Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-01 / 179. szám

4 BSZÄKMÄGTÄRORSZAÖ Kedd, 1961. augusztus 1. Áz iskola és az élet kapcsolata Az elmúlt 1960—61. évi Iskolai év különös jelentőségű volt az ifjúság nevelését illetően. Jelentőségét az előző tanéveikhez viszonyítva az adja, hogy ez a tanév az iskola­reform megvalósítása első esztende­jének tekinthető. Érthető, hogy a szokottnál nagyobb gonddal készült fel megyénk nevelőtársadalma is e tanévre. Most, a tanév végeztével szinte önként adódik a gondolat: mennyiben váltotta be a hozzáfűzött reményeket az elmúlt iskolai esz­tendő. Ismeretes, hogy iskolarendszerünk továbbfejlesztésének szükségszerűsé­gét az élet követelményei alapján az MSZMP művelődéspolitikai irány­elvei vetették fel és ezt megerősí­tette pártunk VII. Kongresszusa. Az iskolareform célja, hogy a fejlődő szocialista rendszerünkből fakadó követelményeknek megfelelő neve­lésben, képzésben részesítsük ifjú­ságunkat, hogy azok, kilépve az isko­lából az életbe, szocialista rendsze­rünk igényeinek megfelelően tudják’ elvégezni a rájuk háruló feladatokat. Az iskolareform téziseit szerte az országban, így megyénkben is széles társadalmi vita keretén belül is­merte meg dolgozó népünk. Megis­merte főbb célkitűzéseit: 1. Vigyük közelebb az iskolát az élethez, a gyakorlathoz, a termeléshez; 2. Nyújtsunk korszerű művelődési anyagot ifjúságunknak; 3. Emeljük az ifjúság világnézeti, erkölcsi neve­lésének színvonalát, tegyük azt az eddiginél eredményesebbé. Közelebb az élethez! A reform tézisei szervesen össze­függnek egymással, egyiket a másik nélkül nem lehet megvalósítani, mégis az a követelmény talált leg­inkább visszhangra, hogy az iskolai nevelésnek, oktatásnak az eddiginél sokkal jobban fel kell készítenie ifjú­ságunkat a gyakorlati életre. E köve­telmény megvalósítása végett már megtettük az első lépéseket az el­múlt évek során, amikor fokozatosan bevezettük az általános iskolák felső tagozatában a gyakorlati foglalko­zást, középiskoláinkban az 5+1-es oktatást. Népgazdaságunk erőteljes fejlő­dése, dolgozó parasztságunknak a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság­ra való áttérése, a reform tézisei vi­lágosabbá, tudatosabbá tették az if­júság nevelésére vonatkozó követel­ményt. Melyek azok a biztató jelenségek, amelyek az elmúlt tanévben e téren megmutatkoztak? A legjobb dolgozók az ifjúság nevelésének szolgálatában Elsősorban azt a körülményt kell megemlítenünk, hogy e követelmény világosabbá és érthetőbbé vált, amelynek következtében az üzemek, a vállalatok, az állami gazdaságok, gépállomások, termelőszövetkezetek is érzékelhető módon igyekeztek a cél megvalósításában iskoláink, ne­velőink segítségére lenni. Ilyen kö­rülmények között nemcsak számsze­rűségében növekedett meg iskoláink­ban a gyakorlati foglalkozások, az 5+1-es osztályok száma, hanem az ott folyó munka módszere már elmé­lyültebbé, céltudatosabbá vált. Sok üzem, munkahely állította legjobb dolgozóit az ifjúság nevelésének szolgálatába. Erről egy Kossuth-díj és több miniszteri dicsérő oklevél tanúskodik. Ifjúságunk életében sem maradt azonban nyomtalanul az a sok fára­dozás, amit érdekükben pártunk, államunk, a pedagógusok s a társa­dalom tett. Szép példáit láttuk az elmúlt ősz­szel a tanulók segítőkészségének, amikor az elég kedvezőtlen időjárás ellenére, serényen segédkeztek az őszi mezőgazdasági, betakarítási munkákban, tavasszal a gyomirtás­nál, a tsz-kertészetek különféle kam­pány-munkáinál, valamint most nyá­ron, amikor nem egy tsz már meg­találta a módját, hogyan használ­hatja fel a gyermekek segíteni aka­rását anélkül, hogy az a fejlődő szervezet ártalmára lenne. Ifjúságunk szívesen veszi ki részét a munkából. Szívesebben mint eddig, miután érzi, látja, hogy munkáját komolyan vaszik, és büszke arra, hogy részese a termelésnek. A célig még hosszú az út Középiskoláinkban két-három év­vel ezelőtt az 5+1-es osztályok kivé­telekként, kísérleti osztályokként szerepeltek — ma már középiskolá­inkban az osztályok többsége 5+1-es osztály. A tanári kar egésze, valami­lyen formában közvetlenül érdekelt a tanulók 5 napján túl, az egy nap munkájában, annak sikerében is. Ez a tény kedvezően fejlesztette a nevelők szemléletét, aktivizálta őket a tanulók alaposabb megismerésére, a jellemformálás új, eredményesebb módszereinek keresésére. (Például Ózd, Tokaj, Sárospatak gimnáziumai­ban.) Egyre-másra épültek a műhelyek iskoláink mellett, azok berendezése, felszerelése évről-évre gyarapszik, ebben nagy része van a társadalmi segítésnek. A tanév végén, a járási székhelyeken megrendezett politech­nikai kiállítások már a meglévő eredményeket mutatták. Elmondhatjuk, hogy megindultunk azon az úton, amely az iskolát kö­zelebb viszi az élethez, a gyakorlat­hoz, a termeléshez. Természetesen a célig még elég nagy utat kell meg­tennünk. Mindenekelőtt meg kell találnick a pedagógusoknak azokat az új, eredményes módszereket, amelyek segítségével — túlterhelés nélkül — korszerű, szilárd ismereteket nyújt­hatnak ifjúságunknak. Az eddiginél sokkal eredményesebben kell meg­szervezni — az úttörő mozgalomra és a KISZ-re támaszkodva — az ifjúság tevékenységét. Ebben a tevékenység­ben központi helyet kell elfoglalnia a tanuló ifjúság fejlettségének meg­felelő — termelő munkának. E tevékenység megszervezésének két irányban kell hatnia: a) A ter­melőmunka, a munkásosztály, a szo­cialista haza szeretető; b) A még meglévő burzsoá erkölcs, jellem meg­nyilvánulásainak felszámolása, a kommunista erkölcs jellemvonásai­nak teljes kibontakoztatása. Azért, hogy ez megvalósulhasson, a pedagógusok ideológiai és szakmai továbbképzésén kívül szükség van a szülők, a társadalom további anyagi és erkölcsi támogatására is. Minden remény megvan arra, hogy a szülök, a társadalom segítségével, a pedagógusok jobb munkájával, az eddig elért biztató eredmények to­vábbfejlesztésével, a következő tan­évben újabb, sikeres előrelépést te­hetünk tanulóifjúságunk szocialista' nevelésében. Madarász György, a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya iskolai cso­portjának vezetője. Határidő előtt 10 nappal üzembe helyezik a Tiszapalkonyai Hőerőmű korszerűsített turbináját Az idén korszerűsítik a Tiszapal­konyai Hőerőmű két, 50 megawattos, csehszlovák gyártmányú turbináját. Ezáltal a turbinák hatásfoka előre­láthatólag 3 százalékkal növekszik, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi árammennnyiség előállításához évente, gépenként 10 ezer tonnával kevesebb szén szükséges. A munkák sikeres elvégzésére a csehszlovák és a magyar szakemberek pontos ütem­tervet dolgoztak ki, s úgy határoztak, hogy egy-egy gép korszerűsítését két hónap alatt befejezik. Az egyes számú turbina átalakítá­sát június végén kezdték meg a pil- zeni I. V. Lenin Művek dolgozói. A munkát jól megszervezték. A cseh­szlovák gyárban elkészült berendezé­seket azonnal Tiszapalkonyára szál­lították, ahol percnyi késedelem nél­kül hozzáfogtak beszerelésükhöz. A csehszlovák dolgozók, a határidőket tartva, hétfőn már az utolsó beren­dezést; a nagynyomású forgórészt is útnak indították a magyar határ fe­lé. A tiszapalkonyai szerelők, követve csehszlovák dolgozó társaik példáját, az alkotmány ünnepének tiszteleté­re vállalták, hogy a turbina össze­szerelését meggyorsítják és a korsze­rűsített gépet az augusztus 23-i ha­táridő előtt 10 nappal üzembe helye­zik. Ez azt jelenti, hogy az átalakí­tott géppel 11 millió kilowattóra többlet energiát fejlesztenek. Ez a mennyiség pedig egy 20 ezer lakosú kisváros egy évi háztartási áramfo­gyasztásához elegendő. A következő népművelési évad feladatairól tanácskoztak Sátoraljaújhelyen Nemrégiben ülésezett a sátoraljaújhelyi járási pártbizottságon a já­rási népművelési tanács. Az ülésen az elmúlt év eredményeinek, hibái­nak figyelembe vételével — az elkövetkező népművelési évad feladatai­ról tárgyaltak. Elsőnek Fülöp László elvtárs, városi TIT-titkár ismertette azokat az irányelveket, amelyeken a tervezés alapszik, majd több hozzászólás következett. Ezekben szó esett többek között a kiskörzetek munkájáról is. Elmondották azt is, hogy a járás székhelyén és azokban a községekben, amelyekben erre lehetőség van, tsz-akadémiát szerveznek. Az első* minta tsz-akadémia szervezésére hamarosan sor kerül. Beszéltek arról, is, hogy a nagyobb községekben szükségesek és hasznosak az előadás- sorozatok. Szükséges az is, hogy az ifjúságnak és a nőknek szóló előadá­sokat a tematikában is feltüntessék. Fontos feladatnak tartják az előadói gárda felfrissítését, valamint a községi tervezési munka segítését. Vége­zetül megállapították, hol kell munkásakadémiát szervezni és a járási székhelyen kívül mely községekben lesznek tsz-akadémiák. A beremendi cementgyár KISZ-fiataljai megyénkben A Baranya megyei Beremend köz­ség cementgyárából hatnapos ország­járó körútra indult a KISZ-szervezet 45 fiatalja. Az ezer kilométeres út költségeit ■— 20 000 forintot «—* a KISZ-szervezet fedezi. A beremendi cementgyár fiataljai ugyanis társa­dalmi munkával, hulladékgyűjtéssel már jókora összeggel gazdagították szervezetüket., A beremendi kiszesek csütörtökön Miskolcra érkeztek. Első útjuk test­vérvállalatuk, a Hejőcsabai Cement­es Mészmű fiataljaihoz vezetett. Megtekintették a gyár üzemrészeit, érdeklődtek a termelésről, s megtár. gyalták a kiszesekkel az Ifjúság a szocializmusért mozgalom szervezési problémáit, a takarékossági mozga­lom eredményeit. Nagy tetszéssel fogadták azt a bejelentést, hogy « hejőcsabai cementgyár fiataljai már ez év első felében félmillió forint ér­tékű ócskavasat gyűjtöttek. Még ezen a napon szellemi öttusa játékot és tánccal egybekötött ismer­kedési estet rendeztek a két gyár és a Cementipari Gépjavító Vállalat fiataljai. Másnap városnézésre indultak a beremendiek. Miskolc nevezetessé­gein kívül Tapolca és Ullafüred szépségeiben is gyönyörködtek. Dél­után „sörkupa’’ mérkőzést játszottak a hejőcsabaiakkal. A visszavágó mérkőzésre ősszel kerül sor, amikoris a hejöcsabaiak látogatják rriajd meg országjáró kőrútjukon a beremendi cementgyár KISZ-fiataljait. Cjutzl JtiAahf- Tretet 1/CxröUy JZS dqjorustdv LXXI. — Amíg a kislány, Rosette vissza­érkezik, nagyjából talán el tudom mondani életem utóbbi néhány évé­nek történetét. Úgy vélem, feltétle­nül meg kell ezt ismernie, ha meg akarja érteni, ami most körülötte történik... Kérem, hallgassa meg ... Szeme a távolba révedt, néhány pillanatig gondolatait rendezte, az­tán beszélni kezdett — 1943 nyarán mentem férjhez egy hajógyári munkáshoz, aki mint hegesztő és szegecselő dolgozott itt... Férjem magyar származású volt... Pécsett Született... Sokat mesélt ne­kem hazájáról, szülővárosáról, a meghitt, kedves dunántúli városról... Példás, irigylésre méltó életet él­tünk ... Amikor kislányunk, Rosette megszületett, férjem majd kibújt bő­réből, örömében... A kis Rosette lett a szeme fénye ... Férjem minden ál­dozatra képes volt értünk, családjá­ért. A munkában nem ismert határt. Ha kellett, éjt nappallá téve dolgo­zott, hogy nekem és kislányunknak gondtalan életet biztosítson... Az évek során szépen gyarapodtunk... Tavaly aztán ... Egy könnycseppet törölt ki a sze­me sarkából, majd folytatta: — A hajógyáriak sztrájkba léptek. Követelésüket nem teljesítették... Férjem szakszervezeti bizalmi volt és a sztrájknál is feladatot bíztak rá... Két hét múlva, amikor a mun­kások felvonultak az igazgatósági épület elé, férjem az első sorokban %ient, felemelt fővel, igazának tuda­tában .. . Rendőrség várta őket... A felszólítás eredménytelen maradt, a hajógyáriak szilárdan, mozdulatlanul % V álltak tovább... A rendőrök csőre töltötték fegyverüket és elhangzott a szörnyű vezényszó: Tűz!... A sorok elején néhányan összeestek, ruháju­kon lassan átszivárgóit a vér... Lo­vasrendőrök rohantak a munkások­ra ... Csattogott a kardlap ... Futás, sikoltás hallatszott mindenfelé ... Egy negyedóra múlva megtisztították a terepet... Kiürült az igazgatóság előtti tér, úgy hogy azon egyetlen ha­lott, vagy sebesült sem maradt... Pillanatnyi szünetet tartott. — Férjem nem jött haza — foly­tatta. — Szinte eszemet vesztve ro­hantam munkatársaihoz.... Először titkolózni akartak, de aztán beval­lották, hogy látták, amint férjem go­lyótól találva összeesett... Rohan­tam a térre, majd a rendőrségre, de nem adtak megfelelő felvilágosítást. Azt mondták, a tömeg békésen szét­oszlott, halott nem volt... Eleinte magam sem akartam hinni, hogy fér­jem meghalt, reménykedtem, de amint múltak a napok, a hetek, a hajógyáriak mindinkább meggyőz­tek: a rendőrség a barbár támadás­nak még a nyomát is eltüntette... Férjem meghalt — Én azt sem tu­dom, hol van eltemetve... Talán hibát követtem el, de kislányomnak nem mondtam meg az igazat, hiszen a gyerek élt-halt apjáért... Azt mondtam: apu elutazott... Rosette állandóan visszavárta, szüntelenül kérdezgette tőlem: hol van apuka ilyen sokáig?..'. így érkezett el a mai nap, amikor a kislány végre ta­lálkozott „apukájával” ... Kérem, ne haragudjon ezért rám..-. Bocsásson meg egy összetört szívű édesanyának. Csendesen megeredtek könnyei, — Gazsó gyengéden vigasztalta. — Ne sírjon Lisette... Meglátja, minden rendbejön ... Engem is ösz- szetört, megdobált az élet... De ha csupán rajtam múlik, a kislány soha nem fogja megtudni, hogy nem apu­káját találta meg, hanem annak szinte tökéletes hasonmása vetődött életébe... Nyílt az ajtó, Rosette lépett be rajta, örömtől kipirult arccal. Oda­futott az ágyhoz, kezében magasra tartotta a boros üveget... * Múltak a napok és a három ember szívébe boldogság költözött... Gazsó boldog volt, hogy apróka szívességgel örömet szerezhet másoknak ... Liset- tenek is boldogan teltek napjai, mi­vel kislányát örülni látta, de a leg­boldogabb Rosette volt, aki szinte minden percben apukájáról beszélt... Rosette állandóan haza akarta vinni „apukáját”. Amint múltak a napok, Lisette nyugtalankodni kez­dett. — Kislányom már nagyon türel­metlen — mondotta egyszer a beteg­nek. — Mindennap haza akarja ma­gát vinni... És ez az, ami engem nyugtalanít... Mert most még köny- nyű a dolgunk, de mi lesz, ha ön el­hagyja a kórházat? ... Gazsó meglepődött. , — Mi lenne?... Meglátogatom magukat, Lisette... — És aztán? ... Mert maga a légió kötelékében van ... Magával a légió parancsnoksága rendelkezik... És ha vissza kell mennie Afrikába, vagy Vietnamba, mi lesz? ... A fiút szíven ütötték a mondatok... Szinte szólni sem tudott meglepeté­sében ... Ez a szó, Vietnam, rátele­pedett agyara* tudatára, mindenére és nyomta, majdnem kiszorította be­lőle a lelket... Lisette halkan folytatta: — Mit mondok a kislányomnak?... Hogy megtaláltuk apukát, de most újra el kell utaznia valahová? ... Vi­gyázni kell!... Nem szabad félre­vezetni, hiszen már értelmes... És különben is annyira örül magának... Nem lenne jó, ha ismét elvesztené „apukáját”... Gazsó csak nézett, szinte értelmet­lenül. Nem tudott mit válaszolni. — No, majd gondolkodunk még rajta — mondotta Lisette — minden­esetre megpróbálok a főorvostól egy 24 órás eltávozást kicsikarni a maga számára és akkor eljön hozzánk... Jó? A fiú némán bólintott. ... Néhány nap múlva Lisette ra­gyogó arccal lépett a fiú szobájába. Egyik kezében egy papírlapot lobog­tatott, a másikban egy vadonatúj, galambszürke férfiöltöny volt. — Megvan — mondotta boldogan —, a főorvos saját felelősségemre ki­adta a papírt!... Itt a ruha ... Re­mélem, nem menyasszony módra öl­tözik ... Rosette és én a társalgóban várjuk... Siessen!... Gazsó örömmel ugrott ki az ágy­ból. A fürdőszobában hamarosan rendbeszedte magát és egy jó fél óra múlva már a társalgóban volt. Lisette kedvtelve, mosolyogva néz­te végig a csinos, jóalakú fiút, akin olyan jól állt a ruha, mintha ráön- tötték volna. Fehér inge, szürke, mintás nyakkendője, barna cipője ki­fogástalanul egészítette ki öltözékét. Lisette egy kicsit meg is lepődött, de ez a meglepetés kellemes volt, hiszen eddig csak csíkos, kórházi öltözetben látta a fiút __ A kislány is mosolyogva nézett a belépőre, aztán pillanatokon belül a nyakába ugrott... Elindultak hármasban Lisette. la­kása felé, amely nem messze volt a kórháztól. — Tudod, hogy ma kettős ünnep van? — kérdezte Lisette. — Kettős ünnep? — Igen, a jövőben ez a nap ne­künk mindig kettős ünnepnek számít. Ugyanis 1949 május elseje van és ezen a napon tértél vissza hozzánk, — Apukám, ügye most már mindig velünk maradsz?... — kérdezte ked­veskedve a kislány. — Édes kislányom, apuka még nem maradhat itthon ... Tudod* apuka még beteg és a doktor bácsi csak egy napra engedte haza.., — Csúnya doktor bácsi... —- De apuka már nemsokára meg­gyógyul — vette át a szót Gazsó — és akkor hazamegy hozzád... Jó lesz? — Jó... nagyon jó lesz... Lisette mosolyogva köszönőleg megszorította a fiú karját... Néhány perc múlva megérkeztek. Lisette örömmel szedte elő a kulcsot és kinyitotta az ajtót. Gazsó kissé meghatódott, amikor benézett: virág* mindenütt virág, a szobában pedig terített asztal! Lisette átsegítette pil­lanatnyi zavarán: karonfogta és vi­dáman bevezette a szobába, majd asztalhoz ültette. Anya és lánya szeretettel vették körül. Egyik a jobb, másik a baj tér­dére ült. Rosette szüntelenül csivi- telt. Végül is anyjának kellett köz­belépnie: — De kislányom, apuka már éhes. Gyere ülj szépen a helyedre, ebéde­lünk ... A kislány minden kanál után Ga­zsóra nézett és csillogó szemekkel tudakolta, ízlik-e az étel... Délután a kislány legnagyobb örö­mére hosszú sétát tettek, majd el­mentek a moziba. Valamilyen rajz­filmet néztek meg, amelyet Rosette végignevetett. Mozi után egy kert­helyiségbe ültek be, ahol a kislány fagylaltot evett, anyja és Gazsó pe-< dig konyakot ittak. Kellemesen eltöl- tötték azt a másfél órát, zenét hall­gattak, még táncoltak is. Elég későn értek haza ... Rosette fáradt, sőt ál­mos volt, még be sem fejeződött a vacsora, elaludt. Gazsó — bár másnap délelőtt tíz óráig kapott kimaradást. — vacsora után azonnal búcsúzott és visszatért a Hospital Micke Levybe...- {Folytatjuk.}

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents