Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-05 / 183. szám
4 BSZAKMAGTARGRSZAG Szombat, 1961. augusztus 5. Széleskörű program a lakóházak és parkok védelmére Misítolc ipari üzemeiben a felszabadulás óta sok ezer dolgozó kezdte meg a munkát, akik családukkal együtt a városban telepedtek le. Ezeknek a dolgozóknak egyrésze azóta kényelmes, új lakásba költözött. Közülük sajnos akadnak olyanok, akik nem óvják kellően az államtól kapott új otthonokat. Ennek megszüntetésére a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottsága most egy hasznos kezdeményezést valósít meg. Elhatározták, hogy széleskörű felvilágosító munkával olyan közszellemet alakítanak ki a dolgozók körében, amely a nép vagyonát megkárosítók magatartását elítéli. Ennek szolgálatában — pedagógusok, építészek, orvosok és jogászok részvételével — akcióbizottságot alakítottak, amely több évre dolgozta ki programját. Az akcióbizottság — többek között — tervbe vette, hogy a házkezelősé- gekkel és a lakóbizottságokkal együttesen a nagy tatarozásra, valamint felújításra kerülő házaknál társadalmi munkát szervez, s az így rendbehozott épületeket a bérlőknek szocialista megőrzésre átadja. Ugyanakkor a bizottságban dolgozó jogászok a lakóterületeken jogszabály magyarázó előadásokat is tartanak. Nagy gondot fordítanak arra is, hogy a városban egyre több virágos park létesüljön és a meglévőket megóvják a rongálástól. A parkok védelmét segítik majd a KISZ-fiatalok, akik ifjúsági őrjáratokat szerveznek és példamutatással, felvilágosító szóval hívják fel a társadalmi tulajdon védelmére a parkokban pihenők figyelmét. Emellett az akcióbizottság javasolta a városi tanács oktatási osztályának, hogy az általános iskolák 6, 7, 8 osztályában, valamint a középiskolákban rendezzenek osztályfőnöki órákat a társadalmi tulajdon védelméről. A Hazafias Népfront Miskolc Városi Elnöksége az akcióbizottság programját pénteken tárgyalta meg és fogadta el. Veréb mint ébresztőóra Eső mosogatta az elszenderült világot, olyan igazi eső, amiről mar hetek óta álmodik a megfonnyadt kukorica. Este volt, vagy inkább már éj. A csatornák megfényesedett torokkal kortyolgatták a háztetők vizét. A fák elégedetten zsongatták levelükkel esődicsérő éneküket. A kis veréb — ugyan minden veréb kicsi, de ez olyan idei, nyurga kis veréb volt, talán, amilyen ritka manapság az eső, meg se ázott úgy isterúgazábul — fázósan gubbasztott az ablakom alatt terebélyesedő gesztenyefán. Mocorgott az árva, bújt volna anyjához, apjához, de hát verebeknél az az ősi szokás dívik: ha megnőtt a szárnyad, le is út, fel is, élj meg a magad szárnyán. Nem tudott elaludni. Ázott tolisubája alatt csendesen didergett s ha fogai lennének a verébnek, bizony összekoccantotta volna. Néha el-elcserrentette magát, segélykérőén, bánatosan, de csak feddő válasz jött a sötét lombok közül: nyughass már! Igyekezz megszokni, mert különben elintéz a természetes kiválasztódás velünk szemben oly igen szigorú törvénye ... Befogta, hát a csőrét, hallgatott, de hiába hunyta le a szemét, az álom csak elkerülte. Éppen arra .gondolt, milyen jó volna egy olyan jó meleg fészek, melyben meglátta a napvilágot, amikor hirtelen kifényesedett a lába alatti ablak. Én kattintottam fel a villanyt, mert az én verébfiókám a szomszédék fészekaljbelijével, Gabikával rúgta össze a port álmában. Felkeltettem, hogy végét szakítsam a gyermekpörnek. Amint álom- bacirógattam, feküdtem vissza, egyszer csak: ®— No, nézd csak, te meg mit keresel ittl — meresztettem a szemem az ablakpárkányra. — Hord el magad. mert feljelentlek magánlaksértésért. Hát hogy jössz te ahhoz, hogy se szó, se beszéd, beállíts hozzám? 1— Cslrip-csirip! — cserrentelt bo- csánatkérően. — Jól van no, nem kell azért any- nyira megijedni, csak vicceltem! Kerülj beljebb — nevettem el magam. A verébnemzetség legifjabb tagja nem kérette magát. Brrr — és már fent is volt a csillár ágahegyén. Olt szépen megtelepedett, elégedetten tollászkodott, majd amikor rendbehozta esőviselte toalettjét, nyakába húzta a fejét és már aludt is. Engem se kellett ringatni, egykettőre lepaktált éberségem az álommal, s ebből az egyességből olyan mély álom kerekedett, hogy majdnem nélkülem ment el az a vonat, amelyre pedig a jegyem is megvolt. Az történt ugyanis, hogy a vekker megszokott riasztására a fülem botját se mozdítottam. Nos, a vekkercsörgés után néhány percre odakint a geszfenyefán megszólalt a verebek körzeti felelőse, akit az ébresztés megtisztelő tisztségével ruháztak fel a fajtabéliek. Off — kiáltotta bele a hajnali szürkületbe — pirkallik, tudjuk le az új nap köszöntésére szolgáló énekünket, aztán keljünk szárnyra, nézzünk eleség után... A verebeknél az a bevett gyakorlat, hogy a verébfőnök cserregésére cser- regéssel kell válaszolni. Ezt már az én hívatlan vendégem is tudta, és ő is visszacserregett a gesztenyefai öregnek, nehogy azt higyjék, hogy még alszik. Talán hármat se érkezett csipogni, felébredtem. Már éppen le akartam hordani, hogy a kelleténél korábban csipogta ki a szememből az álmot, amikor az órára esett pillantásom. Ügy ugrottam talpra, mint aki rajzszögbe feküdt. A veréb csipogott még búcsúzóul, aztán kiröpült az ablakon. Elnyelte a vén gesztenyefa lassan világosodó lombrengetege. Megfizetett a szállásért. Gulyás Fehérlenek a sátrak I képzéssel is. Természetesen mindez játék formájában történik. A prog- ! ramot olyan műsorszámok teszik szímelyik árnyas fa alatt csapra ütnek egy sörös hordót, hogy ez is hozza-- járuljon a kellemesebb időtöltéshez. Mire mindezt elmondja Nagy Bertalan táborvezető, sípszó hangzik, és a pajtások ebédhez sorakoznak. A fák alatt gőzölgő hatalmas kondorokból bőven jut mindenkinek. Akinek nem elég egy tányér gulyás, az másikért is odamehet, ha ez sem elég, akkor mégegyszer odamegy. Erre azonban — legalábbis az első ebédnél —nem volt példa. Habár az egyik piros nyakkendős fiú, akit pajtásai máris egyöntetűen „dagi”-nak becéznek, igen erősen fogadkozik a három tányérra, de ő sem bír a jókora adagokkal. Pedig a táborozás idején igen sokat kell enni mindenkinek, ha azt akarják, hogy elfogyjon minden beszerzett és beszerzendő élelem. A raktár már most is olyan, mint egy fűszerbolt, ahonnan nem hiányzik a csokoládé és a cukorka sem. Joggal számítanak arra, hogy a friss levegő, a sok mozgás, jó alig elkészült sátrak körül fürge, mindenütt segíteni akaró úttörők sürögnek. Nincs ugyan rajtuk az egyenruha, — nem is arra való a mostani alkalom — a piros nyakkendő azonban egyikről sem hiányzik. És nem hiányzik a jókedv, a vidámság sem, pedig most az első napon még csak a táborverés bonyolult munkáját végzik néhány pedagógus irányításával. Most még ásóval, fűrésszel kisbaltával és néhány egyéb kézi szerszámmal ügyeskednek, hogy az elkövetkező két hétre kellőképppen felépíthessék, berendezzék sok örömet, izgalmat, szórakozást ígérő otthonukat. Az encsi járás általános iskoláiból mintegy 90 gyerek jön ide, az abauj- devecseri őrsvezetőképző táborba. Hét pedagógus gondoskodik a megfelelő programról, köztük olyan tapasztalt táborozók, mint Nagy Bertalan táborvezető és Gulyás Pál» aki az élelmezésnek is nagy szakértője. Milyen lesz itt a gyerekek élete? Reggel fél héttől este fél tízig napi- parancs határozza meg a programot. A napot zászlófelvonással kezdik és zászlólevonással végzik. Mindebből már az is kitűnik, hogy a tábor lanessé, változatossá, mint az elmaradhatatlan kirándulások és a tábortűz. A két hét alatt háromszor lesz majd tábortűz, ahol mindig adnak kultúrműsort is. Ezekre az estékre nemcsak a faluból, hanem a távolabbi helységekből, például Encsről is várnak vendégeket. Eddig ugyanis a jólsike- rült tábortűz-esteken nemcsak a közvetlen érdekeltek, a sátrak lakói vettek részt, hanem az idegenek, nem táborlakók is. Az úttörők azonban a kultúrműso- ros esteken kívül más alkalmakkor is fogadnak vendégeket. VasárnaponA pedagógusok a zászlórudat erősítik a tábor közepére. étvágyat ad a gyerekeknek. Erre á várható nagy étvágyra a tábor vezetősége alaposan fel is készült. Csak néhány adat: 640 kilogramm kenye- rét, 470 liter tejet, 250 doboz májkrémet, 220 kilogramm hentesárut^ 400 kilogramm gyümölcsöt „ütemeztek be” ’többek között fogyasztásra. Ottjártunkkor éppen egy disznóra alkudoztak a helybeli termelőszövetkezetnél. Az ebéd végeztével a pajtások újra munkához látnak. A sátrakban ugyan elkészítették már a fekvőhelyet, de most egy újabb, kisebb ka- zalnyi szalmát kaptak a tsz-től, és ezzel mégjobban feltöltik az „ágyakat”, nehogy megfázzon valaki. Egyik is, másik is belenyalábol a szalmacsomóba és siet a sátorba. Szinte pillanatok alatt széthordják. Mások a tartóköteleket feszítik, né- hányan pedig a tábor közepén karcsúsodó zászlórudat. vizsgálgatják. Csak nemrég emelték a magasba. LXXV. Néhány perces ápolás után magához tért. Ekkor az őr futva igyekezett Gazsó felé. — Térj vissza azonnal az erődbe! — hadarta. — A kapitány kint sétál kutyájával az udvaron. Ha észreveszi, hogy erődön kívül vagy, mindkettőnket megnyúz ... Gazsó Lisette felé fordult: — Nyugodj meg Lisettem... A minisztériumig elmegyek! És visszajövök Marseillebe az életem árán is... Amikor elbúcsúztak Lisette futni kezdett, de nem azon az úton, amelyen jött, hanem ellenkező irányba, a tenger felé ... Gazsót rossz sejtelmek gyötörték... Minek fut a tengerpartra? ... A percek nehezen múltak ... Szobájában türelmetlenül járt fel s alá. Este fegyveres kíséret mellett elindult Bécs felé. Útközben lett volna ugyan alkalma a szökésre, de semmi értelmét nem látta. Papírok, engedély nélkül úgyis hamarosan elkapják Franciaországban, s akkor még szigorúbb megtorlás következne. Már megtette az út felét, amikor kísérői közölték vele, hogy nem Bécs- be viszik, mert oda szovjet övezeten kell átmenni. — De hiszen, idejövet is szovjet övezeten kellett átjönnünk — csodálkozott Gazsó. — És akkor hamis igazolványokkal áthoztak bennünket ... — Ja, idefelé — nevetett az őrmester — az rnás volt. Visszafelé a légió nem vállalja a kockázatot. — Hát akkor hová kerülök? — Innsbrucki». Néhány napig a Klasster laktanyában lesz szállásod és kosztod, de igyekezz elhelyezkedni az életben, mert pár nap múlva kirúgnak onnan. Leszereltél, a francia állam nem hajlandó többet rád költeni. — Értem ... Az innsbrucki Klasster laktanyában különböző francia egységek tartózkodnak, és ott volt a légiós to- borzó iroda is. Erre a célra az egyik, emeleti szárnyat tartották fenn. Gazsó azonnal a toborzó iroda főnökéhez sietett és előadta panaszát. Az türelmetlenül hallgatta, miközben izgett-mozgott. Végül megkérdezte: — Tulajdonképpen, miért hozzám jött segítségért? — Mert légiós voltam! Engem éppúgy szerveztek be, mint ahogy ön szerveri be itt a gyanútlan fiatalokat. — válaszolta emeltebb hangon Gazsó. — A légiónak adtam életemből több mint egy évet, ami különben tíz év szenvedésének, megpróbáltatásának felel meg. És most, amikor bajban vagyok, amikor kérek valamit, segítsen a légió! Nem kérek én sem végkielégítést, sem nyugdijat, csupán egy letelepedési engedélyt. A toborzó iroda főnöke cigarettára gyújtott, az előtte ülőt azonban elfelejtette megkínálni. — Nézze kérem — fújta a füstöt a levegőbe — a francia államot hatalmas terhek nyomják. A második világháború is sok áldozatot kívánt. Az állam teherbíróképessége csökkent ... Az országban a munkanélküliek száma nő ... — De az afrikai kiképzőtáborokra és támaszpontokra, valamint a vietnami gyalázatra van pénz! — ugrott fel Gazsó. — Kérem — állt fel a másik is. — Hasonló szavakért máshol már lecsuknák. De Franciaországban demokrácia van. Szólásszabadság. — Ismerem Franciaországot. Nekem nem kell bemutatnia. Inkább a kérdésemre válaszoljon. De már látom, hiába jöttem ide ... A másik leült. — Nézze — kezdte kenetteljes hangon —, nyugodjon bele a francia állam ítéletébe. Ne vágyakozzék Marseillebe vissza. Illeszkedjék bele itt, Ausztriában a polgári életbe. Hiszen végeredményben mindegy az. A lényeges az, hogy vidáman, jókedvűen végezze azt a munkát, amit vállal. — De én nősülni akarok!... Hiszen elmondtam az előbb ... Francia nőt akarok feleségül venni... Nekem nem mindegy, hogy hol telepszem le... — Majd elfelejti azt a nőt, hiszen bizonyára csak amolyan katonakaland volt az egész ... Még örüljön, hogy messze kerül tőle... így szokás az... Amikor a hölgy hasán kurtul a szoknya, a katona odébbáll... — Elég! — ugrott fel Gazsó. — Elég, mert széttaposlak! A kiáltásra belépett az őr és kérdőn nézett a toborzó iroda főnökére. Az gúnyosan nevetett, miközben Gazsóra mutatott. — Az úr távozni óhajt. A fiú szomorúan ment fel a D. P.- hez, az idegeneket ellenőrző irodába. Az egyik tisztviselőnő megsajnálta és bánata felől érdeklődött. Amikor Gazsó röviden elmondotta, mi nyomja lelkét, a lány töprengeni kezdett. — Talán ... Talán ... Captain Pöti tudna segíteni... — Captain Pöti?... Ki az?... — A tiroli megszálló erők parancsnoka ... Egyébként magyar származású ember... ö is dolgozott a légióban, több évig... ö bizonyára segít... Most ugyan szabadságon van, nincs a hivatalában, de azért megtalálhatja ... Innen 10 kilométerre, egy elhagyott várkastélyban lakik családjával... (Folytatjuk.) Ráerősítetlék már a zászlót is, mely minden reggel felkúszik majd a rúd csúcsára, hogy onnan nézze a kilencven gyerek vidámságát, jókedvét, mellyel az úttörők újra megtöltik most a parkot. A zöld gyepen; az árnyékvető fák tövében fehérlenek a sátrak. Örömére a pirosnyakkendős pajtásoknak. Priska Tibor Falazzák a negyedik ózdi Marz-kemencét Az Özdi Kohászati Üzemek acélművének rekonstrukciójánál fontos munkaszakaszhoz érkeztek el a dolgozók. Felszerelték már a hatodik, vaslemez burkolatú hetven méter magas kéményt s ugyancsak a befejezéshez közeledik a negyedik Mörz- kemence acélszerkezetének a szerelése is. Ennek az olvasztónak a tűzálló falazásához is hozzáfogtak. Jóllehet a dolgozóknak sok nehézséggel kell megküzdeniük a kemence falazásánál, mert a hozzátartozó pódiumrész építése is egyidőben történik cs így az anyagellátás gondot okoz, a dolgozók mégis arra törekednek, hogy a megadott augusztus 20-iki határidő előtt átadhassák a kemencét üzemelésre. Ugyancsak megkezdték az Özd patak közelében az ágynevezett kokilla kezelőcsarnok vas- szerkezeti szerelését is. Ebben az üzemrészben készítik majd elő az öntőtégelyeket, öntőtölcséreket, szerelvényeket az acél csapolásáboz. Ezen a héten egyébként egy további régi kemence lebontásához is hozzáláttak. Az abaújdevecseri hajdani kastély parkját újra elfoglalták a gyerekek. A zöld gyepen, a féligkész, vagy csak ként a szülők közül sokan ellátogatnak ide. A tábor vezetősége elhatározta, hogy a szülők részére valókéinak nemcsak szórakozással telik I majd el a két hét, hanem fegyelmezettségre, határozottságra nevelő |
