Észak-Magyarország, 1962. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-08 / 82. szám
Vasárnap, 1963. április 8. ESZAKMAGYARORS35AG 7 IRODALOM - M Ü V É S Z E T <*»« a Mimii ■ a41 a a ■•«•••«« •«< Kitüntetett művészeink Máthé Éva színművésznő — Jászai-díjas ÍASUáDI VARGA ÉVA: Emlékszel még? Ébred a föld s a gallyak barna teste átfonja mind az alvó kerteket. Zöld partokat cirógat már az este s a kéklő nárcisz csendülve nevet. Lüktet a föld. — Emlékszik tán a napra, mikor a tél tavasszá változott s az emberek barázdált, sápadt arca úgy várta már a boldog holnapot. Emlékszel még? — A patak kék vizében vércseppek úsztak — piros csillagok, elégett fák halódtak kint a réten s dalolt a szél: — Megjöttem, itt vagyok! S rőt lángokat röpített a folyóra. Sötéten álltak az ágyúcsövek, halált sikoltott akkor minden óra, halált sikoltott az embertömeg. Zihált a föld és megmeredve, holtan ezernyi test suttogta: — Állj,,elég! Emlékszel még? — Keletről hosszú sorban katonák jöttéit s tiszta lett az ég. Bátor fiúk ... felétek száll a hála, mint akkor... ott, a korhadt fák alatt... — Emlékszel még? — a csonka, száraz ágra rügyet varázsolt az a pillanat. Emlékezz hát! — Legyen szívedbe írva, hogy jöttek ők és újfa béke van. Nem hajtnak a pribékek máglyasírba és nem vagy többé űzött, hontalan. — Ébred a föld. — Rikoltanak a gyárak. — Fehér cipó sül. — All az iskola. Emlékezz hát és kiáltsd a világnak: — Béke legyen és háború soha! ANDERKÓ SÁNDOR: RÓZSAFA HALÁLA Vártam, egyre mindig vártam Ébredésed lágy szellőre. Kertem kecses királynője. Illatárral, színpompával Uralod majd kertem újra, S a virág-, lombdísz jön a gallyra,; Egyre jártam, tüskés ágad Hogy levágjam, — mégse tettem, ] Hitegettem bízó lelkem. Már zöld a kert — nincs hát remény: < Fagyott ágad, rügyed nem a, Nem kegyelmezett a zord tél. Nincs királynője kertemnek! ' Ha a miskolci színházlátogató közönséget s megszavaztatnánk, hogy véleménye szerint , megérdemli-e Máthé Éva színművésznő a ; Jászai Mari-díjat, a válasz minden bizonnyal ez lenne: nagyon is megérdemli, már koráb- ’ ban is megérdemelte volna. Boriska, az Irkutszki történet Larisszá-ja, Re- migia nővér A kőszívű ember /ioi-ban, a Családi ház orvosnéja, az Érdekházasság bűbájos mamája, az Ö, mai gyerekek! ügyvédasszonya, a Krisztina kisasszony Blanche-ja és a legutóbbi — a nagyszerűen felépített, megtört, de minduntalan derűt keltő Zsendáné a Különleges világnap-ban. Nehéz lenne eldönteni, melyikben volt a legjobb, Máthé Évának is nehéz kiválasztani a sok szerep közül a legkedvesebbet. Mindet egyformán szereti és mindet egyforma lelkesedéssel. ügyszeretettel, tehetsége teljes odaadásával játssza. Nincs kis és nagy szerep, nincs jó és rossz szerep szerinte, csak szerep van, melyet a színésznek legjobb tudása szerint kell élettel megtöltenie. Ezt az elvet vallja és ezt követi gyakorlatában. És a gyakorlat, művészi munkássága igazolja elméletét. Mire készül most? Egon Erwin Kisch Az ellopott város című — májusban magyar- országi ősbemutatóként előadásra kerülő — darabjában játszik. Ez a szerep próbatétel lesz — mondja, mert ekkor kerül először a színlapra a neve mellé: „Jászai-díjas” és ezt a darabot a fővárosban is bemutatják a színház vendégszereplésekor. Mit szeretne játszani? — Uj. modern, mai tárgyú magyar és külföldi MARIO SAGNI: kópiás sAndor: Reggeli hangulat Az ébredés percét, mint egy poharat, hiegtölti a hajnal forrásvize. A körülöttem Örvénylő fényeken kelet piros hajója átvisz-e? A rámzuhogó csend lassan feliidit, a színek betöltik szememet, ® a friss valóság lágy kenyeréből uíjaim közé simul egy szelet; Hulló csillag (Stella cadcnte.) Hulló csillagom fényében még egyszer megfürösztöm arcomat: elnézlek csendben... Bús éltem zuzos, hideg télére most omlik rá egy boldog pillanat... Csak egy percre bár — mint kékmadár — . > . repülj hát messze, szívem öröme s kedvesem pajkos, szép szeme gyújtson fel bennem minden fájó vágyat. (S ha meghalnék mégis Utánad, kiengesztel e késő pillanat, mely holt vágyak ravatalán utolsó, búcsúcsókot ad ...) Máthé Éva „civilben”. Egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb tagja ! a színháznak. Tizenharmadik éve van a Mis- ■ kolci Nemzeti Színháznál és ez idő alatt mint- | egy nyolcvan szerepben lopta be magát a kö- 1 zönség szívébe és tett tanúbizonyságot színészi ! tehetségéről, sokoldalúságáról. A közönségen kívül a felsőbb szervek is d- ] ismerték munkásságát és ezért jutalmazták > korábban a Szocialista Kultúráért kitüntetés> sei, most pedig, felszabadulásunk évforduló,, jján a Jászai Mari-díjjal. Bajcsy-Zsiíinszky utcái "lakását virágerdő ! díszíti. A gratulálok, tisztelők virágai. Az J asztalon hatalmas kötegben a jókívánságokat ! tartalmazó táviratok. Beszélgetünk, fénykép- ) albumokban lapozgatunk. Felelevenedik a sok- l sok szerep. Széles a skála: prózai és operett- \ j szerepek, táncos, fürge szubrett, anyaszerep j és fiatal bakfis váltják egymást szeszélyesen, > bizonyítva, hogy Máthé Éva a színjátszás sok i területén otthonos és minden szerepében ma- Igasfokúan művészit, emlékezetest alkot. Ezt ; bizonyítják az utolsó évek szerepei is. Csak > hevenyészve ragadjunk ki néhányat: a Meg> perzselt lányok szenvedélyes Nadjá-ja, a Kol- ? dusopera karikaturisztikus Polly-ja, Lysistrate, ja felejthetetlen tisztességtudó utcalány, a iSybül bájos Sara-ja, a nagyszerű Tündérlaki Zsendáné a Különleges világnap ban. darabok szerepeit — majd hozzáteszi: — Jő darabok jó szerepeit. Búcsúzunk. Máthé Éva eltörőigeü a hamutartókat, törli az esőtől lucskos folyosót, tatok, ritáshoz készülődik a patika-tisztaságú lakásban, mert — hogy el ne feledjük — remek háziasszony, olyan szenvedélyesen végzi a házimunkát is, mint amilyen szeretettel formálja szerepeit a színpadon. (benedek) aván Géza foidttásaá j Lukovszky László festőművész - kétszeres Munkácsy-díjas Röpke beszélgetés ókortársakkal Azok közé az emberek közé tartozik, lakikre azt szoktuk mondani, hogy az élet {sűrűjében élnek. Nem így: járnak, hanem így: léinek. És mert művész, ennek a sűrű életnek A z Idegenforgalmi Hivatal előtt érdekes emberpár idegenlörgolódik, kari karba fonva, időnként szerelmesen összemosolyogva. Nem lehetnek idősebbek 2500 —3000 éveseknél. Tépelődöm. Valahonnan ismerem őket. De honnan? Kicsodák ők? Amint ruháik szegélyének ógörög — vagy ahogy a divat mesterei nevezik, „a la gre- eque” — mintájára esik tekintetem, homlokomra ütök: — Megvan! Philemon és Baukisz! Lenyelem a torkomat, ha nem ők azok. ök, akik még az olimposzi istenek uralkodása idején, amikor /el hellén tájakon Zeusz főisten személyi kultusza tombolt, nyerték el egy-két- száz esztendei példamutató békés együttélésükkel „a Házassági Hűség példaképei” címet és a vele járó díszokr levelet. Az is tudott dolog, hogy Zeusz később fákká változtatta őket, hogy tovább élhessenek egymás mellett. Hogy mikor változtak ismét emberekké, arról nincsenek értesüléseim. Valószínű azonban, hogy az olimposzi uralom bukása után, amikor a Zeuszi határosatokat érvénytelenítették. Tény az, hogy most itt andalognak, még mindig teljes harmóniában. Ugyan mi jó szél hozta őket nz ókorból a mi korunkba? Ez ajzotta fel most rettenetesen kíváncsiságomat. Gondolok nagyot s merészet. Köszöntőm a ritka vendégeket, bemutatkozom, majd megkérdem: ■— Nemde Phili bátyámhoz és Baukisz nénémhez van szerencsém? Közvetlenségem láthatóan megnyeri szümpátiájukat. Bár perc múlva egy presszóban ülünk hármasban. Otthonos viselkedésük elárulja, hogy hosszabb ideje tartózkodnak a mi korunkban. Bhili bácsi feketéi és süteményeket rendel, azután aziránt érdeklődik, kaphatnának-e görögdinnyét. Sajnos — mondja a főpincér — a jelen időjárási viszonyok még nem kedveznek a dinnyeérésnek és egyelőre mirelitet nem gyártunk. Beszélgetésünk elején eldi- csekszem, hogy valamikor vagy ötven sort tudtam könyv nélkül az Odüsszeiából, meg az Iliászból. Szavalom is az első sorokat: „Andra moi ennepe Műza po- liifropon hősz mala polla planehté epei Troiész hicron - ptolietron eperszen.” — Milyen kedvesz, milyen kedvesz! — tapsikál lelkendezve Baukisz néni. B eszélek Szofoklészről, aki egyik legdivatosabb drámaírója színházainknak. Majd pedig a kozmoszról, az energiáról, az allergiáról, a demalgonról, az antineuralgi- káról, a diatermiáról, a para- lízisről, hogy lássák, milyen járatos vagyok az antik dolgokban. A hipofízisről kezdek csevegni, amikor Phili bácsi szavamba vág: — Ne fárassza magát, fiatal barátom. Tudom, hogy nem a paralízisért és a hipofízisért csatlakozott hozzánk. Térjünk hát a tárgyra. — Térjünk a tárgyra — kapok a szőni 1— Engedjék meg. hogy megkérdezzem önöktől, mint a legtapasztaltabb házaspártól... — Tudjuk a többit — szakit félbe megint Phili bácsi. — Mondjuk meg, ugyebár, mi a boldog házasélet titka, mik voltak a régi világ házassági és erkölcsi problémái, ismerjük-e a mai hasonló problémákat, olvastuk-e a sajtóban az ezzel kapcsolatos vitákat, fejtegetéseket, és ha igen, mi a' véleményünk róluk, és így tovább. — Valóban ezekről a dolgokról szeretnék nyilatkozatot kérni önöktől, drága ókortársak. De hogyan találta ezt ki, Phili bátyám? — Onnan, hogy amerre csak járunk korról-korra harmadik ezer éve, mindenütt ilyen kérdésekkel ostromolnak minket. — Értem. És ez természetes is. Magam is természetesen azt kérdezem elsősorban, önök szerint mi a boldog házasélet titka. összemosolyognak. Philemon megszorítja az asztal pereme alatt Baukisz kezét. — A boldog házasélet titka, hogy a boldog házasfeleknek nincsen titkuk, nincsenek titkolni valójuk egymás^ előtt. \ — Ragyogó! Pompás igazság! — kiáltok fel, és már jegyzem ás a nyilatkozatot. — A házaséletet a titok fertőzi meg — veszi át a szót Baukisz néni. — A boldogság akkor kezd megromlani, amikor titok ékelődik a házasfelek közé. A mi életünk azért boldog, mert nincs titka, igaz kedvesem? — nevet Phili arcába Baukisz. — Igaz, egyetlenem — súgja szerelmesen Philemon. Majd hozzáteszi: — A barátságok is akkor lazulnak meg, amikor nyíltság helyett titkolózások furakodnak a jóbarátok életébe. "P ontosan jegyzem a bölcs szavakat, és még sokmindent szeretnék kérdezni, de egyszercsak megszólal egy csengő, mintha egy szánkó csilingelne messziről. Felpillantok noteszemből, megdörzsölöm szememet. Furcsa. A derék öregeket már sehol sem látom. Eltűntek a presszóval, az asztalkával, székekkel, a többi vendéggel együtt... Ä párnám erősen összegyűrődött ... Hallom, amint Tamás bácsi, az újságkihordónk a friss mai lapokat lerakja az előszobában. Hajón Béla í! i lÄPfl '''3 ' 1 ' 1 tehetek, láthatom a munkásokat, a munkát, és itt élhetek a városban. A kohászat és a város. A kifogyhatatlan, örök témákat adó két múzsa. A Lenin Kohászati Művekben született „A manipulátornál”, „A nagyolvasztó”, a „Férfifef’ és megannyi híressé, ismertté vált mű. A város adta a „Szerelőket”, az „Építkezés”-t és még sok-sok más müvet. Megváltoztatás. Olyan kifejezés ez szótárában, ami talán a legtöbbet szerepelhetne képei alatt, ami talán leginkább megszabja tevékenységét, Ebbe a fogalomba tartozik minden olyan mozzanat, amely az emberek életének megváltoztatását szolgálja, minden régi letűnése, minden új győzelme, ami szocialista életülik győzelmét hirdeti. A „Szeretők” című képén a régi lámpákat cserélik ki modern fénycsövekre, a „Bányászold’ című munkáján egy réselőgépet állítanak üzembe, ami szintén a megváltoztatást, az emberek munkájának megváltoztatását mutatja, Bs mennyi költészettel! Tíz évvel ezelőtt kapta az első MunkácsyLukovszky László. minden rendülését észreveszi. És mert a mi művészünk, ezeket az észrevételeket mindig közli. Nem hangosan, nem kiabálva, de olyan tisztán, olyan tapinthatóan, ahogyan azt a való életben találja, és olyan melegséggel átszőve, ami már maga egyéniség, életszemlélet. Érdekes hallgatni, hogyan beszél a kohászatról. Valamilyen munkafolyamatról. Vagy egy gépről, ami megkönnyíti az emberek munkáját. Érdekesnek, izgalmasnak találja a témát, és ezt nem is titkolja. Mintha nem is azért rónánk fel-alá ezt a szép műtermet, hogy róla, munkájáról beszéljünk, hanem azért, hogy kiselőadást tartson valamely gép nagyszerűségéről, hasznosságáról, amivel az emberek olyan ügyesen tudnak bánni. Igen, valahol itt, ebben az őszinte lelkesedésben, a munkások egy-egy mozdulatának, az üzem életritmusának, lüktetésének őszinte szerete- tében és csodálatában rejlik tehetségének ereje, amivel mindig olyan megkapóan tudja elénk tárni azt, amit éppen lát. A „rejtik” azonban nem helytálló kifejezés. Hiszen ő maga is ezt mondja: — Mindenkinek lehetnek álmai, de ha ezeknek nincs realitásuk, akkor csak álmok maradnak. Nekem valóra válhatnak az álmaim, mert az a szerencse ért, hogy a kohászatba» ,Férfi”. Lukovszky László rézkarca, dijat, Tiz év hosszú idő minden ember életében. Még hosszabb as olyan tíz esztendő, amelyet állandóan át fűt az igazság lázas keresése. Lukovszky tiz éve hasznos, termékeny idő volt. Ez lemérhető munkáin. Most megkapta a második Munkácsy-dijat. Fiatal ember és nagyon türelmetlen. Dolgozni akar, állandóan élni a maga sűrű életét.;: Priska Tibor
