Észak-Magyarország, 1962. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-26 / 96. szám
6 ÉSZAKMAGYARORSZAG Csütörtök, 1962. április 26. Szabadságai, fiiiptlenságef a gyarmatiknak! Április 20-án emlékezetes ünnepséget tartottak a Köny- nyűgépgyárban. Az ünnepségre — amelyet a Gyarmati II- júság Napja tiszteletére rendeztek — kedves vendég érkezett: Hasszen Aden Uta elvtárs, aki Dél-Afrikából, Szomáliából jött hazánkba, s jelenleg Budapesten tanul. Jelen volt továbbá a vállalat, a párt- és a KISZ-szervezet több vezetője és a gyár dolgozóinak nagy tömege. Az ünnepségen Lerch Jenő elvtárs, a gyár KISZ-titkára köszöntötte a megjelenteket, majd röviden ismertette a DÍVSZ megalakulását, harcát a színesbőrűek jogaiért. kontinenst. Sok-sok évvel ezelőtt ez a földrész valóban a feketéké volt, de mióta megjelentek a gyarmatosítók, Afrika a fehéreké lett. Bár Afri ka egységes fekete földrész volt, megosztották területileg is és a nép erejét is. Afrika területének jelentős része még ma is gyarmat, mégpedig elmaradott gyarmat. Gyarmatosítóink semmit sem tettek és tesznek a haladásért. Szomália 1961 júniusában vívta ki szabadságát sok évi harc árán. Országunk nem nagy, mégis öt ország osztozott rajtunk, Francia-, Olasz-, Angol-, Kenya-i és Etiópiái Szomália voltunk. Egy nyelvet Hasszen Aden Uta elvtárs nagy érdeklődéssel kísért beszédet mondott. — Drága barátaim, drága elvtársak! Először is szeretném megköszönni, hogy elhívtatok' magatokhoz — kezdte beszédét a kedves vendég. -— A fiatalok előtt az egész világon egy cél áll: harc a békéért, a szabadságért, a barátságért! Én hiszem, hogy lehetséges a barátság a fehér és a fekete fiatal között. Szívesen beszélek nektek Szomália múltjáról és jelenéről, hogy jobban megismerjetek bennünket, jobban összebarátkozhassunk. Szomália olyan, mint egy forró kuktafazék, amely alatt fűiének. A fűtők a gyarmatosítók. Én Afrikából, Szomáliából jövök. Ismerem Afrikát, a fekete beszélő, egy néptörzsből származó ország öt részre szétszakítva. Egyik területről a másikra csak útlevéllel lehetett átmenni. A nép harca először a brit és a francia gyarmatokon járt sikerrel. Soká tartott, nehéz harc volt, sok ember áldozta fel életét a szabadságért. Hogy mit értünk meg előtte, milyen viszonyok között nőttünk fel? — Ti, akik 17 éve szabadok vagytok, el sem tudnátok képzelni, mennyit szenvedtünk. Egy fehér rab szolgának több volt a becse, mint egy néger szabadnak. Mondok egy példát: egy folyó útját állta a fehér gyarmatosítóknak. Ekkor kihajtották a legközelebbi falu népét, bele a vízbe és fejükön, vállukon haladtak át. „Joguk” volt hozLajtántúli legenda A bécsi (kávéház egyik sarokasztalánál magyar újságot olvasott egy fiatalember. Valaki megszólította: — Szintén magyar? — Igen. ősszel már hat éve lesz, hogy kijöttem. — Én is ... — Azóta se tudtam zöldágra vergődni. Megszerzem ugyan mindennap a 10—15 schillinget. Abból jut kávéházra is. De tömegszálláson lakom. Alkalmi munka, más semmi. Irigylem a barátomat. Az visszament. Én meg azt írtam haza, hogy karriert csináltam. Szégyellek hazamenni. — Ugyanaz tökben. Ma csak kolbászt ebédeltem. Ha az a villamos nem lenne olyan drága! Egy jegy áráért beülök a kávéházba. De türelem, türelem. Éppen most hallottam egy esetet. Ide figyeljen. A sógoromnak mesélte egy barátja, aki egy Kovácsi B. Balázs nevű emberrel jött ki. Mindketten győriék. Szóval ez a Kovácsi B. Balázs plasztikdolgot talált ki Győrött. Ott egy szövetkezetben alig keresett vele havi kétezret. Itt Bécsben pár hét alatt eladta ötmillió schillingért. De ez még semmi! Megismerkedett egy amerikai nővel, a nő beleszeretett, kitűnt, hogy valami parafadugókirály lánya. Öt évvel ezelőtt volt az esküvőjük. Húszmillió dolláros családba nősült. Ott is megcsinálja a plasztikdolgot. Nászúira saját yachtjukon mentek. Florida, azután Kalifornia. Sógorom meséli, hogy jelentéktelen alak. Se nem szép, se nem okos, se nem férfias. Egy szál ruhában jött ki. Megjegyzem, Győrben se volt néki két ruhája. Most volt'látogatóban itt Bécsben. Sógorom barátja találkozott vele. Olyan autója van, hogy még Bécsben is megbámulják. Csupa fém, üveg, krokodilbőr ülés, tíz élő rózsa a vázában. Tudja, hogy mibe kerül most egy szál rózsa? Az Imperialban nyolcszobás lakosztályuk van. Holnapra szerzek bélyegre pénzt és megírom Pestre ezt az esetet. Szóval, csak türelem. Nekem is van egy jó bulim. Kitaláltam egy szert, amitől nem szárad meg a tinta. Megér egy milliót. Több mint öt éve próbálom eladni, de talán egyszer sikerül. Nincs egy cigarettája? Az utolsó? Tudja mit, törje el, adja ide a felét. Holnap talán több pénzem lesz és egy egészet adok vissza helyette. Ezenkívül hálából beavatom magát egy nagy lehetőségbe. Ide figyeljen. Pesten óriási üzlet a lángos. Itt nem ismerik. Namármost, ha egy bécsi bankár megérti, hogy micsoda keresetet jelent, nyitunk Bécs tíztizenöt pontján lángosboitot. Bécsben kétmillió ember van. Hacsak a negyed része vesz lángost, már eladunk naponta félmilliót. Szóval ezen lehet keresni. Én nézze, ha egy kis szerencsém van, engem is meglát valami amerikai milliomoslány és belémszeret, mint ötvenhat telén abba a győri mukiba, abba a. Kovácsi B. Balázsba. Olyan szép én is vagyok, és nekem is csak ez az egy ruhám van. Persze, azóta elrongyo- lódott. De talán az jó kabala. Már indulnom kell, mert gyalog másfél órányira lakom. Most jut eszembe, hogy még be sem mutatkoztam. Pót Aladár vagyok. A másik is felállt és szertartásosan bemutatkozott: — Kovácsi B. Balázs vagyok, Győrből... Palásti László zá. Ahhoz is volt „joguk”, hogy ha fegyverrel játszani, célozni akartak, az első arra haladó négert lelőjjék. Nekik sok mindenhez volt „joguk”, nekünk semmihez. Mély volt az elnyomás, mert országunk gazdag. Amit a föld adhat kincsekben, az Szomáliában mind megtalálható. Most már kivívtuk' függetlenségünket. Lehet, hogy a vezetésben még vannak hibák, de igyekszünk minél több szakembert kitanítani, hogy országunk békés építését elkezdhessük és be is fejezhessük. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a világon még sok nép él elnyomásban. Meg kell találni a módját, hogy megszűnjön az imperializmus elnyomása a föjdön. Ezt szeretném utoljára is hangoztatni, hogy fogjunk össze mi, fekete és fehér fiatalok és vívjuk ki a közös békét. Drága barátaim, köszönöm, hogy meghallgattatok. A gyár dolgozói tapsviharral fogadták a Szomáliái diák szavait. Ezután Hasszen Aden Uta elvtárs válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Közvetlen, baráti hangulatú beszélgetés alakult ki. A gyár fiataljai ajándékokkal kedveskedtek az afrikai elvtársnak. Hasszen Aden Uta a következő szavakkal búcsúzott a Könnyűgépgyár dolgozóitól: — Drága barátaim! Nagyon köszönöm az ajándékokat, nagyon köszönöm a mai napot, amit nekem adtatok. Adjátok át, mondjátok el szavaifhat másoknak is. Üdvözlöm a miskolci fiatalokat, remélem, hogy 'sokszor fogunk még találkozni; Pelle Mária KISZ-fiatalok vállalták az HSsázsolcel Éptiletelemgyár lakótelepének felépítését A második ötéves terv időszakában korszerű épületelemgyár kezdi meg munkáját Al- sózsolca határában. A 67 ka- tasztrális hold területen épülő üzemben évente 120 ezer köbméter vasbelonelemet, födémpanelt és gerendát, vasúti aljat, valamint villanyoszlopokat gyártanak majd. Az üzemben mintegy ezer dolgozót alkalmaznak. A gyár építése a tavaszi hónapokban meggyorsult és ennek eredményeként az elmúlt napokban átadhatták a korszerű, kétemeletes irodaházat. Az épületben az irodákon kívül hideg-meleg vizű fürdőket, öltözőket, valamint konyhát és éttermet alakítottak ki. Az új gyár dolgozói részére készenléti lakótelepet is építenek. A munkákat az idén kezdték meg és az új lakások felépítését a 22. sz. Építőipari Vállalat KISZ-fiataljai vállalták. A fiatalok elhatározták, hogy a műszakiak segítségével és munkájuk jobb megszervezésével 32 lakást június végéig, harminc- kettőt pedig augusztusban adnak át. így a lakótelep már az őszi hónapokban elkészül. A gyár vezetői gondoskodnak arról is, hogy az üzem leendő dolgozói megkedveljék új munkahelyüket. Ezért — többek között — elhatározták, hogy a bővizű kavicsbánya egy részét átengedik a munkásoknak és ott részükre hétvégi üdülőt építenek. A partrészt gyorsan növő fákkal ültetik be és az elkerített tóban strandfürdőt létesítenek. HIRDETÉSEK ALLAS A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat kőműves, üveges, vasbetonszerelő, burkoló, műkőkeszítő, tetőfedő és vízszigetelő tanulókat vesz fel. Jelentkezni lehet 14—16. évig, 8 általános iskolával a 114. sz. Iparitanuló Intézetnél Diósgyőrben, Kistábornok utca 68. sz. alatt. 3162 Az Aszfaltútépítő Vállalat szállításvezetőt keres íelsőzsolcai központtal. 2—3 éves helyi munkára. Feltételek: szállításvczetésben (MÁV és TEFU) jártasságot igazoló dokumentumok. Fizetés KPM-ren- delet szerint. Jelentkezés: 1962. április 25—27-ig, a vállalat felső- zsolcai építésvezetőségén. József Attila u. 33. 3279 Szövetkezetek Borsod megyei Értékesítő Központja keres kereskedelmi gyakorlattal rendelkező és a zöldség-gyümölcs szakmában jártas raktárosokat felvételre. Jelentkezés Miskolcon. Besenyői u. 1. sz. alatti kirendeltségen. ___________ H áztartási alkalmazottnak ajánlkozik fiatal nő. Csikó Józsefné, Tornanádaska. 2906 ________ADAS-VETEL________ Ü zemképes, GAZ 67-es gépkocsi, megegyezés szerint eladó. Cím: Kossuth Termelőszövetkezet, Négyes. _____________________________3280 Gyönyörű dióháló, kombináli- szekrény. kisipari, olcsó háló, 3200 forintért, magános szekrények, ágy tükör eladó. Szendrei u. 7. ___________________________________2924 T eljesen jó, nagy sezlon eladó. Széchenyi u. 19., I. 9. (Vermesné.) __________________ 2896 Jókarban lévő, fehér, mély gyermekkocsi eladó. Érdeklődni Felszabadítók útja 3.* I. em. 2. 2894 Parketta. 50 négyzetméter, I. osztályú, eladó. Halászi parkettás, Malinovszkij u. 2.__________________3234 T acskó kölykök eladók. Martin- telep, Alföldi u. 31. Délután 5—7-ig. 3282 INGATLAN Elcserélném nagyméretű, 3 szoba, külön udvaros, összkomfortos, telefonos lakásomat, esetleg kétszobásért. Széchenyi u. 113., kisudvar. Délután 5-től.___________3240 E lcserélném belvárosi; udvari szoba-konyha., speizos, egészséges lakásomat bérháziért. Érdeklődni: Palotainénál, Szemere u. 7. 3250 Magas költségmegtérítéssel keresek szoba-konyhás lakást, lehet nagyobb is. Cím: Miskolc, Szentpé- leri-kapu 14. szám. Birinyi. 2368 Különbcjáratú bútorozott szoba, május l--re kiadó. Semmelweis u. 16. sz.____________________________2903 T apolcán, Fenyő u. 76. szám alatti 180 négyszögöles házhely eladó. Érdeklődni: Kosztyu, Bacsó Béla u. 81. sz.____________________________2900 B eköltözhető két szoba, mellék- helyiséges. kertes családi ház eladó. Érdeklődni 18 óráig, Kéthelviné. Bacsó Béla u. 57. 2893 Diesel motorok és mező- gazdasági gépek javításában GYAKORLOTT SZERELŐKET azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés kollektív szerint. Ütiköltséget felvétel esetén térítünk. Gépállomás, Szendrő. Telefon: 15. 3269 A Fodrász Szövetkezet vezetősége értesíti kedves vendégeit, hogy összes fióküzleteit április 30-án, hétfőn reggel fél 7 órától este 7 óráig tartja nyitva. Vasárnap zárva lesz; 3262 Az emödi földművesszövetkezet azonnali belépésre keres legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező, szakképzett üzemágvezetőt. .Jelentkezni az fmsz. központi Irodájában lehet. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Útiköltségét felvétel esetén térítünk. 3270 Azonnali belépéssel felveszünk építőipari gépek javításában és üzemeltetésében jártas villany- szerelőt és lakatosokat. Felveszünk tbvábbá 1 fő vízvezetékszerelőt, valamint magassági munkában nem szédülő fiatal segédmunkásokat. Jelentkezés csütörtökön és pénteken: É. M. Gyár- kéményépítő Vállalat kirendeltségén, Miskolc, Gőzön Lajos u. 32. szám. A Tiszadobl Földművesszövetkezet cukrász termelő üzemébe cukrászt vesz fel. Cukrászházaspár előnyben, akik az eladást is végeznék. Jelentkezés írásban,, vagy személyesen, a Földművesszövet- kezet irodájában. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Útiköltséget felvétel esetén téritünk. 3290 Úttörő nadrágok ingek nagy választékban kaphatók a Miskolci Ruházati Bolt nyakkendők TÜNDE gyermekruházati szaküzleteiben Széchenyi U; 19. Széchenyi u. 89. Széchenyi u. 9b Bajcsy-Zsilinszky u, 1* Kétszemélyes háztartásba, kizárólag középkorú, egyedülálló nőt keresek bentlakással, azonnalra. Pe- recesi őrházi bérház. Marx Károly u. 104., földsz. 3. özv. Potocsákné. 3293 ÉSZAKMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja Felelős szerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolci Tanácsház tér 2. Kiadja: Az Északmagyarországi Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Bíró Péter Kiadóhivatal: Széchenyi u. 15—17. Hirdetésfelvétel: 16-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Értesíti a Patyolat Vállalat üzletfeleit, hogy a Széchenyi u. 80. szám alatt lévő 6-os számú fióküzletben annak átalakítása miatt április 25-től semmiféle szolgáltatási vállalást nem eszközölnek. Azokat a legközelebbi fióküzletek; 13-as fiók Bajcsy-Zsilinszky u. 20. szám és a 3-as számú fiók Béke tér 11. szám veszi fel. A bent lévő ruhákat a 6-os számú fiók május 25-ig jelenlegi helyén kiszolgáltatja. Felkérjük ügyfeleinket, hogy bentlévő ruháikat fenti időpontig kiváltani szíveskedjenek. Miskolci Patyolat Vállalat Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: Kárpáti György Értesítés Értesítjük az alábbi utcákban lakó fogyasztóinkat, hogy 1962. április 26-án reggel 7 órától délután 17 óráig karbantartási munkálatok végzése miatt az áramszolgáltatást szüneteltetni fogjuk. Jókai u. 6—32. számig, 9—43; számig, Kazinczy u. 21. sz. ÉMASZ 3296 I. kcr. kirend. Tapolcán, strand közelében 206 négyszögöl, közműves házhely eladó. Érdeklődni napközben: 34-775, este: 15-787 telefonszámon. 2892 Két dolgozó nő különbejáratú üres, vagy bútorozott szobát keres. ..Belváros” jeligére a miskolci Hirdetőbe. ____________________3289 M iskolc-Tapolcán 300 négyszög- öles telek fizetési kedvezménnyel eladó. Érdeklődni: Miskolc. Petőfi utca 7., földszint balra 2. ajtó. Feketééknél. 2843 Elcserélném Széchenyi utcai egyszobás komfortos, jóbeosztású lakásomat egy-kettőszobás összkomfortosra. ..Központ” jeligére a mis- kolci Hirdetőbe. ______________3287 K ét lány szobatársat keresek. Semmelweis u. 27. 3285 Kicsi, égrenyíló szobát keresek az T. kerületben. ,.Otthonra vágyó nő” jeligére a miskolci Hirdetőbe. ___________________________________3283 H cjőcsabán ház, beköltözéssel eladó. Érdeklődni lehet Csabavezér U. 82. 3281 VEGYES Tánctanfolyam kezdődik diákok részére, április 27-én, pénteken 6 órakor, felnőtteknek 7 órakor, a Tánctanítók Tánciskolájában, Deb- reczenyi u. 29. Beiratkozás egésznapon át. Minden szombaton és vasárnap este össztánc._________3108 A FEDOSZ értesíti kedves megrendelőit, hogy a Sötét-kapu melletti női-, férfi fehérnemű üzletét Széchenyi u. 21. szám alá, színház mellé helyezte át. FEDOSZ; Miskolc.__________________________2810 Takarítást bárhol vállalok. Rettegi Katalin, Borsvezér u. 14. 2933 Pianino, táskaírógép bérbeadó, üzleti pult eladó. Fazekas u. 15. 2895 Virágkosarak május 1-rc megrendelhetők. Kovács virágüzlet; Miskolc, Papszer u. 28. Tel.: 16-317. Házhoz, szállítást vállalom. 28391 Nagy gyakorlattal rendelkező GÉP- ÉS GYORSÍRÓT azonnali belépéssel alkalmaz a Berentei Vegyiművek. Jelentkezés: Berentei Vegyiművek személyzeti osztálya, Kazincbarcika, Kastélykerti lakótelep. PIANÍNÖT bérbe veszünk. Miskolci Vendéglátó. Baross Gábor U: 13—15. SZ; Áruforgalmi osztály; 3319 Mély fájdalommal tudatjuk. hogy a forrón szeretett édesapa, nagyapa, dédnagy- apa id. AGÖCS JÓZSEF április 25-én. 7« éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése április 27-én délután fél 4 órakor, az Avas! templomból. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesapa, férj, gyermek, testvér, sógor KARCAGI SÁNDOR hiv. törzsőrmester 34 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése április 2(í-án délután fél 4 órakor, a Mindszenti temető ravatalozójából. A gyászoló család és az alakulat személy állománya l PÁRIZSI JÉGREVÚ Miskolcon, a Béke téren április 29-től május 6-ig Jegyelővétel a Miskolci Nemzeti Színház szervezési osztályán Telelőn: 13-819