Észak-Magyarország, 1961. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-12 / 162. szám

6 ÉSZAKMAGVARORSZAG Szerda. 1961. július 12. Két kép Novajidrányból A novajidrányi Vörös Csillag Termelőszövetkezet 20 holdas kertészete jelentős jövedelmet hoz a közösség konyhájára. A minap egyszerre 20 mázsa káposztát küldtek a városi piacokra. Csejleff Daszkó, a Bulgáriából ideszakadt kertész, akinek nevét a lányok Tamás bácsira magyarosították, szakértelemmel irá­nyítja a kertészeti munkát Hagymát szednek a kertészeti brigád tagjai Megkezdődtek a sertéshizlalási szerződéskötések A megyei Állatforgalmi Vállalat megkezdte a szerződéskötéseket az 1962. évi sertéshizlalási akcióra. Szerződést köthetnek a tsz-ek, a ser­tésállománnyal rendelkező termelő­szövetkezeti csoportok, valamint a háztáji egyéni termelők. Az idén az eddigiéknél jóval ked­vezőbb feltételek mellett köthető szerződés az Állatforgalmi Vállalat­tal. mert a hűs- és húsjellegű ser­téseknél már 106 kilogrammtól le­adható a stertés és a kilogrammon­kénti vételár is magasabb. A hizlalás! akció keretében szer- aődés köthető minden meglévő, jó csontozató, hizlalásra alkalmas ma­lacra és süldőre, továbbá tenyésztésre fogott kocára és kanlott sertésre. A lekötött sertést legkorábban 1962. ja­nuár 1-től lehet átadni, azután pedig a szerződést követő két hónap eltel­tével. Az 1962. évi sertéshizlalási ak­cióban lekötött sertésekért az Állat­forgalmi Vállalat az alábbi árakat fizeti: fehérhús sertésért 106—120 kg-ig 15,70 forintot, 121 kg-tól 16,50 forintot, hús- és húsjellegű sertésért 106—130 kg-ig 15,30 forintot, 131 kg- tól 16,20 forintot, zsír- és zsírjellegű sertésért 126—140 kg-ig 15,20 forin­tot. 141 kg-tól 16 forintot, tenyész­tésbe fogott koca és kanlott sertésért 170 kg-tól 14,50 forintot kilogram­monként. Mivel a sertéshizlalási akció már most megkezdődött 1962. első félévére, a tsz-ek és egyéni állattartók már most fel tudnak készülni a jövő évi sertéshizla­lásra és meg tudják teremteni a szükséges feltételeket. A leszerződött, sertések után a ter­melőszövetkezetek és bankhitelben részesíthető termelőszövetkezeti cso­portok ttevidlejáratú hitelt vehetnek igénybe. Ezt a tsz-nek kell a banktól Igényelnie a szerződés bemutatásá­val. A tsz-tagok és egyéni állattartók minden sertés után kamatmentes elő­leget (400 forintot) kapnak a szerződés megkötése utáni öt napon belül. A termelőszövetkezeteket ezenkívül megilleti a nagyüzemi felár is, a kö­vetkezők szerint: 20—50 darab, fal­kásított sertés egyidejű átadásakor kilogrammonként 1,50 forint, 50 darabon felül kilogrammonként 2 fo­rint. A háztáji és egyéni gazdálkodók állami szabad áron, darabonként 1,5 mázsa, elsősorban fehérjedús takar­mányt kaphatnak, ha igénylik. Természetesen tovább folytatja az Állatforgalmi Vállalat a háztáji sertéshizlalási akcióban történő szerződéskö­tést is. Ennek keretében megál­lapodás köthető a tsz-ekkel arra, hogy tagjaiknak a háztáji gazda­ságban meglévő, hizlalásra al­kalmas sertésekhez darabonként legalább 1 mázsa abraktakar* mányt juttat állami áron. A szerződéseket a vállalat járási ki­rendeltségei, illetve annak felvásárlói kötik meg. Július 1-én a jövő évi süldőnevelési akció is megkezdődött, melynek ke­retében szerződést lehet kötni min­den meglévő, jó csontozató, tovább- hizlalásra alkalmas 6—14 hetes, 8— 20 kilogramm súlyú és bármilyen fajtájú malacra, s ezeket a szerző­déskötéstől számított 2—5 hónap kö­zött legalább 40 és legfeljebb 60 kg súllyal kell átadni. A süldőkért a mindenkori állami árnál 1 forinttal magasabb összeget fizet a vállalat kilónként, és minden szerződésben lekötött malacért 200 forint előleget biztosít a tsz-eknek, a tsz-tagoknak, az egyéni gazdálkodóknak. A kocatartási és süldőnevelési ak­cióban minden továbbszaporításra alkalmas vemhes kocára szerződés köthető, melynek szaporulatából leg­alább 2 darab jó csontozató, hizla­lásra alkalmas süldőt kell a várható ellés után legkésőbb 6 hónapon belül a vállalatnak leszállítani. A termelők a szerződésben foglalt kocánként 600 forint kamatmentes előleget kap­nak. Ebben az évben tehát az eddiginél jóval előnyösebb körülmények között köthetnek szerződést termelőszövet­kezetek és a háztáji termelők az Ál­latforgalmi Vállalattal. Lobkovitz Sándor főosztályvezető r Uj, korszerű híd a Szinván Diósgyörvasgyámál régi, hatvan éve épített hidon bonyolították le a Szinva-patakon át a közúti forgal­mat. A hídon már nem volt bizton­ságos a' közlekedés, ezért a Lenin Kohászati Művek vezetősége új, kor­szerű híd építését határozta el. A több mint hét méter széles vasbeton híd elkészült, — s ugyan­csak befejezték a vasgyár leg­szebb útvonalának, az új hídhoz ve­zető, csaknem fél kilométer hosszú­ságú gesztenyesori útnak a betono­zását is és azokon megindult a for­galom. A két létesítményre kevés híján három millió forintot költöt­tek. Alkalmazunk meghatározott Időre anyagkönyvelési munkakörben munka­erőt, vízvezetékszereléái anyagismerettel rendelkezők előnyben. Jelentkezés Bor­sod megyei Villany- és Épületszerelő V., Miskolc, Üteg u. 3. sz. alatti telepén, 4996 HIRDETÉSEK ALLAS Dolgozó házaspár rendes, megbízható bejárónőt keres kétéves kisfiúhoz, azon­„ «ínriácát Dalra, vagy egyedülálló, magános, ázo­Mindenféle gyümölcs szed * líd asszonyt családtagként vennénk. Szé­vállalom. ‘ Kovács Kálmanne, P gQjj kési Ferenc, Miskolc, II, kér., Torontáli A Miskolci Festőipari Vállalat felvesz szobafestő-mázoló szakmunkásokat, valamint épületüvegező és csiszolótanu­lókat. Jelentkezni lehet: Mis­kolc, Arany J. u. 2. sz. 4939 Asztalostanulót felveszek. Miskolc, Jó­kai _u. _39. ___________ __ 5568 G yakorlattal rendelkező gépkocsiveze­tőket felvesz a mentőállomás (Petőfi u. 18.). Egy főt a közeljövőben megnyíló en- csi mentőállomás létszámába. Jelentkezés reggel 7 órakor. 4997 ad as-vétel Szállítási ügyintézőt azonnali belépésre felvesz a Sátoraljaújhelyi Sütőipari Vál­lalat. 4962 Diófaháló — alig használt, kisipari —; eladó. Széchenyi u. 8., I. em., utolsó ajtó. 5561 Egyéves vezetési gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket felvesz a 31. sz. Autóközleke­dési Vállalat ÓZDI ÉS MISKOLCI telephelyeire. Jelentkezés min­den héten kedden a vállalat munkaügyi csoportjánál, Ba­ross Gábor utcai laktanya. (Óz­diak az ózdi üzemegység mun­kaügyénél.) 4490 Tetőléc eladó. Dugonics u. 13. sz. Nagyon szép, különleges hálószobabútor berendezés eladó. Arany János u. 20, 5502 Olcsón dióháló, szekrény, rekamié, éj- Jeliszekrény eladó. Kazinczy u. 30. 5512 íróasztal, könyvszekrény eladó. Teleki u. 2., 1. ajtó. 5537 5538 juhAsztanulókat felveszünk. Követelmény 8 ál­talános iskolai végzettség. Je­lentkezés: a Felsőkelecsényi Ál­lami Gazdaság központjában, Felsőkelecsény. 4970 A Harsány és Vidéke Körzeti Fmsz bükkaranyosl vegyesboltjá­ba szakképzett vegyesbolt-vezetőt keres, jelentkezés a szövetkezet irodájában* Harsányban* önélet­rajzzal. 4978 felvesz a Miskolci Cementáru- ipari V., Miskolc, József Attila u. 25—27. Jelentkezés a sze­mélyzeti osztályon, részletes önéletrajzzal. 4990 Kőművestanulókat felvesz a Miskolci Építőipari Vállalat, József Attila u. 44. Eladó új rádióasztal. Réz u. 1. Alig használt kétszemélyes bordó reka­mié, újszerű állapotban eladó. Botond u. 19. sz. ____________________________________5544 K isméretű konyhaszekrény és 3 köbmé­ter jegenyerönk eladó. Diósgyőr, Szerve- zet u. 28.________________________________5551 Törzskönyvezett — másféléves — kan puli eladó. Vasgyár, Sztahanov u. 33. ______________ ____________■ __5549 D ióháló, bordó rekamié két székkel, 2 db magános ágy, egy olcsóbb ágy fizeté­si kedvezménnyel eladó. Hadirokkantak 11. 10._____________________________________5548 Kombináltszekrény igényesnek, modern hálószobabútor, konyhaberendezés, szek­rény, ágy, éjjeliszekrény, toalett-tükör; afrik matrac, sodrony, asztal, szék, zon­goraszék, festett komód, vitrin, tolóüve­ges falípolc és egyéb használt bútorok el- adók. .Széchenyi u. 76. ___________ 5546^ T áskafrógép, íróasztal, konyhabútor el­adó. Érdeklődni Kisfaludy u. 3., második ajtó.____________________________ 5543 Á ramvonalas, mély gyermekkocsi el- adó. Miskolc, Zöldfa u^37.____________5535 E ladó két hálószobaszekrény, toalett­tükör, kis asztal, jégszekrény, összecsuk­ható, sodronyos vaságy. Gránát, Hunyadi u. 9. 5020 Pannónia motorkerékpár sürgősen el­adó. Szemere u. 25.____________________5020 R ekamié, fotelok, előszobaszekrények; sodrony, konyhaasztal, ágy eladók. Szé­chenyi u. 90., udvarban. (Ady-hídnál.) __________________________________________5013 K onyhaasztal, kézikocsi; szekrény; gya- lupad, köszörű eladó. Arany János u. 74. ______________________ 5014 K ét gyermekágy, új gyermek sportko­csi és ruhaneműek eladók. Selyemrét, TI. Toronyház, földszint 1._________________5010 Csehszlovák, mély gyermekkocsi eladó. Széchenyi u. 50., I. e., Rudó. 5006 Jó állapotban lévő fehér sport gyermek­kocsi eladó. Beloiannisz u. 22.____ 5004 S imson 250-es, építkezés miatt sürgősen eladó, ősz Szabó János u. 1. Érdeklődni délután 4 órától._______________________ 4976 É ladó igényesnek 11 db-ból álló kom­binált szobabútor, sürgősen. Széchenyi u. 15., in. em. 1/a. ajtó. 5565 LAKAg « INGATLAN Családi ház eladó, azonnali beköltözés­sel. Miskolc-Görömböly, Szabó Ervin u. 9. SZ._________________ _____a 4987 M iskolc-Tapolcán kétszobás, összkom­fortos, beköltözhető új ház eladó. Bokros U. 3._____________________ 5494 K étszoba-konyhából álló ház, azonnali beköltözéssel eladó. Borbély u. 1. 5025 Belvárosi, szép kétszobás összkomfortos lakásomat elcserélném egyszobás össz­komfortosért. Debreczenyi u. 14., I. em. 9. _________________________________________ 5024 Kis szoba üresen, vagy bútorozva, há­zaspárnak kiadó, kettő faragat szekrény eladó. Martintelep, Alföldi u. 52. ___ 5022 A zonnal beköltözhető kis családi ház eladó. Sátoraljaújhely, Deák u. 52. 5021 Kétszer egyszoba-konyhás, píncés ház, beköltözéssel, 50 000-ért eladó. Hejőcsaba. Csabavezér u. 88. ________ 5001 S zéchenyi utcai, különbejáratú bútorod zott szoba, két férfi részére kiadó. Tele­fon: 13-029. Délután. 50] 9 Bútorozott szoba,- két férfi részére ki­adó, 15-ére. Levente vezér u. 4. Szentpé­teri-kapuból nyílik. _______ 5018 B eköltözéssel két lakás, 12 m-es új épü­let, eladó. Domb u. 1. 5017 Sajókeresztúri családi ház azonnali be­költözéssel eladó. Sajókeresztúr, Kossuth U. 1. 5016 Szoba-konyha, speizos házrész, beköl­tözéssel, sürgősen eladó. Anna u. 66. ___________*_________________________ 5007 E lcserélném kétszobás összkomfortos, MÁV szolgálati lakásomat hasonlóra, eset­leg egyszobásra is. Bajcsy-Zsilinszky u. 35., I. em. 6. 5005 Két rendszerető dolgozó nőnek lakást adok július 15-től. Du. 5—8-ig, Ady Endre u. 20., I. em. 3. a. 4984 Bedeghvöígyben közműves lelek eíadóT Érdeklődni szombat, vasárnap kivételé- ■yel, Napfürdő u. 2. 4871 Tapolcán, Zója u. 62. szám alatt 1000 négyszögöl gyümölcsös, lakásnak megfe- lelő épülettel eladó. 4969 Elcserélném földszinti, egyszobás bér­házi lakásomat kétszobás bérházira, költ­ségmegtérítéssel. Érdeklődni du. 5-től, Ki­liánnál. Erdélyi u. 2/a. Szendrey. 5556 Toronyalja utca 69. számú ház, beköltöz- hetően, sürgősen eladó. 5541 Két lánynak szállást adok. Akác u. 427 ________________________________ 5542 M alinovszkij utcában házhely, építési anyaggal eladó. Dugonics u. 13. 5560 Beköltözéssel eladók a 20., 21. számú házak. Tetemvár, Alsósor 20. 5569 Beköltözhető családi ház, nagy telekkel eladó. Berta Imréné, Köröm. 5567 Állami Biztosító keres ^ 2—3 fő részére bútorozott szobát. Címeket Miskolc, Szé­chenyi u. 10. alá kérünk. 5566 Eladó Felsőzsolcán, Bem u. 21. sz. alatt 320 négyszögöl kert, kúttal, gyümölcsössel, lakással. 5529 Azonnali beköltözéssel eiadó 40 000-ért a Tetemvár 10. számú ház. 5517 Eladó lakáscserével Apafii u. 3. számú családi ház, felerészben is. Érdeklődni: özv. Kóródi Istvánné, Herman Ottó u. 13. _________________ 5527 G yermektelen házaspár, magas költ­ségmegtérítéssel szoba-konyhát keres. Rózsa u. 42. 5533 Eladó Miskolcon, Bethlen Gábor u. 9, sz. alatt 2x2 szobás családi ház. 5534 VEGYES Elveszett a mezőkövesdi fürdőn BEL­KER Kölcsönző Vállalat tulajdonát ké­pező R 10—241 számú tranzisztoros rádió. Nyomravezető jutalom ellenében jelentse a BELKER ^kölcsönzőben. 4986 Megismerkedne házasság céljából MÁV nyugdíjas, kertes házzal, magános, jólel­kű, szerényigényű dolgozó nővel, 35 éves­ig. Levelet „Feleségül veszem 4985” jeli- gére, Hirdetőbe kérem. 4935 Plisszírozás, ágynemű hímzés, előrajzo- lás, függönykészítés, babajavítás, monti- rozás. Kézimunka üzlet; Vásárcsarnok. 4870 Diáktánctaníolyam kezdődik július 14-én, pénteken délután 5 órakor a Tánctanítók Táncis­kolájában, Debreczenyi u. 29. Beiratkozás egésznapon át. 4840 Elveszett július 8-án 2 darab horgászbot. Kérem a megtalálóját, jutalom ellenében juttassa el Malinovszkij u. 2.; földsz. 8. alá. 5557 Névnapokra, bankettekre, lakodalmakra ajánlom 2 éves, jó minőségű, verpeléti bo­romat, 25 literes tételekben, 23 forintos áron. Huszár u. 29. 5012 Táskaírógép bérbeadó, férfi kerékpár eladó. Kellner Sándor u. 4. 5563 32 éves, 160 cm magas, barna dolgozó lány megismerkedne, komoly gondolko­dású dolgozó férfivel, házasság céljából,- 35—40-ig. „Árvácska 5003” jeligére, a mis­kolci Hirdetőbe, Széchenyi u. 83. 5003 Rövidszőrű, barna, hím tacskót talál­tam, igazolt tulajdonosa átveheti. Petőfi u. 5. sz., 2. ajtó. 5547 ÉRTESÍTÉS Értesítjük az Arany János utca mindkét oldalán és a Szemere u. pá­ratlan oldalán lakó fogyasztóinkat, hogy július 14-én reggel 7 órától du. 6 óráig az áramszolgáltatást szüneteltetni fogjuk. EMÄSZ I—IV. kér. kirend. Értesítjük a Miskolc, II., Kabók Lajos, Kalapács, Böngér, Határ, Gépész, Fad- rusz u. — Dimitrov tér — Liszt Ferenc és Avar utcákban lakó fo­gyasztóinkat, hogy ez év július 12-től szeptember 15-ig — felújítási munkálatok miatt —, a munkamenettől függően reggel 7 órától du. 4 óráig az áramszolgáltatást időszakosan szüneteltetni fogjuk. ÉMASZ, Miskolc, II., III. kcr. kirendeltség. Káros szenvedélytől mentes, magános, értelmiségi dolgozó minden információt kibíró, 38—48 év közötti nő ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket „Ka­landmentes 5555" jeligére a Kiadóba, Szé­chenyi U. 15—17.' 5555 MVVVUWVWWWVWVVWVVWVVVW*« hirdessen az ÉSZAKMAGYARDRSZÁGBAN Termelőszövetkezetek és állami gazdaságok figyelmébe! Felajánljuk megvételre a következő lószerszámokat: 5 db hátszíj, 11 db hajtószár új állapotban. 5 db vállszíj, 24 db nyakló, 11 db nyakló 37 db szűgyhám, 12 db szűgyhám, 16 db keresztág, 20 db keresztág, 15 db hámtáska, 21 db kantár. 56 db kantár, használt állapotban. Miskolci Fuvarozási Vállalat, 490« Sztálin út 85. sz. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szerető jó férj, édesapa, testvéri nagyapa, após és rokon Idős CSELLÖ JANOS a Borsodvidcki GépgyáT ny. gépészkovácsa életének 70. évében, rövid szenve­dés után váratlanul elhunyt. Teme­tése ma délután 4 órakor, a Mind­szenti temetőben. 5552 A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Lugosi István temeté­sén megjelentek, sírjára virágot hoztak és fájdalmunkat részvétük­kel enyhíteni igyekeztek, ezúton mond hálás köszönetét 5008 a gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents