Észak-Magyarország, 1962. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-04 / 154. szám

4 ESZAS.MAGYARORSZAG Szerda, 1962. július 4. Evadzárás a Miskolci Nemzeti Színházban Három nívódíj — Százezer forint prémium — Húszezer forint jutalom a pesti sikerért A nagysikerű budapesti ven- '' dégszereplésről visszatérve, hétfőn hivatalosan is bezárult az 1961—62-es évad a Miskolci Nemzeti Színházban. Hétfőn délelőtt művészaktívát tartot­tak, amelyen a színház vezetői külön-külön elemezték az egyes művészek munkásságát az elmúlt évadban, részletesen taglalva az évad munkájának művészi és politikai eredmé­nyeit. Eljött az évadzáróra Szabó József elvtárs, a megyei párt- bizottság agitációs és propa­ganda osztályának vezetője, Kovács Miklós elvtárs, a vá­rosi pártbizottság agitációs és propaganda osztályának veze­tője, Galló Ferenc elvtárs, a városi tanács vb. elnökhelyet­tese, Tok Miklós elvtárs, a vá­rosi tanács művelődésügyi osz­tályának vezetője, Hetényi György elvtárs, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályá­nak vezetője, Gál Imre elvtárs, a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának kultúrnevelési fele-' löse, a népművelési szervek, nagyüzemi szakszervezeti bi­zottságok számos képviselője. Jelen volt természetesen a színház valamennyi dolgozója. Fehér Tibor Jászai-díjas színművész, a színház párt- alapszervezetének titkára nyi­totta meg az évadzáró társu­lati ülést, majd Ruttkai Ottó Jászai-díjas, a színház igazga­tója tekintett vissza az elmúlt évad munkájára. Évadzáró be­szédében elmondotta, hogy pártunk VII. kongresszusa megszabta ß feladatokat: vilá­gos színvallás abban a kérdés­ben, hogy a művész ki mellett ált A színház ez évi munká­ját áttekintve, feltétlenül po­zitív feleletet kapunk erre a kérdésre. Számos darab élt a direkt-nevelési célokkal, má­sok pedig az ízléses szórakoz­tatást, a művészi, zenei igé­nyességet szolgálták. Az évad összképe — a hibák ellenére is — jó. Erőteljes lépések tör­téntek a színház profiljának keresése útján is és a követ­kező években még jobban tö­rekszik erre a színház. Határo­zottan populáris színházat aka­runk, — hangsúlyozta Ruttkai Ottó, — a legszélesebb tömegek ízléséi akarjuk fejleszteni, hoz­zájuk kívánunk szólni. A továbbiakban a színház belső demokratizmusáról be­szélt a színház igazgatója, majd elmondotta, hogy 573 előadáson 221.358 néző élvezte végig a színház előadásait. A későbbiekben a színház jó eredményeinek forrásait tag­lalta. Kiemelte ezek közül a felsőbb szervekkel, a pártbi­zottságokkal, a tanácsi szer­vekkel fennálló egészséges kapcsolatot, á pártalapszerve- zet segítő munkáját, valamint a szakszervezetek segítségét a közönségkapcsolatok kiépítésé­ben. A jó eredmények forrásai közé tartozik a színház meg­szilárdult vezetése, a kollektív vezetés előtérbe kerülése, a művészi színvonal emelkedése, a színházon belüli szervezett­ség, a jó kollektív szellem, a művészi tanács aktivitása és nem utolsó sorban a kritikai szellem, amely részben a szín­ház belső életében nyilvánult meg, részben pedig a Déryné- brigádon keresztül a nagykö­zönség véleményének tolmá­csolásával segítette a színház munkáját és egyben segített a következő évad műsortervének kialakításában is. A következő évad műsorter­vét ismertette ezután az igaz­gató, szólt a Kamaraszínház­ban végzendő kisebb javítási munkákról, melyet a városi ta­nács 270 ezer forinttal támo­gat, majd azzal a gondolattal fejezte be évadzáró beszédét, hogy a színház tagjai meg­nyugvással térhetnek pihenőre, érdemes volt küzdeni a sike- rekért. Galló Ferenc elvtársi a vá­rosi pártbizottság és a városi tanács nevében szólt a színház tagjaihoz, tolmácsolva e két szerv magasfokú elismerését. A társulat tagjai részéről a színháztól távozó Galambos György búcsúzott megindult hangon az évadtól, egyben a miskolci társulattól. A társulati ülés második na­pirendi pontjaként a nivódijak és prémiumok, illetve a jutal­mak kiosztása szerepelt. Isme­retes, hogy a nívódíjat a ki­emelkedő színészi teljesítmé­nyek jutalmazására három év vei ezelőtt alapította a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa. Minden évben három színmű­vészt tüntetnek ki, illetve ju­talmaznak e magas összegű társadalmi jutalommal. A Szakszervezetek Borsod me­gyei Tanácsának 2500 forintos nívódíját Gál Imre nyújtotta át Vargha Irénnek egész évi munkásságáért, de elsősorban az Optimista tragédia komisz- szárjának alakításáért. A Le­nin Kohászati Művek 2000 fo­rintos nívódíját Kováts György, a Bartók Béla Művelődési Ház igazgatója adta át Varga Gyu­lának vígjátéki szerepeiért és elsősorban az Optimista tragé­dia finn matróza, valamint A néma levente Beppo-jának alakításáért. Erős Józsefné a Pamutfonoda 1500 forintos ní­vódíját Lóránd Hannának nyújtotta át egész évi munkás­ságáért, külön kiemelve A né­ma leventében Zilia alakítását. A nívódíjak átadása után Ruttkai Ottó bejelentette, hogy a színház 136 dolgozója kap évadvégi prémiumot, összesen 100 ezer forint összegben. Eb­ben a 100 ezer forintban benne foglaltatik az a 20 ezer forint is, amellyel a Művelődésügyi Minisztérium jutalmazta a színházat a napokban lezajlott nagysikerű budapesti vendég- szerepléséért . Fehér Tibor zárszavával ért véget a Miskolci Nemzeti Szín­házban az 1961—62-es évad, amely egyben a 105. színi évad volt a patinás színházépület falai között. Elcsendesül a színház épülete, a színház tag­jai megérdemelt pihenésüket töltik, hogy augusztus 15-én felfrissültén, megerősödve kezdhessék az új évadot. (benedck) A NAPJAINK 4. száma A Napjaink ' című irodalmi és kulturális lap 4., júliusi szá­ma gazdag tartalommal, sok érdekes olvasnivalóval jelent meg. H. Szabó Béla: Emberi őr­járat című vezércikke Borsod irodalmi, bizonyos szempont­ban történelmi múltjával, je­lenével, fejlődésével foglalko­zik. Ugyancsak az első oldalon olvashatjuk Kabdebó Lóránt beszámolóját a miskolci Üj írás-estről. Az ő írása a Sáros­pataki gondolatok is, amely az idei sárospataki diáknapokról ad képet. Átfogó jellegű Lázár Magda Emlékek és tanulságok című írása, amelyben az encsi és a miskolci irodalmi színpad bemutatókról olvashatunk. Gazdag a lap szépirodalmi anyaga. Baráth Lajos Ember fehér bottal novellája mintegy kiegészítő és kis ismertető Sza­bolcsi Gábor Baráth egyik kis­regényéről írt jegyzetéhez. Wladimir Kalitcuk neve már nem ismeretlen az olvasók előtt. Az Északmagyarország- ban megjelent karcolatai után a Napjaink a Krökodilusember című novelláját közli. Érdekes tartalmú írás Sipkay Barna novellája: A televérű lány. Üres lapok a könyvben Jártamban-keltemben bebotlottam a könyvesboltba és megvettem a Kis magyar irodalomtörténetet, amely már két hete kacérkodott velem a kirakat üvegén át. Gondol­tam, megéri azt a harminchat forintot; ennyit igazán áldoz­hatok hiányos irodalomtörténeti ismereteim gyarapítására. S hogy ez a törekvésem mégsem sikerült, azért illesse szem­rehányás a Gondolat Kiadót és a Franklin-nyomdát. Mert az üres oldalak, amelyek bőséggel találhatók a könyvben, mégcsak hagyján — bár ezek sem feltétlenül szükségesek a kiállítás szempontjából. Viszont olvasás közben gyakran támadt olyan érzésem, miszerint ezekről az oldalakról hiá­nyoznak az átmenetek közötti összefüggések, s ezért vagy azt nem tudja meg az ember, hogy minek van vége, vagy azt, hogy mi kezdődik. A 121. oldalon például Csokonai versidézet áll a lap alján, de két üres oldal után ez követ- kfezik: „szoros bosszúját meséli el dölyfös földesurán." Ké­sőbb aztán az olvasó rájön, hogy a Ludas Matyi írójáról van szó, de csak azért, mert mindenki iudí- hogy azt Fa­zekas Mihály írta. Ebből a könyvből azonban ez nem derül ki! A 125. oldal alján is két strófát olvashatunk a klasszi­cizmus és biedermeier közt ingadozó Virág Benedektől! de az átmenet értelmetlen. Az oldal felső soraiból csupán annyi derül ki, hogy valaki nacionalista drámákat írt és a loyális nemesség előjogait propagálta. De vajon ki lehetett e merénylő?!’’ Lehet, hogy a Gondolat nem kedveli Batsányit, esetleg valamelyik, nyomdász érettségi előtt közvelenül beszekim- dázott á Dorottyából, vagy voltak irodalmunknak olyan alakjai, akiket egyáltalán nem hajlandók elismerni! Min­denesetre ez nem jogalap arra, hogy kihagyják őket a Kis magyar irodalomból, sőt még arra sem, hogy bármelyiket is megcsonkítsák, mivel a szerzők (Klaniczay—Szauder—Sza­bolcsi) erre nem adtak — mert bizonyára nem adtak! — felhatalmazást. Elismerem, néha a legnagyobb óvatosság ellenére IS előfordulhatnak nyomdai hibák. De ha már irodalomtörté­neti könyvet adunk ki, az legyen valóban irodalmi! Nem tudom, hogy a 20 300 példányban kiadott könyv mindegyi­ke ilyen hiányos-e, mint ami hozzám került. Azt azonban javaslom — mert feltételezem, hogy több, az enyémhez ha­sonló is akad —, a Gondolat tanácskozza meg a dolgot a Franklin-nyomdával; a jövőben nagyobb gondot tanúsítson az irodalmi munkák iránt. Csata László Egy kölcsönzési órán A versek — Akácz István, Demény Ottó, B. Fehér Anba, |||||lllllllllllllllllllllllllllllillimilllllllllll!IIIIIIIIIIIIIIIIMIIilllllllllllll Jobbágy Károly, Kuzmányi Gusztáv, Lukács Miklós, Mold- vay Győző, Soós Zoltán írásai — mind színesek, változatosak. Föltétlenül szólnunk kell Szauervald Lajos és Magyar István könyvismertetéseiről. Mindketten az idei könyvhéten megjelent új könyvekkel fog­lalkoznak írásaikban: Simon István Almafák és Galabárdi Zoltán Átkozottak című mű­veivel. Könyvekről szólnak Niklai Ádám és Urbán Nagy Rozália írásai is. Értékesek az illusztrációk: Seress János, Feledy Gyula, Vati József rajza, Berecz And­rás vázlata., Döbröczöni Kál­mán Keramikusa, Nagy Gy. Margit Zenélők című gobelinje. Priska Tibor, Gyárfás Imre, Hubay László és Simon Ferenc írásait olvashatjuk még a Napjaink 4. számában, amely­nek változatos tartalmát több jegyzet, hír és kisebb tudósí­tás egészíti ki. — Most egy meséskönyvet szeretnék ennek a kislánynak, a legénynek meg egy olyan könyvet, amelyet hosszú ideig lehet olvasni, mert két napon belül mindent elolvas. Való­sággal eszi a könyveket. Külö­nösen most, hogy vége az isko­lának és ráér. Szóval valame­lyik vastag könyvet választa­nám ... De keressél fiam te, ott van előtted a polc! És az asszony, aki mesét sze­rető kislányával és hatodik ál­talános iskolás „legény” fiával jött ide a szendrői könyvtárba, maga is a polcokhoz lép és böngészget. A nyári hónapok­ban ugyan itt is kevesebben fordulnak meg, mint télen, de azért jönnek az emberek. Na­ponta körülbelül harmincan- negyvenen. Az 1660 kötetből most is legalább 500 van kint. Kórisánszky Dezső könyvtár- vezető szerint azért is jó, hogy annyi könyvet vittek ki, mert Vftaffisz Ferenc^ A 9, Nem kell az U—2 Vajon Sinkó ravasz-e? Alig­ha. Egyszerű, hétköznapi volt az élete otthon. Az apja — ti­zennégy holdat művelt. Most szövetkezetben dolgozik. Idő­sebb fiát orvosnak nevelte, lánya tanárnő. Gabi nem is nagyon tudja, hogy tulajdon­képpen miért jött ki. Ahhoz sem volt elég ravasz, hogy va­lamilyen hangzatos történetet tálaljon fel a menekülésről. Szeretett volna tovább tanulni, vagy kedvére való munkát kapni. Egyik se sikerült neki. Elkeseredésében fogadta el az SWC ajánlatát. A legutóbbi lövészeten ser­geant Robert Donlan, a kikép­zőnk elégedetlenkedett Sinkó gyenge eredményei miatt. Hár­man lőttünk jól pisztollyal: Valentin. Sulyok meg én, Ga- binak sehogy se ment. Seres szívós, kemény gyerek. A robbantást ő érti legjobban. Bányász volt. De ő se ravasz. Azt, hogy mennyire találé­kony, nem tudom. Katona Sanyi? Nem hiszem ... Sulyok? Róla el lehet mon­dani, hogy ravasz, ha nem is túlságosan találékony. így hát Sulyokban több az •dottság ahhoz, hogy ... De vajon emberileg értékes tulajdonság ez? Nemrég^ mikor dühöngött a 1 nem tudná már hová tenni' Kicsi a helyiség, de talán a kö­zeljövőben sikerül megnagyob­bítani, szebbé, vonzóbbá tenni Ügy tervezik, hogy három he­lyiséggel bővítik és egy ízlései olvasótermet is berendeznek Meg is érdemli a falu — mondja a vezető —, mert so­kat olvasnak az emberek, á szezonban körülbelül 10Í könyvet visznek ki mindéi kölcsönzés idején. — Hát akkor ezeket kémén! szépen, — lép az asztalhoz i két gyerek anyja. — No Jóska, mit választót tál? — kérdi a könyvtáros. - Jóska elégedetten teszi az asz talra a pirosfedelű vastag köny vet. Fölemelni is elég. — Há ez valóban vastag, sokáig ű olvashatnád, és biztosan soka is olvasod, de csak majd ké sőbb. Ha nagyobb leszel. Mel- erről én most lebeszéllek. És Mód Aladár történelem könyve visszakerül a helyére — Ajánlok helyette egy má sikat. Nézzük csak... Mi szólsz például ehhez? Dózsi Györgyről írták. Érdekes, szél könyv és sokat tanulhatsz be lőle. Jó lesz? — Jó. Ezt még nem olvas tam. — És a mama nem visz K semmit? — Hű, én most nem éréi erre rá! Sok a munka, de 1 gyerekek elmondanak mindenl Amikor elolvasnak egy könj' vet, mindig beszámolnak rólí Alig hogy kilépnek, új ven dég érkezik: fiatal cigánylánj A Magyar Népmesék bibliofi kötetét hozza. — Nagyon szeretem ezt könyvet — mondja —, mos olvastam el másodszor. A poK hoz lép, válogat. Körülbelü 20 beiratkozott cigányolvasój van a könyvtárnak. Mindegyil rendszeresen ellátogat id( Megint mások érkeznek, Mar1 Twain könyvet hoznak. Egy különálló polcon, ahol legújabb művekből szoktak k< állítást rendezni, néhány ű kötet sorakozik. Pontosabba1 „ritkállik”, mert alig négy-í darab. ' — Az új könyveket szétkaf kodják — mondja a vezető -• azért látni itt ilyen kévést Különösen azokat viszik, ami lyekről már hallottak, vág olvastak valamit. Kicsi helyiség ez a könyvti de amint említettük, hamar* san bővül. Nemcsak a helyis! gek számát növelik, hanem , könyvállományt is. A tané* ez évben például 13 ezer forií tot adott vásárlásra. Szó va arról is, hogy az állami gazdi ság és a gépállomás könyve is ide hozzák. Ha ez sikerű* akkor igen szép könyvtára le* a falunak, és még nagyobb vi lasztékban böngészgethetné az olvasni szerető szendrőíeic. («*» ­dolog. Berci újra berúgott, ve­rekedett, erőszakoskodott. Nemrég, amikor a nagy tünte­tés volt, itt nálunk, a támasz­ponton is riadókészültséget rendeltek el. „Nem kell U—2 Okinawán!” — ilyen és ehhez hasonló vörös jelszavakat ki­áltoztak a bennszülöttek. A rendőrség az „United States Ci­vil Service” irányításával sok tüntetőt nyakoncsípett. A kor­mányzó, Donald P. Booth al­tábornagy parancsba adta — felolvasták minden katonai egységnél, nálunk is —, hogy mostantól kezdve különösen kerülni kell a lakossággal min­den nézeteltérést. Aki zavart okoz, azt szigorúan megbünte­tik. Egyszóval Berci tegnap ittas amerikaiakhoz csapódott az esti kimenőn. Az USA tenge­részgyalogság 3. hadosztályá­nak katonái botrányt rendez­tek. Megtámadtak valahol bennszülött lányokat, a védel­mükre kelt férfiakkal pedig véres verekedésbe kezdtek. A katonai rendőrség nehezen te­remtett rendet. Sulyok Berci tegnap a kóter- ben ült. Kiengedték. Vigyorog­va állított be közénk. Zoli — vagy ahogy itt szólít­juk: Katona Sanyi — nem tud­ta türtőztetni magát. — Min­dig minket egrecíroztattál — mondta neki — s a végén szé­gyent hoztál ránk. — Nem tudtok érdekelni — vont vállat Berci. — Ezt a leg­komolyabban mondom. — Én is komolyan mondom neked — vágott vissza Zoli —, hogy ez az erkölcstelen viselke­dés ... — Erkölcs? — kérdezte Berci. Arca hirtelen eltorzult a méregtől. — Te mersz er­kölcsről beszélni? Te? Hiszen az anyáddal is összeálltai. „. (Következik: Ti, átkozott patkányok^ az utóbbi évek minden fonto­sabb helyi eseményét. „Tanult foglalkozásom; elek­trotechnikus. Érettségiztem Bu­dapesten, az István Gimnázi­umban. Gyengén beszélek oro­szul és németül, jól angolul...” Alkalmazkodási készség:.: Közülünk talán leginkább Árpádban fejlődött ez ki. A ha­tárőrségnél alighanem MDP- tag volt, de legalábbis tagje­lölt. Mégis feltalálja magát. Jó katona. Automata fegyverrel ő lő a legjobban. Ügyesen kezeli a zseb-géppisztolyt — így be­cézzük a hangfogós revolvert — és a tőrt is... Keveset be­szél. Mindent némán tűr. Nem­csak sergent Donlan kímélet­lenségét, hanem Frank Pol- lackét is, ezét a furcsa kiejté­sű — találgathatjuk, 'hogy len­gyel-e, orosz-e, vagy német — inkvizitorét, aki a leghírhedtebb „non-commisioned-officer” ta­lán az egész támaszponton. Úr­isten, mit művel velünk, Va­lentinnal is, aki pedig legin­kább érti az ő tantárgyait, az aknalerakást és hatástalanítást, a robbanószer és gyújtózsinór kezelését, az időzítést, a csel­gáncsot. Nem baj, kibírjuk. Azt mondja Sulyok, hogy Valentin apja kommunista. Se­resé is az. Ö nem titkolja. De Valentin nem közlékeny. Any- nyit tudunk róla, hogy szeret otthon egy szép, fekete lányt, a fényképe ott függ ágya fölöLt, egy karnyújtásnyira a fejemtől. Azóta talán férjhez is ment, vagy éppen most készül. Árpi nem mutatja, hogy bántja va­lami. Jól alkalmazkodik ... Meg kell írnom a curriculum vitae-t. ... Erős természet, ravaszság, találékonyság, bátorság — ez kell itt — és alkalmazkodási készség. És? És? Mi még? Meglehetősen felzaklatott bennünket egy váratlan* kínos borba. Berci már jóízűen aludt a hálóteremben. A szobapa­rancsnok, marcona szakállas arc, gyáva lélek. Még neki állt feljebb. Morgott, hogy ne za- jongjunk. — Hülyék vagytok — mond­ta. — A kisujjamat se mozdí­tanám ezekért a japán szu­kákért ... Elkalandoztam ? írnom kell az életrajzot. Kü­lönben reggelig se készülök el. „Ehhez a munkához elszánt­ság, erős természet szükségel­tetik.” A főnök néha egy régi hanglemezhez hasonlít. Mi még? — mondja csak fő­nök — mi egyéb „szükségelte­tik?” Alkalmazkodási képesség. Igen? No, nézzük csak.. 1 „Alulírott .Váradi István, 1939. december 27-én szület­tem Magyarországon, Nyíregy­házán. Apám Váradi Béla mérnök, mint a magyar hadse­reg katonája, az ostrom nap­jaiban Budapesten eltűnt. — Nem a Don kanyarban, így jobb lesz — mondja Kolthay. — Anyámat, aki textilgyári munkásnő volt, 1952-ben veszí­tettem el. Ezt nehezemre esik leírni. A főnöktől kaptam egy, Sza­bolcs megyéről szóló helytörté­neti könyvet és térképet. Meg kell ismernem Nyíregyháza minden utcáját, terét, a kör­nyék minden nevezetességét és tájfun! Sulyok Berci már vá­laszt adott erre a kérdésre. A terepen ért bennünket az íté­letidő. A csatornák eltömőd- tek, felhőszakadás zúdult a szigetre, a forgó vihar háztető­ket szakított, kéményeket, tor­nyokat döntött. Kétszáznegy­ven kilométeres sebességgel száguldott. Teherautón mene­kültünk a tájfun torkából. Űt- közben láttuk, hogyan tarolja le a rizs és cukomád ültetvé­nyeket. Az egyik alacsony fek­vésű házsort elöntötte az ár. A víz betört az ablakokon. Bennszülött asszonyok si- kongva menekültek gyerme­keikkel. Néhány férfi segített nekik. Ezek öregek voltak. A fiatalabbak munkában lehet­tek. A nők többen elvesztették egyensúlyúkat, a víz sodra el­nyelte őket. Akadt olyan is, akinek kezéből kiesett a gye­reke. Valentin Árpi leállította a kocsit és ruhástól a vízbe ve­tette magát. Mi — Katona Sa­nyival — követtük. Seres és Sinkó is segítettek. Donlan őr­mester káromkodott és fede­zékbe húzódott a sofőrrel. Berci eltűnt valahol. A zúgó áradatból — a tájfun eszeve­szetten dühöngött, otthon el­képzelni se tudunk ilyet — nem ért el hozzá segítségkérő kiáltásunk. Hívtuk, de haszta­lan. Csak késő este láttuk vi­szont, amikor elült a vihar. Se holtak,' se élők nem vol­tunk, amikorra beértünk a tá-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents