Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-13 / 190. szám
2 ESZAKMACYARORSZ4G Vasárnap, 1961. augusztus ti íjjy ír a világsajtó Hruscsovnak a szovjet—román barátsági gyűlésen elhangzott beszédéről BERLIN/ A Német Demokratikus Köztársaság sajtója Hruscsovnak a szovjet— román barátsági gyűlésen elhangzott beszédét kommentálva hangsúlyozza a szovjet kormánynak a nemzetközi kérdések békés megoldására irányuló törekvését. A Nazional-Zeitung írja: A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szenvedélyes hangon felhívta a nyugati államférfiakat, tanúsítsanak józanságot és a fegyvercsörtetés helyett megfontoltan és előítéletek nélkül vizsgálják meg a dolgok állását. VARSÓ• A lengyel dolgozók óriási érdekű ó- déssel fogadták Hruscsovnak a szovjet —román barátsági gyűlésen elhangzott beszédét, amely érintette korunk legégetőbb kérdéseit. Pénteken a lengyel rádió és televízió ismertette a beszéd kivonatát és' több ízben fűzött hozzá kommentárokat A lengyel sajtó szombaton közölte a beszéd kivonatát. A lapok kiragadják Hruscsov ama szavait, hogy a Szovjetunió senkit nem fenyeget, csupán azt javasolja, hogy számolják fel a múlt háború maradványait és a béke biztosítása érdekében kössék meg a német békeszerződést A szovjet kormány — hangsúlyozza i biakban a lap — a Trybuna Ludu — azt javasolja a | felhívja azokat, akik nyugati hatalmaknak, hogy közösen oldják meg a feszültséget okozó vitás kérdéseket. „A Szovjetunió azt indítványozza hogy üljenek a tárgyaló asztalhoz és vitassák meg a német békeszerződés kérdését” — mutat rá a Zycie War- szawy. „A Szovjetunió kész meghallgatni a nyugati hatalmak minden konstruktív javaslatát” — emeli ki a Dziennik Ludowy. KAIRÓ .A kairói sajtó kiemelkedő helyen számol be Hruscsovnak a szovjet— román barátsági gyűlésen elhangzott beszédéről. A lapok kiragadják Hruscsovnak a vitás kérdések békés eszközökkel való megoldása érdekében elhangzott felhívását. Az Ahbar el Jóm című lap címben a következőket írja: „Hruscsov rendkívül fontos felszólalása. Hruscsov azt mondja: Az egyiptomiak a szuezi csatornába dobták a brit oroszlánt.” Hruscsov — hangsúlyozza a lap — fontos nyilatkozatot tett a nemzetközi eseményekről. „Mi nem akarunk háborút, de ha agressziót robbantanak ki ellenünk, megsemmisítő csapást mérünk az agresszorokra” — mondotta. „Hruscsov — írja továbnem veFide! Castro beszélgetése a szovjet baráti küldöttség tagjaival Moszkva (TASZSZ) Fidel Castro miniszterelnök beszélgetést folytatott a latin-amerikai körútja során Kubába érkezett szovjet baráti küldöttség tagjaival. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy az amerikai imperializmus Kuba elleni----------ooo---------A tokiói világértekezlet rátért a napirendi kérdésekre Tokió (TASZSZ) Az általános és teljes leszerelésért, az atom- és hidrogénfegyverek betiltásáért küzdő 7. világértekezlet három napos előkészítő szakasz után szombaton megkezdte napirendi munkáját Az értekezlet munkájában 26 ország küldöttei, köztük a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, az Egyesült Államok, Anglia, India képviselői vesznek részt. A napirendi munka tárgyalása során a következő kérdésekről lesz szó: Nemzetközi helyzet, általános és teljes leszerelés; Az atom- és hidrogénfegyverek megtiltása és a nukleális fegyverkezés megszüntetése; A katonai szövetségek és az idegen területeken létesített támaszpontok felszámolása; A Hirosima és Nagaszaki ellen intézett bombatámadás áldozatainak megsegítése; A béke megőrzéséért és megszilárdításáért küzdők sorainak tömörítése. (MTI)----------oOo---------I Népművészet Mestere és a Kiváló Népművelő kitüntetések átadása az Országháziján A magyar forradalmi munkásparaszt kormány nyolc népművésznek a Népművészet Mestere kitüntető címet adományozta. Ugyanakkor húszán kapták meg a művelődésügyi miniszter által ezúttal először adományozott Kiváló Népművelő kitüntető jelvényt. Az alkotmány közelgő ünnepe alkalmából adományozott kitüntetéseket — a második Országos Népi Iparművészeti Kiállítás megnyitását követően — ‘ Aczél György, a művelődésügyi miniszter első , helyettese adta át szombaton az Országház Munkácsy-termében rendezett ünnepségen. A kitüntetettek nevében Csuhát Józsefné, mezőkövesdi hímző népművész mondott köszönetét. A forradalmi munkás-paraszt kormány a Népművészet Mestere kitüntető címet adományozta többek között: Csuhái Józsefné mezőkövesdi hímző népművésznek. A művelődésügyi miniszter által adományozott Kiváló Népművélő kitüntető jelvényt kapta többek között: Papp Attila, a kazincbarcikai városi könyvtár vezetője és Szebeni Győző, a Borsod mérvéi Tanács népművelési csoportvezetője. gazdasági agressziójának következtében keletkezett átmeneti nehézségeket a kubai nép hajthatatlan akarata, a Szovjetunió és a többi szocialista ország segítségével le fogja küzdeni. A miniszterelnök ezután kifejtette, hogy már a kubai nép is meggyőződött a tervgazdálkodás szükségességéről és 1962-ben megkezdi négyéves tervét. Az amerikai monopóliumok elnyomása alól történt felszabadulás után lehetővé vált, hogy Kuba a cukornád termelésen kívül más mező- gazdasági ágakat is kifejlesszen. A távlati tervek szerint 1970-ben az ország állattenyésztése, baromfi- tenyésztése és halászata értékben kifejezve kétszer annyi terméket ad maid, mint most a cukornádültetvények — jelentette ki Fidel Castro. Külpolitikai kérdésekről szólva a miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a háborús erők mozgolódása ellenére a béke és a haladás erőinek állásai erősebbek, mint va- laRä. Fidel Castro rendkívül nagy elismeréssel nyilatkozott a Szovjetunió külpolitikai lépéseiről és Hruscsov- ról. mint a béke, a békés együttélés, a leszerelés eszméjének harcosáról. (MTI) szítették még el azt a képességüket, hogy józanul gondolkozzanak: százszor is gondolják meg, mielőtt elhatároznák a háború kirobbantását. LONDON A londoni lapok Hruscsov beszédének azt a részét emelik ki, ahol figyelmeztet a háború végzetes következményeire és felhívja a nyugati hatalmakat, hagyjanak fel a fenyegetőzésekkel és üljenek le a tárgyaló asztalhoz, hogy nyugodtan vitassák meg a második világháború után megoldatlanul maradt kérdéseket. A Daily Express a beszédhez fűzött kommentárjaiban azt. írja, hogy a Szovjetunió politikája az alábbi célok elérésére irányul: A Nyugat ismerje el az Odera- Neisse határt, ismerje el a Német Demokratikus Köztársaságot, számolja fel a nyugat-berlini kém- és propaganda központokat és vonják ki a külföldi csapatokat ebből a városból. E kérdések — ismeri be a lap — komoly megvitatást érdemelnek. Az Egyesült Államok például elismerhetné a Német Demokratikus Köztársaságot és nagykövetséget létesíthetne ebben az országban, mindazokkal az előnyökkel, amelyeket ez a lépés nyújtana. A Daily Worker hangsúlyozza, hogy a Nyugat eddig nem tett semmiféle javaslatot a tárgyalásokra vonatkozóan. Ehelyett rendkívül veszélyes játékot folytat a tűzzel. Nem lehet megengedni, hogy tovább fejlődjék a válság. A Nyugatot kényszeríteni kell a tárgyalásokra.” (MTI) Államcsíny kísérlet Argentínában A kormánycsapatok visszafoglalták a főváros rádióközpontját Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Argentína legnagyobb rádióadója pénteken este 23.15 (helyi idő szerint) megszakította adását és közleményt ismertetett, amelynek aláírói bejelentették, hogy Argentínában forradalmi junta alakult. A közlemény azt is bejelentette, hogy a forradalmi megmozdulást Cordoba, Parana, San Luis y Tandll és Reconquista helyőrségei támogatják. A felhívás egyúttal kérte Buenos Aires lakosságát, vegyen részt a Plaza Italian tartandó tömeggyűlésen. A nyugati hírügynökségek megemlítik, hogy az Argentin Általános Szakszervezeti Szövetség közvetlenül a bejelentés előtt hívta fel augusztus 20-án kezdődő 48 órás sztrájkra az ország vasutasait. A sztrájk célja: tiltakozás a kormány legutóbbi intézkedései ellen, amelyek a vasutak kiszolgáló üzemeit magánvállalkozóknak adják át, üzemen kívül helyezik az úgynevezett ráfizetéses szárnyvonalakat és végkielégítésben részesítik az idős vasutasokat. Megbízható körök értesülése szerint a bejelentés, elhangzása után Frondizi elnök összehívta a kormány tagjait. Az elnöki palotában tartott minisztertanácsot követően az elnöki iroda sajtószóvivője közleményt adott ki. A közlemény hangoztatja, hogy az ország mindén részében teljes a rend és a nyugalom.----------oOo---------N emzetközi konferencí? az öntözéses gazdálkodásról ' Nemzetközi öntözési konferenciát rendez augusztus 21 és 26 között Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia. A tanácskozáson a hazai műszaki- és. agrár-szakembereken kívül bolgár, csehszlovák, lengyel, német, román is szovjet küldöttek vesznek részt. A külföldi szakemberek megtekintik hazánk több nagy öntözéses gazdaságát is. (MTI) Ugyanakkor az AFP tudósítója jelentette, hogy Buenos Airesben a rendőrség eltávolítottá az utcákról a járókelőket és így csak kevesen jelentek meg a város főterére összehívott tömeggyűlésen. A vendéglátóipari üzemek haladéktalanul bezártak. Későbbi jelentések szerint katonaság vonult fel golyószórókkal Buenos Aires minden fontosabb épületéhez és üzeméhez. Buenos Aires rendőrparancsnoka közleményt adott ki, amely szerint mintegy 50—50 főnyi csoportok közvetlenül éjfél előtt birtokukba kerítették Buenos Aires fő távbeszélő központját és a legnagyobb argentin rádió központját. A rendőrség a két épületet körülzárta. Az épület elfoglalói és á rendőrök között tűzharc kezdődött. Az AFP később jelentette, hogy az Argentin Általános Szakszervezeti Szövetség újabb sztrájk- felhívást adott ki, amely általános sztrájkra hívja fel az ország valamennyi dolgozóját meg nem határozott időpontig. A késő éjjeli órákban — a hírek szerint — az állami rádióadók ismét megkezdték adásukat. * Az AP washingtoni jelentése szerint az Egyesült Államok kormányköreiben meglepetést keltettek a Buenos Airesbol érkezett hírek. Az amerikai . külügyminisztérium kijelentette, semmiféle értesülése sincs az' eseményekről. A legújabb jelentések már arról számolnak be; hogy a Buenos Aires-i távbeszélő és a • rádióközponthoz kivonult katonaság megadásra kényszerítette az épületek elfoglalóit. A lázadók utolsó maradványainak megadásával ma teljesen összeomlott az Arthuro Frondizi elnök ellen megkísérelt államcsíny — jelentette be a kormány szóvivője. Mint az argentin sajtó közli, az államcsíny kísérlet mögött az argentin haditengerészet és légierő magasrangú tisztjei álltak. (MTI) Adenauer „a gazdasági szankciók" követelésével igyekszik elíorlaszolni a kelet—nyugati tárgyalások útját Bonn (MTT) Adenauer kancellár pénteken este Kiéiben kereszténydemokrata választási gyűlésen beszédet mondott, amelyre megfigyelők szerint az nyomta rá bélyegét, hogy az amerikai külügyminiszterrel és az olasz miniszterelnökkel folytatott legutóbbi megbeszélései után úgy látszik, megingott az a korábbi szilárd önbizalma, hogy meg tudja akadályozni a Szovjetunióval folytatandó tárgyalások felvételét A kancellár kénytelen volt elismerni, hogy olaszországi tárgyalásai után arra a meggyőződésre jutott: sor fog kerülni a tárgyalásokra a Szovjetunióval. Rögtön utána azt bizonygatta, hogy „nem igazak azok a jelentések, amelyek szerint a tárgyalások kérdése miatt feszültség támadt Nyugat-Né- metország és az Egyesült Államok viszonyában”. A kancellár úgy látszik eltökélte, ha már nem képes megakadályozni, A „Vosztok—2“ útja a térképen Az egész haladé emberiség örömmel ünnepelte a „Vosztok—2” elnevezésű második szovjet űrrakéta sikeres útját. Mint ismeretes, G. Sz. Tyltov repülős őrnagy, Szovjetunió hőse vezette a kozmikus űrhajót, mely felbocsátásától — 1961. aueusztus ft-án reggel 7 órától kezdve — földet éréséig 23 óra 18 perces repülési Ideje alatt földünk körül kereken 17 fordulatot tett meg, majd a Szovjetunió területén az előre megadott körzetben sikeresen leszállt. Az űrhajó súlya a szállítórakéta utolsó fokozata nélkül majdnem 5 tonna: 4731 kg volt. Pályasikja az Egyenlítőhöz viszonyítva 64° 58"-es szöget zárt be. A rakéta egy teljes fordulata földünk körül 88 percig tartott, röppályájanak a föld felszínétől számított legkisebb távolsága 178 km, legnagypbb távolsága pedig 257 km volt. Az űrhajó több mint 700 000 km-es utat tett meg, azaz a Föld—Hold közötti távolság kerek kétszeresét. Térképünk azokat a jelentősebb városokat ábrázolta, melyek felett a „Vosztok—2” földkörüli kcnnvösÄ -sorún elrepült. f~ Terra —> hogy a Nyugat tárgyalásokba bocsátkozzék a szovjet kormánnyal a német kérdésről és Nyugat-Berlin problémájáról, legalább is igyekezni fog akadályokat gördíteni e tárgyalások útjába és megakadályozni azok sikeres kimenetelét. Erre vallanak azok a szavai, amelyek arra szólítottak fel, hogy Bonn szövetségesei vegyék fontolóra a szocialista tábor elleni „gazdasági szankciók” kérdését. „Azok, akik most pénzt keresnek a Szovjetuniónak küldött szállításokon, hagyjanak fel ezzel, ha ezt magasabb érdekek megkövetelik” — mondotta a kancellár, majd végül kijelentette: „a kormány egész erejét összpontositani fogja, hogy a következő hónapokban teljesítse a NATO- ban vállalt kötelezettségeit”, ez alatt viszont az értendő, hogy Bonn fokozni kívánja a fegyverkezési hajszát és újabb atomfegyvereket követel. Bármennyire is igyekezett a kancellár hallgatóiban azt a benyomást kelteni, hogy semmiféle ellentét nincs Washington és Bonn közölt, még a nyugatnémet polgári sajtó jelentéseiből is kiviláglik, hogy a párizsi külügyminiszteri értekezlet, majd pedig Rusk és Adenauer találkozója napvilágra hozta ezeket az ellentéteket. A Hamburger Echo washingtoni tudósítója például azt jelenti lapjának, hogy Kennedy legutóbbi sajtóértekezletén azért nyilatkozott „oly feltűnően tartózkodóan a nyugat-berlini válság részletkérdéseiről”, mert felbosszantotta Adenauer és De Gaulle magatartása, akik „a legélesebb formában ellenzik a Moszkvával való tárgyalások felvételét”. „Washingtoni jól értesült körökben úgy tudják — folytatja a tudósító —, hogy Kennedy a Bonn és Párizs által okozott nehézségek láttán elhatározta, lehetőleg Londonnal együttműködve kezd majd diplomáciai tevékenységbe a nyugat-berlini kérdéssel kapcsolatban”. A Frankfurter Rundschau washingtoni tudósítója ehhez még hozzáfűzi, hogy a Kennedy-kormány esetleg még a szeptember 17-i nyugatnémet választások előtt is hajlandó a tárgyalások megkezdésére, „ameny- nyiben a körülmények megkövetelik. Kennedynek ez a szándéka bizoDt»"* méltókig rossz hangulatot kclú# IBonn es Washington viszonyában*,