Észak-Magyarország, 1962. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-31 / 177. szám
4 eSZAKHTAGT'AnORSZAG Redd, 1962. július SI. A KLASSZIKUS ZENE ÜGYÉBEN Néhány gondolat Gyárfás Imre cikke Városunk egyre fejlődő, s állandóan lüktető kulturális életében a zene egyre nagyobb tért hódított az utóbbi néhány év alatt. Annak ellenére, hogy a felszabadulás előtti idők mulasztásait zenei életünkben még ma sem tudtuk teljesen kiheverni, örvendetes, hogy mind többen érdeklődnek az úgynevezett „klasszikus zene” iránt. A zenei élet vezetői, irányítói a párt művelődéspolitikai irányelveinek figyelembevételével végezték munkájukat, melyet egy egész sor kiemelkedő esemény fémjelez, mint a hagyományos Miskolci Zenei Napok koncertsorozata, az első Észak-magyarországi Dalostalálkozó, az V. Országos Ifjúsági Kamarazene Fesztivál és az a számos hangverseny, amelyben a zene barátai gyönyörködhettek. Sajnos, közönség nélkül mit sem ér az egész! Hiába írnak a zeneszerzők szebbnél szebb zenét, ha nincs aki megszólaltassa műveiket, s hiába szólaltatják meg, ha •nincs, aki meghallgassa. Zeneszerző, előadóművész és közönség csak együtt alkot egészet. Van zenekar, gazdag a műsor — csak közönség kell! Az utóbbi években megnövekedett ugyan a koncertlátogatók tábora, az eredmény azonban nem kielégítő. Az 1959/60- as évadban mindössze 311 bérlője volt a koncerteknek, az elmúlt szezonban már majdnerrt 700. Miskolc 150 ezer lakosából még egy színházra való közönség sem telik ki — vetődik fel a kérdés — ha hangversenyre kell menni? Ez szinte hihetetlen! Van filharmonikus zenekarunk, mely kiváló hazai és külföldi karmesterek (Carlo Zecchi, Henryk Czyz, Nyiázi, Kegel stb.) elismerését vívta ki, vannak kiváló hangszeres és énekes szólistáink, szép színházunk és hangversenytermünk. Vajon mi kell még, mi hiányzik még ahhoz, hogy kellemes környezetben hallgassanak „jó” zenét? Még a hangversenynaptár is gazdag, csalogató műsorokat kínált. Csali hallgatni kell. Hiszen — valamilyen formában — minden embernek van kapcsolata a zenével. Kodály Zoltán fogalmazta meg ezt a legszebben: „Van az emberi érzés- él gondolatvilágnak egy rétege, amit csak a zene tud kifejezni és semmi más!” Igen! Csak a zene! Ezért fontos a tömegek zenei nevelése szempontjából a zenei ismeretterjesztés. Ez az egyik út a közömbösségtől az érdeklődésig, a meghallgatástól a megértésig, a szép igazi élvezetéig, a dolgozók érzelem- és gondolatvilágának gazdagításáig. Elsősorban az ifjúság zenei nevelésében kell elérnünk jelentős eredményeket. Sokat foglalkoztatott az a kérdés: mi az oka az ifjúság passzivitásának. Az elmúlt hangversenyévadban a Filharmónia, igen helyesen, gondoskodott ifjúsági zenei ismeretterjesztő elő- adásoki-ól, melyet zenei műsor egészített ki. Mégis, a tanulóifjúság közel húszezres táborából: írd és mondd 327 általános és 299 középiskolás váltott bérletet, de még közülük is sokan távolmaradtak a koncertektől. Vajon miért? Ugyanakkor a sokat vitatott, kétes értékű, hétfő esti könnyű műsorokat megelőzően éppen a középiskolások ostromolták a jegyirodát húszforintos jegyekért, míg a koncert-bérletért a teljes sorozatra nem kell ennyit fizetni. A „klasszikus zene” hallgatásába csak egyszer kell belekóstolni és meghozza gyümölcsét. Az „új közönség“ kialakításáról A vitaindító cikk foglalkozik az „új közönség” kialakításával: menjünk a munkahelyekre, az üzemekbe, a peremkerületekben lévő művelődési otthonokba, s adjunk ott hangversenyeket. Igen. Az elképzelés helyes, csak egy szépséghibája van. Az utóbbi években számos peremkerületi hangversenyre került sor, elsősorban Diósgyőrött és Perecesen, (Hejőcsabán, Görömbö- lyön zongora hiányában nincs erre lehetőség) hallgatóságáról azonban aligha beszélhetünk. Zeneművészeink pedig örömmel, fáradtságot nem ismerő munkával és lelkesedéssel készültek ezekre a műsorokra, s •fizetségül mindössze a hallgatók népes táborának őszinte tapsait várták. A hiba tehát nem a perem- kerületek „koncertekkel való nyomán ellátatlanságában” keresendő, hanem abban, hogy az üzemek, vállalatok, intézmények vezetői, a közönségszervezők nem foglalkoznak komolyan, jelentőségéhez méltóan a dolgozók zenei nevelésével. Olyan nagyüzemek, mint például a DIMÁVAG, a Drótgyár, a Pa mutfonó teljesen elzárkóznak a „klasszikus zenétől”. De nem támogatják üzemeink az öntevékeny zenei munkát sem, mely a művészeti, világnézeti és közösségi nevelésnek egy igen lényeges formája. Van már követendő példa! A közelmúltban felcsillant a remény. Az építők munkás- szállásán, a napi munkában elfáradt dolgozók kerestek pihenést, s örömet a muzsikában; meghallgatták a miskolci filharmonikusok hangversenyét. Reméljük, hogy üzemeink követik e példát és a jövő évadra tervezett kerületi hangversenyek meghozzák a „zene napszámosainál!” azt az örömet, hogy munkájuk nyomán az öröm, a boldogság, a zene iránti szeretet fakad az emberek, a munkások szivében. Hiszen „egy ország zenekultúráját nem egyes zenészek csinálják, hanem az egész nép ..; Egyesek hiába dolgoznak, ha nem kíséri őket milliók visszhangja” — mondja Kodály Zoltán. Igen. „A zene nem magánosok kedvtelése, hanem lelki erőforrás, amelyet minden művelt nemzet igyekszik közkinccsé tenni.” Ennek igazságát bizonyítja az SZKP XXII. kongresszusa, mely világosan mutatott rá, hogy „a párt fáradhatatlanul gondoskodni fog arról, hogy az irodalom, a művészet, a kultúra virágozzék; létrejöjjön minden feltétel az emberek tehetségének legteljesebb kibontakozásához; minden dolgozó megfelelő esztétikai nevelésben részesüljön; a népben kifejlődjék az .igényes művészi ízlés és kulturáltság. A művészi elv méginkább átszelle- míti a munkát, megszépíti a hétköznapokat, megnemesíti az embert”; Ha e néhány gondolat segítségét nyújt a „klasszikus zene” ügyének továbbfejlesztéséhez, érdemes volt leírni. Flach Antal 32. Felőrlődtem Szavakkal mind egyet akart ©tthon, de a valóságban mind a. maga sérelmét látta a legnagyobbnak. És nem szerették egymást, nem bíztak egymásban ... Mert, ugye mondtam: negyvenötben, tízesztendős koromban, már úgy cselekedtem, hogy nagyra nőhetett volna bennem a férfiszív. De nem eleget erősítgették, nem eleget táplálták. Nem láttam én magam körül sok olyan embert, akire úgy igazából felnézhettem volna. A legtöbbje kicsi volt, kicsinyes, magával törődő, önző. Éppen olyan, amilyennek lefestették az idegent, akit kispolgárnak hívtak. A vezetők között is sok volt a kispolgár. Sokat rágódtam magamban, aztán megrántottam a vállam: bánom is én. Ettől kezdve nőtt a baj. így lettem én húszesztendős. Hej, társak, akikkel akkor összekoccintottam a poharat: ti is bűnösök vagytok, hogy én ide kerültem. — Attention! — Seres Andrást hivatja major J. M. Norton Battalion Executive Officer. Seres, Norton őrnagyhoz! Felriadok gondolataimból. Nem is jó kifejezés, hogy „felriadok”. Valahogy vártam ezt a hívást, éreztem,' tudtam, hogy előbb-ulóbb elhangzik. Frank Pollack adja a díszkí- Séretet. Barátságtalan, hivatalos. Gyűlölettel néz rám. Talán sejti, hogy mindent tudok róla! — Andreas Seres, született 1935-ben, Magyarországon, bányász foglalkozású, legutolsó otthoni lakóhelye Várpalota. Oké? — Yes sir! — First Sergeant Frank Poliack — szólt Norton őrnagy —, ön felkészül hosszabb utazásra. Uj szolgálati helyére kíséri ezt a fiút. Maga, Seres ittmarad. Holmiját idehozatjuk ... — Elköszönni a társaitól? Nem. Felesleges. Üljön le — mutat egy székre — ott várakozzék Most írok majd először az anyámnak igazat. Még nem tudom, mit írok neki. A lényeget írom majd. Röviden. Minek a sok beszéd? Aki rajta kívül ismer, az majd megtudja tőle, hogy mi lett a sorsom. Keveset írok majd. Néhány mondatot csupán. Nem bánom, inkább mondják, hogy gyáva voltam. Minden jobb annál, mint hogy meggyűlöljenek. Nem akarok így tovább élni. Sok volt a hibapont, a megengedettnél sokkal több. Nern lehet ennyit jóvátenni. Kikészültem. Nem akarom, hogy Te is kövess, Édesanyám. Tudom, ha ez így megy huzamosabban, meghibban az agyam. Már így is furcsa dolgok történhettek benne. Egészséges voltam és józan. Nem akartam, most sem akarok úgy élni, hogy mások, a körülöttem élők tartsanak tőlem, vagy terhes legyek a számukra. Én jót akartam, az igazságot. Rossz helyen kerestem. Most már csak a halált akarom. Akarom! Igaz: ez gyávaság. Nincs erőm vállalni, ami még rám várna. Bolond természetem van. önkéntes elhatározás alapján szűkítettem magam körül a gyűrűt. Felőrlődtem, Szétpattan a fejem. Minden feszít belülről. Erre mondhatják: „megőrülök”. Nem bírom, nem akarom kibírni. Azt fogják mondani: szegény. Meg, hogy felelőtlen volt, kalandor. Sokan majd az anyámat okolják. Pedig csak én tehetek róla. Mások az ilyet elbírják. Elviselik, hogy soha ne iegyen önálló akaratuk, hogy hazudjanak, féljenek. Én is sokáig elviseltem. Most már nem tudom. Ne haragudjatok, sok a hibapont. Én nem vagyok gonosztevő. Higgyetek nekem. Becstelen vagyok, gyáva és gyenge is, esendő, de gonosztevő nem! Hiba, hiba. . Mindenből dupla nehezét, öröm semmi. Felőrölt a bolond életem. Azt hittem, erősebb vagyok. Most már ha meg is menekednék, csak rosszabb lenne. Megízleltem a dühöngés, a félelemkeltés gyönyörét. A társaim megrettentek. De ebbe is belefáradtam. Csak lázongani tudok már. Nem akarok örjöngeni, meg akarok halni. Meg fogok halni. Nagyon akarom* nagyon Pillanatképek a sötétből a miskolci népkertben. A hár- sak illatoznak, a sétányokon és padokon pihenő emberek, árnyat adó, söté- tebb zugokat kereső fiatal párok és magánosán cserkészők. Az esti szellő zenefoszlányokat szór a fák közé. A fogyókúrán lévő Hold szemérmesen betakarózik egy ielhődarabkával — csak azért, hogy olykor-olykor kacéran kivillantsa meztelenségét. Szólldosnak, szertefoszlanák a zene-molekulák. A szabadtéri színpad felől ismert ária hallatszik. Szegény Pillangókisasszony éppen mértéktartóan új- jong, mert hajó jön a láthatáron — amikor kifogy a fény a reflektorokból, mert hiszen már csaknem egy órája becsülettel vakítottak és ez nekik éppen elég. Az ária zavartalanul szárnyal tovább. Aztán újult erőre kap a szomszédos sortiert hangerősitöje, mert azt mindenkinek meg kell tudni a környéken, hogy_ „Marina, Marina, úgy vágyom a csókodra én ...” Sőt, tovább is megy a dalnok, felajánlja Marinának, hogy legyen az övé. A választ nem tudjuk, dé a kérés aligha járt eredménnyel, mert többször el kellett ismételni. A bizarr zenei egyveleg csoportokra osztja a népkerti ácsorgókat, ráérőket. Sokan a söröző kerítése felé igyekeznek, de legalábbis oda figyelnek, mások a színpad bejáratára irányítják fülkagylóikat, vagy éppen odaállnak a kapuhoz, ahonnan semmit nem lehet látni, de hallani igen, mert a zene mindenkié és a hang — fittyet hányva a rendező szerv bevételi terveire — átjön a kerítés fölött az orvhallgatók örömére és épülésére. Végül van a népkerti pihenőknek egy harmadik csoportja is, amelynek tagjai jobb fülükkel a sörözőre, a ballal. meg a színpadra figyelnek és ezzel részesei lesznek a dupla vagy semmi játék sajátos változatának: vagy dupla részük lesz a kétfajta muzsika hallgatása révén, vagy nem hallanak, nem értenek semmit. Néhány lépéssel a színpad kerítése mögött, egy jólárnyékolt pádon ifjú pár: Szende Ilonka és ifj Gavallér Gábor. Kéz a kézben, váll a váll mellett, amennyire a sötétben kivehető és néha a csókolózást is abbahagyják — különösen, ha észreveszik, hogy a közelből valaki figyeli őket. A szabadtéri koncert már Mascag- ninál tart. A Parasztbecsület húsvéti harangja zendül az orcseszterben. Szende Ilonka hamar Nyári est kiszakítja magát gavallérja öleléséből, hirtelea keresztet vet, majd gyors igyekvéssel pótolja* amit áhitatos ténykedése miatt elmulasztott. A legszebb férfikorban lévő Divptos Asszony és ifjú kísérője, az Elegáns Fiú kart karba öltve érkezik valahonnan a sötétből. Ay asz- szoy a színpadi bejárathoz vonszolja fiúját. Nyújtogatja nyakát, de semmit sem lát. Azaz* egy pillanatra látja az egyik jegyszedő ballapockáját, majd a pénztárost, aki fülkéjében a jegyelszámolást készíti. — Milyen hepaj van odabe? — kérdi Mas- cagnihoz illő tisztelettel. — Nem hepaj, hanem operahangverseny! Nem hallja? A Parasztbecsület — hangzik egy kioktató hang. — Már itt is! Már az ember idegeire megy ez\ a sok parasztizé. A rádióban is, meg az újságban is mindig téeszcsé __— és már ráng atja is a fiút biztonságosabb területekre. Pillanatok múlva a sörkert kerítésénél állnak, ahol még mindig kérlelik Marinát. Könnyed, majd felgyorsuló rángás fut végig az asszonyon, ri'szälja erre alkalmas részeit, ami — tekintettel a sötét háttérből kiváló és meglehetősen feszülő öltözékére — élénk tetszést kelt a hátrább álló kimaradásos kiskatonálc és a serdületlenebb korosztályhoz tartozó népkert- látogatók körében. Kodály muzsikája, Háry toborzója hallatszik a színpadról, a sörözőből meg az, hogy ő úgy szeretne egy bozontos kiskutyát, és hogy teljes legyen az öröm, megérkezik egy táskarádiós társaság is, apró masinájukból előbb zene nyüszít, majd ismeretlen nyelven, igen nagy hangerővel beszél egy bariton. Utolsó akkordok a színpadról, csattan, majd zúg a taps, vége a koncertnek. A söröző zenekara is vacsoraszünetet tart, a táskarádiósok elkalandoztak másfelé. Szende Ilonka és ifj. Gavallér Gábor felfüggesztik lelkigyakorlatukat. Divatos Asszony és Elegáns Fiú már a söröző egyik asztalánál ül. A színpad nézőteréről kitódul a közönség. Egy potyázó megjegyzi: — Volt a rendezőségben annyi Parasztbecsület, hogy ha már nem hagyott egy kis kukucskáló részt a kerítésen, elintézte az illetékesekkel: ne essen az eső. A Hold nagyot szippant a népkerti mátokból és megnyugodva bújik felhő-takarója alá. (benedek) üzemgazdasági és zöldségtermesztési tagozattal bőviiinek a felsőfokú mezőgazdasági technikumok Tovább specializálják a mezőgazdasági szakemberképzést Az egy évvel ezelőtt új iskolatípusként létesített felsőfokú technikumok az idén 2500 szakember képzését kezdik meg a mezőgazdaság részére. Az első éves hallgatók száma így csaknem háromszorosa lesz a tavalyinak. Az 1962—63-as tanévben ugyanis — mintegy ezer fővel — létrejön a levelező tagozat is; Az idén négy újabb felsőfokú. mezőgazdasági technikum nyílik, s számuk ezzel tizenkilencre emelkedik. Mivel a korszerű nagyüzemi gazdálkodás mind több olyan szakembert igényel, aki behatóan ismeri egy-egy üzemág problémáit, a felsőfokú képzést tovább specializálják. Több új szak indul, így Gyöngyösön szólőtermesstérf és borászati. Hatvanban., pedig zöldség- ’ és zöldségmagter- mesztési; Az idén megnyíló zsámbéki felsőfokú technikum az első intézmény hazánkban., amely agrár-üzemgazdasági képesítést nyújt. Végzett növendékei brigádvezetői, vagy üzemgazdászi munkakört töltenek majd be a termelőszövetkezetekben, a levelező tagozatán pedig elsősorban érettségivel. vagy szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező szövetkezeti elnökök tanulhatnak. A hallgatók gyakorlati üzemtani ismereteinek jó megalapozására ez az iskola két' „tangazdaságot” is kap; a jelenlegi átlagos színvonalat, képviselő helyi termelőszövetkezetet és aa egészen modern, nagyüzemi gazdálkodást bemutató Herceghalmi Kísérleti Gazdaságot:. Aa új tanévben megkezdik a felsőfokú növénytermesztési technikumok szakosítását is. Mindegyik iskola szakirányítását a vidék adottságai, szükségletei szerint határozzák meg; így Karcagon az öntözéses. Kiskunhalason a homoki. Putnokon a talajvédő, Nagykanizsán és Körmenden a rét. és legelőgazdálkodás részére képezik a specialista technikusokat. • ‘A jelentkezési határidő még nem zárult le. A Földművelés- ügyi Minisztérium szakoktatási főigazgatóságának tájékoztatása szerint — az érettségizett fiatalok körében igen nagy az érdeklődés a felsőfokú képesítésű mezőgazdasági technikusi pálya iránt. Hégv nappal a határidő előtt kijavították az üzemi telefonhálózatot Az Ózdi Koh ásza ti Üzemeket, a Borsódnádasdi Lemezgyárat, valamint a környékbeli bányákat összekötő üzemi telefonhálózat több kilométeres szakaszon megrongálódott, kijavításra szorult. A fontos feladattal Makó Béla művezető öttagú munkacsoportját bízták meg. A dolgozók elismerésre méltóan eleget tettek megbízatásuknak. A hibás szakaszon harmincnyolc oszlopot cseréltek ki és húszezer méter telcfonhuzalt szereltek fel — a megadott határidő előtt négy nappal előbb. Ezzel igen számottevően segítették a két kohászati üzem, valamint több bánya dolgozóinak munkájátakarok nem lenni. Azért kell megsemmisülnöm, hogy higgyenek nekem. Higgyék el, hogy csak békében, becsületben lehet élni. Kevesebb hibaponttal. Emberek, hagyjátok egymást békében! Engem nem hagytatok. Olyan ez kicsiben, mint a háború nagyban. Látjátok? A hidegháború is öl. Nevetni szerettem, őrülni. Higgyétek el, mindennél jobban szerettem az örömöt. S most az öröm ellenségeinél condottiere vagyok. öljétek meg egymást; emberek. Nekem elég volt. Elég, elég, elég. Édesanyám, jobb, ha fáj utánam a szíved, mintha mindig miattam fájna. Hajdani barátaim, becsületes, tiszta emberek. — Birkás tiszteletes úr! És te, Lénárt, téged is annak tartalak — jobb, ha rövid ideig fájlaljátok hiányomat, mintha soká nyögnétek létezésemet. Nem akartam komplexumokat. Nem tudom, hogyan kell élni. Nem tudom, hogyan kell kiküszöbölni a túl sok hibapontot. Azt ín ár nem is lehet. Ezek megfojtják az embert. Julius Fucsik talált elevenbe: higgyetek neki, — valaha rajongtam érte, igaz példaadónak tartottam, aztán elárultam tiszta emlékét — fogadjátok meg, amit mondott. Nagj'on feszít a homlokom. Nem félek a haláltól. Érdekes, még semmitől igazán, lényegében soha nem féltem. Élni nem szeretek, mert nem tudok. Egyszer azt mondtam: én nagyon boldog leszek, vagv nagyon boldogtalan. Akkor hallottam először a dialektikáról, még nem tudtam alkalmazni. Mindkettő voltam. Többnyire valamelyik lelkiállapotban a kettő közül. Soha nem voltam közömbös. Gyűlölöm a közömbösséget, de hasznosnak tartom. Búcsúzom! Édesanyám, ismerőseim, ne sajnáljatok, nem érdemes. Semmit, soha nem fejeztem be. Nem tudok mérleget csinálni az életemről. Minden félbemaradt. Hiába éltem. Kár lenne így tovább élni. Akarattal miért nem fejezheti be az ember önmagát? Miért van agya, ha semmi köze a keletkezéshez és a befejezéshez és oly kevés ahhoz is, ami közben van? Durva, erőszakos beavatkozással vihető csak végbe önmagunkon is a szándék. Ez igazságtalan. Halálosan fáradt vagyok. Csak lenni ne kellene már. A létezés rövid, ostoba állapot. A baj az, hogy a tapasztalatok nem adhatok át és hogy sokféle biológiai összetételünk miatt annyifélék vagyunk, ahány a számunk. Ha én mindent átadhatnék az otthoni fiatalabbaknak, amit tudok, amit tanultam, tapasztaltam: ha hagynának, hogy azt adjam át, ami én vagyok és én adjam, s ha ők átvennék, akkor érdemes volna, talán. Mindegy. Ennyi bajon nem lehet alapvetően változtatni. Szanatórium, környezetváltozás? Vissza az életbe? Nem kell. Én sem kellek már az élőknek. Semmi nem érdekel. Nern hallom, hogy sírnak a temetésemen., Nem is sir ott senki. Idegen vagyok idegenek között. Nem marasztal senki. Mindentől elszakadtam. Higgyétek el nekem. Nem is lehet másképpen. Társaim! Sose vállalkozzatok rá, hogy idegen parancsra fegyvert emeltek szüléitekre. Nekem egyébként mindegy. Nem vagyok se próféta, se prédikátor. Csak nem akartam úgy elmondani, hogy egy-két szót ne szóljak hozzátok. (Következik: USA-lobogó a koporsón.)
