Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-17 / 193. szám
4 CSZAKMAGYARORSZAG Csütörtök, 1961. augusztus 17. Az alap már Hangony is azok közé a községek közé tartozik, amelyek népművelési életében az utóbbi egy-két év alatt jelentős változás történt. Ez a változás; előrehaladás, fejlődés. De azok közé a községek közé is tartozik, ahol a fejlődés egyáltalán nem ejt csodálatba senkit, mert nem kielégítő. Nagyszerű eredmény például, hogy az elmúlt népművelési évadban minden héten tudtak tartani egy-egy ismeretterjesztő előadást. Az előadásoknak már egy ötvenes-hatvanas létszámú törzsgárdája is kialakult. Az emberek fegyelmezetten, figyelemmel hallgatták az előadót. Ez kétségkívül szép eredmény, a két évvel ezelőtti . helyzethez képest, amikor vagy nem érdeklődtek az előadások iránt, vagy, ha elmentek — volt rá példa — botrányba fullasztották. A törzsgárda, az alap azonban már megvan. Remélhetőleg egyre több ember csatlakozik majd hozzájuk. A falunak egy többé-kevésbé megfelelő művelődési otthon áll rendelkezésére, mely — más községekhez hasonlóan —, itt is főleg a mozi szerepét tölti be, de ezt sem egészen megfelelően. Itt is lenne mit megváltoztatni. Az ósdi padokat, hibás székeket, sőt a mozigépet is ki kellene cserélni. A vetítések száma is kevés. Hasznos lenne az is, ha vasárnap délelőtt matinéműsort adnának a gyermekek részére, mivel az iskolások az esti előadásokat nem látogathatják. így tulajdonképpen nagyon kevés filmet ismernek. Bizonyos fokú öncélúság A KISZ-fiatalok alakítottak egy tánc- és színjátszó szakkört. A színjátszók évente mintegy három-négy darabot tanulnak meg, melyekkel aztán tájolni is járnak. Nemrégiben Bródy Sándor Tanítónőjét is bemutatták, mellyel igen szép sikereket értek el. Háromszor mutatták be teltház előtt. Egy ilyen kiemelkedő, szép teljesítménytől eltekintve azonban, sem a színjátszó, sem a tánc- csoport nem adja azt, ami egyébként feladata lenne. A két szakkör munkáját általában az öncélúság jellemei, Nem tudnak például részt venni a megye egész fiatalságát felsorakoztató seregszemléken, nem tudnak felzárkózni a megye fiataljai közé. Amikor a Ságvári Endre Kulturális Szemlére kellett volna készülniük, akkor a maguk darabjaival tájoltak. Talán szükségtelen hangsúlyozni, hogy egy ilyen seregszemlén mennyit lehet tanulni. Ezenkívül pedig az Ilyen alkalmak szolgálnak arra, hogy készen v egy együttes bemutassa képességéi, tudását. Össze kell fogni a fiatalokat Az ózdi kohászat dolgozói sokat segítenek a falunak, anyagiakban is, szellemiekben is. Székeket, könyveket adtak, kifestették a művelődési otthont, és a szezon ideje alatt minden hónapban ellátogatnak egyszer Hangonyba kultúrcsoportjukkal is. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy az a bizonyos előrehaladás határozottabb, nagyobb legyen. Természetes, hogy elsősorban a falu kulturális életéért felelős embereknek kell megtenni mindent a sikerért. Néhány pedagógus valóban sokat dolgozik, sokat tesz ezért, de nem mind. Thu- rinszky József például, aki már több, mint tíz éve él itt, valóban a szívügyének tekinti a falu kulturális fel- emelkedését, féltőn beszél róla. Néhány nevelő még ugyanezt teszi. De mások is többet segíthetnének. Tagadhatatlan, hogy a falu fiatalságának közömbösségén, vagy nem közömbösségén is sok múlik. A falunak annak idején magas volt a kóruskultúrája. Vincze Antal igazgató szerette volna ezt. újraéleszteni, és elhatározta, hogy férfikórust szervez. A kórus azonban nem volt életképes, éppen a falu fiataljainak közömbössége miatt. De talán ezen a közömbösségen is lehetne változtatni. Az alapra építeni lehet Körülbelül ezekről kell beszélnünk, amikor Hangony kulturális életével foglalkozunk. Kétségtelen, hogy az utóbbi egy-két évben sok változás — pozitív értelemben vett változás — tapasztalható. Ez azonban kevés ahhoz, hogy Hangony a kulturális munkát illetően az élenjáró községek mögé zárkózzék. Amit eddig elértek: biztató, reménytkeltő. Mint ahogyan reménytkeltő és biztató, hogy az iskolának igen jól képzett énekkara és tánccsoportja van. Ezek a fiatalok néhány év múlva már a művelődési otthonban szerepelnek, illetve szerepelhetnek. „Csak” meg kell tudni tartani őket. Nem szabad engedni, hogy később ők is közömbösen fogadjanak majd minden jószándékú buzdítást. Az alap tehát készen van. Mert az eredmények, bármennyire is csak helyi viszonylatban nagyszerűek, mégiscsak eredmények, melyekre építeni lehet. Priska Tibor Évadnyitás a Miskolci Nemzeti Színházban SZERDÁN, augusztus 16-án délben évadnyitó társulati ülésre gyűltek össze a Miskolci Nemzeti Színház tagjai a színház emeleti társalgójában. Az 1961—62-es színházi évad első társulati ülésén képviseltette magát a Művelődésügyi Minisztérium, jelen voltak a megyei és a városi pártbizottság, a megyei és a városi tanács, valamint Miskolc több nagyüzemének képviselői. Fehér Tibor, színházi alapszervezeti párttitkár megnyitója után a színház újonnan kinevezett igazgatója, Ruttkai Ottó tartott ünnepi beszédet. Elmondotta többek között, hogy milyen feladatok állnak a színház előtt az új évadban, ismertette, hogy a színház egyéni profiljának kialakítása végett 5 éves távlati tervet dolgoz ki. Beszélt a közönséggel, elsősorban a munkásközönséggel való jó Kapcsolat bővüléséről, amit az is jelez, hogy a most kezdődő évadban a bérlettulajdonosok válható száma megközelíti a 8 ezret. Szólt az évad bemutatóinak sorrendjéről. Bemutatta a színház új tagjait, illetve ismertette az egyes munkakörökben történt változásokat; Orosz György Augusztus 20-ra átadják az Állami Biztosító üzemi fiókiát Ozdon Megyénkben már hosszabb ideje foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a nagyobb ipari üzemekben létrehozzák az Állami Biztosító üzemi kirendeltségét. Az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozóinak mintegy 86 százaléka kötött már eddig balesetés életbiztosítást. Az Állami Biztosító főigazgatósága az eddigi eredmények láttán lehetőséget nyújtott, hogy megyénkben elsőként az Ózdi Kohászati Üzemekben létesüljön üzemi fiók. A gyár igazgatósága, pártszervezete és üzemi bizottsága lehetőséget adott, hogy a gyár tőszomszédságában, a volt „Bóna” épületben létrehozzák az üzemi fiókot. Az átépítési munkák befejeződtek, így augusztus 20-a előtt átadják rendeltetésének az Állami Biztosító üzemi kirendeltségét. Az ózdi járási kirendeltség vezetője, Fövenyesi István elvtárs, a közelmúltban arról tájékoztatta lapunk munkatársát, hogy a közeljövőben 45 méter hosszú automata csokoládé tormázó gép kezdte meg munkáját Szerencsen Hasznos munkát végeztek az elmúlt hetekben a Szerencsi Csokoládégyár dolgozói. A termelékenység növelése végett egy kiselejtezett, nagyteljesítményű, automata csokoládé formázó gépet rendbehoztak és üzembe állítottak. A negyvenöt méter hosszú berendezést nyolc dolgozó irányítja és azzal, folyamatos adagolás esetén, műszakonként 26 mázsa csokoládét készítenek. A gép — emberi kéz érintése nélkül — formákba adagolja a kívánt hőmérsékletű csokoládét, majd rázó asztalon keresztül a hűtőszekrényekbe továbbítja. Az innen kikerülő csokoládét a formákból automatikus berendezés önműködően kiüti és a csomagolóba juttatja. A régi gépeken, kézi erővel, 8 dolgozó egy műszak alatt 7 mázsa táblás csokoládét gyártott. Az új berendezés 3 hete üzemel. egy új, minden eddiginél kedvezőbb biztosítási formával lepik majd meg a gyár dolgozóit. A gyár üzemeiben és műhelyeiben úgynevezett biztosítási és önsegélyezési csoportokat alakítanak. Az új biztosítási forma magában foglalja az élet- és baleset- biztosítást, ezenkívül számos új szakágra terjed ki. Az Állami Biztosító ózdi vezetői és az Ózdi Kohászati Üzemek gazdasági és társadalmi vezetői tárgyalásokat folytattak Budapesten, hogy a közeljövőben a biztosítottak számára rendkívüli segélyalapot létesítsenek, amely szülés, házasság, hosszabb ideig tártó betegség után vehető igénybe. A tervek szerint a megalakítandó intéző bizottságok elvi határozatai szabják meg a biztosítás! és önsegélyezési csoportok működését. lett a színház új főrendezője, Léner Péter rendező lesz a következő évadban, színészi státuszban működik tovább Dobránszky Zoltán és Somló Mária, segédrendező lesz Simény- falvy Eta és súgói munkakörben dolgozik tovább Murvay Emma. Bemutatta az új tagokat: Wegenast Róbert díszlettervezőt és Bérezel József ügyelőt, akik Kaposvárról jöttek Miskolcra, az új színészeket, Gyu- ricza Ottót, Szabó Rózsát és Szabadi Józsefet, akik Egerből, Lengyel Jánost, aki Győrből, Komáromi Évát, aki Szolnokról, Sztankay Istvánt és Verebély Ivánt, akik a Színművészeti B'őiskoláról jöttek a miskolci színházhoz. Segédszinész lesz az évadban Láczai Zoltán és Mikes Emma, a tánckar új tagja Barbai Ferenc. Ezeken kívül bemutatott néhány új műszaki és adminisztratív dolgozót. Közölte, hogy a színház tagjai közül Mikes Béla és Horváth András nyugállományba kerültek. Meleg szavakkal emlékezett meg Dobóczky Mihály és Mikola Imre 40 éves, valamint Majtényi Gabriella 25 éves szolgálatáról. akiket jubileumuk alkalmából egy havi fizetésükkel jutalmaztak. A városi pártbizottság üdvözletét Kovács Miklós elvtárs, a városi tanács köszöntését pedig Tóth Mária elvtársnő tolmácsolta. A SZÍNHÁZ már tegnap megkezdte munkáját, a művészek egy csoportja a berentei Mező Imre Ifjúsági Táborba látogatott és annak tagjait szórakoztatta műsorával. Este ismerkedési estet tartottak, ma, 17-én pedig már megkezdik a nagyszínház nyitódarabjának, a Windsori víg nőknek a próbáit. Szokoly Gyula nevettetett A miskolci vasuta^ sok Erkel Ferenc Művelődési Otthonának ízlésesen kitatarozott nagytermét zsúfolásig megtöltötték a nézők a napokban. Régen volt ennyire telt ház és különösen meglepő volt a zsúfoltság a nagy melegben. A plakát vidám kabaréestet hirdetett, Szokoly Gyulának, a kecskeméti Katona József Színház művészének vendégfelléptével. Szokoly a felszabadulás előtt hosszú évekig volt a Miskolci Nemzeti Színház kedvelt tagja — most szabadságát tölti rokoni körben Miskolcon — és így érthető a nagyarányú érdeklődés, a helyeslés, amellyel a közönség az Erkel Művelődési Otthon kezdeményezését; vidám estjének megrendezését fogadta. A nézőtéren nagy számban képviseltette magát az idősebb generáció, akik még emlékeztek Szokoly miskolci szereplésére, de igen nagy számban jöttek el a fiatalok is egy derűs este reményében. A várakozásban sem az idősebb, sem a fiatalabb generáció nem csalódott. A mintegy három órás műsorban Szokolyon kívül a művelődési otthon legjobb kultúrmunkásai léptek fel. de a műsoridőnek több mint kétharmadát az ő önálló műsora töltötte ki. Humoros magánszámok, paródiák, pam- flettek. dalok váltották egymást, szinte kifogyhatatlanul ontva * poéneket, hangos kacajban megnyilvánuló derűt keltve minduntalan, ötletes, sziporkázó volt ez a műsor, önfeledt szórakozást teremtett. Még azokat a tréfákat is örömmel tapsoltuk, amelyek nem tűntek újnak, de a jól- szerkesztett műsorban az újszerűség erejével, csattanóként hatottak. Az idősebb generáció szívesen emlékezett vissza a régi Szokoly Gyulára, aki mostani műsorával megerősítette ezt az emléket, a fiatalabbak pedig ezután emlékeznek majd rá szívesen. Az est öntevékeny szereplőinek is megérdemelten jutott a közönség tapsából, (bm) GERGELY MIHÁLY: A IV. Első utam a szülői házhoz vezetett, öcsémhez. A vaskapu zárva volt, a kutya ugatására nagykésve előjött öcsém. Míg ráérős ődöngésével közeledett, leolvastam fénytelen, hamuszürke arcáról — milyen hűen őrizte anyánk arcát! — és fáradt mozgásáról, leejtett, válláról, hogy őt sem kímélte a tíz esztendő, bárha szabadon élhette. Talán nálam is elnyűt- tebb volt, noha négy esztendővel fiatalabb. Csodálkozva, haraggal végigmért, aztán elkapta pislogó, hamar könny- belábadó, alamuszi szemét, és azt kérdezte: — Kicsoda maga?... Mit akar? A Júdás-szavak elakasztották lélegzetemet. — Jancsi! Meg sem ismersz.., A bátyád vagyok! Eressz hát be! — Akkor is!... Eredj, ahová akarsz! Ez a ház az enyém, és gyilkost ide be nem fogadunk! Hogy az emberek rólunk is azt higgyék ...!? De Virág Róza szíves-örömest beereszt! — Te!... Te!... Együtt csináltuk! Mindent! — A szívem őrülten dörömbölt, felindultan lihegtem, pihennem kellett. Igaz hát, amit Róza írt! — De ha te így, akkor én feljelentelek, és bűnhődsz te is! Juli is! Öcsém nyikorgó, reszelős, rozsdás hangján nevetett. — Azt hiszed, begyulladok az Ijesztgetésedtől? ... Gondolod, hogy tíz év után elhiszik a meséidet? Amikor mindent magadra vettél? .. . Ha nem volt elég, ám jelentsd: a rendőrőrsöt a Népbolt mellett találod!.. . Persze, azt se tudhatod, hol a Népbolt? Az iskola mellett...! S ÁT Á — Te szemét! így mersz beszélni velem?! — Okosabban teszed, ha meghúzod magad!... És nem zaklatsz engem, meg Juliékat! Ezzel faképnél hagyott. Én pedig álltam szélütötten, és bámultam befelé az udvarra, amely tíz évig úgy jelent meg előttem mindig, mint ahol majd kárpótlást találok. A kutya nem ismert, vicsorgott, az istállóból lónyerítés csapott ki. Hátul tyúkok kotkodácsoltak. A nyárikonyha elöl kanpulyka sétált felém kevé- lyen, pukkaszkodva, szárnyával a földet seperve, mérgét a nem idevalósira fújta. Az első szoba ablakán óvatosan félrehúzódott a függöny, és egy asszonyarc fele tolakodott elő, öcsém feleségéé. Idegen volt az is, nem emlékeztem rá. melyik lehet a legény korom ban még kis süldőlányok csapatából. Tudtam a nevét, Kun Eszter, de a név semmit sem ébresztett fel bennem azon kívül, hogy emlékeztem, egyes lány lehetett, és az apjának volt tíz holdja. Farkasszemet néztem a házzal, amely hidegen, elutasítón meredt vissza rám, mint egy véletlenül idevetődött idegenre. Nem fogadta be a hosszú, göröngyös útról megtérőt, ellökött magától. És tehetetlenül kellett elfordulnom tőle, mert éreztem, a sarokba vaRyok szorítva. Igaza van öcsémnek, nem fogok elmenni a rendőrőrsre, hogy feljelentsem őket. Megint elébe nézzek a vak bizonytalanságnak, talán ismét kockáztassak vizsgálati fogságot. míg nyomoznak? Nem, nem leszek még egyszer sült bolondjuk, nem akarok újra börtönbe jutni! N Az a fontos, hogy szabad vagyok! Hogy erős és vakmerő vagyok, mint apám, és szívós, mint anyám. Nincs otthonom, most hová? Beültem az Italboltba. Pénzem szépen volt, két és félezer forintot fizetett ki a kertészkedésemért a börtönpénztár. Enni- és innivalót kértem. Fényes nappal volt még, kora délután. Ha december is, mégse tanyázik be ilyenkor csak a kocsmatöltelék. Két surbankó legény iszogatta a savanyú cankót a kármer.tő előtt. Fiatalok voltak, nem ismertek. Én is csak arcvonásaikból találgattam. kifélék. Jóllaktam kolbásszal, fél liter borral megöntöztem. Nem mertem repetázni. máris elbódultam. Elszoktam az italtól, vigyáznom kellett. Az ablak megszürkült, azutcán visítva, röfögve törtetett haza az éhes konda. Fizettem és elindultam Virág Rózához. Talán befogad éjszakára is!? — Hátha igazat jósolt öcsém ... Hiszen azt írta, vár! Szemem előtt piros köd kavargóit, és a szívem ügy dobolt, mint amikor először fogtam meg a pihegő, reszkető madarat, a keblét, mint amikor először lett az enyém azon a részeg szeptemberen, bevonulásom előtt. Olyan lázban égtem, mint abban a gyönyörűséges hónapban, amikor hirtelen meglepett bennünket a boldogság, és nem tudtunk betelni egymással. Az alvégen volt az igen öreg, kis patics-háza, oda tartottam. Szőrgom- bóc puli szaladt elém, de nem harapott, csak morgott. kapdosott a csizmám után. Benn már lámpa égert, melegsárga férmye?, hívogató«, kopogtam. Kisvártatva elszorult asszo- nyi hang felelt: — Tessék! Róza hangja volt. Hogy szíven ütött a rég hallott muzsika! Kiegyenesítettem a hátam, nagyokat sóhajtottam, mintha szükségét éreztem volna szédülten viháncoló szívem csillapításának, — Tessék! — hallottam újból a hangját, most már hívó, sürgető csengéssel. Benyitottam. Ott állt a sparhét előtt. Milyen is volt?... Milyen is volt, hadd idézzem fel pontosan azt a képet! Tíz év távlatából is hajszálnyira úgy, mert sokat próbált életem néhány drága pillanatának legszebbike marad az halálig. Szépséges nevét formázta egész lénye. Rózsa volt ő. de nem az a fes- lő bimbó, akit itthagylam, aki bennem élt, hanem a kinyílott, pompázó, jószagú virág. Sudár magas volt, lágy gömbölyűség a testén minden kis vonal, megnyugtató, szűzies szelídség áradt belőle, kontyba fonott, dús. aranyló haja koronaként ékesítette, kerek, formás fejét most is büszkén tartotta, de az arca sápadt volt, csak két piros foltocska égett orcája közepén, és a szája fölpattant, mintha szólni akarna. Némán néztük egymást, meddig, nem tudom. — Jó estét, Róza! — köszöntöttem. — Róza! — ismételtem nevét, Ízlelgetve édességes ízét. — Bálint! síkoltolta magasra röppenő örvendezéssel. Hozzám futott, karját nyakam köré fonta, büszke feje a mellemre bukott, és sírt. Csókolgattam a haját, simogattam a hátát, rángatózó vállát. És birkóztam magammal, mert engem is a sí- . rás környékezett. Én pedig nem sírtam még, mióta férfi lettem. — No ... Édes Rózám!... Ne sírj, itt vagyok most már! Mert elmúlt a sírás Wejet Felemelte fejét, szemének haragoskékje kivilágosodott, nevetett és sírt egyszerre. — Vajon csakugyan elmúlt? ... Istenem, igaz lenne?! Megcsókoltuk egymást. Aztán Róza eloldozta tőlem magát, és a karos lócára mutatott, ahol megszeppenve ült a kislánya. — Gyere ide. Piroska! Köszönj szépen Bálint bácsinak! Milyen jó, hogy vettem egy csomó cukrot Juli gyerekeinek a városban, most mind odaadtam Piroskának. Ettől szemlátomást megbátorodott. Vacsora után az ölembe telepedett, és megcsókolt, így köszönte meg az ajándékot. Az idő későre járt, tudnom kellett, mire számíthatok. — Róza!... Mondtam, hogy öcsém be sem eresztett! És látod, most azt se tudom, hová menjek, hol hajlong le a. fejem? .., Megint a sparherdnél állt, anyásán és a tűzhely adta biztonságot, erőt magába gyűjtve, onnan nézett bennünket, hogy hogyan játszadozunk. Lángolt az arca, de egyenesen a szemembe nézett, és kezét kicsit megemelve. körbe intett. — Hát itt!... Nálam! Olyan természetességgel mondta* hogy rögtön a karomba kellett kapnom, összecsókolnom. Hozzásiettem* felkaptam, megpörgettem. — És nem félsz a falu szájától? — kérdeztem, midőn letettem. — Hisz nem vagyunk megesküdve!?... — Szeretsz, Báli? — Szeretlek! •— ügy, mint régen? — Százszor jobban! Elkacagta magát. Derűs lelkű ember volt. de sosem nevetett teli szájjal, harsányan, mint más asszonyok* és éppen ezért annyi finomság, báj volt a mosolyában, nevetésében, hogy szépsége mellett ezzel igéaett meg. l'Fokyta'tjvik.j
