Észak-Magyarország, 1962. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-26 / 199. szám
BSZAKMAGYARORSZAÖ Vasárnap, 1962. angtisítns 26. HÍREK — Javítási és szolgáltatási bizottságot szerveztek a jól dolgozó kisipari szövetkezetek elnökeiből a Borsod megyei KI- SZÖV minap tartott ülésén. A bizottság — a KISZÖV mellett működve — elvi és módszerbeli segítséget ad a gyengébben dolgozó szövetkezeteknek, hogy azok is eredményesebben elégíthessék ki a lakosság igényeit — HATSZÁZH ARMIN CKÉT újítást nyújtott be a Miskolci Könnyűgépgyár 408 újítója az év első felében, amelyből 355- öt elfogadtak és azok közül ]52-t már alkalmaznak. Az ész- szerv,sítések, újítások közel hárommillió forintos megtakarítást eredményeznek. —• Árubemutató kiállítást rendez az őszi-téli kötöttáru, harisnya és fehérnemű árukból az Északmagyarországj Rö- vid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat a miskolci, Tüzér utca 1/a. alatti kultúrtermében. A kiállítás augusztus 27-től szeptember 7-ig tart nyitva, naponta reggel 7-től délután fél ötig. — GUSTAV FRÖHLICH, az egykori német filmek örökifjú hösszerelmese 60 éves korában rendkívüli színpadi sikert aratott. Szülővárosában, Hannoverben a nyári játékok megnyitásán Kleist Friedrich von Homburg című drámájának főszerepét alakította és játékát a kritika egyhangú elismeréssel fogadta. — Bisztró épül Miskolcon. Az Ady-hid melletti toronyház földszintjén már megkezdték az újtípusú büfé-falatozó belső építési munkáit; A miskolci gyors- és gépíró •skoiauan, a Palóczy u. 7. alatt augusztus 28-án 9 órakor tartják a pótbeiratásokat. — SZTANYISZLAVSZKIJ sohasem rendezett filmet és visszautasított minden film- szerepet. Mégis, a moszkvai Művész Színház múzeumában őriznek egy kis rövidfilm-te- kercset, -amelyen Sztanyiszlav- szkij játéka, látható. Negyvenöt évvel ezelőtt készült ez a film, egy rövid tréfa, amelyet próba nélkül improvizáltak a színészek. — A miskolci Földes Ferenc Gimnázium levelező tagozatán a beiratkozás az első évfolyamra augusztus 30-án 17—19 óra között, a második, harmadik és negyedik évfolyamra 31-én 17 r—19 óra között lesz. A tanítás szeptember 3-án délután háromkor kezdődik. — KÉTNAPOS balatoni kirándulásra indulnak a Bartók Béla Művelődési Ház szervezésében holnap, augusztus 27-én reggel a Lenin Kohászati Müvek durvahengerde szocialista KISZ-brigádjainak tagjai. — A hejőcsibai Március 15 Termelőszövetkezetben most végzik a IcaraI 'c kalászosok eséplését. A gabonatáblák igen jól „fizetnek”. 'Ar előzetes értékeiéi, érint a termel őszö- vet.kez:; mintegy ->j forintot fi zefchet maja munkaegységen-!} ként. | — BÓDVASZILASON az* idén teljes egészében befejezikí a járdaépítést. Még a legtávo-* labbi és legújabban épült hó-* zakhoz is új, sármentes gyalog-% járó vezet az év végén a köz-* ségben. íj; — A Miskolci Zeneoktatói* Munkaközösség zeneóvodájába* és zenetanfolyamaira a beirat-x kozások augusztus 29-én, 30-án,* 31-én és szeptember 1-én lesz-* nek, délelőtt 9—12 és délután* 2—5 óra között. — BORSODBA is juttatott egy személygépkocsit Fortuna. Az Országos Takarékpénztár legutóbbi autó-takar ékbetétkönyv sorsolásán az egyik autónyeremény egy szerencsés borsodi betétkönyv-tulajdonos nak jutott. — Negyvenhét időé, a mun-; kából kiöregedett szövetkezeti tag övezi már eddig az öreg-! ségi járadékot a kis Bódvaszi-i las községben Béke Termelő-; szövetkezetben, Vizsgáztatják a tolmácsokat A művelődésügyi miniszter rendeletet hozott a tolmácsok nyilvántartásáról, vizsgáztatásáról és a tolmács-igazolványok kiadásáról.- A rendelet értelmében a tolmács-igazolványok kiállítását a művelődésügyi minisztertől. kell kérni. A kérelemhez hatósági, erkölcsi bizonyítványt és kérdőívet kell csatolni. A kérelmezők a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem idegennyelvű lektorátusán háromtagú bizottság előtt vizsgáznak. A vizsga írásbeli és szóbeli részből áll. A nyelvismereten kívül a vizsgáztatók azt is megállapítják, hogy a tolmácsjelölt kielégítő általános tájékozottsággal rendelkezik-e hazánk állami, társadalmi és gazdasági rendjéről, valamint kulturális éleiéről. Becsületből is iő! vizsgázlak A larcali Tokaj-Hegyaljal Állami Gazdaság szocialista munkabrigád- jai a% augusztus 10-i bérfizetést önkifizető rendszerrel oldották meg. Az asztalon lévő 107 000 forintból mindenki maga számolta ki a neki járó összeget, és fizette ki szakszervezeti bélyegét. A fizetés után értékelték az eddigi munkát és megbeszélték a következő feladatokat. A sikeres, új kezdeményezést példaképül lehet mindenki elé állítani, s persze magukat a kezdeményezőket is, akik most becsületből is jól vizsgáztak. ifj. Bíró János, Tárcái VÍZSZINTES: 1. Nyikolajev és Popovics űrhajósok, valamint neves szovjet tudósok sajtóértekezletén jelentette ki Keldis akadémikus. (Folyt, a függ. 15., 31., 45. és 28. sorban.) 12. Cserél. 13. Török fiúnév. 14. Név, latinul. 15. Fővárosa: Havanna. 18. Idegen női név. 19. A 13. sor fordítottja. 20. Nagy hangerejű fúvós hangszer. 24. összeért! 25. Latin kötőszó. 26. Költemény. 27. Épület része. (Utolsó kocka kettősbetű.) 29. Betű, kimondva. 30. Részesrag. 32. Régi görög törzs. 33. Háziállat. 35. Helyrag. 36. Számnév. 38. Helyet foglal. 39. Fizet, egynemű betűi. 40. Földnyelv a tengerben. 41. Jármű alkatrésze. 42. .... ruszka felsőborsodi község. 43. Kicsinyítő képző. 44. N. JA. 46. Veszteség. 47. L ÁL. 48. Régies felkiáltás. 49. Vasútunk. 50. Egyik napszaki. 51. Adásban van! 53. Vulkáni kitörések anyaga. 56. Nagy költőnk szerelme. 58. Utód. 59. Nem terád. 61. A dél-amerikai manihot- fából készült dara. 63. Szín. 64. Egy másik szín. 66 ..........tövén k ölt a ruca. 67. Tetejére adagoló. 69. Török föveg. 71. Férfinév. FÜGGŐLEGES: 1. Régi. 2..........királynője. 3. V ázlat része! 4. Fordított víz. 5. Német helyeslés. 6. Élőmbe. 7. Személynévmás. 8. Megelégel. 9. Székesegyház. 10. Keleti férfinév. 11. Volt hozzá bátorsága. 16. Érzékszerv. 17. Szeszesital. 20. Sportág. 21. Csont, latinul. 22. Igekötő. 23. Kitűnő ital. 26. Altatószer. 34. Torbággyal egyesült község. 36. Tartó. 37. FEJI Retesz. 39. Izomszalagja. 47. Azonos az 56. sorral. 52. Boltívvel összekapcsolt oszlopsor. 54. Folyó Szlovákiában. 55. Félig apró! 56. Igavonó. 57. Dísze. 58. Járművezető tevékenysége. 60. Vezetékben kering. 62. Eszme. 63. Gyógyfürdő a Bükk lábánál. 65. Fiatalos (-+—’) 66. Kén betűi keverve. 68. Fém. 69. Vas vegyjele. 70. Azonos betűk. 71. Határrag. Beküldendő az idézet megfejtése szeptember 1-ig. A hibátlanul megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk* ki. A rejtvényben az o, ó, illetve ö, ő között nem teszünk különbséget. Az elmúlt heti számban közölt rejtvény megfejtése: Száz évvel ezelőtt született a nagy francia zeneszerző; Debussy. Könyvjutalmat nyertek: Bé- nyei Miklós Tiszaladány, Kossuth u. 55., Csiba Katalin Sajószentpéter, Kossuth u. 149., Angyal Sándor Miskolc, Bacsó Béla u. 53. sz. A könyveket postán küldjük el. GYERMEKEKNEK Világverő Mátyás királynak sok dicsőséges tettét feljegyezte a történelem. Azok közt talán az volt a legdicsőségesebb, amelyikben Bécsnek büszke várát megvívta. De bizony volt annál még szebb is, csak hogy azt nem jegyezte fel a történelem. Csak az aranyszájú monda szól arról, hogy a világverő Mátyás király még koporsójában is megalázta Bécset} Ügy volt az, hogy olyan gyászpompát még nem látott a világ, mint amilyennel a magyarok királyát ravatalra tették a bécsi nagytemplomban. A koporsója vert ezüst, a térítője fekete bársony, a fején drágaköves arany korona, a kezében gyémántokkal kirakott kard. A koporsóra Hollós Mátyásnak minden hív embere tett valami drágaságot. Isten tudja, mi volt közöttük a legdrágább. Az a sok szikrát- hányó ékkő-e, amit a főurak szórtak a koporsóra? Vagy az a sok nehéz könny, amit a szegények pergettek rája? Még a bécsi nagyurak is ösz- szeültek tanakodni, hogy mivel tiszteljék meg a nagy hódítót; — Ne sajnáljunk tőle semmit, csakhogy megszabadultunk tőle, — mondta az egyik. — Majd megvesszük nii azt a magyarokon, amit a király koporsójára teszünk, — reménykedett a másik. Volt aki aranyláncot javasolt, volt aki napkeleti gyöngyökből font koszorút. A sok szóbeszédnek aztán az lett a vége, hogy egy vékony babérlevelet öntöttek aranyból, s azt vitték el a koporsójára. Abba ugyan bele nem szegényedtek. mégis úgy vitték, mint valami féltett kincset. Bársony vánkoson, talpig gyászba öltözve. — Babérlevelet hoztunk a diadalmas hadvezérnek, — mondták a koporsónál. A magyar főuraknak jól esett, hogy gyászukban még az ellenség is osztozik. Az arany levélkét odatették a nagy halott szíve fölé. Három napig tartott Mátyás siratasa a bécsi templomban, ekkor útnak akartaik vele indulni haza felé. Az volt a terv, hogy a nyitott koporsót az ország négy zászlósura vállon viszi le a Dunára. Azon meg a gyászposztós hajó hozza le Buda várába; Az ország négy zászlósa elő is állott. Az ország nádora, az erdélyi vajda, a horvát bán, meg a temesi gróf, Kinizsi Pál. Ez az erejéről híres hős, alti egymaga elbírta volna nem csak a koporsót, de tán még a hajót iS; Az embertengeren a megdöbbenés morajlott végig. A négy dalia meg se bírta mozdítani a koporsót. — Sok rajta a drágaság — vélte a nádor. S intett az ap- ródoknak, hogy a nehezebbeket szedjék le. s rakják külön bársony vánkosra; A parancsot teljesítették, s a négy főúr megint próbát tett. A koporsó nem mozdult. £ — Mit lehetne még levenni *róla? — tűnődött sápadtan a íj; nádor, • Ezt ni! — mormogta Ki- fnizsi, <3 levette róla a bécsiek ^babérlevelét. Azzal odaintette Mátyás Cnégy apródját, négy hosszú faranyhajú legénykét, akiket a Cnagy király mindig dédelge- Htett — Fiaim, ti tegyétek meg •jurátoknak az utolsó szolgála- jitot. A négy növendéklegényke j-könny be borult szemmel kapta Evállára a koporsót és vitte, fmint a pelyhet. A bátor kecsege Már indultunk éppen hazafele, akkor tűnt fel a bátor kecsege. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: fel-H hőátvonulások. élénk északnyugati.H északi szél. Néhány helyen, főként^ ez északi megyékben zivatar, vár-;, ható legmagasabb nappali h6mér-si •óWet északon 23—26, délen 26—30* fok között. * A part mentén úszott a kiesi hal, nem riasztotta mozgás, sem zsivaj. Botot ragadtam, hozzáért a bot; nem ijedt meg, inkább hozzá kapott Tovább ficánkolt és — ki tudja, miért? — a bottól sem, de még tőlünk se félt. Lehasaltam ott a tűző napon, gondoltam: puszta kézzel elkapom. De kislányom megfogott, s kérve kért: ne bántsam a kis bátor kecsegét. Hát nem bántottam. Cikázik tovább, villogtatja ezüstös uszonyát Nem kerüli Id a veszélyt, a bajt — a horgot is bátran bekapja majd. Muzsikáló erdő Csengő barack, szóló szőlő, csak a mesében van. Azt hiszitek ugy-e, hogy a muzsikáló erdő is tündérország dísze? Tévedés, mert ilyen itt ezen a mi sárgolyónkon is van. Ha kiváncsiak vagytok, elmehettek megnézni, azaz hogy meghallgatni. Persze ne most menjetek, majd ha megnőttök még egy kicsit, mert bizony elég messze esik Borsodtól. Szudánban csöndes éjjeleken fuvolaszó hallik az erdőből, pedig teremtett lélek sem jár ott. A fák zenélnek. Bizonyos fákat a hernyók raja lepi el, ezek át meg átfúrják a fa törzsét, búvóhelyekül a lárvák számára. Ha a kukacok kibújtak, a sokezernyi lyuk üresen marad. Ilyenkor ha szél kerekedik, fuvolaszóra emlékeztető hangokat csal ki az átlyugga- tott törzsekből. . A kiváncsiaknak Szudánba kell utazniuk, ha meg akarják hallgatni az erdő éjjeli zenéjét. Játék uh Elragadó szónoklat Az egyik gyerek a társaság körében szónokolni kezd. A hangsúlyozott szavaknál hol az egyik, hol mindkét kezét emeli. Az előbbi esetben egyet, az utóbbi esetben kettőt tapsol mindenki. Aki eltéveszti, középre jön és folytatja a szónoklatot, vagy zálogot ad. Mozgás kánon A kánon egyikét-másikát jól fel lehet használni közös mókára úgy, hogy összekötjük különféle mozdulatokkal (leülés, felállás, szamárfül stb.) Kijelöljük, hogy a szöveg bizonyos szavainál milyen mozdulatokat kell végezni a csapatnak. A különböző csoportok áltál különböző időben végzett mozdulatok igen mulatságos képet nyújtanak. A természet furcsaságai Képes Géza A borotválkozó madár Dél-Amerika erdeiben tanyá- Ezik a szép mot-mot madár. rHosszú farka mint két uszály ^lebeg röptében utána, de ő ez- [izel a szépségtoldattal még sincs Hmegelégedve. Hogy még szebbé Ptegye, időnként megborotválko- fczik. Ugyanis csőrével farktol- plainak a végét kétoldalt körül- fborotválja. A természettudósok Énem tudták megfejteni, a bolond madár miért adta a fejét *erre a furcsa kozmetikára. A négylábú madár Az Amazonas alsó folyásánál van a hazája az Opisthocomus Cristatus nevű madárnak. Mikor kikel a tojásból, két szabályszerű első lábbal is hivalkodik. Ezek azután később elsorvadnak, visszafejlődnek, A két fölösleges láb visszaütés lehet, egy történelmi idők előtt élt madárszörnyetegre. Fajtája bizonyára azért nem halt ki teljesen, mert a kései tyúkutód húsa olyan förtelmes illatú, nögy nem fogyasztotta sem vadállat, sem az ősember. A Miskolci Rádió műsora: (A 188 méteres hullámhosczMi IS—19 óráié) Augusztus 26. Vasárnap: Kodály: Háry János —■ intet mezzó. Egy tsz — egy nóta. Zenés ajáiV dékműsor a nyári nagy munkába» kitűnt termelöszövetkezetelcnek. Augusztus 27. Hétfő: Hírek, riportok, tudósítások. Egyveleg Knlmán-operettekből. Tudomány és gyakorlat: A megy tudománya a megye fejlődéséért. A vasárnap megyei sporteredmé nyei. A Hámori tónál. Könnyűzent Tanácstatri forradóórák! Megyei tanácstagok: Augusztus 27-én: Magyar Józsel Izsófalva, tanácsháza, R órától. Augusztus 28-án: ülés Gyulán* Kishuta, tanácsháza, 16 órától; SÜ tő László, Kazincbarcika; tanácá háza, 17 órától. Városi tanácstagok: Augusztus 27-én: Adám Jánostú 48-as u. 15. sz.. 17 órától; Feszne Jakab, V. Házkezelőség, Munka u., 16 órától; Galló Ferenc. Dob* u. 13. sz., 15 órától; Kis« Ferenc né, Bornemissza u. iskola, 17 órától; Kövér Imre, Forgács u. áll iskola, 18 órától; dr. Peja Győz* Kilián Gimnázium, 16 órától. Augusztus 28-án: Szolga Istváíl Miklós u. ált. iskola, 17 órától Vincze Sándor. Nagyváthy iitcd iskola, 38 órától. I. kér. tanácstagok: Augusztus 27-én: Csermák Lajo* Déryné u. 20. sz.; Horváth Istváfl né, Bornemissza u. ált. ‘iskola, 1&* 20 óráig. Augusztus 28-án: Sándor Nándoi Borsodi Nyomda, Széchenyi u. 10S 15— 17 óráig. n. kér. tanácstagok: Augusztus 27-én: Varga Mihály né. Dobó u. 11. sz., 15—17 óráilj Viktor József né, Oprendek S. párl szervezet, 17—18 óráig; Köles Flórián, Rácz Á. u. 33. sz., 17—18 őri ig; Barna László, Tátra utcai óv£ da. 18—19 óráig. Augusztus 28-án: Tóth Lá&zl*' Tátra u. 6. sz., 17—18 óráig; Olaj' Imre, vasgyári vízművek kult.új otthona, 15—17 óráig; Ágh Sándol Miklós utcai ált. iskola, 17—18 őri ig; dr. B’arkasdy József, Mikiit utcai ált. iskola, 17—18 óráig; Las# tóczi László, Marx K. u. 100., Hifi 16— 18 óráig. IV. kcr. tanácstagok« Augusztus 27-én: Ádám La.iol Vöröshadsereg u. 4. ez., 17 órától dr. Rózsa Sándor; Petneházi utcí óvoda. 17 órától; Bárdos Józsi Szeretet u. 34. sz., 16 órától. Augusztus 28-án: Pogány Istvái né, Pöltenberg u. 17. sz., 18 őri tói.-------O— K özlemény A Berzeviczy Gergely Közgazdasági Technikum ke rés ki delmi tagozatán a pótbeírí napja augusztus 30-a, delelő' 9—12 óráig. A tanévnyitó ülj népség szeptember 3-án 9 órí kor lesz. A tanulók meg jel* nése az ünnepélyen ünnepi ríj hában kötelező. A levelező tagozaton a beír# időpontja szeptember 5-él 15—18 óráig, az osztályfőn# köknél. Az első osztályba j! lentkezettek az igazgatói irj dában iratkoznak. A esti tag1 zaton szeptember 6-án, 'de után 15—18 óráig, a vendé látóipari tagozaton pedig sze tember 7-én 15—18 óráig ví a beírás. Iskolaigazgató Miskolc, Hősök tere Felvétel a Pallagi Felsőtől Mezőgazdasági Tecltnikufl levelező tagozatára A Pallagi Felsőfokú Mez gazdasági Technikum levele tagozata felhívja mindazok i gyeimét, akik felsőfokú álla tenyésztési szaktechnikusi k pesítést kívánnak szerezi kérhetik felvételüket a fenti if kólába. Felvételi feltételek: közepi kólái érettségi vagy képes! bizonyítvány, 5 éves szaki» gyakorlat, munkaadói javasló 24 életév betöltése, sikeres B vételi vizsga. A jelentkezők felvételi la pal jelentkeznek, melyhez cs tolni kell: érettségi, vagy k pesítő bizonyítványt, önélí rajzot, orvosi igazolást, váll lati javaslatot, születési any könyvi kivonatot. Tanulmányi idő három Az iskola elvégzése után hallgatók felsőfokú szaktec níkusi oklevelet kapnak kedvezményesen folytathatj tanulmányaikat más agrár f< sőoktatási intézményekben. Évi tandíj 150 Ft. Felvéti vizsga tárgya: biológia, kérni Jelentkezési lap az iskolán kérhető. Jelentkezés (okmányok küldésévei) határideje sxel tember 15. 1 Mátyás koporsója