Észak-Magyarország, 1962. szeptember (18. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-11 / 212. szám
ESZAKMAGVARORSZAG Válasz az Északmagyarország cikkére Megyei lapunk szeptember 4-i számában Az új járás gondjai című cikkben a következő bírálatot olvastuk a Magyar Nemzeti Bank encsi fiókjával kapcsolatban: ' „A tanácsülésen bírálták többek között a Magyar Nemzeti Bank encsi fiókjának munkáját. A termelőszövetkezetek és a tanácsok vezetői csak egy kis ablakon keresztül beszélhetik meg gondjaikat, bajaikat a bank dolgozóival. Az üvegválaszfal bizalmatlanná teszi a tsz vezetőit. Vajon miért nem gondoskodnak a Magyar Nemzeti Bank encsi fiókjának dolgozói arról, hogy szemtől szembe, egyenlő rangú és rendű tárgyaló félként beszéljék meg a közös gondokat a termelőszövetkezetek vezetőivel!?” Kötelességünknek érezzük, hogy a cikk MNB encsi fiókunkat érintő megállapításaival foglalkozzunk. Anélkül, hogy részleteiben vázolnánk az MNB munkáját, szervezeti felépítését — alkalomadtán ez is helyesnek látszana —, a következőket jegyezzük meg: a járások összevonását talán egyik szerv sem kezelte olyan szívügyének, mint éppen a Magyar Nemzeti Bank, és különösen az elhelyezést illetően. Ezért a megyei és a járási szervek vezetőinek elismerését is kiérdemeltük, de ez most mellékes. Uj székhazunk a járási ösz- szevonás határidejére elkészült és először sikerült megvalósítani nyolc fiókunk közül — a megyei igazgatóságot is beleértve — a külön tárgyalószobát, ahol egymás munkáját nem zavarva tudtunk és tudunk számlatulajdonoso n'• kai tárgyalni. Ezzel a lehetőséggel fiókunk vezetői, előadói nap mint nap élnek is. Tsz- terveket tárgyalnak, erősítenek meg, a gazdálkodó egységek gazdálkodásában lévő hibák megszüntetéséről, a gyenge tsz-ek megerősítésének kérdéséről tanácskoznak a járási szervek dolgozóival és a tsz-ek vezetőivel stb.) A bank munkájának ezt az oldalát jól ismerik járási szerveink, de maguk a gazdálkodó egységek vezetői is. Van azonban a bankmunkának egy adminisztratív része. (Ez sem elhanyagolható.) Ide tartozik a pénztárszolgálat, ki- és befizetések, a számlatulajdonosok megbízásainak benyújtása és utasításainak teljesítése. Az MNB azon dolgozóit, akik ezt a technikai lebonyolítást végzik, valóban üvegfal választja el az ügyféltértől, az MNB előírásai szerint, amit azon túlmenően, hogy a munka meggyorsítását is szolgálja, a biztonsági előírások betartása is megkövetel. Az ilyen ablakos megoldás a fenti előnyökön túlmenően irányítja a forgalmat is, mert „pénztár”, „inkasszó” feliratokról mindenki tudja, hová kell ügyeinek intézésével fordulnia. A fenti megoldást kifogásolni legalább olyan ésszerűtlen, mintha a postán, vagy a MÁV állomáson azt kifogásolnók, hogy a pénz, vagy ajánlott levelek feladása közben nem vezetnek külön szobába és nem beszélgetnek el velünk legalább 10—15 percig. Egyébként megjegyezzük még azt is, hogy az encsi fiókunk vezetője, s valamennyi dolgozója a legnagyobb udvariassággal és készséggel áll rendelkezésükre ügyfeleinek abban, hogy esetleg problémát jelentő kérdésekben felvilágosítást stb. adjanak külön tárgyalóteremben. Az új járásnak valóban vannak gondjai, melyeket sürgősen orvosolni kell. Ilyenek a cikken túlmenően pl., hogy nincs megnyugtatóan megoldva a közétkeztetés. A közlekedésben is vannak még feladatok. Nem beszélve a fő problémáról, a járás területén nagy számban megtalálható gyenge, gazdaságilag meg nem erősödött tsz-ek megszilárdításáról, mely munkában a megyei szervek a járási tanács szerveivel, köztük a bankszer- vekkel is, jelentős tevékenységet fejtenek ki. Bónus Rókus, az MNB megyei igazgatója ' Oláh László ______________igazgatóhelyettes F IGYELEM! Cirkuszépítéshez dolgozókat felveszünk. Jelentkezés a Béke téren, szeptember 14-én reggel 6 órakor. 34695 HIRDETÉSEK ALL A 3 Kőműves, segédmunkás, ács. bádogos. tetőfedő, szobafestő- és mázoló, valamint kályhás szakmunkásokat- felvesz — vidéki változó munkahelyre —, a Borsod megyei Tatarozó és Építő Vállalat. Miskolc, József Attila u. 59. 7141 Az ÉM. 6. sz. ÉPFU V. kazincbarcikai kirendeltség© hegesztéshez is értő vontatószerelőt, több éves gyakorlattal, valamint rakodómunkásokat felvesz. Jelentkezés Kazincbarcika, Táncsics u. 9— 11. alatt.________________________6544 Az ároktői Vöröscsillag Tsz fel- i vételre keres gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt. Díjazás megegyezés szerint. Szükség esetén lakást biztosítunk. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. 5557 Gyakorlattal rendelkező ÁCS SZAKMUNKASOKAT nyíregyházi munkahelyeire felvesz a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. Nyíregy. háza, Széchenyi út 43. 7423 HDA-5— veiEL Kedd, 1962. szeptember 11. Eladó nagy kertes családi ház; két szoba, két konyha, istálló, fele beköltözéssel. Szirma, Kelet u. 16. Megvételre keresek OTP-kölcsön- nel családi házat. Farkas Imre, Sajói ád._______________________ 52976 Ü res, égirenyiló szoba, albérletbe kiadó, ugyanott fehér, mály gyermekkocsi eladó. Dobozy Mihály u. 22. sz. ________________________52977 S zoba, konyhát, vagy üres szobát keresek költségmegtérítéssel. Martintelep. Csokonai u. 8. Kovács.____________________________ 52990 Uj, kertes családi ház, beköltözéssel eladó. Kinizsi u. 54. 52996 Különbejáratú szoba, két férfinek kiadó. László J. u. 50. A MÉSZÖV kor. íőoszt. felvesz szakképesítéssel rendelkező CUKRASZIPARI ELŐADÓT. Jelentkezés: MÉSZÖV, Baross G. u. 13—15. sz. 13-as szoba. Vidékről írásos jelentkezést kérünk. 7380 1102-cs Skoda sürgősen eladó. Vasárnap főposta_előU.___________7308 4 45-ös Skoda eladó. Megtekinthető vasárnap 8—12-lg főposta előtt. _____________ Jóknrhan lövő IZS motor eladó. Pereces, Csábi Lajos u. 6._____7411 R endkívül jól bevált Tünde robogó, sürgősen eladó. Érdeklődni mindennap 19—22 óra között, a 41—441-en lehet.______________ 6571 T áskairógép bérbeadó. Zongoraszék. olajfestmény eladó. Vörösmarty u, 48., jobbra. ________6672 F elicia, kitűnő állapotban eladó, vagy új Oetavia Superra cserélhető. Borsodnadasd. Telefon: 205. ' Uj konyhabútor, eternltlappal eladó. Kossuth u. 18. Estp 6-tól. Az É. M. 6. sz. Cpfilct- elemgyár, Alsózsolca (Vasútállomás: Felsözsolca) felvételre keres önálló kontírozókönyve- lőü (képesítéssel), legalább 5 éves gyakorlattal. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán; 7415 Különbejáratú üres szoba, fiatal házaspárnak, albérletbe kiadó. Miskolc. IV, kér.. Cseresznyés u. 9. Jön! „Nemzetek porondja“ Jön! az EURÓPA nagycirkusz „RODOLFÓ” érdemes művész Miskolcon, a Béke téren, szeptember 14—18-ig | Jegyek elővételben kaphatók a színház jegyirodájában; Telefon: 13-819 és az üzemi I közönségszervezőknél, 7418 (Folytatás a 2. oldalról.) 57562 01—50 200 57595 01—50 200 57651 01—50 200 57723 01—50 100 57741 01—50 200 57767 01—50 100 57834 01—50 100 57986 01—50 200 A 100 000 forintos fő tyereményt a 14 osztály 0653 sorozatú 47 számú .ötvény nyerte. 60287 60315 60377 60416 60563 60597 60710 60710 60752 60758 60774 60861 60881 60893 60893 61159 61187 61249 61254 61286 61354 61359 61373 61405 61439 61520 61525 61540 61882 61930 61957 62065 62083 62173 62291 62397 62415 62435 62463 62493 62493 62517 62615 62815 62886 62902 62925 62959 62991 63082 63123 63167 63226 63398 63447 53863 63999 64080 64060 64137 64343 64367 64387 04412 04422 64474 64634 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 16 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 10 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 22 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 200 100 500 100 200 200 5000 200 100 200 200 100 200 5000 200 200 100 100 100 200 100 100 200 200 100 100 200 100 200 100 100 100 100 200 200 200 200 200 100 I 5000 ' 200 100 200 100 200 57988 58011 58168 58170 58171 58182 58273 58303 58503 64635 64770 64817 64846 64924 64957 65047 65135 65203 65271 65294 65309 65318 65380 65553 65653 65658 65705 65734 65763 65775 65852 65873 65911 66071 66076 66126 66146 66192 66192 66216 66293 66317 66344 66349 66411 66420 66436 66523 66594 66618 66660 66671 66680 66725 66739 66754 66894 66832 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 100 100 200 200 100 500 200 100 100 58600 58698 58769 58810 58923 58938 59030 59064 59082 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 200 200 200 100 100 100 100 100 200 59103 59134 59190 50239 59366 59380 59392 59425 59439 59448 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 Hatodik Békekölcsön 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 39 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—5 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 100 200 200 200 200 200 100 200 100 200 200 100 100 100 100 200 20C 200 500 100 100 100 200 100 100 100 100 500 5000 200 200 200 100 100 100 100 100 100 200 100 200 500 500 200 200 200 100, 100 100 01—50 200 66846 30 10 000 01—50 200 66846 01—50 200 01—50 100 66RR6 01—50 100 01—50 100 66931 01—50 200 01—50 200 6701R 01—50 500 01—50 100 67110 01—50 200 01—50 200 67131 01—50 100 01—50 100 67195 01—50 100 01—50 200 67215 01—50 200 01—50 200 67776 01—50 500 01—50 100 67776 01—50 200 01—50 200 67760 01—50 200 02 10000 67350 01—50 100 01—50 200 67417 01—50 100 0Í—50 200 67490 25 25 000 01—50 200 67490 01—50 200 01—50 200 67574 01—50 200 01—50 100 67659 01—50 200 01—50 200 G76R0 01—50 100 01—50 100 67709 01—50 200 01—50 200 67741 01—50 100 01—50 200 67772 01—50 200 67904 67965 68014 68044 68078 68087 68091 68124 68251 68354 68592 68592 68648 68696 68287 68889 68991 69005 69016 69021 69039 69083 69121 69206 69360 69384 69440 69851 69919 70001 70009 70116 70202 70256 70295 70341 70334 70402 70436 70438 70609 70622 70636 7065.3 70779 70770 71O/10 71171 7170g 71306 71473 71/143 71 4/14 71457 71S79 71713 71771 71760 71763 71767 71733 71314 71936 71053 77075 79093 77035 79055 79063 77077 72090 72100 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 29 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—59 91—59 91—59 01—59 91—59 01—59 01—59 01—59 91—59 91—56 01—59 01—50 01—59 01—59 91—50 91—59 91—59 91—50 01—59 01—59 91—59 01—59 91—59 01—50 01.—50 01—59 01—59 01—50 01—50 200 200 200 100 200 100 100 100 200 200 5000 200 100 500 200 100 100 200 500 200 100 200 100 200 200 200 100 200 200 100 200 200 100 200 200 200 200 100 100 200 100 100 mo ?on 299 269 199 169 ?99 169 190 266 299 299 160 509 169 299 199 169 299 299 269 2"9 299 109 100 200 700 100 200 200 72109 72125 72176 72397 72402 72442 72452 72524 72543 72560 72683 72722 72723 72760 72808 72912 73100 73163 73237 73239 73284 73327 73355 73367 73435 73454 73488 73528 73545 73558 73569 73617 73651 73709 73746 73772 73781 73854 73946 74061 74092 74177 74212 74376 74425 74438 74459 74499 74548 74550 74624 74646 74752 74773 74863 74901 74953 74984 74989 75014 75093 75105 75203 75324 75409 75508 75550 75560 75589 75684 75689 75689 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01/—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 36 «—50 100 200 100 100 200 100 200 200 200 200 200 100 200 100 200 200 100 100 100 200 100 200 100 200 100 200 200 200 100 100 100 100 100 100 200 500 100 100 100 200 100 100 100 200 100 1000 100 200 100 200 200 200 200 100 200 200 100 100 100 200 200 100 100 100 200 100 200 100 200 100 500 100 200 100 100 100 200 200 200 200 50000 200 59509 01—50 200 59550 01—50 200 59626 01—50 200 59630 01—50 100 59703 01—50 100 59704 01—50 200 59747 01—50 100 59819 01—50 200 59947 01—50 200 75693 01—50 100 75704 01—50 100 75736 01—50 100 75751 01—50 100 75810 01—50 200 75824 01—50 100 75918 01—50 200 76008 01—50 200 7G015 01—50 200 76039 01—50 200 76123 01—50 200 76181 01—50 100 76248 01—50 200 76350 01—50 100 76374 01—50 100 76407 01—50 100 76419 01—50 100 76545 01—50 200 76616 01—50 200 76637 46 5000 76637 01—50 200 76731 01—50 200 76732 , 01—50 200 70801 ' 01—50 100 76859 01—50 200 76861 01—50 100 76881 01—50 200 76974 01—50 100 77150 01—50 200 77151 01—50 200 77159 01—50 100 77163 01—50 200 77213 01—50 500 77393 01—50 100 77394 01—50 100 77609 01—50 200 77649 01—50 100 77750 01—50 200 77761 01—50 100 77904 01—50 200 77948 01—50 200 78093 01—50 100 78149 01—50 200 78212 01—50 100 78371 01—50 100 78372 01—50 100 78377 01—50 100 7R404 01—50 100 78492 01—50 100 78500 01—50 100 78563 01—50 100 78703 01—50 200 78748 01—50 200 78789 01—50 200 78989 01—50 200 79002 01—50 100 79059 01—50 200 79080 01—50 100 79138 01—50 200 7920? 01—50 200 79219 01—50 200 79333 01—50 200 79331 01—50 200 79.356 01—50 200 79386 01—50 200 79389 01—50 100 79446 01—50 100 .79462 01—50 100 79568 01—50 190 79856 01—50 100 Eladó igényesnek nagyméretű, féregmentes ebédlőbútor, értékes képek. Dózsa György u 35. tJ468 Vörösfenyő hálószobabútor eladó. Rácz Adám u. 33. (Glószban.) Konyhabútor, mosóleknő eladó. Móricz Z&igmond u. 25. szóm. Stadionnál. ______ 6510 S zemélygépkocsi olcsón eladó. Motort beszámítok Horváth Lajos u. 2.______________________________6512 Alig használt csőgamitura és új hálószobabútor eladó. Vöröshadsereg útja 1. szám, 12-es lépcső. Szekeres. 6522 Sötét hálószobabútor eladó. Augusztus 20 utca 10., 1IT/1. Sötét német hálószobabútor eladó. Pereces, Debreceni Márton tér 18-, földszint 11, ajtó.______ 65611 E ladó baromfiól. beífíttes, uborkán üvegek, fonott üveg, rnosófaze- kak, teknők, kétfülő dézsa, nagy kosarak. Tót u. 35. 6607 Konyhabútor és használt vaságy olcsón eladó. Miskolc, II„ Gyula U. IS. 7326 VEGYES Gyapjú kötött kábátok, blúzok; szoknyák, szép színekben. Gedeon Irén. Színház sarkon. Émeleten. Déryné u. 2. Blondcl, sima mintás góbiéin én tablókeretezés Miskolcon, Vásár-/ csarnokban, 6711 Zongorázni tanltok. (Klasszikust; magyar nótát, operettrészleteket.) Miskolc, Szondy György u. 26. Farkas Ilona. 52253 INGATLAN Elcserélnem Széchenyi utcai, házfelügyelői 1 szoba konyhás lakásomat hasonló főbérleti lakásra, a belvárosban. Tanácsház tér 22._ Elcserélném szoba, konyhás lakásomat hasonlóéit Kartács u. 12. 2x1 “szóba, konyha, spelzos ház, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni Csokonai u. 40.. du. 5 órától és vasárnap. _____________ 6861 K ét szellemi dolgozó lcjány különbejáratú albérleti szobát keres belvárosban. Telefon: 16-363. 6523 Központban alakitóssal szoba, konyha, hálófülkés, fürdőszobás öröklakás eladó. Ráépítési jogom mellett. Epftési-javitnsl munkát vállalok. Novak, Kazinczy u. 28, Kiliánnál IV. emeleti, központl- fűtéscs. Üres szoba, fürdőszoba használattal, egyedülálló, intelli- ■gens férfi részére kiadó. Érdeklődni Móricz Zsigmond u. 25. szám. Stadionnal. 6511 A Kohászati Alapanyag- ellátó Vállalat felvételre keres kohó- vagy gépipari technikumi végzettséggel rendelkező dolgozókat művezetői munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a vállalat repülőtéri telepén a munkaügyi előadónál. 7417 Üvegezést, képkeretezést, azonnal készít Gecse üveges. Miskolc, Pallos u. 13. (Dózsa Gy. u. végén.) Tánctanfolyam kezdődik az új- győri_ volt Grómusz tánciskolában, kezdők és haladók részére szeptember 15-én és 16-án délután 5 órakor. Tanít: .Balogh tánctanár. Augusztus 31-én, az esti órákban a Vasgyár felé menő villamoson egy kézitáska elveszett. A becsületes megtalálója illő pénzjutalomban részesül. A talált tárgyat kérjük a vasgyári villamos végállomás irányitó irodájában leadni. Albérleti szobát kaphat magános nő, vagy gyermektelen házaspár, könnyű házimunkáért, özv. Tóth- né, Győri-kapu 133. ___________ 6514 K ét szoba, lakókonyhás, komfortos családi ház, beköltözhetően és háromnegyedes fiú kerékpár és ak- várlum eladó. Somogyi Béla u. 59. "Pál utca 3. számú (Gyula utcánál) 2xi szobás családi ház, beköltözhetően eladó._________________6520 B útorozott szoba kiadó. Horváth Lajos u. 22. szám.______________6543 7 80 négyszögöl szőlő és ' gyümölcsös Hejőcsobán. a Perzsák-dülő- ben, sürgősen eladó. Érdeklődni lehet Hejőcsaba, Hejő u. 42. sz. alatt.________________________ 6549 S zlrmabesenjőn. Kossuth tér 7. alatti ház (posta mellett) 3 szoba, mellékhelyiségek és 7nn négyszögöl gyümölcsössel, bekötözhető állapotban eladó. Érdeklődni a helyszínen, egésznap. 6554 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága féri, édesapa, nagyapa j DULL JANOS nyugd LKM kohó-művezető életének 64 évében elhunyt. Temetése szeptember 11-én délután 3 órakor, a vasgyári Paxból. A gyászoló család A legmélyebb fájdalommal tudatom, hogy a felejthetetlen drága jő férjem CSEH JANOS LKM dolgozója szeptember 9-én. 39 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 12-én délután fél 4 órakor a vasgyári Paxból. özv. Cseh Jánosné Tervező részleghez keresünk felvételre statikus mérnököket, út-, híd-, mélyépítési tervezésben járatos kultúrmérnököket vagy technikusokat. A működési leírással felszerelt jelentkezéseket „Nagy gyakorlatú mérnök” jeligére a Hirdetőbe kérjük leadni. 7159 FELHÍVÁS Felhívjuk a már korábban írásban értesített fogyasztóink figyelmét, hogy a feszültségáttérést 1962. szeptember J2-én, szerdán tartjuk meg az alábbi helyeken. József Attila u. 53., 57., 61. és a 47. szám külön értesített fogyasztói, Partizán u. 2. szám. 1—13. számig. Kérjük fogyasztóinkat, hogy a fenti napon saját érdekükben tartózkodjanak otthon. ÉMASZ 7419 I- kér. kirend.