Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-05 / 183. szám
VHög proletárral, egyesem eíekl fsmmcnmsik A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XVII. évfolyam, 183• szám Ára: 50 fillér 1961. augusztus 5, szombat Lottó tárgynyeremény-sorsolás (2. oldal) Az 57081-es légionista (4. oldal) Rádió-, televiziómüsor (5. oldal) A Szovjetunió kor many ónak jegyzéke az Egyesült Államok kormányához a német békeszerződésről Moszkva (TASZSZ) Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter augusztus 3-án fogadta L. Thompson t, az Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét és átnyújtotta neki a szovjet kormány jegyzékét a német béke- szerződés megkötéséről és a nyugatberlini helyzet ennek alapján történő rendezéséről. A jegyzék válasz az Egyesült Államok kormányának jegyzékére, amelyet július 17-én juttatott el a szovjet kormányhoz. A jegyzék bevezetőül hangsúlyozza, a szovjet kormány bízott benne, hogy az Egyesült Államok kormánya kész őszintén együttműködni a bélke megszilárdításában, az államok kapcsolataiban meglévő feszültséggócok felszámolásában, ezt az Egyesült Államok jelenlegi kormánya ünnepélyesen kijelentette. Ámde a Szovjetuniónak arra a felhívására, hogy együttesen oldják meg a jelenkor egyik legfontosabb és legélesebb kérdését, amelytől az Európa békéje és nyugalma függ, nevezetesen, hogy kössék meg a békeszerződést Németországgal — az Egyesült Államok kormánya korábbi állásfoglalásának kifejtésére szorítkozott, s ez igen távol áll az európai és a világbéke iránti őszinte gondoskodástól. Az Egyesült Államok hosszú évek óta megtagadja a német kéTdés békés rendezését, meghatározatlan időre elhalasztva ezt a problémát. Az amerikai jegyzék láthatólag azt tanúsítja, hogy az Egyesült Államok kormánya továbbra is ragaszkodik ehhez az irányvonalhoz. Közvetlenül a háború befejezése után, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok szövetségesekként léptek fel, általában nem volt köztük nézeteltérés arra vonatkozólag, hogy meg kell semmisíteni a német militarizmust, biztosítani kell Németország demokratizálását és meg kell kötni a békeszerződést, ahogyan azt a potsdami egyezmények előirányozták. Következésképpen akkor lehetségesnek látszott gyakorlatilag megállapodni a békeszerződés megkötésének ügyrendjében. Hamarosan azonban az Egyesült Államok kormánya a többi nyugati hatalom kormányaival együtt szöges fordulatot tett német politikájában. Ez által pedig ismét a német militaristáikat ültette nyeregbe. Az Egyesült Államok kormánya IS éven át soha nem javasolta a békeszerződést A következő évek során a nyugati hatalmak elutasították a Szovjetuniónak a békeszerződés .előkészítő- kére vonatkozó javaslatait. Ifíy volt ez 1949-ben, amikor* a szovjet kormány azt javasolta, hogy három hónap alatt dolgozzák ki, majd vi- tassák meg a német békeszerződés tervezetét. Az Egyesült Államok kormánya 1952-ben sem volt hajlandó megvitatni a német békeszerződés kérdését, amikor a szovjet kormány a nyugati hatalmak elé terjesztette a szerződés alapelvére vonatkozó tervezetét. 1954-ben ugyancsak nem talált kedvező fogadtatásra az Egyesült Államoknál a Szovjetuniónak a békeszerződés megvitatására tett javaslata. Az Egyesült Államok az ezt követő években is elutasító álláspontot foglalt el ebben a kérdésben. Elegendő megemlíteni, hogy ellenségesen fogadták a Szovjetunió új kezdeményezését, az 1959 januárjában előterjesztett német békeszerződéstervezetet is. Ehhez hozzá kell fűzni, hogy az Egyesült Államok kormánya a maga részéről 15 éven át egyetlen esetben sem javasolta, hogy kezdjünk hozzá a német békeszerződés . előkészítéséhez, sőt tartózkodott minden olyan kijelentéstől, amely arra utalt volna, hogy véleménye szerint a békeszerződésnek milyen pontokat kell magában foglalnia. Ezek a tények önmagukban is bizonyítják, milyen keveset segít az Egyesült Államok kormányán a történelemre való hivatkozás. Mindenki előtt világos — folytatódik a szovjet jegyzék —, hogy Nyu- gat-Németország a háborús veszély tűzfészkévé válik Európában. Megalakították reguláris hadseregét, élén volt hitlerista tábornokokkal és tisztekkel. Már ma Nyugat-Németor- szágnak van a legnagyobb számú hadserege az európai szárazföldön a NATO tagországai közül. Az NSZK képviselői egymás után ragadják magukhoz a kulcspozíciókat a NATO vezetésében. A nyugatnémet szoldateszka a tömegpusztító fegyverek megszerzésére törekszik. A Bundeswehr fejlesztik és képezik ki a nukleáris rakétaháború megvívására alkalmas hadseregként. Akárcsak a hitlerista Németországban, szoros kapcsolatok szövődtek a hadsereg és az ipari monopóliumok között, mely utóbbiak készek kielégíteni az előbbinek minden igényét. A Bundeswehr már most békeidőben számos megerősített állást kapott Nyugat-Európa több államának területén, köztük az Egyesült Államok NATO-beli szövetségeseinél — Angliában és Franciaországban. Mindezek után legalább is naivitás lenne valamiféle jelentőséget tulajdonítani a bonni kormány azon kijelentéseinek, hogy nem szándékozik erőszakot alkalmazni politikai céljainak eléréséért. Mindenképpen meg kell kötni a német békeszerződést Á washingtoni kormány jegyzéke a Német Szövetségi Köztársaság részvételét a NATO katonai tömbben annak további bizonyítékaként próbálja feltüntetni, hogy Nyugat-Né- metország állítólag békeszerződés nélkül sem fenyeget senkit. Ha hiszünk az Egyesült Államok kormányának, akkor az derül ki, hogy az agresszív NATO-tömb békés szervezet, a Német Szövetségi Köztársaság részvétele e tömbben szavatolja az európai államok biztonságát, a NATO keretei között hozott katonai határozatok pedig megfelelőképpen helyettesítik a némel békeszerződés rendelkezéseit. Vajon hogyan gondolják, ki ad taelt az ilyen állításoknak? De még, ha figyelmen kívül hagyjuk is a NATO-tömb irányzatának kérdését, akkor is csak bekötött szemmel nem látható, hogy a Német Szövetségi Köztársaság részvétele ebben a tömbben egyenesen a német militarizmus melegágya. A NATO révén jutnak Nyugat- Némctországba a Bundeswehr részére a legújabb fegyverfajták. A NATO-ban való részvétel tette lehetővé a Német Szövetségi Köztársaságnak, hogy katonai támaszpontokat létesítsen Nyugat- Európa nagykiterjedésű területein; ilyesmivel még a hitleri Németország sem rendelkezett, amikor a második világháború kirobbantására készült. Nem kevésbé fontos az a tény. hogy a Német Szövetségi Köztársaság katonai szakértői a NATO szerveiben hozzáférhetnek e tömb más tagállamainak katonai titkaihoz. Akár abból indulunk ki, hogy meg kell akadályozni a nyugatnémet militarizmus és revansizmus békét fenyegető növekedését, akár abból, hogy meg kell javítani a nagyhatalmak közötti viszonyt, akár magának a német népnek az érdekeit tartjuk szem előtt, akár azoknak a népeknek az érdekeit, amelyek vérüket ontották a hitleri Németország ellen vívott háborúban, — mindenképpen arra a következtetésre kell jutnunk, hogy meg kell kötni a német béke- szerződést. Ezt követelik azok az annakidején ünnepélyesen meghirdetett célok, amelyek a háború idején a Hitler- ellenes koalíció részvevőit lelkesítették. A szovjet kormány azzal a felhívásával, hogy véget kell vetni a mai helyzetnek, vagyis annak, hogy a háború befejezése óta eltelt 16 év ellenére még mindig nincs megkötve a német békeszerződés, a német kérdéssel kapcsolatos nézeteltérések kiküszöbölésére törekszik, helyre akarja állítani az együttműködést az Amerikai Egyesült Államokkal, a béke javára. A szovjet kormánynak az a meggyőződése, hogy ha az érdekelt államok jóakaratot és együttműködési hajlandóságot mulatnak. akkor nem gördülitek legyőzhetetlen nehézségek a német békeszerződés megkötésének útjába. Az Egyesült Államok kormánya jegyzékében hangsúlyozza, hogy a német békekötés kérdését mindaddig nem lehet megoldani, amíg nem állították helyre Németország egységét. Ez azonban a kérdés olyan felvetése, amely legalább is ellenkezik a realitásokkal. Németország egyesítésének problémája a német nép belső kérdése és csak a két német állam, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság megállapodása alapján oldható meg. Ugyanakkor a békeszerződés kérdésé természeténél fogva nemzetközi probléma és sok állam érdekeit érinti. Bonn nem hajlandó tárgyalni az NDK kormányával Maguknak a németeknek a dolga megtalálni, milyen úton-módon egyesíthetik két, különböző irányban fejlődő államukat. A Német Szövetségi Köztársaság kormánya kategorikusan elutasítja, hogy tárgyaljon az egyesítés kérdéséről a Német Demokratikus Köztársaság kormányával. Ilyen körülmények között nincs kilátás arra, hogy a két német állam megegyezésre jut e kérdésben és nem is lehet, amíg a Német Szövetségi Köztársaság kormánya ilyen politikát folytat. Ez megcáfolhatatlan tény, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A négy nagyhatalom nem tud változtatni a kialakult helyzeten. Még ha ők maguk meg is egyeznének egymás között arra vonatkozólag, miképpen óhajtják helyreállítani Németország egységét, akkor is erőszak alkalmazásával kellene rákényszerí- teniök döntésüket a két német államra. Mi köze lenne ennek az önrendelkezés elvéhez, amely elv alkalmazását a washingtoni kormány szükségesnek tartja a német egység helyreállításának megoldásához? Ha a négy hatalom valamivel tényleg tudja segíteni Németország újraegyesítése kérdésének megoldását, akkor ezt csak a békeszerződés megkötésével teheti. A két német állam a békeszerződés értelmében azonos nemzetközi kötelezettségeket vállalna, s ezzel megteremtődnék számukra a közős talaj, hogy közeledjenek egymáshoz a német nép nemzeti feladatainak megoldása érdekében, aki pedig a német békeszerződés megkötését Németország egyesítése kérdésének megoldásától teszi függővé, az lemond az egyik és a másik kérdés megoldásáról egyaránt. Békeszerződés: ha kell, a nyugati hatalmak és az NSZK nélkül is A szovjet kormány úgy véli, hogy a kialakult körülmények között a legjobb megoldás lenne a békeszerződés megkötése egyfelől mindazoknak az államoknak a részvételével, amelyek hadiállapotban voltak Németországgal, másfelől pedig a német államok részvételével. Mint a szovjet kormány rámutatott, lehetségesnek tartja a német békeszerződés kérdésének olyan megoldását is. hogy két békeszerződést kötnének meg — egyet a Német Demokratikus Köztársasággal, egyet pedig a Német Szövetségi Köztársasággal — úgy, hogy mindkét szerződés alapvető tételei azonosak lennének. Ha nyugati hatalmak és az NSZK kormánya — mint állandóan hajtogatják — nem hajlandók aláírni a békeszerződést, akkor nélkülük kell majd aláírni azt. Ebben az esetben a békeszerződést a hitleri Németország ellen vívott háborúiban résztvevő és az aláírásra kész államok kötnék meg a Német Demokratikus Köztársasággal, amely máris kijelentette^ hogy egyetért ezzel. Nem kell sokat beszélni arról, hogy milyen nagy, pozitív jelentősége lesz a békeszerződés megkötésének az NDK-val. Ez a szerződés jogilag megszilárdítja Németországnak a második világháború után megállapított határait. Nemzetközileg elismertté válik az a tény, hogy Németország egyik részében — a Német Demokratikus Köztársaságban — mindörökre leszámoltak a gyászos múlttal, amelyben a német militarizmus agresszív háborúkat robbantott ki. A Német Demokratikus Köztársasággal megkötendő békeszerződés, mint valami világítótorony a teljes szuverénitás és függetlenség viszonyai között mutatja majd az egész német népnek az utat a békés élet felé, az egész német nép nemzeti feladatainak megoldása felé. Mindez lehetővé teszi a helyzet megszilárdítását Európa szívében és a béke megerősítését az egész világon. Magától értetődik, hogy a Szovjetuniónak éppúgy, mint a többi békeszerető államnak az álláspontjára, amelyek szilái’dan elhatározták, hogy végetvetnek a német békeszerződés megkötése körüli tűrhetetlen huzavonának, nem lehet hatással az amerikai jegyzékben foglalt állítás, amely szerint a békeszerződés megkötésének a Német Demokratikus Köztársasággal „nem lenne semilyen érvénye nemzetközi jogi szempontból”. Ennek a nyilván tarthatatlan álláspontjának megerősítésére az Egyesült Államok kormánya nem tudott hivatkozni semmire, s csupán az államok közötti kapcsolatokban megengedhetetlen kirohanásokat intézett a Német Demokratikus Köztársaság — a német munkások és parasztok állama — politikai cs társadalmi rendje ellen. A szovjet kormány nem tartja tehetségesnek. hogy vitába szálljon az Egyesült Államok kormányával a Német Demokratikus Köztársaság belső berendezésének kérdéseivel kapcsolatban. Bármely állam társadalmi-gazdasági és politikai rendje csak a népnek a dolga, senki másc, A Hitler-ellenes koalícióban részt- vett államoknak okuk van érdeklődést tanúsítaniok a két német állam belső életének kérdései iránt, de csak a nácizmus és a militarizmus kiirtására vonatkozó kötelezettségek megtartása szempontjából, mert ez elengedhetetlen feltétele Németország békés, demokratikus fejlődésének. Senki sem tagadhatja azonban, hogy éppen a Német Demokratikus Köztársaságban maradéktalanul valóra váltak a potsdami döntések, amit viszont nem lehet elmondani Nyugat- Németországról. Sehogyan sem illik az, hogy demokráciára . tanítsák a szocialista államokat azok, akiknek országában' az ember társadalmi helyzete, joga és méltósága bőrének színétől és folyószámlájától függ. Mit sem érnek egyébként az Egyesült Államok jegyzékében foglalt érvelések az NDK választási rendszeréről, amikor az Egyesült Államok > illendőnek tartja a legszorosabb kapcsolatokat fenntartani, sőt katonai szövetséget is kötni olyan államokkal, mint például Spanyolország, ahol a népek számára gyűlöletes, spanyolok holttestein át hatalomra jutott fasiszta diktatúra van uralmon. Nincs német békeszerződéstől független nyugat-berlini kérdés Áz amerikai kormány a békeszerződés megkötését a Német Demokratikus Köztársasággal „egyoldalú cselekedetnek” próbálja minősíteni, mintha a Szovjetunió valamiképpen eltérne a Németországra vonatkozó szövetséges egyezményektől. De hiszen éppen az Egyesült Államok és katonai tömbökbe tömörült szövetségesei építették egész németországi politikájukat egyoldalú, elkülönülő cselekedetekre és fosztották meg a Szovjetuniót attól a törvényes jogától, hogy részt- vegyen Németország jelenlegi területe nagyobb részére vonatkozó kérdések rendezésében. Nagyon rövid az emlékezete annak, aki elfelejti a nyugati hatalmak egyoldalú cselekedeteinek egész láncolatát, amely Németország kettésza- kításához vezetett. Emlékezni kell csak „Bizonia” megalapítására, a szövetséges ellenőrző gépezet megbontására. a külön pénzreformra, magának a bonni államnak a megalakítására. Mindezekből az következne. mintha a három nyugati hatalomnak joga lett volna 1952-53ban hatályon kívül helyezni a négy hatalom által kidolgozott törvényeket. ellenőrző tanácsi határozatokat és kijelenti azt, hogy ezek a cselekedetek összeegyeztethetők a szövetse- gesi kötelességgel. Ezek szerint tehát a nyugati hatalmaknak 1954-ben módjukban volt aláírni Nyugat-Németországgal a párizsi egyezményeket, amelyek törvényesítik Nyugat-Németország milita- rizálását. de a Szovjetuniónak, amely sokmillió emberélet árán vívta ki a győzelmet Németország fölött, le kell mondania a békeszerződéshez való jogáról. Ezenkívül ismeretes az is, hogy az Egyesült Államok nem csak a német kérdésben lépett egyoldalú cselekedetek útjára. És a Szovjetunió részvétele nélkül a békeszerződés megkötése Japánnal? Mindezek után az Egyesült Államok kormánya nem átall a Szovjetunió valamiféle „egyoldalú cselekedeteiről” beszélni. Az amerikai jegyzékből látható, az Egyesült Államok kormányának főként az nem tetszik, hogy a béke- szerződés megkötése a Német rwr>o(Foly tatás a 3. oldalon.)
