Észak-Magyarország, 1963. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-16 / 12. szám

Szerda, 1963. jattnál' K. BSXAKMA GYAROttSZA G »MC« F U| utakon a szelídről Saal®act Fold Termelőszövetkezet . Az új gép gyorsítja a termelést Idei zárszámadásuk nem lesz gazdag. sBár 1962-ben már meg­volt a jószándék és az akarat is ahhoz, hogy íelküzdjék ma­gukat a. jó, a szilárd termelő- szövetkezetek közé, de mostoha volt az esztendő. Az év nagy részében hiányzott a határo­zott, az új, jobb módszerekért harcolni tudó szakember is. De azért jó a tagság hangulata. Az elmúlt hónapokban — kü­lönösen az elmúlt néhány hét­ben — olyasmiket tapasztaltak, olyan új dolgokról hallottak, amelyek csak előbbre vihetik a szendrői Szabad Föld Termelő­szövetkezetet. Pintér József agronómus, aki a szomszédos állami gazdaság­ban volt üzemegység vezető, cséplés idején került a termelő­szövetkezethez. És ha talán akadt is volna olyan hang, hogy minek egyetemet végzett szakember ehhez az 1900 hóid­hoz. bizony az elmúlt néhány hónap átformálta a véleménye­ket. Biztos forintok Pintérre nemcsak azt mond­ják, hogy érti a szakmáját, ha­nem azt is hozzáteszik, hogy határozott ember. Éneikül pe­dig' a legjobb mezőgazdász sem jutna itt ötről a hatra. Látta, hogy nem lehet gazdaságos ez a termelőszövetkezet, ha nem fej­lesztik az állatállományt, ha a nagyrészt külterjes gazdálko­dástól várják esztendőről-esz- tend őre a jövedelem zömét. Persze, kéznél volt az ellenérv: vagy tíz helyen, kis istállókban van elhelyezve a meglévő szarvasmarha állomány is. De vajon lehet-e várni, lehet-e ad­dig építkezésre gondolni akitor, amikor kévés a tiszta haszon, s ami van, az kell ,a munka­egységekre? Nem vártait. Az elmúlt hat hétben 61 tenyészüsző és 40 te- nyészkoca-süldő érkezett a ter­melőszövetkezetbe. Biztosítot­ták a téli takarmányszükségle­tet is. Kilencven szarvasmarhá­ra kötöttek hizlalási szerződést. És vállalták, hogy amennyiben bevezetik a járásban a szarvas- marha állomány mesterséges megtermékenyítését, 20—25 ki­selejtezett bikát átvesznek, s azokat is felhizlalják. Mindez biztos forintokat jelent. Pecsenyekacsa, öntözés és gyümölcsös Az új gazdasági évben pedig' megteremtik a komoly, még to­vább növelhető állatállomány számára a. biztos takarmány­bázist. Harminc holdon takar­mányborsót, százon silókukori­cát, nyolcvan holdon lucernát és vagy 30 holdon cukorrépát vetnek. A növényápolási mun­kák megnövekedő gondjait is meg tudják oldani. Már most biztosították a vegyszeres gyomirtószert, amivel' vagy kétszáz holdon megkönnyítik a növényápolást. A távolabbi jö­vőre gondolva, megrendelték a permetező öntöző berendezést, amivel legkevesebb 150 holdon folytathatnak öntözéses gaz­dálkodást. Tervbe vették azt is, hogy a tavasszal háromezer pecsenye- kacsát nevelnek. Van hozzá megfelelő helyiségük, s egyszer csak el kell kezdeniük a biztos jövedelmet jelentő aprójószág tenyésztést is. És mindezek csak az első lé­pések az új úton. Persze van, amiben segítséget is kérnek. Az állami gazdaság, amely már sok mindenben patronálta őket, most is segít az istállókérdés egy részének ideiglenes megol­dásában. De azért elengedhe­tetlenül fontos, hogy végérvé­nyesen rendeződjön az állatál­lomány elhelyezésének problé­mája. Vagy ott van a takar­mány-keverék kérdése. A ser­téstápot Hernádnémetiböl hoz­ták eddig vontatóval. Rossz időben helyben kapják meg a sertéstápot a termény-forgalmi telepén. Mázsánként 10 forint többletkiadást jelent ez szá­mukra. És bizony hasonló ma­lomban fog őrölni a környék számos termelőszövetkezete. Jó lenne megvizsgálni, hogy vajon nem lenne-e érdemes ezen a környéken is létesíteni egy ta- karmánykeverékel, előállító üzemet. Sok gond megoldódna ezzel, s kettős lenne a haszon, mert a környék más termelő- szövetkezeteiben is előmozdíta­ná az állattenyésztést. (p. s.) A diósgyőri csokoiádcgyárbn (pontos neve: Magyar Édesipar Szerencsi • Csokoládégyára Diósgyőri Telepe) új nyugatnémet töltőgép érkezett. Érmek az automata gépnek a segítségével egyszerre Öt fi­gura adagolását végezhetik, ami nagyban növeli az üzem termelékenységét. Foto: Szabados György Javul a vízszolgáltatás Sátorai j aú j helyen? A 1906-ban fektették le Sátor­aljaújhelyen az eúso n-yomóve- zetékeket, s azóta számos épü­letet, intézményi közművesítet­tek. A fővezetékről ma már számtalan a leágazás, mivel egyre nagyobb a vízigény a vá­rosban. Jóminöségú víz van elegendő, de a követelmények­nek a jelenlegi vízmű, az el­avult vezetékrendszer mér nem igen étid megfelelni, Előfordul, hogy csúcs/ogyasztási időszak­ban. vagy nyáron a város egyes részei, például a. volt Kecske, vagyis a. jelenlegi Sza­badság tér környéke, mintegy 1500—2000 lakos csak hajnál ban jut ivóvízhez. ».5 miflió forint felújításra A jelenlegi, helyzet azt sür­geti, hogy generális átalakítá­sokat hajtsanak végre a sátor­aijaúj he lyi v ezeté krendszer­ben. Ezt szolgálná az a 8,5 mil­lió forint, amit felújításra len- Vott a város erre a célra. Az összeget 1967-ig kell felhasz­nálni. A Borsodi Vízmüvek vállalta a. feladat megoldását. A beruházási összeg megoldja i gondokat. Sátoraljaújhelyen azonban azt tartják, hogy hosz- szú a megvalósítás ütemezése. S ennél érdemes megállni egy gondolatra. A fejlődő városban "gyre nagyobb a vízigény. A Fémlemezipari. Müvek sátor­aljaújhelyi gyáregysége 260 köbméter vízigénnyel lép fel naponta, Megnövekedett a. já­rási kórház szükséglete vs. «■mely a 230-as férőhelyről i70-re gyarapodott, vagyis ennyi beteget látnak el. Jelen­tős a ktsz-ek vízfogyasztása, s 1964-ben már termel az épülő Asztalosáru és Faipari Gyár is. 7064-re. ennek a gyárnak az építkezésénél csaknem 10 m/l- kö forintot használnak fel. Ebből a rohamos fejlődésből kézenfekvőén adódik az, hogy többre keltene, hozni a vízve- Zetékrendszer felújításának a batáridejét. Nyilvánvaló, hogy ás épülő objektumokat a mos­tani ütem mellett _ nem tehet elegendő vízzel ellátni. Milyen megoldás kínálkozik? kútra, nagy szivattyúkra van szükség :A közelmúltban a 100 lóerős Szivattyút két kisebb teljesit- biényűvel cserélték fel, s je­lenleg 72 lóerővel működnek a Szivattyúk. Ezt a megoldást *oka» nem értik, s a város ve­zetői, a lakosság inkább azt várta, hogy növeljék, a vízmű kapacitását. Már a. leg köze­lebbi. jövőben szükségessé vál­na az, hogy új kutat fúrjanak. A további, tennivalók sorába tartozna az is, hogy újabb fé­nyem ó Vezetéket: fektessenek. Egy alapos ellenőrzésre tarto­zik az a feladat, hogy felül­vizsgálják a jelenlegi vezeté­keket, mert- nem alaptalan sej­tések szerint az elágazásoknál elfolyásokat tehetne föltárni. Szükséges lenne a vízórák fe­lülvizsgálása. is. s mint a fen­tiekből következik, nagyobb teljesítményű szivattyúk üzem- behelyezése. A város lakói azt várják, hogy a feladatot megvalósító Borsod megyei Vízművek kí­sérje nagyobb figyelemmel a város vízellátását, s elemezze a, jelenlegi hibákat, mert csak így lehet arra. gondolni, hogy a rohamosan növekvő vízszük­ségletet a városban ki tudják elégíteni. Nem a mennyiség A kérdik amelyre a vá" " Kcrwcs», Jászt kerestem így hangzik: mi a legfontosabb tennivaló a KlSZ-oktatásban, az ifjúság eszmei és politikai továbbképzésében ? Ez a probléma most. is — de különösen «gy-egy oktatási évad elején — sok fiatalt és sok ifjúsági vezetőt, propagan­distát foglalkoztak Éppen ezért leghelyesebb kiindulni abbóL hogy manapság az oktatási munka egyik alapvető követel­ménye az ifjúság felkészítése a gyakorlati életre, a jövő nagy feladatainak végrehajtására. • A jelenlegi oktatási rendszer lehetővé teszi, hogy sok fiatal résztvegyen a politikai kérdé­sek tanulmányozásában, megis­merkedjék a nemzetközi és bel­politikai élet fontosabb jelensé­geivel. A továbbfejlesztett okta­tási formák erre lehetőséget is adnak, hiszen egyre jobban megfelelnek á fiatalok érdek­lődési körének, a fejlődés igé­nyének. így azután a „beisko­lázásnál” jobban figyelembe lehet venni a fokozatosságot, az életkori sajátosságot és a folyamatosságot Fejlődés tapasztalható az „oktató gárdában'’, a propa­gandisták között is. Sokan im­már több esztendeje, szinte hi­vatásszerűen, nemcsak szere­tettel. hanem nagy lelkiisme­retességgel tanítják a szeminá­riumokra járó fiatalokat. Majd 900 propagandista közül több mint 500-an immár három­négy esztendeje oktatják az ifjúságot. És ennek az oktató Munkában az építők A Pécsi Hőerőmű bővítési inunkéi teljes kapacitással folynak. A nagy bővítés során az erőmű további 100 megawatt energiát ter­mői majű. Az építők a szakszerű téUesítás bevezetésével a feszí­tett tervet tartani tudják és 1!>83. augusztus végére technológiai szerelésre átadják az űj csarnokrészeket. Képünkön: jó! bakid­nak a* építők a kazánban építésével. gárdának több mint a fele maga is fiatal,-nem töltötte be a harmincadik ével. A felké­szültséget illetően is van javu­lás. Mindössze hat olyan sze­mináriumvezető van a megyé­ben, aki nem végezte el a Vili. általánost, viszont hétszáznak, tehát a nagy többségnek érett­ségi, főiskolai vágj-' egyetemi végzettsége van. A vezetők ilyen fejlődése a tanuló ifjúság körében is ked­vező hatásokat ébresztett. A városi és ipari üzemekben a korábbi esztendők során is so­kan jelentkeztek politikai ok­tatásra, de a falvakban a mos­tani oktatási év jelentett for­dulatot. A megye termelőszö­vetkezeteiben és állami gazda­ságaiban mintegy 55—60 okta­tási formán kezdődött el a po­litikai kérdések tanulmányo­zása, ami lényegesen több, mint a korábbi esztendőkben volt. Egyébként érdemes meg­említeni: Borsodban az első foglalkozásokon majd 45 ezer fiatal vett részt — ez a megye KISZ-korosztáJyhoz tartozó tt­jainak 32—33 százalékát teszi Id. A VIII. kongresszus anya­gának tanulmányozása során ez a szám mintegy 10—15 ezer­rel no rekedhetik — hiszen a fiatalság körében nagy érdek­lődés várható a kongresszuson elhangzottakat illetően. Mint a fejlődés egyik fokmérőjét, a filmszemlnáriumók látogatott­ságát is érdemes megemlíteni. Tavaly összesen 16 helyen volt ilyen „kötetlen oktatás” — az idén 48 helyen van többé-ke- vésbé jó és érdekes filniszemi- nárium. Mérlegelve a novemberben elkezdődött KISZ-oktatást, eze­ket a gondolatokat lehet el­mondani, s mindjárt azt is megállapíthatjuk, hogy új helyzet állt be a politikai ok­tató-nevelő munkában. Ha visszaemlékszünk a korábbi esztendők gyakorlatára, az ak­kori szeminárium szervezések­re, többnyire mennyiségi gon­dok foglalkoztatták a bizottsá­gok és alapszervezetek veze­tőit. Az okozta a legtöbb prob­lémát, miként, biztosítsák a megfelelő létszámot a politikai körökre, vagy a világ térképe I—II. tanfolyamára. Amikor ezt a kérdést felvetettem Mó­kus Antal, elvtársnak, a KISZ Borsod megyei Bizottsága tit­kárának, azt mondta: jelenleg nem a mennyiségi, hanem az oktatás minőségével kapcsola­tos dolgok foglalkoztatják a bi­zottságot. Hegedűs Antal okta­tási felelős is hasonlóan véle­kedett, majd hozzátette: gya­korlatilag évről évre növekszik a. politikai oktatásban részt­vevő fiatalok száma, Napjainkban :f ha szabad így mondani — nem a „lemorzsolódás” megakadá­lyozása jelenti, hanem az okta­tási munka színvonalának fo­kozása adja. Bizottságaink többségében azon vitáznak: miként tehetne még változa­tosabbá, színvonalasabbá. a fiatalság részére érdekesebbé. izgalmasabbá tenni az okta­tást. Ebből azt. a következtetést lehet levonni, hogy jó az ok­tató gárda. Nemcsak taníta­nak,. hanem nevelnek is. Sike­rült. a legrátermettebb propa­gandistákat kiválogatni. Jóié a módszerek és az oktatási for­mák változtatása is kedvezően gyümölcsözik. S ami a legdön­tőbb, nemcsak az oktatási for­mák, hanem a fiatalok is na­gyol változtak. Sokat fejlődött az ifjúság az utóbbi esztendő­ben. E fejlődés mércéjéül szá­mos jelenséget el lehet mon­dán i. Ezek közül egy: a fiatal­ság soha nem foglalkozott eny- nyire a politikával, mint mos­tanában. Üzemekben, termelő­szövetkezetekben, közép- és felsőfokú iskolákban egyaránt politizál az ifjúság. Negyven- ötezren járnak a KISZ oktatási formákra — de nemesük eny- nyien politizálnak. Sokkal töb­ben. Sikerült sajátos módon, a fiatalok érdeklődési és roman­tikái körének megfelelően megközelíteni a politikai kér­déseket. Sikerüli magasíokü politikai érdeklődést kiváltani az ifjúság zömében. Természetesen ez o minőségi változás újabb gondokat hozott magával. Ezek a gondok azon­ban más fajták, mint a koráb­biak voltak. Kellemesebbek. Hát nem jó érzés, hogy most nem azért kell vitatkozni egy végrehajtó bizottsági ülésen, miként biztosítsunk „X” fiatalt az oktatásra, hanem azon, hogyan csiszoljuk, miként fej­lesszük, hogyan tegyük tartal­masabbá a KISZ-oktatást. Ma olyan gondjaink vannak, hogy sok a propagandisták között a pedagógus, az egyetemet és fő­iskolát végzett ember, s milyen legyen az a módszer, amely az ő továbbképzésüket biztosítja, kielégíti .igényeiket. Ez tagadhatatlanul nagy gond. de örömteli, kellemes gond. Hasonlóan az a fokoza­tosság elvének biztosítása is. Hogy évről évre magasabb szinten tanuljon a megyében az a bizonyos 45—50 ezer fia­tal, aki szemináriumra jár. Ne ugyanazt hallja, amit tavaly már megtanult. Az is feladat hogy pedagógiai módszereket adjunk az olyan propagandis­táknak akiknél éppen ez hiányzik. Hogy új gyakorlati módszereket honosítsunk meg az ifik oktatásánál, nevelésé­nél — minden szinten. A ..... • oktató-nevelő politikát tevékenység fontos része az egyetemes ifjú­sági munkának. Nemetek az oktatási felelősök reszortja — nemcsak az ágit, proposok fel­adata —. hanem minden ifjú­sági vezetővel Szemben tá­masztott követelmény. Különö­sen most, amikor eljutottunk oda, hogy nem á mennyiségi kérdések, nem a szükséges lét­szám biztosítása a fő kérdés, hanem a helyes módszerek ki­dolgozása, a tartalommal telí­tett, új formák közkinccsé té­tele. Pauloviís Ágoston Héifss este feefe>t?H i terelés! a Szerencsi Ccfccrgyár Több mint négy hónapja éj­jel-nappal den sóztak: a Szé- rencsi Cukorgyár gépei, s 'hét­főn este tíz órára befejezték az idei cukorrépatennés feldolgo­zását. Este tíz órakor a 4668-: k vagon cukor került lei a gáz­óriásokból. Ebből 4630,8 vagon a fehér cukor. 36.8 vagon pedig a nyerscukor. Amint arról már hírt adtunk, a gyár dolgozói nagyszerű munkát végeztek, s magasan túlszárnyalták az ed­digi legjobb napi cukorrépa- feldolgozási átlagot. Átlagosan napi 249 vagon cukorrépából 38 vagon cukrot gyártottak. A napi termelési csúcsot január 6-án érték el. 260 vagonos tel­jesítménnyel. Igen nagy ered­mény — az ország többi cukor­gyáraival szemben —, hogy egyenlő szinten tartották a ré­pa cukortartalmát. Ezt a jó tá­rolásnak köszönhették. Most bizonyosodott be, hogy nem volt felesleges munka, amikor leföldelték, rendes prizmákba rakták az átvevőhelyeken , tá­rolt cukorrépát A többletki­adás többszörösen megtérült, meri. a kampány végére is jó cukortartalmú répával dolgoz­tak. Kedden reggel a gyárban azonnal megkezdődtek a. nagy­szabású karban tartási munkák. Mit várnak az idén a diósgyőri tohaszóntóki*!-4 Lenin Kohászatéi Müvek­ben a takarékos gazdálko­dásnak, a műszaki színvonal emelésének egyik= jól* bevált biztosítéka, az újítók tevékeny­sége. .4 műit évben is ezerhá­romszáz hasznos javaslatát -va­lósítottak meg, s az Újítások haszna túlhaladja- a harmime- cgy millió forintot. Ez kereken ötmillió forinttal több az elűző évinél. >’. • Az idén több mint : kétszáz­ötven üzemi feladat mégóldú- sára várnak javaslátót c gyár dolgozóitól, újítóitól.' A Kttiagt- alakba foglalt feladattervekní többszáz példányban márútcl- osztották as üzemi dolgozók között, de ezen kívül termelési tanácskozásokon, brigádérte- kezleteken. a gyár üzemi lap­jában is rendszeresen ismerte­tik a. megoldásra váró felada­tokat A.z újítók munkájándk elősegítésére, az egyes felada­tok. kivitelezésére tapasztalt műszaki, illetve fizikai dolgo­zókat jelöltek ki. Aláírták a magyar és csehszlovák írószövetség egyíltfiRDködési ntiinkatervét Kedden Prágában Garai Ga­bor, á Magyar írószövetség tit­kára és Vileem Zaavada, a Csehszlovák írószövetség, tit­kára aláírta a két írószövetség 1963. évi együttműködési mun­katér vét. amely írók kölcsönös tanulmányútjait irányozza elő és könyvek, folyóiratok, tájé­koztatások és irodalmi művek kölcsönös cseréjét tartalmaás.

Next

/
Thumbnails
Contents