Észak-Magyarország, 1961. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-29 / 305. szám

Péntek, 1961. december 2S. ESZAKMAGYARORSZÄG 5 HÍREK — Harmadszor is elnyerte az élüzem elmet a Keletbükki Ál­lami Erdőgazdaság. Az élüzem- avato ünnepséget szerdán dél­után tartották meg. — Magyar—indiai együttmű­ködéssel árammérőgyár épült Chandigarhban. A gyárat az indiai Saghal-cég és a Ganz Árammérőgyár közösen építet­te. — Ax üzlethálózat ország­szerte bővülni íog a jövő év­ben. A tervek szerint összesen 400 új boltot létesítenek majd. Ezek közül negyven üzlet a fő­városban épül. Miskolcon hat új élelmiszerbolt és iparcikk- szaküzlet nyílik meg. Uj gazdasági épületek felépí­tésére több mint 14 millió fo- rintot költöttek ebben az év­ben a mezőkövesdi járás ter­melőszövetkezetei; — A postavezerigazgatóság közleménye szerint az idén ki­bocsátott arcképes bélyegsoro- zat valamennyi értéke egysé­gesen 1962. június 30-ig hasz­nálható fel postai küldemé­nyek bérmentesítésére. — Jármű exportunk jelentő­sen növekedett ebben az év­ben. Már több, mint 20 ország vásárol magyar jármüveket. Az NDK-ban jelenleg közel ötezer, a Szovjetunióban több, mint ezer Ikarus autóbusz köz­lekedik. Magyar autóbuszok bonyolítják le a forgalmat Guinea fővárosában, Conakry- ban is. A magyar gyártmányú dömperekből pedig különösen a Szovjetunió és Csehszlovákia vásárol sokat. Újabban azon­ban az indiai víztárolók és az olasz erőművek építkezéseihez is exportálunk dömpereket, A MISKOLCI MOZIK MŰSORA SZÍNHÁZ BÉKE. 28—ián. 3-ig: Az írnok és az írógép. 10 éven alul nem ajánl. December 31-én este föl 11 órakor: l’edró kapitány vidám hadjárata. Kezdés: szombat, vasárnap fél 3, fél 5. fél 7, fél !) óra. a többi na­pokon 4, 6. 8 óra. NEMZETI SZÍNHÁZ December 29-én: Luxemburg grófja (7). Bérletszünet. December 30-án: A windsori víg asszonyok. TV-közvetítés. December 31-én: Szilveszteri ka­baré (fél 7). Bérletszünet, December 31-én: Szilveszteri ka- KOSSUTH. 28—jan. 3-ig; Utazik a bar* Cste fél 10 órakor. Bérlet­cirkusz. Korh. nélk. Kezdés: fél 4, szünet, háromn. «. 8 órakor. Figyelem! December , 31-én éjjel U órakor: KAMARA SZIKH AZ Mágnás Miska, December 29-én: Ö, mai gyere­HÍRADÓ. 28, 29-én 9. 11, 13 óra- kekl (1>' kor: Az írnok és az Írógép. 10 éven December 30-án: Szeress belém! alul nem ajánl. O). „„ . . __, December 31-én: Mátyás király r ^TA. M^lgtígérrt földje. Juhásza. De. 10 óra. Széles. 10 éven alul nem ajánl. J Kezdés: fél 6, fél 8 órakor. Dec. December 31-én: O, mai gyere- 31-én 9, fél 11, 12 óra: Állami Áru- kék! (7). ház. Fél 2 óra: Spessarti fogadó. December 31-én: Ö, mai gyere- Széles. Fél 4 és fél 7 órakor: 80 kék! Este 10 órakor, nap alatt a föld körül. I. és n. _____________ rész. Szilveszteri műsor fél 11 óra­kor; Spessarti fogadó. Széles. TÁNCSICS. 28—30-ig du. 3—5-ig lfj. előadás: Megjavultban bízni kell. 28—30-ig du. 5-től 9 óráig, két rész egy előadásban: Rocco és fivérei. Csak 18 éven felülieknek. ASZTALITENISZ A férfi NB L őszi végeredménye: 1. Vasútép. 12 11 1 _ 156: 70 23 2. Bp. V. Met. KÖZÉRT 12 11 — 1 160: 56 22 3. 12 8 2 2 141: 75 18 4. Betonút 12 7 2 3 111:105 16 5. BRÉSC IS 7 1 4 120: 9fi 15 6. Bp. Postás 12 fi 2 4 115:101 14 7. BEAC IS 5 1 fi 104:112 11 8. Egyetért. 12 5 — 7 111:105 10 9. Ci .-MA VÁG 12 2 2 8 83:123 fi 10. Pénzügy. 12 2 2 8 81:135 fi 11. MMTE is 2 2 8 75:141 6 12. Spartacus 12 1 3 8 86:130 5 13. Aknám B. 12 2 — 10 71:145 4 14. Pécsi VM visszalépett A 0, nöl NB I. ősri végeredménye: 1. Bp. V. Met. 13 13 189: 44 2fi 2. Földgép 13 12 — 1 189: 45 24 3. Külker. 13 10 1 2 160: 68 21 4. FTC IS 9 — 4 162: 72 18 5. KÖZÉRT 13 8 2 3 156: 78 18 fi. Statisztika 13 7 1 5 132:102 15 7. HSC II 7 fi 109:125 14 8. Hídépítő 13 6 1 fi 109:125 13 9. MMTE 13 .7 3 7 109:125 9 10. Szomb. Ped. 13 3 3 7 98:136 9 11. Vasútterv. 13 4 — 9 68:166 8 12. Dem-. MTE 13 1 2 10 65:168 4 13. BRESC 13 1 1 11 65:169 3 14. Pénzügy. 13 — — 13 20:211 — Négy jubileum A Dél-Amcrikában portyázó labdarúgóink közül négyen jubiláltak az Uruguay elleni mérkőzésen. Grosics nyolcva- nadszor, Tichy ötvenedszer. Fenyvesi dr. negyvenedszer, míg a Chile elleni mérkőzésen Bundzsák huszonötször volt magyar válogatott. Az alábbiakban felsoroljuk, hogy a Dcl-Amcrikában tar­tózkodó magyar játékosok kö­zül ki hány alkalommal szere­pelt a válogatottban. Bozsik 99, Grosics 80, Tichy 50, Sipos 42, Fenyvesi dr. 40, Máirai 38, Göröcs 31, Bundzsák 25, Ma­chos 23, Albert 21, Dalnoki és Solymosi 14, Sóvári 7, Ku- harszki 5, Farkas, Mészöly 2—2, Szcntmihályi 1 alkalom­mal. i Újabb döntetlen Dél-Ameri kában A magyar labdarúgó válo­gatott legutóbb Uruguay ellen játszott újabb mérkőzést dél- amerikai portyája során. A találkozó 1:1 (1:0)) arányú döntetlennel végződött. A hírügynökségek jelentése szerint ezen a találkozón ját­szott legjobban a magyar együttes. A Grosics — Mátrai, Mészöly, Dálnoki — Solymosi, Sipos — Farkas, Göröcs, Al­1965-ig ötvenmillióra nő a sportolók száma a Szovjetunióban A szovjet sportegyesületek és szervezetek szövetségének legutóbbi ülésén megvitatták az SZKP XXII. kongresszusa alapján a sportszervezetekre háruló feladatokat. A Szovjetunióban jelenleg mintegy harmincmillióra te­hető a sportolók száma. 1961- ben a szovjet sportolók 190 szovjet és 62 világcsúcsot állí­tották fel. Jelenleg 67 világ­rekordejt tartanak, ami az összes világcsúcsoknak 40 szá­zaléka. Az elnök ezzel kapcso­latban emlékeztetett arra, hogy 1952-ben még csak 15 vi­lágrekord fűződött a szovjet sportolók nevéhez, míg 1941- bea mindössze 3. A továbbiakban Romanov eivlárs elmondotta, hogy a Szovjetunióban 31 millió isko­lai tanuló vesz részt a kötele­ző iskolai testnevelésben, s mintegy 12 millióan az iskolán kívüli sportmunkába is be­kapcsolódtak. Több mint fél­millió azok száma, akik a gyermekek számára létesített sportiskolákban csiszolják sporttudásukat. Sok iskolás in­dul a különböző versenyeken is. Az 1961-ben megrendezett országos iskolai spartakiádon több mint 14 millió fiú és leány mérte össze erejét. A Szovjetunió falvaiban 7 millió sportolót tartanak nyil­ván, s az idén több mint 8 millió volt a természetjárók száma. Romanov elvtárs fel­hívta a sportszervezetek fi­gyelmét, hogy a következő két év alatt 15 millióra növeljék a turisták számát. 1965-ig, vagyis a hétéves terv végére a Szovjetunió sportolóinak száma eléri majd az ötvenmilliót; TANÁCSTAGI FOGADOORAKi Városi tanácstagok: December 30-án: Simon Jánosné, TIT-HIREK Előadások: Délelőtt fél 9 órakor Putnokon: Járási előadói konferencia. Tárgy: 1 Án '*h«i 11 órakor A termelőszövetkezetek megszilár­S örnídÖ knlnndos lázadása'., dítására irányuló tudományos ls­cSk 1» éven felülieknek. \ meretterjesztös elvi és módszerta­Lsak 1» even lauuuu.e nj kérdései. Előadó: dr. Szabó SZIKRA. 28, 29-én: Tiszta égbolt. Gyula és dr. Zndor Tibor. 10 éven a'iul nem ajánL Kezdés: Délelőtt 5 órakor Mezőkövesdem ü, 7 órakor. Járási előadói konferencia. Tárgy: ____________________ _ r„.IVTO.^ S ÁGVÁRI. 28, 29-én: Esterina. 10 A termelőszövetkezetek megszilár-, Bacsó B. u. 64. az!, Iß‘órakor;* Vasa éven alul nem ajánl. Kezdés: 5, 7 dítására irányuló tudományos is- Andrásné, ttt*, Erdész u. 20. sí. órakor. meretterjesztés elvi és módszerta- 16 órakor. * ni kérdései. Előadó: dr. Arokszál-* j. kér. tanácstag: DIADAL. 28-án fél 5. fél 7 6ra- lásy Zoltán és Gárdus János. December 30-án; Fenyves Sán­kor, 2í)-én fél 7 órakor: Halálka- Fél 3 órakor a Nehézszerszám- dór. Debreczenyi u. 10. sz., 16—18 nyár. 14 éven alul nem ajánl. gépgyárban: József Attila. Előadó: éráig. * , Nagy Búza Béla tanár. _ fcer. tanácstagok: PETŐFI. 28. 2Ö-én 5, 7 órakor: órakor a Pamutfonodában* *>e<*eniber 30-án: Bóta István. Pedró kapitány vidám hadjárat*. r«J* ÍJ?*°n ka^Stalizrnusban hegyes u. 12. sz.. 14—1« óráig; M éVen alul nem *ánL * szóéial izmiisbaní**Előadó:f^Varga ADY. (Tapolca) 28-án 5, 7 óra- János igazgató. Losoncit u 56 st 16—18 órá?e: kor, 29-én 7 órakor; Iskolatársak Fél 6 órakor a Táncsics Tsz-ben: Mlslóczki Mátyás vörös ,,18« voltunk. Széles. Korh. nélk. Eljuthatunk-e más bolygóra? Elő- h-,8 i^nn L^zlrt ösfne ERKEL. 38-án 5 7 órakor: Nap- adó: Dudás József gimh. szakiéi- » 2i“ ^ Jf-« ó?álg^Tólh Is^án tény a Jégen. Korh. nélk. ügyelő ____. . Bartók Béla u„ 18—20 óráig- Vass 6 órakor a mártahányai munkás- Antlríl,. Mailáth n i iS TCPVÜS7 ADY FILMSZÍNHÁZ, akadémián- A bányagépesités hely- órál„. 'Zon"bőri István’ Tolta« f* Miskolc. Széchenyi u. 26. Decem- zete hazánkhan és külföldön. Elő- ~° I^uán, Tokaji F. Per 3l-én este 8 és 10 órakor: Nem adó: Kövesdl Antal főmérnök. — ------’ — . é r a nevem. Uj magyar színes film- ------------------­v ígjáték. Korh. nélk­EP1TÖMUNKASOK FILMSZÍN­HÁZA. 29-én 5. 7 órakor: KeJtJeL 10 éven alul nem ajánl. MŰVELŐDÉS HAZA. 29. 30-án S, 1 Órakor: Macska kinyújtja kar­mait. 14 éven alul nem ajánl. December 31-én: Kollár Miklós Béke u. 30. sz.. 10—12 óráig; oláh László. Bányamécs u. 26. sz. 10— 12 óráig. IV. kér. tanácstagok: December 30 án: Barkovics Jó­zsef, Csabavezér u. 80 sz. 18—20 December 31-én este 8 órakor: óráig: Zombor Bertalan. Szirma, tanácskirendcltség, 16—18 óráig. Vasutasok Erkel Ferenc Művelődési Otthona Mi úiság a diósgyőri súlyemelőknél? A DVTK súlyemelőinél egyre mozgalmasabb az élet. Sok új tehetséges fiatal kapcsolódott be a rendszeres edzésekbe és egyre több a jó eredményekről érkező hír. Legutóbb az orszá­gos vidéki és az országos ser­dülő bajnokságon vettek részt a diósgyőri súlyemelők, öten indultak a viadalon és a ser­dülök két bajnokságot, egy második és egy harmadik he­lyezést szereztek. Az országos vidéki bajnokságról pedig két harmadik hellyel tértek haza. A lepkesúlyú Szűcs 170 kilo­grammos eredményével egy első és egy harmadik helvet szerzett. Györkő 227,5 kilo­grammos teljesítményével szin­tén egy első és egy harmadik helyezést ért eL Tóth 192,5 eredménnyel második, míg Túri 197,5-tel harmadik lett. A diósgyőri ifjúsági súly­emelők Miskolc város ifjúsági versenyén is kitettek maguk­ért. Jobbágy, Pásztor, Juhász első lett, Szabó, Harangozó és Görgényi második, mig Nagy 1> a‘ harmadik helyet szerezte meg. A diósgyőri súlyemelők be­fejezték a versenyzést. Az 1961-es eredmények azt mutat­ják, hogy a szakosztálynál je­lentős minőségi és mennyiségi fejlődés ment végbe. A szak­osztály vezetői szerint további fejlődés várható. A következő esztendőben két felnőtt és két ifjúsági együtte­sük lesz a diósgyőrieknek és egy serdülő csapat kialakítását is tervbe vették. bért, Tichy, Fenyvesi dr. (A 75. percben Göröcs helyett Bo­zsik állt be) összeállítású együttes sokat volt támadás­ban, mégis meg kellett eléged­nie a döntetlennel. A magyar csapat ezúttal is a jól bevált két középhátvédes formáció­ban játszott, míg a támadósor a két gyors szélsőre építette akcióit. Ez a taktikai elgondo­lás töhbó-kevésbé sikeres volt, csapatunk a mérkőzést is meg­nyerhette volna, ha a játék­vezető megadja Sípos gólját. Az első félidőben Escarada szabadrúgásból szerezte meg a vezetést. Szünet után Göröcs Solymosihoz játszott és a jobb­fedezet 18 méterről a hálóba rúgta a labdát. A magyar csapatban Grosics, Mészöly, Solymosi és Göröcs játszott a legjobban, de a töb­biek ellen sem lehet panasz. • A magyar válogatott utolsó mérkőzésére pénteken hajnal­ban kerül sor. Ekkor a Penarol lesz a magyarok ellenfele. A válogatott január 1-én érkezik vissza Budapestre: Sporthírek A Dél-Amerikaban tartóz­kodó Ferencváros csapata Chilébe utazik, ahol január 6- tól egy nemzetközi tornán vesz részt. A magyar csapaton kívül a brazil Botafogo, a chilei Co- lo-colo, valamint a jugoszláv Crvena Zvezda játszik a tor­náé Melbonrneban az Ausztrália —Olaszország Davis Kupa döntőt az ausztrálok nyerték meg. Ausztrália ezzel a győze­lemmel 18. alkalommal lett a kupa védője. Az Egyesült Ál­lamok 19, Anglia 9, Francia- ország 6 esetben nyerte meg a Davis Kupát, 5i S A K K 8 Nagy szilveszteri kabaré és táncest, reggel 4 óráig, a Miskolci Ncmze­PERECES 28-áh 5 7 óra, 29-én ti Színház művészeinek felléptével. * órakor: Leon Garosse keresi a Tombola. Zene: Balajti tánczene­barátját. Szovjet film. Korh. nóllc. kar. Belépődíj; 10 forint. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: pá­rás, helyenként ködös idő, válto­zó mennyiségű felhőzettel, néhány helyen még hószállingózással, ki­sebb esővel, ónosesővel. Mérsé­ft boltok szilveszteri nyitvatartása Miskolcon December 30-án, szombaton: déglátóipari egységek közül a ^sLkai'hö^i^klc^dä^f0^^ . élelmiszer- zene nélküliek január 1-én 1 létén minusz 1—4. máshol minusz bÄTTSSSV« 18 Ä'srWÄ óráig a kétműszakos élelmi- 5 óráig tartanak nyitva. zött. szerboltok, édességboltok, do- Az iparcikk- és könyvesboltok, --------------­hányboltok, csarnokok, piacok, áruházak zárva tartanak, iparcikk és könyvesboltok, vendéglátóipart egységek a szokásos szombati nyitvatar- tás szerint tartanak nyitva; December 31-én, vasárnap; 1962. január 1-én. hétfőn: Az édesség- és dohányboltok, valamint a vendéglátóipari A Miskolci Rádió műsora: <A 188 méteres hullámhosszon IB- 19 óráigü Napi krónika. A hétvége és sz ünnepek sport­egységek a szokásos vasárnapi eseményei. Mindenből egy kicsit... Köny­nyitvatartás szerint tartanak nvűzene. A* egyműszakos éleímlszer- nyUva ^ éleImjszer. & ipar_ Érdemes boltok 7 10 óráig, a ketmű ^kk-boltok, valamint a csar­szakos élelmiszerboltok csar- nokok * placok rfrva lesznek, nokok és piacok 7—12 óráig, er. édesség- és dohányboltok a szokásos vasárnapi, a ven­megnéznl, elolvasni, meghallgatni. — Kulturális Jegyze­tek. Évvége a szénbányászatnál. Most légy okos ... Tánczene. ESZAKMAGYARORSZAG i Magyar Szocialista Munkáspárt torsod megvel bizottságának lapla *ele!6s szerkesztő e,rközl Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tér 3. Kiadja: Az Gszakmagyarországl Lapkiadó Vállalat Fdelős kiadó: Bíró Péter Kiadóhivatal: Széchenyi u. 15—17. Hirdetésfelvétel: 16-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban éa kézbesítőnél Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: Kárpáti György Az SZMT Művelődési Otthon (Kossuth u. 11.) decem­ber 31-én este 7 órától hajnalig tartó nagyszabású SZILVESZTERI BÁLT A műsorban fellépnek a Miskolci Nemzeti Szín­szeretettel vár a RENDEZŐSÉG rendez, ház művészei, 9389 Minden érdeklődőt a szilveszter estét az Avas szálloda üzemegységedben. A Fehérteremben és Avasi Kávéházban. Tombola, élőmalac sorsolás! Az est keretén belül fellépnek a Miskolci Nemzeti Szín­ház művészei. A magyaros étteremben (söröző) és esz­presszóban jazz-tánc! Asztalfoglalás, vacsorarende lés az üzletvezetőknél! Záróra reggel 5 órakor! Az Országos Női Bajnoki Verseny utolsó fordulója ma, pénteken délután lesz. Az első helyekre Honfiné, Bilekné és Sinka várható, de Finta, Já­szai és Karakasné is esélyes. Az ismert versenyzőkön kívül az utánpótlás is jelentkezett már, az egészen fiatal Kmeto- vics Erzsébet személyében. Knietovics néhány jól sikerült játszmájával feltűnést keltett, az egyiket közöljük; Világos; Kmcíovics, sötét: Bydcskuthyné. Olasz játszma. 1. e4, e5 2. Hf3, Hc6 3. Fc4, Fc5 4. c5, Hf6 5. d4, exd4 6. cxd, Fb4t 7. Fd2, (ez a lépés egyszerűbb, mint 7. Hc3, ami­re Hxe4 8. 0-0 után nagyon éles játék alakulhat, több vál­tozatban is) Hxe (Fxd2 8. Hxd2 után az állás kiegyenlí­tett) 8. Fxb, Hxb 9. Fxf, Kxf 10. Vb3t, d5 11. He5t, Ke8 (egy 1901-ben játszott Forgács —Maróczy játszmában Maró- czy itt Ke6-ot lépett, 12. Vxb- re pedig c5-öt, majd leszerelte SAKKlIfREK Az MVSC helyiségében Tő- zsér Lajos és Garami Sándor által rendezett sakk-iskola szép sikerrel befejeződött. A fiatal hallgatók — fiúk és leá­nyok — nagy figyelemmel hallgatták Bán Kamill, Gara­mi Sándor és Varga László előadásait, pénteken pedig jó eredménnyel levizsgáztak a tanult anyagból. A XXIX. szovjet sakkbaj­nokság győztese Szpásszkij lett, aki ezzel végre olyan eredményt ért el, amelyet a szovjet sakktársadalom már évek óta várt tőle. Második Polugajevszkij, harmadik Bronstein. Tál ezúttal csak a IV—V. helyen végzett Vaszju- kowal együtt, ellenfele támadását és győzött) 12. Vxb, Bf8 13. 0-0, Vg5 14. Vb5f, c6 15. Ve2! (a sötét ki­rály rossz helyen áll, most a közvetlen fenyegetést kivédi, de a rossz állás megmarad.) Kd8 16. f3. Hd6 17. Bel, Kc7 18. Hc3 Hf5 19. Hxdt, cxd 20. Baclf, Kb6 21. Vc2, Hh4 22. Vb3f, Kn6 23. Va4f (világos matton áll, de mégis ő mattol) Kb6 24. Bc6t, bxc 25. Vxc+, Ka5 26. b4f és sötét feladta, mert Bbl j mattra vezet. A labdarúgó világbajnokság 16. résztvevője, Bulgária együttese Belgium ellen ját­szott nemzetek közötti mérkő­zést. A találkozót — nagy meglepetésre — a belgák nyer­ték meg 4:0 arányban, Olaszországban a legutóbbi fordulóban nem volt nagyobb meglepetés. A tabella élén a milánói Internazionale csapa­ta áll 29 ponttal. Második a Fiorentina, 25 ponttal. Franciaországban a Nímes továbbra is vezet. Jelenleg 29 ponttal áll a táblázat élén. Ä további sorrend: Sedan 28, Rennés 26, Reims 25, Lens 25, R.C Paris 23 pont. Az angol labdarugó bajnok­ság élmezőnye: 1. Bumley 37. 2. Everton 30, 3. Tottenham 29, 4 Ipsvich Town 39, 5; Sheffield Wednesday 28, 6. West Ham 27 pont. Középiskolás röplabdások A Zalka Mátí Gépipari Technikum diákjai váltakozó sikerrel ját­szották mérkőzéseiket. Néhány tehetséges röplabda játékost is­mertünk meg közülük. Alinak bslról-jobbrs: T-ne-, r'-trorvl. Cvé­ges- Garat. Elől. Kurtán. Szentintrel, Fodor. Foto: Agotha TI kor

Next

/
Thumbnails
Contents