkívül a Kilián-lakótelep építkezésein próbálták ki a lakkfestékgyár műanyagból készült parkettragasztó pasztáját is. Ez az anyag, eltérően a külföldről beszerzett ragasztószerektől, vízzel hígítható és nem tűzveszélyes. Gyorsan szárad és a fa, a PVC. valamint más műanyagpadló burkolatokat egyformán jól ragasztja. A gyakorlati kísérletek tapasztalatait közük a festékgyár kutatóival. akik az észrevételek alapján elvégzik a szükséges módosításokat. Hetven százalékkal növelik az exportot A borsodi kisipari termelő- szövetkezetek eredményesen foglalkoznak különféle exportáruk termelésével is. Tavaly — tervüket 116 százalékra teljesítve — két és félszerte több árut készítettek külföldi megrendelésre, mint az előző évben. Különösen jó eredményt ért el e munkában a sátoraljaújhelyi szabó, kádár és játék, valamint a Miskolci Háziipari Ktsz. Ebben az évben, mini; ezt a napokban lezajlott választmányi ülésen elmondották. 70 százalékkal növelik az exporttermelést. Erősítik kapcsolataikat a szocia- Usla országokkal, de az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítanak a kapitalista országokkal való külkereskedelmi kapcsolatokra is. ÚJ ÉLETSZÜKSÉGL K étségkívül nem könnyű megmondani egy olyan vezetőnek, aki már ugyancsak idős ember: . , _ Nézze, vezető elvtárs, szamunkra mar Kevés a maga szakmai tudása. Lehet, hogy valamikor ez volt a maximális követelmény a vállalatnál. azért lett maga a vezető. De az evek közben teltek, mindenki tanult, okosodott, csak maga elégedett meg annyival, amennyivel ide került. Lehet, hogy magának ez jó is így, de nekünk nem. Mi a vezetőnktől tanulni akarunk... ..... A Közúti Üzemi Vállalat miskolci javito- telepének kiszesei ugyanis megtették ezt . — A vezetőnknek megmondtam én szemébe. Ez nem ..fúrás”. Én nem akartam a helyébe lépni, hiszen ide olyan ember kell, aki valamennyiünknél többet tud ... Ozsvári Sándor KISZ-titkár szavaihoz Kor- nidcsz Gábor motorszerelő hozzáteszi: — Műszaki rajzból például én többet tudok, mert este a gépipari technikumban tanulok, így' aztán hogy mentem volna a vezetőnkhöz tanácsért! S ami nagyobb baj: ez a vezető nem támogatta az esti iskolán továbbtanuló munkásokat. A tanítás napján például vidékre küldte őket. — Ha sürgős a munka, minden iskolás önként kimegy vidékre. De ha van más ember is benn a telepen!... — gyűlt az elkeseredés a tanuló munkásokban. Persze tudták ők, hogy’ más vállalatnál másképp van, hogy a mi társadalmunkban egy'általán nem a szakmai féltékenység, a pozicióféltés jellemző a vezetőkre. Hiszen ha gátolnák nálunk a továbbtanulást, akkor nem vehettek volna részt esti oktatásban az ország dolgozói közül 138 ezren már 1959-ben és több mint 218 ezren az 1961/62-es tanévben! Tudták ezt a Közúti Üzemi Vállalat munkásai és tudták azt is, hogy' — mint az egyik KISZ-tag mondta — „nálunk néhány ember nem lehet gátlója a fejlődésnek”. És igaza volt. Macsuga János gépészmérnök, a javító-telep gépészeti csoportjának új vezetője jó szakember. Minden munkás szívesen kér tanácsot tőle. Biztosította, hogy aki esti iskolába jár, az reggel 6-tól délután 2-ig dolgozhat, s tanítási napokon lehetőleg más menjen vidékre. Ez a hely'es vezetés, s ez nálunk az általános is. Az ilyen vezetők megértik, hogy ma az általános és a szakmai műveltség színvonalának emelése, társadalmi, politikai és gazdasági előrehaladásunk együk legfontosabb feltétele. S hogy mennyire nem frázis ez? Nézzük csak: mi a szocialista munka fő célja? A népjólét fokozása. S hogyan fokozhatjuk egy're inkább népünk jólétét? Ha egyre többet és jobban dolgozunk. Hiszen a jólétet csakis a megtermelt javak elosztásával lehet biztosítani. S hogy' egyre többet tudjunk elosztani — ahhoz egyre többet, kell termelni. És mi kell a többtermeléshez? Nagyobb körültekintéssel, több szaktudással végzett munka — új gépek, amelyek elkészítéséhez az eddiginél több tudás kell. A tudás pedig senkinek sem veleszületett tulajdonsága. Aki tudni akar, annak tanulnia kell. Minél többet akar tudni, annál többet kell tanulnia. S ezt ma már egyre többen értik. Egyre többen tanulnak. Igaza van annak, aki azt mondja: országunkban népmozgalom lett a tanulás, a művelődés. Ez nemcsak statisztikai adatokból tűnik ki. Ha vonaton, autóbuszon, villamoson utazunk, ha jó időben parkokban sétálunk, mindig látunk nagy érdeklődéssel olvasó embereket. És ezeknek a kézében a könyvek többnyire tanköny- vek. A z iskolák — különösen a középiskolák, c az egyetemek, a főiskolák — nappali * tagozatán már annyian (szám szerint. 247 ezren) tanulnak nálunk, hogy hazánk ebben a z tekintetben Európa legfejlettebb kapitalista országaival vetekszik. Ezenkívül pedig itt van • a népes esti és levelező oktatás, a dolgozók j iskolájának számos üzemi tagozata, amely' a , tőkés országokban szinte ismeretlen. De nemcsak az iskolákban tanulnak az em- a berek. A nép tanulási vágya új művelődési “ formákat hívott életre. Ilyenek a munkásakadémiák, a termelőszövetkezeti akadémiák, vagy például az ismeretterjesztő előadássorozatok, a művelődési házak rendezvényei. Valóban hamarosan ott tartunk már. hogy V nem az érdeklődés felkeltése, hanem a felkel- 2 tett érdeklődés, a tudásszomj kielégítése jelent í gondot nálunk. És honnan ez a nagy' tudásszomj? Miért is L tanulnak ma ennyien? Nemrég egy’ negyvenegy éves munkással beszéltem — Elek Béla a neve. Elek Béla fizikai munkás a Lenin Kohászati Művekben.2 Nem számit már a fiatalok, a jövő generáció- *' jához. S most tanul. Munkásakadémián. ; Miért? — Szüleim szegény emberek voltak, s nem c, én vagyok az egyetlen gyerekült. Nem voltr módjukban taníttatni bennünket. Szinte gyerekfejjel dolgoznom kellett nekem is. A megélhetésért, De én szeretek tanulni és most van rá lehetőség Az egyik testvérem is esti tago-, zalon végezte el a műszaki egyetemet... i És még ugyancsak sorolhatnánk olyan embereket. akik évtizedek óta nap mint nap újra* feszes izmokkal fogják a gépkarokat, szorítják’ a satut, emelik a csákányt, a kalapácsol, vagy5 a kapát, a lapátot — s esténként tanulnak. Tanulnak azok az emberek, akik valaha örül-1 lek. ha a legszükségesebb életfeltételeiket biztosíthatták: az ennivalót, a ruhát, az otthont maguk és családjuk számára. Akik egyet kívántak csupán a hajszolt munka után: aludni, s nem gondolkodni sorsukon. Tanulás? 1945-í ben 600 000 analfabéta volt Magyarországon. Mj a például Miskolcon minden ötödik em-* * * bér részi vesz valamilyen oktatásban. Helyes a megállapítás: a tanulási vágy nagy1 kulturális forradalmat váltott ki hazánkban.1 A múlt bűnét a mi társadalmunk jóváteszi.: Éleszti ezt a kultúrforradalmat, különféle en- gedmény’eket tesz a továbbtanulás segítésére.)1 Ezek az engedmények — a dolgozóknál pél-, dául a tanulmány’! szabadságok — azonb3nr nem kis áldozatot jelentenek az államnak. Mert a tanulmányi szabadság idején nem termel a dolgozó — mégis kapja a fizetését. Éppen ezért — egy’esek állításával szemben.— senki nem lesz szívességet azzal, hogy egyetemi hallgató lesz. Neki tesz szívességet, az állam. S mivel most többszázezer ember tanul hazánkban, ez a tanulás most bizonyos fokú „böjtölést” jelent államunknak. De hasznos „böjt” ez. Ha magot vet valaki, idő kell a termés beéréséhez, s türelem a bőség eléréséhez. A kultúrforradalom termése is idővel bőséget eredményez majd. A VIII. pártkongresszuson elhangzottak szerint már a következő évtizedben elérjük majd, hogy a középiskolai végzettség is általánossá válik. Ez pedig maga után t vonja a társadalmi és a népgazdasági igények’ növekedését és egyengeti az utat a szellemi i és a fizikai munka közötti lényeges különbségek megszűnéséhez. RuUkay Anna Nyereségből tv, zenegép Nyereséggel zárta a múlt esztendőt az edelényi járás Egy megujfaodott gyáregység fiatal vezetője „Szarkalábas ‘‘ggütós" — nemrég hallottam ezt a kissé különös, az első pillanatban bizarmak tűnő megfogalmazást. Ha a szavak mögé lopakodunk: bámulhatunk nyelvi-anyag teremtő készségünkön. Tulajdonképpen így hívják azokat a fiatal értelmiségieket, akik 1950—54 között végezték egyetemi tanulmányaikat, s azóta szívósan, türelmesen megjártak minden lépcsőfokot, hogy végül is gazdag tapasztalatok birtokában az új, fiatal értelmiségi vezetők szerepét betölthessék. E következetes és nem könnyű munka rajzolta végül is szemeik szögletébe azokat a szarkalábakat, amelyekről immár tömör summázás alakult ki. Nos, Tóth Sándor ózdi gyárrészlegvezető is ezekhez a •„szarkalábasokhoz” tartozik. Az a néhány finom év-vonal nála — miként energikus kor- társainál — nem a fáradtság jele: ellenkezőleg, a céltudatos, mindennapi küzdésé. Tóth Sándor idestova egy esztendeje áll a megújhodás alatt álló acélmű élén. Vállait 1400 ember mindennapos, kisebb-nagyobb gondja nyomja. A teljesen új alapokra fektetett gyáregység termelési menete roppant energiát emészt fel. S ha figyelembe vesszük, hogy’ a rekonstrukció alatt álló acélműben egy esztendővel ezelőtt nyugtalanság, személyeskedés, nem lás méretű intrika ütötte fel fejét, akkor érthetjük csak meg a Tóth Sándor előtt álló felelősség nagyságát. A fiatal gyáregységvezetőnek előbb le kellett számolnia egy nem éppen hízelgő örökséggel; meg kellett békiteni az egymás ellen tüzelt munkásokat, mü- szakiaka t. Ahogy’ így’ a múlton töprengünk, Tóth Sándor már vagy harmadszor ismétli vezetési módszerének mottóját: — Igazságosság és következetesség. Ez így túl általánosnak látszik. de hamarosan kiderül: az acélműben a mottó nem szólam. A rekonstrukció „dandárjának” idején nagy gondot okozott a rendszeres foglalkoztatás. Az olvasztárokat, technikusokat, mérnököket nem érhette anyagi veszteség a fiatalítás ürügyén. Tapintatos átcsoportosító munkára és előrelátásra volt itt szükség. Tóth Sándor a párt- és a vállalatvezetéssel karöltve átlendítette 1400 emberét ezen a nehéz korszakon is. Persze menetközben akadtak kényesebb problémák. Ezek egyikére így emlékezik vissza a fiatal kohászmérnök: — Amikor a rekonstrukciónak kézzelfogható eredményei mutatkoztak, a préstelepen is megnövekedett a feldolgozó kapacitás. Elhatároztuk, hogy megerősítjük itt a művezetői gárdát. Mi elsősorban a fiatalok beállítására gondoltunk. S bizony nem kis energiába került, míg a szakmailag lemaradt „szakik” megértették a „frissítés” szükségességét. — Igen, a „helycserés” megoldás nem rossz dolog, de az idősebb művezetők, szakmunkások jelentős része fogékony az újra. Átképzésük, továbbtaníttatásuk nem felesleges. — Nálunk tanfolyam tanfolyamot követ. Korábban akadtak olyan olvasztárok, akik írni, olvasni sem tudtak. S most, hogy kemencéink műszerezettek. mondanom sem kell: mennyire szükséges a tudásbeli „átállás”, a „belerázó- dás”. No, a „szarkalábakat” egy’éb gondok is szaporítják Tóth Sándor életében. Nem kis mértékben az anyagellátás hiányossága, és a balszerencsés ózdi kéményrendszer is. Sok ezer tonna acél sorsa lenne biztonságosabb, ha a hulladékvas nagyobb mennyiségben kerülne be a gyár területére. Tudott dolog, hogy a mindenben jószándékú vezetőt nemcsak szűkebb pátriája érdekli. Tóth Sándor érzékeny figyelmességgel szemléli a várost mindennapos gondjaiban, örömeiben. Mint családos ember, már esztendőkkel ezelőtt gyökeret eresztett Özdon. Felesége gyógyszerész-technikus. A mérnökember szemével tekint szét, s ha tanácsra, ötletre van szükség, egyikkel sem fukarkodik. Bizony a szórakozási lehetőség lehetne horizontálisabb, — mondogatja. — Különösen az operaelőadásokat hiányolják a város lakói, s közöttük a mesz- szi földről ideszármazott műszaki értelmiségiek. A fiatal kohászmérnök egyébként rengetegei olvas. Főleg műszaki vonatkozású irodalmat, de lakásában megtalálható mindenfajta könyv, ami csak segítheti az igazságosság és következetesség elvének megvalósítását. Ezek után nyugodt lélekkel kimondhatjuk: Tóth Sándor szereti az embereket és éppen ezért hittel vallja: minden emberre lehet támaszkodni, csak a lehetőség mértékét kell megtalálni. — Ccak úov -terem meg” — usaK úgy az acél ha minden reggel nyugodt lelkiis- merettel nézünk egymás szemébe — ezzel búcsúzott Tóth Sándor tőlem és én szívből igazat adtam neki. Párkány László iöldművesszövetkézeti kereskedelme. Vásárlási részjegyek után 85 ezer forintot fizetnek ki a földművesszövetkezeti tagoknak. A tiszta nyereség 4 millió 597 ezer forint Ebből 286 ezer forint a vásárlási visszatérítés. Az összeg ötven százalékát a járási földművesszövetkezeti boltok beruházásaira használják fel. Felújítják a pultokat, állványokat helyeznek el a raktárakban. Ragályon a vásárlási visz- szatérítés jelentős részét egy klub létrehozására fordítják. A klub részére televíziót és zenegépet vásárolnak. A ragályi földművesszövetkezet tagjai a jövőben itt tartják majd közgyűléseiket. A klubban üti fel szállását a községi kultúrcs > port is. Szőlő-oltó tanfolyamok Táliyán A hegyaljai rekonstrukciós tervek mielőbbi megvalósítása céljából a tállyai hegy község nagy feladatokat vállalt az idén magára. Az elmúlt évekhez viszonyítva a hegyközség tagjai megkétszerezték a sző- löoltvány termelést. Az idén több mint 1 millió 300 ezer szőlőoltvanyt készítenek. A szakszerű munka egyik fontos feltétele az oltás jó elvégzése. Ezért a hegyközség két szőlő- oltó tanfolyamot szervezett tagjai részére. A község legismertebb vincellére. Dran ka Pál. a hegyközség elnöke tanítja meg a helyes oltásra a két tanfolyam mintegy hetven résztvevőjét. A kellő szaktudás megszerzése után újabb családok kapcsolódnak be Táliyán az új telepítésekhez és a pótlásokhoz szükséges szőlő- oltványok termelésébe. I [ flz olvadás következtében kisebb helyi vízkárok keletkeztek Csütörtökön és pénteken néhány helyen kisebb helyi vízkárokat okozott megyénkben az olvadás. A Borsod déli részein lévő belvizes területeken továbbra is elsőfokú belvízvédelmi készenléti szolgálatot tartanak, s néhány szivattyútelep már megkezdte a belvizek átemelését. Helyi vízkárok fenyegették Taktaszada községet, ahol a mélyebb fekvésű. lefolyástalan területek-, í öl a Vízügyi Igazgatóság egy > kisebb szivattyúval megkezd- te a néhány házat, elöntéssel fenyegető hóié leszivattyúz; v. ■■ sát. Mórán hat. Fügödön pádig egy portát öntött el csütörtökön a magasabb helyek-*r ről lefolyó hóié. A házakból < tűzoltó szivattyúkkal távolít* ' ják el a vizet.