Észak-Magyarország, 1962. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-04 / 79. szám
4 ESZAKMAGYARORSZAO Szerda, 1962. április 4 U ...A nagy kulturális forradalom befelező szakasza" — Néhány gondolat a kultúra helyéről és távlatairól a szocializmus és a kommunizmus időszakában lOptimista tragédia Visnyevszkij színműve a Miskolci Nemzeti Színházba L Lelkesítő távlatok A Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusának egyik legnagyobb — ha éppen nem a legkimagaslóbb — tette, eredménye: a párt új programjának, „a XX. század Kommunista Kiáltványának” megalkotása, elfogadása. E nagyszerű harci okmány világszerte felemelő és lelkesítő távlatokat nyit meg a békés alkotó munkára vágyó dolgozó emberek előtt. Felemelő és lelkesítő távlatokat, mert a kongresszus és az új program fényénél, tüzénél világosan látják munkájuk, harcuk, közelebbi és távolabbi céljaik értelmét, azt, hogy erőfeszítéseik nem reménytelenek, hogy győzhetnek, s győzni is fognak. Uraivá lesznek a természetnek, térdre kényszerítik a béke, a haladás, a népi fel- emelkedés ellenségeit, és — ami ezeknél nem csekélyebb horderejű — legyűrik önmagukban — gondolkodásukban, tudatukban — is a múlt visz- szahúzó maradványait... A kongresszusi anyag és az új program kimeríthetetlenül bőséges kincsesbányájából most csupán a kultúra helyének és jövőjének kérdéséhez kapcsolódó néhány gondolatot villantunk fel, vázlatos tömörséggel. Nem törekedhetünk teljességre. Összefüggő bázisok és feltételek A program egyik megraga- dóan hatásos és elmemozdí- tóan tartalmas kifejezésével élve, mi is „a nagy kulturális forradalom befejező szakasza” elé nézünk. Egyelőre ugyan még „történelmi távlatból”, egyszersmind azonban kitapogatható közelségben!... Ügy gondolom, nem fölösleges a szocializmus, majd a kommunizmus bázisainak és feltételeinek összefüggésével kezdenünk gondolatmenetünket. Mind a fejlett szocialista társadalom, mind pedig a kommunista társadalom csupán a megfelelő színvonalú anyagi-műszaki termelési bázison valósulhat meg. Amíg a szocialista, illetve a kommunista termelési viszonyok anyagi alapjai létre nem jöttek, addig nem beszélhetünk — a valóság szilárd ; talaját rúgnánk ki dobunk alól, ha beszélnénk — arx’ól, hogy a szocialista, illetve a kommunista erkölcs, a szocialista, illetve a kommunista kultúra fnár a társadalom általános erkölcsévé, általános kultúrájává vált... Az alapnak meg kell előznie a maga felépítményét. Másfelől azonban a szocializmus, illetve a kommunizmus építőiben már a megfelelő termelési viszonyok anyagi-műszaki alapjainak, bázisának létrehozása közben kialakul, s mindinkább erősödik a szocialista, illetve a. kommunista erkölcs és kultúra nem egy — sőt, mind több és több — vonása, szükségképpen. Ha a szocializmus, illetve a kommunizmus építőiben nem lenne meg a szocialista, illetve a kommunista erkölcs és kultúra valamelyes „előlege”, egy bizonyos fejledező-foka, akkor az anyagi-technikai alapokat sem rakhatnék le!... A felépítmény már akkor is, mikor még alakulóban van, visszahat a maga alapjára, segíti, fejleszti, erősíti azt. Kétoldalú, kölcsönös, bonyolult, de bonyolultságában is természetes, ésszerű és érthető dialektikus összefüggéssel van tehát itt dolgunk, a bázisok és feltételek dialektikus összefüggésével. — Amíg nem építettük fel a szocializmust (és majd a kommunizmust), erkölcsünk és kultúránk sem lehet szocialista (kommunista) erkölcs és kultúra a szó teljes értelmében. Viszont csak olyan emberek építhetik fel a szocializmust (és majd a kommunizmust) — hiszen ez hatalmas munka, új világ építése—* akiknek erkölcse és kultúrája szocialista (kommunista) jellegű, akik már tudnak és akarnak is „szocialista (kom.- munista) módon dolgozni, tanulni és élni!”... 3. A régi rágalmak kudarca Mióta a történelem színpadán megjelent a forradalmi munkásosztály és a kommunista mozgalom, tehát több mint egy évszázada, a nemzetközi burzsoáziának és ideológusainak kórusa nem szűnt meg rágalmazva harsogni a dallamtalan nótát a munkások és a kommunisták „művelet- lenségéről”, sivár lelkű „anyagiasságáról”, „erkölcstelenségéről”. Persze, jónéhány évtizede nincs hitele e kórusnak, a csak valamelyest is értelmes bur- zsoá körökben sem. Az a korszak, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével kezdődött, szemléltető oktatást adott a világnak, hogy mire képesek a nemzeti elnyomás és a kapitalista kizsákmányolás igáját lerázva, a szocializmus útjára lépve a népek, az egyszerű emberek, mire képesek más egyebek között éppen a kultúra, a művelődés területén ... Képességeik kibontakoztak, a rabság és a nyomor szörnyű viszonyai között elfojtva sínylődött alkotó energiáik felszabadultak, s bizony „kultúrfölényükkel” is épp úgy megrengették a bur- zsoá világot, mint annak idején az Auróra ágyújának dörgéseivel. a Téli Palota sikeres ostromával... S ha akad még — mert azért akad — ma is burzsoá „tudós”, ideológus, aki a szocialista, a kommunista kultúrára gondolva az „új barbárság korszakáról”, a „tömegek lázadásáról”, a „civilizáció hanyatlásáról” fecseg, annak — ha még nem késő — azt ajánljuk gyógyszerül, hogy csak legalább egyszer — ha csupán felületesen is — lapozgasson és olvasgasson bele a XXII. kongresszus jegyzőkönyvébe, az új program fejezeteibe! E program maga is az emberi kultúra egyik nagy diadala. Tudományos alaposságával, szerkezeti rendjével, világos, tömör stílusával logikailag tökéletes, esztétikailag harmonikus, szép alkotás!... 4. A kultúra fogalma Szokás, még marxista— leninista művekben is, külön beszélni tudományról, technikáról és kultúráról, mintha közöttük — nem erős, nem áthághatatlan, de mégis — valamiféle válaszfalak lennének. Ügy vélem, á régi gondolkodás némely maradék eleme tükröződik az ilyen szétválasztó értelmezésben. S azt hiszem: a természettudományos, a társadalomtudományi, a technikai és a művészeti műveltség együtt és egyenrangúan alkotják a kultúra valódi és teljes fogalmát, s korszerű általános műveltségről csakis ott beszélhetünk, ahol mindegyikük legfontosabb elemeit együtt találjuk! — A kultúrához, kulturális színvonalunk gyarapításához van közünk akkor is, ha okosabb és gazdaságosabb kenyérgabonatermeléssel foglalkozunk, ha új műanyagokat állítunk elő a. vegyiparban, ha színházban, moziban, hangversenyen, kiállításon vagyunk, ha Solohovot, vagy Horatiust, vagy éppen a Népszabadságot, s akár a Borsodi Szemlét olvassuk, ha szervezett ideológiai oktatásban veszünk részt, ha általános vagy középiskolai, egvetemi vagy főiskolai levelező tagozat hallgatói vagyunk, szakmunkásképző vagy szabadegyetemi tanfolyamra, kórusba, színjátszó csoportba járunk, vagy — s ez.nem kevésbé fontos! — önkéntes, egyéni, semmilyen végzettséget, oklevelet nem biztosító, de állandó és rendszeres tanulást folytatunk ..belső kényszerből”, magunk gyönyör üregére és azért, hogy többet, jobbat és színvonalasabban tehessünk a Köz javára! Igen, mindez kultúra, kultu- rálódás, kulturális tevékenykedés, amely nélkül ma és holnap, de holnapután is — a mi viszonyaink között sem földet művelni, sem gépet kezelni, sem tanítani, sem cikket írni, sem vezetni és nevelni, emberekkel bánni, sőt: egyszerűen élni sem lehet!... Hiszen: belátható közelségbe kerültünk a nagy kulturális forradalom befejező szakaszához! Ma, holnap és holnapután számunkra minden kérdés kulturális kérdésként is, kulturális oldaláról is jelentkezik! Hadd utaljak itt a régi tréfás szállóige bölcs magvára: „Élni kell, olvasni — muszáj!” 5. „Szocialista módon dolgozni, tanulni és élni“ i A nagyszerű szocialista munkabrígádok célja, jelszava, programja ez. Jó lenne, ha mindnyájan szívünkbe vésnénk, ha minden szocialista embernek, minden hazánkfiának, minden vezetőnek is céljává, jelszavává, életprogramjává válnék! S jó lenne, ha e „hármas jelszóban” a tanulásra is épp akkora hangsúly esnék, mint a másik kettőre, a munkára és az erkölcsre! Hiszen aligha tud szocialista módon dolgozni és élni az, aki egyszersmind nem tanul is szocialista módon. (Természetesen a három követelmény egymást feltételező, egymás kiegészítő szerves ösz- szetartozása akkor is tüstént szemünkbe ötlik, ha a másik, vagy a harmadik követelményből kiindulva kíséreljük meg az összefüggés boncolását!) 6. Akiknek több a kötelessége... Kik ezek? — A kultúra hivatásos és hivatalos szakemberei: alkotói, közvetítői, szervezői és irányítói. Nekik a Fény hordozóivá, önzetlen szétszóróivá kell vál- niok, a Tűz csiholóivá. Nekik kell segíteniük, hogy az emberek eligazodjanak az életben, a mai valóság és a holnapi meg a holnaputáni jövő nem ritkán szövevényes kérdéseiben. Nekik kell emelniök a munkások műszaki, a termelőszövetkezeti tágok mezőgazdasági, az ifjúság és egész népünk általános műveltségi színvonalát. Nekik kell megszerettetniük egész társadalmunkkal a Szépet. Nekik kell munkálkodniok népi államunk minden lakosának fokozódó tisztánlátásáért, szocialista tudatának, világnézetének és ízlésének szilárdabb és pallérozottabb formálásáért ... Ök rendeltettek a nemzet! mai „csínosítóiul”! „... Fennkölt homlokomat csillagokig vetem” Minden idők egyik legnagyobb költőjének, a legkiemelkedőbb klasszikusok sorában is kivételes helyen álló Hora- tiusnak bármely kiadása élén az a híres, Maecenashoz szóló verse olvasható, melynek utolsó sora így hangzik: „sub- limi feriam sidera vertíce”, azaz: „fennkölt homlokomat csillagokig vetem.” Amit ez a költő 2000 évvel ezelőtt — akkor páratlanul „modern” öntudattal — papírra vetett, azt ma minden ..egyszerű ember” elmondhatja magáról, ha szocialista (s majd kommunista) módon dolgozik, tanul és él... Mert a kor, amelyben élünk: a szocializmus és a kommunizmus kora, a nagv kulturális forradalom befejező szakasza: mindnyájunk mecénása. Mindannviunkat a csillagokig emelhet!... Gyárfás Imre „AZ ÉLET nem hal meg. És ez így van rendjén. Legyetek derűsek! Ezt kívánták a harcosok, mielőtt elpusztultak. Légy vidám, forradalom! Az ezred az utódokhoz fordul és felment benneteket a kötelezettség alól, hogy halotti tort üljetek. Gondolkozzatok el csendben és értsétek meg, mit jelentett nékünk a harc és a halál.” — Visnyevszkij Optimista tragédia című színművének első perceiben hangzik el ez a néhány mondat a színpadon. Az egyik őrmester, a két narrátor egyike, mondja a játék indításakor. Optimista tragédia! Már a szókapcsolás is szokatlan. A tragédia mindig áldozatot követel. Áldozatot és áldozatokat követel a Visnyevszkij ábrázolta történelmi korszakban is, — ebben az esetben mégis felemel, lelkesít a jó és nemes bukása, mert a tragédiát feloldja a mindent túlharsogó öröm, a jövőbe vetett biztos hit, a forradalmároknak a tragédiákon is győzedelmeskedő optimizmusa. A tragédia és az azon túláradó forradalmi optimizmus történelmi szükségszerűségét nemcsak a darabbéli őrmesterek, a narrátorok mondják el, hanem a mű minden részlete is meggyőzően bizonyítja. Elmegy a művészi formában történő bizonyításnak olyan fokáig is, amikor már a néző is természetesnek érzi a tragédia szükségességét egy nagyobb cél érdekében, és megérti, amit ugyancsak az egyik őrmester mond:........haláloddal is szolgálhatsz a pártnak!” Világot formáló történelmi korszak elevenedik meg előttünk Visnyevszkij színművében. Leningrádban már győzedelmeskedett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, de a fiatal szovjet országot még polgárháború dúlja, még intervenciós hadseregek támadják a fiatal állam haderejét, szét akarják bomlasztani az új világot jelentő proletárhatal- mat. A söpredék előbújik a patkánylyukakból, a börtönökből szabadult bűnözők fegyverhez jutnak, anarchia jelentkezik és az anarchisták sok hívet tudnak maguk köré gyűjteni. Kavarog az élet. A még kisszámú kommunista, a bolsevikok elkeseredett, de egy pillanatra meg nem hátráló harcot folytatnak a sokfelől és sokféleképpen jelentkező ellenséggel szemben, hogy megvédjék forradalmukat. Milyen gazdagon tükröződik ez a körszak az irodalomban! Hány és hány művész látta meg ennek az életnek ellentmondásait, a pezsgő, forradalmi élet produkálta, élő konfliktusokat, amelyek mind-mind művész ecsetjére, tollára, szobor-vésőjére kívánkoztak és kívánkoznak még ma is, több mint négy évtized múltán! Hány és hány művész harcolta végig ezeket a hősi időket és állított emléket személyes élményei alapján a hősöknek! Visnyevszkij is 1918-ban, tizenhét éves korában csatlakozott az ellenforradalom ellen harcoló vörös matrózokhoz. Együtt volt velük az elkeseredett harcokban, kézitusákban, ismerté meg életüket, múltjukat, személyes barátai, ismerősei voltak az „1905-ösök”, az Auróra matrózai, a Baltickij Flot. a balti flotta tengerészei. Mégsem mondhatjuk, hogy Vis- nyevszkij csak egy, az ezt az időszakot ábrázoló művészek közül. Az Optimista tragédiában a nagy népmegmozdulás felzúduló szenvedélyei és a társadalom újjászervezésére törő tudatosság összecsapásának sűrített atmoszférájában, az egyéni sorsok megrázó történetének keretében a győzelmes tömeg, újszerű drámája vonul el előttünk. Valami vibráló nyugtalanság hatja át a drámát, a költészet, a lelke- stiltség, a nemes pátosz nyugtalansága, amelynek ihletője a forradalom és a szerző az abban egymásnak feszülő, egymást alakító erők mozgását és Összecsapását avatia témává. Visnyevszkij emléknek, emlékeztetőnek is szánta művét. mint az a narrátort szerepet betöltő őrmesterek szavaiból is kicseng — és ez, az összefüggéseket feltáró és tanulságokat kutató írói szándékon túl, még- inkább kötelezte a valósághoz való hűségre, a történelmi idők zord színeinek megmutatására. A DRÁMA címe már bizonyos fokig tükrözi szerkezetét is. Megteremti a forrongó idők légkörét, az anarchikus kavargásban megleli az egy irányba mutató erőket, ezekből sűrít sodrást, feszültséget, és előtérbe kerül benne — és ez adja meg Visnyevszkij drámájának és magának a szerzőnek kiemelkedő helyét — a tömeg, amely hangulataival, vágyaival, ösztöneivel először lesz az irodalom cselekvő részese, sőt irányítója a drámának. Hallatlan munkát végzett a bolsevik part ezekben az időkben. Visnyevszkij bátor téma- választással, mélységes realizmussal, őszinteséggel, kendőzetlenül mutatja be a forradal- rrlár tengerészek életén kérész1 tül, hogy miként lehetett úrrá lenni a hallatlanul nagy nehézségeken. Megmutatja, hogy a kommunista part, illetve a darabban azt képviselő fiatal komiszár nem az akkori ma nehézségeit tekintette elsősorban, hanem o jövőt, a még kevert, vegyes tömegben, a tájékozatlan, vagy éppen teljesen eldurvult, darabos matrózban is a holnap, a biztosan eljövő, ragyogó holnap emberét látta. Ez adta meg a fiatal nőnek, a komisszárnak, a dráma főszereplőjének az erőt ahhoz, hogy győzedelmeskedjék az anarchián és bár egyéni sorsa tragédiába torkollott, még halálával is, utolsó szavaival is — „Vigyázzatok a flotta becsületére. .— a forradalom biztos győzelmébe vetett hitet erősítse, a tömegek forradalmi optimizmusát táplálja. Nemes egyszerűség, a nemes pátosz, a tiszta líra poézise lengi be a drámát, amelyet át- meg átsző a pártnak az emberekbe vetett hite. FELEMELŐ érzés tölti el a nézőt még a tragédia láttán is, mert- a hősök olyan eszmékért haltak meg, amelyek éppen napjainkban realizálódnak szocialista társadalmi rendünk erősödésében és realizálódnak a kommunista holnapban. Csaknem 30 évvel ezelőtt, 1933-ban írta Visnyevszkij az Optimista tragédiát, ezt a maga nemében egyedülálló drámai hősikölteményt. A Miskolci Nemzeti Színház adósságot is törlesztett, amikor felszabadulásunk 17. évfordulója tiszteletére, gazdag kiállítású, igen magas színvonalú előadásban megismertette ezt a művet Miskolc közönségével. Orosz György Jászad-díjas rendezésében láttuk az Qpti- mista tragédiát. A rendező nagyszerű munkájáról csak a magasfokú elismerés hangján szólhatunk. Főerénye a darab eszmeiségének tisztult értelmezése és az, hogy minden formai eszközt, a színpadi megjelenítést, az ábrázolás minden megnyilvánulását ennek az eszmeiségnek szolgálatába állítja. Bár nagy tömegeket mozgat — mintegy nyolcvan szereplőt látunk a produkcióban — a monumentális lömegjele- neteknél sincs egyetlen felesleges beállítás, vagy mozgás, minden rezzenés egységes, egy célt szolgál: mind jobban elmélyíteni a dráma hirdette igazságot, a kommunisták emberi hitét, a nehézségeken győzedelmeskedni tudását. Nagyszerűek a tömegjelenetek, hiteles a tömegek mozgása, hi- hetőek a harci képek, megragadó például a fogolytábori kép. A korszak levegője teremtődött meg a színpadon; érződött a polgárháború vészterhes levegője, kavarogtak a nemes és a szennyes indulatok és tudatos, célratörő egyenességgel győzedelmeskedett a tragédián a jobb jövő szilárd hite. A rendező javára írandó még mindezeken túl, hogy a két narrátor nemes pátoszú szövege nem él külön a drámától, a narrátorok nem „nőnek rá” a cselekményre, hanem ténykedésük szervesén beleágyazódik a játékba. A mindvégig feszült, egyenletes sodrású előadás talán csak a második felvonásban törik meg, illetve lassul le egy-két alkalommal, leginkább a komisszár sátránál folytatott dialógusoknál. Ezen később talán lehet segíteni. Orosz György már félszáznál több darabot rendezett a Miskolci Nemzeti Színházban. Ezzel a rendezésével pályájának igen jelentős, ragyogó mérföld jelzőjéhez érkezett. A rendezésről szólva feltétlenül meg kell emlékeznünk az előadás nagyszerű szcenikai segítéséről. A jelzett díszletek, a forgás jó kihasználása, a nagyszerű, hangulatos, jó keretet biztosító vetített hátterek Wegenast Róbert díszletterv ző nagyszerű munkájúról tei nek isimét bizonyságot. — I gazdag kiállítású előadás l! hóit Mészáros Margit térveit a maszkokat Madácsi Dánt készítette. Értékes érdekessége az e! adásnak Karajev kísérőzene melyet a színfalak mögé r< tett zenekartól Herédy Él betanításában és vezényletév hallottunk. A nagyszerű zej és annak igen jó tolmúcsolá remek aláfestést ad a színpá játéknak. Herédy Évát kuli is meg kell dicsérnünk a szí! pádon imitált hármon!ka-ját1 kok színfalak mögötti, művéS megszólaltatásáért. A NÉPES szereplőgárdát szinte egyöntetűen a dicsét1 hangján szólhatunk, és őszit tén sajnáljuk, hogy ennek f ismertetésnek keretében nil csen módunk minden szerel lót külön elemezni és csak legfőbb szereplők megemlíti sőre kell szorítkoznunk. Feltét lenül ki kell emelnünk a ki misszárt alaíkító Vargha Íré mélységesen emberi, nagyszer alakítását. Nemes szenvedél! a törékeny nő és a pártmut kás belső konfliktusának tök< letes megjelenítése (például levélírás jelenetében, vagy halálos ítélet felolvasásakor az ebből folyó lélekhuliámzí sok nagyszerű ábrázolása, j párt igazának tudatába vetef, hit adta magabiztossága tüK röződik játékában, és mindet belengi a fiatal nő egyéni bájt kedves mosolya. Ügy érezzül Vargha Irén pályája eddigi lei nagyobb alakítását érte el cfc ben a szerepben. Hasonlód nyilatkozhatunk Polgár Géz Alexej matrózáról, melyben 8 alapjaiban széttöredezett, szel telén egyéniség jellemében é gondolkodásában végbemer! nagyszerű fejlődés mesteri át gázolását láttuk. Polgár rémé eszközökkel, igen finoman ér zékelteti mindezt és szint plasztikus«« érződik előttünk miként gyúl benne lassan vili gosság, miként érti meg 1 pártot. Ugyanilyen finomat érzékelteti a komisszámő irárt ti, ki nem mondott, de szert vedélyes szerelmét. Remekbe sikerültnek tartjuk Varg< Gyula finn matrózát, akinél alakjában szinte eszköztelenii jelenik meg előttünk a fórra dalmat ösztönösen értő és alt hoz mindhalálig hű kisembe! hősi alakja, a maga nemet egyszerűségében. Csíszér And rás parancsnoka annak a cár tisztnek igen jó ábrázolása aki először csak azért szolgál ja a forradalmat, mert Ízig vérig katona és szenvtelensé gében szinte mindegy neki' kié a flotta, de megismeri i nagyszerű embereket, a nagy' szerű komisszárt és szívével ií a forradalom katonájává válik Bánó Pál öreg fedélzetmestevt a sokat tapasztalt tengerésze altiszt, a fegyelmet mindéi körülmények között tartan1 akaró katona, a régi világtól csömört kapott, melegszívű ember igen jól sikerült formálása. Villanásnyi jelenetében is igen emlékezetes GyuriczO Ottó fogoly tisztje. Az anarchisták vezetőjét Te' hér Tibor Jászai-díjas alaki'1 tóttá. Alakításában elsősorban az anarchista vezér visszata* szító emberi tulajdonságait önteltségét, kegyetlenségét emelte ki, tenyérbemászóan ellenszenvessé téve alakját Kitűnő volt Somló Ferenc Já- szai-díjas anarchista alvezéreii a jellemtelen. szinte patkány-; módon sürgölődő, visszataszító, elvtelen, szélkakas szerűen forgó, alattomos csúszó-mászó,; 1 csak pusztulásra ítélhető „fé-j reg” állt előttünk alakítása-; ban. Galambos György igen jól felépített anarchista főkolomposa az először csak a 1 anarchiát imádó, majd igeit lassan eszmélő és még akkof is tétovázó ember ábrázolássá Igen emlékezetes fogolytáborbeli lelki vívódása; A két őrmester — Gyár- mathy Ferenc és Szili János — hibátlan, szép szövegmondásával, előadásmódjának nemes, pátoszával vált emlékezetessé.: Egy-egy kisebb szerepben j Becze Ida. Szabados Ambrus, Pákozdy János, Verébéin Iván, Verdes Tamás, Mikes Béla és Győrvári János alakításait lát-’ hattuk a hatalmas szereplő-' gárda „névtelen” tömegein ki- 1 vül. FENTEBB azt mondtuk: a színház adósságot is törlesztett az Optimista tragédia bemuta- fásával. Hozzá kell tennünk: igen jól, igen becsületesen. Benedek Miklós
