Észak-Magyarország, 1962. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-16 / 268. szám
Péntek, 11)62. november 16. ESZAKMAGYARORSZÁG 3 A vilmányiak küldötte ( A rmyi volt akkoriban az ** eső, hogy a sár lehúzta a cipőt. Kilónyi kölöncöket rugdalt az ember a levegőbe. Akkor, 1960 őszén a vilmányiak lelkét is megülte a bo- rongós, nyirkos ősz. Csősz László, a tsz fiatal elnöke is morózus volt. Hetekig nem mutatta magát a Nap. Csak amikor a szél megfújta egy kicsit a földet, álékor lehetett hazamenteni a krumplit, a kukoricát. Kevés ember cserélt volna akkor Csősz Lászlóval. Az egész falu gondjával birkózott. Azon törte fejét, milyen fondorlattal lehetne Jdfogni a rossz időn. Az emberek segítségével kereste a választ. Észrevette, hogy a morcosság mellett csaknem mindenkit tettvágy fűt. Ebből merített erőt. — Nekünk könnyű dolgunk van a tsz-elnökkeí — mondják róla a tanácson —, közvetlen, mai szemléletű ember. S ha nem beszélek a falu- béliekkel, nem említeném a tanácsiak véleményét sem. Mióta elnök, jobban megismerték és egyre inkább megszerették. '-Az idősebb_ tagok, a nyugdíjasok tekintete is megélénkül, amikor az elnök felől érdeklődöm. Az idősebbek bizalmára pedig mindig nehezebb rászolgálni. S ő rászolgált. Munkaalkalmat teremt nekik, bajlódik a nyugdíjügyekkel, szorgalmazza, hogy a legrászorultabb tagok lakáshoz jussanak. Hittel állt a termelőszövetkezet mellé, s ez a hit egyre inkább elmélyült benne. Ha valaki, akkor ő tudja, hogy mit tartogat a jövő a vilmá- nyiaknak. A faluban sok cseléd. summás ember élt valamikor, az ő apja is az volt. Az a világ csak a gyötrelmeket gyarapította. Amikor a föld azé lett, aki megműveli, akkor ők is kaptak. A parcellák azonban mégsem hozták azt, amit oly sokan vártak, áhítottak. 7—8 mázsa búzát termett egy hold, árpából jó volt, ha elérték a 11—12 mázsát. S most, az idén 13 mázsával fizetett a búza, az árpa pedig 16-tal. Ezt már a termelőszövetkezet, az összefogás hozta. Ezt látja Csősz László is. De többet is lát ennél. Tudja például, hogy a Hernád-menti földeken öntözni lehet. S ezért érdemes összefogni a szomszédos községekkel. Ez munkaalkalmat, s jövedelmet jelent, amire nagy szüksége van a községnek. Kevés a föld s minden lehetőt meg kell ragadni. jh' sténként hosszú határJLi járások, tárgyalás, ve- sződség, ezernyi munka után gyakran könyveket vesz elő. Levelező hallgatója a mezőgazdasági technikumnál^. Csaknem 1300 holdat művelnek a községben. S ha ez a lélekszámhoz viszonyítva kevés, mégis sok a tegnapi kisgazdának. Ezt tudja és látja akkor, amikor iskolára iratkozik. A tudás kinyitja az előrehaladás kapuit. S hogy így van, azt már az utóbbi két esztendő is tanúsítja. Tavaly még csak 29 forintot osztottak, most 40-re számítanak. Mostoha volt az esztendő, de tapasztalatokban ő is és a tsz valamennyi tagja gyarapodott. S most, hogy a kongresszusra készül, azok a gondolatok foglalkoztatják, hogyan lehetne még többet, szebbet nyújtani a vilmá- nyiaknak. srHol tart a falusi kereskedelem ? — Miskolc zöldség- ellátása - Üzlet és raktárnondok Sajtótájékoztató a MESZoV-ben Szerdán délután ^elnöke, Csege Géza, a földmű* vessző vetkezetek tevékenysé- ígéről, kereskedelemben betolatott szerepéről nyilatkozott a jjjsajtó munkatársainak. A tájéit: koztatón részt vettek a ME- jjjSZÖV osztályvezetői is. $ Csege elvtárs elmondotta, ♦hogy a falusi földművesszövet- *kezetek bonyolítják le a megye * kereskedelmi forgalmának 42 ^százalékát. Ez az adat is hűen Í *mutatja, milyen jelentős tevékenységet lát el 1665 földművesszövetkezeti egység. Az eleműit évek során szembetűnően ♦megváltozott falusi kereske- Jdelmünk. 139 egységben beve- ♦zették az új kereskedelmi fonémákat, önkiszolgáló boltok lejtésűitek, r nemrégen Mezőkö- *vesden önkiszolgáló étterem ♦ nyílt. íí A szövetkezetek ve^ *nagy gondot fordítanak arra, ♦ hogy a falusi vásárlóközönség ^megismerje a korszerű árucik- ♦kekét. Számos helyen rendezőnek a megyében bemutatókat, ♦ahol a vásárlók megismerkedÍ *hetnek a legújabb férfi, női és gyermekkonfekcióval. Me- ■tgyénkben hét olyan helyen ke- írül sor műszaki kiállításra és lóvásárra, ahol nincsenek szak- * boltok. Itt használat közben ^mutatják be a legújabb TV-ké- ♦szülékeket, kukta-főzőt, poiszí- rvót, padlókefélőgépet, s a többi, £ modem háztartásban alkalmazott eszközöket Csege elvtárs Őelmondotta, hogy az utóbbi ♦években jelentősen megnővekedett a forgalom, bár az utóbbi hetekben a szokásostól eltérő időjárás miatt bizonyos csökkenés tapasztalható a vegyes-, iparcikkek és a ruhaféleségek vásárlását illetően. Ez évben a földművesszövetkezetek, kellő árcsökkentés mellett, kétszer rendeztek szezonális kiárusítást. Jövőre tovább várható a földművesszövetkezeti egységek korszerűsítése, felújítása. Az idén 12.6 miliő forintot költöttek erre a helyi földművesszövetkezetek. jövőre, 1963-ban csaknem 15 milliót költenek. Ékítenek 8 raktárát, korszerűsítenek 98 egységet. arról beszélt Csege elvtárs, hogy a MÉK, mmt a MÉSZÖV egyik osztáA továbbiakban lya, milyen lépéseket igyekszik tenni a lakosság zöldséggel való ellátásáért. A MÉK jövőre az 1962. évi 12 ezer helyett 15 ezer hold zöldség és burgonya termesztésére köt szerződést a termelőszövetkezetekkel. Kívánatos lenne azonban, hogy a Miskolci Városi Tanács és a városi szervek nagyobb segítséget nyújtsanak az üzlethálózat bővítéséhez. Hasonlóképpen több támogatást vái‘ a MÉ’K a raktárgondok megoldásában is. amely fontos feltételét képezi a lakosság zöldséggel való zavartalan ellátásának. Csege elvtárs tájékoztatója során foglalkozott még a földművesszövetkezetek politikai, kulturális tevékenységével, s részletesen elsorolta, mit kívánnak tenni a falusi kereskedelem további javításáért. A világ legnagyobb turbinája Harkovban kidolgozták a világ legnagyobb egyhenge- res gőzturbinájának terveit. Teljesítőképessége 750 000 kilowatt. Egyetlen ilyen agre- gát, generátorral felszerelve a hőerőműben évi több mint 5 milliárd kilowattóra villamosenergiát tud biztosítani. Leonyid Subenko-Subin, az Ukrán Tudományos Akadémia levelező tagja, a harkovi turbinagyár főkonstruktőre szerint az új turbina alapul szolgál a másfélmillió kilowatt kapacitású agregát megteremtéséhez. — OLASZORSZÁG építészetének múltjáról és jelenéről vetített képekkel kísért előadást tart Erdélyi Tibor okleveles építészmérnök november 20-án, kedden 10.45 órai kezdettel a MTESZ Széchenyi utcai előadó termében. Iparunk újabb terméke Ez is összeír« az életszínvonal emelkedésével A MEGYEI pártértekezlet beszámolója vitaihatatlanul lerögzítette, hogy a munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek és általában a fizetésből élő alkalmazottak bére az utóbbi esztendők folyamán szerény mértékben bár, de emelkedett. Az Országos Takarékpénztár adatai is ezt bizonyítják. Endrédy József elvtárs, az Országos Takarékpénztár megyei fiókjának vezetője érdeklődésünkre elmondotta, hogy ma mintegy 400 millió forint értékű takarékbetétet kezelnek a megyei OTP-fiókok. A legkedveltebb takarékossági forma: a kamatozó betét. Érdeklődési sorrendben ezután a gépkocsi takarékbetét következik. Ez évben eddig mintegy 44 millió forintot jegyeztek be az OTP fiókok gépkocsi takarékbetét címén. Nem feledkezhetünk meg az egyik legszámottevőbb takarékossági formáról, a dolgozók Kölcsönös Segítő Takarék- pénztáráról sem. Ebben az évben mintegy 50 millió forintot helyeztek el megyénk dolgozói az Országos Takarékpénztárnál KST betétként. Hamarosan megkezdődnek a KST takarékbetét kifizetések. Több helyről, mint például a Lenin Kohászati Művektől és az Ózdi Kohászati Üzemektől olyan értesítést kaptunk — mondotta Endrédy József elvtárs —, hogy a megtakarított KST-forintokat kamatozó takarékbetétként helyezik el a dolgozók. A földművelő parasztság, a termelőszövetkezetek tagjai az évek során megkedvelték és ma is nagyra becsülik a falusi takarékszövetkezetek takarékossági formáit. Ebben az esztendőben már mintegy 13 millió forintot helyeztek el a falusi takarékszövetkezetek az OTP-nél, Négyen nyertek autót Az OTP hatodik autónyere- mény betétkönyv sorsolásán négy borsodi lakos nyert személygépkocsit. A boldog autótulajdonosok: Csunderlik Ferenc, a DIMÁVAG dolgozója Wartburgot, Blaskó Katalin tanítónő, encsi lakos Skoda Octaviát, Kövér Balázs sa- jóvélezdi tsz-tag Moszkvicsot, Stritz István, a DIMÁVAG dolgozója Moszkvicsot nyert. Ezzel tizenötre emelkedett azoknak a száma a megyében, akik az autónyeremény betétkönyv sorsolásán személygépkocsit nyertek. A MÁV legújabb típusú „Kaució** elven épült Ward-Leonard villamos mozdonya., ................................................................................................. i i — ttmmm — f l mezőgazdasági szakmunkásképzés fontossága A közelmúltban a Hazafias Népfront, a megyei nőtanács és a KISZ-szefvezet közös akciót kezdeményeztek a takarékbetét állományok növelésére. A megyei takarékossági hónap alatt már eddig is igen említésre méltó eredmények születtek. A takarékossági hónap népszerűsítésére a közeljövőben mintegy 30 különböző rendezvényen ismertetjük a takarékosság előnyeit — mondotta Endrédy József; Az Országos Takarékpénztár természetesen tovább kívánja szolgálni a dolgozók takarékos- sági törekvéseit. Máris elhatároztuk, hogy a jövő esztendőben hatezer új taggal növeljük a KST betétkönyvesek számát. Ügy számoljuk — szerényen —, hogy a különböző üzemek, vállalatok és hivatalok dolgozói havonta további egymillió forintot helyezhetnek majd él a KST keretén belül az OTP-nél. AZ ELKÖVETKEZENDŐ esztendőkben arra törekszünk, hogy minél több dolgozót vonjunk be a takarékossági formákba. Ezenkívül továbbra is fokozni kívánjuk azoknak a juttatásoknak részarányát, amelyeket az OTP a kislakásépítőknek juttat — mondotta befejezésül az OTP megyei igazgatója^ (pásztory) Napofeon és Jeanne D’flrc leszármazottai Á francia Családkutatási Intézet legutóbbi adatgyűjtéséből kitűnik, hogy Francia- országban nem kevesebb, mint 463-man származtatják családjukat I. Napoleon császártól. Ha hitelt érdemlőek az íny tézet adatai, akkor 46 francia nő tekintheti magát az Orleans! Szűz leszármazottjának. — KIVARROTT hímzésekkel díszítik a kazincbarcikai 16 tantermes általános iskola helyiségeit a szülői munkaközösség tagjai. NEM EGY TSZ-NÉL panaszkodnak még most is, hogy rosszul megy a munka, kevés a jövedelem. Erre a problémára sokféle magyarázatot adhatunk. Nyilvánvaló, elsősorban a helyi sajátosságokat kell figyelembe venni, s a tsz vezetőségének, tagságának munkáját. De nem utolsó sorban ide tartozik az is, hogy kevés a mező- gazdasági szakmunkás. Sok tsz- nél még agronómug sincs. Nem hozzáértő emberek irányítják a termelést, nem aknázzák ki kellőképpen a lehetőségeket, nem kezelik szakszerűen a növényeket, rossz körülmények között helyezik el az állatokat..-, és sorolhatnánk még tovább, milyen következményei lehetnek a mezőgazdasági „ szakmunkáshiánynak”. Több helyen szakosítani akarják a tsz-t. De hogyan, ha nincg kellő felkészültséggel, tapasztalattal rendelkező szakmunkásuk? Mert nélkülük lehetetlen korszerű nagyüzemi gazdálkodást elképzelni, főleg szak-termelőszövetkezeteknél. Az elmúlt évben a megye területén 3700 mezőgazdasági szakmunkás dolgozott. Az 5 éves terv végére kilencszer ennyi szakmunkásnak kell tevékenykednie. A különböző mezőgazdasági szaktanfolyamok szélesítéséhez nagy segítséget nyújtanak a megye és a járás vezetői, és a nőtanácsok. Helyet, előadókat biztosítanak az oktatásokhoz, tankönyveket szereznek be. — A tervek szerint a mezőgazda- sági termelés jövőre 28 százalékkal emelkedik, s ehhez nagyban hozzájárul majd a kertészeti és állattenyésztési szaktanfolyamon résztvevő asz- szonyok, lányok munkája is, hiszen az előadások hallgatói elsősorban nők. Sátoraljaújhelyen néhány napja kezdődött, el a mezőgazdasági szakoktatás. A járás tsz-eiben 113 asszony, lány jelentkezett ide. Hetenként egyszer lesz előadás. Azaz sok nő részére csak „lenne”, mert a tsz vezetősége nem támogatja őket anyagilag — nem hajlandó kifizetni útiköltségüket. Miért nem segítik a tsz-elnökök az asszonyok tanulási törekvését? A KÜLÖNBÖZŐ„ALAPOK” összege, ami a termelőszövetkezetek redelkezésére áll, több. mint egymillió forint. Ebből körülbelül 500 ezer forint még mindig megvan, pedig lassan a gazdasági év végére érünk. — Tehát lenne miből fedezni az anyagiakat Nem értjük-, hát, miéit akadályozzák. Hiszen abból elsősorban nekik lesz hasznuk, ha hozzáértő dolgozók végzik a munkát: Forgó Edit------O-----— Miskolci Népművészeti Kiállítás november 14—19-ig a Szakszervezeti Művelődési Otthonban, Széchenyi u. 26. sZj Díjtalan belépés. Nyitva: de; 9—13 óráig, du. 16—20 óráig« Árusítás: Népművészeti Bolt, Széchenyi u. 52. sz; 7635 Korszerűen berendezett kollégiumban laknak \ a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem diákjai A7 egyetem csaknem 300 személyes kollégiumában kényelmes szobákban laknak, ízlésesen berendezett ebédlőben jó ellátást kapnak az egyetemi hallgatók. A konyhában 2000 személyre főz az Alföldi Üzemi Vendéglátóipari Vállalat, s a tágas étteremben a fiatalok kényelmesen étkezhetnek. A képen egy folyosórészét látható, Előadásokat szerveznek Borsod megyében a színházkedvelő falusi dolgozók részére A Miskolci Nemzeti Színház vezetősége évről évre nagyobb gondot fordít arra, hogy a borsodi falvakban jnűvészi színvonalú előadásokat, tartsanak. Ez a törekvésük sikeresnek mondható, amit az is bizonyít, hogy egyre több helyen kérték a tájbérietek bevezetését. A dolgozók óhajának a színház most eleget tesz. Decembertől 10 helyen — így például Ózdon, Kazincbarcikán, Erdőbényén, Ormosbányán, Szikszón, Mezö- csáton, Rudabányán és Alberttelepen — bérletelőadásokat rendez. Ezekre 2500 bérletet adnak ki, amelyek árusítása ti hamarosan megkezdik. A bérlet-előadásokon a színház Öt színművet és zenés darabot mutat be. így többek közöít Csehov: Ványa bácsiját, Strauss: Denevérjét, Gáspár Margits Hamletnek nincs igaza című színművét.