Észak-Magyarország, 1962. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-28 / 49. szám
4 ESZAKMAGYARORSZAG Szerda, 19G2. február IS. A fatusi kulturális munka néhány kérdése megyénkben (VII.) Gondolatok egy értokezleton Az encs'i járási pártbizottság a napokban végrehajtó bizottsági ülésen tárgyait a járás kulturális életéről, problémáiról, feladatairól. Az ülésen élénk vita alakult ki. A vitatott kérdések közül hármat az alábbiakban vázolunk. Egy kultúrcsoport legyen minden faluban! Nemcsak ezen az értekezleten, hanem másutt is gyakran szóba került már: egyetlen, de erős kultúrcsoportot alakítsanak minden faluban. Az a gyakorlat, hogy nemcsak a nagyobb, hanem a kisebb községekben is több kultúrcsoportot szerveznek. Külön toboroz magának fiatalokat a művelődési otthon, a KISZ, a földművesszövetkezet, a gépállomás. Miért van erre szükség? Elsősorban persze az anyagiak játszanak ebben döntő szerepet. Egy földművesszövetkezetnek, vagy egy gépállomásnak több pénze van ilyen célra, mint például egy művelődési otthonnak. Könnyebben tudnak táncruhákat venni, nem okoz olyan nagy gondot a kellékek előállítása, az esetleges utazási költség megteremtése, stb. Az anyagiaknak azonban nemcsak ez a része játszik közre, hanem a haszon is. Erx-ől ugyan általában semmit, vagy csak nagyon keveset beszélünk, ettől függetlenül van ilyen mozgatója is a „különszervezé- seknek”. Egy-egy színdarab bevétele természetesen azé a szervé marad, amelynek színjátszói szerepeltek. Szükségszerűen következik ebből a nyílt, vagy kevésbé nyílt torzsalkodás; melyik kultúr- csoport szerepeljen valamely nevezetesebb ünnepség alkalmával, amikor a falu közönségé szívesen látogat rendezvényeket. És ez már nem a kultúrcsoporlok egészséges versenye.;: Magától értetődő, hogy az ilyen külön-külön csoportosulások szétforgácsolják a fiatalok erejét, és azoknak az erejét is, akik a falu művelődési életéért tudnak, vagy tudnának lenni. Fennáll annak veszélye is, hogy a közönség vonzására inkább a szirupos, mutatós darabokat választják, mintsem azokat, amelyek segíthetnének szocialista kultúr- íorradalmunk megvívásában. Talán arról is szükségtelen szólni, hogy az ilyen szemlélet mennyire károsan befolyásolhatja most ébredező falvaink népének szocialista tudatfor- málodását. Nem akarjuk falra] festeni az ördögöt, inkább le] akarjuk dönteni azt a falat is,, amelyre festeni lehetne. Két-j ségtelen, hogy a sok kultúr-] csoport — nyugodtan ide írhat-j nánk ezt is: a sok gyenge] kultúrcsoport — nem vezetheti jóra. _ j Helyes rhegoldásnak tűnik,] ami az említett járási párt-] bizottsági ülésen elhangzott:] a kultúrcsoport viselje annak] a szervnek, vagy vállalatnak' a nevét, amelyik a legtöbb] anyagi támogatást adja, tömö- • rüljön ebbe minden fiatal ésj támogassa őket mindenki.] Vagy: legyen egy kultúr-j csoport, a község művelődési] otthonának kultúrcsoportja, és' minden-szerv arányosan támo-] gassa őket a kulturális alapból.] Természetes, hogy egy egy-' ségesített kultúrcsoport sokkal] nagyobb átütőerővel rendelke-] zik, mint több, kis csoportocs-] ka, és így eredményesebben! tehet eleget a reáháruló fel-] adatoknak, ] A cigányok és a népművelés ] Az értekezlet egyik felszó-] Ialója arról beszélt, hogy a ci—I gányokat is be kell vonni az] ismeretterjesztés különfélén formáiba, hiszen ők is a mij társadalmunkban élnek, értük] is felelősek vagyunk ] Ha a falusi emberek nép-] művelése, ébresztgetése nehéz,] akkor ez a kérdés különösen az.] De meg kell oldanunk. Sok] olyan cigány él közöttünk, aki] becsületesen dolgozik a tsz-] ben, az üzemben, szorgalma-! san, nagy igyekezettel tanul az] iskolában, megbecsült tagja,] feiTürnert munkása közössé-] fjünknek, de — sajnos — nemez a jellemző, Ezért különösen; végzendő nehéz a közöttük népművelési munka, Az egyik alkalommal meglátogattam falumban egy cigánycsaládot. A férfi sín- szögkovács, üzemben dolgozik. Nemrégiben építettek fel egy szép családi házat, két szobával és a többi szükséges helyiséggel. Hosszú időt töltöttem náluk, és nem várt módon a világ keletkezéséről, a Föld kialakulásáról kezdtünk beszélgetni. Pontosabban én beszéltem, és ők figyeltek. Az egész család, de különösen a férfi. Elmondtam, hogy a Föld gömbalakú és a Nap körül forog. Mindezt szemléltetni próbáltam az asztalon lévő díszgolyóval. Erről körülbelül egy órát, másfelet beszéltünk. Aztán megkérdeztem, hogy mindezt elhiszik-e. A családfő őszinte volt: nagyon érdekesnek tartja, amit hallott, de nem hiszi. Különösen a gömbalakú Földet nem hiszi. Egy másik alkalommal — más helyütt — egy cigányasszonnyal kezdtem beszélgetni. Dicsérőleg említett meg egy néhány nappal korábban hallott előadást. — Nagyon okos ember volt az előadó, nagyon okos — mondogatta. — És mit értett meg előadásából? — kérdeztem. — Semmit, fiam. Az égvilágon semmit — közölte. Később kiderült, hogy az előadó az atomról, a protonokról, neutronokról beszélt. Mindezt nem azért mondtam el, hogy egy kis anekdota is legyen az anyagban. Hanem: tény. hogy a cigányok sok minden után érdeklődnek, amit mi népművelésnek, ismeretterjesztésnek nevezünk. Természetes az is, hogy nem fogadnak el mindent az első hallásra, és még természetesebb, hogy mindent nem is értenek meg. Nehéz feladatra vállalkozik az az előadó, aki észreveszi, hogy a hallgatóság soraiban cigányok is vannak, és megpróbálja az ő számukra is érthetővé tenni mondanivalóját. Valószínűleg ugyanilyen nehéz lesz ez hosszú évek múlva is. Mégis: egyszer el kell kezdeni; A pénzért dolgozni kell A művelődési otthonok vezetői közül ki lelkiismeretesen, ki kevésbé ' lelkiismeretesen végzi munkáját. Ebből következően az egyik helyen szép, a másik helyen kevésbé szép eredmények születnek. Nem titok, hogy ezért a munkáért az otthonvezetök tiszteletdíjat kapnak. Többen említették és helyeselték az értekezleten: azoktól az otthonvezetőktől, akik nem hajlandók semmit tenni a falu kulturális életéért, akik csak úgy tessék-iássék tesznek eleget vállalt kötelezettségüknek, vonják meg a tiszteletdíjat. Senki ne tekintse pusztán pénzforrás! lehetőséget adó másodállásnak a művelődési otthon vezetését. Ha nem végzi el tisztességgel munkáját, ne vegye fel a tiszteletdíjat sem. Ezzel egyet lehet érteni. Abban a faluban, ahol ez egyáltalán probléma lehet, a népművelés vallja kárát. Aki a kulturális élet irányításából csak a néhány száz forintot látja, az rosszul választott. Felelőtlen embereket nem szabad ilyen beosztásban hagyni. Csak olyan emberek vállalhatják ezt a munkát, akik szívvel- Iélekkel munkálkodnak a falu kulturális felemelésén. Priska Tibor — MAR LEHET jelentkezni a Putnoki Mezőgazdasági Technikum levelező tagozatára. Jelentkezést az iskola írásban jogad el azoktól, akik J8. életévüket betöltötték, elvégezték az általános iskola nyolc osztályát és mezőgazdaságban, vagy mezőgazdasági jellegű területen dolgoznak. Akik érettségiztek, szakiskolát végeztek, vagy megkezdték középiskolai tanulmányaikat, azok különbözeti vizsgát tesznek. Tíz éves az Országos Borminősítő Intézet Nyolcvanegy évvel ezelőtt, 1881-ben dr. Liebermann Leó kémikus megbízást kapott, hogy borvizsgáló állomást szervezzen a márkás magyar borok védelmében, a hamisítások meggállására. A borvizsgáló állomás önállóan csak egy évig működött, azután beleolvadt az Országos Kémiai Intézetbe. Tíz évvel ezelőtt, 1952-ben önállósult az Országos Borminősítő Intézet, amely jelenlegi formájában a szakirodalom tanúsága szerint egyedülálló a világon. A korszerű laboratóriumokkal rendelkező intézet legfőbb feladata, hogy gondos és rendszeres ellenőrzéssel óvja a magyar borok minőségét és gondoskodjék arról, hogy a világviszonylatban legszigorúbb magyar bortörvény előírásait megtartsák a termelők és a forgalmazók. Az intézetben évente több mint ötezer bormintát vizsgálnak meg és az alkohol, sav, cukor és az idegen festőanyagok hagyományos meghatározási módszerein kívül számos más vizsgálatot is végeznek. A kevert borok fajtameghatározásánál kvarclámpával kromatográfiás vizsgálatokat alkalmaznak. Az elmúlt két évben fejlesztették ki az intézet biológiai laboratóriumát, ahol a borban lévő élesztő, élő- és holtsejtek vizsgálatával az ital korát határozzák meg és a bor minőségét is értékelik. A többféle laboratóriumi vizsgálaton kívül ma is használják a bor értékelésének ősi módszerét, az érzékszervi vizsgálatot is, amikor a szint és tisztaságot szemmel, az Illatot szaglással, az ízt kóstolással állapítják meg. így a korszerű mikroszkópokon és kvarclámpákon kívül továbbra is a bor- vizsgálat eszköze maradt a szín vizsgálatánál az égő fagy- gyúgyertya. Éiadlák rendeltetésének a miskolci kórházváros nővérszállását Miskolcon, a Szentpéteri- kapuban épülő kórházvárosban egyre több osztályon kezdik meg a betegek gyógyítását. Az ott dolgozó ápolónővérek kényelmes, otthonos elhelyezésére, 5,2 millió forintos költséggel 3 emeletes nővér- szállást építettek. Az építkezés befejeződött, s hétfőn a nővérek megkezdték a beköltözést új otthonukba. A nővérszálláson 50 két- és 22 egyágyas szobát rendeztek be. A szobák központi fűtésűek, kényelmesek, barátságosak. Minden emeleten gázrezsóval és hűtőszekrénnyel felszerelt teakonyhát is berendeztek, ahol a nővérek „házi- asszonykodhatnak”. Gondoskodtak a nővérszállás lakóinak szórakoztatásáról is. Szépen berendezett társalgóban televízió, lemez játszós rádió, valamint különböző társasjátékok mellett tölthetik el szabadidejüket. A 82 éves Liedl Adámot, az ország talán legöregebb újítóját a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyárban fél életén át szerzett tapasztalata juttatta el egy látszólag kicsi, de mégis hasznos újításhoz. Míg évtizedeken át művezető volt a gyárban, látta, hogy azok a kések, amelyekkel a cérnázóban az asszonyok a fölösleges szálakat levágják, sok balesetet okoznak. Zsebrerakják a kést, majd érlenyúlnak, egy rossz mozdulat, s máris kiserken ujjúkból a vér. Liedl Ádám jó- néhány éve nyugdíjas, most már nem ő jár a gyárba, hanem a gyár „megy el hozzá”, régi munkatársai keresik fel őt. Elvitték hozzá otthonába az újítási feladattervet is, amelyben többek közölt a cérnázóban gyakran előforduló balesetek megelőzésére kerestek megoldást. Az idős újító olyan ügyes kést szerkesztett, amely- lyel akaratlanul lehetetlen megvágni a kezet. A kés pengéjét lemez burkolja, s a nyélben elhelyezett rugó a védőlemezt állandóan a késre szorítja. A burkolat a kéz nyomására. ha a kést használják, hátranyomódlk, majd a vágás végeztével újra eltakarja a kést. Az úgynevezett automata kés használatát most vezetik be a Hazai FésűsfonÖban, de hamarosan elterjesztik a többi textilgyárban is A kezdő, vagy szórakozott háziasszonyok szintén örömmel fogadnák. ha a háztartási eszközöket gyártó üzemek is felfigyelnének a késre. ('Jegyzetek Egy a sok közül Érdekes levél került kezembe a minap. Tomkonics Sándor ózdi munkás (lakik Ozdon, a II. kerületben, Béke-szálló 316. alatt) levelet irt Budapestre a Magyar Könyv Kereskedelmi Vállalat igazgatójának. „Nagyon szeretek olvasni, legyen az bármilyen témájú könyv vagy folyóirat, ismeretterjesztő mű stb. Igaz, elfoglaltságom miatt nem tudok minden megvásárolt könyvet elolvasni, mégis egyre több könyvet veszek. Még ettől is többet, szeretnék. Nem panaszként írom, de anyagi körülményeim miatt még szerény „könyvtáram” van, amelyet a jövőben szeretnék gyarapítani. Nagyon szerelném például a ma emberének írt műveket is megismerni. Itt azonban a művek szine- javára gondolok. Tudom, hogy rengeteg mai témájú alkotás van, azonban én a leghaladóbb írók legértékesebb alkotásaira gondolok. S hogy melyek ezek? Nos, éppen ehhez kérem az Önök segítségét! Ha módjuk lesz rá, kérem, állandóan értesítsenek ezek megjelenéséről” — írja többek között, majd a továbbiakban arról ír, hogy nála és a hozzá hasonló, egyszerű, ózdi munkásemberek között milyen jó hatást vált ki az a kultúrnevelő munka, amelyet a könyvterjesztő vállalat vidéket járó munkatársai végeznek. Érdemes a levélen elgondolkozni. Az ózdi munkás olvasni szeret. És nemcsak olvasni akarja az egyes műveket, hanem meg is kívánja tartani magának, fejleszti saját kis könyvtárát ideiglenes lakóhelyén, a munkásszálláson is. Igényes. Nem akármilyen könyvet akar, hanem a ma emberének írt műveket, azoknak is a legjobbjait szeretné megismerni, összegyűjteni és hogy azokhoz mielőbb hozzájuthasson, el ne mulasz- szon belőlük egyet sem a megjelenés időpontjában, az országos könyvterjesztő szervek segítségét kéri. Azt mutatja a levél, hogy a könyv, az olvasás, a tudás iránti vágy, az olvasás útján történő önművelés a levélíró jellemző tulajdonságai közé tartozik, de mutatja a könyv szeretetét is. A levélíró csak egy az olvasni vágyó, az olvasásban a legnemesebb szórakozást megtaláló munkásezrek és tízezrek közül. Üzemi könyvtáraink nagy forgalma mellett, egyre szaporodnak a kis magánkönyvtárak a munkások lakásaiban és szaporodnak az ideiglenes tartózkodási helyeken, a munkásszállásokon is. A levélből kiolvasható igényesség is egyre jellemzőbb tulajdonságává válik olvasó munkásainknak. Nem a silány irodalmi alkotások vonzzák már őket. hanem mindennapjaikat akarják jó írásokban tükröződve olvasni. Ez az igényesség, az olvasás vágyának ily mérvű növekedése — többek között — egyik jellemző, egészséges tünete szocialista kultúrforradalmunk győzelmes terjedésének. (bm) VWXA/'diW'A/lAM/VVVVMAAAA/VVVVVA/VUWVWVVVVVv A lic/meniő kés Még egyszer a „háziurakról64 VáSasz egy becsületes házigazdának Kedves Olvasónk! ön levelet írt szerkesztőségünknek, amelyben kifogásolja, hogy lapunk február 10-i számában helyet adtunk égy fényképpel illusztrált kis cikknek, amelyben Furcsa történet címmel egy olyan házigazdáról írtunk, aid erőszakkal életveszélyessé tette a házát, csakhogy lakóitól mielőbb megszabaduljon. A házigazdát ezért a megdöbbentően rosszindulatú cselekedetéért — amely a hajdani tulajdonosok gátlástalan önkényeskedését juttatja eszünkbe — háziúrnak neveztük. ön egyszerű gyári munkás. A Lenin Kohászati Művek hengermű gyárrészlegében dolgozik. Szépen keres és keresetéből összegyűjtött egy családi házacskára valót. — Sok ember van ma már, aki takarékoskodik, s összehoz annyit, hogy építkezhet, vagy vesz egy kis családi házat, vagy szövetkezetbe lép, OTP-t vesz igénybe stb. — írja többek között. — Százával vagyunk új háztulajdonosok gyári dolgozók, bányászok, vasutasok, építőmunkások, tsz-parasztok, pedagógusok, akiknek kicsit kellemetlen az, ha a régi típusú, kapitalista háztulajdonosokkal vesznek bennünket egy kalap alá ... Kedves Olvasónk! Mi a becsületes házigazdákat sohasem neveztük „háziuraknak”. Hiszen az állam is támogatja a dolgozó emberek házépítését, vagy vásárlását, éppen az ön által is említett lakásproblémák megoldásának meggyorsítása miatt. Amikor háziurat említettünk, nerh az önhöz hasonló házigazdáról beszóltunk, hanem olyanról, aki — mint azt az említett cikkben is olvashatta — „feldúlta, megzavarta a lakók békés életét”. ön azt írjrf levelében: — 1945 előtt voltak olyanok, akiknek nagy házaik, bérkaszárnyáik voltak, akik azzal a céllal vették, vagy építették házaikat, hogy azt lakóknak adják bérbe, s az így kapott összegekből munka nélkül éljenek. Az ilyeneknek tőke volt a ház. amelyből valóban munka nélkül élősködtek. Persze ilyenek csak voltak, ma már nincsenek. De másfajta háztulajdonosok annál többen vannak ... Nos, emeletes házakkal, bérkaszárnyákkal rendelkező ingyenélők ma már valóban nincsenek. 1945 óta — ismét az ön szavait idézem — „a ház- tulajdonosok rendjében is változás történt”. És ez így helyes. De nagyon kell vigyáznunk arra, hogy ezek közül az új. „másfajta háztulajdonosok” közül még csak véletlenül sem akarjon senki a régiekhez hasonlítani, akiknek „tőke volt a ház”, s a benne lakó — tőlük nyilván szegényebb — emberek fölött kényük-kedvük szerint zsarnokoskodhattak, állandóan kilakoltatással fenyegethették őket... Lehet, hogy most ön azt mondja: — Közöttünk, új háztulajdonosok között egy sincs, aki ezekhez akar hasonlítani! Igen, ezt kellene már elérni. De a tények még — sajnos — mást mutatnak. És ezt azért nem szabad eltitkolnunk, mert a hibát csak úgy lehet kijavítani, ha fel is figyelünk rá! Az említett cikkben ugyan nem lettünk említést róla, de most meg kell mondanunk: az a házigazda, aki egy beteg lány és két asszony lakását életveszélyessé tette azzal, hogy leszedte a háztető cserepeit és rárakta a mennyezetre — éppen egy ilyen új házigazda, aki a régiekhez akar hasonlítani. Egyszerű szakmunkás a DIMÁVAG-ban. (Neve és pontos címe is ismert általunk). Másfél évvel ezelőtt vette meg a házat. Valamikor bizonyára ő is eltűrte a háziurak önkényeskedését, szeszélyeit... Megdöbbentő, hogy most a házzal, a vagyonnal együtt ezek tulajdonságait is át akarja venni! „Tőke volt a ház” .,. Hallgassa csak meg egy másik Lenin Kohászati dolgozó, egy darus levelét, aki ép^en ezzel kapcsolatban ír. (Az ő nevét és címét saját kérésére nem közöljük.) — Feleségemmel, kétéves kisfiámmal, kilencéves kislányommal 1956 májusában; tanácsi kiutalásra költözködtünk egy magántulajdonban lévő ház szoba-konyhás lakásába. A „háziúr” már akkor kijelentette: nem lesz majd nyugtunk. Állta a szavát. Az udvaron egy szál kötelet sem engedett kihúzni, amelyen ruháinkat megszán'thattuk volna, kisfiámra azt mondta, amikor sétálgatott, hogy kössük meg. Az ő kutyája azonban szabadon van. A háziúrék később ismerőseiket, rokonaikat is valósággal ellenünk uszították. Feleségemet szidták, leköpték. Még sok-sok ilyen „apróságot” el tudnék mondani... Amikor feljelentettük őket, a bíróságon mindent letagadtak, olyan tanúkat hoztak, akik jelen sem voltak az összetűzéseknél! így engem büntettek meg... Mi a céljuk mindezzel? Az, hogy összeférhetetlenség címén kilakoltassanak a lakásból, amelyre nekik ugyan nincs szükségük, mert ők hárman két nagyobb helyiségben laknak, de úgy gondolják, hogy helyettünk 5—6 albérlőt felfogadnak... De ne gondolja kedves olvasónk, hogy ezek a háziurak a lakók bosszantásán kívül mással nem zsarnokoskodnak fölöttük. Van még egy igen fontos kártya a kezükben: a bérlő csak az ő engedélyükkel cserélheti el lakását! Ezt nz engedélyt — egyetlen aláírást — pedig gyakran nem adják meg lakóiknak. Ez a darus így ír erről: — A mi háziurunk azért nem egyezik bele a cserébe, mert új bérlőket már nem akar, csak azt, hogy mi elmeneküljünk a házából és akkor ő albérlőket fogadhasson... De hová mennénk? Nekem ezt a lakást utalta ki a tanács. Nem üzérkedni akarok én a lakással és nem is válogatni, hiszen nem vagyok igényes. Elmegyek én még egy kicsit rosszabb lakásba is, csak nyugodtan élhessek és dolgozhassam ... Lám, lám, hát ennek a bérlőnek csak az a kívánsága, hogy nyugodtan élhessen és dolgozhassák. S vajon nem nevezhető-e háziúrnak ma is az a házigazda, aki ezt a kívánságát nem teljesíti bérlőjének, vagy mondjuk így: embertársának? ... Vagy nem nevezhe- tő-c annak az olyan munkás- ember-házigazda, aki a saját fia lakáscseréjébe nem egyezik bele, csak azért, hogy szüntelen bosszantásával fiát a lakás feladására kényszerítse, s így ő azokat a helyiségeket is megszerezhesse jólfizető albérlők számára?... (Mert ilyen esetről is beszélhetnénk!) ügy gondolom, az ilyen emberek megérdemlik, hogy háziuraknak nevezzük őket. Megérdemlik, hogy emberek ezrei előtt leplezzük le őket, hogy az ön szavaival élve „hangulatot keltsünk ellenük”. Persze az a jó, hogy ma már a becsületes háztulajdonosok vannak többségben, azok, akik úgy gondolkoznak, mint ön, kedves olvasónk, akik felháborodnának, ha a régi háziurakkal véletlenül egy kalap alá tennénk őket. S mi őszintén örülünk annak, amit ön ír: „és egyre többen vagyunk új, másfajta háztulajdonosok és számunk napról-nnpra nő”. Örülünk, hogy az olyan eset, mint amilyen az. említett három asszonnyal, vagy a darus családjával történt — egyáltalán nem általános, nem megszokott. Azért is irtuk a cikkben: „Furcsa kis történet... valóban ritkán fordul elő ma már ilyen embertelenség. De art» kell törekednünk, hogy végleg megszűnjön az ilyen .háziurak' önkényeskedése”.
