Észak-Magyarország, 1961. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-11 / 136. szám

4 ESZAKMAGTARORSZAO Vasárnap. 1961. június 11. Vizsgák előtt Utolsó tanítási napok az iskolákban Történeti városközpontjaink általános városépítészeti probiémái Beszámoló a Magyar Építőművészek Szövetségének kibővített vezetőségi üléséről Szombaton, június 10-én befejező­dött a lanitas az általános és közép­iskolákban. Holnaptól már ünneplő­be öltözötten ülnek az iskolapadok­ban az általános iskolák alsótagoza­tos tanulói, hogy a szülök és érdek­lődők előtt lefolyó vizsgán számot adjanak egész évi munkájukról, a fel- so tagozatosok és a középiskolások pedig az összefoglalókon számol­nak be tudásukról. Az utolsó napok­ban kerestünk fel néhány iskolát. Hernádnémeti A platánok, ezüstfenyők, harsak képezte hatalmas, gyönyörűen gon­dozott óriási park közepén álló, egy­kori földesúri kastélyból lett iskolá­ban 466 tanuló készül a vizsgára. Ma­rosi György igazgató igen bizakodva tekint az iskolai év vége elé. Az álta­lános tanulmányi eredmeny a leg­utóbbi osztályozáshoz képest előre­láthatólag egy tizeddel javul. A szü­lői munkaközösség mar megvásárol­ta a jutalomkönyveket, melyekkel a kitűnő és jeles tanulókat, valamint a járási és megyei tanulmányi és sport- versenyek győzteseit jutalmazzák. Előreláthatóan 60 tanuló kap jutal­mat. Nagyon sókat jelentett az iskolát patronáló miskolci MÁV pályafenn­tartási gépállomás segítsége mun­kában. anyagban. Segítettek a poli­technikai műhely fejlesztésében, szak­munkások, szakoktatók kiküldésével a politechnikai oktatásban és igen számottevő a támogatásuk az isikola környezetének még szebbé tételében. Remek padok, apró kerítések, sport­pálya felszerelés ékítik a gyönyörű parkot, melyet szemgyönyörködtető- en tarkítanak az úttörők gondozta ezerszínű virágágyások. (Volna egy kérésük a hernádnémeti úttörőknek; szeretnek ha a gyönyörű parkban egy. igazi őzike sétálgathatna. Nagyon szívesen gondoznák, már gyűjtik, szárítják is neki télire a szénát, csak éppen még az őzike nincs meg. A miskolci erdészettől kérnek és vár­nak ebben segítséget.) Érdekeseik és figyelemreméltók a szülők megnyilatkozásai. Szeretnék ha az 5+1-es és a 4+2-es rendszerű középiskolai oktatásban nagyobb he­lyet kapna a mezőgazdasági képzés. Ugyanis, ha a gyakorlati foglalkozá­sokon nem kap mezőgazdasági kép­zést a fiatal, pusztán csak iparit, ter­mészetes, hogy inkább az ipar felé vonzódik és elvágyódik a faluból. Az általános iskolában már a középisko­lai gyakorlati oktatás előkészítése fő­ijük, és ezért figyelemre méltó, hogy a szülők ilyen problémákkal fordul­nak a nevelőkhöz. Egyébként az is­kolában folyó világnézeti nevelést nagymértékben könnyítette, hogy a szülők zömmel termelőszövetkezeti tagok lettek, maguk is az új életfor­ma felé haladnak. Szórványosan még érződik a kettős nevelés, azonban az ebből eredő behatást az úttörő moz­galom es az iskolai nevelés erősen el­lensúlyozza. Negyven tanuló hagyja el most az általános iskolát, közülük tizenheten jelentkeztek továbbtanulásra. A töb­biek döntő többségükben, otthon, a mezőgazdaságban maradnak. Tiszalúc Tiszai úc termelőszövetkezeti köz­ségben — bár rendkívül impozáns a központi iskolaépület, 1958-ban épült — a tanítás mégis szétszórtan, hat helyen folyik. Ennek ellenére je­lentős javulás várható az általános tanulmányi eredményben és a 830 tanuló közül mindössze. 11 nem osztá­lyozható, tartósabb betegségből eredő mulasztás miatt. Szabó Zoltán igaz­gató arról tájékoztatott, hogy az is­kolát a Lenin Kohászati Művek elektroacélműve patronálja és annak dolgozói — elsősorban Kifló és Mar- góczi elvtársa.k vezetésével — rend­kívül értékes segítséget nyújtanak mind anyagiakban lemérhető támo­gatásban, mind erkölcsi vonatkozás­ban. Bár Tiszalúc termelőszövetkezeti község, a fiatalok sajnos, nem tanú­sítanak kellő érdeklődést a mezőgaz­dasági munka iránt. Az 54 most vég­ző növendékből 22 jelentkezett to­vábbtanulásra, a többiek különböző iparágakban ' helyezkednek el, és mindössze 4 kiván a tsz-ekhez szer­ződni mezőgazdasági ipari tanulónak. Tekintettel arra, hogy Tiszalúcon to­vábbképző iskola is működik, a ne­velők a IX. osztályban is továbbfej­leszthetik a fiatalok gondolkodását és van remény rá, hogy többnek az érdeklődését tudják a mezőgazdaság felé fordítani. Általában ebben az évben a világnézeti nevelés már ha­tékonyabb volt, a kettős nevelés ká­ros behatása erősen csökkent. Az év elejétől bevezették az iskolában az úi módszerű, közösségi szellemű ne­velést — igen jó eredménnyel. Az általános iskolát elvégző fiata­lok a jövőben a KISZ keretében vé­geznek kulturmunkát. Alsózsolca Az alsózsolcai általános iskola munkáját már jól ismertük. Kísér­leti iskola ez, amelyben igen ered­ményesen dolgoznak az új, szocialis­ta szellemű és műveltségű embert nevelő módszerek kísérletezésén. Azary Zoltán igazgatót nagy munká­ban találtuk. Az utolsó tanítási nap­tól június végéig, a tanévzáró tantes­tületi ülésig terjedő időre szinte perc­nyi pontossággal, menetrendszerűen kidolgozta a nevelőtestület feladatait, A kísérleti esztendő lemérése. az eredmények értékelése hatalmas munkát jelent az iskola minden ne­velőjének. ötven tanuló hagyja el most az is­kolát és abból '28 jelentkezett közép­iskolába. Többen ipari tanulónak, és mezőgazdasági tanulónak is jelent­keztek. Az iskola tanulmányi ered­ményei előreláthatólag javulnak a legutóbbi osztályozáshoz képest. Be­szélgetés közben felvetődtek a tan­tervi problémák, a középiskolák és általános iskolák tantervei, illetve követelései jobb összehangolásának, jobb megismerésének gondolata, il­letve kívánalma. — Az iskola növen­dékei egyébként színelőadással bú­csúztatják az iskolai évet, és ottjár- tunkkor, a tanítás befejezése után, este még próbára maradtak vissza. Köröm Mintha nagyok lennének ezek a pa­dok. A szőke, barna gyerekfejek alig emelkednek ki belőlük. Eleven, fi­gyelő-szemű első osztályosok ülnek a padsorokban. — Ki a legjobb tanuló? — Rövid szünet után egy fiú magasba lendíti karját, és már mondja is: — Varga Marika! — és büszkén néz a mellette ülő legjobb tanulóra. Az feláll, — mintha még kisebb len­ne — és mindenre elszántan néz „far­kasszemet”. — Mit szeretsz a legjobban Mari­ka? Felderült arccal, gyorsan válaszol­ja: — Mindent! Mindent szeretek! — Magabiztosan válaszol. Igaz, ők itt a legkisebbek, de már mégis mögöttük van egy év. Talán a legnehezebb év. Mecser Gyula Igazgatónak nem könnyű a dolga. Mindössze két tan­teremmel rendelkeznek. Több osz­tályt kell összevonni, délelőtt is, dél­után is. Különösen azt sajnálja, hogy a természettudományi tárgyakat sem tudja kellő óraszámban tanítani. Sajólád — Természetes, hogy várjuk mi is a nyarat, — mondja Homolya Lász- lóné igazgató. — Habár... olyan érdekes ez, tudja... Ha néhány napig szünetel a tanítás én mindig ideges voltam. Akármilyen furcsa is, de ide­gesített a csend. Megszoktam már az állandó zsibogást. Az iskola itt teljesen osztott. Pár évvel ezelőtt készült el egy új épület — nagyrészt társadalmi munkában — és ezzel aránylag kényelmes helyet tudnak biztosítani mindenkinek. A társadalmi munkáról az igazgatónő jogos büszkeséggel beszél. A szülők nagyon sokat segítenek. Felsorolni is sok lenne, mit tettek eddig az isko­láért. Most egy üvegházat építenek, ahol a jövő tanévben már mezőgaz­dasági jellegű politechnikai oktatást kapnak majd a tanulók. A legizgalmasabb téma jelenleg itt is a vizsga. Es utána? — Táborozni megyünk. Később, az új tanév kezdetén újra kirándulunk Aggtelekre. A nevelők közül azonban nem. mindenki pihen nyáron sem. Hatan a pedagógiai főiskolát végzik, és a vizsgákra készülnek. A következő évben és években ők is még jobb, még eredményesebb munkát akarnak végezni. Benedek Miklós—Priska Tibor A Magyar Építőművészek Szövet- *-*• sége május 31-én és június 1-én kétnapos ankétot rendezett Egerben történeti városközpontja­ink városépítészeti problémáiról. A vitaindító előadást Granasztói Pál, a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja, műtörténész tartotta. Sze­rinte városainkat a múlt, a jelen, a jövő, a régi és az új teljességében keli látni. A történeti városközpon­tokban igen nagy anyagi és szellemi értékek halmozódtak fel, itt lát­ható és érzékelhető legtöményebben a folyamatosság, a műltból-eredés, itt vannak a kulturális értékek fel­halmozva, innen is van nagy vonz­ereje. A történeti városközpontok ku­tatásának célja, általános érvényű diagnózist és prognózist adni a ma­gyar városközpontok fejlesztésére vo­natkozóan. Ezt a munkát a közel­múltban Perényi Imre elevenítette fel tanszékével és végzett úttörő munkásságot. Eger város, adottságait tekintve, középütt van az alföldi és dunántúli városok között. Nagyszámú és össze­függő műemlékei a XVIII. és XIX. szá­zadból valók. Eger speciális helyzetét meghatározza: a vár és kapcsolata a központtal, a város kapcsolata a táj­jal és Eger-patak helyzete a vár alatt. Történeti városközpontjainkban az a lényeges kérdés, hogy mit. miért és hogyan értékeljünk műemléki vonat­kozásban. Mai szemléletünk szerint a történelmi városközpont nem rezer­vátum és nem szanálási terület, ha­nem élő és változó organizmus, amely semmiképpen sem lehet a fej­lődés akadálya. Vannak azonban ér­tékelésünkben olyan műemléki együttesek, mint a Dobó-tér, Eger- patak. Vár, Líceum, Székesegyház, amelyekhez nyúlni nem lehet, ezeket mintegy természeti akadálynak kell tekinteni és fenntartásukról gondos­kodni kell. Az a lényeges kérdés most, hogy hogyan építsünk a történeti város- központokban? A válasz: modem, dinamikus épületek kellenek és nem vérszegény, semleges térfalak, igaz és őszinte módon kifejezve a kort és az eszmét, amelyben élünk. Olyan ez, mint az egyén beilleszkedése a kö­zösségbe. Mint ahogyan a fa évgyűrűi növekednek és jelzik az organizmus korát, olyan látható láncolat jelzi a különböző korokat a vártól a székes- egyházig. s nekünk ezt a láncolatot kell napjainkban kifejező módon to­vábbfejleszteni. A történelmi városközpont funk­ciói közül elsősorban kell megemlí­teni a központi szerepkört (kulturá­lis, közigazgatási épületek, áruházak, fórumszerep, stb.) és a közlekedést. A városközpont és a forgalom elvá­laszthatatlanok egymástól. Amíg azonban a városok fejlődése bizonyos értelemben lassú folyamat, a közle­kedés (technika) fejlődése igen gyors és hamar feszítőerőként jelentkezik a város fejlődésében. Meß kell állapítanunk, hogy a történelmi városközpont nem nyújthat olyan forgalmi kényelmet, mint egy modern város, egy korszerű országút, stb. A két fejlődési ütem ellentéte kö­vetkeztében előbb-utóbb beavatko­zásra van szükség a városközpontok­ban. Ennek módjai: Forgalmi korlá­tozások, tilalmak, árkádositás, épület- bontás, stb., stb. Nem elhanyagol­ható a funkciók között a lakó-funk­ció sem. Nálunk általában nem „city”-jellegűek a városközpontok. Az eddigi vizsgálatok szerint az épü­letek zöme a központban lakóház, itt. van a legtöbb, emeletes lakóépü- let- A foghíj-beépítések nagy fontos­ságát itt nem lehet eléggé hangsú­lyozni. Az udvarok beépítése igen ké­nyes kérdés, az udvari légtérará­nyok döntő megváltoztatása révén egy-egy lakónegyed elveszti eredeti karakterét, szerkezeti sajátosságait, hangulatát. Az udvarok szanálására jó példát mutat Pécs belváros ren­dezési terve. A magasházak város­képi hatásait, sziluette-gazdagító sze­repét nem szabad elhanyagolni. A magasházak építése által nő a laksű- rűség, csökken a- szanálandó rész, építésük sok esetben kívánatos. Egy történelmi városközpont re­konstrukciójánál meg kell vizsgálni annak .regionális szerepkörét és kap­csolatait a város különböző részeivel, mert egy ilyen rekontstrukcíó nem lehet egy véglegesen lezárt grafikai álomkép, mint például: a velencei Szt. Márk tér, hanem a napjainkban élő ember igényeit és a reális élet kívánalmait is ki kell elégítenie. A vitaindító előadás után hozzá­szólások következtek, melyekre a ké­sőbbiek során még visszatérünk. A kétnapos, kibővített vezetőségi ülés anyagából, mi miskolciak is sokat tanulhatunk, hiszen a váro­sok élő szervezetének tanulmányozá­sánál megállapításaink nemcsak egyes városokra vonatkoznak, hanem általános érvényű következtetésekre jutunk, melyeket fel kell használni városépítésznek, hatóságoknak es minden városát szerető polgárnak egyaránt, hiszen városunk nem csak a tudományt kedvelő akadémikusok­nak, szakembereknek munkálkodási területe, hanem egész bonyolult szö­vevényeivel együtt a mi minden­napi életünk színtere, sétáló és szó- ralkozó-helyünk, munkahelyünk egy­aránt. Kite Zoltán a M. É. SZ. miskolci csoportjának titkára. XXVIII. Alig múlt el néhány perccel éj­fél, amikor újabb meglepetésben volt részük az erődbelieknek. A nyugati szárny irányából megszólalt a sza­badságharcosok titkos hangszórója. — Idegenlégiósok! Idegen állam­polgárok! A szabadságharcosok üze­netét tolmácsolom. Tévedtek, ha azt hiszitek, hogy sokáig lesztek az erőd lakói. Igaz, most súlyos veszteséget szenvedtünk, így ti továbbra is a francia tőke zsoldosai maradtok, de veszteségeinkért valamennyien élete­tekkel fizettek, mégpedig hamaro­san ... Egyetlen lehetőség van még számotokra, hogy megmentsétek éle­teteket ... Hagyjátok ott a légiót! . .. Mi lehetőséget adunk mindenkinek, hogy hazájába jusson, mivel magunk is tudjuk, hogyan kerültetek a fran­ciák karmaiba, az általunk halálra ítélt zsoldos hadseregbe ... Végeze­tül pedig a parancsnoknak üzenjük! Vedd tudomásul végleges elhatározá­sunkat: mához 40 napra, azaz 1948. február 9-én a futingrai erődöt el fogjuk tüntetni a föld színéről! A felhívás utón néma csend borult a vidékre. Az erődbeliek zavartan indultak fekhelyük felé, a kapitányt helyettesítő hadnagy pedig a rádiós szobába rohant. Másnap, az erődbeliek — miután eltemették halottaikat — két csapat­ra oszlottak. Az egyik csapat — eb­ben voltak a magyarok is — az erőd súlyosan megrongált falam belül pró­bált rendet teremteni, a másik csapat pedig kivonult az erőd kapuján, hogy az elesett vietnamiakat először is kirabolja, utána közös sírba do­bálja __ M ég 9 óra sem volt, amikor egy repülőgép jelent meg az erőd felett. Megtette a tiszteletkört, majd végig- hosszig pásztázta az erdőt. Célja az volt, hogy felderítse, merre vonultak vissza a vietnamiak és körülbelül hányán vannak. A gép több mint egy óráig keringett minden eredmény nélkül... Ekkor az erődön kívüli tisztáson leszállt. Alig ért földet a gépmadár, colonel Simon, a harma­dik légiós ezred parancsnoka ugrott ki a pilóta mögül. Az erőd felőli út baloldalán tisztelgett a friss sirhan- tok előtt, majd a betegeket látogatta meg . .. Ezek után meghallgatta a hadnagy szóbeli jelentését. . • — Hadnagy úr — mondotta vá­laszképpen — együtt érzek önnel és a helyőrség minden egyes tagjávaL Tudom, ezredem századai közül a harmadik századra, az önök vállára nehezedik a legnagyobb felelősség. — Éppen ezért arra kérem önöket, továbbra is épp oly éberséggel őr­ködjenek, mint eddig. Ezt az erődöt minden támadással szemben meg kell menteni!... Ha ezt a vietnamiak elfoglalják, egyúttal elvágják az utat legészakibb erődünk. Ba-Kán felé. És ha utánpótlást, élelmet nem tu­dunk odaszállítani, az az erőd is el­esik ... Futingra tehát kulcsfontos­ságú ... A mai naptól ön az erőd parancsnoka, egyúttal kinevezem fő­hadnaggyá ... Nos, főhadnagy úr, saját belátása szerint, parancsnokhoz méltóan teljesítse a jövőben köte­lességét! Én, mint ezredparancsnok megígérem önnek, hogy a vietna­miak által ígért támadás idejére, nem marad magára. Utánpótlást a legkö­zelebbi karavánnal küldök. Ezenkívül intézkedem Saigonban, továbbá a Na-faci és a Ba-káni helyőrség is készenlétben lesz. E perctől kezdve ön a felelős az erődért. Az ezredparancsnok látogatása kissé megnyugtatta a kedélyeket. A főhadnagy berendezkedett a parancs­noki szobában, az udvaron pedig to­vább folytak a helyreállítási munká­latok késő estig ... Holtfáradtan értek szobájukba a magyar fiúk. Most is Bató Mihály körül csoportosultak, akit az ostrom után már nem az olaszok szobájába vittek vissza. Megnyugtatták a bete­get. hogy hamarosan jön a karaván és azzal együtt ő is elmegy gyógy­kezelésre. Ezen az estén Almásinak, a szószó­lónak nem volt beszélhetnékje. Szokatlanul csendben ült helyén. Néha-néha előhúzta a zubbonya zse­bében lévő fényképet, sokáig néze­gette. majd újra visszarakta. A kép­ről felesége és 5 éves kislánya né­zett rá. A kislány óvodás kosarat tartott kezében. Almási nem bírta tovább, odaadta a fényképet a többieknek is. — Feleségem és kislányom. A leg­utóbbi levélben jött. A kép kézről-kézre járt. Néhányan a másik oldalát is megnézték, ame­lyen ez állt: „Apukám, édes jó apukám, mikor látlak viszont, mikor jössz már haza közénk. Apukám, gyere gyor­san haza, nagyon vár kislányod, Annuska és Anyu.” Almási szemében könnycsepp csil­logott. A többiek meghatódva néz­tek rá. A bőbeszédű vidám legény öklével kitörölte szeméből a könnyet, aztán a többiekhez fordult. — Hej, fiúk, nem tudom mi van velem, de valami azt súgja itt be­lül, hogy igen nehéz napok elé állí­tottak a vietnamiak. En nem vagyok pesszimista — hiszen ismertek — sem pedig gyáva ember, de úgy ér­zem, most már nem lehet a vietna­miak szavát félvállról venni, mint eddig. Ügy érzem, a bennszülöttek betartják, amit ígértek ... És ha va­laki életben maradna közülelek, ér­tesítse szeretteimet... A cím a ké­pen is rajta van ... A kis Kovács válaszolt, kissé mo­solyogva, kissé fölényesen. — Ejnye már. Pali bátyám, ne légy annyira elcsüggedve. Igaz, hogy meg­fenyegettek bennünket, de talán még he búcsúzzunk ettől az árnyékvilág­tól. Gondolkozz csak ... Rendben van, támadni fognak ... Mi vagyunk előnyben ... A legmodernebb fegy­verekkel vagyunk felszerelve, saját erődünk falain belül vagyunk, biztos fedezékben, ezenkívül újabb segítsé­get kapunk, Na-Fac és Ba-Kán ké­szenlétben áll a beavatkozásra, hát mi kell még? . .. De ha mindez ke­vés. több mint 10 ezer ejtőernyős tartózkodik a Távol-Keleten ... — No jó. jó — válaszolt elgondol­kozva Almási. — De emlékezzetek csak vissza. Amikor idejöttünk, me­zítlábas huszároknak csúfoltuk őket... Bátortalanok voltak, fegyverük sem volt megfelelő. Közülünk két ember egy vietnami századdal elbánt vol­na... Aztán jöttek a partizán har­cok ... Sorozatosan rajtaütöttek jár­őreinken, megtámadták a karavánt* raktárak repültek a levegőbe... A lakosság segíti, támogatja őket... És ma már rendes katonai egységeket alkotnak, többféle fegyverük van. Rendszeres kiképzés folyik a csapa­toknál, a szabadságharcosoknak egyenruhájuk, sőt rangjelzésük van! Ezt a hadsereget most már nem sza­bad félvállról venni! — Ugyan, Pali bátyám! — vágott szavába Kovács. — Szerintem — folytatta nyugod­tan Almási — 40 nap múlva tárnád­nak. ahogy megígérték. És ... egyik életbiztosító sem kötne velünk szer­ződést. amíg ebben az erdőben va­gyunk ... — Igazad van. — Ügy igaz — hangzott innen is, onnan is. Sokáig beszélgettek még. A szavak mögött ott lappangott egy kis nyug­talanság, egy piciny félelem. S mintha Kovács magabiztossága, fölé­nyessége is csökkent volna egy ki­csit . .. Másnap a főhadnagy, az erőd új parancsnoka, szemlét tartott katonái és az erőd felett, majd ismét meg­kezdődtek a helyreállítási munkála­tok. Délben a főhadnagynak különös öt­lete támad!. Az erődtől délre fekvő tisztást — ahol az őrnagy repülőgépét leszállt — kétfajta méretű bambusz­nád karókkal kezdte megtűzdeltetni. Az egyik karó 20—30, a másik 5 centiméterre állt ki a földből. Két hét alatt annyira besűrítette a több­száz négyzetméternyi területet, hogy szinte egy talpalatnyi hely sem ma­radt szabadon. (FolytatiukJ

Next

/
Thumbnails
Contents