Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-08 / 287. szám

Bmmbftí, 1062. december 8. BSZAKMAGYARORSZAG S st Hátramozdítók nélkül könnyebb lesz p > hangulatú közgyü­rarazs j^s j 10tt le a kö­zelmúltban a zilizi Uj Világ Termelőszövetkezetben. Igen súlyos ügy, az edelényi járási Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata szomorú eredményé­nek megtárgyalása volt napi­renden. Sok keserűség, sok pa­nasz gyűlt össze a termelőszö- •vetkezet tagjaiban, mert ed­dig sajnos úgy érezték, hogy nincs kinek, nincs hol elmon­dani sérelmeiket, a nap mint nap látott igazságtalanságokat, visszaéléseket. A népi ellenőrzés a tsz egyes vezetőinek súlyos mulasztásait, • visszaéléseit tárta fel. „A tsz vezetősége elnézte — •említi egy helyen az ellenőr­zésről szóló jegyzőkönyv —, ■hogy a cséplőgép felelős vezc- ; tője esténként az utolsó mázsá- ' lásokat nem írja he a cséplési eredménylapra. így az idei ter­mésből 62 mázsa nem került számbavételre, nem került rá a cséplési eredménylapra. Mind a tsz tagságát, mind pedig a felsőbb szerveket félrevezették ezzel az eljárással. A tsz ellen­őrző bizottsága megszervezte a cséplőgépnél a mázsálás pontos rögzítését, és iparkodott segí­teni a bajokon, de tevékenysé­gét maga a tsz vezetősége aka­dályozta. A népi ellenőrök ál- ; tál végzett felmérés 72 mázsa raktári többletet mutatott, és ez a „többlet” is alátámasztot­ta azt a megállapítást, hogy ■ nagy mennyiségű terményt tit­koltak el a számbavétel elől. A termény kezelésével kapcsola­tos nyilvántartást annyira el- : hanyagolták, hogy az ocsút például nem is mázsálták és raktárra vételezését elmulasz­tották.’’ A népi ellenőrzés ezenkívül többek között megállapította, hogy „a vezetőség elvtelen Icap- csolatolcat épített ki az italbolt és a vegyesbolt vezetőjével; a nagy rokoni összefonódás hát­ráltatta a tsz munkáját”, en­nek következtében „nem ér­vényesült a kollektív vezetés elve, a tsz tagsága ki volt zár­va a vezetésből.” a népi ellen- De nemcsE őrzés által feltárt súlyos mulasztások és visszaélések terhelték a terme­lőszövetkezet négy hátramoz- dítójót, Gyuricskó Gyula tsz- elnököt. Tóth Kálmán és Kol- láth Béla brigádvezetőket, va­lamint Béres Tamás raktárost. Hibásak abban is, hogy a mint­egy 1200 holdon gazdálkodó ter­melőszövetkezet súlyos gon­dokkal küzd, amelyet a rossz vezetés miatt a tagság sajnos nem érzett magáénak. Hiszen látniolc kellett, hogy nem min­dig a végzett munka, hanem a komaság-sógorság dönti el, hogy kinek, mennyi jut a kö­zös haszonból. Beleszólásuk nem volt a dolgokba, s így adó­dott, hogy a vezetőség nem egyszer igyekezett megvalósíta­ni saját téves elképzeléseit, amelyekből csak károk szár­maztak. így történt például, hogy a kertészet a betervezett 150 ezer forint helyett csak 22 ezer forint jövedelmet hozott. A közgyűlés leváltotta, félre­állította a négy hátramozdító'. Bákonyi Petemé, az italból; vezetője szólt csak mellettük, akivel összejátszottak, aki hasznot húzott fekete ügylete­ikből. tgy kérdésre laszt várnak a ziliziek: vajon a vezető beosztásból való levál­tás megfelelő büntetés-e azok számára, akik majdnem a tönk szélére juttatták a terme­lőszövetkezetet?! (p. s.) Miséző!! piheoonanolí tócsosiy és éjév előtt A Minisztertanács rendelke­zése szerint minden olyan esetben, amikor valamely mun­kaszüneti napot — most példá­ul karácsonyt és újévet — egy munkanap választ el a heti pi­henőnaptól, a vasárnaptól, a pihenőnapot ezen a közbeeső napon kell kiadni. A Minisztertanács határoza­ta alapján a Munkaügyi Mi­nisztérium még ez év áprilisá­ban egész évre szóló tájékozta­tót adott ki a munkaszüneti napok előtti munkaidő-beosz­tásról, illetőleg a heti pihenő­nap kiadásának rendjéről. Műsoros kongresszusi élménybeszámolók a mezőkövesdi járásban szöveget. A műveket Varga Vera. Póta György, Balogh Jó­zsef, M. Braun Mária és Varga István szólaltatják meg. A művelődési ház később a járás valamennyi községében bemutatja új műsorát. Eszerint karácsony és újév előtt a következőképp alakul a munkaidő: December 22, szombat: ren­des munkaidő; december 23, vasárnap: szombati munkaidő; december 24, hétfő: heti pihe­nőnap; december 25, kedd: ka­rácsony, munkaszüneti nap; december 26, szerda: karácsony, munkaszüneti nap; december 29, szombat: rendes munkaidő; december 30, vasárnap: szom­bati munkaidő; december 31, hétfő: heti pihenőnap; 1963. ja­nuár 1, kedd: újév, munkaszü­neti nap. A karácsonyi csúcsforgalom igen sok munkát ad a postá­soknak, ezért — a kézbesítők tehermentesítésére — az Or­szágos Nyugdíj Intézettel egyetértésben, előbb kezdik meg a nyugdijak kifizetését. A mezőgazdasági nyugdíjasok já­randóságának kifizetését egyes helyeken már 10—12-én meg­kezdik. Az ipari nyugdíjasok járandóságát december 10-től utalják. A nők munkáidnak megkönnyítéséért a Pamutfonodában Nagy forgalmat bonyolít le az üzem guruló könyvtára, amellyel naponta végiglátogat­ják a gépsorok mellett dolgo­zó fonónőket. # A íonónők nem várakoznak órákig a városi fodrászüzletck- ben. Az üzemi fodrászatban a legrövidebb idő alatt elkészül­nek a divatos frizurák. Ki a hibás ? Százötvenszeres újító Ózdon — Nem dolgozik itt egy lélek sem! Hiába jövünk be reggel, hogy elosszuk, megszervezzük • napi munkát, ha nincs kinek! — panaszolja Papp Gyula, a Sajószentpéteri Uj Élet Tsz ag- ronómusa. Azelőtt két termelőszövetke­zet volt itt 1959-ben egyesítet­ték a kettőt, ez most is műkö­dik. Működik? De hogyan? Néhány órai ott-tariőzkodás, elkeseredett szavak után mi mást tud mondani az ember? 1959-ben 34 forintot fizettek egységenként. 60-ban 23-at, öl­ben 17 forint 70 fillért, az idén még ennyit sem. Mi az oka ennek a nagy hanyatlásnak? Tavaly hétszáaötven ezer fo­rintos mérleghiánnyal zártak, B erre az évre még mindig ma­radt belőle háromszáz ezer fo­rint S hozzá a kevés munka­egység. Minden baj, minden probléma elpanaszolása után megkérdezzük; miért van ez Így?! Aztán csak egy vállvonás, elkeseredett, csüggedt legyin­tés a válasz. Már belefáradtak a folytonos harcba, amit az emberekkel folytatnak. Sokáig elhúzódott az új ta­gosítás, a tsz átszervezése. Mál­lói benne jártak a tavaszban, mikor elkezdték a vetést. Az­tán jött az aszály, később a víz­kár — alig maradt valami ter­mésük. De később sem próbál­ták helyrehozni a bajt. Az em­berek rá se hederítettek a tsz- te. Nem nagy termelőszövetke­zet az Uj Élet, csak 115 tagja ■van. De ebből 29 nyugdíjas, kö­rülbelül húszán különböző or­vosi igazolásokkal, vagy ki tudja, honnan szerzett papí­rokkal „felfegyverkezve” von­ja ki magát a munka alól, de a többiek sem dolgoznak Nyáron és ősz elején még lehe­tett látni valakit a határban. *te most elkerülik még a kör­nyékét is. Csak akkor vetődik | be egy-egy ember, ha pénzre van szüksége. De ha nem dol­goznak, miből adjon a tsz? Iparvidéken sokkal jövedel­mezőbb egy termelőszövetkezet munkája, ha belterjes gazdál­kodást folytat. Igen ám, de ah­hoz munkás is kell! (tavasszal például az elnök, az agronó- mus és a brigádvezető szántot­ták fel a területük nagy részét.) A tsz-tagok átlagos életkora 50—55 év. Ilyen munkaerő mel­lett bizony nem tudnak sokat felmutatni. De még azt az ered­ményt sem érik el, amit el le­hetne. — Majd minden csa­ládból dolgozik valaki az ipar­ban, áld támogatja anyagilag a többieket. Meg aztán az a kis háztáji is hoz valamit a kony­hára. Inkább így tengődnek, feléje sem néznek a tsz-nek. Hogyne! Ott dolgozik egész nap az ember és semmi eredményét nem látja. Márciusban osztot­tak utoljára előleget.. „ A nyáron kénytelenek voltak napszámosokkal dolgoztatni, hogy mégis elérjenek valamit. Az állattenyésztőknek szintén fizetést adnak, különben tönk­remenne az is. Pedig jó gépi felszerelésük van. Az állatok átteleltetéséhez elegendő abrak, takarmány áll rendelkezésre. Az áruértékesí­tési tervüket eddig 80 száza­lékra teljesítették. Nemcsak csupa rossz dolgot hallhatunk, van itt jó is, de sajnos kevés. Ki hát a hibás? Nyilvánvaló, hogy úgy nem lehet eredményt felmutatni, hogy egy ezerholdas területen egész nyáron mindössze öt em­ber dolgozott. Pedig vannak lehetőségeik Fejleszthetnék az állattenyész­tést, mert a juhászat jövedel­mező volt. Kertészkedhetné­nek, mert öntözési lehetőségük is van. Miért nem aknázzák ki a lehetőségeket? Mi az oka, hogy két évvel ezelőtt szinte kivétel nélkül minden ember elment dolgozni, s most nem megy senki? — Már gondolkodtam azon is, hogy itthagyom a tsz-t. De akkor még jobban szétzüllik, és mi ezt nem szeretnénk. Mi azt akarjuk, hogy rendbe jöj­jön a tsz szénája! — szól újra az agronómus. Igen, éppen ideje lenne, de ehhez a tagok segítsége szük­séges! Forgó Edit A Miskolci Üveggyárban Bé­res János főmérnök és Benkő Gyula főtechnológus mór hosz- szabb ideje foglalkozik faldí­szítő színes üvegmozaikok gyártási módjainak kidolgozá­sával. A kitartó kísérletek si­kerrel zárultak. A két műszaki dolgozó — a piros szín kivételé­Az 1962. december 7-én megtartott lottósorsoláson, amelyen a 47. heti szelvények vettek részt, megyénkből a kö­vetkező számok nyertek: 233 247 óra, 846 592 szekrény, 847 899 vás. utalv., 880 245 ke­rékpár, 854 472 mosógép, 856 750 óra; 863 908 mosógép, 867 836 könyvutalvány, 869 101 rádió, 871 342 szőnyeg, 884 908 kerékpár, 889 283 televízió. 5 654 834 padlókefélőgép, 8 170 095 villanytűzh., 8 171 290 vás. utalv., 8 183 948 rádió, 8 192 840 kristály készlet, 8 194 531 lemezjátszó, 8 202 618 rádió, 8 208 515 vásári, utalv., 8 214 706 bútor, 8 221 227 rádió, 8 228 783 Berva mop., 8 239 458 evőeszköz készlet, 8 242 946 ke- rékp., 8 244 258 rádió, 8 249 213 írógép, 8 275 301 éléskamra ut., 8 277 444 bútor, 8 071 270 sző­nyeg, 8 072 081 vás, utalvány, Az MSZMP mezőkövesdi já­rási bizottsága a közeljövőben kongresszusi élménybeszámoló­kat tart a járás községeiben. Az első előadásokat Bogácson, Tardon, Szentistvánban, Szo- molyán tartják a járási műve­lődési ház irodalmi színpadá­nak közreműködésével. „Üj világ születik.” Ez a címe az irodalmi színpad kong­resszusi műsorának. A bemuta­tásra kerülő versek, ének- és zeneszámok hangulatukban, mondanivalójukban azt az utat tükrözik, amelyet a felszaba­dult magyar nép a párt irányí­tásával napjainkig megtett. Majakovszkij, József Attila, Somlyó Zoltán, Földeák János, Fodor József, Illyés Gyula, Ga- rai Gábor, Váci Mihály és Moldvay Győző verseiből,’Cho­pin, Kodály, Scserbacsov, Du- najevszkij, Hacsaturján zene­műveiből Sipos Ferenc állította össze az irodalmi színpad mű­sorát, s írt hozzá összekötő vei — hatvanhétféle színárnya­latú — köztük opál, narancs, kék, zöld, lila színű üveg mo­zaiklapocska gyártásának mód­ját oldotta meg, illetve állí­totta össze ezek készítési re­ceptjét. Munkájuk annál in­kább értékes, mert eljárásuk­kal a mozaikok készítéséhez 8 075 454 televízió, 8 075 525 ke­rékpár, 8 077 487 fényképező­gép, 8 078 941 motorkerékpár, 8 081 673 evőeszköz készlet, 8 081 784 vás. utalv., 8 082 468 mosógép, 8 100 623 bútor, 8 103 468 rádió, 8 118 702 mag­netofon, 8 122 252 vás. utalv., 8 126 924 televízió, 8 131 279 te­levízió, 8 141 273 rádió, 8 142 045 mosógép, 8159 492 rádió, 9 639 655 televízió, 9 646 468 vás. utalvány, 9 646 618 szőnyeg, 9 651 410 varrógép, 9 652 581 motor, 9 655 031 bútor. A gyorslista közvetlen a hú­zás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertes „Jutalom­sorsolás*’ jelzésű szelvény­részt a totó-lottó kirendeltsé­gek, posta útján december 21-ig kell eljuttatni a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság le­bonyolítási osztályához. Az Ózdi Kohászati Üzemek­ben az újítómozgalom. megle­hetősen népes törzsgárdájá­nak egyik legrégibb és legtevé­kenyebb tagja Galik János vil­lanyszerelő karbantartó műve­zető. Alig több mint tíz év alatt százötven — jelentős részben nagy értékű — javaslattal, öt­letes megoldással segítette nemcsak közvetlenül munkate­rületén, hanem más üzemek­ben is a dolgozók munkáját. Az újítói aranyjelvénnyel ki­tüntetett művezető legutóbbi és már sikeresen alkalmazott ja­jelentős részben hazai alap­anyag használható íel, így azok alkalmazásával a népgazdaság számottevő importtól mente­síthető. vaslatával is — számos más előzőhöz hasonlóan — régi ko­hász-problémát oldott meg. A durvahengermű mélykemencéit kiszolgáló daruknál ugyanis az öntecseket: befogó, illetve szo­rító alkatrész a nagy súly és hőség miatt igen hamar elko­pott, használhatatlanná vált.. Ez sok anyag- és idővesztesé­get okozott. Galik János újítá­sa nyomán, az eddiginél sokkal tartósabb befogó alkatrész al­kalmazásával ez a gond is meg­szűnt. Az újítás haszna, előze­tes számítás szerint, egy évben eléri a félmillió forintot, s an­nak nyolcvan százaléka anyag- megtakarításból származik. Az eddigi hűséges és szinte szenvedélyes újítói tevékeny­ség nem maradt viszonzatlanul: Galik János megtakarított újí­tási jutalmából éppen a napok­ban vásárolt új Trabant sze­mélygépkocsit. Új védősisak az olajbányászoknak és az építőipari munkásoknak Munkavédelmi sisakok próbagyártását kezdték meg a Colorché- miai Vállalat papkeszi gyárában az olajbányászok és az építőipa­ri dolgozók részére. A müanyagsisakokból ezer darabot a bányá­szok, 3 ezer darabot az építőipari munkások részére készítenek. JL sisakokat egyelőre próbahordásra adják ki a dolgozóknak, s ha beválik, jövőre megkezdik sorozatgyártását is. Képünkön: Sámci Erzsébet, a gyár dolgozója bemutatja az új műanyag sisakot. Haívanhctfcle recept faldíszítő színes üvegmozaikok gyártására Rekordnyeremények S3 szerencsés nyertes megyénkben

Next

/
Thumbnails
Contents