Észak-Magyarország, 1961. április (17. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-30 / 101. szám

▼arsärnap, I!)Bl. äprJHs SO. fS7ÄKOTA«YARORS7Ätt 7 ^OfBROli Á Z'' yakran keresgél az ember szó- '-F kincstárában, és úgy érzi: fi iába. Szeretne valami kifejezőb­bet, valami alkalmasabbat találni, de nem sikerül. Az a furcsa érzése támad, mintha a már sokat hallott, sokat olvasott szavak nem bírnának azzal a tartalommal, amit egyébként jelentenek. Félő, hogy az, olvasók­nulmányait A felvételi bizottság még csak pár évvel ezelőtt válogat­ta ki a nevelő pályára megfelelő diákokat, hogy elkezdjen velük egy új oktatási formát, melynek célja: képzettebb, műveltebb pedagóguso­kat adni az általános iskoláknak. Sikerül vajon? — Sikerül — mondta Komáromi másutt is el tudjuk tölteni szabad időnket — Ha befejezte az iskolát, hová szeretne menni? — Valamelyik faluba. Sok mun­ka van most a községekben. És re­mélem. nem tűnik nagyképűség­nek, ha azt mondom, hogy talán a mi munkánkra is szükség van ott Bárdos Zsuzsa‘az ózdi gimnázium elvégzése után választotta a tanító­képzőt. Az első évfolyam alapszervi KlSZ-titkára. — ... Persze nemcsak tanulunk itt. Kultúrcsoportot. is alakítottunk, és elég gyakran szerepelünk. Pár nappal ezelőtt volt a Ságvári Endre kulturális bemutató. Az intézetünk­ből részt vett ezen a bemutatón az énekkar, a tánccsoprt, a vegyeskar. Hamarosan megyünk majd falusi kiszállásra is. Ezek mindig nagyon érdekesek. Részt veszünk az órákon, meglátogatjuk a szülőket, és általá­ban ismerkedünk az emberekkel. Pores József már agronómusként dolgozott, szépen is keresett, mégis beiratkozott a tanítóképzőbe. — Ide húzott a szivem. Amit ag­ronómusként tanultam, annak is Közeleg a vi: ban nem kelták azt az érzést, ame­lyet írójuk szeretne elérni velük. De tudunk használni olyan szava­kat, amelyek magukba sűrítenek sok más fogalmat is. Ezek a szavak •— az események közrejátszása foly­tán — magukba szívtak, magukhoz kapcsoltak több fogalmat, és így gazdag tartalmukból következően .lóval többet mondanak eredeti je­lentőségüknél. Használatukkor, olva­sásukkor valami más, valami több is eszünkbe jut még. Ilyen különös adottságokkal bír i,Sárospatak” is. Ha ezt a szót mond­juk, nemcsak ez a dúslombú fákkal megrakott, kedves kisváros jut eszünkbe, nemcsak a Rákóczi-várat látjuk magunk előtt, amint ősi múltján elmerengve nézegeti magát az örökké lába előtt csevegő Bod­rog vizében, nemcsak a Szépen íve­lő új hídra, a macskaköves utcákra gondolunk, hanem még másra is. Sárospatak. Patinája, régi, különös csengése van ennek a szónak. A collégium, az almamáter, latin idé­zetek, történelmet lehelő falak és innen kikerült nagytudású emberek kapcsolódnak ehhez a szóhoz. Sá­rospatak. Sugározza a múlt haladó hagyományait. És mi büszkék va­gyunk ezekre a hagyományokra. Büszkék a vár rózsatemjére, ahol a hasznát veszem majd később is. Akkor is, amikor már tanítok. Or­mosbányán, vagy Rudabányán. Mert oda szeretnék menni, — Szóval falura? — Természetesen. Sok érdekes dologról beszélnek. De ebben az új levegőjű intézetben minden olyan természetesnek, ma­gától értetődőnek hat. Egy fiatal csi­nos lány arról beszél, hogy a fal­vakban sok most a munka, és való­színűleg szükség van az ő munká­jukra is. A gimnáziumból idekerült diákok között sokan vannak, akik üzemektől, bányáktól, tsz-ektől jöt­tek ebbe az inté­zetbe. Termés Ké­tesnek hat aho­gyan a közeljövő­ben sorra kerülő lengyelországi út­ról beszélnek, ahogyan a májusi intézeti napokról szólnak, ahová majd a Szülőket, és a környék álta­lános iskoláinak nevelőit is meg­hívják. Nyáron az el sőévesek kéthe­tes társadalmi munkán vesznek részt az üzemek ben. Tiszapalko- nyán, a miskolci fonodában, az aba újszántói állami gazdaságban fog­nak dolgozni. Áz itt töltött időszak alatt azonban kü­lönösen „nyitott szemmel” kell jár­mok, hogy sok mindent megfigyelhes­senek; később ugyanis bé kell majd számolnia mindenkinek az üzem életéről, kultúrélis ellátottságáról, stb. Ezeket a beszámolókat elküldik arra a helyre is, ahol dolgoztak.’ A másodévesek úttörő táborokba men­nek, mert hiszen ezeknek az életé­vel. vezetésével is meg kell ismer­kedniük. Beszélnek a politikai okta­tás fontosságáról, a KISZ-munka elsődlegességéről, a becsületbeli kö­telességnek tartott társadalmi mun­káról. És érthetővé, hihetővé válik az is, amit Komáromi Béla igazga­tó mondott: az intézetben fegyelmi ügy még nem volt. Lemorzsolódás sem. Talán ennek a beszélgetésnek a hangulata az, amelyből lehe­tetlen észre nem venni az újszerű szemléletet, talán ez hiteti el ve­lünk, hogy új levegőt árasztanak ezek az öreg falak. Még a volt ulá- nus laktanya is. Igen, az ősi város új iskolája hű marad Sárospatak nemes hagyomá­nyaihoz. Priska Tibor nemesség legjobbjai szervezkedtek az osztrák zsarnokság ellen, a kollé­giumra, amely számtalan magyar hírességet nevelt, a város népére, ínért meg tudta őrizni ezeket a ha­gyományokat, hogy büszkélkedhes­sünk vele, és ... tovább fejlesszük. Mert ez a valóság. A múltból előre hiutató egyenes vonal nem szakadt hieg, hanem tovább folytatódik. Talán nem véletlen, hogy éppen itt él az az író, akinek művét a könyv­kiadó a Tanácsköztársaság emléké­nek szentelve a Tanácsköztársaság évfordulóján jelentette meg. És ta­lán nem véletlen az sem, — hanem a múlt haladó hagyományainak egyenes továbbfolytatása — hogy az ország kevés számú felsőfokú ta­nítóképző intézetéből az egyiket ép­pen itt találjuk. Mert az ősi kollégium közelében nj intézet született: a Sárospataki felsőfokú Tanítóképző Intézet. Mult- még nincs. A környező községek, falvak általános iskoláiban nem is- Pferik még az itt végzett pedagógu­sit, nem ismerhetik, hiszen még ®2 első évfolyam sem fejezte be ta­A Sárospataki Tanítóképző Intézet egy része. TSraclÁaáiláznuí^. bokba. 1957-ben írta meg „A mis­kolci főutca topográfiáját.” Jelenleg a történelmi szakosztály titkára, a „Szocialista kultúráért” érdemérem tulajdonosa. Az ismeretterjesztő munkát most is az egyik legfonto­sabb feladatának tekinti, és idős kora ellenére is gyakran tart ilyen jellegű őadást. ÉBERLEIN ANTAL VÁSÁRHELYI ISTVÁN A „garadnai polihisztor”, az egy­kori tanító hét gyermekének egyike, több mint félévszázados tudományos munkásságra tekinthet vissza. Ebből harminc évnél többet töltött már a Bükk hegyeiben. Tizenötéves korában már tanít és dolgozik. Később mint gazdatiszt, be­járja az ország jórészét, majd az ál­lami erdészetnél állapodik meg. Sor­ra jelennek meg tudományos cikkei, tanulmányai, végül sz erdőigazgató­ság rendelettel tiltja el az írástól. Egyetlen cikke után — úgymond: te­kintse magát állásától elbocSájtott- nak. De nem hagyja abba a munkát. Álnéven ír. Gyűjtőmunkát is végez. A háború 1944-ben széttiporja 5000 darabból álló apróemlős csontváz és 500 üveget kitevő emlősembrió gyűj­teményét. (Az előbbiért Anglia 30 ezer fontot kínált.) De nem veszíti el a kedvét. Szakcikkeinek száma ma már 400 fölé emelkedik. Több köny­vet írt. A nemrégiben megjelent Hasznos és káros madáremlősök című már elfogyott. Sok Írása jelent meg külföldön, részt vesz a Tisza élővilágának kutatásában, több szak­könyve vár kiadásra. Legkedveltebb munkája, szórako­zása a méhészet. Legszívesebben mindig ezekkel az apró, hasznos ál­latkákkal töltötte az idejét eddig is és tölti most is. Pedagógus. Hivatása mellett azon­ban sok időt tudott szentelni a mé­hek szokásának, életének megfigye­lésére. Ez a megfigyelés jóval több volt az általánosnál, a szokásosnál. Hatalmas munkakedvvel dolgozott tanulmányain, cikkein, hogy tudo­mányos kutatómunkájának eredmé­nyét másoknak is továbbadja. Régi méhészek munkásságát, életét is fel­dolgozta. A múlt század elején Me­zőkövesden élő Kalló Péterről a harmincas évek elején több tanul­mányt írt. 1955-ben kapcsolódott be a TIT munkájába, azóta az ismeret- terjesztés minden formáját kihasz­nálva adja tovább tudását, tapasz­talatait. Nagy népszerűségnek ör­vend. Ismerik, szeretik, a méhészek az ő útmutatása, irányítása szerint dolgoznak. FÓRISS FERENC MARJALAKI KISS LAJOS Történész, de sokat foglalkozik földrajzzal, különösen gazdasági és település-földrajzi kutatásokkal. 1906-ban tanítói oklevelet szerez a debreceni kollégiumban, pár év múlva pedig egyik budapesti tanító­képzőbe iratkozik be. Itt írja első földrajzi tárgyú cikkeit. Később egy­re többet foglalkozik tudományos kutatással. 1919-ben kerül Miskolc­ra földrajz- és történelem szakos tanárként. A helybeli múzeum kül­ső munkatársa. Mezőnyéken feltár egy 68 sírból álló avarkori temetőt.. Többszáz cikket, tanulmányt ír, köz­tük sokat Miskolcról. Tankönyvet is írt, melyet három évtizedig használ­tak. 1928 és 38 között sok előadást tartott a helyi szabadegyetemen és gyakran ellátogatott a munkás klu­A zuzmók szerelmese. Negyven éve kutatja, tanulmányozza, gyűjti ezeket a növényeket. A miskolci gimnáziumban a ter­mészetrajzot Xantus Jánosnak, a XIX. század nagy természetkutató­jának fia, Xantus Gábor tanította neki. Megszereti a természetet. Ké­sőbb Losoncon, állami tanítóképzős korában a kötelező pár tucat nö­vény helyett csaknem ezer növényt gyűjt. 1909-ben a Nemzeti Múzeum növénytárába kerül, ahol munka­társai a szerény diákot egyenlő ran­gú kollégaként kezelik. Néhány év­vel később már a távoli hegyekben és a dalmát tengerparton végez ku­tatómunkát. A háború után kerül Miskolcra, ahol továbbra is a zuz­móknak él. Jelenleg 30 ezernél jó­val több zuzmóíélét tart nyilván naplójában. Európában sok tudóssal levelez. A bécsi természettudomá­nyos múzeum, a British Muzeum^ a montevideói múzeum, a Iundi, helsinki egyetem őrzi az általa ösz- szegyűjtött zuzmókat a hazai mú­zeumokon és egyetemeken kívüL Tizenkét zuzmónak ő adott nevet, 55 fajtának pedig a tudósok az ő ne­vét adták. A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat elmúlt vasárna­pi megyei küldöttértekezletén — mint arról már hírt adtunk — az ismeretterjesztés több munkását részesítették magas elismerésben, jutalomban. A kitüntetettek között volt négy idős. „veterán" ismeretterjesz­tő.— őket kívánjuk az alábbi rö- vid portré-vázlatokban be­mutatni. fiai előadásról tódulnak a folyosóra, vagy üres órájuk lévén, a zöldellő, napfényben fürdő parikban tanul­nak — közeleg a vizsga ideje —. akik az intézet veteményes kertjé­ben szorgoskodnak, 'alak ásóval, la­páttal, csikorgó kerekű talicskákkal a sportpályán dolgoznak. Kik ezek? A folyosón sietős fiatalemberrel találkozunk. Órára megy. Forgony István, bányában dolgozott, onnan jött ide. — Az érettségi után bányába mentem dolgozni. Nem sajnálom az időt, amelyet ott töltöttem. De ta­nító akarok lenni. Sikerült a felvé­teli. Remélem, hogy a későbbiek fo­lyamán sem lesz majd semmi baj. Sőregi Mária a miskolci Közgaz­dasági Technikumban végzett. — Igen, pedagógus akarok lenni. Igaz, sokat kell tanulni, de ez ter­mészetes. Azért másra is jut idő. Van két televíziónk, rádiónk, és még Byla igazgató. És nemcsak azért hi­szünk ebben,- mert olyan meggyő­zően, olyan magabiztosan mondta, hanem azért is, mert az új oktatási forma objektív tényezői ezt nem is engedik nemsikerülni. Az impozáns, régi épület különös­képpen új levegőt áraszt magából. Az egyik szárnyat 1848 körül ulánu- sok lakták. Most azonban természe­tesen már- nemcsak annak a kornak, hanem a közelebbi múltnak a lég­körét is legyőzte az új. Az az új szellem, amelyet ezek a friss diákok honosítottak meg, akik most filozó­

Next

/
Thumbnails
Contents