Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-09 / 186. szám

4 ESZAKMAGTARORSZAG Szerda, 1961. augusztus 9, A katáridolt lerövidítésével készülnek augusztus 20-ra O a JTiszavidéki Vegyikomkinát építői \ 31-es Építőipari Vállalat dol- gozói az elmúlt év közepén kezdték meg a Tiszavidéki Vegyi­kombinát műtrágya gyárának építé­sét. Az új létesítményt a legkorsze­rűbb technológia felhasználásával, előregyártott nagyelemekből állítják Össze. Az eddig hagyományos mód­szerrel dolgozó építők igen hamar megkedvelték és elsajátították az „új szakmát”: az épületek összeszerelé­sét, s ennek eredményeként már hét épületet tető alá hoztak. Ezekben az üzemekben, a határidőket tartva, je­lenleg a gépalapok elhelyezésén, a tetők szigetelésén, valamint a belső műhelyrészek kialakításán dolgoz­nak. Az építők az elmúlt hetekben elha­tározták, hogy az alkotmány ünnepé­nek tiszteletére széleskörű munka­versenyt indítanak. A termelési ta­nácskozásokon több, mint 30 építő brigád tett értékes munkafelajánlást, vállalta a határidők lerövidítését. A 66 méter hosszú és 36 méter magas abszorpciós torony építkezésén Ba­A huszadik törpevizmuvet épitik megyénkben Borsod megye bányász és mező- gazdasági településeinek egészséges ivóvízellátására az elmúlt években csaknem 30 millió forintot fordítot­tak. Ebből többek között 17 törpe- vízmüvet is építettek. Ezek közül a legjelentősebbek egyike a parasz- nyai törpevízmű, amely a megye első gravitációs vezetékén keresz­tül négy bányászközséget lát el ivóvízzel. Az idén újabb 2 törpe- vízmüvet adtak át rendeltetésének, Hejcén és Répáshután. A Borsod megyei Tanács állami erőből és a lakosság hozzájárulásá­val megkezdte a huszadik törpe­vízmű építését Pere községben. A több mint egy millió forintos be­ruházással készülő új létesítmény a második gravitációs vízműve lesz megyénknek. Naponta 40 köbméter vizet ad majd a Hernád völgyi község lakosságának és ezzel a te­lepülés régi problémája oldódik meg. Az építés során szombaton készültek el a forrásfoglalással, s a tervek szerint a csővezeték lefek­tetése után még az idén átadják üzemeltetésre a törpevízművet. gics József szocialista ácsbrigádja például úgy szervezte meg a munkát, hogy zsaluzást a második emeleti szintig szeptember 10-e helyett már augusztus 20-ra elvégzi. A brigád je­lenleg már egy hetes előnnyel dol­gozik. A 11 tagú Markó Bertalan ku­bikosbrigád jelenleg a 200 ezer lég­köbméteres ammóniák előállító üzem műhelycsarnokának tetőfedő hőszi­getelésén munkálkodik. Vállalták, hogy a szigetelést 30 nappal a határ­idő előtt befejezik. Bár munkájukat igen megnehezíti az akadozó perlit- ellátás — mégis két—háromnapos előnyre tettek szert. A zsákoló üzemben Tolnai Lajos 9 tagú szocia­lista brigádját 3.800 köbméter föld visszatöltésével bízták .meg. A bri­gád kétműszakos termelést szerve­zett és elhatározta, hogy a munkát határidő előtt másfél hónappal el­készíti. Eddig 2.800 köbméter földet töltöttek vissza az épületbe, amely­re előreláthatólag augusztus 20 előtt megkezdik az ajzat beton elhelyezé­sét. A nagyszerű verseny eddigi sza­kaszában a határidőkhöz viszonyítva átlag 2—3 napos előnyöket szerez­tek. TTJ ISKOLA Elsők a járásban . • • Az encsi járásban is gyors ütem­ben folyik a hordás, a cséplés. A be­takarításra kedvező időjárást igye­keznek kihasználni a járás termelő- szövetkezetei. Bár itt aránylag ké­sőbb kezdődött az aratás, így a hor­dás, a cséplés is eltolódott, mégis, néhány termelőszövetkezet már utá­na van a cséplésnek. Elsőnek a garadnai, a szemerei Re­ménység, a mérai, a bereti termelő- szövetkezet fejezte be a cséplést. Ga- radnán emberemlékezet óta még nem végeztek ilyen korán, augusztus 5-re a csépléssel. Mintegy négyszáz hold- nyi kalászosuk cséplése 10 nap alatt befejeződött. A büttösi termelőszö­vetkezeti tagok tegnap tettek pon­tot a cséplés után. Az aratás, a cséplés lebonyolításá­ban a garadnai Petőfi Termelőszö­vetkezeté az elsőség. Mindössze 20 holdat arattak kézzel, a többit gép­pel vágták. Termésátlagaik mind bú­zából, mind pedig árpából meghalad­ta a 10 mázsát, pedig jégkárt is szenvedtek. A nyári mélyszántásban, a tarlóhántásban is dicséretes igyek- vés tapasztalható Garadnán, 150 hold nyári mélyszántást végeztek el eddig és 110 hold tarlót forgattak le. A járás többi termelőszövetkezeté­ben ezeknél a munkáknál lemaradás taapsztalhatő — ezek példát vehet­nének a garadnaiaktól. Itt, a csép- léssel egyidőben terményt is osztot­tak a tagoknak, munkaegységen­A Cserehát holnapja Megyénk egyik legszegényebb vi­déke kétségkívül a dimbes-dombos Cserehát, ahol a földek minősége lé­nyegesen alatta marad a szokásos­nak. Az alacsony termésátlagok miatt a lakosság jövedelme kevés a mai igények kielégítésére, sőt, olykor — egy aszályos vagy erősen csapadékos esztendő esetén — o létminimumot is alig múlja felül. A termelőszö­vetkezeti mozgalom itt is teljes si­kert aratott, de ezzel még nem oldó­dott meg a lakosság megélhetési gondja. Az encsi járási pártbizottság és tanács kezdeményezésére a megyei tanács és a Földművelődésügyi Mi­nisztérium küldötteinek részvételé­vel Cserehát holnapja címmel anké- tot rendeztek Encsen. Az elmúlt hé­ten rendezett ankéton Rozgonyi And­rás elvtárs, a járási tanács vb. el­nöke ismertette a Cserehátra vonat­kozó elképzeléseket, majd a Föld­művelésügyi Minisztérium küldötte, Spilka László tartott előadást a cse­reháti problémákról. Az encsi járás 47 ezer holdnyi szántóterületén mind­össze 5 ezer holdra tehető az a te­rület, amely nem szorul javításra nagyfokú erodáltsága és mészsze- gény volta miatt. Az azóta elkészült agrótervi térkép öt körzetre osztja a járást, attól függően, hogy hol mit érdemes termelni, mivel jövedelmező foglalkozni. Az encsi járás agrótervének meg­valósítása nagyban növeli majd a lakosság kereseti lehetőségeit, illetve jövedelmét. ként 3,5 kilogramm búzát és 3 ki­logramm árpát. Búzát még osztanak. Az aratás-cséplés gyors lebonyolí­tásának örömére az elmúlt szomba­ton jólsikerült ünnepséget rendeztek Garadnán. A termelőszövetkezet megvendégelte tagjait. A reggelig tartó mulatságon megérdemelten szórakozott Garadna dolgos népe. A felsőtagozatos általános iskolai tanulók tantermi ellátása egyre nagyobb gondot okoz az encsi járásban is. A járás vezetői úgy igye­keznek megoldani ezt a problémát, hogy körzeti iskolák létesítését szor­galmazzák. Beret és Baktakék között most épül egy 4 tantermes általá­nos iskola, ahol Detek, Beret, Baktakék felsőtagozatú általános iskolás tanulói találnának második otthonra. A Borsod megyei Építőipari Válla­lat dolgozói vállalták, hogy a súlyos tanteremgond enyhítésére lerövidí­tik az átadási határidőt, a tanulók december helyett már október 1-én elfoglalhatják helyüket az új iskolában. Az iskolában nevelői lakás is épül. • Üzemi általános iskolát létesítenek Ozdon Az Ózdi Kohászati Üzemek dolgo­zói szeretnek tanulni. Ezt bizonyít­ja, hogy az elmúlt tanévben a mű­szaki beosztású dolgozók részére ren­dezett mérnök továbbképző és egyéb előadásokat mintegy háromezren hallgatták rendszeresen. A fizikai dolgozók közül is körülbelül két és félezren vettek részt a különböző szakmásító, szakmunkás továbbkép­ző, valamint egyéb tanfolyamokon. Az egyetemek esti, illetve levelező tagozatán harminchármán, techni­kumokban, gimnáziumban több mint négyszázan tanultak tovább. Az álta­lános iskolát is csaknem kétszázan látogatták. A gyár párt-, szakszervezeti, gaz­dasági vezetői, s a dolgozók oktatá­sával közvetlenül foglalkozó szervek az elkövetkező időben arra töreked­nek, hogy a szakmai, politikai okta­táson kívül azoknak a munkásoknak is lehetőséget nyújtsanak a tanulás­ra, akik eddig nem szerezték meg az általános iskolai végzettséget. Ezért elhatározták, hogy az elkövetkezen­dő tanévre megszervezik a gyárban az üzemi általános iskolát. Tanter­mek céljára a Technika Háza. a mű­velődési otthon, továbbá a különböző üzemek előadóhelyiségeit rendezik be, míg az oktatókról Özd város is­kolái gondoskodnak. Az üzemi álta­lános iskolában a folyamatos dél­előtti és délutáni oktatást vezetik be, hogy a váltóműszakban dolgozók is igénybe vehessék a továbbtanulási lehetőséget és elkerüljék a lemor­zsolódás veszélyét. A megkezdett szervező munka nyomán úgy számít­ják, hogy a szeptemberben kezdődő tanévben már mintegy ötszáz ózdi kohászati dolgozó tanul majd az is­kolában. Tiszaszederkény község határában új várost építenek a Tiszavidéki Vegyi kombinát dolgozói részére. Ed­dig már több mint 500 lakás készült el. Az új épületekben korszerűen felszerelt, jól ellátott üzletekben kezdték meg az árusítást. Az alkot­mány ünnepének tiszteletére most újabb létesítménnyel gazdagodott a Szántóverseny a szikszói járásban A szikszói járási tanács mezőgazdasági osztálya augusztus 6-án az Ongai Állami Gazdaságban rendezte meg a járás területén lévő gépál­lomás, állami gazdaság és a tsz-ek traktorosainak versenyét. A verseny- ■ ben a járás 19 legjobb traktorosa vett részt. A bíráló bizottság ellenőrizte a szabályok betartását. Az értékelés után a versenybizottság kihirdette az. eredményeket, majd ünnepélyes keretek között kiosztották az okleveleket és a jutalmakat. Első helyen Pintér Lajos, az Alsóvadászi Gépállomás traktorosa, másodikon Barnóczki István, szintén az Alsóvadászi Gépállomás, a har­madik helyen Leskó János, a Léhi Állami Gazdaság és a negyediken Bencze Béla, a Léhi Állami Gazdaság traktorosa végzett. Az első díj egy világvevő rádió, a második egy kerékpár, harmadik egy karóra, a negye­dik díj pedig egy borotvakészlet volt. Az első és második helyezést elért traktorosok bejutottak a me­gyei döntőbe. Az oklevelek és díjak átadása után a traktorosokat az On­gai Állami Gazdaságban látták vendégül. 50 méter magas, kehely alakú víztorony építését kezdték meg a tiszaparti új városban tiszaparti város. A 31-es Építőipari Vállalat dolgozói az elmúlt napok­ban adták át az egyik, 360 férőhelyes munkásszállót, melyben a kényel­mesen berendezett szobákon kivül hideg-, melegvizű fürdők, hangula­tos társalgók állnak a dolgozók ren­delkezésére. Az új szociális létesít­mény építési tervét úgy készítették el, hogy a szálló megszűnésével az épületben egy- és kétszobás, össz­komfortos lakásokat alakíthassanak ki. A dolgozók most megfogadták, hogy a másik 360 férőhelyes mun­kásszállót — amelynek építése be­fejezéshez közeledik — a hónap vé­géig átadják. Az új városban most kezdték meg az 50 méter magas víztorony épí­tését. A 800 köbméteres, bordázott oldalfelületű, kehely alakú víztor­nyot, a talaj süllyedése miatt cölöp­alapokra helyezik. A tornyot a leg­korszerűbb eljárással, csúszó-zsalu- zással építik fel. Hétfőn délelőtt 110 betoncölöp leverésével befejezték az alapozási munkákat. A több mint 3 millió forintos költséggel épülő, kor­szerű víztorony a jövő évben készül eL *=>-----ooo— ----­M egnyitották a korszerűsített hejőcsabai gyógyszertárat Hosszú évtizedekig állta az idők viharát HejŐcsaba egyik legszebb műemléke, a Csabavezér úti gyógy­szertár. Negyven esztendő alatt, amióta itt, a régi épületben megnyi­tották a gyógyszertárat, semmi ta­tarozás nem volt. Kilenc hónappal ezelőtt kezdtek hozzá az épület tel­jes felújításához, a műemlék helyre- állításához. A gyógyszertár dolgozói Szappanos Béla vezetésével egyetlen napig sem szüneteltették a gyógy­szerkiszolgálást. Esetenként az abla­kon, máskor az ajtón, egy kicsiny szobából adták a betegeknek a gyó­gyító készítményeket. 1 Tegnap reggel szinte ünnepszámbá ment, amikor átadták rendeltetésé­nek az újjáépített gyógyszertárat. A , korszerű bútorokat az asztalosipari ktsz dolgozói készítették. Az építők 'korszerű ülő és álló munkahelyek­hez juttatták a gyógyszertári dolgo­zókat. Külön készenléti szolgálaH szobát rendeztek be a gyógyszerészek munkájának megkönnyítésére. vében két ember alszik, s a gépek ( állnak. Miért e semmittevés? — Nem tudünk szántani. Nappal nem huzatták le a szalmát — vála-' szólják az álmukból felriadt trakto-l risták. — Pedig volt itt gép — kom-1 mentálja a szomorú látványt a Me-, zőnyárádi Gépállomás igazgatója. — Itt bizony rosszul szervezte meg a* munkát a tsz. Pedig a két gép lega-1 lább hat normálholdat szánthatott< volna az éjszaka. < Bükkábrányban dohogó gépet ta-< tálunk. Felelős gazdája, Barta Sán-( dor, a kocsi mélyén alussza álmát. Zörgetésünkre felriad, tétován szem-1 lél, majd belátva, hogy hibát köve-* tett el, gyorsán a géphez indul. Lei akarja állítani. Oly szerencsétlenül ( nyúl a géphez, hogy könnyen baleset, keletkezhetett volna. Megkapja a fej­mosást. Duzzogva indul munkára.* Bizony, ő nem öregbítette önmaga1 hírnevét. < * A hajnal bíborpalástja megesil- *' logtattja fényét. A kakasok sokszólamban kukorékolnak. Reggel van. A szérűkön feldübörögnek a traktorok, kezdődik a cséplés. A váltótársak megérkeznek, s az éjsza­kaiak pihenőre térnek. Ha térnek. Mert sokan vannak, akik megnvújt- ják á napot csak azért, hogy miha­marabb frissen szántott földek te-’ gyék egysíkúvá az egyre gazdagodó1 mezőnyárádi határt. i Pásztory Alajos i f Éjszaka a földeken — Mikor állt munkába? — Tegnap reggel. — S mikor fejezi be a szántást? — Azt még nem tudom, de annyi már biztos, hogy holnap este megyek csak haza aludni. — Nem hosszú a műszak? Nem ál­mos? — Nem! Igaz, délelőtt elővesz egy kis álmosság, de egy kis torna, egy kis szundi csakhamar frissé tesz. — Miért dolgozik ennyit? Kevés töprengés után felel: — Kell a pénz a családnak, no, meg a gépállomáson is kevés az em­ber. Akkor dolgozzunk, amikor az idő, meg a munka engedi. Nem igaz? Télen pihenhetünk majd eleget. Univerzális traktora gyorsan pö­fög, indul tovább, hogy új barázdá­kat hasítson a borotvaéles ekevas. * __Rs j<5 lenne, ha mindenütt így ^ lenne! — szakad fel a sóhaj a gépállomások megyei igazgatója és a Mezőnyárádi Gépállomás igazgató­ja ajkán. Vattán, a Szemere Bertalan Ter­melőszövetkezet földjén hiába ke­ressük a traktorok fényszóróinak pásztáit. Nem dübörög a gép, kísér­teties csend ül a tájon. A kazlak tö­Okosnak, hanem cselekedetük is az. Mindhárman jókedvű fiatalemberek. Találékonyak is! Történt „ ugyanis, hogy Okos Béla (a gépállomás KISZ- titkára „civilben hegesztő”, csak nyáron traktorista), Pásztor Gyula és Pete Károly által vezetett traktorok késő estig csépeltek. Amikor az est­hajnal csillag már rég fenn volt az égbolton, a tsz-vezetők azt mondot­ták: no, mára elég a cséplésből. Haj­nalban, fél öt óra tájt találkozunk! A három fiatal traktorista tanako­dott: most mihez kezdjenek? Menje­nek aludni? Kár lenne az időért! Addig szántani is tudnak. Azaz, csak tudnának. Nappal nem futotta az időből, hogy kimérjék a nyílegyenes barázdákat. Meg különben is az egyik gépen nincs lámpa, nincs vi­lágítás. Nyugodt lelkiismerettel ágyat-vethettek volna, dehát, még­sem vetettek. A ddig-addig gondolkodtak, amíg rájöttek, hogy a két, világí­tással rendelkező gép kimérheti a területet. Kimérték. így a három traktor egymás után megindult, s reflektoraik fényében ezüstösen csil­logtak a frissen szántott barázdák. Nem messze a három fiatal trak­toristától, találkoztunk a negyedik­kel; Dómján Imrével. A csendes, nyári éjszakában csak •a traktorok buffogása veri fel a csendet. Néha egy-egy álmából felvert mezei madár röppen fel fész­kéről, amint erős reflektoré gépko­csink fénycsóvát vet a frissen szán­tott földekre. Éjszakai ellehőrzésen vagyunk. Cé­lunk: megvizsgálni, hogy a Mező­nyárádi Gépállomáshoz tartozó terü­leteken az igényeknek és a jelenté­seknek megfelelően dolgoznak-e a gépek, szántanak-e éjszaka? Az ellenőrzés szó nem helytálló, mert Gergely elvtárs, a gépállomá­sok megyei igazgatóságának vezetője inkább felvilágosít, mint ellenőriz. A • traktoristák jóleső érzéssel nyugtáz­zák a közlést: ha éjszaka becsülete­sen dolgoznak és teljesítik a műszak­normákat, több mint 100 forinttal emelkedik naponta a jövedelmük. A Mezőnyárádi Gépállomás igaz­gatója nagy meglepetést tartogat az éjszakai látogatók számára. Az előző nap jelentett 32 erőgép helyett 38 dolgozik éjszakai műszakban is... Miért e fokozott tempó? Augusztus 31-én szeretnék befejezni a nyári ta­lajmunkákat! Vajon sikerül? Föltétlenül! Azok után, amit éjszakai látogatásunkkor láttunk és tapasztaltunk, csak ezt mondhatjuk. A mezőkeresztesi határban egy fö­löttébb okos brigáddal találkoztunk. Nemcsak a brigád vezetőjét hívják

Next

/
Thumbnails
Contents