Észak-Magyarország, 1962. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-20 / 168. szám

4 ESZÄ&TWAGYARÖRSZÄÖ Péntek, 1362. július 20, YA 98-11 A teherkocsi Szerencsen parkolt az étté* rém közelében. Utasai — a vezető és másik három férfi — először egy fél konyakot nyeltek le, aztán még egy felet. Utána meg­vacsoráztak, majd sört rendeltek. Pilzenit. Ahogyan szaporodtak a rundok, úgy vált egyre bizonytalanabbá minden mozdulat, ho­mályosabbá a tekintet, hangosabbá a beszéd. Némelyikükben talán még felrémlett a kocsi: mégsem kellene ennyit inni, de aztán, a fene bánja! Pont nekünk lenne bajiunk? Egészsége­tekre! A pilzeni nagyobb alkoholtartalmú, mint például a kőbányai sör. Különösen, ha egy deci konyakkal is megágyaztak neki. — -B'őúr, még egy kört! More, ismered azt a nótát, hogy ... A cigány ismerte. Plúzta. A teremben mintha vibrált, megduplázódott volna minden. Aka­dozott a nyelv, szédült a fej, kavargóit a gyo­mor. A kocsivezető havi keresete — bevallása szerint — 1500 forint. Három kisgyerek várja Miskolcon. — Még egy kört! Aztán még egyet és még egyet. Végül már maguk se tudták, hogy a tizediknél tartanak-e, vagy a tizenötödiknél, amikor a főúr zárórát mondott. — Egybe kérem az egészet — szólt gálánsán a kocsivezető és fizetett. Körülbelül 400 forin­tot. A zenészeknek — szépen muzsikáltak — 80 forintot, és távoztak. Ilyen állapotban — részegen — csak lefeküdni szabad és aludni. Bekászálódtak a kocsiba. * Mögöttük egy tivornyás este, sörfoltos ab­rosz, cigarettavéggel teli hamutartó, üres po­harak, körülöttük sötétség, előttük a kanyar­gós, hosszú országút, a nagy kóncentráló ké­pességet, biztos kezet, jó szemet, tiszta fejet követelő, sok veszéllyel teli vezetés. A teher­kocsi felmordult és belefutott a sötétbe. A kilométeróra vibrált egy kicsit, majd a mutató megállt a harmincas számon, innen felemelkedett a negyvenesre, majd az ötve­nesre. Az alkohol birkózni kezdett a sofőrrel. A harminc évesnél alig' valamivel idősebb férfi az úttestre meresztette szemét, de csak 25—30 méterig látott. Egyik partnere mellette ült, a másik kettő hátul szunyókált. Lassan öt is legyűrte az alkohol. Szeme akaratlanul is lezárult, fejét lehajtotta, majd erőlködve újra felemelte. Küzdött az álmossággal, a részegesek álmosságával, lába azonban niég- jobban benyomta a gázpedált. A sebességmérő mutatója a hatvanra ugrott. A fák egymást kergetve rohantak visszafelé, szinte kipat­tanva a sötétből, ideges gyorsasággal tűnve a semmibe. A kocsi elején hirtelen élesen csattant va­lami. A vezető arca megrándult, szomszédja is felemelte fejét. A sárvédőn egy kerékpár csüngött! Mi van az utasával? Keresztülgázol­tak rajta? Most kiált segítségért? Meghalt? El? Meg lehet még menteni? Gázt! Gázt! És az YA 98-11 -es rendszámú kocsi tovább robo­gott. Mintegy 140 méter után a kerékpár is lehullt a sárvédőről. Aznap éjjel az AKÖV fenti rendszámú ko­csija nem futott be telephelyére. A vezető lakására mentek és tanakodtak: legjobb lenne visszamenni az eredeti kiindulási helyre, és igazolhatnák, hogy el sem indultak. De nem mentek vissza, hanem megállapodtak, hogy hallgatnak a gázolásról, a vezető meg majd rendbehozza a kocsit. Mert a lámpa kitört, a tárhányó megsérült. Váltótársának reggel azzal adta át a kocsit, hogy tolatás közben nekiment egy autó, ő pedig egyik barátjával elindult lámpaüveget, festéket vásárolni. Útközben megittak három deci bort, majd jóétvággyal elfogyasztottak húsz deka kolbászt, utána újra három deci bor következett. Kutyaharapást szőrével. A rendőrség aznap letartóztatta. Akkor még a rendőrök sem tudták, hogy a gázoláson kívül egy másik bűntényt is felgöngyölítenek. A tárgyalást a napokban tartották az AKÖV 3. számú telepének szerelőcsar­nokában: Jelen volt az elütött kerékpáros is, akit a teherkocsi 34 méteren vitt a sárhányc- ján és onnan szerencsére nem a kerekek alá, hanem az úttest szélére zuhant. Egy később arra haladó kocsi vitte be a kórházba agyráz­kódással, 20 napon túl gyógyuló sérülésekkel. Fiatal, 35 év körüli férfi, négy gyerek apja. Nem halt meg, de, ugyanúgy meg is hallhatott volna. Eszméletlenül feküdt az úton és a gá­zolok még csak meg sem álltak. A tárgyalás reggel fél kilenckor kezdődött és kisebb- nagyobb megszakításokkal este hatig tartott. Az AKÖV munkásai nem mozdultak helyük­ről. Overálos szerelők, szabadnapos kocsiveze­tők hallgatták a vádat, a tanúkat, az ítéletet. A nyomozás során Serbán János kocsivezető beismerő vallomást tett. Nemcsak a gázolás­ról, hanem arról is: miből jutott a mulato­zásra. Ezért került most a vádlottak padjára Földesi Tibor, az egyik nagy építő vállalat szakmunkása is, aki utoljára a Kilián-dél lakó­telep építkezésénél dolgozott felelős beosztás­ban. A cementraktár egyik kulcsát Földesi Tibor kezelte. Az említett rendszámú teherkocsi Serbán János vezetésével gyakran járt a tele­pen, és a két ember megismerkedett. Adva van tehát egy cementraktár, hozzávaló kulcs­csal, egy szállításra alkalmas kocsi és két ember — mindkettő büntetett előéletű —, akik könnyen rábeszélik egymást az üzletre, amelyhez ők a .,rizikót” adják, az állam a ce­mentet és a szállító eszközt, a pénzt pedig a cement eredetét nem kutató, péhány homá­lyos „megnyugtató” mondattal megelégedő emberek szolgáltatják. Először öt mázsa ce­mentet visznek ki Perecesre. Könnyen túl­adnak rajta. A második alkalommal újra öt mázsát árulnak. Szívesen veszik az 500-as cementet, különösen, ha olcsóbban adják a hivatalos árnál. A sikeres üzlet felbuzdítja őket, és a következő alkalommal már tizenegy mázsát fuvaroznak, később megint tizenegyet. (A Kilián-lakótelepiek és még sok más szövet­kezeti lakástulajdonos panaszkodik, hogy pe­reg a vakolat. Vajon köze van ehhez az „el­spórolt” cementnek?) Ki tudja, hány mázsát fuvaroztak volna még el — evés közben jön meg, az étvágy —, ha a gázolás következté­ben a rendőrség nem leplezi le a bűnösöket. — Rá voltam szorulva — mondta a tárgya­láson Serbán János. — Annyira rá volt szorulva, hogy 400 forin­tot mulatott el ismerőseivel — válaszolta dr. Pálinkás György bíró. A vádlott hallgat. Ál­talában sokat hallgat, hiszen tudja, hogy bű­nös. meg is bánta tettét. Munkahelyén úgy jellemezték, hogy csendes, magába zárkózott ember, aki munkáját jól látta el. A'másik vádlott, Földesi Tibor korántsem ilyen hallgatag. Munkahelyén kiváló szakem­bernek ismerték, megbecsülték — iskolára is akarták küldeni —, csak ő nem becsülte meg magát. Különös érzés hallgatni folyamatos előadását, melyben munkásszármazás, fejva­dászok, szajré, becsületes élet, kuncsaft, őszin­teség kifejezések keverednek egymással. Hir­telen a jegyzőkönyv vezetőjéhez fordul. — Mondjam lassabban? Igen, gyakorlata van már benne. A késő délutáni órákban hirdették ki az ítéletet. Serbán Jánost öt évi börtönre ítélték, tíz évig nem vezethet kocsit és öt évre eltil­tották a közügyektől. Földesi Tibor két évi börtönbüntetést kapott és öt évre eltiltották a közügyektől. Priska Tibor o • Üzemi akadémiák az építőiparban A minap részt vettem egy tanácskozáson, öt megye — Borsod, Heves, Nógrád, Sza­bolcs és Hajdú — építőiparát képviselték a jelenlévő mű­szaki és szakszervezeti veze­tők. Az üzemi akadémiák helyzete .és feladatai az építő­iparban. — Ezzel a címmel le­hetne talán legjobban össze­foglalni a napirendet. Figyelmesen végighallgattam a két beszámolót: az egyik, amelyet az Építésügyi Minisz­térium képviselője tartott — jobbára az akadémiák gazda­sági helyzetével foglalkozott. A másik — ezt egy szakszer­vezeti vezető tartotta — az üzemi akadémiák politikai jel­legét hangsúlyozta. Így azután a kél előadás után bőségesen akadt lehetőség vitára. Nem szeretném beszámoló- szerűen taglalni ezt a tanács­kozást. Inkább néhány olyan kérdéssel, illetve javaslattal foglalkozom, amelyek ’személy szerint is érintik az építőipar dolgozóit, beosztásra való tekintet nélkül. Aligha kell hangsúlyozni, hogy az oktatási reformok, a politechnikai képzés stb. az ipar minden területén ma­gával hozza a szakmai szín­vonal fejlődését. De megköve­teli ezt a rohamosan fejlődő technika és technológia is. Hiszen gondoljuk csak el, va­laki általános iskolai előkép­zettséggel 10—12 évvel ezelőtt megtanulta az építőipar vala­mely szakmáját, s azóta egy­általán nem, vagy csak hiá­nyosan képezte általános- és szakismereteit. Hogyan képes akkor a legújabb technikát célszerűen, szakszerűen és gazdaságosan alkalmazni? Más szóval a fejlett, korszerű ter­melési folyamatok magasszín- vonalü szakismeretekkel ren­delkező dolgozókat igényelnek. E szakismeretek gyarapításá­ra, az/ új eljárások megismeré­sére többféle lehetőség kínál­kozik. Ezek egyike az úgyneve­zett üzemi akadémia, amely egy-egy üzemen belül is lehe­tőséget nyújt a szakmai to­vábbképzésre,- a fejlett mun­kamódszerek és a korszerű termelési követelmények elsa­játítására. Hiszen ha a dolgo­zók többsége végighallgatja és megtanulja az akadémia tema­tikájában szereplő anyagot, nyilván jobb és szakszerűbb lesz a munka' — tehát össz­hang lesz a technológiai elő­írások és a gyakorlati végre­hajtás között. Ez jobb és ter­melékenyebb munkát, maga­sabb fizetést eredményez. Mégis van két helytelen szemlélet Az egyik a vezetőknél, a má­sik a szakmunkásoknál észlel­hető. Az utóbbiak például ese­Elkezdtélc az úgyneveze termofor-kémények építésé Később kiderült, hogy vali mennyi használhatatlan; ■ | A szakismeret hiánya 10 millió forint kárt okozod És sajnos, sorolhatnánk mc néhány esetet, amikor drá^ pénzzel, vagy veszendőbe mei idővel kellett fizetni a nei kellő hozzáértésért; Mindezt azért írtam le, me; napjainkban is tartanak az oi látási előkészületek. S a jelei légi eredmények nem kielég tőek. Az 1962/63-as oktatási például 12 ezer kőművesbí alig 4—500 jelentkezett. 50Í ács közül 180-an rendelte tankönyvet, nyilván nem j sokkal több a jelentkező. PÍ dig az alapfokú szakmunkálj képző tanfolyamokon mindéi kinek, a középfokon a szocii lista, a felsőfokon pedig komplexbrigádok tagjaina kellene tanulniuk. Ezenkíví külön továbbképzést szervei lek a műszaki és a gazdasáj vezetők részére; S ha sutba dobjuk azf; helytelen szemléletet, amel az oktatást holmi másod- I harmadrangú kérdésnek, a teí meléstöl külön álló dologna1 tartja, akkor az üzemi akadi miák előadás-sorozata is ni pes lesz. Tematikája pedi olyan, amely száműzi a k< rábbi helytelen szemléletekne még az árnyait is; Paulovils Ágoston iiaiiEiiifimmmmimimiuumiiimiiiuimtimiiHiiuuiimiiiimiitii! f lenként fölösleges megterhe­lést látnak a szaktanfolyamok­ban, az üzemi akadémiákban. Megfeledkeznek arról, hogy éppen az ott hallott eljárások ismeretében könnyebben és tö­kéletesebben elvégezhetik min­dennapi munkájukat. Nem lesz gond egy-egy új technoló­giai folyamat, mert tanultak róla, ismerik azt. A vezetők egyrésze pedig amolyan má­sodrendű feladatnak tekinti — és sokszor így is kezeli — az oktatást. Valahogy úgy nézik a különféle tanfolyamokat, mintha azok nem függnének össze a termeléssel. Mondani se kell, mennyire helytelen szemlélet ez utóbbi is. Éppen a műszakiaknak kellene leg­jobban tudniuk, milyen sokat jelent a termelésben a szak­ismeretek gyarapítása. Kimutatható időveszteségek és anyagi károk jelzik a szak­ismeret fogyatékosságait. Em­lékezzünk csak vissza: 1960- ban 180 darab autódaru érke. zett az építkezésekre. Ezek egy része avatatlan kezekbe ke­rült, s az „eredmény”? Egy év alatt a darupark 80 százalékát nagyjavításra kellett küldeni. Hogy miért? — elsősorban a szakismeret hiánya miatt. És mindezt meg lehetett volna előzni egy tanfolyammal, ahol az emberek, megismerkednek az autódaruk szakszerű keze­lésével; Még nem késő! A Bajcsy-Zsilinszky utca elején az elmúlt esztendő *"* ben tízemeletes toronyház épült. Nemcsak a ha lakói boldogok, hanem öröm tölti el a város lakosságát ií hogy ilyen impozáns, a város képét kedvezően befolyásol/ épületet adtak át rendeltetésének. A toronyház földszintjén ma még üres ajtók, ablako! tátongnak. Mi lesz itt? — kérdezik sokan. S mikor les készen? — kíváncsiskodnak tovább. A tervek szerint, a Bajcsy-Zsilinszky utcai toronyba földszintjére egy eszpresszót építenek. Létkérdés az eszpresszó a Bajcsy-Zsilinszky utcán' Nem. A szórakozáshoz, a kulturált vendéglátáshoz persz szükségszerű lehet egy új eszpresszó. De miért ezt építil elsősorban? Az Ady Endre utcai kétműszakos fűszer-cse mege, boltban csak sorbanállással tudják kielégíteni a: igényeket! A közelmúltban tatarozták a boltot s a néhánj1 napos zárvatartás már nehézségeket okozott a környék lakosságának ellátásában. s A városrendezési tervek szerint sem létszükséglet í toronyház alatti eszpresszó. Az Ady Endre utca lakóháza’ elavultak, korszerűtlenek, a kiképzendő új tér területért esnek. A házakat néhány év múlva lebontják. Lebontják í mostani fűszer-csemege boltot is. S mi lesz akkor? Méí zsúfoltabbak lesznek a főutcai fűszer-csemege üzletek. Helyesebb és ésszerűbb lenne a Bajcsy-Zsilinszky utca' toronyház földszintjén egy önkiszolgáló fűszer-csemege boltot létesíteni, méghozzá kétműszakos nyitvatartással Ezzel a toronyház és környékének lakói inkább egyet- értenek, mint az eszpresszó létesítésével. Még most sem késő. A helyiség berendezése, beirt kiépítése még a jövő feladata. Még van idő az intézkedésre (pásziory) faof&s? Perme 23. Se Night Club, se kápolna? Egyszóval: újra tanulmá­nyaimról írtam. Kértem apá­mat, a levél mellékletét juttas­sa el Margitnak. _ Mert még nem felejtettem el őt. A szerelem ésf a szabad­ság között kellett választanom. „De ne hidd, Margit, hogy bárki iránt gyűlöletet táplálok. Ismerem a te gondolkodásodat, s őszintén mondom, ha másé leszel, vagy másé vagy máris, nekem mindig drága lesz min­den szó, amit te mondtál, amit tőled hallottam egykor, otthon, azokban a szép, akkor gondta­lan napokban. Lehet, hogy ta­lálkozunk még egyszer? Biza­kodom benne. De addig is tudd rólam, hogy én a humanizmus­nak vagyok a szószólója, itt eb­ben a tülekedő világban, ahol harc folyik a dollárért, az ara­nyért. Én csak a munkámmal akarok érvényesülni, szeré­nyen, érdemem szerint. Semmi mással.” „A sok hanyagságért, még nagydijat érdemelnék, bizis- ten ... Még hiányoznak vizs­gáim, de már keresek. Kedves, szép, modern kis lakásom van Margit. Két egymásba nyíló szoba. Az egyiknek üveg a fa­la: tele van minden napfény­nyel. Könyvállványom már megtelt, s egy vitrinben nagy­emberek porcelán mellszobrai állnak. Pasteur, Koch, Behring és a Curie-házaspár néznek rám.” — Hogyan fordítod meg az áldozat hátába döfött kést, hogy megakadályozd a hörgést és hangtalanul múljon ki? Frank megköveteli, hogy ezt a műveletet hajszál pontosan végezzük és magyarázzuk is meg neki. Bábun gyakoroljuk: az eredményt gondosan ellen­őrzi. „De nemcsak az orvostudo­mány nagyjainak fényképét láthatnád nálam, Margit. Iste­ni Renoir-festményem is van. már. Persze nem eredeti, de mint reprodukció sem öt kraj­cárt ér. Eredetijét, ha egyszer eljutsz Bécsbe, megnézheted a Belvederében. Lány hosszú hajjal, teltidomú, mint amilye­nek ti vagytok otthon, a mi kiskun lányaink, asszonyaink... „Fürdő után” a festmény címe. Tudod, néha úgy elérzékenyü- lök, talán nem is kellene erről éppen neked írnom. De remé­lem, nem érted félre. Itt San Franciscóban Világvárosi típu­sú nők élnek. Vékonyak, nyu­lánkok, elegánsak, ridegek, anyagiasak, számítók. Renoir csodálatos aktja az egyszerű­ség, tisztaság, a természetes­ség. Én itt, az idegen földré­szen, magányomban néha szin­te úgy érzem, mintha ez a nő élne. Olykor vágyat érzek vé­gigsimítani a haját. Bocsásd meg, hogy ilyen szentimentális vagyok.” s, — Megmarkolod az ellensé­ges katona homlokán a roham­sisak szélét, úgy feszíted hátra a fejét, hogy eltöröd a nyakát. — Ez — elismerem — egy kicsit a hóhér munkájára em­lékeztet, rokon azzal — mond­ja Frank és vigyorog, amikor megmutatja a mozdulatot. — De hiába, fontos. És eszíétiku- sabb, mert kötél és zsámoly nélkül történik. Egyelőre félbe kell szakíta­nom a levélírást, mert most Vándor vette át Serestől a sta­fétabotot, ő kezd bosszantani. Azt mondja, a főnök neki még csak célzást sem tett Gábor át­vezényléséről, de én — erről neki pontos értesülései van­nak — első perctől kezdve tud­tam a dologról. — Miről tudtam én? — Tudtad, hogy felfújják a levélügyet. Kifogás volt az egész.. Keked elmondtak, te hagytad, hogy mindent’ össze­hordjanak, a főnök, Frank és Robert Donlan. Seres közbeszól: — Csak ürügy volt, hogy Sín­két hidegre tegyék. — De miért — veri az asztalt Vándor. — Mennyivel rosszabb akármelyikünknél? — Velem ne hangoskodj! — figyelmeztetem. — Miért? Mert most te ját­szod meg a bizalmit? — Négyen vagyunk, nem tűr­hetjük, hogy egy közülünk a jelentgető legyen! — vágja a fejemhez Seres. — Kikérem magamnak! Vándor nem akarja abba­hagyni. Érzékeny és indulatos. Egy kerékkel többje, vagy ke­vesebbje van. Seres pedig ahe­lyett, hogy csillapítaná, még kontráz neki. Valentin hallgat. örülök, hogy legalább ő rendesebb és nem szól bele. * Fene a jó dolgunkat, hogy Katona, meg a másik kettő, Vándor és Seres folyton mar­ják egymást! Legszívesebben betömném a szájukat. Erzsire gondolok, s ilyenkor vágyom a csendet. . Te édes, te drága! Miért nem jöttél velem? Várnál rám To­kióban, vagy Amerikában, vagy akár Panamában a San Bias szigeteken. Nem tudnál olyan messze lenni, hogy ne i-eniiHov h-izzsd. Ha leszerelek, ki vár engem? Erzsi a soproni erdőmérnöki főiskolát végzi. Már diploma- munkáján dolgozik, a Hanság fásítása foglalkoztatja ... A gyár Diesel-elektromos moz­donyokhoz motorokat gyárt. Te motorokat készítenek soro­zatban Győrött. Mr. Donlan faggat: — Te, neked otthon rangod volt a hadseregben __Hogyan m egy ott? Nagy úr az altiszt?... És a táborban van baseball és kápolna, meg Night Club? — Futball van — felelem. Felvilágosítom a tisztek, tiszt- helyettesek helyzetéről. — Se Night Club, se kápolna ... Donlan őrmester finom, Se­nior Service cigarettát szív. Il­latos füstöt ereget. — Itt nehéz — mondja —, de jó befektetés. Ha leszerelsz, se­gítenek, hogy egzisztenciát csi­nálj magadnak. Csakhát... Az Interpen nem életbiztosítás. Róbert ma közlékeny. Intercontinental Penetration Force ... Odamégy, ahová kül­denek: kibújsz a tengerből, be­osonsz az erdőbe, leszállsz az égből... Ez riem egészen koc­kázatmentes. Nem olyan, mintha az ember Washington­ban érne földet, az Andrews airporton, s onnan a Walldorf Astoriába hajlana, vagy" üdülni utazna mondjuk Mount Ver- nonba. — Interpen, Interpen — is­métlem. Mr. Donlan bólint. — Ebbe Európa, Ázsia, Dél- Amerika egyformán belefér. — Szép — állapítom meg magamban. Mint már napok óta annyiszor, újra hatalmába kerít „Az utolsó part”-nak, Stanley Kramer producer filmjének nyomasztó emléke. Vasárnap láttuk, a klubban ve­títették. A nukleáris háború végén az amerikai felségjelü • tenger­alattjáró a Csendes-óceánról rádión keresi az összeköttetést. Tulajdonképpen az emberisé get keresi. Európa néma, nen válaszol a jelekre. Afrika hall gat. Nem felel Ázsia sem Amerika? Amerika is hallgat — A lélegzetünket is visszafej toltuk. — Melbourne jelentke zik valamiféle harang-jelekkel Ott még élnek. A film továbl pereg. A tengeralattjáró Auszt ráliá partjaihoz tart. De le génysége a vég kezdetének les1 szemtanúja ott is. A lakossál feje felgtt már a halál kaszájí suhog. Az emberek sorbanáll nak méregért. Vissza ... Hováí A hazai partok közelébe J meghalni. Nagy megrázkód tatást’ oko zott. a film. Mind a négyen / hatása alatt állunk. Ezek hár man veszekszenek, de ezzel í! csak leplezni akarják pokol nyugtalanságukat. Akárhogi nézzük a dolgot, derűlátásrí vajmi kevés okot találunk. >, mi számunkra még a megbé' kelt halál is elérhetetlen. Aí USA tengeralattjáró a film vé' gén hazai partok felé siet. Hazai partok? A mi hazánk.;; Erzsi! Édesapám! A mi „utolsó partunk^ hol lesz vajon? Az enyémet majdnem otí leltem két éve Panamában. A függetlenség évfordulóján be­vetettek bennünket az ünnep­lők ellen, akik azt kiabálták, hogy igazi függetlenséget akar­nak. Szuronnyal és gumibotlal oszlattuk szét őket. Tőrrel meg­szúrták a combomat (Következik: A bányászbabona.) . J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents